Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-15 / 63. szám

I. ÉVFOLYAM, 37. SZÄM 1991. MÁRCIUS 15., PÉNTEK D U hLAJAJ SZÉN TEN DREI-SZIGET 0 CSEPEL-SZ1GET • DUNAKESZI O RÁCKEVE O SZIGETSZENT­MIKLÖS • EOT 0 GOD A városnak van egy háza Ki lesz a jövő mecénása? Egy különös tárlat Önarckép selyempapúM Yolna-e kedvem elolvas­ni egy terjedelmes előter­jesztést — kérdezi tőlem dr. Végh Károly, a Pest Megyei Művelődési Köz­pont és Könyvtár igazgató­ja. Nem sok — válaszolom kényszeredett őszinteséggel. Hozzátartozik az igazság­hoz, hogy a hivatalos, szak­mai zsargonnal átszőtt szö­vegeknél jobban szeretem az élőbeszédet. Az intézmény jelenéről és jövőjéről érdeklődöm. Ezért ajánl az igazgató hi­vatalos dokumentumot, me­lyet tavaly októberben fo­galmaztak. Ez afféle össze­foglalót tartalmaz arról, mit' csinálnak jelenleg, hogy alkalmazkodnak a körülményekhez, mit java­solnak a következő eszten­dőkre. Ebből a szempontból tehát nem érdektelen ol­vasmány. Pénz, sok pénz A fogalmazvány készíté­sében szerepe lehetett an­nak is, hogy maga a szék­hely város, Szentendre ve­zetőinek régi dilemmája: Vajon nem lenne jobb, birtokba venni a házat, megszerezni az irányítást? Hisz a program nagyobb része úgyis a helybelieket szolgálja. Csakhogy ebben az esetben a fenntartás költségeit is vállalni kel­lett volna. Az pedig sok pénz, hisz a költségvetés fő összege eléri az évi 55 mil­lió forintot. Ehhez képest még az sem vigasz, amit a PMKK szakemberei leírnak a jelentésben, s az igazga­tó is említ; az ország ha­sonló intézményei közül, még mindig az övék műkö­dik a legolcsóbban. Tegyük hozzá, az új idők szelle­mében, ma már a kultúrá­ból is próbálnak pénzt csi­nálni, saját bevételhez jut­Magyarországon eddig is­meretlen, új ifjúsági szer­vezet alakult Göd területén. A Fiatal Sasok helyi egyesü­Még az időjárás is más mostanában. Azelőtt március 15-én már mezítláb vonultunk fel — emlegetik ismerős öre­geim. Tehát ők is felvonultak, ünnepeltek. Én is emlékszem, hogy egyszer ingben, rövid­nadrágban haladtunk a piactér felé, ahol az egyetlen négy­lábú asztal várt a versmondó­ra meg a szavaiéra. Éppen a centenáriuma volt akkor a magyar szabadságharcnak, s ha csak elhangzott Kossuth Lajos nevének említése, kitört az éljenzés, majd utána mind­járt a meglepett eszmélés hangja: hát, már meghalt! Anekdotaként szoktam me­sélni, pedig most jövök rá, hogy talán a szellemét éltet­ték a hangosan felkiáltok, s éppen a századik évben, ami­kor nagyon nagy szükség volt erre, mert sokan hivatkoztak rá, az örökségre, de herdál­ták, sőt megcsúfolták. Persze sokszor és sokan. Emlékszem én még, ha na­gyon homályosan is, marsoló katonákra, háromszm kerekű biciklikre, rajtuk pedálozó le­ventékkel vagy kikkel. Ez volt a látszat, de más volt a szel­lem. ni. A megyei, módszertani jelleg abban is megmutat­kozik, hogy a többiek előtt bizonyítják: lehet, és nem pusztán olcsó, igénytelen és igénytelenséget fokozó megoldásokkal. A nyomda nem csak saját meghívók sokszorosítására alkalmas. A nyári szezonban diák­szállót nyitnak, az idegen- forgalmat rendezvényekkel szolgálják, a visegrádi pa­lotajátékok rendezésében szerepet vállalnak, az Ak­tív Art Galéria Könyves­bolt kulturális, kereskedel­mi vállalkozás. A jó ötletek, a munka­kedv hatékony ellenszere viszont a bizonytalanság. Megértem, hogy ezt annyi helyen, tehát nem csak a PMKK-bán érzékeltetik óvatosan a hivataltól függő viszonyban levő emberek. Ezt a jelentés sorai közül éppúgy ki kell olvasni, mint abból a szóbeli köz­lésből, hogy idei költségve­tése még nincs a háznak. Nincs, március közepén, amikor még nem lehet tud­ni: ki, miből adja a támo­gatást? Emberek holnapja Ki gondolkodik el az ok­tóberben készült jelentés fölött, mely pontosan tag­lalja, mi is az a megyei módszertani munka, hogy lehet összhangot találni a megyei és a helyi felada­tok, kulturális szolgáltatá­sok között? Hol lehet ha­tárvonalat húzni a szent­endrei és a megyei érdekek mentén? Ki lehet ezt mér­ni patikamérlegen, kimu­tatni, hogy ezért ki, hány forinttal tartozik? Mint ahogy vitatni sem nagyon lehet, hogy a kis települé­sek gyenge szakember-ellá­tottsága mellett, hasznos, ha a központban dolgozók letét svéd mintára hozzák létre március 19-én délután 3 órakor, a gödi Kilián György Általános Iskolá­ban. Kislányom talán másodikos lehetett, amikor nagy műgond­dal készítettük el a kokárdát, s magyaráztam neki, miért kell ez, s hogy vigyázzon rá. Aztán, ahogy egyre nagyobb let a divatja, valahogy elfe­ledkeztem az évente ismétlődő szokásról. Magam sem nagyon szoktam külső jelvényeket hordozni. Elmarad a fekete szalag, ha gyászom van, hajtó­kámon nem virít a klubom medálja. A hatvanas évek nagy épít­kezésén tisztem volt az isme­retterjesztő előadások szerve­zése. A március tizenötödikéi történelmi estet kicsit mindig ünnepélyesebbé tettük. Akkor háromszínü szalaggal a kabá­tomon toboroztam a kubiko­sok árkai közt, az esti közön­séget. Eljövünk — ígérte az egyik jászsági, lapátos ember. — Csak azt ne gondolja, hogy a maga szalagja miatt. Nem attól van ez az ünnep. Itt be­lül, ni! — mutatott a szíve tá­jékára. Este ott ült az első sorban. K. T. I. kiutaznak, a helyszínen ad­nak tanácsot, vagy az újjá­éledő népfőiskolái kezde­ményezéseket segítik. Aki azt állítja viszont, hogy sok ember egziszten­ciája függ á ház sorsától, annak igaza van. Bár azt is bizonygatják: a megyei művelődési házak közül itt működik a legkisebb appa­rátus, azért a technikai munkatársakkal együtt, mégis 89 embert kell alkal­mazni. A Érték és rend Írja az anyag, mondja Végh Károly is a javasla­tot. Erőteljesebben kell ér­vényesíteni a ház városi szolgáltató jellegét. Ennek megfelelő programok, mű­velődő közösségek szerve­zését, vagy segítését. Azt javasolja az igazgató, a kollégáival folytatott be­szélgetések után, hogy a megyei, meg a városi ön- kormányzat hozzon létre egy irányítói társulást. Tartsa fontosnak, hogy az ide telepített szakemberek tudjanak dolgozni. Jöjjön létre egy fenntartói megál­lapodás. Fontosnak tartja Végh Károly azt is, amiről érezhető aggodalommal szól, hogy az új értékrend kialakulásakor, a szakmai értékek ne vesszenek kár­ba. Tervek születnek, prog­ramok készülnek és zajla­nak, a ház kívül-belül olyan, mintha minden a legbiztosabban menne a maga útján. AZ ÖRÖMNEK, a boldog-' Ságnak annyiféle a forrása, a fénytörése, hogy tőmon­datokban megközelíteni is kockázatos. Tóth Árpádnak egy remekművében sike­rült ugyan fölvillantania az öröm csodálatos tüne­ményét, de még inkább megfoghatatlanságát. Az mindenesetre bizo­nyosság, hogy az élővilág öröme elemi, de az ember kiváltsága tudatos öröm, amely tevékenységre, vi­szonzásra biztat, egyszer­smind humanizál. Mennyi- féle is az öröm? És valójá­ban milyen is? Más a fia­tal test öröme, mint az öregé; más a sikeres mun­káé, mint a szerelemé. Min­denféleképpen sokféle ha­tás függvénye, emberi tar­talomhoz, minőséghez, bel­ső igényhez kapcsolódik. Buda Béla pszichológus egy örömről szóló tanulmá­nyában arról ír, hogy az öröm jelensége régóta fog­lalkoztatja a lélektan ku­tatóit. Már a múlt század során megfogalmazódott, hogy az örömkeresés az emberi viselkedés egyik vezérelve. Ezt általánosítot­ta azután a századforduló táján korunk egyik legna­gyobb pszichológusa, Freud, az úgynevezett örömelvben, amely azt mondja ki, hogy minden viselkedésbeli meg­nyilvánulás fő célja vala­milyen öröm elérése, vagy az öröm ellentétének, a kellemetlenségnek az elke­rülése. Az ördög lakomája A csodaszép királylányt maga az Ördög kéri fele­ségül, s az csak természe­tes, hogy kikosarazzák. Go­nosz varázslattal áll bosz- szút a kudarcot valló. En­nek mindenféle bonyoda­lom lesz a vége, amibe be­lekeveredik a Vándorle­gény, a magányosan kó­borló Habverő és Kakaós­bögre, hogy segítsen a baj­ba jutott Királykisasszony­nak, aki százesztendős, reszketeg Anyókává lett. Kutasi Zsuzsanna—Kuta- si Péter zenés mesejátékát Wohlmuth István rendezé­sében, a Mosoly Meseszín­pad előadásában, március 21-én délelőtt 10 órakor mutatják be a fóti Vörös­marty Művelődési Házban. Az örömről mégis igen kevés szó esik a tudomány- bam Valószínű azért is — mint ahogy azt a hétköz­napi ember is érzi —, na­gyon összetett jelenség, ne­héz vizsgálni és értelmez­ni. De valószínűleg azért sem foglalkoznak vele, mert az öröm az európai kulturális hagyományokban gyanús dolog, nem jó a „hírneve”. Legtöbbször az élvhajhászással szokták azonosítani. Szinte minden olyan tevékenységben, amit a társadalom nem tart kí­vánatosnak, előtérben van valamilyen öröm szerzésé­nek vágya. A társadalom többnyire ezt az örömöt vagy nem tartja elfogad­hatónak, vagy pedig felté­telekhez köti. Bizonyára szerepet játszik a kérész- tény vallásból származó aszketikus örömtagadó ha­gyomány is, amely inkább a kötelességek teljesítését tűzte ki célul, és az örö­mökről való lemondást ré­szesítette előnyben. A mai erkölcsi felfogások is ha­sonlóan gondolkodnak, ma is azt próbáljuk oktatni fiataljainknak, amit Car- ducci szép sorai is kifejez­nek: „a kötelességet min­dig az öröm elé kell he­lyezni .. A szigetszentmiklósi vá­rosi könyvtár bejáratánál két szürke kukásedény fo­gadja a belépőt. Tartalmuk szinte kicsordul: tele van­nak vidám színű műanyag tapéta vagdalékokleal. A gyanútlan betérő arra gon­dol, hogy a szemeteseket várja a két dugig rakott edény. Ám az auüia közepén három újabb kukát láthat. A falakon különös képek függnek. Művészeti kiállí­táson vagyunk, mégis az al­kotások valahonnan na­gyon ismerősnek tűnnek. Mintha nem először látnánk azokat. Mindenki által jól ismert holmik — gyűrött cigisdobozok, műanyag fla­konok, törött sörösüvegek, Ez pedig nagyon nehéz az embereknek, és a min­dennapi életünkben gyakor­ta zűrzavar támad az öröm és a kötelesség körül. Va­lahogy hiányos napjaink­ban az öröm filozófiája. A társadalmi szabályok igen sok nemkívánatos emberi megnyilvánulást regisztrál­nak. A köztudat viszont alig akar tudomást szerez­ni arról, hogy akár az is­kolai tanulók, akár a fel­nőttek többsége éppen az örömtelenségben szenved. Ügy tűnik, hogy valami nincs rendben az öröm kö­rül, s hiába is fordul pszichológushoz a megkese­redett, örömtelen ember. Évtizedek, évszázadok be­idegződését, neveltetését nagyon nehéz az egyre ci- cilizáltabb embernek le­vetkőznie. Hiszen az embe­rek nagy többsége — leg­alábbis nálunk Európában — a lemondásra nevelődött. Amellett, hogy termelés- és tudásorientáltak lettünk, állandóan a kín, a fájda­lom, az éhezés elkerülésé­nek félelmei tartanak ben­nünket fogságban. Az öröm kivételes és tü­nékeny. Időtartamának és gyakoriságának alig van lönös alkotásokhoz hasz­nált segédanyagok. Nádasdy András, sziget­szentmiklósi grafikus kiál­lításán vagyunk. Városá­nak környezeti állapotáról vallanak a meghökkentő alkotások. A Szigetszent- miklósunk című kiállítás meghívójára a művész mellé odakerülhetett vol­na a város valamennyi lakójának neve is. Hiszen az ő „aktív” közreműködé­sük nélkül aligha készíthet­te volna el műveit Nádasdy András. Az önarcképe —, amelyet stílszerűen elhají­tott selyempapírból hajto­gatott vagy inkább gyűrt — akár valamennyiünk port­réja lehetne, akik arcátla­nul nyíltan, vagy kissé szé­gyenkezve, lopakodva, suty- tyomban szennyezzük, tesz- szük tönkre környezetünket. Irónia, maró gúny su­gárzik a képekből, például a Kakukktojás című alko­tásról, amely többtucatnyi cigarettásdoboz — vala­mennyi eredeti szemétből kitúrt, penészes, mocskos, eső áztatta darab — gondo­san sorban felragasztva, S közöttük egy aprócska la­pos vodkásüveg. Nem ke­vésbé vitriolos a kép, amely nem mais, minit egy üres, szürke szemeteszsák. A szá­ját . gondosan bekötözték, mintha csak meg akarnák akadályozni, hogy bármit is belerakjanak. Nádasdy András tulajdon­képpen választ is ad arra, miért olyan a Duna-part, a HÉV-állomás, egyáltalán az egész város, amilyennek képei mutatják. Válasza a Fogason című alkotása, amely nem más, mint egy szögre akasztott rikító ut­caseprőmellény. A vendégkönyv bejegyzé­sei viszont egyértelműen arról tanúskodjak, hogy a látogatók saját felelősségü­ket is érzők. Különösen ta­nulságos a vélemények kö­zött mazsolázni. Van egy korosztály, a tizenéveseké, akik meglepően pontosan megértették a művész asszo­ciációit, a legmeghökken- több alkotások, üzeneteit is, Talán ez az egyetlen halo- vány reménysugár arra, hogy egyszer csak eltűnnek SzigetszeniSmiiklós utcáiról Nádasdy András műveinek alapanyagai. M. K. Jelentősége. Hiszen ha csak villanásnyi is, akkor is megteszi, ami a dolga: fel­hasítja az ember magába zártságának burkát. Ilyen­formán igazuk van azok­nak, akik azt vallják, hogy az öröm alkotás — bár köz­vetlenül nem létrehozható. Ott jelenik meg, ahol eszünkbe sem jut. A TISZTA örömnek van­nak olyan fajtái, amelyek — mint az élet legnagyobb értékei általában — csakis ingyen kaphatók. Pénzért — bármilyen sok pénzért — csupán utánzataikat, ha­misítványaikat lehet be­szerezni. Az igazi szerelem, az igazi szeretet, az igazi barátság örömeit csakis in­gyen adják s ingyen kap­ják. Azok, . akik hiányt szenvednek az ingyenes eredetiben, vagyonokat haj­landók fizetni piaci hami­sítványaikért is. Ezért is kelendők a szeretetpótlé- kok, a pótörömök. Csak­hogy az ilyen pótlékok' az eredeti értékek iránti éh­séget és szomjúságot alig csillapítják. Deák Attila DUNATAJ HÍRLAP Vezető munkatárs,: Móza Katalin. 9 Munkatársak Vasvári Éva és Kovács T. István. © Fogadónap: min­den hétfőn 12—16 óráig a szerkesztőségben. Címünk: Bp. VIII., Somogyi Béla u. 6. Pf.: Ml. ír. sz.: 1446. Te­lefon: 138-1761, 138-1067. Ifjúsági szervezet Színes emlékek Kovács T. István esőáztatta újságok — a kü­Szentendrei séták CS. KOVÁCS LÁSZLÓ GRAFIKÁJA Kivételes és tünékeny Mii tudunk az örömről?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents