Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-27 / 49. szám
EKBH mff n , 1991. február 27. IVaít. Szerda. Ákos, Bátor napja. A nap kél 6.30 — nyugszik 17.24 órakor. A hold kél 16.07 — nyugszik 5.37 órakor. 1 Vin u.\V iiTii »JIvTÍasí Reggel még előfordulhat - nak ködfoltok. majd napközben a köd mindenütt megszűnik. Változóan felhős lesz az ég. északon és keleten futó hózápor is előfordulhat. Az északi szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb hőmérséklet 4 és 8 fok között alakul. BMX a jégen Hogy mik vannak, s milyen veszélyes mutatványra vállalkoznak? Még most is, amikor már veszélyes, sői életveszélyes: a BMX kerékpárral jégre mennek. Igaz, nem a városokban vagyunk, nem is délen készült a felvétel. Hanem tőlünk északabbra, ahol a hideg tartja még magát, éjszakánként foga van az időnek. BMX kerékpárral Borsod megyében még a Hámori-tó jegén mutatják be tudományukat a legügyesebbek. Pedig most már veszélyes . .. ♦ Futball, korhatár nélkül. Viscgrádon az összevont művelődési és sportintézményben az igények felmérése után úgy döntöttek, hogy az érdeklődésre tekintettel felnőtt férfi-, valamint gyermekfoci- sportkört indítanak. Az ötlet jó volt, ma már hetente átlagosan harminc felnőtt és húsz gyermek rúgja a labdát ^ Amikor a receptet viheti. Dömsödön megváltozott a gyógyszertár nyitva tartása: hétfőtől péntekig reggel fél 8 órától déli 12 óráig tartanak nyitva. Délutánonként hétfőtől szerdáig fél 3-tól este 6 óráig, pénteken fél 3-tól 5-ig fogadják a recepteket. A patika csütörtökön délután zárva van. ♦ Célgépeket loptak. Isaszegen a MÁV-állomá- son a szerszámok tárolójából a lakatpánt lefeszítésé- vel különböző célgépeket loptak el. Az eltulajdonított áramfejlesztők és speciális szerszámok értéke 800 ezer forint. A Gödöllői Rendőrkapitányság megkezdte a nyomozást az ismeretlen tettesek ellen. ♦ Fogadósok. A magánpanziók, kempingek és fogadók megnyitása jelentősen növelte a szálláshelyek számát a megyében. A szállóvendégek száma az elmúlt öt évben csak tizennégy százalékkal nőtt, a vendégéjszakák azonban 35, ezen belül a külföldie- ■ké 53 százalékkal emelkedett. Aaszfria-loító A Lottó Unió Kft. közlése szerint a 8. játékhét Auszt- ria-lottó-nyereményei az illeték levonása után a következők. Ilattaláiatos 1 darab, nyereménye 29 millió 563 ezer 954 schilling. Öt plusz egy találatos 5 darab, nyereményük egyenként 1 millió 134 ezer 55 schilling. Öttalálatos 340 darab, nyereményük egyenként 25 015 Schilling. Négy- találatos 21 ezer 231 darab, nyereményük egyenként 534 schilling. Háromtalála- tos 416 767 darab, nyereményük egyenként 34 schilling. A dzsókerszámra fizetett nyeremény: 1 darab dzsóker nyereménye 6 millió 349 ezer 798 schilling. Februári nyeremények i\ hatos lot tón A Szerencsejáték Rt. tájékoztató jelentése a február havi hatos lottó nyereményeiről. Hattalá'latos 2 darab 3 889 995 forint; öt plusz egy találatos 2 darab 1 296 085 forint; öttalálatos 260 darab 14 962 forint; négy találatos 12 036 darab 431 forint; háromtaláiatos 198 494 darab 33 forint. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőrzése folyamatban van, a nyereményösszegek változhatnak. KAZAL LÁSZLÓ NYOLCVAN ÉVE született Budapesten Kazal László (1911—1983) színész. Rákosi Szidl színiiskolájában tanult, pályáját vidéken kezdte, főleg bonviván, hösszerclmes szerepkörökben. 1938-ban került Budapestre, több színházban és varietében lépett fel mint táncdal- és kupléénekes, de szívesen énekelt magyar- nótát is. A második világháborút követően előbb a Vígszínházban játszott, majd l9SD-től haláláig a Vidám Színpad tagja volt, de találkozhatott vele a közönség a Fővárosi Operettszínházban és a Kamara Varietében is. Állandó szereplője volt a rádió és a televízió különböző szórakoztató műsorainak, és sokat szerepelt a filmvásznon is. 1963-ben hosszú turnét tett az Egyesült Államokban és Kanadában. Munkásságát 1966-ban érdemes művész címmel ismerték el. Elsősorban komikus- és kabarészerepeket játszott, de a komoly jellemábrázolásban is jeleskedett. Konferansziéként szintén elismerést szerzett. Nemcsak nevettetni, de nevetni is tudott, híres ,,nevctős”-szá- ma, valamint szentén emlékezetes ,,részcg”-jelenetei ma is sokszor szerepelnek a televízió műsorául, Ki támogatja a HÉV-el? Hűre keit kédissálfíárel? Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere Inezédy Jánosnak, a Pest megyei közgyűlés elnökének segítségével találkozóra hívta a minap az agglomerációs települések polgármestereit. Azzal a céllal: a HÉV-járatok fenntartásához kérjenek kétmilUárd(l) forint hozzájárulást az érintett városok és községek vezetőitől. Hogy a helyi 1 e'.épülések mit szólnak* ehhez? Mi megkérdeztünk néhány i tie téli est. Dr. Vámos Attila, Budakalász polgármestere: — A főváros által kért támogatást, azaz a kétmilliárd forintot nem a HÉV-járatok fenntartására kellene fordítaná. A recept a következő: a fen id összegért a Volántól kellene bérelni buszokat, s megköszönni a BKV eddigi munkáját. Ez a megoldás csak azoknak a falvaknak jelentene köny-. nyebbséget, ahová csak kék buszokkal utazhattak és utazhatnak például a bejárók ... — 'Azt javasoltam, hogy Többet fizet a kettes és a négyes m Drágábban mert iurtuna Az utóbbi napokban egyre több totózó-lottózó telefonál, s kérdi: igaz-e a hír és ha igen, miért lesznek drágábbak a szelvények? Lapunk munkatársa ez ügyben a Szerencsejáték Részvénytársaságot kereste fel. E hagyományos szerencsejátékok résztvevői joggal lehetnek bosszúsak. Mint megtudtuk, ugyanis márciustól, pontosabban a tizedik játékhéttől a tízforintos szelvények árát (a hatos lottót is) húsz forintban állapították meg. Az előfizetéses, azaz a havi szelvényekért ötven helyett száz forintot kell fizetni. A Bongó ára változatlan. Az igazgatóságon azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az áremelésre azért volt szükség, mert e klasszikus játékok díja 1986-tól, a 37. játékhéttől nem változott, s azóta a költségek csak emelkedtek. Ma már a felmerülő kiadásokat nem fedezi például a tízforintos szerencsekár- tyák árából befolyt összeg. A posta duplájára emelte a totó-lottó szállítási díját. Mint elmondták, egyre kevesebb az árus, mert a konkurencia (Olimpiai kaparós, Sorsi, valamint Express jegyek) sokkal kedvezőbb jutalékot ajánl a szelvények eladóinak. A hagyományos szerencsekártyákat árusítók eddig a tízforintos totó és lottó árából, egy-egy szelvény után tíz fillért!) jutalékot kaplak. Márciustól a nyeremény- alap felosztása is megváltozik. Az 5 a 90-ből lottójátéknál most vezetik be az úgynevezett teljes Jackpot rendszert. Eddig ugyanis, ha nem volt öttalálatos, akkor a nyereményt, pontosabban annak egy hányadát — mondjuk —, egymillió forintot átvittek a következő hónapra. Most ez annyiban változik, hogy a teljes nyereményalap halmozódik majd. Hasonlóan jó hír, hogy a kettes és négyes találatot elért szelvények tulajdonosai több, az ötösök valamivel kevesebb pénzt vihetnek haza. A legnagyobb találatot elérőktől elvett pénzt a kettesek és a négyesek között osztják majd szét. A Szerencsejáték Rt.-nél közölték azt is, hogy az áremelésből befolyt összeget — a költségeket leszámítva — a nyereményekben kapja vissza a játékos. 1. m. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. — 8.00: Hírek. Időjárás — 8.03: Hangszemle. — 8.30: Eco-mix. — 8.45: Levelekre röviden. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Hírek. Időjárás. Ütközben. — 9.05: Napközben. —> 11.00: Hírek. Időjárás, ütközben. — 11.10: Népdalkörök és citeraze- nekarolc. — 11.35: Zsákutcák hősei. — 12.00: Déli krónika. — 12.50: Ki nyer ma? — 12.43: Csillag. — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Hírek. Időjárás, Ütközben. 13.05: Klasszikusok délldöben. — 14.00: Hírek. Időjárás. ütközően. — 14.05: ötágú síp. — 11.34: Fúvószenekari hangverseny. — 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 15.05: Metronóm — 16.0#: Délutáni krónika. — 16.15: Coldog születésnapot: — 17.00: Hírek. Időjárás. Ütközben. — 17.05: A két Strauss Magyarországon. — 18.C«: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.00: Hírek. Időjárás, — 19.05: Sportvilág. — 19.15: I.áttuk, hallottuk. — 19.30: Hol volt, hol nem volt ... — 19.40: Fábián Éva népdalokat énekel. — 19.59: Gong. — 20.09: Hírek. Időjárás. — 20.05: Ami a hírekből kimaradt... — 29.35: Régi híres énekesek műsorából. — 20.55: Ahogy lehet. — 21.09: Hírek. Időjárás. — 21.05: A futár, -r- 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Fiók. — 23.00: Hírek. IdöfiA iiÁeió'iiS tv .mí s»k \íTóTj járás. — 23.05: Mozart: Thamos — Kísérőzene. — 23.48: Régi fú- vósmuzsil - 0.00: Hírek. Időjárás. — ( <S’ Himnusz. — 0.15: Éjfél után. ■* PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenes műsor. —• 8.00: Hírek. Időjárás. — 6.03: Reggeli csúcs. — 7.30: Hírek. — 7.37: Mellényzseb — slágerekkel. — 8.0í): Hírek. Időjárás. — 8.05: Rivaldafényben. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.03: Mefisztó, az énekmester. — 9.58: 25 éve a pályán. — 10.50: Ilajszálgyö- kerek. —• 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.03: Sárga tengeralattjáró. — 11.33: Rólunk van szó! — 11.41): Ki kopog? — 12.09: Nóta- muzsika. — 12.53: 5x5 perc, — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.03: A tegnap slágereiből. ■— 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Tea hármasban. — 15.0-0: Hírek. Időjárás. — 15.05: Pihenőidő. — 17.09: RácíióMa. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.03: Kölyökrádió. — 19.30: Popregiszter. — 20.00: Ne\reletlenek. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.03: Közkívánatra! — 22.06: Sziklából viz. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.03: Sporthíradó. — _ 23.10: Dzsesszpódium. — utána: Műsorzárás. TV 1 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9.10: ZOOM. — 9.40: U.K. Today. Angol nyelvlecke. — 9.55: A klinika. NSZK tévéfilmsorozat (ism.). —■ 10.40: Stúdió ’Dl (ism.) — 11.40: Képújság. — 16.45: Képújság. — 16.55: Déli videó- újság. — 17.05: Spravy — Hírek szlovákul. —- 17.10: Alpok— Adria-magazin. — 17.40: Szép magyar tánc. — 17.45: Számadás. — 18.00: A szecesszió kora. olasz dók. filmsorozat. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.05: Apád, anyád idejöjjön! — 21.10: Új világ. — 21.55: A vállalkozók a Nemzeti Alapítványért. Gálaműsor. — 23.15: Híradó 3. — 23.30: ZDF- híradó. TV 2 Kudlik Júliával és Fodor Jánossal 17.00: Képújság. 17.15: Tr 2. — 17.45: Torpedó. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek. — 18.44: Tv 2. — 19.00: A vadon szava. — 20.42: Tv 2. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv 2. — 21.25: Adó-íanács-adó. — 21.35: Szimultán. — 22.20: Néprajzi értékeink. — 22.27: Tv 2. — 22.55: Napzárta. SUPER 7.00: Pirkadat. — 9.10: Egyveleg. — 13.00: Japán üzleti élete. — 16.00: Forró drót. — 17.00: Élő videoshow. — 18.30: Kék éj. — 10.45: Idölánc. — 20.00: Belföldi tudósítások. — 20.39: Ázsia. — 21.30: Üzleti hét. — 22.00: Nemzetközi hírek. — 22.15: Sportbeszámolók. — 0.35: Kék éj. — 1.35: Idölánc. EUIIOSPORT 10.00: Motorsport. — 10.30: Atlétika. — 11.30: Eurobir. — 12.00: Biliárd. — 11.09: Golf. — 15.00: Vízilabda-vb. — 16.00: Üszó-vb. — 16.30: Kosárlabda. — 18.00: Súlyemelő-vb. — 1*3.30: Euro- sport-hírck. — 19.00: Nemzetközi sport. — 20.00: Röplabda. — 21.09: ökölvívás. — 22.30: Tenisz. — 24.00: Eurosport-hírek. TV 5 16.05: Hírek. — 16.15: Különtudósító. — 17.15: Női szemmel. — 17.45: Angyalok konyhája. — 18.00: Gyerekműsor. — 18.20: pi- reneusok, pireneusiak. — 18.50; Francia sanzonr/c. Hírek. •— 13.15: Szempillantás. — 19.39: Híradó élőben. — 20.50: Ügy, ahogy. — 20.39: Teleszkóp. Híradó. — 21.35: Színházi este: A képzelt beteg. — 23.20: Hírek. — 23.45: Ex libris. ha másként nem tudnak dűlőre jutni a fővárosi közlekedési vállalattal, akkor bontsák szét kisebb, önálló cégekre, rt.-kre, kft.-kre. A mamutvállalat átalakítására félvetett elképzeié- semmel a pomázi és a szentendrei polgármester is egyetértett. De a fővárosi önkormányzat tártja magát eredeti elképzeléséhez. Vámos Attila véleménye elgondolkodtató. A BKV körülbelül 26 ezer dolgozója közül miért csak fcéí- ezer-hatszáz. dolgozik vonaton, buszon? Vagy: hétvégén miért indítanak útnak hosszú, három-négy vagonból álló HÉV-szerelvényeket, amikor alig van utas? Ez utóbbi nem feltétlenül a szentendrei. vonalra értendő. Sokak szerint a prémiumokkal hozható összefüggésbe, ugyanis minél hosz- szabb időt tölt valaki „tengelyen”, annál több jutalmat kap. Az agglomerációs települések polgármesterei a kérés hallatán igencsak elképedtek. Annyi pénzt kérnek tőlük, amennyi összesen nincs az érintett városok és községek költségvetésében. Németh Gábor, Szentendre polgármestere úgy vélekedett: — a város, egészen biztos, hogy nem fog fizetni. Sőt — szerinte — érdemes lenne megvizsgálni a településeket érintő, nagy forgalmú vonalat: valóban szükség van-e felújításra, egyáltalán kell-e pénz a bevételeken kívül a járatok fenntartására? Hasonló volt a véleménye dr. Földváry Zsuzsannának a Ráckevei Polgármesteri Hivatal titkársági osztály- vezetőjének is. A fővárostól délre fekvő települések még szegényebbnek érzik magukat, mint például az északi részen lévők. A Csepel-sziget fővárosában — mint megtudtuk — éppen annyi pénz van, amennyiből az intézmények működésére telik. A gödöllői alpolgármester, Fábián Zsolt elmondta, ők vajmi keveset tudnak erről a dologról, mindössze egy „tapogatódba” levelet kaptak, de készek tárgyalásra. Az érintett települések önkormányzatai tehát — érthetően — sokallják a kért kétmilliárdot. További élés árviták döntik majd el, hogyan sikerül a feleknek megegyezniük. A tárgyalás újabb és újabb szakértők bevonásával topább tart. M. I. Forró nyomon foglak el a rablót Felcsé^Seny e^c í«í fegyverrej áeget«. A gödöllői rendőrség bűnügyeseinek bőven akadt tennivalójuk az elmúlt 35 őrá ban. Késsel támadt egy fiatal, 16 éves fiúra a kora esti órákban S. Sándor 25 éves büntetett előéletű férfi. Megfenyegette, majd ruháját átkutatta, de szinte eredménytelenül. A rabló- támadás során csak 30 forintot tudott zsákmányolni, és elvette a megtámadott öngyújtóját, valamint a farmerdzsekijét. A gödöllői rendőrök forró nyomon üldözőbe vették, és még a támadás estéjén elfogták. Életveszélyesen megfenyegette közös lakásukon feleségét R. Károly 50 éves isaszegi lakos. A válófélben lévő házaspár veszekedett, majd a férj fegyverrel fenyegette meg az asszonyt. A nő elmenekült, és a gödöllői kapitányságon feljelentést tett. A házkutatás során a nyomozók nagy mennyiségű lőszert, négy puskát, két pisztolyt, több puskacsövet, valamint géppisztolyalkatrészeket találtak. R. Károlyt őrizetbe vették. A talált fegyverek és alkatrészek származási helyének kiderítése megkezdődött, a nyomozás szakértők bevonásával folyik. Rosszul választolt sebességek l\ dmlaszéíól ugroíí incg a ló Súlyos sérült. Penc külterületén Gubányi István személygépko'csijával nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladt, és felborult. Súlyosan megsérült. Ijesztő kürtölés. Tápiószecső külterületén Czakó János egyfogatú lovas kocsijával az út menti árokba borult. A baleset feltehetően a ló ijedelmének következménye. Egy személygépkocsi dudálásától ijedt meg az állat. A baleset következtében a fogat hajtója .súlyos sérüléseket szenve- . dett. Ül padkára hajtott. Biatorbágy külterületén Spi- sák Mihály segédmotoros kerékpárral nem az útviszonyoknak megfelelően közlekedett. Felfutott az útpadkára és felborult. Súlyosan megsérült. Lakat aló keriihek Filmekben látható olyan szökés, amelyhez hasonló január 12-én történt a hajnali órákban a Budaörsi Rendőrkapitányság fogdájából. A lopás alapos gyanúja miatt eljárás alatt álló SzöUösi István és Kiss István lépett meg. A rácsot kifeszítették, a lepedőt összekötözték és leereszkedtek a harmadik emeletről. A két férfi ezután együtt futott el az éjszakába. A rendőrség kézre kerítésükre két héten át nyomozott. A tolvajok időközben megismerkedtek egy magyar polgárral, aki szállást adott nekik. Azt hazudták, hogy román menekültek. A derék férfi még meg is sajnálta őket. A rendőrség egy bejelentés alapján jutott a nyomukra. Mindkét férfit előállították, s most már nemcsak lopás miatt, hanem a szökésért is felelniük kell. N. P. J. PEST MEGYEI HÍRLAP Politikai napilap. — Főszerkesztő: dr. Bárd András. — Főszorkesztő-helvottes: Csillák András. — Szerkesztőség: Rudapcst Vili.. Somogyi B. u. 8. POSTACÍM: Budapest, Pf. 311. IRAN YlTOSZAM: 1446. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Horti József---------- vezérigazgató. — Hirdetésfelvétel; Hírlapkiadó vállalat, hirdetési osztály. Telefon: 138-4669. 139-4707, 138-4455. Telefax: 138-3331. — A szerkesztőség es ö zponti telefonja: 133-2399 és 138-43U0. -- Szerkesztőségi titkárság: 138-2539. Telefax: 138-4416. A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda. a kiai óhivatal központi Budapest. Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magvar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbesjtó postahivatalnál, a hirlapkézbesílőknél és a Hirlap-elu- fizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Budapest XIII., Lehel u. 10 A 1900 — közvetlenül -vagy postautalványon átutalással a HSUK 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ári hétköznap 8,60 Ft; szombaton 9,50 Ft, Előfizetési dij egy hónapra 221 Ft, — ISSN 0133—0659. p.st Megyei Hírlap (Index; 26 064 HU).