Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-23 / 69. szám
A Brazil Xagydij Írsz a tejwzíuliab ? A falánk ünnepelt Ayrton csütörtök után vasárnap is ünnepel? (Ilancsovszki János felvétele) Két héttel az 1991-es versenyévad nyitánya után, második rajtjára készülődik az autós gyorsasági világbajnokság mezőnye. Az Arizona állambeli premier nem hozott falrengető meglepetést, sőt, az sem tűnik túlzásnak, ha azt állítjuk: Phoenix város kísértetpá- lyáján „dögunalmas” keringést produkáltak a pilóták. Pedig a felvezető reklám- kampány ennél sokkal többet ígért, elég csak a szigorító szabálymódosításokra, s a beharangozott erőeltolódásokra gondolni. Nos, a legnépesebb szurkolótábor bizalmát élvező ágaskodó lovacska, vagyis a Ferrari továbbra is bukdácsol, Prost (csaknem 16 másodperces kerékcserével) és Alesi is küszködött az autóval, elsősorban annak félautomata sebességváltójával. Nigel Mansell a Williams színeiben is épp olyan balszerencsés, mint ezelőtt a Ferrarival, s Gerhard Berger sem táltosodott meg tavaly óta. Az öreg róka, Nelson Piquet, ahogy a múlt évad utolsó két tengeren túli futamán telte. Phoenix- ben is remekelt. Ayrton Senna pedig, annak ellenére, hogy alig két hétig tesztelte új autóját, mint egy tökéletes robot, olyan pontossággal vezetett. Talán jót tett neki a több mint két hónapos nyaralás, hiszen a brazilok kétszeres világbajnoka, a szerződésbe foglaltak szerint, nem tartott csapatával a suzúkai, illetve európai teszteléseken, helikopterével repdesve, tengerparti villájában üdülve pihentette fáradt idegeit. A Mc- iMrentől is több rosszindulatú mendemondát terjesztettek, hogy a Hondának nem sikerült megtalálnia a Ferrari motorokkal versenyképes új 12 hengeres gépet, hogy inkább toldoz- gatták-foldozgatták a tavalyit, mint alapvetően új konstrukcióval rukkoltak volna elő a tervezők. De mintha, a közel négy hónapos szünet alatt megállt volna az idő a Forma—1 felett, Phoenixben ment minden a régi kerékvágásban, Senna immár 53. alkalommal indulhatott a zöld lámpa jelére az első rajtrácsböl, s magányosan autózva, szinte megalázó rajt—cél győzelmet könyvelhetett. Talán csak Riccardo Patrcse agresszív, célratörő versenyzése jelentett kellemes perceket — már a nézőknek. Erről Mansell vagy akár Moreno véleményé biztos más. Az első futam persze általában amolyan főpróba, az igazi előadás úgy Imolától várható. A hétvégi fellépés, az interlagosi Brazil Nagydij sem mellékes, különösen a hazai pályán autózó Sennának nem az, aki éppen csütörtökön ünnepelte 31. születésnapját, s a tortán, piros eperként vagy tejszínhabként, a győzelemért járó újabb 10 pontot is szívesen „befalná”. — Németh — Bírál a szakosztályvezető Kemény kifakadás Éppen egy hete játszották az Elektromos—Pemü-Hon- véd férfi kézilabda-rangadót, de még mindig visz- szatérő témát jelentenek az ott történtek. Egyáltalán nem véletlen, hogy a meccs végén az öltözőben — miután Hunyadkürti János vezető edző igen finoman levezette a történteket — Behovits Miklós keményen kifakadt, s szó szerint ezt ordította: „Gyalázat volt, amit csináltatok! Gyalázat, értitek! Ennek még lesznek következményei.” Azzal fogta magát, s finoman kinyitva az ajtót, minden további kommentár nélkül elvonult. Azóta újfent beszéltem Behovitscsal, aki fenntartotta véleményét azzal, hogy azt szó szerint is idézhetem. A szakosztályvezető meg is indokolta, miért volt és van annyira kiborulva. Gyorsan hozzáteszem: megértem őt, elvégre a csapat, a szakosztály Jövője miatti aggodalom mondatta vele a kemény szavakat. Annái inkább tanácstalan vagyok a játékosok lezserségén, mert az valóban csak a szerény jelzővel volt illethető, amit a Latorcza utcában műveltek. A legjobban az lepett meg, hogy nem szakadtak szét az igyekezettől, pedig az elején várakozáson feiül jól kezdett a csapat. A 3-0-s vezetés azonban éppen ellenkező hatást váltott ki, amire Behovits egyébként már tíz pere elteltével fogadást ajánlott, mivel a kérdéses meccsen éppen egymás mellett ültünk. Ismétlem, értem Behovits aggályait, aki aggódik szakosztályáért. „Ma egyáltalán nem mindegy, hányadik helyen végez egy élvonalbeli csapat, a szorító gazdasági viszonyok közepette. Egész másképp áll a helyzet, ha egy csapat 3., s megint másként, ha 6. helyen végez.” Márpedig Solymáron valóban feszes az anyagi helyzet, s ma még senki nem tudja biztosan megmondaná, milyen jövő előtt áll a szakosztály. A holnapot és a holnaputánt viszont bizonyára befolyásolja az eredményesség, amiért a játékosok tehetnék a legtöbbet. Jó lenne ebből az igyekezetből minél, többet látni, már a vasárnapi (16.30), Békéscsaba ellem összecsapáson. Joch a Károly A műsorhoz Kiegészítés ♦ Már közöltük a hétvége-sportműsorát, s ezt most néhány eseménnyel kiegészítjük. A kézilabda férfi NB I/B-ben két ‘találkozó lesz ma: Tungsram—Pilisvörös vár (Nagykanizsa, 15.30), Dunakeszi VSE— Balmazújváros (11). A pool- biliárd-csapátbajinokságon a 10. forduló következik. Vácott helyi rangadó lesz,, a Fehér Galamb A csapata a C együttessel játszik ma délután. Másik Pest megyei vonatkozású mérkőzés: Agilitás C—Dunakeszi (Fáy u., 16). Az NB I-es ifjúsági és serdülő labdarúgó-bajnokságban ma 10 órakor lesz a Fáy utcában a Vasas—Váci Izzó találkozó, mindkét korcsoportban. Vasárnapi férfi NB I-e* kosárlabda-mérkőzés, a 17—20. helyért: Nagykőrösi Konzervgyár—Hódmezővásárhely (17). Átmeneti zavar Dobáson Adósok névsora A megyei labdarúgó-szövetség tanácskozásain visszatérő téma a pontatlan tagdíjfizetés. Az alapszabály kimondja: a nem fizető sportkörök csapatait felfüggesztik a bajnokságtól. A FESZ 21-es számú közlönyében közli a 17 adós névsorát. íme; Dömsöd, Dunai Kőolaj, l’ilis, Tápioszentmárton, Bugyi, Szentendre, Főt, Szigetújíalu, Pilisvörösvár, Göd, Tököl, Budakeszi, KLskuntacbáza, Kakucs, Tá- plószccső, Nagykáta, Maglód. Bár a névsorban szerepelt a Sóskút is. ők azonban azóta befizették a tagdíjat. A többiek azonban továbbra is tartoznak, annak ellenére, hogy március 18-át jelölték meg a befizetés határidejeként. A hátralékban lévők hétfőn és szerdán a PI.SZ délutáni szövetségi napjain fizethetik be tartozásukat. Ha ennek nem tesznek eleget, március 31-ével felfüggesztik bajnoki szereplésüket. A PGSZ következő elnökségi ülését hétfőn délután 4 órakor tartja. A 7 körzeti szövetség képviselői számolnak be munkájukról, bajnokságukról. Munkát vállalunk a következő gépekre: — félautomata szalagfűrészre, 0 320 mm-ig, havonta 300 óra — egyetemes esztergagépekre. 0 400X1000 mm-ig, havonta 1000 óra — lánckerékfogazás lefej tö-marógépeken, 1"-ig, havonta 300 óra. „Jó minőség, pontos határidő, PMH" jeligére, a kiadóba. AKCIÓ AKCIÓ Már megérkeztek és most KEDVEZŐ ÁRON KAPHATÓK a világszínvonalú Panasonic HALLOTTA? iixeneirSfggiiös felefonok és távhívók Boltjaink: Budapest V., Arany János u. 27-30. V. , Kossuth Lajos u. 14. Vili., József krt. 29. VII., Tanács krt. 1. Vili., Fiumei VI. , Teréz krt. 49. (Mező Imre) út 77. FER-AJANLAT FER-KÍNALAT FER-ÜZLET • • ves\ Áradó folyón .Tragédia Súlyon tragédiát okozott pénteken Franciaországban a -meggondolatlanság: edzés közben öt fiatal kajakon vízbe fulladt, feltehetően azért, mert nem voltak kellően felkészítve még azokra a veszélyekre, amelyek ezzel a sporttal járnak, különösen a gyors folyású hegyi vizeken. A fiatalok a* Argenton folyó mellett egy olyan táborozáson vettek részt, amelynek eredményeként meg kellett volna kapniok az oktatói oklevelet. A 18—23 éves fiatalemberek még egy társukkal és egy hivatásos oktatóval reggel indultak el túrára az áradó folyón, s röviddel később hirtelen heves sodrásba jutottak. Valamennyiük kajakja felfordult, s csupán ketten tudtak partra úszni. Claudia volt a múzsa Maradona verslábai J~íiego Armando Maradona — van, aki e ne- vet nem ismeri? — pályamódosításra készük Ezúttal azonban nem japán szerződés, nem francia pénz, nem is argentin érdek csábítja új küzdőtérre, hanem az ihlet. A játékos ugyanis lírai költőként debütált a közelmúltban. Első versét már át is adta egy nápolyi zeneszerzőnek, aki azt érzelemdúsnak minősítette. A Claudiának —t ez a vers címe — ajánlott költemény mintegy húsz sorban tárja fel egy futballista érzelemgazdag világát a születéstől utódainak felcseperedéséig, s jut el az emelkedett refrénig: „Te vagy a tengert borzoló vihar / Nélküled nem érek semmit / Ha rád gondolok, máris akarlak ! Szikláról ugrok a világodba / Istenem, menynyire szeretlek '/ Esküszöm, esküszöm, így igaz!“ Satöbbi. „Amíg Claudia mellettem marad, sohasem hagy el az ihlet.” Már csak ebből a megfontolásból is érdekli a prózai embert a költői kitárulkozás háttere. Nos, a Claudíához szóló opus keletkezése kapcsán azt jelzi a Genie magazin, hogy a mostanában zajló kábítószeres, szexpartis bírósági ügyben legalább öt lány névé koronatanúként merült fel, mint akik rendszeresen megosztották vele a bizonyára ihletszegény éjszakákat. A hatodik, az „elcsábított és elhagyatott” évek óta perli. gyerektartásért. Da hasiak játékban. Felvételünkön sáncol Balázs (3) és Ihászi (6), Kecskés (8) pedig a labda fogadására készül A röplabda NB II-ben őszszel néha-néha vereséget szenvedő dabasi hölgyek lavasz- szal már három meccsen Is kikaptak, pedig csak négyszer játszottak. Igaz, sorsolásuk Igazán nem nevezhető szerencsésnek, a Középcsoport legjobbjaival korán kerültek össze. A nyitómérkőzésükön Gödöllőn vendégeskedtek, s néhány forduló múlva az őszi éllovastársat, a BHG-t fogadták. Nos, a következő napokban bizonyíthatják; mind ** csak átmeneti zavar, volt. Szombaton a Salgótarján látogat Dabasra, majd hétfőn a fővárosban lépnek pályára Hegyi Imréné tanítványai, lt órakor az OSC ellenében. NB Il-es eredmények. Nők\ Dabas—BHG 2-3, Budaörsi DSE —Hatvan 3-0. K. Tűzoltó— BDSE 3-0. Gödöllő—H. Auróra 3-2. Férfiak: Pomázi Komplex —Dunaújváros 2-3, Kerámia— Gödöllői EAC 3-0. <k-> SZENZÁCIÓS HÍR FARMEREK, VÁLLALKOZÓK ÉS GAZDÁLKODÓK RÉSZÉRE / TÚRÓI ^ GBZDAOOPOK ’01 ÁPR.5-6 Az ALEX Kereskedelmi Kft az idén első ízben megrendezésre kerüld TÚRÁI GAZDANAPOK keretében 1991. április 5-én és 6-án (pénteken és szombaton) bemutatóval és árusítással egybekötött mezógazdasAgi erő- és MUNKAGÉP KIÁLLÍTÁST tart naponta 10-19 óráig a túrái Galgamenti MgTsz Haraszti majorjában lévő mezőgépértékesítési telepén, ahol nyugati gyártmányú használt mezőgazdasági gépek kerülnek bemutatásra. A kiállításra várunk minden mezőgazdasággal összefüggő tevékenységet folytató üzemet és magánszemélyt, akik a kisgazdaságban hasznosítható gépeiket és újításaikat bemutatni kívánják. Jelentkezését 1991. március 25-ig a következő címre kérjük: ALEX Kereskedelmi Kit. 2194 Túra, Pf. 7. Részletes felvilágosítást kaphat a (28) 30-480 vagy (27) 11-839 telefonszámon Palotás Károly cégvezetőnél. A kiállításra 1000 m’ fedett és 3000 m5 szabad terület áll rendelkezésre. Helyet a jelentkezés sorrendjében tudunk biztosítani