Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-26 / 48. szám
AZ EGÉSZSÉGES MAGYARORSZÁGÉRT Százezret nyert Vác A Nemzeti Egészség védelmi Intézetben tegnap oszlatták ki az Egészséges Magyarországért pályázat díjait. Mint olvasóink előtt bizonyára ismeretes, a pályázatra a győztes városnak egymillió, s az első helyezést elérő községnek félmillió forintos díjat tűzött ki a szponzor, a Budapest Bank, mely a NEVI-vsl közösen hirdette meg a versengést. A hétfői eseményen Sípos László, a bank vezérigazgató-helyettese mondotta el: ezt az összeget fejelték meg újabb félmillióval — a kiilöndíjakra. Dr. Surján László népjóléti miniszter adta át az egymillió forintos első díjat Ajka és a félmilliós ugyancsak első díjat Regöly pályázóinak. Az öt különdíj egyikét Vác városa nyerte. Az ünnepségen arról kérdeztük Palotai Ferencnét, a város polgármesteri hivatala egészségnevelőjét: mivel is érdemelték ki az elismerést? — Tulajdonképpen a dolgozatunk egy önértékelés volt, a városi egészségvédelmi munka elemzése. Nyilván a tartalomnak, azaz a tényleges egészségvédelmi tevékenységnek szól ez a különdíj. Erről pedig annyit, hogy két kérdést taglaltunk. Az egyik az ifjúsági egészségnevelés (érthető, hisz iskolaváros a miénk, 9 ezer tanulóval az alsó és középfokon), s a környezetvédelem ügye a másik. — S miről számolhattak be? — Például arról, hogy felmértük a közétkeztetés helyzetét, majd az eredmények ismeretében szerveztünk továbbképzést a gyermekélelmezési dolgozóknak. Vagy arról: a város üzemeinek és a kisiparosok összefogásával indítottunk az általános iskolákban az iskolásbetegséggel, a hanyag tartással, gerincferdüléssel foglalkozó szűrővizsgálatot. Azután arról: az országban elsőként mi tartottunk 1987-ben (s azóta évenként van hasonló) városi ifjúsági egészségvédelmi napokat. Moys Csaba alpolgármester ugyancsak ott volt a díjátadáson. Öt arról kérdeztük : milyen környezetvédelmi eredményei vannak Vácnak, s mire fordítják a 100 ezer forintos különdí- jat? — Ismeretes, hogy a városunkban széles körű ólomszűrést tartott a Köjál és a váci egészségvédelmi tanács. Az eredmény elszomorító volt: ezer fiatal közül 111-nél találtak határérték feletti ólomszennyezettséget. Talán ez vezetett ahhoz, hogy a Tungsram ólomkibocsátó üvegtechnológiáját korszerűbbre, ártalmatlanabbra cserélték, ígéretet kapott a város a 2-es számú főút elkerülő szakaszának megépítésére is, de ez máig nem teljesült, s úgy hírlik — sajnos —, hogy a közeljövőben nem is kerül sor rá. Ami pedig a százezer forint sorsát illeti: az alapellátási rendszerben költi majd el a város egészségvédelemre, s például környezetvédelmi tábor szervezésére. V. G. P. Az életünket bízzuk rá Kevés az érdeklődő Valahogy nem megy a törzsügyfélkedvezmény a Váci Autójavító Kisvállalatnál. Mindössze ha tízen éltek vele, míg ugyanez Győrött legalább száz embert vonzott — tudtuk meg Margó György igazgatótól. Vajon miért? Ezen töri a fejét a váci cég vezetőgárdája. Amikor az Interszer- viz-hálózat részeként itt is bevezették ezt a kedvezményt, azt remélték, hogy tódulni fognak rá. Ki-ki majd előveszi a régi számlákat,, vagy csak emlékezetből idézi fel, mikor járt itt először ezzel vagy azzal a hibával. — Nem kérünk különösebb igazolásokat, dokumentumokat — mondja az igazgató. — Ez nem olyan nagy város, hogy elfelejtenénk az arcokat, főleg nem azokét, akik kisebb-na- gyobb időközönként visszajárnak hozzánk. —■ Talán a kedvezmény mértékével van baj. Hiszen a felemelt alkatrészárak mellett ma még így is luxus a kocsik pátyolgatása. Aki csak teheti, bedugja a garázsba, jó mélyen. — Igaza lehet, de a műszaki állapot mégsem olyan, mint a politúrozott karosz- széria: jó, ha van, de anélkül is elmegy. Aki kocsiba ül, az életét bízza rá! — Azon túl, hogy ismét szóba hoztuk, tudna-e még valami csábítót mondani az autósoknak? — Amennyiben fennáll a tízéves „ismeretség” vállalatunkkal, kérem, hozzák szóba a munkafelvevőnél! És még valami. Említette a megdrágult alkatrészeket. Nos, saját üzletünkben, amíg tartanak a korábban beszerzett készleteink, addig a régi áron számolunk — ígérte Margó György igazgató. VÁCI A több lábon állás követelmény Pázsiíos „Nyugat” lehetnénk? A mezőgazdaságban éppúgy, mint az iparban vagy a szolgáltatásban, a több lábon állás alapvető követelmény a létbiztonság érdekében. Mindez addig hasznos, amíg nem lesz olyan bevált, jól ismert profiljuk a gazdálkodóknak, amely nevük hallatán azonnal eszünkbe jut. Talán törvényszerű, hogy idővel az, ami addig támasz volt, teherré válik. Az Alagi Állami Tangazdaság szobi kerületében köztudottan kiváló minőségű őszibarack- és almafajtákat termesztenek mintagazdasági körülmények között. Arról azonban csak kevesen tudtak, hogy szarvasmarha-tenyésztéssel is foglalkoznak. Most, amikor jelentős exportsikerekkel is büszkélkedhetnek alma és barack vonatkozásában, a vezetőknek el kellett gondolkodniuk azon, érdemes-e fönntartani a nagyüzemi szarvasmarhatenyésztést. Arra jutottak, sokkal előnyösebben, kisebb költséggel tarthatnák ezeket a jószágokat a háztájiban. Ezért eladásra kínálják az állományt előnyös feltételekkel. Guttmann Vilmos kerületi igazgatót kérdeztük: pontosan mi az, amit eladásra kínálnak, és a leendő gazdák milyen vásárlási, fizetési feltételek mellett juthatnak az állatokhoz? — Olyan, istállózást nem igénylő, húshasznú tehenekről van szó, amelyek áprilistól október végéig borjaikkal együtt békésen legelésztek a hajdani gyümölcsösünk helyén telepített legelőn.. Az e’Jlések tavasszal kezdődtek és nyár közepére befejeződtek. A decemberi elválasztásig a kisborjak súlya elérte a 150 kilogrammot. Az elmúlt négy-öt évben gond nélkül, békésen virult ez az ágazat, az idei évtől azonban gyökeresen megváltoztak a nagyüzemi tenyésztés körülményei. Az intenzív legelők fenntartása és a méregdrága üzemanyaggal megtermelt takarmány számunkra gazdaságtalanná tette a tartásukat., — Mitől lesz ugyanez gazdaságos a kisgazdaságban? — Ott a takarmány-előállítás lényegesen olcsóbb, mert nem terhelt munkabér, annak az adója, a hatalmas segédüzemági költség, továbbá a nagyüzemekben óhatatlanul magas rezsi. Magyarországon nagyon sok olyan rudeális és parlagterület van, melyeken, ha nem is olyan mértékben, de lényegesen olcsóbban adnak takarmányt, minit az intenzív telepített legelő. Nyugat-Európában minden ilyen jellegű földterület: út széle, árok, ártéri részek hasznosítottak. Ezért tűnik egész Nyugat- Európa úgy, mintha egy hatalmas park lenne. Nálunk Magyarországon ezeken a helyeken csak gaz és dud- va terem. — Mivel, ha jól értem a szavait, önök éppen ezt a megoldást ajánlják a honi gazdáknak, meg kell kérdeznem, tud-e a térségben ilyen adottságokról? •— Bőven akadnak ilyen elhagyott területek Pest megyében is. A Vác—Budapest—Göd vasútvonal közVACI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 45. §> A szerkesztőség vezetője: Borgó János. © Munkatársak: Dudás Zoltán és Halász Erzsébet. G Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. 0 Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. 0 Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-től li-igi valamint a váci hirdetöirodá- ban (Jókai utca 3.) hétfőn és kedden délután 14-től 11 óráig. Amiről dönteni kellene A kétoldalú nemzetközi tárgyalások talán hamarosan eldöntik a bős—nagymarosi vízi erőmű sorsát. Képünkön a vízlépcső szolgálati lakásai, amelyek lakókra várnak. A helyi önkormányzat szeretné, ha a Nagymaroson élő fiatalok lakáshelyzeten segíthetnének ezzel a néhány lakással akkor, ha az Oviber lemondana tulajdonjogáról (Vimola Károly felvétele) vetlen környéke, a Folk- puszta és Máriaudvar közötti rósz, az úgynevezett Rózsatükör, az Ipoly menti legelő vagy a Börzsönybe ékelődő parlagterületek. A jövőbeni gazdák, farmerek e területeket nagyszerűen tudnák hasznosítani, húshasznú tehenek tartásával, illetve legeltetésével. — Nézzük az ajánlatukat! Mennyit ér ma egy húshasznú tehén? — Ezeket az állatokat, amelyek néhány hónap múlva leellenek, igen kedvező, 35 ezer forintos áron kínáljuk. Mondanom se kell, hogy kiváló vérvona’J’al rendelkeznek, és tartásukhoz ilyen zord téli hónapokban sem kell istállót építeni. Persze nem árt, ha valamilyen védett helyre is húzódhatnak a fagyos szelektől. Telente napi egykét kiló abrak pótolni tudja az istálló hiányát. El kell mondanom azt is, hogy a majdani értékesítés, leadás nem okoz olyan gondot a hizlalóknak, mint a tej hasznú marháé, vagy a sertésé, mert tizedannyi sincs belőlük. — Milyen fizetési feltételeket ajánlanak? •— Az állatok értékesítésén kívül lenne egyéb lehetőség is, például az egész telep bérbevétele vagy eladása. Arra is gondoltunk, hogy bérletre adjuk ki az állatokat, mely egy idő után tulajdonszerzéssé változik — válaszolta Guttmann Vilmos kerületi igazgató. Dudás Zoltán Környezetvédő csoport Az ivóvízért, a Dunáért A június elejére tervezett környezetvédelmi hét elvi programját dolgozta ki legutóbbi, február havi ülésén a Madách Imre Művelődési Központ környezetvédő csoportja. A tervezett programok elsősorban az ifjúságot „célozzák meg” — sportvetélkedőt, rajzversenyt szándékoznak szervezni —, egy- egy környezetvédelmi kérdésben szakembereket kérnek fel előadásra. A környezetvédő csoport segíteni kíván az önkormányzatnak a problémák feltárásával és javaslatok kidolgozásával. Dolgoznak egy javaslaton, amely a Nagymaros—Alsógöd vonalon működő önkormányzatok szövetségének megalakítását szorgalmazza, az ivóvízbázisok védelme érdekében. Véleményük szerint egy ilyen szövetség hatékonyabban segítheti a csatornaépítési program folytatását, a műtrágya fel- használásának optimális mértékét, vagy az érintett Duna-szakaszon a további iszaplerakódás megakadályozását. A csoport azt is elhatározta, hogy tavasszal hozzákezd a Vác külterületén található források kitisztításához. Nagymaros Áramszünet A Budapesti Elektromos Művek szobi kirendeltsége értesíti fogyasztóit, hagy március 1-jén 8—15 óráig Nagymaroson a következő utcákban lesz áramszünet: Sváb-hegy, Martinovics u., Magyar u., Csillag u., Hunyadi u., valamint a József Attila u. felső szakasza. Dunagyöngye filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.): február 28-án, kedden este fél 6 és fél 8 órakor a Selyemgubó című amerikai sci-fi a műsor. Rendezte: Ron Howard. Főszereplői: Den Armeche és Steve Gut- tenberg. — Témája: Emberi formát öltött földön- kívüLiek kibérelnek egy házat és egy hajót Floridában, és hozzálátnak, hogy a tenger fenekéről kimentsék az Atlantis hajótöröttjeit ... Köszönetnyilvánítás. Köszönöm mindazok együttérzését, akik elhunyt férjem. Bak Imre temetésén részt vettek, részvétükkel gyászomban osztoztak. özv. Bak Imréné Thury Erzsébet. (34 689/1K) Már 60 forinttól bérelhet gyári videofilmeket, reális áron szőnyegtisztítót, HILTl-fúrókat, videomagnót és kamerát. Tele- íonszám: 12-810. Vác, Csányi körút 35. (32 450/4K) _____________ S HARP és egyéb irodatechnikai berendezések, valamint kellékanyagainak forgalmazása és felújítása. Leporelló, másolópapír, írógép, nyomtató- és fénymásoló kazetták megrendelhetők. Molnár és Társa Bt., Vác. Telefonszám: (27)-11-916. (S3 735/4K) Kétszáz négyzetméter "feletti üzlethelyiséget vagy száraz pincét keresek megvételre, esetleg bérleti szerződésre Vácott, forgalmas helyen. Snooker Bt., Budapest, 138-0606. — (34 057/2K)_______________________ Keresem Horváth Kálmán ,,A váci börtön története” című könyvét kölcsön vagy megvé- telre. Tel.: 10-878. (34 074/2K) Üzlethelyiség kiadó Vácon! — Érdeklődni a 12-125-ös telefonszámon, este. (34 109/2K) Lakóház eladó vagy cserélhető Csörögön, Alkotmány út 1. Érdeklődni: szombat, vasárnap. (34 693/1K) Kerékpárok és alkatrészek, valamint üzemkész akkumulátorok nagy választékban és a legkedvezőbb áron kaphatók a Vörösházban. levő járműboltban (Csányi László krt. 52.). 6 V-os akku Trabant 2300 — 44/ AH-s Skoda, Wartburg 2900, 55/AH-s Lada, Dacia 3290 forint. Várjuk kedves vásárlóinkat! WILKER KÉR. KFT. — (34 062/2K) _______________ E lcserélném 3,5 szobás, összkomfortos, tanácsi -lakásomat kétszobásra. Vác, Haraszti Ernő u. 11. IV. em el ét 12.' Tele- fonszám: 13-357. (34 „64/2K) Eladó nyolctégelyes fagylaltgép beüzemelve. Szokoiya, Aradi u. 1. 2624. (34 065/2K) PAV II. és taxis vizsgával rendelkező, megbízható gépkocsivezető kollégának bérbe adom 1991. december végéig vizsgáztatott személytaximat. Telefonszám: 13-222, üzenetrög- zítővel. (34 091/2K)_______________ Szemeskukorica mázsája 1250, búza mázsája 9Q0 Ft. Kapható: Vác, Jázmin tér 3.. Telefonszám : 12-436.' Érdeklődni egész nap. (34 058/2K)