Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-12 / 36. szám
CEGLÉD] K^títia Epen adták át az épületeket Lezárult egy fejezet Tápiészilősen Teliéből Mmái Rendkívüli önkormányzati ülést tartottak a napokban Tápiószőlősön. Elsőként az idei költségvetési tervvel kapcsolatos elképzeléseket vitatták meg. Utána szóba került egy ve- szélyeshulladék-lerakó hely létesítésével kapcsolatos kérdéskör. További újság, hogy az idén helyi adó bevezetését nem tervezik. Egyelőre a 18 A Ceglédi Hírlapban január 29-én megjelent Ütemváltás Albertirsán című cikket az alábbiakkal szeretném kiegészíteni. A Pest Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, mint az albertirsai csatornamű üzemeltetője, örömmel üdvözli az albertirsai csatornázási törekvéseket. Annál is inkább, mivel az általunk üzemeltetett szennyvíztisztító telepre érkező szennyvíz mennyisége jelenleg meg sem közelíti azt a mennyiséget, amit tisztítani képes. A jelenleg üzemeltetett rendszer műszaki átadásakor vállalatunk az üzembe helyezést anyagilag is támogatta. Érdeke a vállalatnak a településekben keletkező szennyvizek kezelése, illetve ártalommentes bejuttatása a befogadóba, hiszen az ivóvíz-szolgáltatás is feladata, és mint ilyen, a környezetvédelem általánosságban alapvető érdeke. Ez utóbbiért tevékenykedik vállalatunk, ennek ellenőrzésére jól felszeKedvezményes vásárlási lehetőség nyílt január 23- án az albertirsai hűtőházban. Minden szerdán 14—17 óra között átlagosan 20 százalékos engedménnyel árusítanak a saját termékeik közül gyorsfagyasztott zöldséget és gyümölcsöt, melyek KÖZLEMÉNYEK Köszönetnyilvánítás. Hálás szívvel mondunk köszönetét rokonainknak, jó szomszédainknál:, ismerőseinknek és mindazoknak, akik édesapánk, nagyapánk, dédnagyapám, id. DOMOK JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek vagy részvéttáviratot küldtek. A gyászoló család. (31 87Q/1K) Köszönetnyilvánítás. Hálás köszönetét mondunk mindazoknak. akik felejthetetlen jó férjem , édesapánk, nagyapánk, Reggel Mihály temetésén részt vettek vagy táviratban fejezték ki részvétüket és osztoztak fájdalmunkban. A Reggel család. (31 879,1K) Albertirsán személygépkocsi- vezetői tanfolyamot indít a Start Mk. február végén. Jelentkezni lehet a művelődési házban. Sikeres elméleti vizsga esetén az elméleti tanfolyam díját visszanyerheti! (31 471/2K) Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk hálás köszönetét a közeli és távoli rokonoknak, barátoknak, minden szomszédunknak, akik a szeretett férj, drága jő édesapánk, fiam, bátyám, Király János temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön megköszönjük a KÖZGÉP vezetőségének. a lakatosműhelynek. a pénzügyi osztálynak és az ösz- szes dolgozónak, az Elegant Mode Rt. adminisztrátorainak, a Mészáros iskola VII/C osz- tá’y','c- "k 'nek és az egész osztálynak. valamint a rr""" SZER d^’-.ozó'nak a megemlékezést. A gyás^o’ó család. — (31 866/1K) éven felülieknek adóbevallási ívet küldtek ki, hogy tájékozódjanak a lakók fizetőképességéről. A korábbi tehót már eltörölték, de az abból befolyt egymillió forintot faluház kialakítására használták fel. Ehhez szükség volt egy pályázaton nyert egymillió forintra is. A l'a- luház ünnepélyes avatását március 15-ére tervezik. relt, korszerű laboratórium áll rendelkezésünkre. A cikkben leírtakkal egyetértünk, egy kivételével: a csatornamű üzemeltetésének költségeit tükröző csatornadíjat nem a Pest Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, hanem a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter állapította meg. E változásról a Pest Megyei Hírlap 1991. január 12-i számában tájékoztatást tettünk közzé, ami a Magyar Közlöny 1991. január 14-i 2. számában is megjelent, a 2/1991. (I. 14.) KHVM rendeletben. Ugyanezt a tájékoztatót valamennyi érintett önkormányzat részére is megküldte a vállalat azzal, hogy a helyben szokásos fórumokon ismertessék a fogyasztókkal. Feltehetően az előző tájékoztatások elkerülték a cikk írójának, illetőleg a csatornamű-társulat elnökének figyelmét. Doszpod Béla igazgató iránt várakozáson felüli a kereslet. Volt olyan nap, hogy több mint 100 ezer forint forgalmat bonyolítottak le. Távoli településekről is érkeztek vásárlók. A fentiek mellett fagyasztott baromfit is vásárolhatnak. Dr. Losó József igazgató elmondotta, hogy tárgyalásokat folytatnak a bértárolást igénybe vevő húsipari vállalatokkal, hogy a jövőben a fagyasztott húst is a jelenleginél olcsóbban árusítsák. Ma délután Egészségvédelem Természetgyógyászkör működik a Ceglédi Család- segítő Központban. Ma délután 17 órától az érdeklődők dr. Szepessy Gábor belgyógyász főorvossal találkozhatnak és beszélgethetnek az egészségvédelem időszerű kérdéseiről. Fagylaltozóba idénymunkára eladót felveszek. Megkereső levelet- ,.Megbízható. 049 171” jeligére, a Hírlapkiadó Váill. Közönségszolgálat címére: Cegléd, Teleki u. 30. sz. (31 875 1K) Cegléd, Damjanich u. 42. számú ház eladó,. (31 843/1K) ______ F él ház nagyon sürgősen és nagyon olcsón eladó. Cegléd, Nyárfa u. 14.. csengőn: Véghné. Hl 863/1K)____________________ Csemő-Zöldhalomban, Szabó dűlőben 1400 négyszögöl szőlő eladó. Vízzel az egész terület becsövezve. 3 fázisú villany van. Cegléd, Achim András u. 1. Telefon: 11-175, Ecseri. — (31 863/1K) Szerdán Önkormányzati ülés Február 13-án. szerdán 15 órakor a városháza kistermében — első emelet lles ajtó — tartja az önkormányzati testület ülését. Az 1991. évi költségvetés elfogadása lesz napirenden. Hsemőn Előadás Február 13-án, szerdán 14 órakor a 'csemői községi könyvtárban dr. Lakatos László körzeti orvos tart előadást a magas vérnyomásról. ' Vállalkozóknak Bevallás február végéig Ezekben a napokban nemcsak Cegléden, hanem Monoron, Nagykőrösön, Nagykátán is el kell készíteni az egyéni vállalkozóknak a bevallást az 1991. évi társadalombiztosítási és nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettséghez. A társadalombiztosítás ceglédi kirendeltsége által megküldött nyomtatványokat kitöltve, legkésőbb február 28-ig lehet visszajuttatni az intézményhez. A minap négy abonyi asszony kereste fel szerkesztőségünket : Tóth Ká- rolyné, Hamar Istvánná, Magyar Gézáné és Szilágyi Józsefné. Dőlt belőlük a panasz. Nem ok nélkül. A Mechanikai Művek abonyi gyárából — ahol betanított munkásként dolgoztak — a közelmúltban elbocsátották őket. Ennek szele már akkor megcsapta őket, amikor — munka híján — átcsoportosították a telefon- szerelőket. alkatrészgyártókat. Több dolog miatt hábo- rognak. Az egyik: a munkakönyvükbe azt jegyezték be, hogy „munkaviszonya megszűnt”. Holott őket végkielégítés nélkül elbocsátották. Tóth Károlynét annak ellenére, hogy húsz éve dolgozott a gyárban. Magyar Gézáné úgy vált munkanélkülivé, hogy a férje is az. Mind a négyen családosak. Kérdik, hogy miből neveljék a gyerekeket. Továbbá nem értik, hogy az irodistákat miért nem küldik el. Azt sem tudják megemészteni, hogy a gyár vezetése miért nem szerez munkát és piacot, hiszen ezért busásan megfizetik őket. E.cy szoba, konyha, fürdőszoba albérletbe kiadó. Ugyanott 1 szoba, konyha bútorozva kiadó. Cegléd, Arany u. 5. (31 842,UK) Szoba-konyha egy személy részére kiadó. Mosógép, sertéstrágya eladó. Cegléd. Thököly U, 13. (31 378.1K)_________________ Cegléden, városközpontban 2 szoba, előszobás, üvegveran- dás családi ház, utcára nyíló üzletnek kialakítható helyiséggel eladó. Érdeklődni: 11- 267, 17 óra után a Cegléd, Széchenyi út 41., fszt. 8., egész nap. (31 420/2K)__________________ Cegléd. Dessewffy u. 33. számú ház és 400 négyszögöl puszta föld eladó. (31 845/1K) Január 30-a Cegléd életében történelmi dátum. A harmincnégy évig itt lecö- vekelt szovjet ezred utolsó tankja is elhagyta a várost vasúti szerelvényen. Február 7-én pedig az átadás és átvétel izgalmas eseményeit követően alighanem végleg lezárult egy fejezet. Ebből az alkalomból beszélgettünk Mácz István polgármesterrel. — A kivonulás igencsak titokban zajlott le. Politikai vagy technikai okok miatt? — Meggyőződésem, hogy emögött nem volt semmiféle titok — előtte és utána se. E felgyorsult, percenként változó világban egy ilyen történelmi tettet nehéz óra szerinti pontossággal időzíteni. Január 30-án a ceglédi szovjet parancsnok, Ali Abdulajev ezredes délelőtt idejött, meghívott Ilyen kilátástalan helyzetben keresték fel Cegléden a munkaügyi szolgálati irodát. Kiközvetítették őket a Munka- és Védőruházati Szövetkezetbe. A varrodai munkát nem tudták vállalni, mert egyrészt ilyet soha nem csináltak, másrészt a gyermekek miatt Abonyból nem tudnak átjárni Ceglédre. Különben is manapság mindenhonnan a bejárókat küldik el elsőként. Visszamentek a munkaerőszolgálati irodába. Munkanélküli-segélyt kérő lapjukra ráírták, hogy munkamegtagadás miatt a sebennünket 16 érára a vasútállomásra, mert ekkor kívánnak elköszönni. A jeles eseményen nyolc-tíz magas rangú szovjet tiszt, egy Budapestről érkezett tábornok, valamint mi né- hányan és pár kíváncsiskodó embetr vett részt. Elköszöntek. Búcsúzáskor azt mondtam nekik: bort, búzát, békességet... Mindenütt jó, de legjobb otthon. — Országszerte elkeserítő a kép. A kivonuló alakulatok legtöbb településen lepusztított, esztelenül megrongált épületeket hagynak maguk után. Vajon tőlünk kulturáltabban távoztak-e? — A Szolnoki úti laktanyát a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet és nem aa önkormányzat vette át. Persze mi is ott voltunk Kárteszi Ferenc alpolgármester úrral a helyszínen. Nem titkolom, meglepődgélykérelmüket nem indítják be. Kész! Most itt állnak megfü- rödve. Az embertelen bánásmódba nem nyugodnak bele. Megkeresik dr. Kulin Sándor országgyűlési képviselőt is, hogy segítsen rajtuk. Amerikában az a divat járja, hogy a munkanélküliekkel foglalkozó irodákba korábbi munkanélkülieket vesznek fel. ök ugyanis jobban megértik az íróasztal másik oldalán állóik súlyos gondjait. Lehet, hogy mifelénk is ezt kellene bevezetni? (i. n.) tünk. Ugyanis az eddigi lehangoló országos tapasztalatokhoz képest igen kellemesen csalódtunk. Hasonlóan vélekedett Jeszenszki Ferenc, a kincstár főmunkatársa is. - Kijelentette, a munkatársaival együtt nem- győztek csodálkozni: a távozók olyan épen adták át a létesítményeket, lakásokat. — Mit örökölhet majd a város? — Számtalan hozzám forduló polgárnak mondtam már, a hivatal a kincstári átvétel után tudja meg bizonyosan, hogy mi lesz a lakások sorsa. Körülbelül egy hónap alatt tisztázódik, hogy ezek milyen kritériumokkal kerülhetnek az ön- kormányzathoz. Ezt követően dől el, hogy állami bérlakások lehetnek, vagy értékesítjük őket. Az esetleges árak természetesen a vagyonkezelő intézmény feltételeitől függnek. Egyelőre csupán a lehetőség adott, de ebben a pillanatban még konkrétumokat nem mondhatok. — Hány lakással gyarapodhat a település? — Az itt lévő százhatvannyolc lakásból százötvenhármat igényeltünk. Ugyanakkor a vállalkozóknak különböző raktárhelyiségeknek, műhelyeknek alkalmas létesítményeket is szeretnénk bérleményként felkínálni. Igazán nagy az érdeklődés. Mindenkitől egy kis türelmet kérünk. — Jó néhány településen az átadás után magyar polgárok vandálkodtak, próbálták széthordani azt, ami hasznosítható. Ki gondoskodik a létesítmények őrzéséről? — A kincstár — amely az őrzés költségeit fizeti — megbízta a Hungária Biztonsági Szolgáltató Kít.-t az épületek és a terület védelmével. Senkii nem mehet be az objektumba, amire harminchatan vigyáznak. Nyolcóránként tizenketten váltják egymást. F. F. Megvásárolhatók Kiállítás Február 18-án a helyőrségi klub emeleti termében megnyílik Barnóth Zoltán festőművész kamarakiállítása. A tárlat 28-ig hétköznapokon 9-től 17 óráig, kedden pedig 8-tól 15 óráig látogatható. A kiállított festmények a helyszínen megvásárolhatók. CEGLÉDI HÍRLAP Cegléd, Kossutb tér 1. O A szerkesztőség vezetője: Fehér Ferenc. O Munkatárs: Rozgonyi István. 0 Postacím: Cegléd, Pf. 19. 2701. Telefax és telefon: (20) 11-400. 0 Telex: 226333. 0 Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat Közönségszolgálata, Cegléd, Teleki u. 30.: kedd, csütörtök, péntek 9-töl 12-Ig. szerda 10—17 óráig. Telefon: (20) 10-763. Ceglédi Hírlap Budapesten Egy átállás soha nem zttkikenőmentes, a jó szándékú formabontásnak is vannak formai-adrainisztratív buktatói. E tanulságot február első napjaiban tapasztaltuk, amikor is percenként csengett a telefon, és személyesen is sokan bekopogtattak hozzánk paanaszaikkal. Mielőtt rátérünk a panaszok okára, még egyszer leírjuk a lapunkkal kapcsolatos változásokat. A Fest Megyei Hírlap február 1-jétől tartalmában, szerkesztésében és formájában lényegesen megváltozott, terjedelme napi 4 oldallal bővült. A Pest Megyei Hírlap két kiadásban, kát változatban, keleti és nyugati területi megosztásban jelenik meg. A keleti területen — Monor, Cegléd, Nagykőrös, Da- bas és Nagykáta vonzáskörzetben — kapható lap naponta egy-egy önálló oldallal jelenik meg. A keleti terület változatán lapunk fejlécén (az évfolyamszámnál) két pont a megkülönböztetés, á nyugati terület változatán nincs semmi jel, A lap hétköznaponként 12, szombaton 16 oldalas. A nyugati változatot a pesti újságosstandoknál is meg lehet vásárolni, előfizetést vidéken és a fővárosban egyformán elfogadnak. A keleti változat Budapesten áruspéldányként nem kapható, viszont előfizetést erre is kötelesek elfogadni az illetékesek, bárhol á megyében és Budapesten. Más kérdés, hogy mindez a postások, hírlapterjesztők számára az elmúlt néhány napban nem volt egyértelmű. Ezért a pesti postahivatalok és postások nem fogadtak el előfizetést a keleti változatunkra. A panaszok jogosak, amiért is megkerestük a Budapest Vidéki Postaigazgatóság hírlapterjesztő, valamint a Budapesti Postaigazgatóság hasonló ügyekben érintett illetékesét. Ez utóbbitól azt az ígéretet kaptuk, hogy telexen utasítják valamennyi pesti postafiókot és postást, hogy a Pest Megyei Hírlap mindkét változatára haladéktalanul fogadják el az előfizetési díjakat. Válasz cikkünkre lás állapította meg Albertirsán Hűtőházi árengedmény Abonyiak panasza Munkát és emberséget!