Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-20 / 43. szám
Három helyiség az irgalmasoknak A kórházra várva Múlt év szeptemberében adtunk először hírt arról, hogy az irgalmas rend visz- szakapja a váci főtéren levő épületét, az úgynevezett régi kórházat. Egyelőre ugyan az átadás időpontja nem ismert, de az első lépés mindenesetre megtörtént: február elsejével az orvosi ügyelet átköltözött a volt munkásőrség épületébe. Megvannak már a tervek a gégészet és az ideggondozó kiköltöztetésére is. A városi képviselő-testület legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy a már megüresedett helyiségek közül hármat március elsejével az irgalmas rend rendelkezésére bocsát. Mint ismeretes, a rendnek visszaadandó kórház vezetésére már megbízást kapott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat váci irodavezetője, Szabó Ferenc oblá- tus. VÁCI OLAJFALOK Kedves kis állatokat láthattunk a műit vasárnapon: a csehszlovák filmben olyan élőlényeket mutattak be, melyeknek a szénmonoxid és az olaj létfontosságú táplálékuk volt. Az állatkák külsőre a rozmár és a vidra keverékére hasonlítottak. A film legizgalmasabb pillanata kétségkívül az volt, amikor a kutatók egy olajfalóbébit találtak, s lázas munka kezdődött a kölyök megmentésére. Először is beindították a terepjáró motorját és a kipufogófüstbe tartották a kis élőlényt. Az, néhány perc múlva magához tért, és élvezettel szopogatta a 98-as oktánszámú motorbenzint cumisüvegből. Sajnos, a film után kiderült, hogy csak az alkotók tréfájának estünk áldozatul, ugyanis ilyen állat nem létezik. Pedig már azon gondolkodtam, hogy ez az állat milyen hasznos lenne például az öböl térségében — és Magyarorszag szennyezett levegője milyen alkalmas lenne az olajfalók tenyésztésére. Az eledelük szintén biztosítva lenne hiszen, aki olajat cserél gépkocsiján, nem mindig az Afornál adja le a fáradt olajat. A fuvarvállalatok garázsaiban is felnyalhatnák a kiömlött olajat, s a gyerekek vasárnap délután elsétálnának az állatkertbe, hogy az ott levő kis olajfalóknak csemegének elvigyék a papájuk által kidobott olajszűrőbetéteket, amelyek így nem a környezetet szennyeznék. Sajnos, mível ilyen állat nincs, nálunk csak a lefutott autók lehetnek olajfalók. Azok viszont nem fogyasztják a szénmonoxidot, hanem termelik. P. Vajda iiäl a Dunakanyar Görgey kiáltványa Negyedszázados a Dunakanyar, a Közép-Duna-vi- déki Intézőbizottság tájékoztatója. Rédey Pál a lap vezércikkében visszapillant a megtett útra. Huszonöt évvel ezelőtt sten- cilezett formában, alig pár száz példányban jutott el az olvasókhoz. 1979 óta a legkényesebb igényeknek megfelelő köntösben, színes tartalmával a legigényesebb szakfolyóiratokkal állja a versenyt. Sok száz váci cikk jelent meg a Dunakanyarban az eltelt két és fél évtized alatt. 1975-ben, Ágh-Bíró Béla gimnáziumi igazgató szerkesztésében különszám köszöntötte a 900 éves Vácot. S az is helyi érdekesség, hogy a most kibocsátott 1200 példány gondosan tipografizálva, a Pest Megyei Nyomda váci üzemében készült. A jubileumi számban Hermann Róbert ötoldalas tanulmányt írt Görgey Artúr 1849. január 5-i híres váci nyilatkozatáról, dr. Tettamanti Sarolta beszámol a váci vár 1962—1982 közötti feltárásáról. Papp Rezső Február 21-én, csütörtökön 17 órakor ismét összeül a Váci Környezetvédelmi Csoport. A független — semmilyen politikai, vagy gazdasági szervezethez nem tartozó — környezet- védők ez alkalommal is először a legaktuálisabb problémákat beszélik meg, aztán kerítenek sort a tavaszi környezetvédelmi napok programjának összeállítására. A Városházán Képviselői iroda Katona Tamás ország- gyűlési képviselővel, külügyi államtitkárral és Gergely Andrással, a Külügyminisztérium munkatársával találkoztak a város képviselői és az érdeklődők az elmúlt héten a városháza nagytermében. A kérdéAtalakul a kommunális üzem * Átmeneti megoldás Eredményérdekeltségű költségvetési szervként működik tovább a Váci Kommunális Költségvetési Üzem a képviselő-testület döntése alapján, mivel költségvetési szerv ez év január elsejétől költségvetési üzemként nem működtethető. Két bizottság — a gazdasági és városgazdálkodási, valamint a városfejlesztési és környezetvédelmi — tette ezt a javaslatot, a Településszolgáltatási Egyesülés által kidolgozott tanulmányra támaszkodva. E tanulmány több variációt tartalmaz, ezekből választották ki a bizottságok az általuk megfelelőnek ítéltet. Az eredményérdekeltségű költségvetési szervként működő üzem éves feladatterv helyett költségvetést készít, amely beleépül a városi ön- kormányzat éves költség- vetésébe. Az új szervezet hátránya, hogy ebben a formában szűk keretei lesznek csak a piaci vállalkozásoknak — ám ezt a formát csak átmenetinek tekintik. A képviselő-testület határozatában arra kötelezte a kommunális üzem vezetőit, hogy átmeneti jelleggel dolgozzák ki az üzem belső érdekeltségi rendszerét, és tegyenek javaslatot a „gazdasági átvilágításra”. Ez utóbbi arra szolgál, hogy a végleges döntéshez megfelelő információkat adjon, A végleges megoldás lehet akár egy vegyes vállalat létrehozása is, amely megteremti a munkavállalók érdekeltségét is. Mozi Dunagyöngye filmszínház (dr. Csányi László krt. 58.): február 20-án, szerdán este fél 6 és fél 8 órakor az Arachnophobia című színes amerikai horrort vetítik, 14 éven felülieknek. Rendezte: Frak Marshall. Főszereplők: Jeff Daniels, Julian Sands és Harley Jane Kozak. — Témája: egy pókkutató expedíció rátalál a venezuelai őserdő rejtett szakadékénak mélyén a több millió évet átvészelt pókra. A rejtélyes rovás csípésétől meghal egy tudós ... AZ ORSZÁGÚT szélén jól öltözött, ünneplő ruhás srácok „meszelnek”. Szépen sorban állnak, esélyt adva a korábban érkezőknek a stoppolásra. Ruházatuk alig különbözik a váci korzón megszokottól. Persze, aholi most szalad az autó, az mégsem a korzó, pusztán az országút, abból is egy szerényebb, Váctól nem mesz- sze, két falu között. Péntek, késő délután. Nem nehéz kitalálnom, a srácok buliba mennek, valahol egy jobb hírű diszkó várja őket, egy lányokban gazdagabb falu, s a bicskázástól ma már igazán, nem k©ll tartani, mert ma itt van alkalom a táncra, holnap a másik faluban. Lányokon már nem huzakod- nak errefelé, ahogy alkalmi Egyenlőségjel - esélyegyenlőség Nincs is nagyon más VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. IS. • A szerkesztőség vezetője: Borg» János. • Munkatársak: Dudás Zoltán és Halász Erzsébet. • Postacím: Vác, Pf. 32, 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. 0 Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. 0 Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-töl 11-ig, valamint a váci hirdetőirodában (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig. útitársaim is megerősítik sejtésemet, miközben négyen kuporognak a hátsó ülésen, az elöl terpeszkedő pedig mutatja az utat, merre esik a „kultúr”, ahol a buli van. A művelődési házat láthatóan a hatvanas évékben emelték, tizenkettő egy tucat, a nagyterem, az előtér és a két aprócska iroda, porosodó serlegekkel, keretezett, sárguló oklevelekkel. A lányok tollászkodnak, nevetgélnek, kelletik magukat, beszélgetnek, a levegőben a várakozás kellemes izgalma. A falakon torna- szőnyeg, nincs az iskolának tornaterme, így aztán a ház előtere egyben a mozgásra is hely. Most is. Füst, színes lámpák, büfé rácsán kiadogatott langyos sörök, ha valakinél elvész a kontroll, beáll a filmszakadás, a markos népművelő hentes barátjával már tessékeli is kifelé a gyengélkedőt. Nekik ez jut meg néfhány ingyensör, no és a háznak az aprócska költségvetést kiegészítő esti bevétel... De itt van már a konkurencia is. A településen elszaporodnak a maszek presszók, „bárok”, a régi kocsma már csak a munkából hazatérők megállóhelye. Ha számolni kezdünk, nincs is mlás. A moziba már csak a gyerekek tévednek el esténként, a heti egy vetítésen kong a terem, a mozigépész megosztja figyelmét a kopott kópiák és a rendetlenkedő, kiabáló gyerekek között. A templom az idősebbeknek nyújt lelki vigaszt, a pedagógusok és a tsz-ben dolgozó fiatal értelmiségiek Vácról járnak ki. Vége a műszaknak, indulnak haza. Ilyenkor aztán csak a tv varázskékje dereng az ablakok négyszögében. Ennyi jut a falunak. Könyvesbolt, színház, tanfolyamok nem várják az itt lakókat. Csak ha igénye valakinek, akkor szánja rá magát az autózásra. De az esélyek egyenlőtlenek, itt nemcsak színházjegyet, könyvet vagy szakkört fizet az ember, a szülő, de az egyre tetemesebb utazási költségeket is. Gazdálkodó tanárember számolta ki, hogy mennyibe kerül a családnak egy töltött káposzta töltelékje, ha — mint ahogy megszokott — éppen nincs a boltban rizs, nincs hús vagy más hozzávaló. És utazik, ha szórakozni akar. Meszelnek a srácok, mert a hétvégi diszkó mégiscsak esemény. Aztán ha egyszer-egyszer egy jobb csapat is összeverődik a faluban, akkor autóba szállnak a hétvégeken, s olyan helyeket keresnek, ahol minden legalább egy kicsit r\is. Pedig pihenni, felüdülni ez a táj is kínálja magát, de nincs az a vad- romantikus faluravágyó, aki húsz kilométert akar kerékpározni egy kiló kenyérért, egy liter tejért, merthogy délelőtt tíz óra után már egyik sem kapható a kicsike boltban. HA EZEKNEK a srácoknak, akik dolgozni, vásárolni, szórakozni útra kelnek, valaki a demokráciát emlegeti, értetlenül és gyanakodva néznek. Elég lenne nekik egy iskolában tanult egyenlőségjel a kistelepüléseken és a városokban élők esélyei között. Vagy legalább a szándék erre a esélyegyenlőségre. Ez nem volna egyenlősdi. Bartha Gyula sek középpontjában a jugoszláviai fegyvereladások és belpolitikai témák, valamint a várossal kapcsolatos észrevételek szerepeltek. A fórum előtt Katona Tamás válaszolt kérdéseinkre, s mint képviselő, arról is tájékoztatta a közvéleményt, hogy március 1-jétől megnyitja képviselői irodáját a városháza épületében. Itt mindig lesz valaki, aki fogadja a hozzá fordulókat, s a kisebb ügyeket helyben elintézi. Mert sóit olyan dolog van, amikor elég egy levél vagy egy telefon is, s nem keil feleslegesen, bürokratikusán intézni az emberek gondjait. Katona Tamás elmondta: szeretne mindenképpen hasznosan tevékenykedni a városért és környékéért. Most azon fáradozik, hogy megnyerje a Batthyány-alapítványt arra: támogassa a mozgáskorlátozottak sződligeti építkezését. H. E. Szakmai bemulaló' Hővédő anyagok Az egészségre káros azbeszt kiváltására készült azbesztmentes ipari hővédő anyagok, textíliák és hővédő ruházatok bemutatójára kerül sor a Tungsram váci gyárában február 20- án, szerdán 14 órakor. A bemutatót kísérő előadást Karabélyos Péter feltaláló tartja — természetesen, elsősorban a szakembereknek. Szerda este FKgP-rendezvény Összejövetelt rendez a Független Kisgazda Párt váci szervezete február 20- án, szerdán, a Mezőgazda- sági Szakközépiskolában, 18 órai kezdettel. A rendezvényen a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői is részt vesznek, s a tervek szerint a város polgármestere ad tájékoztatást a polgármesteri hivatal és a képviselő-testület munkájáról. Az összejövetel nyitott, minden érdeklődőt várnak a szervezők. Felnőtteknek, Táncház Táncházat nyit — egyelőre kísérleti jelleggel — a Hajós Alfréd Ifjúsági Centrum február 22-én, pénteken, 17 órakor, felnőttek és gyerekek, szülők és gyermekeik számára. Ha sikere lesz ennek a rendezvénynek, akkor szeretnék rendszeressé tenni, hogy kicsik és nagyok — élő zene segítségével — megismerjék és megtanulják a magyar táncokat. Megfejthetetlen száz év Dédi szorosan az ablak mellett állva várta a különleges vendégeket. Az idős dédnagymama tette őket különlegessé a maga száz évével. A várva várt vendégeket ugyanis a kerek évforduló híre hozta, köszönteni jöttek. Száz év... Vajon adomány vagy miár teher? Ha egészségesen, családban telik, mennyei adomány, igaz vele jár a természet rendjének összezavarodása: a gyerekek hamarabb elmennek. Dédit iskolások, az egyesített szociális otthon és a helyi Vöröskereszt vezetője látogatták meg — és nem egy süppedt párnájú ágy mellett, orvosságszagú szobában, hanem egy deákvári lakásban, ahol korához képest fürgén mozogva járkált egy járóbot segítségével. Dédi, ahogy mindenki hívja őt, Goleczki Istvánná született Teknős Rozália, gazdasszony volt, a családjáért él. Az ő fiatalsága idején ez így volt természetes. Váchartyánban levő házában egészen a legutóbbi időkig gondoskodott magáról, most másfél éve, hogy ide költözött a városba unokájához, dr. Lamár Istvánhoz. Most legnagyobb gondja volt, hogy a terített asztalra készített torta fogyjon és mindenkinek jusson ülőhely. Egyedül a hallásával van baj, de hallókészüléket nem tűr, így a családtagoknak kell valamivel hangosabban beszélni. A betegség egyébként mindig elkerülte, s szíve is jól bírja a futko- sást. Csak az utóbbi egy hónapban jelzett az EKG némi eltérést. Hogy mindennek mi a titka? Nem firtattuk, dédike se foglalkozott soha vele ... —dudás—