Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-13 / 61. szám
őséfe a választék A városban egyre több helyen lehet vásárolni déligyümülcsöt. A választék bőséges, és lassan már az árusok sem fagyoskodnak a fóliasátor alatt, hiszen közeleg a tavasz (Erdősi Ágnes felvétele) Kiegészítés Kiegészítés Mennyi az annyi? A Nagykőrösi Hírlap 1991. március 4-ei, hétfői számában Zártan emeltek címmel számoltunk be az önkormányzat döntéséről. Cikkünkre dr. Karay Kornélia jegyző észrevételt tett. — Az általánosító megállapítással szemben intézményvezetői csoportonként érdemes vizsgálni a kérdést. Az óvodavezetők bérét 20- 30, az általános iskolai igazgatók fizetését 35, a középiskolai igazgatókét 20-30, s a többi intézmény igazgatójának, vezetőjének bérét Lakó- és gazdasági épületek, üzletek tervezése, kivitelezése. Szakmai, pénzügyi tanácsadás, komplett ügyintézéssel. Uta-ssy, Nagykőrös, Balassa u. 6. (23 547/3K) Eladó Mintakert u. 24. számú ház. Érdeklődni: Temesvári u. 15. szám alatt. (34 823/3K) íjj rönkvágó eladó, 800-as szalagfűrész, 60-as lapjárattal, 90 centi befogadó, 20 méter sínnel és kocsival. Érdeklődni: idős Erdős Sándor bérfűrészes, I., Jázmin u. 2/C., 16 órától. (34 84 4/3 K) ______________________ E ladó kéthengeres Multicar utánfutóval, háromszög rendszámmal, határidő nélküli vizsgával. Nagykőrös, VIII., Kassai U. 11. (35 583/3K) ________________ N yársapát, Rákóczi u. 27. számú családi ház, nagy kerttel, melléképületekkel eladó. Érdeklődni 15 óra_után. (35 585/2K) Központban üzlethelyiség kiadó. Losonczy út 4., gimnázium mögött. (36 281/3K)______________ K omfort nélküli ház eladó. Tormás u. 23/A. (36 298/3K) Vizes lakások, pincék szigetelését, kiszárítását garanciával, korszerű technológiával közü- leteknek és magánosoknak, rövid átfutási idővel vállaljuk. Cím: Kecskeméti Törekvés Mgtsz épületszigetelő, felújító belső vállalkozási egység, Nagykőrös. Tel.: 50-644, 3-as mellék. (34 842/3K)______________ Berzsenyi u. 6. szám alatti albérlet gondozási vállalással kiadó. (37 845/1K) _______________ E ladó Taksony u. 10. szám alatti családi ház, két család részére is alkalmas. Érdeklődni: dr. Gáspár, ÜMK. (37 011/2K)_______________________ Zártkert eladó a Pálfája erdő mellett, 800 n.-öl. Fúrott kút, villany van. Kis épülettel. Érdeklődni: Nagykőrös, Alpári út 31. (37 013/2K)_______________ É pítési engedéllyel közművesír tett telek, valamint 800 négyszögöl zártkert eladó. Érdeklődni: Godóéknál, Rákóczi u. 9., Sándorovszki fényképész- szel szemben. (37 798/1K) Megrendelhető a legmoder- nebb Kapitány-féle napernyő otthonához, üzletéhez, nyaralójához, színtartó, csíkos vagy egyszínű anyagból. Legnagyobb gyártó, legnagyobb választék, legolcsóbb ár! a Lakáskultúrában ‘ levő kedvezményre jogosító szelvény beváltható. Érdeklődni Nagykőrösön a (20)-50-983-as telefonon. Széchenyi tér 2. (£7 801/lK) Videomagnó eladó. Érdeklődni: Zrínyi u. 1. «^ám alatt, Ragóék- nál. (37 802/1K) átlagosan 20 százalékkal emelte az önkormányzat. Ugyanakkor az is tény, hogy akadt olyan intézményvezető is, aki, jelenlegi, a testület megállapítása szerint magas bére alapján most nem részesült béremelésben. Mint ahogy arra a legutóbbi önkormányzati ülés ezzel kapcsolatos vitájában is rámutattak, az ennél részletesebb tájékoztatás megsértené a zárt ülés zártságát, s amellett személyiségi jogokat is érintene. Eladó 5 éves Wartburg Tourist, megkímélt, 33 000 km-rel, reális áron. PJrdeklődni: Albertirsa, Győzelem u. 8. vagy az 50-542- es számon. (37 8Q4/1K) Zártkert eladó a Táz-erdőben. Érdeklődni 3 óra után: Nagykőrös Iíl., Regős u. 46. (37 813/1K) _______________________ K ülön bejáratú szoba kiadó egy nő vagy két lány részére. II., Csipvári u. 1. szám. (37 815/1K)______________________ Négyszobás, padlástér-beépítésű uj ház sürgősen eladó. Minden megoldás érdekel. Vadas u _51j_ (37 817/1K)______________ K ertes ház eladó. Nagykőrös, Bern J. u. 31. Lakótelepi egy- szobásat beszámítok. (3< 819/mv; Ü.j faragott ebédlőgarnitúra és tanya kerttel eladó. Nyereg U. 11. (37 831/1K)_______________ H árom szoba összkomfortos családi ház eladó. Szultán u. 18. (37 823/1K)________________ D E forgalmi rendszámú, 126-os Polski megkímélt állapotban eladó vagy egy az egyben Trabant cseréje is érdekel. Nagy- kőrös, Regös u, 80. (37 827 1K) Elcserélnénk családi házra 2.5 szobás, gázfűtéses társasházi lakásunkat+kamra, alsókonyha, garázs, pince. „Benedek” jeligére: Nagykőrös, Pf.: 23. (37 828/1K)_______________________ Házrész eladó Eötvös K. u. 6. szám alatt. (37 830/1K) Elveszett 1991. február 13-án 18 óra körül kislányunk kedvenc kutyája, 4 hónapos, vörös szőrű ír szetter, fülében 2184-es tetoválás van. Kérjük a megtalálót, jutalom ellenében juttassa vissza. Cím: Langer Zoltán. Nagykőrös, Attila u. 10. (37 832/1K)_____________________ Kétszobás ház eladó Encsi u. 11. szám alatt. Érdeklődni: 18—20 óráig. (37 834/1K) ________ 6 00 négyszögöl zártkert eladó a Bokroson. Érdekiődm: Újvilág u. 8. 1. ajtó. (37 838/1K)________ K is kertes családi ház eladó. Kalocsa B. u. 6/B. (37 839/1K) Kertes családi ház eladó II., Honvéd u. 3. szám alatt. Érdeklődni egész nap: II., Schweidel u. 9. szám alatt. (37 841/lK) Zalán u. 31. szám alatt. 120-150 kilogrammosig vágott sertés eladó, 90 Ft/kg. (37 842/1K) ______ E ladó Belső laktanya mellett 355 négyszögöl zártkert. Érdeklődni: Nagykőrös, Absolon S. U. 5. (37 844/1K) összkomfortos családi ház el- adő. Két család részére is alkalmas. Nagykőrös. Lázár Vilmos u. 33. (37 004/2K) Daganatos beleiknek Új kezdeményezés indul útjára és remélhetően a siker koronázza az igyekezetét. Nagykőrösön ugyanis megszervezték a daganatos betegek és barátainak klubját. Az első összejövetel, amelyen a programokat, a tematikát beszélik meg és ismerkednek egymással a részvevők, március lián, délután fél 3-kor, a Kalocsa Balázs utca 3. alatti AE-gondozóban lesz. Akit érint, és akit érdekel, feltétlenül látogasson el! Március 13-án a nagyteremben : Reváns. Színes, szinkronizált amerikai film. Előadás 6 és 8 órakor. A stúdióteremben: Tuti dolog. Színes, szinkronizált amerikai vígjáték, fél 6- kor. A videotéka ajánlata: Végzetes látomás I—II. Színes, szinkronizált amerikai bűnügyi film. A kocséri művelődési házban: Delta Force kommandó. Olasz film. Előadás 6 órakor. A középiskolás fiú tornabajnokság megyei döntőjét Cegléden rendezték hat csapattal. A végeredményből: 1. Nk. Gimnázium (Medve Kornél, Farkas Gyula, Juhász Béla, Sánta Péter, Pap Sándor, Szendi Attila) 263,3 ponttal (testnevelőjük Suba Lajos), 2. Nk. Toldi Szakközépiskola (Bujdosó, Nagy, Deák, Sal- lai, Hoffer, Sándor) 257,9, 5.. Nk. Szakmunkásképző (Medgyesi, Bíró, Buzsák, Benyik, Apró, Ny. Tóth) 245,8 ponttal. A gimnazisták biztosan győztek, az KÖZLEMÉNYEK Fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, özv. Pap Sándorné (volt Vörösmarty utcai lakos) 1991. február 8-án elhunyt. Temetése 1991. március 14-én 13.30-kor lesz a nagykőrösi református temetőben. Lánya és fia. (37 792/1K) Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága jó édesanyánk, nagymamánk, dédikénk, özv. Illés Sándorné Bakó Julianna temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. (37 833/1K) ■Äli Mi éwt'í Ni mykoi rősi api rohirdetesek-i *. '.v.v•V .’cl*; : SV»f NAGYKŐRÖSI XXXV. ÉVFOLYAM, 61. SZÁM 1991. MÁRCIUS 13., SZERDA A keleti piac nem működik Az önkormányzat legutóbbi ülésén Görbe Ferenc, a Nagykőrösi Konzervgyár vezérigazgatója adott tájékoztatást a vállalat helyzetéről, az együttműködés kölcsönös lehetőségeiről. A vezérigazgató elmondta, nehezen lehetne számszerűleg megállapítani, hány ember kötődik a gyárhoz, hiszen a 2300—2400 dolgozón kívül a kistermelők népes táborát is figyelembe kell venni. A nyílt, világos beszéd, a gondok, az eredmények megvilágítása mindenképpen szükségszerű tehát. Az elmúlt év megrázta a vállalatot, hiszen zöldborsóból 25, uborkából, paprikából, meggyből 50—60 százalékos volt az aszály miatti kiesés. A nehézségekhez hozzájárult az infláció is, a kamatterhek óriási emelkedésével (a vállalat gazdálkodásához egymilliárd forintos hitel- állomány szükségeltetik), s különösen komoly gondot okozott, hogy augusztustól decemberig a szovjet csapatok kivonása miatt nem kaptak konténert a vasúttól. A sok-sok tényező együtt okozta, hogy az 1989-es 334 millió forintos eredményhez képest 1990- ben 52 millió forint nyereség került a mérlegbe. Mindezekből következik, hogy minden kötelezettségüket alaposan felül kell vizsgálniuk. A legfontosabb ma az infláció, hiszen a továbbhárítás lehetőségei szinte lehetetlenek. Nyugaton három, jó esetben legfeljebb 10 százalékos áremelkedést tudnak elérni, ugyanakkor nehezen kivédhetők a mo- nopoljellegű beszállítók áremelései. JOBB A NYUGATI Teljes a bizonytalanság a keleti kereskedelemben. A szovjet piac a belső anarchia következtében a teljes szétesés előtt áll, nincs partner, nincs pénz és bar- terüzleteknél még húsra sem (pedig ez a legkeményebb terméknek számít ezen a piacon) lehet szerződni. Ennek ellenére ugrásra készen kell állni még akkor is, ha reális számokat nem lehet megfogalmazni. Természetesen a konzervgyár kollektívája, vezetése mindent megtesz a dolgozók foglalkoztatásáért, s a piac igényeinek kielégítéséért. Az inflációt például a készletek leépítésével, külföldi beszállításokkal és a nyugati vevők által felkínált hitelekkel próbálják kivédeni (ez utóbbi azért fontos momentum, mert nyugaton a hitelt fele akkora kamattal adják, mint itthon). Az idén a termelés csökkenése további 15 százalékos lesz. CSÖKKENŐ LÉTSZÁM A termékszerkezetet átalakítják, több gyökérsalátát, csemegekukoricát kínálnak majd. Műszaki korszerűsítésekét végeznek, hogy a vállalat termékei minden piaci igénynek megfelelhetnek. Görbe Ferenc elmondta, a termelés mennyiségét tekintve az idén 60 százalékot dollárelszámolású piacra, 34 százalékot belföldre, a maradék 6 százalékot a keleti piacra szánják, ugyanez értékben számolva még ennél is kedvezőbb képet mutat. A vállalat dolgozóinak száma az idén mintegy tíz százalékkal csökken. Teszik ezt úgy, hogy a nyugdíjba menők helyére nem vesznek fel senkit, illetve vállalaton belül csoportosítanak át embereket, példáid a karbantartók gépkezelőként fognak dolgozni. Görbe Ferenc szerint a város és a gyár együttműködhetne a hetvenes években parancsra átadott, közösen épített csatornamű visszavételében, hiszen az ma ötvenmillió forintos költséget jelent a konzervgyárnak. A tervek között említette a felvásárlás tervszerűbbé tételét és a zöldexportot. ROSSZ A KAPCSOLAT Czira Sándor megfogalmazta, amit a konzervgyár tesz a városért, azt soha nem vajszívűségből, de mindig érdekei mentén cselekedte. Szűcs István a privatizációs tervekről kérdezett. Ezekről megtudhattuk, hogy legfeljebb puhato- lódzó tárgyalásokról van szó. Kovács Sándor hangsúlyozta: pozitív a konzervgyár bekapcsolódása a felvásárlásba. Huszár Kálmán azt mondta el, hogy rossz a kapcsolat a gyár és a kistermelők között, ezt javítani kell. Bajczár Imre az iparűzési adóról faggatta a vezérigazgatót, aki azt válaszolta, hogy a törvényeknek megfelelően teljesítik kötelezettségeiket. B. O. UHF 31 Tévémozi Március 13-án a kecskeméti városi televízió 19.30- kor: Király Kiss Miklós, Magyar népmese és a Hurrá! című rajzfilmsorozatának egy-egy részét, 20 órakor Az élet muzsikája című zenés magyar filmet vetíti. Színház h Március 13-án a kecskeméti Katona József Színházban délután 5 órakor: A vád tanúja. Kabos Gyulabérlet. Élen a tornászfiúk élelmiszer-ipariak sokat javultak, a vágisok is igyekeztek. Egyéni összetettben csapatonként 3-3, így összesen 18 főt értékeltek. A legjobbak: 1. Szendi Attila (Nk. Gimnázium) 54,1; 2. Sándor Attila (Nk. Toldi) 53,8 és 3. Pap Sándor (Nk. Gimnázium) 53,1 ponttal. ELŐKÉSZÜLETEK A gépész-labdarúgó osztály csapata környékbeli, főleg kecskeméti csapatokkal több előkészületi mérkőzést tervezett. Ezek többsége a pálya használhatatlansága miatt elmaradt, de azért egy összecsapásra sor került az Ifjúsági-sporttelepen: Nk. Toldi DSK— Kecskeméti TE serdülők II. 11-0 (3-0). Az ellenfél gyengébb félnek tartotta a körösieket és tartalékjait hozta el. A toldisok rácáfoltak erre, amit az eredmény és a mutatott játék is kifejezett. Balogh ötször talált a vendégek hálójába. TEREMTORNÁN Jánoshalmán 7 egyesületi, valamint a körösi diákcsapattal meghívásos kispályás serdülő labdarúgóteremtornát rendeztek. Négy plusz egy fős csapatok mérkőztek, természetesen cserékkel. A Nk. Toldi DSK-sok lámpalázasak voltak a rutinosabb ellenfelek között, mégis ők voltak a leggóíképesebbek: 19 össztalálattal. Eredményeik sorrendben: Kalocsával 2-4, Kiskőrössel 8-0, MTK-VM- mel (Bp.) 1-4 és a helyosztón Soltvadkerttel 8-1. Az ötödik helyen végzett csapat: Kulmann — Balogh, Bíró, Császár, Fenyvesi, Hegedűs, Papp, Vass, Bar- tus, Vidra, Kucsák, Zsolnai, Lengyel, Ali. Edző:. Meszes Miklós. Cegléden: C. Vihuv—FC Fortuna (Nk.) 11-4. A barátságos teremfoci-mérkőzésen az ottani városi I. osztályos bajnok jobb volt. SZERDA Kosárlabda. Hódmezővásárhely: H. Kosárlabda Klub—Nk. Konzervgyár Kosárlabda Klub, NB I-es férfi bajnoki rájátszó 2. mérkőzés, a 17—20. helyekért. Kiskunfélegyháza: K. Vasas—Nk. Konzervgyár Kinizsi, NB Il-es női, valamint serdülő leány megyei bajnoki mérkőzés. S. Z. NAGYKÖRÖSI HIRI.AP Nagykörös, Hősök tere 5., II. emelet 30. © A szerkesztőség vezetője: Ballai Ottó. Munkatárs: Mik- lay Jenő. @ Postacím: Nagykőrös, Pf. 23. 2750. Telefax és telefon: (20) 51398. Telex: 22-5708. $ Hirdetésfelvétel: kedd 10-től 12-ig, csütörtök 13-tól 15- ig a szerkesztőségben. ® Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 10-íg várunk, é Szerkesztői ügyelet: szerda 10-től 12 óráig.