Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-06 / 31. szám
Ma n kásgyű lés a konténergyárban Még nem dőlt el semmi Legutóbb november elején volt munkásgyűlés a Ganz-Danubius Váci Konténergyár Részvénytársaságnál, amikor a dolgozók megtudhatták: leáll a gyár. Azóta sok minden történt a váci üzemben, hogy csak két fontos tényt említsünk: beadták a bírósághoz a felszámolási kérelmet, de előszerződést is kötöttek, ami nemcsak a gyár megmentését, hanem a termelés felfutását is jelente- né, ha létrejönne az üzlet. Jelenleg csak a karbantartók dolgoznak a gyárban, viszont az igazgató, Mohary Károly találkozni szeretne az összes dolgozóval. Február 12-én 10 órára munkásgyűlést hívott össze, hogy beszámolhasson az eddigi kísérletekről — amelyek az üzem megmentését célozták —, és a további kilátásokat is vázolja. < Bár február első napjaiban a helyzet éppoly bizonytalan volt, mint decemberben vagy januárban, azért van rá remény, hogy a munkásgyűlésen valami biztatót is hallanak a kényszerű szabadságon lévő dolgozók, Mi folyik itt? Legalább a víz ára legyen tiszta Olvasónk, aki egyúttal a Duna Menti Regionális Vízmű dolgozója, azt állítja alábbi levelében, hogy a vizesszakma a jelenlegi árakon is jócskán nyereséges — fölösleges és tisztességtelen lenne a vízdíjakat tovább emelni. Levelét, amelyet január 28-án megjelent cii...linkre reagálva írt, abban a reményben adjuk közre, hogy akár a DMRV, akár az árak illetékesei is hozzáfűzik mondanivalójukat. Ugyanis szerintünk sem árt, ha a pohárban tiszta a víz, s annak tiszta az ára is. A Váci Hírlapban január 28-án „Vállalat az árhullám sodrában” címmel jelent meg írás. A cikkíró jóhiszeműsége nyilvánvaló, de az őt tájékoztató vállalati vezetők elkötelezettsége (amint a vállalat jelen és távlati gondjait közzéteszik) már több kívánnivalót hagy maga után. A lakosság korrekt tájékoztatása — különösen az őket érintő kérdésekben — alapkövetelmény bármiféle fórumon. Ezért kötelességemnek érzem, hogy az elhangzottak és leírtak valósághű korrigálását elvégezzem. A DMRV szubvenciója (állami támogatása) a tavalyi évhez képest csökkent ugyan, de ezt az új ár és annak kiegészítése böveh fedezi. A váci üzemigazgatóság 1990. évi hasznos eredményének (nyereségének) fele „kint van”, de majd bejön; ha behajtjuk. (Nem úgy, mint az a nyereség, amit a külföldi haza- viranie.).., „Az adós nem tud Ki kit támogat? Bizonytalan Az elmúlt esztendőben sok panaszt hallottam, ám ami a napokban rám zúdult, már egy kicsit sok. Nem azért, mert elegem van a panaszokból, hanem érzem, az emberek most kezdenek igazán rádöbbenni arra, mi vár rájuk az elkövetkezendő időszakban. Az áremelkedésekről már nem is beszélnek, inkább arról, hogyan fizetik a hosszú lejáratú kölcsönöket, a rezsiköltséget. Egy ismerősöm azzal fogadott: Akárhogyan is számolok, nemi fogom tudni befizetni a felvett kölcsön után a havi 1500 forintot. Mit fogunk akkor emni, ha ezt is befizetem? Elviszik a bútoromat? Vagy menjek segélyért az önkormányzathoz? Pedig mi egy közepesen kereső család vagyunk, a lányom még másfél évig tanul, csak utána tud munkába állni. Persze mondtam neki, próbálkozzon az esti tagozattal, s menjen dolgozni, de ahová 6 jár, ott nincs ilyen ... A házaspár már közelebb a nyugdíjkorhatárhoz, egy hónapja nem dolgozik. Évtizedeken keresztül biztos volt a munkahelyük, s most egyből rájuk zúdult a nincstelenség érmése. Eddig ők is gyarapodtak, a szoba-konyhás lakást bővítették. Az asszony szemében könnyek: ideges, kikészült, mi lesz velük, ha nem kellenek az átszerveződő régi munkahelyükön. A faluban eddig is kevés volt a munkalehetőség, s ha az a kevés is megszűhelyzetben nik, nehéz lesz munkát találni máshol. A feltett kérdésekre mindenki megkaphatja válaszát, ám, hogy azt a többség nem fogadja el, az is biztos. Nos, miként fordul a kocka? Lakni valahol kell, s élni is. Lehet, rákényszerül arra több generáció, hogy összeköltözzön, mert akkor együtt könnyebben meg tudnak élni. Az építőipari szakemberek, a tervezők már elkezdtek ebben gondolkodni. Ám mit tegyen az az ismerősöm, aki viszont szívesen visszamenne szülei házába, értékesítve 49 négyzetméteres lakótelepi lakását, a szülői házat felújíthatná, bővíthetné, ám anyja erről hallani sem akar. Pedig nem haragszik lányára, unokáira, de megszokta, hogy a maga ura. Így a fiatalok duplán fizetnek, s most fizethetik az 1500 forint pluszt, mert annyi készpénzük nincs, hogy egyben fizethessék a 130 ezer forint tartozás felét. S fizetik az anya villany-, vízszámlájának nagy részét, mert hétvégeken azért csak ott vannak, s ha mással nem tudják, hát ezzel segítik a másik háztartást. Am ezután ki mennyit tud majd segíteni? A munka nélkül maradt szülő — aki eddig támogatta gyerekeit — képtelen lesz erre, s ugyanúgy a munka nélkül maradt gyerek is, hogy támogassa idős, rászoruló szüleit (halász) Dunagyöngye filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.): február 6-án, szerdán este fél 6 és fél 8 órakor a Top Gun című amerikai kalandfilmet vetítik. Rendezte: Tony Scott. Főszereplők: Tom Cruise és Kelly McGillis. — Témája: A San Diego-i Miramar légi- támaszpont a világ legjobb vadászrepülőinek a kiképzőközpontja. Itt teljesít szolgálatot Mitchell főhadnagy, aki a kiszámíthatatlan helyzetekben Is zseniális megoldásokra képes. versenyezni ?’’... Tanuljon meg futni, azt beszélik, hogy a pénze után a legköny- nyebb, hát rajta. A váci üzemigazgatóság víztermelési önköltsége 1990. évben 11,60 forint köbméter, értékesítése, önköltsége pedig 12,70 forirít/'köbméter. Mint kitűnik, az elengedhetetlenül szükséges és elégséges fejlesztési alapok az új vízdíjban rendelkezésre állnak külföldi segítség nélkül is. Aki azt állítja, hogy ma 26,20 forint az ivóvíz önköltsége, az nem látta az önköltségi mutatókat tegnap sem, ha pedig látta, nem vette elégé szemügyre őket, ha pedig azt is megtette, akkor tudatosan zavarkeltésre törekszik. A békés lakosság türelmével nem szabadna ilyen rútul visszaélni. A főváros 1990-ben 7 forint 30 fillérért adta az ivóvizet a DMRV-nek, majd pedig további 20,40 forintért közel 6 millió köbmétert Mint látható, még a víz továbbadása sem veszteséges. (És most újra idézem a cikkírót.) „Farkas Vince szerint egyértelműen veszteséges az ágazat, amit Baksa István egy pillanat alatt demonstrál azzal, hogy . .De tán hagyjuk a demonstrációt, és adjuk át a közműveket az új önkormányzati törvény szerinti régi, jogos gazdájának, hátha gazdálkodni is tudnak vele szakemberei, akik a mi szakembereink. Várjuk, hogy történjen valami. Márkus István 30- 40 forintos vízdíja hangulatkeltés, a rossz hangulat felkeltése. Kovács T. István —a szerző — őszintén kívánja, hogy a DMRV-t ne sodorja tovább az ár, és ebben egyetértünk, mert bizony kár volna a szép gépházakért és sok másért. Mi azonban reménykedünk is, leginkább abban, hogy az ár tisztára mossa a fejeket belülről és a szemeket kívülről. Ha meg kimosta, öntsünk végre tiszta vizet a pohárba. Mamuzics Gábor 2120 Dunakeszi Barátság u. 22. IV/26. VÁCI ^oiiap Lakásárak és kedvezmények az OTP-nél Drágábban ad és vásárol „Üzenetet” küldött a miniszternek egy kedves olvasónk, azt kérve, hogy ha már nem tudja fizetni hiteltartozásának megemelt részleteit, legalább napi áron adhassa vissza lakását az OTP-nek. Éltünk a gyanúval, hogy a lakások napi, piaci értéken való visszavagy megvásárlása nem csupán jó- vagy rosszakarat kérdése, de azért megkérdeztük az illetékest. Az illetékes itt, Vácon Endrődi Imre fiókigazgató. — Kezdjük talán a felrúgott szerződésnél. Rosz- szabbul jártak azok, akik korábban a kedvezményes hitelt vették fel, mint az új hitelfelvevők? — Bár igaza van azoknak, akik azt mondják, hogy a Parlament döntése egy meglévő szerződést rúgott fel, de úgy gondolom, hogy a megemelt, tizenöt százalékos kamattal a teherviselés igazságosabbá válik. Ugyanis az 1989. január elseje utáni kölcsönök terhe körülbelül ugyanennyi. A különbség az, hogy a régi rendszerbe nem volt beépítve szociális elem, az új kölcsönöknél viszont, amelyeknél a mindenkori kamatot alkalmazzuk, létezik. A költségvetés az eltartottak számától függően ad támogatást a havi törlesztőrészletekhez. — Ezek szerint kiderülhet, hogy az OTP, amelyre most a népharag zúdul, tulajdonképpen egy jótékony intézmény? — Tény az, hogy az állampolgárok a kedvezmény miatt fordulnak lakáshitelért hozzánk. Aki a magánforgalomban venne lakást, az elesne a szociálpolitikai kedvezménytől, illetve a kiemelt támogatású hiteltől. — Miért nem jótékonykodik az OTP a lakásvásárlások vagy visszavásárlások esetében? Vagyis miért nem adja meg a lakások piaci árát? — Először is szeretném leszögezni: nincs visszavásárlási kötelezettségünk. A visszavásárlás 1989 óta torpant meg, nem azért, mert nem kötelező, hanem mert az OTP csak attól veszi vissza, aki újra OTP- lakást vásárol vagy új lakást épít. Ez azért van így, mert a leadott lakás megvásárlója csak ebben az esetben kaphat szociálpolitikai kedvezményt, illetve kiemelt kamatozású hitelt. — Ez a fajta szelektálás meglehetősen furcsa. Am ez még nem indokolja az OTP alacsony árajánlatait. — Ennek oka, hogy meg kell tartanunk az arányt az új és a használt lakások árai között. Még decemberben is értékesítettünk olyan lakásokat, amelyeknek vevőit 1988-ban jelölték ki, s mi 19 ezer 400 forintos négyzetméterenkénti áron ádtuk. A Petőfi utcai lakásokat már 31-33 ezer forintért értékesítjük, és ehhez kapcsolódóan végrehajtunk egy körülbelül harmincszázalékos áremelést a használt lakásoknál. Ez azt jelenti, hogy az eddigi 18 ezer ötszáz forintos négyzetméterenkénti ár helyett 25-26 ezerért veszünk meg használt lakásokat. — Üzlet-e egyáltalán ai OTP-nek a használt lakások adásvétele? — A kis lakásokra tűin kereslet, még abban az esetben Is, ha a vásárló nem kaphat szociálpolitikai kedvezményt. A nagy lakásoknál más a helyzet. Ha két hónapon belül nem tudjuk értékesíteni, akkor már ráfizetéses az üzlet számunkra. (B. J.) Eladatlan Favorilok extrákkal Katalizátorral olcsóbb? Nemcsak a Merkur telepein állnak hosszú sorokban az égig emelkedett árú gépkocsik, hanem a váci Autójavító Kisvállalat telephelyén is. Mint arról még az elmúlt évben beszámoltunk, Skoda Favoritokat és Lada Samarákat hoztak az országba. Ugyan magasabb áron kínálták, mint a korábbi monopol gépkocsikereskedő vállalat, de azonnal hozzájuthattak a vásárlók, és az ígéretek szerint azok az árak idén se változnak. Margó György igazgatót kérdeztük, sikerült-e megtartani legalább azokat az árakat, s ha igen, akkor miért nem kapkodták szét ezeket a kedvenceket, ahogy a Favorit név sugallja. Bérlőből lett vállalkozó Benzin került a tartályokba Az egykori rádi Tüzép-telep bérlőjeként Gorcza Vilmos belevágott a legnehezebbe — vállalkozó lett. A régi tüzelőolajkutat hitelesíttette, majd a tartályokba 92-es benzint töltetett, és megnyitotta a község benzinkútját. Ilyen egyszerű lenne? Mielőtt bárki ezt gondolná, hozzá kell tenni, hogy ő csak felismerte a lehetőségeket, azt, hogy a tartályok már a földben vannak, de a kockázatot ő vállalja. Amenyiben a csekély 10 filléres haszon mellett megéri a vállalkozás, azt tervezi, hogy újabb kútfejek felszerelésével gázolajat és normál benzint is árusít A fényképeket készítette: Vimola Károly — Igaz, hogy a gyár is emelt árat, de ezt még el tudtuk volna viselni a tavaly megállapított összegen belül. Azt azonban nem, hogy leértékelték a forintot, és a vámtételek is kedvezőtlenül alakultak. — Tehát önöknél is többe kerül a Favorit? — Igen, elkerülhetetlenül. De engedje meg, hogy hozzátegyem, még mindig olcsóbb, mint a Merkúrnál. Bevallom, csak egy-két ezerrel, de fontosnak tartom a verseny szempontjából. Mert ez már verseny a javából. Ezért tartjuk fontosnak azt is, hogy a mi kocsijaink felszereltsége jobb legyen. Az extrák között fordulatszámláló, hátsó ablaktörlő és beépített ködlámpa található. További kedvező ajánlatunk lesz, hogy a 135-ös motorral szerelt autókat hozunk be, amely már szuper benzinnel is tankolható, ugyanakkor alkalmas katalizátor beépítésére. Már be is szereztük ezeket, s adnak költsége, a 14 ezer forint reményünk szerint könnyen megtérülhet, ha sikerül elérnünk, hogy a vámhatóság a katalizátoros gépkocsikra vonatkozó, három százalékkal kedvezőbb vámot szabja ki — válaszolta Margó György. VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 15. • A szerkesztőség vezetője: Borgó János. % Munkatársak: Dudás Zoltán és Halász Erzsébet. ® Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. Q Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. # Hirdetésfelvétel a szerkesztösegben naponta délelőtt 9-töl 11-ig, valamint a váci hirdetöirodá- ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig. hírlap 5 T*\