Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-15 / 63. szám
SUBÁD GYÖRGY, AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKE 48 FORRADALMÁRÓL ÉS A MA TÖRTÉNELMÉRŐL Keressük sgymjúdHUi i SemokfaMt Szabad György. Az Országgyűlés elnöke, a Magyar tudományos Akadémia levelező tagja, történész professzor, 66 éves. A Pa.rl:trmvntl>cn a képviselők leggyakrabban tanár urazzák. Es tartanak tőle. Az elnök úr ugyanis nagyon szigorú és nagyon tanár uras. Számára — úgy látja az ember — az elnöki pulpitus is katedra, ahonnan demokráciára és jó magaviseletre oktatja á növendék demokratákat. Velünk is azt tette. Miközben hallgattuk, bennünk volt a drukk, hogy a mai és a reformkori történelem tantárgyaiból elégtelent ír be az indexünkbe. Mert valóban, nem tudjuk biztosan a tananyagot. Azt, hogy mostanság forradalmi időket élünk-e, olyat, amilyen 1848—19-ben volt? Mert a rendszerváltás utáni második szabad március 15. mintha máris túl hivatalos ünnep lenne. Mintha foszladozna nemzeti ünnepünk romantikája, mintha az intézményesítés nem volna eléggé testére szabott. Erről nyilatkozott Szabad György a Pest Megyei Hírlap munkatársainak. — Ügy gondolom, hogy március 15., addig, amíg lesznek magyarok ezen a földön, szívből jövő, átér- zett ünnep lesz. Az ma is. A magyarság egészében benne él, hogy az a március valóban hatalmas fordulat volt a nemzet életében. Történészként vallom, hogy az államalapítástól 1848-ig nem történt a Kárpát-medencében hasonló horderejű esemény. Akkor ez visszatérést jelentett az önálló államisághoz. A nemzet alávetettségben élő nagy része lehetőséget kapott arra, hogy a kiváltságok és a rendiség világától, a földesúri függéstől megszabaduljon. Ez volt az a történelmi pillanat, amikor az ország az akkor korszerű — ez ebben az esetben is jelenti azt is, hogy európai — gazdasági, társadalmi fejlődés útjára lépjen. Magyarország akkor egy rendi, a bécsi udvarnak alárendelt államszervezetet számolt fel, s egy alkotmányos, parlamentáris kormányzatot hozott létre. — Lehet, hogy valami ilyesmi történik napjainkban is? — 1848—49 öröksége azért is 9lyan fontos nekünk, mert sokban hasonló célokért, mint amilyeneket az akkori forradalom tűzött ki maga elé, a magyarságnak azóta újra és újra meg kellett küzdenie. Magyarország valójában a most folyó átalakulás előtt sem rendelkezett önálló államisággal. Függő, sőt megszállt ország volt, külpolitikai alárendeltségben élt, sőt még a belpolitikai döntéseket is sokban idegen ideológiák, külföldi érdekek határozták meg. S voltak kiváltságok is, bár nem rendiek, hanem pártállamiak. Ezektől megszabadulni éppúgy feltétele a szabad fejlődésnek, mint volt akkor. — Professzor úr, mi azt tanultuk az iskolában, hogy amikor forradalom van, akkor az emberek az utcára mennek, zászlókat lengetnek, forradalmi hevület piroslik az arcukon. Ezzel szemben most azt látjuk, hogy önök törvényeket hoznak, megszabják a forradalom útját, módját, jelvényeit, ünnepeit, az új rend törvényeit. Viszonyítható-e a mai politikusok szerepe a Széchenyik, Kossuthok, Bat- thyányk, azaz az 1848-aso- kéhoz? — 1848 választott ország- gyűlése egészen kivételes gyülekezet volt. De az az országgyűlés majdn,em negyedszázadig készült az átalakulásra, összecsiszolódott még akkor is, ha a hatalommal, a cenzúrával, az ármánnyal nekik is meg kellett küzdeniük. Nálunk a választásokat mindössze két olyan év előzte meg, amikor a mai politikusok jó része szabadon nyilatkozhatott meg, így talán eddig nem nevelődtek ki igazán a nagy formátumú, a reformkorihoz hasonlatos személyiségek. Az a két évtizedes reformkori készülődés nálunk hiányzik, kevés volt az idő arra, hogy kialakulhassák egy, az 1848 —49-eshez Hasonló politikusi gárda. De ha mégis a párhuzamoknál maradunk, akkor a mai és a 48-as változás lényege mégiscsak az, hogy korszerű, alkotmányos parlamenti rendszerrel cserélték föl a régit, a rosszat, az elavultat. — Talán a kormány és a Parlament egymáshoz való viszonya is hasonló volt, mint most? — Alapvető kérdésekben a kormány élvezte a forradalmárok bizalmát. Ugyaniakkor kegyetlenül bírálták. Petőfíék Március Tizenötödike című lapjában még az is megjelent, hogy kilenc akasztéfát kellene felállítani a Batthyány-kormány tagjai számára, mert szerintük nem készítik fel eléggé a nemzetet az ellenállásra. — A mai viszonyokra céloz? — Nem céloztam, amit mondtam, az megfelel a valóságnak. De a forradalmi ifjúság veit olyan bölcs, hogy felismerje: az ő és a reformkori ellenzékből formálódott kormány leglényegesebb céljai mégis egybeesnek. Igaz, aki most az 1848—49-es dokumentumokat tanulmányozza, meglepődve látja, hogy mennyivel több volt akkor is a vita, az elégedetlenség, mint a parolázás, de az ellenség támadása mégis egymás oldalán találta a vitatkozókat. — Elnök úr! Immár közhelyszámba megy Bíbó István mondása: demokratának lenni annyit tesz, mint félelem nélkül élni. Azonban ebben az országban nagyon sok a régi és az új félelem. Sokan félik a hivatalokat, tartanak a kormánytól, félnek a múlttól és a jövőtől egyaránt. A sok félszeg, bátortalan ember hogyan teremt demokratikus államot? — Szabadnak mindenki máris joggal érezheti magát ebben az országban, ha csak önmagát meg nem kötözi. Szabadságot nálunk éppúgy élvez minden honpolgár, mint a szerencsésebb sorsú demokráciákban. A demokrácia megvalósulása azonban nem csak a jogintézményektől függ, hanem attól, hogy mi magunk tudunk-e demokratizálódni. Szerintem sem rövid idő, amíg Magyarországon a hosszú diktatórikus idők után mindenki demokratává tud lenni, s mire demokratát talál minden társában. Ez a folyamat azonban megindult, s talán gyorsabban is halad, mint ahogy azt a kesergők feltételezik. A demokrácia első lépései göröngyös úton vezetnek. Az Országgyűlés elnöke készségesen, mindenféle protokolltól mentesen vállalkozott ünnepünk előestéjén erre az interjúra. Másfelől azonban szívesebben beszélt a múltról, mint a jelenről. És nagyon szigorúan ragaszkodott ahhoz, hogy csak az jelenhet meg, amit már ellenőrzött, amit maga is látott, mert fél, hogy félreértjük, félremagyarázzuk szavait. Pedig érdekeseket és fontosakat mondott. Miért is írtunk volna mást pont március 15-én, ami a szabad sajtó napja is. De hát egyelőre még keressük egymásban a demokratát. Az utókor némelykor igazságtalan, mint például Mészáros Lázárral is. Petőfi Sándor Nyakravaló című gúnyverse tette széles körben ismertté az első felelős magyar kormány hadügyminiszterének nevét. Történt ugyanis, hogy az egyenruhához tartozó nyakkendő viseléséről Mészáros Lázár vitába keveredett a költővel, aki akkor századosi rangban szolgált. A hadügyminiszternél Bem tábornok futárjaként jelentkezett Petőfi, ámde hiányos öltözetben: nyakravaló, azaz akkori szóhasználat szerint kravátli nélkül. Ezt kifogással illette a hadügyminiszter, mire Petőfi gúnyverssel válaszolt. Mészáros Lázár Baján született 1796. február 20-án. A családi hagyományok folytatása helyett a katonatiszti pályát választotta. 1813. augusztus elsején lett a császári-királyi hadsereg katonája, szolgálatát a 7. huszárezredben kezdte. Részt vett az 1814— 15-ös, majd az 1831-es itáliai hadjáratokban. Hősiességéért 1837-ben őrnagyi előléptetés a jutalom. Aztán 1845. október 20-ig, 4 ^Man VÉGRE HAZATÉRNEK HAMVAT Mészáros Lázár, a tudós és katona ezredesi kinevezéséig a szintén Lombardiában állomásozó 5. huszárezrednél szolgált. Közben az irodalommal és a politikával ismerkedett. Az itthoni eseményeket nyomon követte, különösen Széchenyi István nagyszabású tervei nyűgözték le. 1837-től folyamatos a levélváltás köztük — Mészáros kezdeményezésére. Gondolataikat rendre kicserélik. Széchenyi például a pesti gőzmalom felszerelését az ő olaszországi tapasztalatai alapján rendelte el. A rendszeresen publikáló katonát 1844 végén levelező tagjává választja a Magyar Tudós Társaság, ahogy az Akadémiát akkor nevezték. Székfoglalóját 1845. október 28-án tartotta. A katonaságról című értekezése a társadalom, a gazdaság és a hadtudomány kapcsolatát vizsgálta. Ebben olvashatjuk: „minden nemzet csak annyit ér, ameny- nyit munkája által szerzett nyers és feldogozott terményeivel, önnön szükségletét kielégítve, feleslegeivel, világi viszonylatban is részt vészén.” Állomáshelyén, Olaszországban értesült az itthoni forradalomról 1848 márciusában. Akkor szerzett tudomást hadügyminiszteri jelöléséről. A megbízatás elfogadása ellenére csak ezredének átadása után, május 23-án tudott Pestre jönni. Az eskü letétele után átvette hivatalát, amit másnap „Polgártársak!” kezdetű felhívásában az ország népének tudtára adott. Az új hadügyminiszter elévülhetetlen érdeme, hogy rendre kiállt „Magyarország törvényes jogai megőrzése végett”, követelte: a katonai esküt a magyar alkotmányra tehessék le. Intézkedések sorát hozta a katonai rend és fegyelem megszilárdítására. Részt vett a honvédelem megszervezésében és a hadműveletek irányításában. Mikor kellett, hadtestparancsnoki feladatot vállalt. 1849 januárjában például Kassa visszafoglalására vezette katonáit — igaz, sikertelenül. A kudarc miatt benyújtott lemondását azonban az országgyűlés nem fogadta el, sőt megválasztották az Országos Honvédelmi Bizottmány tagjának. Két hónappal később komoly nézeteltérése támadt Kossuthtal, a szabálytalan tiszti előléptetések miatt. A tudós katona 15-én lemondott beosztásáról. Hadügyminiszteri érdemeinek megörökítéséről és altábornagy! előléptetéséről az országgyűlés határozott. Később maga Kossuth nevezte ki a „hazánkbeli összes katonai növendék főfelügyelőjévé”. A hadi helyzet rosszabbodása Az érdi Centenáriumi emlékműnél tegnap a 9. számú általános iskola diákjai és tanárai helyezték cl a megemlékezés virágait (Erdősi Ágnes felvétele) A hakdás, a függetlenség, a ham jelképe Nemzeti zászlónk története A piros-fehér-zöld nemzeti színként csak alig másfél évszázada vált jelképünkké. A magyar színekben és címerben több évszázad zászlóinak és címereinek hagyományos formái, színei ötvöződnek. A nemzeti színek, a nemzeti zászló törvényes elismeréséért az ország haladó erői csak az 1789-es nagy francia forradalmat követő évektől folytattak kiélezett harcot. Nemzeti zászlónk, nemzeti színeink eredete azonban jóval korábbra, a honalapítást követő évszázadokra nyúlik vissza. Több forrás is bizonyítja, hogy már a honfoglaló magyar törzseknek is voltak zászlóik, az Árpád-ház első királyai pedig egyszínű, feltehetően vörös, illetve bíborszínű zászlók alatt vezették háborúba csapataikat. (A vörös vagy bíborszínnek akkor egészen más jelentése volt, mint később vagy napjainkban; a méltóságot fejezték ki vele, és „királyszínnek” is nevezték.) A 12. század végén, III. Béla uralkodása idején kezdték alkalmazni mind címer-, mind zászlóformában a vörös alapon lebegő kettős ezüst (fehér) keresztet. Nem sokkal később, már a 13. század elején címer- és zászlóalakmiatt vállalta el a „nemzet hadseregei fővezére”, majd később a honvédsereg táborkari főnöki beosztását. Augusztus 9-ig látta el ezt a feladatot, öt nappal később Törökországba emigrált a megtorlás elől. Előbb Angliában, majd Franciaországban telepedett le. Aztán a kíváncsiság Amerikába vitte, ahol farmerkedéssel próbálkozott. Közben itthon a pesti haditörvényszék 1851 szeptemberében távollétében „rendfokozatának megfosztása melletti kötél általi halállal büntetendő” ítéletet szabott ki rá. A honvágy azonban nem hagyta nyugodni Amerikában. Lady Longdale, gróf Teleki Sándorné anyjának hívására 1858-ban visszatért Európába, s az angliai Eywoodba költözött. Néhány hónap múlva, november 16-án ott érte a halál. Kívánsága szerint magyar földbe akart megtérni, szeretett szülővárosában, Baján kívánt végleg megpihenni. Az angol hatóságok mindeddig megtagadták hamvai kiadatását. Most végre elhárult minden akadVy hazahozatala elől, s az első felelős magvar kormány hadi'ovmi- nísztere magyar földben pihenhet. Március 15-én a baiai temetőben helyezik végső nyu^alornra. Gyerkó Katalin ban egyaránt megjelent a vörössel és ezüsttel (fehérrel) hétszer vágott mező, amely tehát nyolc, váltakozva vörös és ezüst vágásból — más néven pólyából — állt. Ettől kezdve, nagyjából a 15. század végéig a királyi zászlók és a címerek mindkét változatát használták. A vörös-fehér (ezüst) színt megjelenésük után nem sakkal már magyar színeknek tekintették. A Habsburg-uralom következménye volt egyebek között az is, hogy a 16. századtól kezdve a magyar zászló és a magyar címer használata csaknem teljesen. megszűnt, és a zászlók, beleértve a hadizászlókat is, egyre inkább elnémete- sedtek. Az ősi magyar piros-fehér színt azért sikerült megőrizni bizonyos formákban a 16—17. század folyamán is. Az ősi magyar színek mellett nemzeti zászlónk harmadik színévé a magyar címerbe az ezüst kettős kereszt talpa alá a 16. században beiktatódott új motívum, a hármashalom zöld színe vált. A francia forradalom s a köztársaság jelvénye és jelképe: a trikolor (kék-fehér- vörös kokárda és zászló) hatására a polgári átalakulás és a nemzeti önállóság legradikálisabb harcosai a 18. század végétől Magyar- országon is a polgári forradalom és a nemzeti állam jelvényének tekintették a piros-fehér-zöld színt. (Martinovics Ignác, a magyar jakobinus mozgalom vezetője, elfogatása után, vallomásában kifejtette, hogy a nemzet színeiül a zöld-vörös-fehér színt kívánta bevezetni.) Az 1840-es években egyre szélesebb méreteket öltött Magyarországon a nemzeti színnek forradalmi jelvényként való viselése. Egyesek, ugyancsak a francia forradalom példája nyomán, vörös szalagok felöltésével és vörös tollak viselésével nyilvánították ki radikális, republikánus érzelmeiket. A reformkor országgyűlésein az ellenzék ismételten felemelte szavát a nemzeti színek és az ország címerének mellőzése miatt, különösen sérelmezve azt, hogy a magyar katonaság nem a magyar nemzeti színek és jelvények alatt szolgál. Az ellenzék javaslatait azonban visszautasították. Elérkezett azonban az 1848. március 15-i forradalom, amely kiharcolta a jobbágyfelszabadítást és a nemzeti függetlenséget, ugyanakkor kivívta a jogot a maoiiar nemzeti szín és az ország címerének szabad viselésére is. <B. I.)
