Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-06 / 31. szám
Kamerával írott néprajz Forrástól a torkolatig Forrástól a torkolatig címmel filmet forgatott a Magyar Televízió stábja a Tiszáról és vidékéről. A 12 részes, egyébként 45 perces film vágása, zenei anyaga kész, s Beliem Tibor, a karcagi Győrffy István Nagykun Múzeum igazgatója, a forgatás néprajzi szakértője összeállította a film kísérőszövegét is. A sorozat a forrás vidéktől a torkolatig mutatja be a folyót, annak romantikus vidékeit, a Tisza völgyében élő emberek mindennapjait, a honos szakmákat és gazdálkodási szokásokat. A filmek felelevenítik a Tisza mente népi hagyományait, a foglalkozási szokásokat a nádvágástól a kaskakötésig, az ártéri állattartástól a halászatig, a gyümölcstermesztéstől a méhészkedésig. A kamerával írott kis tiszai néprajzot a közeljövőben mutatja be a televízió. Bútor és tollbetét A művelődés és oktatás ügyeivel foglalkozó minisztérium gazdasági és pénzügyi vezetői pozícióba nemrég kinevezett illetékese bzalay utcai (nem hivatatalos) források szerint ténykedését azzal kezdte, hogy kicseréltette dolgozószobájának bútorait. „Leváltotta” azt a berendezést, mellyel elődje bútorozíatta be a szobát a saját kinevezésekor —- nem egészen fél évvel ezelőtt. Fent említett intézményünk gondnoksága ugyanakkor nyomatékos kéréssel fordult a közönséges vagy mezei munkatársakhoz: szíveskedjenek a géppapíron csak igen keskeny margót hagyni, takarékoskodjank a tollbetéttel, és lehetőleg minél kevesebbet telefonáljanak. Mielőtt továbbmennénk, határozattan le kell szögeznem: nem értek egyet azokkal, akik a fenti tények miatt esetleg háborogni szándékoznak. Tessék tudomásul venni, hogy ez így van jól, így helyes, ez a dolgok természetes rendje minálunk. Hadd emlékeztessem a mérgelődőket, hogy a bútorkicserélés és a tollbetéttel takarékoskodás szokásának nálunk régi, nemes hagyományai vannak. Sok évtizeden át egyenesen kötelezőnek tekinthettük, hogy egy újonnan kinevezett vezető első dolga legyen kicseréltetni az irodája bútorait. Mi mással jelezte volna különben, hogy vele új korszak kezdődik a téesz, a tanács, a vállalat, a cég, a szakszervezet, a párt, az IKV, a sportkör, a napilap, a temetkezési vállalat vagy a televízió életében? Sokat látott, gyakorlott titkárnők már az új főnök érkeztének a hírére elkezdték járni a bútorüzleteket, hogy a kellő pillanatban megfelelő információval szolgálhassanak, hol kanható a főnök ízlésének megfelelő bútor. Ezzel egyidejűleg kiadták az utasítást a géppapír- és tollbetét- ellátmány csökkentésére, szigorú takarékosságra szólítottak fel a WC-papír használatának ügyében, és megtorlásokat helyeztek kilátásba azzal szemben, akiről kiderül, hogy pazarolja a radírgumit. Hát tessék mondani, szabad ilyen haladó hagyományokat semmibe venni? Ugye, hogy nem. Az ilyesmit folytatni kell, ettől magyar a magyar közigazgatás. Szóval csak semmi mérgelődés. Mindez nem más, mint a nemzeti sajátosságok demonstratív kifejezése. Hogy akkor meg mi változott a rendszerváltással? Megmagyarázom egy példázattal, bár a példázat — mint minden példázat. — ezúttal sem egészen pontos. De talán érzékelheti, mire is gondolok. Nagy úr találkozik Kis úrral és megkérdezi tőle: — Igaz, hogy rajtakaptad a feleségedet kovács úrral? — Igaz. — No és mit tettéi? — Kidobtam az ágyat. (takács) Minden út Rómába vezet Pilisvörösváron kaptuk lencsevégre ezt a három oszlopot. Valaha a Rómába vezető út kilométerkövei voltak (Erdősi Ágnes felvétele) Margó MŰVÉSZBEJÁRÓ Tanulni soha nincsen késő. A múlt rendszer nehezen látta be, lehet egy királynak is igaza. Vilmosnak hívták azt a tvürttembergi uralkodót, akinek a szállóigévé lett szavai elpusztíthatatlanok. 0 úgy vélekedett, „eszmékkel nem lehet lóháton harcolni”. Mennyi ló s lovas! Volt. Van. A megye azon szerencsés területek közé tartozik, ahol sok településen élnek — magukban, né- hányan, bokornyian — művészek. Aminek a súlyát akkor érzékelhetjük igazán, ha tudjuk: hazánkban a művészeknek több mint a kétharmada a főváros lakója! A „maradékból” jut tehát szép számmal a megyének, s ezt becsülni kell. Kellene. Festők, szobrászok, írók, költők, zeneművészek ... változatos a pálya, amint változatos azok magatartása is, akik ott élnek egy-egy településen, ám tapasztalatoknak a sokasága mutatja: döntő többségük kész a jóra, a segítésre, az értelmes célok elérését támogató akciókra. A ma pártállami4 ^irlan állampárti időként emlegetett történelmi szakaszban — bármennyire is másként fújják ■némelyek a nótát napjainkban — sem volt csekély azoknak a művészeknek a száma, akik a szó nemes értelmében közreműködtek a települési környezet formálásában, az emberibb léptékek kialakításában, akik lelkei voltak a helyi kulturális életnek. Dehogy „a” pártnak dolgoztak ők! Tették a dolgukat azoknak, akik ott éltek a városban, a községben, s persze vállaltak érte formálisan kötöttséget is, a népfront- mozgalmat. Ma sokuknál ez bűn. Ha nem is megbocsáthatatlan, de vezekelni kell érte. Így vélekednek némelyek a hatalom friss birtokosai közül. „Bűn” volt például, hogy nem másutt — mert nem volt másutt erre alkalmas terem —, hanem a pártház előcsarnokában rendezett műveiből kiállítást a festőművész. „Bűn” volt, hogy a szobrászművész motorként hajtotta azokat, akik vállalkoztak a mára nevet, rangot szerzett helytörténeti gyűjtemény kialakítására ... Ilyen „bűnök” listája ma, sajnos, a megye sok helyén fellelhető, s ami még sajnálatosabb, amint annak idején, most is fel- felmerül a művészeknek a megbízhatósága. Csak éppen más előjellel, de amint a múltban, most is politikai kategóriaként. A független művész: gyanús volt és az is maradt. Vele a „lóhátról” harcoltak nak. Kicsinyes csaták ezek, holott azt hittem, ha demokrácia, akkor nincsen helyük a kinevezett okosoknak, a tisztség teremtette műértőknek és -pártolóknak, azoknak a nevetséges helyi kiskirályoknak, akik szerették volna a művészeket a maguk udvari bolondjaiként környezetükben látni. A sajátos művész bejárók azonban, amiképpen a múltban, úgy ma is a beavatottak, a „megbízhatók” előtt nyílnak ki... A települések új elitje semmivel sem mutat más magatartást ilyen értelemben, mint az elődök, holott azt hittem ... Azt hittem, itt lesz Dosztojevszkij igazának az ideje, hiszen ö azt hirdette, „a világot a szépség menti meg”. A szépség nem egyetlen, de kétségtelenül legfőbb hordozói a művészek. A nemes küldetést csak akkor tudják teljesíteni, ha minden bejárat művészbejáró, ha bárhol és bármiben nyitottan fogadják azt, amit mondanak, javasolnak, bírálnak. Hatalmas szellemi töke a megyében a művésztársadalom. E z a töke nem kapós?! Mészáros Ottó mmmím Posta bo H TÁS ., .?:■ 'V ; VÁRJUK LEVELEIKET. CÍMÜNK: BUDAPEST, Pí.: 311 -1446 A vís Is többje bériéi... Szigetszentmiklós egyik társasházának közös képviselője vagyok. Az új víz- és csatornadíjról szeretnék tájékoztatást kérni önöktől. Miért, van különbség a budapesti és a Pest megyei vízdíj között, hiszen a Cse- pel-szigetről kapja Budapest az ivóvíz egy részét, tehát; a „kitermelési költség'’ a távolság miatt elvileg magasabb! Szeretnénk, ha a tarifák azonos önköltség esetén — azonosak lennének. Az egységes díj a villanyáramnál már megvalósulóban van. Az elmúlt két évben óriási mértékben nőtt a térítési díj. Atíomyr Nándor Sziget szentmiklós Munkásör u. 7/A. ★ Olvasónk kérdésér« a Pest Megyei Vízmüveknél Bükk Lászlp osztályvezető- helyettestől kaptunk választ a kérdésre. A víz- és csatornadíjakat a Pénzügyminisztérium és a szakminisztérium állapítja meg közösen. Az új díjszabást a 2/1991. jan. 14-1 KHVM-ren- delct szabályozza, mely a Magyar Közlöny 2. számában jelent meg. Budapesten azért alacsonyabbak a közműdíjak, mint Pest megyében vagy az ország más területén, mert a főváros sűrűn lakott, a fenntartási költségek kisebbek, a hálózat (csatorna) jobban kiépített. Például Pest megyében a vízügyi szakembereknek nagyobb távolságot kell megtenniük ahhoz, hogy a vízórákat leolvassák, és a vízügyi létesítményeket ellenőrizzék. Olvasónknak igaza van abban, hogy két év alatt nagy mértékben emelkedtek a közműdíjak. Mit hoz a govonk? A kritikus időkben többen szeretnének valami kedvező jóslatot hallani. A sorstól várják a változást, de vajon csak a külső körülmények döntik-e el jövőnk alakulását, vagy az ember és a kis közösség is beleszólhat életünk irányításába ? Hányán indultak el 1989 karácsonyán kocsin, vonaton, hogy erdélyi ismerős vagy ismeretlen testvéreinknek segítséget vigyenek. Ilyen alkalmakkor derül ki, hogy van még önzetlen szolidaritás az emberekben. Feltűnést keltett az is, amikor Kolozsvárról, Nagyváradról befutott a különvonat. A Családi Alapítvány szervezésében románok élvezhették a magyar családok vendégszeretetét. Jött a hajléktalanügy! A társadalmi szervek és a karitatív szervezetek közösen oldották meg a problémát. Bár közben aláírást gyűjtöttek néhányan, hogy ezek a „börtöntöltelékek” ne lakhassanak közelükben, a volt „munkásőrl aktanyában'’. Karácsony előtt a Vörös- kereszttel és a szociális asszisztonsképzős tanítványainkkal a tököli ifjúko- rúalc börtönében jártunk. Kilencven olyan fiatallal beszélgettünk, akit senki sem látogat. Hol vannak a szülök és testvérek? Kozma atya neve már közismert és fogalom. Ö irta le, ha 30 000 család befogadó lenne Magyarországon, nem volna többé állami gondozottak intézete . . . Találkoztunk egy olyan gyermekkel, akit a nagymama nevel, mert apja a gyerek szeme láttára szúrta agyon az édesanyját. Tehet ez a fiú arról, hogyan éltek a szülei? Erkölcsre és szeretetre kellene nevelni az embereket, különösen a fiatalokat. Optimista vagyok, hiszek az ember sorsának jobbra fordításában. Ezért indult az elmúlt évben főiskolákon, egyetemeken szerte az országban a szociálpolitikai képzés. Pomázon, Debrecenben és Csepelen állástalan érettségizetteket szociális asszisztensképzőn oktatjuk — az ilyen problémákat megoldó munkatársakká. A családgondozással, devianciával, szenvedély- betegekkel foglalkozni vágyó felnőtteknek minden hónap második szombatján előadásokat és csoportfoglalkozásokat vezetünk (La- bora Szociális Szolgáltató és Életmódszervező Gmk., Bp., XII., Csörsz u. 51). Kertész Tivadar Budapest Németországba A pomázi 3. Sz. Általános Iskolából huszonöt diák két hetet töltött Oberhau- sen-Reinhausenben. A diákok cseréjét az iskolánkban tanító, Németországból jött Mary Leibl-Hajdu vendégtanár szervezte. Megérkezésünkkor az iskola igazgatója és a polgármester üdvözölt bennünket, majd német családoknál kaptunk elhelyezést. A legtöbb gyerek már tudta, kihez kerül. Kedvesen fogadtak bennünket. A két hét alatt délelőttönként a német gyerekekkel iskolába jártunk. Délutánonként különböző programokat szerveztek számunkra. Megmutatták nekünk a környéket. Német barátainkkal és tanáraikkal kirándulni voltunk Heidelbergben, a Necker folyó partján. A volt pomázi németek egyesülete a waldengellochi múzeumot mutatta meg nekünk. A Globus Áruházba is elvittek bennünket. Az áruházi szemlélődés után megvendégeltek mindenkit, majd apró ajándékokkal bocsátottak útnak. Az Autó- és Technikai Múzeumban — Schleer Károly — egykori pomázi lakos hívott meg minket. Itt láthattuk a világ leggyorsabb autóját, a Kék Lángot. Az egyik délelőtt Mannheimben voltunk kirándulni. Hazaindulásunk előtt a polgár- mester vendéglátóinknak és nekünk partit rendezett. Ez az utazás eredményes és élményteli volt, melyet nem fogunk elfelejteni. Hét éve tanulunk németül, de ez a két hét sokat segített a nyelv gyakorlásában. Reméljük, hogy ez a jó kezdeményezés folytatódik. Lehet, hogy a mi falunk, Po- máz, partnerközség lesz Oberhausen—Rheinhauseri- nel. Nagyon szeretnénk ezt! Reméljük, hogy a képviselő-testület támogatja kezdeményezésünket. Kaiser Noémi Kovács Helga Molnár Kristóf Megmagyarázott nyoiffOFiink Sajnos már erősen érzékelem én is felelős Parlamentünk döntésének következményeit. Ugyanis megérkezett az OTP levele, amelyben megkérdezi, hogy a törlesztés melyik módozatát választom. Számolgattunk, osztottunk és szoroztunk. A végkövetkeztetés ugyanaz lelt. Mindig az adós jár rosszul. Igaz, el- dönthette azt az ember, hogy egyszerre nyeli-e le a keserű pirulát, vagy csak szépen lassan csúszik családjával a nyomorszintre. Vajon e rendelet kimunkálóinak milyen OTP-tartozá- suk van? Tudom, hogy a képviselő és elnök urak nem havi 12 000 forintból törlesztenek havi 4500 forintot, meg persze az 1500 forintot. Nevezhetném az intézkedést fe Időtlenségnek is, de ez nem lenne helyénvaló. Tulajdonképpen ez a törvényhozás hivatalos köntösbe bújtatott szerződésszegés, az emberek becsapása, nyomorszintre süllyesztése. Akik eddig tisztességesen eleget tettek fizetési kötelezettségüknek, azok ezek után a legnagyobb igyekezettel sem tudnak megfelelni annak. Jön a végrehajtó? Ez egy régi-új intézmény, de szükséges, a pénzt be kell szedni. Mindenáron! Azt sem értem, miként lehetséges az, hogy a hatalom a hatályos szerződéseket kénye-kedve szerint felrúghatja, a dolgozó meg nem. Most még csak morgolódnak az emberek, de félő, ha az energia árának hatását érzik majd a pénztárcájukon, akkor nem csak zsörtölődni fognak. Már most sem hiszik el, hogy e megmagyarázott mesterséges elszegényedés az ő érdekükben történne. Bár a hivatalos politika ezt szajkózza. Mindez azért is irritáló, mert ugyanakkor felelőtlen költekezésekről értesülhetünk. Minderre honnan? Az eddig is alaposan megsarcolt lakosság zsebéből. A parlamenti döntéseknél a magyar átlagkeresetet figyelembe kéne venni. Sajnos az országban nem a képviselői fizetés az átlagos, inkább annak egynegyed, egyötöd része. Nem csoda, ha az emberek engedetlenek. így a hatalom is felvonultatta erejét. Mindenhova rendőrt állított, mondván, az öbölháború indokolja. Nekem más sejtésem van. Nevezhetnék ezt erőfitogtatásnak is, vagy pszichológiai terrornak, megfélemlítésnek. Kulcsár István Örkény Tisztelet « sértettnek Indulatoktól és haragtól vezérelve írok önöknek, mégpedig azért, mert a televízió két riportere gyalázatosán viselkedett Tor- gyán József képviselő úrral. Nem átallották a családi életében vájkálni, s a két riporter nem hagyta szóhoz jutni a televízió vendégét. Az elmúlt negyven esztendő alatt ugyanezt tették azokkal, akik meg merték mondani az igazat. Tor- gyán József ma ugyanezt teszi. Meg meri mondani, mi fáj a népnek. Nyugodt szívvel kijelentjük, hogy tiszteljük és becsüljük Torgyán Józsefet. Reméljük, hogy még szilárdabban, még keményebben fog kiállni a parasztságért. Pozsár János, a Kisgazdapárt nagykőrösi választmányának tagja ★ A Magyar Televízió elnü- ke — H an ki ss Elemér — a ‘két riportert — Juszt Lászlót és Franka Tibort — ezért az interjúért több hétre eltiltotta a nyilvános szereplés tőL
