Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-28 / 50. szám

A husikák esete A minap munkám során úgy adódott, hogy az igaz­gatóra az iskola ebédlőjé­ben várakoztam. A gyere­kek a megszokott zsivaj közepette sorakoztak. a kezükben kopott műanyag tálcákkal, hogy megkap­ják ebédjüket. A menü néhány zöldséget úsztató vizenyő és rizses hús volt. A nyurga, nyakigláb fiú már nyolcadikos. Levese a tálcán, mellette a vizes­pohár. A konyhás adja a másodikat, gondosan fce- vergetve a nagy fazékban. A tányéron egy marék rizs és azon az egyszer egy centiméteres húskockákbóJ három. A gyerek, mielőtt megköszönte, döbbenten imigyen szólt! —* Ennyi húst tetszik ad­ni nekem? — s feleletet sem várva folytatta. — Nem ehetek meg egyszerre eny- nyit, hiszen beteg leszek, és akkor nem jöhetek is­kolába, orvoshoz kell men­nem! — azután csendben állt tovább, és meleg őzi- 'keszemeivel a hatást várta, nem lépett tovább. A fehér köpenyes ötve­nes asszony csak nézett, látszott rajta, nem tudja, mit mondjon. Aztán mint kiderült — nem is értette igazán a kisdiákot. — Te tényleg nem ehetsz húst? — kérdezte, és már nyúlt is a tányér felé. Ta­lán elhitte? Lehet. A gye­rek viszont elnevette magát és huncutul hozzátette: — Ennyit talán! Ez még ne kém sem árthat meg! Mire a konyhások fölfog­ták, mi történt, ő már be is kanalazta az ételt, kitö riilte a tányért, majd csak úgy az orra alatt odasúgta nekem: — Tetszik látni, er­re ekkorák az adagok! Ezt is tessék megírni, meg azt, hogy mindig félbevágott rántott húst kapunk. Tényleg. Miért adnak egyes iskolákban félbevá gott húsokat? Talán a gye rekek egészségét óvják? Pedig nekik még nincs ko- leszterinszint-gondjuk. —árvái — KORHÁZI AGYAK, ALTATÓGÉPEK Célba ért a svéd küldemény A hír: távolba szakadt hazánkfiai segítségével Svédországból kamionszám­ra érkeznek ingyen kórházi felszerelések Magyarország­ra. Ám nemcsak a tárgy i segítség fontos, hanem a nemzeti becsület' is, amin nem eshet folt. Ezért szo­rongva várják a híreket odakint a küldemények sor­sáról. Figyelik a magyar sajtót, de nem találják az akcióról szóló tudósítást. A kint és itthon élő szociálde­mokraták részéről Bolyócz- ky János, az MSZDP Pest megyei alelnöke kérte szer­kesztőségüket: nézzünk utána, hová vezet a kamio­nok útja. Svédország földrajzilag messze van, a hírek útköz­ben deformálódnak. Volt, aki úgy sejtette, az adomá­nyok egy részét pénzzé tette egy kft. Tájékozódás köz­ben Győrig jutottunk el, ahol dr. Fejes Istvántól, a Zrínyi Utcai Kórház és Rendelőintézet orvos igaz­gatóhelyettesétől kaptunk pontos információt. — A stockholmi Magyar Ház közvetítésével rendsze­resen, minden ellenszolgál­tatás nélkül hozzájutunk olyan modern, darabonként 150 ezer forint értékű kór­házi ágyakhoz, melyek itt­hon nem is kaphatók. Ér­keznek igen praktikus, be­tegeket szolgáló tolókocsik, melyeknek igen nagy hasz­nát vesszük. Ezek ellenében csak a fuvarköltséget fizet­jük a magyar kamionosok- nak. Az akció fő szervezője egy kint élő, Abdáról el­származott magyar kórház­berendező mérnök. A svéd kórházakban ötévenként le­cserélik a berendezéseket. Ezeket az afrikai országok­tól a lengyelekig mindenki megkaphatja, s még hosszú évekig jól szolgálnak ná­lunk. A mi kórházunk egy­fajta közvetítő szerepet is betölt a Vöröskereszt meg­bízásából. Részesültek az akcióból az ország más in­tézményei. Így megyénkben a csornai és a mosonma­gyaróvári kórház is. A saj­tóban tényleg nem nagyon szerepelt ez a téma, csak a Kisalföld írt róla néhány­szor. Jégszekrények, altatógé­pek, járószékek szerepelnek a további listán, s dr. Fe­jes István Igazán sajnálná, ha a nemes szándékú segít­séggel valaki visszaélne. Bizonyítékai neki nincse­nek rá, de számára is bo­nyolítja a képet egy isme­retlen kft. megjelenése, melynek a dolgait nem tud­ták figyelemmel kísérni. Bolyóczky Jánostól Bara­bás Ferenc, a Svédország­ban élő építési vállalkozó érdeklődött. Számára azért fontos a hiteles informá­ció, mert odakint sok me­gyét kormányoznak a szo­ciáldemokraták. Velük igyekszik előnyös kapcsola­MÁR AZ ÓVODÁBAN VIZSGÁLNI KELL Einstein is nehezen tanulta Pöszék, dadogok, gyors beszédűek. Felismert és rej­tett képességzavarok ne­hezítik meg az ember éle­tét. Budapesten, az Ulász­ló utca 32—26. szám alatt működik a XI. kerületi ne­velési tanácsadó, melynek a 181—2913-as telefonszámát sem érdektelen talán ide leírni. A Dyslexiás Gyer­mekekért Egyesület tagjai minden hónap utolsó hét­főjén 18 órától itt tartják összejövetelüket egy föld­szinti oktatóteremben. Máté András az ELTE bölcsészkarán egész más tárgyat tanít, és laikusként ismerkedett meg ezzel a részképességzavarral, amely sokszor az átlagosnál maga­sabb intelligenciájúak fej­lődését is megtörheti. Az ilyen hátrányt szenvedők nehezebben, lassabban ta­nulnak meg olvasni. Albert Einstein, a nagy német fizikus élete is bi­zonyíték arra — mondja Máté András —, hogy a dys­lexia mennyire nem függ össze az intelligencia fej­lődésével. Ö is dyslexiás volt. Négyéves korában ta­nult meg csak beszélni, ki­lencévesen olvasni és rend­kívül nehéz dolga volt az idegen nyelvekkel. Nagy türelemmel, fejlesz­tő pedagógiával ezek a za­varok tünetmentessé tehe­tők. Az a fontos, hogy idő­ben ismerjék fel, sokat be­széljenek a gyerekhez. Hazánkban és más orszá­gokban a gyerekek hat-tíz százaléka örökölt ilyen tulajdonságokat. Ha a csöppség kétéves koráig nem tanul meg alapszinten beszélni, már indokolt er­re gyanakodni. Mai vilá­gunkban az jelenti a nagy veszélyt, ha sem a szülő, sem a pedagógus nem is­meri fel, nem veszi tudo­másul, hogy létezik ilyen részképességzavar, ha a kis­iskolást ilyen esetben lus­tának vagy butának te­kintik. Ennek következté­ben pár év alatt egy erős neurózis is kialakulhat, a kisdiák több tárgyban el­maradhat. Meixner Ildikó logopé­dus-pszichiáter a téma leg­jobb hazai szakembere, akivel azon meditálunk: vajon elég-e, ha egy tan- teremnyi hallgatóság, né­hány önzetlenül segíteni akaró orvos, logopédus és szülő törekszik a lehető leghatékonyabb megoldás­ra? Akkor, amikor még az óvodákban, iskolákban csak tetszés szerint döntenek a szűrővizsgálatról. Amikor helyenként a költségvetés terheit könnyítendő, a be­szédjavító pedagógusoknak mondanak fel. Nos, az egyesület tart már előadásokat dyslexiás gyermekek szüleinek. Ren­deztek háromnapos tanár­továbbképzést, ahová Pest megyéből is eljöttek. Vá­cott, a hallássérültek isko­lájában működik ugyan egy ilyen speciális osztály, de ezenkívül a megye nagyon hátrányos helyzetben van. Országosan is kevés még a hozzáértő szakember, ah­hoz, hogy vidékre kihelye­zett tanfolyamok működje­nek. Pedig a drága útikölt­ség miatt nehéz Pestre felutazgatnL Budapesten már van olyan kerületi ön- kormányzat, ahol az álta­lános iskolában dyslexiás első osztályt indítottak, ami nagyon helyes, mert a kü­lönben iskolaérett gyereket nem érdemes visszatartani emiatt az első osztálytól. A készülő önkormányzati, hatásköri törvény viszont mostohán bánik a dysle­xiás és más képességzava­rokban szenvedő gyerekek ügyével, ezért még annak megalkotása előtt lépéseket akarnak tenni annak ér­dekében, hogy támogatá­sukra legyen megfelelő szervezet és anyagi fede­zet. K. T. L tokát építeni a magyarok javára, de ehhez megfelelő erkölcsi háttérre van szük­sége. Barabás úr másféle mó­don is igyekezne hazája se­gítségére sietni. Tudja, hogy nálunk sok a kihasz­nálatlan termálforrás, melynek vizét a termőta­lajra ártalmas módon veze­tik el. Volna erre egy meg­felelő technika, amiről tár­gyalna, ha tudna valakivel. Azzal, akinek nem mellé­kes, hogy idehaza éppen a termálkincs hasznosításával lehetne zöldséget termelni olyan szezonban, amikor mások nem versenyképesek. Ez azonban oldalága a fő témának, amiről végül Ve- nesz Lászlóval is sikerült beszélni. — Három év óta küldött rendszeres szállítmányaink­ból eddig mind a 86 megér­kezett — közölte a Stock­holm megyei tanács, a Landsting vezető szakem­bere. — Mivel az ügyek intézője vagyok, utánanéz­tem a híreszteléseknek. Közölhetem, hogy minden rendben van. Érkeztek felszerelések Győr-Sopron megyén kívül a Pest megyei Vác kórhá­zába, a Mátraházái Állami Gyógyintézetbe. Körülbelül százötven svéd barátunk volt eddig a segítségünkre. A munka döntő részét a Magyar Ház 1600 tagja vál­lalta magára. Ezt, hazai szó­val, társadalmi munkával teszik az emberek, akik vi­szont a nyolcvanhatodik rakomány után kissé fá­radtak. Ezért megpróbálunk a magyar hatóságokhoz fordulni, hogy a kocsikkal együtt küldjenek néhány rakodót is. A váci kórházba négy in­tenzív ágy és egy hordágy érkezett eddig, de hozzá­juk újabb megbeszélésre készül Venesz László. Dr. Szőnyi Mihály igaz­gató főorvos szerint ezek a modern felszerelések még hosszú évekig jól szolgál­ják a hazai gyógyítást. Ma­gyarországon 20-30 éven­ként cserélik ki a hasonló kórházi berendezéseket. Kovács T. István Az északi tájak péksége Minikifli mellé nyomott zsemle Hogy a mindennapi ke­nyerünk ma is meglegyen, az a pénzünkön kívül függ a kenyeret készítőktől is. Az Észak-Pest megyei terület kenyérellátásáról nagy részben az Észak-Pest Me­gyei Sütőipari Vállalat gon­doskodik, 17 üzemével. Hogy milyen gondokkal küszködnek, milyen körül­mények között dolgoznak, hogyan alakult a fogyasz­tás, annak jártunk utána. Beszélgetőpartnerünk a vál­lalat igazgatója, dr. Oláh András volt. 0 Hogyan alakult a ke­nyér- és pékárufogyasztás az elmúlt és az azt megelő­ző évekhez képest? — A piacunk beszűkült. Kevesebbet fogyasztanak az emberek, illetve nem is ez a helyes kifejezés, inkább kevesebbet dobnak ki. Ugyanannyit költenek ke­nyérre, mint korábban, csak beosztják a drága árut, és megeszik a szikkadtat is. 0 A vállalat termelését ez miként befolyásolja? Erősödik-e a verseny? — 15-20 százalékos ter­meléskiesés természetesen jelentett gondokat. Még ko­rábban munkaerő-problé­máink voltak, mára ez gyakorlatilag megoldódott, több a szakember. Keve­sebb viszont a munka, van időnk kézzel formálni, ala­kítgatni a kenyeret is, így sokat javult a minőség. A leggyengébben dolgozó üze­meket eladjuk, vagy bérbe kínáljuk. Gyömrőn például beszűkült a piacunk a ma­szek pékségek megnyitása után, és nekünk már ott nem volt gazdaságos az üzem. Most van folyamat­ban a bérbeadása. Ugyanez volt a helyzet tavaly Vá- mosmikolán. — A kisiparosok és a szö­vetkezeti pékségek igen jó minőséget adnak, és ha a piacon akarunk maradni, fel kell velük venni a ver­senyt. Ma már a kereske­dők válogathatnak, egy üz­letnek négy-öt szállítója is Pest megyeiek figyelméből Amerikai—magyar kft. jó megjelenésű hirdetés­szervesük et keres, kizárólag Pest megye területére. Jelentkezni lehet a 251-1555-ös telefonszámon. Személyes jelentkezés március 1-jén, szombat de. 10 órakor, a Budapest XIV., Gyarmat u. 52. szám alatt. A Péteri Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet háztartási szilárdhulladékok begyűjtésére, kezelésére, bányakezelő rekultivációra, park, köztér fenntartására Az ellátandó feladatok részletezéseit, továbbá a kalkuláció elkészítéséhez szükséges adatokat a polgármesteri hivatalban lehet megtekinteni, a hirdetés megjelenését követő naptól. A pályázatnak tartalmaznia kell az árajánlatokat, annak összetevőinek részletezésével, valamint a munkálatok ellátásához rendelkezésre álló eszközöket. A pályázatot március 22-éig lehet benyújtani Péteri, Kossuth Lajos u. 2. 2209. van. Ennek ellenére én úgy látom, a boltosok nem min­dig közvetítenek megfele­lően a vásárló és a termelő között. Mi például naponta tudnánk délutánonként is szállítani, de ezt nem min­denütt veszik igénybe, mert gondnak tekintik a szállító­val való foglalkozást. 0 Milyen új terméket akar piacra vinni az idén a vállalat? — Ma nem az új beveze­tése a cél. A jól bevált ré­gi, vagy tavalyi termékek­kel kell piacon maradni. @ Eltűntek az üzletekből az önök üzemeiben gyártott jó minőségű piskótatorta- lapok. Mi ennek az oka? — Valóban, alig-alig gyártunk, mert olyan drá­gák lettek, hogy nincs rá kereslet. Ma már tortalapot csak a váci és monori üzem süt. A nagyobb ünnepekre készül jelentősebb mennyi­ség. 0 Hogyan tudnak még hitelek felvétele nélkül rentábilisan dolgozni? — Ha hitelt vennénk fel, azonnal összeomlanánk. A nyereségünk nagyon kicsi, mert az alapanyagok ára naponta emelkedik. Szeren­csére azonnal kapjuk a pénzt, hiszen termékeink nem porosodnak raktá­rakban, ezért a szűkös nye­reség ellenére is egyelőre tartjuk magunkat. 0 Selejtröl beszélgetni az igazgatóval, aki csak a szé­pet és jót látja, nem köny- nyű. A boltokban azonban sajnos gyakran találkozunk minire sikerült kiflikkel, la­pos, súlyhiányos zsemlék­kel. Hol reklamáljon a ve­vő, kihez forduljon? — Sajnos selejt az volt és van. Nekem azonban az a véleményem, ezeknek a ter­mékeknek nem szabad a vevőhöz kerülniük. Mi az üzletektől visszavesszük a súlyhiányos, elfuserált árut. Ha visszaküldik ... — árvái — Oicsóhútor- t&heió Mindenfajta bútort — rendelésre is —, termelői áron forgalmazunk. Szociális Foglalkoztató Ráckeve, István tér 11. Telefon: (26)-85-087. Szőrme- és bcrkenfekció vására, kedvezményes áron, március 16-áig, szombaton és vasárnap is Nyitva: 10-től 18 óráig. FÉR, Budapest VL, Teréz krt. 49. (a Podmaniczky utcai sarok).

Next

/
Thumbnails
Contents