Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-21 / 44. szám
Három pályázó egy posztra Melyiktik receptje a jobb? Dr. Cscrnus J. Alán, a monori rendelőintézet főorvosa nyugdíjba vonult. Azóta folyamalosan megy a találgatás: ki kerül a helyére? Az állására meghirdetett pályázat határidejét információink szerint már háromszor is meghosz- szahbítoíták, a héten azonban az egészségügyi bizottságnak meg keil tárgyalnia, s a testüket élé vinni a dolgot. Három pályázó közül választhatnak a képvisel«?!«. Közülük szólaltatjuk- meg dr. Balogh Józsefet és dr. Temesvári Imrét. (A harmadik pályázó, dr. Juhász György a Róbert Károly Kórház nőgyógyász szakorvosa képviselő-testületi ülésén kíván bemutatkozni. Ha erre sor kerül, szólunk majd róla.) — Dr. Balogh Józsefet mi késztette arra, hogy megpályázza a rendelőintézet főorvosi állását? — Feleségemmel, dr. Gombos Maliiddal 1956- ban az egri kórházból jöttünk Monorra dolgozni. Végleg letelepedtünk itt. 1972-ben önhibámon kívül kellett feladnom körzeti orvosi állásomat. Tudniillik megjelent egy rendelet, amely szerint azt a körorvost, aki saját házában üzemelteti rendelőjét, lakbér illeti meg. Dr. Pálffy és dr. Péterífy ezt minden további nélkül meg is kapta, nekem azonban csak peres úton sikerült érvényt szereznem az igazságomnak. A tanács ezt követően addig piszkált, míg el nem hagytam állásomat. A ' fővárosba kerültem, majd egy amerikai orvos barátom meghívására 1985-től 1990-ig' Amerikában dolgoztam, tanulmányoztam az immunológia gyakorlati alkalmazását. Monoron élek, s figyelemmel kísértem és kísérem a rendelőintézet működését. Az a véleményem, hogy ennek az intézménynek még soha nem volt igazán jó igazgatója. Aki volt, azt a javadalmazás és a hatalom vezérelte. — Ha ön nyerné el az állást, min változtatna? — A rendelőintézetre is nehéz évek várnak, a bajok csak fokozódnak. Legfőbb feladatomnak tartanám a béralap maximális fejlesztését. Az intézet' dolgozóinak a havi járandóságukból kell megélniük, nem hálapénzekből. Amennyiben elnyerem a 'bizalmat, az igazgatói" fizetésemről lemondok, s azt felajánlom az intézet béralapjába. Ügyelni- szeretnék a költségvetésre. A korábbi 'észszerűden gazdálkodás eredménye, hogy a lakosság elégedetlen a hiányos ellátással, az intézet szakdolgozói az anyagi megbecsüléssel nincsenek megelégedve. Az 57 milliós költségvetésből nem telt például a gázfűtés megoldására. Fázik beteg és orvos egyaránt, de telt az igazgatói rezidencia több milliós felújítására . . . Sajnálom és fájlalom, hogy mindenki elégedetlen. Ezt szeretném felszámolni, ehhez adnám tapasztalataim és anyagi áldozatom. — Mi indította dr. Temesvári Imre fogszakorvost, hogy benyújtsa pályázatát? — Ügy gondoltam, az intézményben dolgozó „aktívak” közül én vagyok itt a legrégebben, 1961 óta. Ez az első munkahelyem. Kollégáim közül jó néhn- nyan bátorítottak,- bíztattak. — Ez azt jelenti, bírja a rendelő dolgozóinak bizalmát? ' — Ha nem is mindany- nyiukét, mert mindenkivel nem beszéltem erről, de sokakét. •— Megbocsásson a kérdésért: az a szóbeszéd járja, hogy a rendelő koJegyzet Hóban, hidegben Bevallom őszintén: nem szívesen ülök be a monori- erdei vasútállomás várótermébe. Talán az a kis oka lehet ennek, hogy nincs ajtaja, ablaka betörve, nincs fűtés. Tudom, ismerem a magyarázatokat : a csövesek éjjeli menedékhelye volt a váróterem, utána pedig tör- tek-zúztak. Persze engem ez nem vigasztal. Elvégre van (kellene) egy megbízható,Jó rendőrségünk, amc- ’ lyik ezt meggátolhatja. Inkább kimegyek a peronra. Csúszkálni. Amikor két forint volt egy vasúti jegy ára Monorra, minden reggel tisztítva volt a peron. Most 16 forint, és életveszélyes közlekedni rajta! Elképzelhetetlen, hová ve- zét ez. De hogy áz-egyre koszosabb, zsúfoltabb vonatokon négyszeres, ötszörös, nyolcszoros tarifa mellett lágyban várakozó utasok dideregjenek a peronon. •De nálunk ezt is meg lehet csinálni. Annyi mással együtt. Mert MÁV csak egy van. Azt csinál, amit akar, És úgy-, ahogyan akarja. Az országban már több mint 100 ezer munkané kü- li van. És hó és jég az állomásokon. Ki érti ezt? A MÁV bizonyára. Mert egyed uralkodó! Sz. A. Ki ínyzik? f mar megvan* Valaki nyilván tűvé tesz mindent múlt szerda óta a kulcscsomója után. amely nagyon hiányozhat neki, hiszen a kulcsokon kívül számos apró tárgy is a karikához van erősítve, ti zenjük: ne keresse tovább, hanem menjen a monori postával szemközti hús- boltba. Ott vesztette él, ott őrzik, ott kaphatja rábbi vezetőivel nemigen volt jó kontaktusa, fegyelmi ügyei is akadlak. Igaz ez? — Nem. Még 1966-ban Szűcs főorvos úrral voltak személyi ellentéteim, azóta sem. — Még egy kellemetlen kérdés. Un tavaly egy furcsa históriába kevere-dalt, írtunk is erről. It-' tas vezetés közben igazoltatták, összetűzésbe keveredett a monori rendőrökkel, egyiküknek az affér-közben ujjai törtek .. . ön akkor -nem nyilatkozott, mondván, hogy várjuk meg a vizsgálat befejezését. Az ügyet időközben elvitte az amnesztia. Most hogyan látja az akkori eseményeket? — Nem lenne jó, ha kiélezné ezt. Nem vagyok bosszúálló típus, nem szívesen kavarnám fel újra a dolgot, bár itt, kézből meg tudnám cáfolni, ami akkor az újságokban leíródott. Szerencsétlen eset volt, a rendőrök bizonyos mértékig belehajszoltak abba a szituációba. Az én, lelkiismeretem tiszta, ami a tett- legességet illeti. Határozottun állítom: nem ütöttem. — Elnézést kérek, csak azért emlegettem fel, mert ebben a helyzetben talán nem haszontalan tudni: vajon emberi — a további eseményektől függően esetleg vezetői — tulajdonsága-e, hogy bizonyos szituációkban a „teltek mezejére" lép? — Nem vagyok ilyen típus. — Készült, készül-e programmal igazgató főorvossá való megválasztására? — Minimális programom a jelenlegi egészségügyi színvonal megtartása, amely nem volt rossz a rendelőben és ma sem az. Később pedig az adott gazdasági és társadalmi keretek között a szakorvosi létszám, az eszközállomány fejlesztése lenne a célom. — Bírja-e polgármesterré választott volt kollégája, dr. Iiados Mária bizalmát, támogatását szándékai mellett? — Ügy gondolom, ellenszenves nem lehetek neki. Huszonöt évet dolgoztunk együtt, soha nem volt afférunk. MONORI Békére vágynak Mendén is Elásták a csatabárdot? Legalábbis úgy tűnt az önkormányzat február 14-én megtartott testületi ülésén, ahol is délután négy órától nyolcig dolgoztak a jelenlévők, és csupán ezután fogalmazták meg ők tizenhármán, hogy egy munkán kívüli beszélgetésben rendezni kéne végre közös dolgaikat. Mert azért az a csatahárd nem túl mélyen van a földben . .. Február első hetében Monde húrom különböző helyén volt falugyűlés — újabb nevén közmeghallgatás —, ebből kettőn igencsak az ilyen-olyan (hadd ne írjak neveket, úgyis mindenki tudja) ügyek voltak az első helyén. A személyneveket nem tartalmazó, valóban fontos ügyek csupán másod-, harmadrendűéi« lettek. Szó mi szó, a polgárokat is az érdekelte főként, hogy milyen az általuk választott testület hangulata, igaz-e. ez meg az, lesz-e munka, vagy csak az acsarkodó? folytatódik? A falugyűléseken igen erőteljes személyeskedések zaj láttak pró és kontra, szóval egyáltalán nem voltak építő jellegűek az összejövetelek. „Egyes volt pártmunkások aknamunkát végeznek" — hangzott a sommás megjegyzés egy alkalommal az önkormányzati testület egyik tagjától. No persze mai pártmunkásokra sem jellemző a tétlenség, köztük is akadnak, akik rendre kellemetlen perceket okoznak a testület VAKLARMA Farsangi bál Farsangi bált rendez a monori Kossuth-iskola szülői munkaközössége február 23-án, szombaton este 3 órától, ezért a Vaklárma diszkó egy nappal korábban, azaz 22-én, pénteken este 21 órakor lesz, a helyi művelődési központban. A kis Pásztor létári utóda? A Népsport február 17-1, vasárnapi száma egész oldalas riportot közöl dr. Gemwein Ferenccel, a monori labdarúgócsapat jelenlegi szakvezetőjével. A cikk címe: „Az MLSZ-be csak elnökként tenné be a lábát". Érdekesek voltak dr. Genzweln válaszai. Különösen ez': „— Állítom, a jemonori hírlap iVIonor, Kossuth u. 71. % \ szerkesztőséi; vezetője: Vcreszki János. 0 Munkatársak: Gér József és Kob- lencz Zsuzsa. 0 Postacím: Mnnor, Pf. 51. 2201. Telefon: 157. 0 Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől péntekig 8-tól ll-ig. K^fírlaD Postafiók 51. üszőnél Január 31-én súlyos gázrobbanás történt otthonunkban, amelynek következtében . férjem, Németh Károly életét vesztette. A Sülysáp: Polgármesteri Hivatal gyorsan a segítségünkre sietett, 10 ezer forint segélyt, kaptam, továbbá a lakásunk tetejének felújításához szükséges faanyagot is biztosították részünkre. Ennek nyomán hamar lakhatóvá tudtam tenni otthonomat. Ezúton is szeretném megköszönni a polgármesteri hivatal segítségét, amely a nehéz napokban nagyon jólesett számomra. Özv. Németh Rároiyné Sülysáp Szőlő utca 35. lenlegi Monorban van öt olyan futballistám, akik képességeik alapján elérhették volna az lVB 1-et. A bázis tehát létezik, csak manapság nemigen törődnek vele. Én rábukkantam egy tizenhat éves srácra, játszatom a felnőttek között, cs menedzselni fogom, mert Détáril és Tubolyt leszámít- va, még soha nem láttam ekkora tehetséget ebben a korban". Kíváncsiak voltunk, ki ez a tehetség. De mivel dr. Genzwein urat nem tudtuk elérni sem telefonon, sem személyesen. a monori törzsszurkolóktól tudtuk meg; valószínűleg Pásztor Péterről, .,a kis Pásztorról” van szó. ö a monori csapat Benjáminja, s tényleg nagyon ügyes, gólerős játékos. Amit a labdával már most tud művelni, az valóban NB I-es játékost sejtet belőle. Csak el ne bízza magát! (g) tagjainak. A kérdés csak az, hogy az ilyesfajta dolgok mennyiben szolgálják az előrehaladást, A testületnek ugyanis dolgoznia kellene, s bizony nem lenne hátrány a jó légkör, mivelhogy . tudo.lt dolog: olyankor nagyobb dolgokra is képesek az emberek. Mendének pedig efféle nagy dolgokra is képes testületre lenne szüksége, mert óriási a lemaradás. Nem sorolom tételesen, tudja mindenki úgyis. A falu bizalmat szavazott ennek a stábnak, s most már jogosan várja tőlük sorsa jobbra fordulását. Remélhetően nem hiába. A jelek mindenesetre erre mutatnak. Az önkormányzati ülés fő témája az idei költségvetés megtárgyalása volt, ennek nem jutottak a végére. A jelenlévők a következő heti folytatásban állapodták meg. Ezenkívül- meghallgatták a faluvédő egyesület munkájúról készített beszámolót, népi ülnököket választottak, és a vízkérdés soron lévő feladatairól intézkedtek. A. jó négy hónapja megválasztott mendei testület belelendült a munkába. Az elmúlt hónapok forrongó indulatai csillapultak, s talán az a bizonyos csatabárd sem kerül már elő. Helyette végleges békét kötnek a felek (azon a bizonyos abszolút zárt ülésen, munka után), illetve akinek a békekötés nem megy, az levonja a megfelelő konzekvenciát, és .. . Ugye mindenki egyre gondol? Szabó Theodora A földhivatalban A volt Tavalyelőtt üresedett meg a vezetői státus — Csendes Pál sajnálatos halála után — a Monori Városi Földhivatalban. A hivatalvezetői teendőket Czeqlédi Imréné csoportvezető látta el több hónapon keresztül. Időközben a megyei földhivatal pályázatot írt ki a megüresedett hivatalvezetői állás betöltésére. A közelmúltban értékeltél« a pályázatokat, amelynek- eredményeként Kovács Benő volt monori tanácselnököt nevezték ki a földhivatal vezetőjévé február 15—i hatállyá.’. Kovács Benőre, és munkatársaira nehéz munka vár, hiszen a kárpótlási törvény megalkotása, illetve elfogadása után várhatóan a sokszorosára emelkedik, majd az ügyfélforgalmuk. <é) A Monori Polgármesteri Hivatal pályázatot hirdet a Monor, Kossuth Lajos u. 83. szám alatt található régi Római Katolikus Plébánia épületének bontási munkáira A bontási munkálatok kezdési időpontja: 1991. március 1-je, befejezése: június 1-je. Az ajánlatot tevők által elvégzendő munkarészek: — az épület felépítményi szerkezeteinek és alapozásának teljes mértékű elbontása — a bontás során képződött mindennemű építési törmelék helyszínről történő elszállítása a városi kommunális hulladéklerakó helyre. Az épület jogerős bontási engedélye és a bontási műszaki dokumentáció o polgármesteri hivatal MÜTEF osztályán munkaidőben, hétfőtől péntekig — 8-tól 16 óráig - megtekinthető. Egyéb feltételek: a pályázóknak 50 000 Ft bánatpénzt — pályázatuk benyújtásával egy időben a polgármesteri hivatal 764-392074. számú számlájára letétbe kell helyezni. A bontásból kikerülő, további hasznosításra alkalmas építőanyagok a pályázó tulajdonába kerülnek. A pályázatok benyújtásának határideje és azok felbontása: 1991. február 28-án de. 10 óro. Eredményhirdetés külön meghívó nélkül: 1991. március 4-én, kedden, de. 10 óra.