Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-23 / 69. szám
EGYÜTT AZ UTAKON AZ UTINFORM JELENTI Az Ütinformból Tóth Tibor jelenti: a hétvégén az autópályákon nem lesz nagyobb 'forgalomkorlátozás, illetve munkavégzés. A főutak közül már szombaton délelőtt erős forgalom várható * 2-es, a 6-os, a 10-es, a ll-es, a 30-as, az 51-es és a 70-es főutak Pest megyei szakaszain. Elsősorban a kiskertek és az üdülőhelyek felé várható torlódás. Sokan készülnek az ország távolabbi részébe. így a Tiszántúlra igyekvőknek megnyugtatására közöljük, hogy a 44-cs főúton a tiszaugi hidat még nem zárták le, így nem kell kerülniük. . Akik a Balaton felé mennek, azoknak a tó déli oldalán a 7-es főúton Fonyódon és Zalakomárnál kell építési munkák miatt lassítaniuk. Az északi parton Révfülöpnél és Badacsonynál végeznek építési munkákat hétközben, a hétvégén is érvényben vannak azonban a forgalomkorlátozások a munkaterületek mellett. A Balatonon ismét közlekedik a komp. Szántód és Tihany kilőtt. A hajók a déli oldalról 7—17-ig minden egész órában, rihanyból minden óra 30 perckor indulnak 7.30—17.30-ig. A dunai kompok mindenütt közlekednek. Horánynál is megszűnt a műszaki hiba, és Kiskunlacházánál is a menetrendnek megfelelően jár a kishajó a két part között. REPCÉT A MERCZ2E Biodízelolaj ■hajtású Mercedest mutatott be a minap Szombathelyen az egykori Vas megyéből elszármazott Stefán Gáspár grazi üzletember. Elmondotta, hogy Ausztriában Güssing környékén repcéből, napraforgóból sajtolják a környezetkímélő olajat, amellyel dízelüzemű mezőgazdasági gépeket, teherautókat, autóbuszokat hajtanak meg. A környékbeli gazdák vállalkozásos alapon építették fel a sajtolóüzemet, ahol ötezer kilogramm repcéből 1800 liter biodízelolaj készül. A növényi üzemanyag alkalmazása nem igényli a gépjárművek átalakítását. Az aranysárga színű növényi olaj illata és íze, valamint a kipufogógáz szaga a közönséges háztartási olajra emlékeztet. A gépjármű-bemutatón jelen volt Szabó György, a szombathelyi Agrowest Kft. agrármérnöke is, aki három dunántúli megyében irányítja az olajos növények termeltetését. Véleménye szerint a biodízelolaj előállításában komoly hazai lehetőségek rejlenek, s mert az Agrowest Kft. 6-10 ezer tonna repcét termeltet évente, együttműködést ajánl az osztrák partnereknek. NYOS.CVAMMZLI.EŐ AUTÓSÉRT A Magyar Autóklub szervezésében Budapesten tartja ez évi plenáris ülését az Autó- és Touring Klubok Világszervezete (AIT). A rendezvény megnyitása alkalmából Siklós Csaba közlekedési miniszter szerdán az Autóklub székházában tartott előadást. A miniszter Örömét fejezte ki, hogy egy ilyen nagy tekintéllyel bíró világszervezet Budapestet választotta tanácskozása színhelyéül. Siklós Csaba a továbbiakban elmondta: Magyarországon az elmúlt évtizedekben a motorizáció robbanásszerű fejlődésének lehettünk tanúi. Ezzel együtt jelentősen megnőtt hazánknak az Idegenforgalomban betöltött szerepe is. Országunkat évente több tízmillió turista keresi fel, és itt vezet számos fontos tranzitút is. Sajnos a motorizáció fejlődését az útállomány korszerűsítése nem követte, így a lemaradások pótlása az elkövetkezendő évek feladata les* * *. Az új közlekedéspolitikai koncepció alapján néhány éven belül mintegy 500 kilométer hosszúságú autópálya épül, de jelentősen javítani kívánnak az úthálózat más részeinek állapotán is. A tárca ezenkívül nagy gondot fordít a környezet- védelemre is, így például ösztönözni kívánja a katalizátoros gépkocsik mihamarabbi elterjedését is. A tervek megvalósulásához természetesen számítanak a külföldi tőke segítségre.- Az 1*98-ban alakult genfi székhelyű világszervezet jelenleg 14 ország, 122 autó- és touringklubját tömöríti, melyek együttesen 80 milliós autós érdekeit képviselik. Az AIT konzultatív státusszal rendelkezik az ENSZ gazdasági és szociális tanácsában és az Európa Tanácsban, ezenkívül ajánlásokat juttat el más világszervezeteknek (WTO és a WHO) is az energia- takap&cos&ág, a környezetvédelem, a közúti biztonság és a turizmus kérdéseiben. ÚJDONSÁG AZ ÁB EXTRA CASCO '4 Az Állami Biztosító Rt. 1991. március 15-től új casco biztosítást kínál a gépjármüvei rendelkezők biztonságának növeléséhez. Az ÁB extra cascóval kapcsolatban tartottak tegnap sajtótájékoztatót, ahol $z rt. részéről Ragály István, a gépkocsiüzletág igazgatója, valamint Kovács István, az üzleti főosztály vezetője adott betekintést kínálatukba. Eszerint tizenhat különféle díjból, nyolc teljes körű és ugyanannyi részleges keres érdeklődőket, az eddig féltucatnyi lehetőléggel szemben. Az extra casco külföldre, egész Európára, valamint a Szovjetunió és Törökország ázsiai területére egyaránt érvényes. Totálkár, vagy végleges ellopás esetén a jármű kétéves koráfg garantálja az új értéket. A díjkedvezmények együttesen elérhetik a 65 százalékot is. Az elmúlt évek kárstatisztikájára alapozva 20 százalékkal olcsóbban köthetnek cascót a vidéki gépjármű-tulajdonosok a fővárosi és Pest megyeiekhez viszonyítva. Ez utóbbiakkal kapcsolatban elhangzott, hogy tavaly minden befizetett száz forint biztosítási díjból 90-et vidéki károsultaknak utaltak vissza. A fővárosban ugyanakkor a biztosító számára izáz forintra 140-et kellett visszafizetni! A már vázoltakkal kapcsolatban elhangzott, hogy az új extra casco biztosítás bevezetését a környezeti változások — legfontosabbak Európa kettéosztottságának megszűnése, a szektorsemlegesség biztosítása —, a vállalkozások egyre bővülő skálája és a Infláció követése indokolta. És ami cseppet sem lényegtelen: az üj caseo a régiekkel, tételeiben össze nem hasonlítható, de nem magasabb a díjszintje, mint a régi cascóknak. Hazánkban cascóval a gépkocsi-tulajdonosok 90-65 «zázaléka rendelkezik, de ez a kör minden valószínűség szerint, nyugati tapasztalatokat alapul véve, majd visszaesik, s úgy 30-35 százalék között megállapodik. Itthon számos kisiparos és egyéb karbantartó szervezet áll majd az AB Bt., illetve Ügyfelei szolgálatában. Rovatunk a Pest Megyei I /c Közlekedésbiztonsági Tanács támogatásával készült Aszfalton Mit szól ehhez Kovács Ádám? Váczy doktor és a rák kór oka í Amikor kézhez kaptuk a meghívót, amelyen a váci illetőségű dr. Váczy fíübschl Kálmán (biológusdoktor, nem orvos, s mint elmondta, sokfele kutatólaboratóriumban dolgozott, legutóbb pedig, nyugdíjazásáig, a toki Egyetértés Tsz-ben) invitált minket sajtótájékoztatóra, egyből dr. Kovács Ádám — tudják, a celtadamos — jutott eszünkbe. Merthogy a tájékoztató előadás címe így hangzott: „Tudományos ismereteink teljes csődjében elsőként fedeztem fel a rák kórokát”. A kultúra már az utcára került, s a hallgatóság is „olcsóbban” ússza meg a szórakozás honorálását. Nem kell teremdíjat és áramot fizetni. Elég csak csodálkozni, hogy miként lehet táblaüveg-darabkák- ból készült xilofonon ke- ringőt játszani (Erdős! Ágnes felvétele) Fel is hívtuk Kovács Adámot. Kérdeztük, isme- ri-e dr. Váczyt. Azt ’ válaszolta: vagy két éve már, hogy Váczy doktor kérte, hadd tartson előadást a Celladam-kutatócsoport- ban. Megtartotta. A NYUSZI DOBSZAVÁRA Kovács Ádám kollégái pedig a kérdésre, hogy miA bank tönkremehet, de ezt nem háríthatja az ügyfélre I A Népszava pereli az OTP-t — olvashattuk az elmúlt hetekben a figyelemreméltó címet a napilapban, szokatlan. szinte egyedülálló a történet, melyet kérdésünkre elmondott az ügy egyik főszereplője, dr. Bárándy György ügyvéd. Jó utat, balesetmentes közlekedést kíván: Győri András — A kőztudatban kamatadó néven elterjedt rendelkezés kiváltotta a lakosság felháborodását és elégedetlenségét. Az adósok egy része ugyanis nem tud fizetni. Ilyen egységes ellenállást kiváltó intézkedés nemigen volt mostanában. Rövid idő alatt ötvenezer aláírás gyűlt össze tiltakozásképpen, és sorra alakultak önszerveződő csoportok, hogy eljuttassák tiltakozásukat a Parlament- hez. • On miképpen került ebbe aa ügybe? — A Népszava élére állt a kezdeményezésnek, Schmidt Attila újságíró fogja össze a témával kapcsolatos eseményeket, az újabb fejleményekről rendszeresen tudósít is. Az ő kérésére vállaltam a pert. • Pert? Milyen per folyik tulajdonkeppen? — Egy próbaper. Annak nincs értelme, hogy valamennyi adós pereskedjen az OTP-vel, de annak látom értelmét, hogy egy pert végigvigyünk. Kiválasztottunk egy családot az adósok népes táborából, amelynek sok más magyar családhoz hasonlóan a létfenntartását veszélyezteti ez a törvény, Az ő beleegyezésükkel kezdeményeztük a pert. Mindent elkövetünk, hogy ez az „odó” ne legyen behajtható. Igaz, több mint harmincmilliót már befizetett a lakosság az OTP- nek. Sokan utolsó fillérjüket szedték össze, értékeiket adták el, kölcsönkértek, újabb adósságokat vállalva, hogy kiegyenlítsék a számlájukat. • De hiszen ez törvénye. rendelkezés. Az OTP a körülmények megváltozására hivatkozik. — Az említett törvény egy kalap alá vett minden adóst, tekintet nélkül arra, hogy a nélkülözhetetlen közműépítésre vagy luxusvillára vette fel a pénzt. Nem számoltak a családok teherbíró képességével, a szociális helyzetével sem. Ezen nem változtat érdemben az sem, hogy az önkormányzatok segélyt adhatnak a leginkább rászorulóknak az adósság visszafizetéséhez. De ki fogja 1,2 millió család életkörülményeit tételesen felülvizsgálni, és ki képes igazságosan segélyezni? Minket az a meggyőződés vezetett a per megindításakor, hogy egy szerződés megtartásához mindkét félnek ragaszkodnia kell. Ebben a szerződésben nem volt benne, hogy mi történjék abban az esetben, ha a körülmények megváltoznak. Ezért, most, utólag arra hivatkozni az egyik félnek — nevezetesen az OTP-nek —, hogy változtak a körülmények, enyhén szólva is különös és érthetetlen.' • De a körülmények valóban megváltoztak, •— Ennek ellenére, visszamenőleges hatállyal ilyen intézkedést hozni általános emberi jogokat sért és alkotmányellenes is. A helyzet megváltozása a forint értékállóságával függ ösz- sze. Az OTP ennek tudatában kötötte szerződéseit 20-25 évre, tehát hosszú távra. Hogy a pénzromlás bekövetkezett, arról az adós tehet legkevésbé. Ez másutt a bank kockázata. Tipikusan az az eset, mikor a bank tönkremehet, de ezt nem háríthatja az ügyfélre. # Hol tart most a per, Illetve a kamatadó ügye? — A mi perünk, illetve beadványunk a Pesti Központi Kerületi Bíróságon van. Mivel az Alkotmány- bíróság már összeült és napirendre tűzte a kamatadót, nagy a valószínűsége, hogy a bíróság megvárja az Alkotmánybíróság döntését. (lcopold) lyen volt az előadás, csak zavartan vonogatták a vál- lukat. Meghívtuk hát Kovács Ádámot, hallgassa most meg velünk együtt a sajtó- tájékoztatót. Eljött. Voltunk is vele, no meg Váczy doktor kísérőivel, az érdeklődőkkel, s a talán öt újságíróval együtt tizenöten az Almássy téri Szabadidő Központban. Ahol is az ismert tartós elemet reklámozó plüssnyuszi dob- szavával vette kezdetét az ősz hajú, többdiplomás biológustudor érthető nyelvezetűnek ígért előadása. Amiből megtudhattuk, hogy a ráktudományt megalapozatlanság, széteső gondolkodás, keresgélés, ötletszerűség, a részletek túlértékelése. hallgatás, koncepciónélküliség jellemzi. S azt is: a tudatlanság és a tehetetlenség e pontján lép be dr. Váczy irányzatával, amely a sejt életműködéséből indul ki. Kutatásának eredményéül tudja egy élő egészséges sejt életrendsze- rének megfejtését, s e rendszer rendellenességeibe való betekintés révén a rák kórokának felismerését. BADARSAG ÉS DEMOKRÁCIA Megtudhattuk még azt is, hogy a sejt két kémiai folyamatának összeépülése szükségeltetik az egészséges sejtépítéshez, hogy ahol az összeépülés tartós ideig nem tud megvalósulni, mert nem jut hozzá az energiatelepektől (sejttani ismeretekkel rendelkezők kedvéért: mitokondriumokból) elegendő energia, ott nyílik lehetőség a rák beindulására. Mint dr. Váczy mondotta, e folyamatokban a lúgosságot, az energiatelep által felszabadított széndioxid- és energiamennyiséget mesterségesen is lehet befolyásolni. így meg lehet vetni a gyógyszeres terápia alapjait. Ez tehát az az ellenség, amely ellen küzdeni kell, s amihez személy szerint neki sajnos egy újabb életre lenne szüksége. A jelenlegiben egyébként, mint mondotta, 1935- ben együtt kísérletezett — a lúgosság alakulását vizsgálva — a kétszeres Nobel- díjas Szent-Györgyi Albert professzorral. Előadásának szövegét, eddigi publikációit is közreadta még Váczy doktor. A sajtótájékoztató végeztével, kifelé jövet, az egyik újságíró koilegina jegyezte meg: vakmerőség, hogy valaki kiálljon a nyilvánosság elé ilyen badarsággal. — Demokrácia van — kommentálta szkeptikusan Kovács Ádám, akit ezután arról kérdeztünk: Mit szól a hallottakhoz? — Ahogyan a kollégáim zavartak voltak, most én sem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel. Szó volt itt sejten belüli energetikai folyamatokról, magáról az energiáról, mint a sugárzásról, ami ha magas, rákot okoz, ha alacsony, az előadó szavaival élve sejtdegenerációt. Ahogyan ő mondta: ha ólomkoporsóba zárjuk a sejtet, akkor degenerálódik. Szerintem meg elpusztul. Az már igaz; ennél nagyobb degeneráció nincs. Hallottunk azután fogalmakról, amelyek a fotoszintézist juttatják az ember eszébe és amik az energiafelszabadítás folyamatára utallak. Csak az nem derült ki. hogy ATP- ről (az energiát raktározó, s kémiai folyamatokban leadó vegyület — a szerk.), vagy más vegyi anyagról van szó. Még az amúgy hiányos kémiai ismereteim is feleslegesnek bizonyultak ... KI-KI A SAJAT HAJÓJÁBAN H Mégis: ön szintén az értetlenséggel küszködött, küszködik. Nem próbálta kihámozni, mi is az elmélet lényege? — Maximális akarással, empátiával igyekeztem logikai rendet kialakítani, hogy értelmezhessem dr. Váczy mondandóját. Sajnos nekem — ahogyan a kollégáimnak sem két éve ■— ez nem sikerült. Mindvégig azon gondolkodtam, lehet-e, hogy valaki jól lát dolgokat és rosszul magyarázza el azokat, ezért nekem kellene hidat verni a mondandójához. Hiszen én is ezt az utat járom, amikor szakemberekkel próbálok szót érteni, amikor a gondolataimat kísérlem megértetni velük. Azt, hogy mennyiben az én beleélésem, mennyiben az interpretáció, s mennyiben az előadó gondolata, logikája volt a ludas a meg nem értésben, hadd ne én ítéljem meg. B Tehát kudarc? Rossz a bényomása? — Nem, nem tett rám rosszabb hatást, mint azok a Nobel-díjas szakemberek, akik nincsenek híján az iskolázottságnak, a szakmai fegyvertár eszközeinek, a szakkifejezéseknek, csak éppen az a mániájuk, hogy sugárfegyverrel és sejtméreggel próbálnak gyógyítani. Végül is az önök hívására jöttem el erre az előadásra, és most már tudom: én nem dr. Váczy Hübschl Kálmán hajójában utazom. Maradok a saját bárkámnál. V. G. P. 11