Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-08 / 57. szám
Olvasóink fóruma Cseberből vederbe!? Városszerte a csalódottság hangjai erősödnek, mindenki elégedetlen mindenkivel és mindennel. Egyre indulatosabb megnyilvánulásokra figyelhetünk fel, bárkivel beszélünk is Daba- son. Ha nagyon leegyszerűsítjük a jelenlegi helyzetet, akkor azt mondhatjuk, hogy mind többen elégedetlenek az új városi irányítással, de a város vezetősége is okkal elégedetlen a türelmetlen reagálásokkal, amelyek a még meg sem hozott intézkedéseket városszerte kísérik. Hangos az egész település a polgármester meggondolatlan kijelentéseitől, pártjának önkényes cselekedeteitől, melyeket a helyi kisgazdák a tények ellenére is tagadnak és cáfolnak, ellenük folytatott szervezett támadásnak tulajdonítanak. Ugyanakkor botrány botrányt kísér — mindez a rendszer- váltás jegyében. Sokan ezt nem így gondolták. Egyre inkább az a kép bontakozik ki, hogy ma a városban mindenki „vörös”, „bolsevik”, aki nem kisgazda, aki a helyi problémákat nem úgy értelmezi, nem úgy gondolkodik, mint ők. Mintha egyre inkább fogyna a megértés, a tolerancia a másság, a másképpen gondolkodás iránt. Kísért a múlt!? A választási győzelem létrehozta azt a helyzetet, amely szerint itt másnak beleszólása a dolgok alakításába az elkövetkező időszakban nem lehet. Sajátos helyi koalíció kialakulását figyelhetjük meg. A vezető párt sematizmusa szerint: egyrészt mindazok, . akik a többséget kapott párt gondolkodását osztják, s akik ehhez közel állnak, válamint azok, akik ezzel a szemlélettel nem tudnak azonosulni. Az utóbbiak a „vörösök”, akik „ellenségei a város új vezetőinek, az önkormányzatnak”. Ezt a besorolást határozottan vissza kell utasítani. Eljutottunk oda — igen rövid úton —, hogy jaj a kritikusoknak! — legyenek azok jó szándékúak vagy ténylegesen ellenségesek. Ez a gondolkodás a kritikát a demokrácia elleni támadásnak minősíti, a rendszerváltás akadályozójának. A rendszerváltás valóban elmaradt — hisz úgy, ahogy a volt ellenzéki pártok elképzelték, az nemcsak országosan, hanem a helyi viszonyok közepette sem lehetséges. Az ország vált volna irányíthatatlanná, a települések működése vált volna lehetetlenné. A rendszerváltás — akármilyen nehéz sokunknak ebbe beletörődni — nehéz, igen lassú folyamat és sohasem igazságos. Viszont a dabasi viszonyok között mindinkább anakronisztikus formát kezd ölteni; azok kezdik megtestesíteni a mostani vezetés egyes tagjai szerint a múlt rendszert, akiknek igencsak kevés közük volt DABASI HÍRLAP VeietS munkatárs: Matula Gy. Oszkár. • Munkatárs: Pachner Edit. • Fogadónap minden hétfőn 11-től 17 örálg a szerkesztőségben. Címünk : Bp. VIII. kér., Somogyi B. u. 6. sz. Pf.: 311. ír. SZ. 1446. Telefon: 138-2399/283 ahhoz, vagy maguk is kárvallottjai voltak. Az igazi haszonélvezők ma is érintetlen pozíciókkal rendelkeznek, velük szemben csak a tehetetlenség tapasztalható. Dabason ma már senki nem beszél pártokról, csak a Kisgazdapártról. Eltűntek, jellegtelenné váltak vagy idomultak a legerősebb párthoz. A dabasi kisgazdák az egyedüli jól szervezett, több helyi csoporttal rendelkező szervezet, amelynek irányultsága mind szélsőségesebb jelleget ölt. Ennek ellenére a pártcsoportok tagjaitól a jó szándékot elvitatni nem lehet; becsületes paraszt- emberek, illetve az új vállalkozó rétegből kerülnek ki. Az, hogy mégis szembekerülnek a város mind nagyobb részével, annak több oka van: elsősorban a párt helyi hangadói a tagságot mind szélsőségesebb irányban befolyásolják, a párt belterjessé, kommunikáció- és kompromisszumképtelenné vált. Elvetendő politikai eszközöket alkalmaz: önkényes helyi akciók, mások levörösözése, lebolse- vistázása, némely tagok fenyegető agresszív fellépése stb. Mindez abból is adódik, hogy a pártot és tagjait is mind több méltatlan vád és atrocitás éri. A mostani kisgazdapárti és városi vezetés nem csak azt érte el, hogy a város jelentős részével szembekerült, hanem azt is, hogy a másik oldalon is megjelentek a szélsőségesek, a hibákat kihasználva hangosabbak lettek a régi rendszer haszonélvezői. A politikailag tájékozatlan emberek az országos sajtóból tájékozódva, a helyi súlyos jelenségekből kiindulva a letűnt rendszer figurái felé sodródnak, sokak számára megszépülnek a múlt keserves napjai. Hiba lenne a kialakult feszült helyzet miatt a Kisgazdapárt egyes tagjait és a polgármestert azonosítani az egész önkormányzati testülettel, de mivel a „szakértői” csoportokban, és az önkormányzati testületben is egyértelműen a kisgazda- és a hozzá szorosan kötődő „pártszerű” szervezetek tagjai vannak többségben, a döntések, intézkedések alapjában véve a legerősebb párt szellemét sugallják. A döntések minőségére viszont eddig sok panasz nem lehetett, a városi érdekek érvényesültek. Ebben nem kis szerepet játszottak a testület progresszív tagjai és a mind öntudatosabban fellépő dabasi polgárok. A város rossz hangulatában még egy tényező játszik igen nagy szerepet: a város vezetője miatt, Dobás és a környező települések viszonya egyre ellenségesebb, sosem volt eny- nyire izolált a település helyzete. A mostani kedvezőtlen folyamatok megfordulására rövid időn belül nem lehet számítani, sőt a jövőben a belső feszültségek tovább növekedhetnek — erre sajnos megvannak a személyes lehetőségek. Az erősödő szembenállás a város fejlődését is veszélyeztetheti. Ezen az állapoton minél előbb változtatniuk kellene a helyi politikai és társadalmi tényezőknek. Albert Béla ■■■■ Mozi ■■mm Gyál, Dózsa: Márc. 8-án fél 6-kor: Revane (szín. mb. am. film), 9-én fél 6-kor: Végtelen történet 1. (szín. mb. NSZK mesefilm), 10-én fél 6-kor: Egy elkényeztetett gyermek utazása (szín. mb. francia), 11-én fél 6- kor: Élve vagy halva (szín. mb. am. western). Ócsa, műv. ház: Márc. 8-án fél 6-kor: Cadillac man (szín. mb. am. vígjáték), 9-én fél 6-kor: Top Gun (szín. am. kalandfilm), 11—12-én fél 6-kor: Sárkány és papucs (szín. magyar rajzfilm), 14-én fél 6-kor: Kedves ellenségem (szín. mb. am. sci-fi kalandfilm). D A BAS I MEGJELENIK MINDEN HÉTFŐN, SZERDÁN, PÉNTEKEN, SZOMBATON *':>: Í; EGY NO A SOK KÜZÍil Dimb-domb, némelyike alig nagyobb egy vakondtúrásnál, közel és távol borókák zöldellnek. Arrébb, már a falu alatt hatalmas legelő, teli megannyi pocsétával. Az apró tükrökben megbámulja magát a változó égbolt s a magányos gémeskút, mely távolról olyan, mint egy megroggyant T betű. Ez a kép fogadja az érkezőt, ha Tatárszentgyörgy felé tart a bitang rossz aszfalton. — Nem svájci panoráma, és az sem mindegy, hogy ki milyen szemmel nézi — mondja Gazdik Lajos- né, a nagyközség polgár- mestere. — Igazából nem is tudom, megilleti-e Ta- t.árszentgyörgyöt a nagy jelző, az 1920-as magyar közigazgatási közlönyben így írták, viszont akkor még 2516 lakosa volt, 816- tal több, mint manapság. FÜGGETLEN JELÖLTKÉNT — ön milyen szemmel nézi? — kérdezek vissza, s még mindig arra a mély gödörre gondolok, melybe a község előtti kanyarban belehuppantam. — Annak a szemével, akinek már a szépapja is itt élt ezen a tájon. A magyar nemesek almanachjá- ban nem szerepel a nevünk, de ettől függetlenül a Kajdácsok nagyon régen települtek a községbe. Én ugyanis Kajdács-lány vagyok — teszi hozzá a polármester asszony félig tréfásan, félig rátartian, A krimik sikerei azt mutatják, hogy — állítólag — nagyon szeretünk borzongani mostanában. Én magam sem a képzelet, sem a valóság világában nem igénylem ezt az érzést. Jobban szeretek félelem nélkül közlekedni, felügyelet nélkül hagyni holmijaimat, és általában bízni az emberekben. Ez a vágyam azonban nem mindig teljesül. So- kadmagammal egyre többször kerülök olyan szituációba, amikor a menekülés és védekezés módozatai közt kell hogy válasszak. Például: mit tehet az ember egy kihalt pályaudvaron, két vészjóslóan közeledő alak ellenében? Ügy történt, hogy elnéztem a vonatom indulását. Az állomáson várakozók nagy része elutazott az ellenkező irányba tartó vonattal, csak két fiatalember maradt ott, akik kezdetben egymással beszélgettek, majd — vesztemre — felfigyeltek magányos voltomra. SiLL Az állomás épülete körül szinte nyoma sem volt életnek. A közelben levő bisztró már bezárt, a házak ablakai reménytelenül sötétek voltak. Nem jelentett túl nagy biztonságot a hideg, de annál füstösebb váróterem sem. Pénztáros, vasutas se közel, se távol. Akkor vált gyanússá a dolog, amikor az egyik fiatalember, aki katonai egyenruhát — bár nem a honvédség mundérját — viselt, egy nagy — majdnem kenyérvágó méretű — késsel piszkálni kezdte a körmét, s közben pusmogva, többször felém nézett. Aztán egyszer csak elindultak. Egyértelmű volt, hogy nem a menetrend felől akarnak érdeklődni. Nem vártam meg, míg odaérnek hozzám, felálltam és határozott léptekkel kimasíroztam az ajtón. Addig kerülgettem az állomásépületet, míg nem találtam egy halványan világító ablakot. Bekopogtam. Középkorú asszony kukkantott ki, biztosított együttérzéséről, de nem engedett be. A biztonságot jelentő ablak közelében maradva. jógalégzéssel és me- ditálással próbáltam úrrá lenni félelmemen és a hidegen. Nagy sokára végre megérkezett a szolgálatban lévő vasutas. Kételkedve hallgatta előadásomat, majd javasolta, hogy ne menjek vissza a váróterembe, maradjak továbbra is a hideg, ám szabad ég alatt. Jó — mondtam —, majd, ha baj lesz, sikítok. Ahogy közeledett vonatom érkezésének ideje, és megszaporodtak az utasok, és is megköny- nyebbültem. Az állomásra befutó szerelvény fogadására induló vasutas ironikv-san odaszólt nekem: „Na, mégsem ke’lett sikítani?” Jobb lett volna, ha kell? Pachner Edit amiből nemcsak a família iránti büszkeség, de a szülőföld szeretete is kicsendül. A múltból térjünk visz- sza a mába, pontosabban az őszi választásokhoz. Gazdi kné független jelöltként indult, de nyílt titok, mindvégig a kisgazdák támogatták. Pedig ... — Tizenhat évig tanácsi vb-titkár voltam. Ezt akarta mondani. És hogy a pártállam idején exponáltakat a kisgazdák nemigen kedvelik. A vb-titkár- ság tény, az exponáltság már kevésbé. Nyilván ezért kellett a tisztségtől 1985-ben megválnom. Nem jöttem ki a tanácselnökkel. Olyannyira nem, hogy a vége felé már csak hivatalosan érintkeztünk, de különben nem beszéltünk egymással. Ez nem abból fakadt, hogy mind a ketten nők voltunk, és két nő hamarabb zördül össze. Hanem mert nekem más elképzeléseim voltak a község dolgairól, érdekeiről, mint neki. Viszont a hatalom képviselője ő volt. Mikor már nem bírtam cérnával, felálltam, átmentem Dabasra dolgozni. Majd három évig titkárságvezető voltam a tanácsnál. Szívesen fogadtak, tudták rólam, hogy szeretek dolgozni. És a „papírjaimmal” sem volt baj, tanácsi akadémiát és Államigazgatási Főiskolát végeztem. RITKÁN PANASZKODNAK — A távozás okai belejátszottak a visszatérésbe, ezért is támogatták a kisgazdák? — A távozásom okait annak idején nem vittem ki az utcára, és ma sem szívesen beszélek róluk. A volt elnöknő jó megérzéssel még csak nem is jelöltette magát az önkormányzati választásokon. Tavaly ősszel ő ment el Da- íbasra. Gondolom, ez önmagáért is beszél.. . Véget ért egy korszak a községben, és lezárult a kettőnk konfliktusa is. — Mennyire érzi magát biztonságban a polgármesteri székben? — Annyiból érzek bizonytalanságot, hogy egyesek megkérdőjelezik az általam szorgalmazott vízműberuházást. Azt mondják, a pillanatnyi gazdasági helyzet nem a legalkalmasabb egy ilyen nagyságrendű „nyújtózkodáshoz”. Igaz, nagy falat, könnyen belebukhatok. Mégis felvállalom, mert szerintem nem lehet ezt a problémát tovább is elodázni, mint tettük azt hosszú évekig. A községnek égetően szüksége van az egészséges, vezetékes vízre. — Igaz, hogy Tatárszent- györgyön sok az idős özvegyasszony? — Igaz. És ahol csak tudunk, segítünk rajtuk. De hogy ki szorul rá a segítségre, annak nekünk kell utánajárnunk. A mi asz- szonyaink büszkék, ritkán áll a szájuk a panaszra. MÉLYEN GYÖKEREZNEK t — Nagyon leapadt a lé- lekszám. Tart még az elvándorlási folyamat? — Inkább stagnál. Az az igazság, helyben alig van munkalehetőség, s az ingázóknak is egyre nehezebb. Mégis azt mondom, itt, ezen a homokos, ősborókás földháton kell a lábunkat megvessük, újra kell tanulni a megélést. Hisz eleinket is ez a föld tartotta el. Ezt a tájat ismerjük, ez a táj már nem tartogathat meglepetéseket. Túl az őseimen, nekem a feketefenyők példázzák, hogy itt még lehet élni. Ezeket a fákat messzi idegen tájakról hozták ide, és* meghonosodtak, olyan mélyre eresztették a gyökereiket, ahol már van víz. Márpedig aki itt született, annak mélyebbre nyúlnak a gyökerei, mint egy fáé! Gazdik Lajosné, a Kaj- dács-nemzetség kései leszármazottja jó példával jár elöl. Családjából mindenki Tatárszentgyörgyön él, és nincs is szándékukban elvándorolni. Matula Gy. Oszkár mi tas Szerdai lapszámunkban sajnálatos teclkiikai hiba történt A polgármester levele című cikkben. Az írás negyedik hasábjának tizennegyedik sorában kezdődő mondatok helyesen — a szerző eredeti fogalmazásában — így hangzanak: „Ami a tanulságokat illeti, én csak azt tudom, hogy felelős vagyok a törvény szerint Dabas város közbiztonságáért, MGYÓ-nak pedig kellene lennie a leírtakért???!! MGYO nem fogadja el a 43 év után első szabad magyar választás eredményét, s a képviselő-testület döntését, a demokrácia megkérdőjelezése.**
