Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-20 / 43. szám

CEGÍÉ.DI Elfogadták a költségvetést A számok nein álmok Az önkormányzati testület legutóbbi ülésén — immár harmadszor — a város 1991. évi költségvetési terve ke­rült terítékre. Januárban a képviselők még a javaslattal ismerkedtek. Február első hetében górcső alá vették azt, s elmondták azzal kapcsolatos észrevételeiket, elképze­léseiket. Most pedig döntöttek. Tették ezt kemény három órán keresztül, igen türelmesen, fegyelmezetten. Sőt, néha derűsen. Átveszik a tejet Talán az ország más tájain lakó állattartók tudnák iga­zán értékelni: a Ceglédtej minden korábbi szerződéses partnerétől, magángazdáktól és gazdaságoktól jelenleg is átveszi a tejet. Fizetőképességüket megőrizték, a he­lyi fogyasztás mintegy húszszázalékos csökkenését új termékek előállításával, valamint új piaci lehetőségek felkutatásával ellensúlyozták (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Fiókrejtély Hdnsp déliítán Önkormáffiyzati ülés Február 21-én, csütörtö­kön délután 3 órakor a vá­rosháza kistermében tartja soron következő ülését az önkormányzati testület. A taxisok közterülethasznála- ti díja, a helyi támogatás­ról szóló rendelet elfoga­dása, valamint időszerű kérdések kerülnek teríték­re. AZ ELSŐ ÖNÁLLÓ Kiállítás Bubelényi László festő­művész kiállítása február 21-én, (csütörtökön) nyílik a Ceglédi Galériában. A március 8-ig nyitva tartó tárlaton az 1953-ban Ung- váron született művész 34 olajfestménye látható. Kö­zel áll hozzá a természet, képeinek jelentős része táj­kép. Bubelényi László 1990 májusában költözött csa­ládjával a Kárpátaljáról Ceglédre és a mostani az első önálló kiállítása. Tag­ja a képzőművészeti szö­vetségnek. Képei megtalál­hatók az USA-ban, Kana­dában, Izraelben, Francia- országban, Ausztriában, Szlovákiában és hazánk­ban.. ^ MOZGÓKÖNYVTÁR Búcsú A ceglédi mozgókönyvtár munkatársaitól kaptuk a hírt, hoigy szolgáltatásaikat a továbbiakban nem tud­ják vállalni az alábbi tele­püléseken: Abony, Albert­iba, Caglédbercel, Csemő, Tápiószőlős és Üjszilvás. Ezért arra kérik eddigi hűséges olvasóikat, hogy a korábban kikölcsönzött könyveket és foiyóiratokát legkésőbb február 28-ig a mozgókönyvtári megállóhe­lyek kölcsönzési idejében szíveskedjenek visszaszol­gáltatni. Ezúton is megköszönik a kedves olvasók támogató együttműködését és kíván­ják, hogy olyan aktív láto­gatói legyenek községük könyvtárának, mint a bib- liobuszoké voltak. Bíró Sándor pénzügyi ve­zető írásos előterjesztése szerint 1 milliárd 399 millió 778 ezer forinttal gazdál­kodhat a település, amely csaknem 13 százalékkal magasabb a tavalyihoz ké­pest. A rendelkezésre álló pénzalapból 1 milliárd 284 millió 898 ezer forintot for­díthatnak működési, míg 114 millió 880 ezret fejlesz­tési célú kiadásokra. A pénzügyi vezető segít­ségével a testület tagjai szinte minden tételt végig­gondoltak. Az nem lehetett vita tárgya, hogy a norma­tív állami, a társadalom- biztosítási, a cél- és a sze­mélyi jövedelemadót kiegé­szítő támogatások mértéke nem változtatható. Ezek összesen 1 milliárd 60 mil­lió 679 ezer forintot tesznek ki. A saját bevételek — amelyek a múlt évinél sze­rényebbek — is csupán in­dokolt esetben módosítha­tók. Azok után pláne — ezt a képviselők később el is döntötték —, hogy egyelőre helybéli adókat nem vet­nek ki. Egyesek az ár- és díj- befizetésekből, mások a gazdálkodó szervektől szár­mazó bevételeket kevesell­ték. Az előbbiek magyará­zata egyszerű, csökkent a szolgáltatások iránti érdek­lődés. Az utóbbiaknál még nincsenek szerződések. Mérlegelni kell tehát, hogy most emelik-e az összeget — megalapozatlanul —, vagy pedig év közben módo­sítanak, amikor ezt már konkrét megállapodások is alátámaszthatják. Minden­esetre elfogadhatóbbnak és megnyugtatóbbnak tű­nik, ha a betervezétt szá­mok nem az álmokat, in­kább a reális lehetőségeket fejezik ki. Az önkormányzat vala­mennyi intézményének mű­ködésére egymilliárd 9 mil­lió 85 ezer forintot irá­nyoztak elő. Beleértve a ceglédi kórházat is, amely­nél a fekvő- és járóbeteg­ellátást a társadalombizto­sítás, míg az egészségügyi létesítmények felújítását és fejlesztését a város finan­szírozza. Majd a leendő te­lepítési törvény határozza meg a későbbiekben azt, hogy a kórház-rendelőinté­zet működését a helybéli vagy a megyei önkormány­zat garantálja-e. Az abonyi szociális ott­hon üzemeltetése egyelőre még szintén a város költ­ségvetési gondja. Ugyan­csak a közeljövőben dől el, hogy kihez tartozik az in­tézmény. (Ezért nem is sza­vazták meg a tatarozásra szánt összeget.) A felújítási feladatok közül a Várko- nyi- és Mészáros-iskola te­tőzetének, illetve homlok­zatának rekonstrukcióját, valamint a közgazdasági szakközépiskola villámvé­delmét találták elsődleges­nek a képviselők. A többi elképzelésre beütemezett összeget a tartalékalapba helyezték. A fürdő-, valamint köz- tisztasági szolgáltatás 700, illetve 400 ezer forintos tá­Egyre több gondot jelent az abonyi Újvilág Termelő- szövetkezetben, hogy az erő- és munkagépekhez nem kapnak alkatrészt. A mosatását megalapozottnak vélték. A művelődési és sportbizottság korábban meghallgatta az illetékes sportvezetőket. Ök nem rejtették véka alá abbéli aggodalmukat — különösen a Kossuth-Honvéd SE érzi nehéznek a helyzetet —, hogy a tervezett két és fél millió nem elegendő szá­mukra. Miután a testület mérle­gelte a bizottság javaslatát és megemelte az összeget három és fél millióra. Az eredeti elképzeléshez képest többet — 250 ezret — szán­nak az öntevékeny művé­szeti csoportokra is. A kul­turális egyesületek, ifjúsági közösségek munkáját, a vá­ros művészeti életét pedig 584 ezer forinttal segíti az önkormányzat. Akadt, aki a családi inté­zet tervezett kiadásait sok­nak találta. Válaszként el­hangzott, március elsejétől a köztemető üzemeltetése is átkerül a városhoz, megnö­vekszik az intézmény mun­kája, így a bevétele is. Ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a kábeltelevízió kísér­leti adását is az itteni mun­katársak végzik. Ez a szol­gáltatás hasznos a telepü­lésnek, ugyanakkor egy fil­lért se hoz az intézet kasz- szájába. A polgármesteri hivatal működésének összege 184 millió 272 ezer, a rendelke­zésre álló tartalékalap 46 millió 459 ezer forint. Vé­gezetül a testület a javasolt módosításokkal egyhan­gúan elfogadta a költségve­tést. 14 fős szakembergárda megpróbálja a lehetetlent, és szegény ember vízzel főz alapon, házilagos barkácso­lással igyekeznek lelket le­helni az elöregedett trakto­rokba. Ez korántsem olcsó mu­latság. Tavaly 30 ezer órát javítottak, melynek ara egymillió 100 ezer forint volt. Emellett a felhasznált anyag- és alkatrészköltség meghaladta a kilencmillió forintot. Más tényezők is növelték a termelési költsé­geket. A műszaki ágazat áramra 4,5 millió, gázra 1,7 millió forintot költött. Az üzemanyag- és kenőolaj-fel­használás költsége sem csökkent, meghaladta a ki­lencmillió forintot. Az elmúlt napokban többször is riasztották a ceglédi tűzoltókat. Kőrös- tetétlenen egy Wartburg személygépkocsi gyulladt ki, de sikerült eloltani, a kár nyolcezer forint. Ceglé­den a Kátai úton egy olaj- kályha okozott tüzet, de gyorsan eloltották. Mikebudán az Erdő úton egy társasházi szoba égett. Oka, hogy lakója ágyban dohányzott. A lelkes mike- budai önkéntes tűzoltók A postafiók intézménye kedvelt Cegléden. A főpos­tán napjainkban 162 fiók­bérlőt tartanak nyilván. Ebből 90 esetében a kulcs a bérlőnél van, a többinek a kulcskezelőtől kell elkér­nie minden alkalommal. A postaíiók iránti kereslet különösen az utóbbi másfél évben nőtt rohamosan. Ed­dig minden igényt kielégí­tettek. Van olyan cég, melynek kívánságára bőví­tették is. A főposta átépí­tésének befejeződése után várhatóan újabb postafiók- fachokat alakítanak ki. Miért? Mert jó üzlet a pos­tának. Ugyanis a postafiók éves bérleti díja két évvel ez­előtt 160 forint volt. Az idén már 600 forint. Az emelkedés tehát látványos. Holott ezért a bérlő semmi többletet nem kap a koráb­biakhoz képest. Bemehet a postára, kinyithatja a fű­tött szekrénykét, kiveheti belőle a küldeményét és távozhat isten hírével. De mégis, mi lehet az áremelés hátterében? Álmatlan éjszakák nyo­mán rájöttem, s két dolog­ra gyanakszom. Az egyik: a belső kezelési munka sza­porodott, több levél és új­ság érkezik, behelyezésük többletenergiát igényel, emiatt többet kell enni, ami a postás többlet- élelmiszer-kiadásait növeli. megakadályozták a lángok j továbbterjedését, de így ' is 50 ezer forint a kár. Az albertirsai Temesvári úton Kása Zoltán barkács- ! műhelyében elektromos zárlat nyomán csaptak fel a lángok, és több értékes berendezés elégett. A kár mintegy 30 ezer forint. Cegléden az Örkényi úti szérűskertben égett egy ta- ; karroányos kazal. A kár je­lentős, a tűz oka egyelőre j ismeretlen» l A másik: e területen is utat törnek a piaci (keres­let-kínálat) törvények. Ha a kliens hajlandó 600 forintot is fizetni, akkor bolondok lennének 160 forintért el­kótyavetyélni egy értékes postafiókot. Elvégre mindenki a piac­ról él. De mi lenne, ha a kenyér árát is közel 400 százalékkal emelnék? Hja, kérem! Nagy a kü­lönbség. Elvégre a kenye­ret megeszik, viszont a pos­tafiók örök... <r.) Betörések Aranyat ért az áíkufcs A hétvégén két betörést jelentettek a Ceglédi rend­őrkapitányságnak. Abony- ban a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola stúdiójá­nak ajtaját feltörték, és minden kézzel fogható érté­kes műszaki berendezést el­vittek. A kár 99 ezer fo­rint. Cegléden a Viola utcában Jakab Józsefnénél járt hí­vatlan látogató. Valószínű­leg álkulccsal hatolt be és elvitt 30 ezer forint kész­pénzt, valamint egy arany nyakláncot. A kár 40 ezer forint. A rendőrség a nyomozást mind a két ügyben meg­kezd fe. CEGLÉDI HÍRLAP Cegléd, Kossuth tér 1. ® A szerkesztőség vezetője: Febér Ferenc. • Munka* társ: Rozgonyi István. «3 Postacím: Cegléd, Pf. IS. 2701. Telefax és telefon: (20) 11-400. 0 Telex: 22­0353. • Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat Kö­zönségszolgálata, Cegléd, Teleki u. 30.: kedd, csü­törtök, péntek 9-től 12-ig, szerda 10—17 óráig. Tele­fon: (20) 10-703. A belső szerelést végzik A húsipar igen nehcz helyzetben van. A hazai kereslet korlátozott, a fizetőképes külföldi piacon pedig kizárólag kifogástalan árut várnak. A Pencmah ceglédi gyárában épülő új üzemben a legmagasabb minőségi követelményeket támasztó USA-piac igényeinek is megfelelő terméket tudnak majd előállítani. Már a belső szerelési munkák folynak holland és német vezető szerelők irányításával (Apáti-Tóth Sándor felvétele) f. f. Ha nincs, barkácsolnak Cigaretta az ágyban ötvenezer forintért

Next

/
Thumbnails
Contents