Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-05 / 30. szám
ŐRI Lépésváltás közben A jó szakik mindig kellenek A származástól függetlenül Együttműködve, eredményesebben A városban és vonzáskörzetében élő vállalkozók, munkaszervezetek napjainkban lépést váltanak, újrafogalmazzák céljaikat, technológiai súlypontjaikat. Helyzetükre nemcsak a tőkemozgás, a termékváltás is jellemző, ezzel összefüggésben módosul az itt dolgozók felkészültsége is. Ezt a szakképzésnek szükségszerűen követni kell. Például korábban az üzemek az esztergályos mellett kérték a marós, gyalus, véső, köszörűs szakmunkások képzését. Ma a vállalkozó olyan szakmunkást igényel, NAPJAINKBAN ismét sokat olvashatunk és hallhatunk a régi egyházi tanítókról és nevelési módszereikről. Pilisen is sok egyházi tanító működött a letűnt századokban. Legtöbbjük magas műveltségű nevelő volt. Többen is akadnak köztük, akik külföldi egyetemeken tanultak. Olyanok is akadtak szép számmal, akik tanítói képesítésük mellé a lelkész! képesítést is megszerezték, ök nemcsak „óraadó” tanítók voltak, hanem egész életük és erkölcsi magatartásuk példa volt a tanítványok számára. Több olyan tanítóra is emlékezhetünk, akiket közvetlenül az iskolai katedra mellől hívtak meg gyülekezeti lelkészi szolgálatra. Így lett Klein Pál az 1780-as években gyóni, Gegus Gábriel 1804-ben irsai, Michal- kó Pál „tudós oskolamester” 1821-ben irsai és Ho- reczky Sámuel 1838-ban bé- nyei lelkész. Ez utóbbi pilisi szolgálatáról szeretnék megemlékezni. Horeczky Sámuel 1821MONORI HÍRLAP Monor, Kossuth u. 71. • A szerkesztőség vezetője: Vereszki János. 0 .Munkatársak: Gér József és Kob- lencz Zsuzsa. 0 Postacím: Monor, Pf. Sí. 2201. Telefon: 157. • Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől ■ péntekig 8-től 11-lg. 6 **tp^Wgp aki tud dolgozni mindenféle fémforgácsoló gépen. A monori szakmunkás- képző nyitott a változásokra. Piacorientált, rugalmas szakképzést kíván megvalósítani. A munkaadókkal e napokban ebben a szellemben egyezteti az iskolával szemben támasztott igényeket. A szakmunkásképző új szándékai és lehetőségei szerint arra bátorítja a vállalkozókat, a mezőgazdasági és ipari szövetkezeteket, az állami gazdaság területi egységeit, a kft.-ket, hogy vállalják továbbra is a ben került Pilisre, akkor, mikor elődjét — Michalkó Pált — az irsai evangélikusok lelkészüknek hívták meg. Anyakönyveink tanúsítják, hogy felesége Menyes Zsófia volt. Első gyermekük: Gedeon 1822-ben íratott be a szülöttek anyakönyvébe. A kilencedik gyermekük: Gusztáv pedig 1834-ben. Neve és munkája akkor kezd érdekessé válni, amikor a helyi lelkész: Bar- tholomaides Pál esperes — meggyengült egészségi állapotára tekintettel — visszavonul a szolgálatból. 1831. Szent István hava 15-én — Péteriben — tartott espe- rességi gyűlésről felvett jegyzőkönyvben ezt olvashatjuk: „... Méltóságos Beleznay János úr — a pilisi Ecclesia Inspektora (felügyelője) — kéri, hogy addig is, míg Bartholomai- des Pál esperes-lelkész úr felszentelt segédet nem választ magának, helybeli oskolatanító úr (Horeczky Sámuel) magyarul prédikálhasson ... oly formában engedtetett meg most nevezett oskolatanítónak a magyar Isteni tisztelet gyakorlása, hogy prédikációját a helybéli lelkipásztor úrnak mindég bemutatván, ezen engedelemből a jövendőkre nézve semmi jusst ne következtessen, hanem azt megszűntnek tartsa azonnal, szakmunkástanulók egyéni, illetve csoportos képzését. Erre a szakképzési alapra vonatkozó, 1988. évi XXIII. sz. és az ezt módosító, 1990. évi CIV. sz. törvény jó feltételeket biztosít. A monomi szakmunkás- képzőben szerkezetilakatos-, esztergályos-, mezőgazdasági gépszerelő, autószerelő-, épületvillamossági szerelő, kőműves-, festő-, férfiszabószakmákban történik tanulófelvétel. A fiatalok szüleinek azonban be kell szerezniük olyan munkahelyi nyilatkozatokat, amelyekben a vállalkozó, illetve munka- szervezet a tanulók képzését vállalja, igazolja. A nevelőtestület vállalja az említett korszerű szakmai törekvések szellemében. hogy felülvizsgálja és módosítja a szakmák tantervi követelményeit. A magasabb színvonalú pedagógiai teljesítmény érdekében az iskola nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülést remél. Várhatóan ebben a közeljövőben történik valami. Nem nélkülözhető a szülők megértő együttműködése, a közösen végzett nevelőmunka, a munkaadók aktív részvétele, anyagi, erkölcsi támogatása sem. Mindezek együtt teszik sikeressé Monor és környéke szakképzését. A most felépülő új iskola épületében várható, hogy ilyen kollektív szellemben születik újjá a szakoktatás sajátosan helyi, korszerű báziamint a kívánt felszentelt segéd be fog mutattatni az Ecclesiának...” Kiváló nevelői munkája és példás élete eddig is kivívta a pilisi emberek tiszteletét és szeretetét. Ezután pedig mint magyarul prédikáló papsegéd is szaporította az őt tisztelők amúgy is nagy számát.. Az 1834. esztendő nagy változásokat hozott a pilisiek életébe. Mindszent hava 14. napján temették megholt lelkészüket, Bar- tholomaides Pált, aki élete 70. esztendejében „elgyengülésben” megholt”. Ezután elkezdődött az a másfél éves áldatlan viszálykodás, mely id. Sárkány Sámuel megválasztásával ért véget. A pilisi hívek szerették volna, ha új lelkészüknek Horeczky Sámuelt választhatják. A felsőbb egyházi hatóság nem tartotta jónak ezt az elképzelést. 1835. András hava 24. napján tartott pesti gyűlésen gróf Beleznay János felügyelő a pilisi Ecclesia szomorú állapot járói tesz jelentést. E gyűlésen bízzák meg az esperest, hogy Pilisre jöjjön és teremtsen rendet. „Azon esetre, ha az említett papsegéd úr nem szűnne meg a hívek eszét és az Ecclesia kebelében ingadozó békét és a rendet veszélyeztetni, fossza meg A monori polgármesteri nyílt fórumon — miután az önkényes lakásfoglalásokról, a cigányok plébániára való beköltözéséről esett néhány keresetlen szó oda-vissza — dr. Rados Mária bejelentette: az ő polgármesteri működése alatt a város cigány és magyar lakossága egyenlő jogokat élvez, senki nem juthat előnyökhöz pusztán a származása (fkán. Taps zúgott fel a teremben. Egyenlőség. Valóban jól hangzik. Csak éppen úgy néz ki, mintha valaki azt mondaná: „Emberek, most túlélési verseny indul. Az egyik csoport vihet fegyvert, élelmet és vezetőt, a másik csoport meg mentse a bőrét, ahogy tudja, de törvényes kereteken belül.” Hogy Monoron azért mégsem egészen ez lesz, azt mát sejteni engedte a Magyar- országi Cigányok Demokratikus Szövetsége helyi csoportja által összehívott gyűlés, amelyen a polgár- mester asszony és két képviselő, az etnikai és a kereskedelmi-ipari bizottság vezetője is részt vett. Igaz, ez a tanácskozás a személyi kérdéseken látszott megbi- csaklani. Kulturális ajánlatok Mendén kedden 15-től 19 óráig könyvtári órák, 16-tól a testépítő, 18-tól az ifjúsági klub összejövetele, 17.30- tól aerobic. Délelőtt a központi óvodában logopédia. Monoron 14-től a hadifoglyok baráti szövetségének összejövetele, 15.30-tól meseműhely, 16-tól Lutra-cse- reklub, 17-től szabás-varrás tanfolyam, 16.30-tól, 17.20- tól, 18.10-től és 19 órától dzsesszbalett. A filmszínházban 18-tól és 20-tól: Sze- menszedett szenzáció (színes, szinkronizált, amerikai filmvígjáték). Űriban 15-től művészi torna, 16 órától társastánctanfolyamon. prédikátori hivatal meg- nyerhetése reményétől, és a most viselt hivatalától is, azonnal függessze fel. Az oskola számára pedig más tanítót rendeljen ...” Az esperes ezen küldetése is hiábavalónak bizonyult. A hívek nem voltak hajlandók más lelkészt választani. RÉGI szokás volt, hogy az úrvacsorái ostyát a kántor készítette. Nagy ünnepek előtt ennek tésztáját megcukrozva, édes ostyalapokat készített, és ebből a neki kedvesebb szülőknek, az iskolás gyermekekkel küldött. Persze azok sem maradtak adósai a tanító úrnak. Küldtek érte pénzt, élelmet. A fizetés mellé komoly segítség volt ez. Látva, hogy kérésükre nem hajlandó sem a gyülekezet, sem a tanító úr engedni, azt gondolták ki, hogy a szokásos ostyaküldést betiltják, mondván: a szülőket nem lehet terhelni, és a gyermekek is — a küldött adományból — elvesznek, és így rászoknak a lopásra. Horeczky Sámuel megunva a felsőbb hatóságok hajthatatlanságát, elfogadta a bényei evangélikusok meghívását, hogy legyen a lelkészük. 1838. március 6-án Bényére távozott... Csillő Mihály A képviselői-testület ugyanis korábban külső tagként az etnikai bizottságba választotta Gulyás Attilát, akit viszont az MCDSZ nem tart alkalmasnak arra, hogy az etnikumot képviselje Nagy nehezen megegyezés született. Így mindazok, akik a monori cigányok között rátermettségüknél fogva képesek és hajlandók vezető szerepet vállalni, a jövőben „hivatalosan” hallathatják hangjukat az ön- kormányzatban. Gulyás Attila marad az etnikai bizottság külső tagja. Az MCDSZ ugyanebben a bizottságban három taggal képviselteti magát: Gulyás Jenővel, Páljai Gyulával és Oláh Mihállyal. Páljai Sándor, az MCDSZ ellenőrző bizottságának titkára -á szóvivő tisztségét vállalta. A pilisi tagság valódi tagsági érdekeltségen alapuló demokratikus szövetkezetei akar, s ezért szorgalmazza a kiválást a Monori ÁFÉSZ- ből. Az ideiglenes szervező- bizottság úgy ítéld meg, hogy a most kialakuló farmergazdaságoknak és a házikertekben termelőknek szükségük vani egy olyan szövetkezetre, amely a kereskedelmi tevékenység mellett segítséget nyújt az általuk megtermelt áruk elhelyezésében, elsősorban a helyi lakosság részére, kikapcsolva a nagykereskedelmet és megtakarítva az igen drága szállítási költséget. Ilyen formában rövid időn belül megszervezhető a helyben begyűjtött tej, a megtermelt zöldség, gyümölcs, az itt hizlalt sertések, vágómarhák értékesítése. Az ideiglenes szervezőbizottság a tagsággal történt Kistermelők, figyelem! A Monori Állami Gazdaság Gombai Növénytermesztési és Szolgáltató Üzeme kedvező áron az alábbiakat kínálja: szántóföldi növények termesztéséhez gépi szolgáltatás; igény esetén növényvédő szer, műtrágya és vetőmag beszerzése: komplett termesztési és növényvédelmi szaktanácsadás. Gépi szolgáltatásnál előnyben részesülnek az 1 ha-os vagy annál nagyobb területek tulajdonosai. — Szarvasmarhatrágya az - év minden szakában vásárolható! Ügyintéző: Ecseri János, Monori ÁG, Felsöfarkasd. Tel.: Gomba 10. Telex: 22-6399. — (27 786/4H) __________' ■ E ladnám óbudai, 48 négyzet- méteres. két szoba, összkom- fortos öröklakásomat vagy elcserélném monori, gázfűtéses családi házra. Érdeklődni: Monor, Kölcsey u. 28., kivétel va- sárnap. (28 969/3K)______________ M onoron a - Miki kocsma eladó (Váci Mihály útról nyílik), 580 négyszögöles telekkel, faházzal, úszómedencével. Érdeklődni szombat—vasárnap a helyszínen, hétközben telefo- non: Bp, 133-7203, (29 584/2K) Monor belterületén családi ház, 240-e.s telekkel, készpénzért eladó. Érdeklődni hétvégeken délelőtti órákban: Mo- nor, 11 ajcsy u. 39. (29 589/2K) JI frsz.-ú másfél éves Trabant, újszerű állapotban eladó. Érdeklődni: Wagner Sándor. Monor, Malomhegy u. 6. (30 602/ 1K) Amint az a gyűlésen kiderült, a jelenlevő cigányok ugyanazt akarják, amit a város közössége tőlük elvár: rendet, tisztaságot a telepükön, együttműködni a várossal a törvénytelenségek — önkényes lakásfoglalások — megakadályozásában, felkutatni a lakósteremtés lehetőségeit, közreműködni az esetleges segélyek igazságos elbírálásában. — A tanácskozáson, úgy tűnt, mindenki tisztában van a lehetőségeivel és kötelességeivel. Vita nyilván lesz még — kell is, hogy legyen —, de a polgármester asszony bízvást kijelenthette: ha a mostani megértés kölcsönössége megmarad, energiájának jelentős részét a monori cigány lakosság helyzetén való javításnak szenteli. K. Zs. elbeszélgetések alapján fontosnak tartja a különválás után a vagyonfelosztást, hogy azután tényleges tulajdonosai lehessenek a szövetkezetnek, de nem olyan formában, mint ezt a Monor Vidéki ÁFÉSZ elképzelte. Igazságtalannak tartjuk, hogy az elnök összesen 1 millió 120 ezer forintot, a felügyelő bizottsági elnök 700 ezer, a bizottsági tagok 350 ezer forintot kapjanak a tagok 5 ezer forintjával szemben. v Mint ahogy az eddigiekből is kitűnik, Pilisen önálló és valódi demokratikus tagsági érdekeltségen alapuló általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetei akarnak. Hogy ez megvalósul-e, a tagságon múlik, azon, hogy eljönnek-e majd a részközgyűlésre és megszavazzák-e a különválást. Az ideiglenes szervezőbizottság nevében: Ilg Albert Eladó 3 szobás családi ház. 250 négyszögöles telekkel. Cím: Alsó-Nyáregyháza, Diófa sor 27. Érdeklődni lehet: Vasad, Ifjúsági u. 17., Csizmadia László. (29 592/2K) _______________ A MONKERMAG Kft. felvesz vetőmag- és növényvédőszerismerettel és üzletvezetői gyakorlattal rendelkező üzletvezetőt, továbbá villamossági ismerettel és bolti eladói és pénztárosi gyakorlattal rendelkező pénztárost. A műszaki bizományi részleg részére műszaki becsüsi bizonyítvánnyal és gyakorlattal rendelkező műszaki becsüst. Fizetés: megegyezés szerint, magas havi juttatás. Érdeklődni a kft. irodájában az ügyvezetőnél, személyesen. Cím: Monor, Kossuth L. U. 72. (30 034/1K)___________________ Pilisen, a Rózsahegyi dűlőben 550 négyszögöl szőlő, borházzal, pincével eladó. Érdeklődni: özv. Kis Pálné^ Nagy Sándor u. 1. (30 600/1K) _________________ T oronyrevolver EU—80 átereszd és csukott Barkas tehergépkocsi eladó. Monor, Somogyl u. 27. (30 (f01/lK) _________ IRIS—X Kft. bedolgozó varrónőket keres. Érdeklődni, jelentkezni : Gyömrő. Sinkovitz u. 37, (29 590/2K)_________________ Kereskedelemben gyakorlatot szerzett könyvelőt felveszünk. Jelentkézés Monor 100-as telefonon vagy Arany Forrás Uz- letház Kft.. Monor, Pattermann D. u. 2—4. szám 2200. Antalfi- né Fonyódi Erika ügyvezető igazgatónál. (30*60tyiK) Pillanatkép Az asszonyok tudják... Két asszony fut össze a monori utcán. A szél elől behúzódnak a cipőbolt fala mellé. Üdvözlés. öröm. — De rég láttalak! Mi van veletek? A Sanyi hogy van? Öröm elhervad, legyintés: — Hagyd el... Négy hónapja nem dolgozik. Munkanélküli. — Volt már a közveti. tőnél? Azt mondják, van munka. — Nem megy. Nem akar. Azt mondja, elege van. Meg hogy amúgy is ráfér, hogy egy darabig semmit ne csináljon. — ... és erre te? Megint legyintés: — ... sanyargunk az én fizetésemből. — És ezt csak úgy tűröd? Mért nem vágod pofán, hogy kiessen neki a szeme?! No, igen. Mindig éreztem, hogy az asszonyok egyszer rá fognak jönni a megoldásra. sa. Dr. Dobos György igazgató Pilisi levelek Régen is voltak renitensek ötét — örökre — a pilisi Ezrek és miliők Pilis önállósodna A Monor Vidéki Általános Fogyasztási és Értékű?sítő Szövetkezet pilisi tagságának túlnyomó többsége úgy ítéli meg, hogy jelenlegi formájában a szövetkezet nem tölti be azt a hivatását, amelyre valójában alakult. A II. világháború után sorra alakultak a tagsági érdekekre épülő valódi szövetkezetek. Ezek a tagság áruellátásán kívül fő feladatuknak tartották a kisgazdaságokban és házikertekben megtermelt zöldségek, gyümölcsök, termények, felnevelt jószágok felvásárlását, értékesítését. Jó példa volt például Pilisen a paradicsom termesztésének megszervezése — vagonszámra szállították külföldre is. A pártállam kialakulása és megerősödése során a szövetkezet tagsági érdekeltsége fokról fokra elsorvadt.