Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-28 / 50. szám

A kollégák választottja Tervek, gondok, elvárások V PiÓMENTI MEGJELENIK MINDEN KEDDEN, CSÜTÖRTÖKÖN, SZOMBATON Nincstelemég vagy irigység? Ma dönteni fognak Sok kritika, megjegyzés éri a „gyermekcipőben” já­ró önkormányzatokat. A napi gondok, a sűrűsödő pénzügyi harcok, viaskodá- sok közepette jó volt hal­lani, amikor a nagykátai önkormányzat elhatározta: a szakorvosi rendelő igaz­gatói választásának jogát átadja az intézet orvosi karának. Több pályázó kö­zül titkos szavazással dr. Kovács Annát választották igazgatónak. — Milyen érzésekkel ■fogadta, hogy nem egy „felsőbb hatalom”, hanem a kollégáinak a döntése segítette az igazgatói munkakörbe? — Kicsit megnyugodtam. Azért is pályáztam, mert tudtam, hogy a kollégák fognak dönteni. Az ő bi­zalmuk alapján mertem vállalni a feladatot. — Sokak számára meglepetés volt, hogy pá­lyázatában is közölte: ed­digi gyermekorvosi pra­xisának megtartásával kívánja az igazgatói munkát végezni. Most, néhány heti gyakorlat után is úgy látja, lehet mindkettőt maradéktala­nul végezni? — Ügy vélem, igen. Nem kis munka, gyakran még otthonra és hétvégére is marad belőle. Mindennap Készül az új lépcső A Tápiómenti Hírlap már többször is foglalkozott „annak a bizonyos” lép­csőnek az ügyével. Először egy fénykép kíséretében írtuk meg, hogy egy idős néni kereste fel a szer­kesztőségünket Nagykátán, és tette fel a kérdést, hogy tudniillik ki is engedélyez­te a Bajcsy-Zsilinszky úton a leendő gazdabolt felújításánál a lépcső épí­tését a járdára. Aztán szü­letett egy glossza, amolyan kis fricska is. Alig múlt el néhány nap, és már len­csevégre kaphattuk a gyors intézkedés jelét: íme a megkurtított, karcsúsított lépcső... (Beák Attila felvétele) 11 és 14 óra között van a rendelési időm, előtte és utána tudok az igazgatói feladatokkal foglalkozni. Hangsúlyoznom kell, hogy két gyermekorvos kolléga­nőm segítsége nélkül nem menne a kettős beosztás. Hozzá kell tennem, hogy számítok bizonyos mértékű feladatcsökkenésre is, ha ismét lesz tisztiorvos. — A kezdeti időszak­ban mit tart a legfonto­sabbnak? — A személyes, jó kon­taktust munkatársaimmal Most zajlanak azok a cso­portos beszélgetések, me­lyeket az egyes szakmai ágakban dolgozókkal foly­tatok. Cél, hogy megismer­jem a szakrendelések ered­ményeit, gondjait, igényeit. Mindenekelőtt fontosnak tartom a szakszerű, köz- megelégedést szolgáló ter­vezést. Ezt egyformán ér­tem a szakmai és a gazda­sági tervre. Nem akarok magam dönteni például egy-egy nagy értékű műszer vásárlásáról, hanem kollé­gáim elé tárva a pénzügyi lehetőségeket, közös elhatá­rozást szeretnék ilyen fon­tos ügyekben. — Régi gondja a lakos­ságnak, hogy több helyen folynak a szakrendelések. — Terveim között szere­pel az ebből adódó kelle­metlenségek csökkentése. Ám látok arra lehetőséget, hogy néhány rendelés be­kerüljön ide a központi épületbe. Azt azonban nem tudjuk megvalósítani, hogy az egész intézmény egy he­lyen működjön. Ez csak a régóta tervezett bővítéssel valósulhatna meg. Rövid tá­vú terveim között szerepel a rendelési idő jobb kihasz­nálása, pontos betartása. Alapkövetelmény, hogy a beteg rendelési időben mindig találjon orvost. Hangsúlyozom, hogy a szi­gorúan vett szakmai kérdé­sekben nem akarok oko­A tápiószecsői rendőrál­lomás felhívja a lakosság figyelmét, hogy aki Pász­tor József, Tápiószecső, A földtörvény hiányát többször is szóvá tette be­számolójában dr. Kókai András elnök, a Nagykáta és Vidéke Horgászegyesü­let nemrég rendezett köz­gyűlésén. A 283 felnőtt és csaknem 100 ifjúsági „pecás” első­sorban Tápiógyörgyén, va­lamint Farmoson, a kátad határba is átnyúló termé­szetvédelmi területen hó­dolhat kedvenc szenvedé­lyének. Tehetik, mert az ot­tani tavak kezelőjeként a halasításról évről évre az egyesület gondoskodik. Eb­ben az évben például 50 mázsával gyarapítják az ál­lományt, aminek java a ta­vaszi telepítésnél kerül a vízbe. Remélhetőleg a ponty és amur mellé kárász és dé- vér szintén akad majd. A földtörvény várhatóan megadja a választ — töb­bek között — arra a fogas kérdésre, hogy a jövőben ki veheti tulajdonba az em­lített vizeket. A horgász­egyesület? Az illetékes ön- kormányzat? Esetlég a tsz, sabb lenni a szakorvosnál. Az én feladatom a minél jobb személyi-tárgyi felté­telek megteremtésével, a résztevékenységek össze­hangolásával, az orvos-be­teg kapcsolat javításával, magasabb szintre emelni a rendelő munkáját a térség ötvenezer lakójának érde­kében. — Sok bírálat éri a vá­ros egészségügyi ellátá­sát. Kinevezésekor hosszú listát olvasott fel az egyik képviselő, amely­ben választói kifogásait sorolta. Jogosnak érzi e kritikákat? — Néhányat igen. Azok­ra gondolok, amelyek eti­kai kérdéseket, orvos-beteg kapcsolatot, munkafegyel­met érintenek. Terveimből bizonyára kiderült, ezeken a területeken én is válto­zásokat szeretnék. Ugyan­akkor a szakmai kérdések megvitatását hozzáértő, szakmai kompetenciával rendelkező személyekre szeretném bízni. — Akadnak szakem­bergondjai? — Három orvosi állás van, amely pillanatnyilag betöltetlen. Jobban állunk az asszisztensek tekinteté­ben. Mindegyik hely betöl­tött, sőt válogathatunk a jelentkezők közül. A meny- nyiség mellett fontosnak tartom a minőséget is. A kötelező, ötévenkénti szin­ten tartó továbbképzés mel­lett minden erre vállalkozó orvos részére biztosítani szeretnék évente egy spe­ciális egyéni továbbképzé­si lehetőséget. Támogatom a szakvizsga letételét válla­ló kollégákat is. Hosszú távon megvalósíthatónak tartom, hogy minden kör­zeti orvos rendelkezzen va­lamilyen szakorvosi vég­zettséggel is. Fontos lenne ez a környékbeli települé­seknek is, hiszen így nem kellene minden szakvizsgá­lat miatt Nagykátára utaz­ni. Szabadság u. 61. szám alat­ti lakostól bármilyen tár­gyat vásárolt, jelentkezzen a körzeti megbízottaknál. vagy magánszemély? Netán aíki többet ad érte? Egy bi­zonyos: a tulajdonviszonyo­kat rendezni kell. Minden­esetre a „sporttársak” szá­mítanak arra, hogy sajnála­tos módon sérülhetnek a horgászérdekek az. új tulaj­donlás következtében. Éppen ezért fokozott szükség van az érdekkép­viseleti tevékenységre, de minden szinten. Helyben például azért, hogy a hallal telepített vizeket nyáron ne használják fel öntözésre a maszek paprikatermelők és a tsz. Már csak azért sem, mert a múlt évben a szá­razság miatt a farmosi tó — amely ráadásul termé­szetvédelmi területen fek­szik — kos híján kiapadt. De a Tisza-tó horgászle­A múlt hét végén sürgős üzenetet kapott a Tápiő- menti Hírlap szerkesztősé­ge. A kétségbeesett segély- kiáltás lényege: egy héttel ezelőtt tárgyalta a szent- mártonkátai képviselő-tes­tület az előterjesztett költ­ségvetést. Egy ideig békésen folytak a megbeszélések. Amikor azonban a. kulturá­lis intézmények költségve­tésének megtárgyalásához értek, a Kisgazdapárt kép­viselője váratlan támadásba lendült, és az eredetileg elő­irányzott összeg erőteljes csökkentését indítványoz­ta, még inkább követelte. „Ne hagyjátok a temp­lomot s az iskolát — kiál­tott fel az elkeseredett er­délyi költő —, és most ne­künk is így kell kiáltanunk a jövőnkért?! A művelő­dés, a könyvtár most már felesleges lomnak értékelő­dik, és félelmetes, ahogy semmibe veszik, megszé­gyenítik és halálra ítélik községünkben a kultúrát” — írják a szentmártonká- taiak a képviselő-testület­hez, a polgármesterhez is eljuttatott levelükben. Az üzenetet követő első munkanapon korán reggel érkezem Szentmártonká- tára. A könyvtár még zár­va, a polgármesteri hiva­talban is csak most kezd duruzsolni a nemrég be­kapcsolt olajkályha. A pol­gármester elvonult a jegy­zővel és munkatársaival: hajnal óta a költségvetést próbálják ismételten, ki tudja, hányadszor átrágni. A héten csütörtökön újabb menet lesz, s — mint a kiszivárogtatott hírekből megtudom —, a kisgazdák keményen ellenállnak. Az önkormányzat viszont a község szorításában kény­telen felvenni a harcot. Mert miről is van szó valójában? A pénzszűke időben szinte természetes, hogy a képviselő-testület tagjai igyekeznek minden tételen úgymond többször is végigmenni, és ahol le­het, lefaragni. Csakhogy ami Szentmártonkátán tűr­hetőségei sem érdektelenek a környékbeliek számára, hiszen egyre több kátai, farmosi, györgyei család jár oda rendszeresen kempin- gezni, halat fogni. Ebben az ügyben viszont — mármint hogy ott ne csak a halá­szok zsákmánya legyen minden —, már egy orszá­gos szerv tehet valamit. Ezért javasolta a közgyűlés, hogy továbbra is működjön megyei és országos szövet­ség egyaránt. A beszámolóból egyéb­ként kiderült, hogy az aszály okozta károk ellené­re tavaly 17,2 kilóra sike­rült (az egy személyre eső mennyiségről van szó) a fogásátlag, ami a koráb­biakhoz képest igazán el­fogadható. A közgyűlés ha­tározott arról, hogy Farmo­tént, az nem egyenlő a jó gazda módján történő sá­fárkodással ... — Mi olyan képviselőket reméltünk a rendszerváltás után — mondja Marjos Istvánná nyugdíjas peda­gógus —, akik gyerme­keink szellemi fejlődését szívügyüknek tekintik. A másfél évtizeddel ezelőtt sok társadalmi munkával létrehozott könyvtárra büszkék lehetnénk. Ehe­lyett a képviselő-testület kultúr aellenes tagjai le akarják rombolni a műve­lődés műhelyeit. Kissné Pásztor Éva könnyezve fogad, a könyv­tárban. Éppen most kapta meg a Pest Megyei Hírla­pot, benne a Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnökének, Nagy Ferenc­nek a cikkét. — Nézze meg, az elnök úr is azt írja, hogy a kul­turális intézményeken megtakarított pénz együtt jár azok visszaminősítésé­vel, lehetetlenné tételével. — Azért jó lenne, ha pontosítanánk: mi történt a múlt hét csütörtökjén a képviselő-testület ülésén ? — A költségvetés meg­tárgyalásakor a Kisgazda- párt jeles képviselője min­den egyes intézmény, a bölcsőde, az óvoda, az is­kola, a könyvtár, a műve­lődési ház évi fenntartásá­hoz szükséges költségek drasztikus csökkentését kö­vetelte. — Ennyire nincs pénze az önkormányzatnak? — A pénz, ha szűkösen is, de megvan. A kisgazda- párti képviselő a kultúrá­tól elvett pénzből járdát akar építtetni. De hát kö­nyörgöm, az úthálózat rendbehozatalára is több millió forint van betervez­ve a költségvetésben. Ez most egy mesterségesen szított probléma: a nincs- telenség összetévesztődik az irigységgel... — Nem túlzás ez? — Amikor azt mondja a Kisgazdapárt képviselője, son engedélyezik az éjsza­kai pecázást, az érintettek nagy örömére. A szabályo­san vízszélen rostokolók jelenléte esetleg az éjszakai orvhalászok elriasztására is alkalmas lehet. Nem be­szélve azokról, alkik a tó­parton elhelyezett fapado­kat szaggatták fel és dobál­ták a vízbe. A horgászokra jellemző nyugalommal szemben ez­úttal „heves” szóváltások is előfordultak. Érezhetően ki-ki másképpen, de lénye­gében ugyanazt akarta meg­fogalmazni: őrizzük, táp­láljuk — ne csak raboljuk — vizeinket! A vezetőség újjáválasztásánál ismét dr. Kókai András eddigi el­nökre voksolt a többség. (tóth) hogy ezeknek a könyvek­nek a háromnegyedét ki kellene dobálni, akkor ma­ga mit válaszolna? így is kevés jut az állomány gya­rapítására, hiszen a negy­venszázalékos inflációt, az emelkedő könyvárakat so­hasem lehet figyelembe venni. Amit a költségveté­sünk biztosítani tudna, az is csak a minimum, de ha még az is a felére csökken, akkor végképp bezárha­tunk. A könyvtárak a kiste­lepülések lakóinak az olva­sás élményén túl még ma is a legelemibb informá­ciós lehetőségét biztosítják, hiszen itt lehet megmele­gedve, ingyenesen vagy jelképes beiratkozási ösz- szegért akár a napi vagy a hetilapokat Is kiolvasni. Biztos, hogy most ettől a lehetőségtől kell megfosz­tani az embereket ? Remél­jük, ma Szentmártonkátán jó döntés születik. D. A. Vasárnap Mátkatál A Tápiószecsői Damja­nich Művelődési Ház és a szövetkezetek hagyomány- őrző együttese március 3-án, vasárnap délután 16 órai kezdettel nagyszabású folklórelőadást tart. Mát­katál címmel bemutatják a hazai é& külföldi színpado­kon nagy sikerrel játszott zenés, dalos, táncos műso­rukat, melynek nem keve­sebb, mint 70 szereplője van. Ki lesz a bajnok? Sikeres asztalitenisz- bajnokságot rendeztek 1988-ban Tápiósze­csőn a Damjanich Művelődési Házban. Most ezt szeretnék meg­ismételni, amikor is a tápiószecsői DSK ren­dezésében meghívásos asztalitenisz-bajnoksá­got szerveznek a kör­nyék — Tápióság, Tóal­más, Sülysáp — sport- szeretői körében a Tá­piószecső asztalitenisz­bajnoka cimért. Az idei bajnokságot a tápiósze­csői Papp László-torna- csarnokban rendezik március 2-án 9 órakor. Nevezési díj: 180 forint személyenként a hely­színen. Díjazás: érem és okle­vél. tápiómenti hírlap Vezető munkatárs: Matula Gy. Oszkár. & Munkatárs: Deák Attila. Q Fogadónap minden csütörtökön 10—12 óra között Nagykátán a művelődési központban. Deák Attila A lakosság segítségét kéri a rendőrség Horgászok közgyűlése Kié lesz a víz?

Next

/
Thumbnails
Contents