Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-06 / 31. szám
Szalon Adidas A monori Petőfi utcai üzlethelyiség, amely korábban gyerekruhabolt volt (még korábban tévészerviz és cipőjavító műhely), a hírek szerint nem sokáig áll már gazdátlanul. Több jelentkező is lett volna a hasznosítására, de a rendkívül magas bérleti díj (2 ezer 500 forint négyzetméterenként) sokakat el-' riasztott. Egy vállalkozó maradt „állva”, aki nem csak a bérleti díjat, de a külső-belső felújítást is vállalná, és sportboltot szeretne létrehozni, ahol főleg az Adidas cég termékeit kívánja árusítani. Idővel pedig — mivel a hátsó műhelyépület révén terjeszkedésre is lesz lehetőség •— testépítő szalont létesít. Azt beszélik... Szavazás alatt söröztek Tegnapi lapunkban „Pilis maga szövetkezne” címmel közöltük Ilg Albert pilisi olvasónk írását, amely a pilisiek önállósodási törekvéseit ismerteti. Nevezetesen azt, hogy szeretnének kiszakadni a Monor Vidéki AFÉSZ- ből. Azt beszélik, a pilisiek elhatározása komoly, s ezt egy törvényességi óvással is igyekeznek elérni. Arról hallani, hogy a tavaly december 10-i küldöttgyűlés határozata ellen tiltakoznak a pilisiek. — De miről is van szó? ■— kérdeztük dr. Lé vau Sándort, a Monori Városi Ügyészség vezetőjét. — A múlt héten kaptuk meg a Monor Vidéki ÁFÉSZ-ből kiválni készülő tagság pilisi ideiglenes szervezőbizottsága törvényességi óvását a tavaly december 10-i küldöttgyűlés határozata ellen. — Mit tartalmaz a beadvány? — A szövetkezet alapszabálya értelmében a küldöttgyűlésen a vagyonnevesítés megszavazásához Szewczyk Ede-emléktata Harmadszor a Sülysáp A gyömrői tornacsarnokban befejeződött a harmadszor kiírt Szewczyk Ede kispályás labdarúgó-emlék- torna a Gyömrői SE rendezésében. A második napi küzdelmek közben gyakran elhangzott a mik- roiíonban a tornát támogató szponzorok neve. Megérdemlik, hogy mi is megemlítsük őket: Beta Line Betéti Társaság (Gyömrő), Interép Kisszövetkezet (Sülysáp), Garamszegi Sándor gyömrői kisiparos, Kertész Ferenc gyömrői vállalkozó, Bakó Sándor (Men- de), Virág István (Gyömrő), Gyömrői Polgármesteri Hivatal és a Gyömrői Sport egy es ület. Szépszámú közönség — legalább háromszázan voltak — szurkolt, sajnos akadtak sportszerűtlen bekiabálások is, elsősorban sülysápi részről. eredmények: üllő—Péteri 5-5. Vezette: Szalontai. Változatos, gólokban gazdag mérkőzésen a hé t méteresrúgás ok a t az Üllő nyerte. Gól: Mikla (2), Kopácsi, Sallai L., Ripn. illetve Hrutka F,., Hegedűs, Folt, Lengyel, Noszt- X'ai. ' Gyömrő—Maglód 2-4. Vezette: Faragó. Biztos magló- di győzelem. Gól: Sziklai, Gyémesi, Vitárius, Berényi, illetve Galambos, Csirkó J. Sülysápi Unitechnika— Monor II. 4-3. Vezette: Lu- káesik. A vártnál nehezebb Unitechnika-gyózelem! Gól: Fedeles (3), Győri, illetve Csóti (2), Fényes. Gyömrő—Péteri 0-4. Vezette: Faragó. Kiütéses vereséget szenvedtek a hazaiak. Gól: Krekács (öngól), Lengyel, Hegedűs, Nosztrai. Maglód—Monor II. 1-1. Vezette: Szalontai. A büntetőrúgásokat a Monor II. nyerte. Gól: Sziklai, illetve Kucsera. üllő—Sülysápi Unitechnika 3-1. Vezette: Faragó. Parázs hangulatú mérkőzésen megérdemelt üllői győzelem. Gól: Sallai L. (2), Pikál, illetve Fedeles. Gyömrő—Monor II. 3-1. A második félidő döntött. Gól: Galambos (2), Lénárt, illetve Fényes. A végeredmény: 1. Sülysápi Unitechnika (12 pont), 2. Maglód (10 pont), 3. Üllő (10 pont), 4. Péteri (3 pont), 5. Gyömrő (4 pont), 6. Monor II. (2 pont). A győztes sülysápi Unitechnika névsora: Keller, Fehér, Varga, Veikéi, Merezel, Veres, Fedeles, Győri, Nagy, Horinka, Dinnyés A. Edző: László Ferenc. A torna legjobb kapusa Gregus Ferenc (Péteri) lett. A gólkirály címet 12 találattal Fedeles József (Sülysáp) érdemelte ki. A legtechnikásabb mezőnyjátékos is Fedeles József lett. A legsportszerűbb csapat a Monor 11. A rendező Gyömrői SE-t is • különdíjjal jutalmazták. A díjakat Szewczyk László adta át a játékosoknak és csapatoknak. Folytatás: jövőre! (ger) minősített többség szükséges. A szövetkezet 200 küldöttjéből százötvennégyen jelentek meg. A vagyonnevesítéssel kapcsolatos napirend megtárgyalása után szavazásra bocsátották az ezzel kapcsolatos határozati javaslatot. A levezető elnök megkérdezi, ki szavaz az előterjesztett határozati javaslat mellett. Az igennel szavazók számát nem számolják meg. Nem hirdetik ki, hogy hányán fogadták el a javaslatot, illetve hány százalék. Nem kérdezték meg azt sem, hogy ki nem vett részt a szavazásban. A szavazás alatt a küldöttek egy résza a büfében tartózkodott. Voltak olyan küldöttek is, akik teljesen passzívak voltak és nem vettek részt a szavazásban. (Alkalmazottai az ÁFÉSZ-nek és függő viszonyuk miatt nem szavaztak ellene, bár a „va- gyonnevesítési” javaslattal nem értettek egyet.) — Kik írták alá a beadványt? — Gál Károly, Debreceni Istvánná és Ilg Albert, akik küldöttek voltak, továbbá Mala Ferenc, a szervezőbizottság elnöke. — Mi lesz a sorsa a pilisiek törvényességi óvásának? — Felterjesztjük a Pest Megyei Főügyészséghez állásfoglalásra. G. J. Áramszünet Február 6-án, tehát ma reggel 7 órától 15 óra 20-ig, továbbá február 12-én, kedden ugyanebben az időpontban teljes körű áramszünet lesz Mende község területéji — kaptuk a tájékoztatást a polgármesteri hivataltól. MONORI Sorban álló munkanélküliek Jönnek, mert felmondtak Három hónappal ezelőtt, tavaly november elején jártunk a Pest Megyei Foglalkoztatási Központ monori kirendeltségén, amelynek szűk irodája a városi polgár- mesteri hivatal emeletén van. Akkor a körzetben regisztrált munkanélküliek száma még q kétszázat sem érte el. Azóta — s különösért az új év belúiszöntével — sajnos rohamosan emelkedik ez a szám. A kirendeltség három dolgozója alig győzi a munkát. Sajnos, úgy tűnik, a szakemberek jóslata beválik, az év végre több százezer munkanélküli lesz kis honunkban. Ottjártunkkar legalább kéttucatnylan várták bebo- csájtásra a folyosón. Csilló Mihályné, a kirendeltség vezetője szomorúan mondta: — Nagyon sajnálatos a rohamosan növekvő munkanélküliség, s egyelőre semmi jóra nem számíthatunk. Ma már több mint halszáz munkanélkülit tartunk nyilván, ez háromszorosa a tavaly novemberinek. Munkahelyek szűnnek meg, a megmaradók is elküldik az embereket. A vasadi Kossuth Szakszövetkezet például január 1- jével mind a 253 dolgozóját lejelentette nekünk. Gyakorlatilag megszűnt a szak- szövetkezet. De a monori ÉKÜ péteri gumiüzeme sem létozik már, onnan húszán kerültek a munkanélküliek táborába. ' A Metalex Kft. (a volt MEZŐGÉP) is tucatnyi embernek mondott fel a közelmúltban. Százötvennyolc szakmunkás van jelenleg munka nélkül, továbbá öt egyetemet és tizenkét főiskolát végzett diplomás. Vigh István Gyomráról jött az irodába. Fővárosi munkahelyéről elküldték— Ugyanezen a napon délelőtt kiközvetítették egy monori öntő kisiparoshoz, de mire odaért, betelt a MONORI HÍRLAP Monor, Kossuth u. 71. • A szerkesztőség vezetője: Vereszki János. 0 Munkatársak: Gér József és Kob- lencz Zsuzsa. 0 Postacím: Monor, Pf. Sí. 2201. Telefon: 1S7. • Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől • péntekig »-tói 11-lg. ® »ipyiriap Városatya mint tánctanár Mete esmiyös görlöfc Lányok, fiúk, ez káprázatos volt! Szívesen megnézném újra. De hát ilyen csak egyszer van. Ti pedig most már végképp nem fogtok ráérni, hogy a mi gyönyörűségünkre ropjátok. Kitűzték a szalagot a matrózblúzotokra, a zakótok hajtókájára ■— ezután már csak a tételek kidolgozásának ádáz küzdelme következik. Utána meg az érettségi. De ez a délután, a szalagavatók délutánja, ez bizony a monori művelődési központ megint szűknek és levegőtlennek bizonyult nagytermében szorongó tömeget büszkévé tette. Büszkévé arra, hogy a városnak gimnáziuma van, a gimnáziumnak pedig ilyen lányai, fiai... Száz gimnazista, huszonhat közgazdasági szakközépiskolás és huszonöt gyors- és gépíróiskolás végez az idén a monori József Attila Gimnázium és Szakközépiskolában. Külsőségeiben is kedves, szép ünnep volt a szalagavatójuk hivatalos része. Műsorral köszöntötték őket a harmadik osztályosok. Dr. Simon Gyula igazgató beszéde nem kerülhette ki napjaink diákokat is érintő bizonytalanságait, de hát így volt ez rendjén. A negyedikesek nevében Jakab Csaba szólt elfogulatlanul, okosan. Mindezek az egj'más he- gyén-hátán szorongó ünneplő közönség — szülők, nagyszülők, barátok — lelkének felszínét érintgették. Hát igen, megérnek lassan a gyerekek, teszik a dolgukat viszonylagos védettségben, de mi is lesz ezután .. ? A sóhajokat, a meghatottságot mindenesetre elsöpörte az immár felszalagozott negyedikesek műsora. Hagyományosan palotás volt a nyitótánc, az ehhez illő jelmezben. (A fiúk olyan délcegen, a lányok olyan szépen járták, hogy — mint utóbb hallottuk — felkérték őket: nyissanak meg ugyanezzel egy budapesti farsangi bált is.) Minden kiemelés igazságtalan, de valamennyi közreműködőt felsorolni lehetetlen, ezért hát most mégiscsak igazságtalan kiemelések következnek. Dr. Dudás Jenő (mellesleg a város egyik képviselője) a negyedik bések kívánságára charlestont tanított be. A néző csak ámult és bámult, hogyan képesek ilyen „lazán” ráérezni a gyerekek a 20-as évek ritmusára, divatos mozgására, hogyan képesek a Pavlyás ikrek, István és Zsolt ilyen jól mozogni. Réti Laci, Horváth Zsófi a ráadásban is remekeltek. Mert hát a ráadásokat minden produkció után vastaps követelte. Laza István, a művelődési központ igazgatója fergeteges és látványos néptáncot tanított be a cések- nek, s ők profi módon ropták. Remek volt. És remek volt a bé osztály countryzenére koreografált tánca is. Erről mondta dr. Dudás Jenő: „hivatásosnak” be sem kellett avatkoznia, a gyerekek menőt közben olyan kedvvel és hozzáértéssel állították össze. A fekete frakkos, fekete eser- nyős, fekete harisnyás görl- csoport — Koblbncz Sándor osztályfőnök huszonhat lánya — az Ének az esőben dallamára táncolt látványos show-t. Pompásan. ök is élvezték, mi is élveztük. Mindenki kedvére volt, ami volt. Azóta megint itt vannak a hétköznapok, de mindig jó arra gondolni: léteznek még ilyen ünnepek. —ez létszám. Most nyilvántartásba veszik. A Felsőbabá- di Állami Gazdaságban dolgozott Kovács Lá t:ló 21 éves vecsési fiatalember. Csőhúzó betanított munkás volt. Neki is felmondtak. — Egvre kevesebb a munkát . kínáló gazdálkodási szervezet — folytatja Csilló' Mihályné. — A Budapesti Finomkötöttárugyár, a Középiiletépítö Vállalat és a 43. számú Állami Építőipari Vállalat tudna foglalkozta! ni szakmunkásokat. A monori Kossuth Tsz női munkaerőt keres zöldségfeldolgozójába. Segédmunkás-felvétel viszont egyelőre sehol nincs. Bajban vannak tehát a szakképzetlenek, akiknek elhelyezltediésak szinte reménytelen. Jellemző, hogy a fővárosi éjjeliórállások- ra milyen sokan jelentkeztek. Már betelt a létszám mindenütt. Rohamosan emelkedik tehát a munkanélküliek száma Monoron és környékén. A monori kirendeltség hétfőn 13-tól 18.30-ig, szerdán 8-tól 12 óráig és 13-tól 16.30-ig, pénteken 8-tól 12 óráig fogadja az állás nélkül maradiakat. Arra kérik őket, kizárólag ezeken a napokon és időpontokban jelentkezzenek, mert csak így tudják megoldani a folyamatos belső munkát. Gcr József Sorshúzás Ei már pech A munkanélküliség rémképe mindenkit fenyeget. A kereskedelemben dolgozók is számíthatnak arra, hogy egyeseknek útilaput kötnek a talpuk alá. A minap figyelemre méltó módon „építették le” a létszámot az egyjk gyömrői magánkereskedő boltjában. A vállalkozó-tulajdonos alapos mustrát tartott az üzletben, majd bejelentette, egy hölgynek fel fognak mondani. Meghatározta azt is, melyik kettő közül kerül 'ki a távozó. Azt mondta, egy kalapba dobják a két nevet, s akiét kihúzzák, annak mennie kell. A húzás, az érdekeltek kirekesztésével ugyan, de megtörtént. A kipenderí- telt fiatalasszonyra otthon jött rá a sírógörcs. Megérti (í a létszámcsökkentés szükségességét* de az sehogy sem fér az eszébe, higy ilyen esetben nem a műn'iája alapján minősítik az embert. * Hát való igaz, az ilyen sorshúzás nem a legszerencsésebb módszer. Az viszont elvitathatatlan tény: mindkét hölgynek azonosak voltak az „esélyei” arra, hogy kiadják az útjukat ... <é> Kulturális ajánlatod Mendén szerdán 15-től 19 óráig könyvtári órák, 18-tól a testépítő, 18-tól az ifjúsági klub foglalkozása, 17.30-tól moderntánc-tan- folyam. Monoron 13.30-tól, 17-től angol; 16.45-től és 18.30-tól Mátci Mendén Lakossági fórumok Ma, szerdán kezdődnek a telepgyűlések Mendén. Amint Tóthné Óváry Mariannától, a polgármesteri hivatal jegyzőjétől megtudtuk, szerdán este 6 órakor a pusztaszentistváni iskolában várják a választópolgárokat lakossági fórumra, február 7-én, csütörtökön ugyancsak este 6 órakor a kósavölgyi óvodában, 8-án, pénteken szintén 6 órakor a művelődési házban. Az úgynevezett közmeghallgatás során a lakosság véleményt nyilváníthat az idei költségvetésbe vett feladatokról, s megfogalmazhatják kéréseiket is. Mindhárom fórumon beszámolnak a tavalyi fejlesztési és fenntartási feladatok teljesítéséről is, valamint ismertetésre kerül az önkormányzati képviselő-testület programja. német nyelvtanfolyam, 15- től hegesztőtanfolyam, 18- tól néptánc felnőtteknek és kung-fu-edzés. A filmszínházban 18-tól és 20-tól: Szemenszedett szenzáció (színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték). Akció Pácolt hal, margarinok, szörpök, húskonzervek, díszdobozok, háztartási vegyi áruk, árengedményes áruk gazdag választékával várja kedves vásárlóit az UM-shop Monor, Mátyás király u. 37. Nyitva: a hét minden napján.