Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-19 / 42. szám

Felidézve az eseményeket, a pokol alighanem akkor szabadult el Gyálon, amikor Turányi Mihály né meg­telte a bejelentését s a rendőrök munkához láttak. A westernkrimibe beillő hajsza 312 óráig tartott, ami ke­reken 13 nap. (Részletes közlésére a nyomozás érde­kében nem került eddig sor.) A főváros peremén húzódó nagyközség — az itt le­játszódó bűnesetek száma és fajsúlya alapján — már rég kiérdemelte a kis Harlem jelzőt, ám ilyen lövöl­dözéssel tarkított, száguldó rendőrkocsik sziréna-fortis- simójától hangos, napokig tartó hajszára eddig még nem volt precedens. Arra legalábbis nem, hogy egy ekkora cécót kiváltó bűnesetsorozatot egy alig 18 éves •kölyökember idézzen elő a környéken. A résztvevők egyike joggal mondta: érdemes volna a sztoriból fil­met csinálni. Ismeretterjesztő, nevelő filmet. A szü­lőknek — tette hozeá a rendőrtiszt. PISZTOLY DÖRRENT A BERCSÉNYI UTCÁBAN Műtét a tükörnél, zsilettpengé vei A Turányi házaspár két szorgalmas ember, egy gu­miértékesítő és -szerelő kft.-t üzemeltetnek Gyálon. December 21-én a feleség fedezte fel a reggeli nyi­táskor, hogy éjszaka fel­törték a műhelyt, s az ott tárolt gumiköpenyek nagy része eltűnt. (183 darab, félmillió forint értékben.) A bejelentés alapján há­rom rendőr szállt ki a helyszínre. Bár a szó sze­rint vett nyomrögzítésre nem is lett volna szükség, Turányiné további tájékoz­tatásai alapján szinte száz­százalékosan következtetni lehetett a betörő személyé­re. Mint elmondta, Zsolt nevű fia reggel hat óra kö­rül tért haza, s kissé szo­katlan formában közelítet­te meg az ágyat: egy létra segítségével mászott be a szobája ablakán. Az ok aligha kétséges: azt a lát­szatot akarta kelteni, hogy éjjel mindvégig otthon volt. Azzal nem számolt, hogy pont az anyja lesz szemta­núja a pirandellói közjá­téknak, s így megdől az alibije is. Mindent elpusztítok 3 Az elkeseredett anya ki­jelentette: akkor sem vonja vissza a feljelentést, ha gyanúja igazolást nyer. Zsoltnak számtalan balhé van már a rovásán, annyi, hogy az apja nemrég azzal fenyegette meg, saját ke­zével végez vele, vagy a rendőrségre juttatja, ha nem tér jó útra. A fiú sem maradt adós a válasszal: felgyújtom a házat, min­dent elpusztítok, kezdheted elölről. A rendőr, aki ve­lem ujjat húz, úgyszintén erre számítson. Kiirtom az egész családját! A fenye­getést a szülők elmondták az érdekeltnek, a két ház­zal arrébb lakó Fülöp Sán­dor rendőr alhadnagynak, akinek volt már néhány afférja a közel két méter magas, százkilós fenegye­rekkel. Hogy mennyire le­het egy ilyen fenyegetést komolyan venni? Turá- nyiék és Fülöp egyaránt meg voltak győződve, ilyen vonatkozásban Zsolt tartja magát a szavához. Míg folyt a helyszínelés, előkerült egy tanú is. Mor­vái Krisztián elmondta, az éjszaka folyamán látta Zsoltot egy XX-es, 1500- as kék Ladával, dugig meg­tömve autógumikkal. Egy másik tanú, Czeitler Csaba arról számolt be, Zsolt elő­ző nap őt akarta rádumál­ni, hogy vegyen részt a lo­pásban. A kép kezdett ösz- szeállni, csak Zsoltot nem lelték. Két rendőr látta ugyan a kék Ladát több­ször is, de megállítani nem tudták. — Jelentettem az esetet Dabasnak, és kértem a kocsi körözését. Ez meg­történt — idézi fel az ese­ményt Fülöp alhadnagy. — A kiadott körözésben az is elhangzott, Turányi Zsolt­nál feltételezhetően van fegyver. Abból indultam ki, hogy Turányi Mihály már a nyár folyamán figyel­meztetett bennünket, hogy a fia birtokában fegyver van. Ezt látszott igazolni az a novemberi intermezzo, amikor Zsolt, erőfitogtatás­ként, több lövést adott le egy gyáli tömbház lépcső­házában. Ez utóbbiért el­járás folyik ellene. Vérfoltok az ülésen A körözésre elsőként a taxikölcsönző vállalat rea­gált, közölték, hogy a ke­resett kocsit Hollenberg Elek gyáli lakos bérli. — Akkor már sejtettem, hol keressem a szajrét. Pechemre pont akkor tör­tént egy baleset a körzet­ben, két kollégám a szol­gálati autóval odament, én pedig a saját kocsimmal egyedül indultam a Ber­csényi utcába. Már messzi­ről megláttam a kék Ladát, ott állt a Hollenbergék há­zánál (ahonnan a lopott gumik is előkerültek, bár nem mind, Hollenbergék még azon a reggelen el- csakliztak és eladtak be­lőle néhányat a tárolás fe­jében). Zsolt épp akkor jött elő a házból. Elébe mentem, és_felszólítottam, adja meg magát. A hangos szóra elő­került Hollenbergné, s lát­va a helyzetet, szándékosan úgy állt közénk, hogy ne tudjak fegyvert használni. A spray mellett döntöttem, de nem számoltam a szél­járással, a gáz „ellenem fordult”, néhány pillanatig nem láttam semmit. Aztán elkezdődött a „ci- cázás”. Fülöp hatszor szólí­totta fel Turányit megál­lásra, arra is figyelmeztet­te, ha benyúl a zsebébe, azonnal lőni fog. — Sikerült elérnie a La­dát, ekkor adtam le a fi­gyelmeztető lövést, majd kilőttem a bal első és hát­só gumiját. A negyedik lövésre két ok is késztetett. A megindult kocsi haladá­si irányából könnyű volt következtetni a gázolási szándékra, és azt is tisztán láttam, hogy jobb felé dől­ve a kesztyűtartóhoz nyúl. Nyilván itt tartotta a fegy­vert. A szélvédőn keresztül megcéloztam a kezét. De azt, hogy megsebesült, ak­kor még nem tudtam. (Or­vosszakértői vélemény: a lőtt seb kanálisának irá­nya azt igazolja, hogy a sé­rült. a lövés pillanatában nem ülő, hanem mélyen LAPSZÉLRE ÍRT ÉLETEK Malacos Nevet a férfi. Tudja, amit mesélek. Útbaigazítást kérve, bárkit megkér­deztem, mindenki azzal felelt: ja, a Malacos! Az illedelmesebbje meg Ma­lacos Szabóként említette. Nem zavar­ja. Van itt a faluban Púpos Balogh, Girhes Berda, Hadaró Majoros... A sok Szabó közül ő a Malacos. S ő sa­ját jogon lett azzá, mert hiszen a Púpos Baloghnak az ükapja volt pú­pos ember, onnét a ragadványneve! O meg maga adott okot a nevére. Merthogy annak idején — számol az ujjain, „ ... tizenhá ... nem, nem, ti­zennégy esztendeje...” — ő kezdte el a faluban a malacozást. Addig lzi-ki egy-két-három malacot tartott meg, vásárolt, azt nevelte hízóvá; ö meg megvette mindet, amit felkínáltak. Volt, hogy kétszáz malacka sivított a rájuk méretezett ólakban. Kék szeme csupa derű. Kazilnyi baj a háta mögött, s akkor mégis a derű? Mert baj volt, hogy hátukat az anyjuk nevelte, hisz apjuk a temető örök foglya lett. Baj volt, hogy csak két osztályt járhatott ki, hogy a törté­nelem ott lökte félre, ahol csak tud­ta ... „Szerettem■ volna tanulni, azt nagyon szerettem volna. Menni kellett a dologba, nem az iskolába.” Most is, az eset óta hatvanegy esztendő elmúl­tával is belekeseredik a hangja, aho­gyan mondja. Napokig sorolhatná, mi volt az, amit szeretett volna, s amire az élet azt mondta, juszt sem! Hanem a mala­cok! Azokkal bizony rengeteg baja volt, ám a pénze sem lett kicsiny. „Szépen hozott az első időkben.” Ak­kor emelték a vályog helyébe ezt a kőházat, akkor alakította ki az ólak­nak ezt a rendszerét, ahol egymaga elboldogul a sok állattal. A család? „Van is, nincs is. Mária feleségem a temetőben, Júlia lányom Franciaor­szágban, Tibor fiam a családjával Győrben ...” Lehajtja a fejét, úgy mondja, mintha nem látnám, „ma­gam vagyok”. Ahogyan a szokványtól elütött min­dig is, őt is sokszor piszkálták. Vala­mit mindig ő kezdett el. „Jut az ilyen­nek a fejére elég." Nem sértetten mondja, csak úgy, száraz tényként: tapasztalatként, ö csinált elsőnek pisz­keültetvényt, hozott fóliát a faluba („kinevettek ám, azt mondták, buk­fenc terem csak alatta, nem más”), ő etette elsőként táppal a csirkéket, majd jöttek a malacok ... „Hát ennyi”, mondja. Mennyi ez az ennyi? Sok, ke­vés, semmi? Kinek tartozik számadás­sal? „Megkaptam én sokszor, de még milyen sokszor, »na te Szabó, mit akarsz a két osztályoddal?Olyanok mondták, akiknek a sok iskolája se volt elég arra, hogy maguk csinálja­nak maguknak kenyeret, azt szedték el a semmiért, amit mások termeltek. Sok a pocsék emberi De még mennyi! Tisztelem ám én az iskolát! Ha meg­látszik az emberen. De hát...” Legyint, mint aki reménytelen dol­got hozott szóba. Fut a tekintete a szoba falán, mint aki valamit keres. Holott csak a választ keresi a megvá­laszolhatatlan kérdésekre, közöttük arra, miért így a sorsa az egyiknek, s amúgy a másiknak?! Ha tanulhatott volna... S ha igen?! Hol lenne? Mi­ként? S főként: minek? Mert ez a mi­nek ráköszönt egyre gyakrabban, ami­kor a rengeteg munkát a hetvenedik év küszöbén is zokszó nélkül csinál­ja. Minek? Kinek? Jár-jár az élet­motolla, szusszanásnyira sem lehet megállni, de ha mégis? Lakoznak-e benne kétségek? öt unokája közül egy az, akitől remél valamit. „Paraszt akar lenni! Érti? Paraszt...” Mészáros Ottó előredőlt helyzetben lehe­tett.) • Fel sem merült önben, vajon miként ítélik meg a felettesei a fegyver hasz­nálatát? — Én akkor csupán ar­ra gondoltam, ezt a gátlás­talan embert mindenkép­pen ártalmatlanná kell te­gyem. Eszembe jutott a fenyegetése, megjelent előttem a szülei és a saját házam lángokban. Szörnyű érzés volt! A kék Ladát — lakossá­gi bejelentésre — a buda­pesti XVIII. kerületben lelték meg késő délután. A vezetőülésen vérfoltok látszottak. — A vérfoltokból követ­keztetve Fülöp negyedik lövése megsebesíthette Tu­rányit, amiért is minden nélkülözhető emberünket bevetettük a felkutatására — idézi az eseményt dr. Mohácsi János őrnagy, da- basi rendőrkapitány. Már nem annyira a lopás miatt, mint humanitárius okokból, féltünk, hogy az ellátatlan seb halálhoz vezethet. Turányi ez idő tájt már rég biztonságban volt, há­la a baráti lojalitásnak. Szebenyi József gyáli cim­bora felveszi a kocsijára, s noha tudomást szerez a lőtt sebről, készségesen elfuva­rozza utasát Gyálra, az Ady Endre utcába, Vécset Kata­lin lakására, aki készség­gel befogadja, holott tud­ja, hogy volt barátját kö­rözik. Itt — tükör előtt, zsilettel — a sérült meg­próbálja a lövedéket eltá­volítani, de az önműtét nem vezet sikerhez. Annyi baj legyen! Felkerekedik, vé­giglátogatja a Hangulat presszót, a Tulipán kocs­mát, egy-két ismerős laká­sát. Kapcsolatot keres a ha­verokkal és alkalmas búvó­helyet, miközben fűnek-fá- nak dicsekszik a nagy ka­landdal. Az éjszakát szü­lei házánál tölti a kutya- vacokban. A következőt Szabó Andráséknál, 23-a és 27-e közt Simon Imréék- nél „vendégeskedik”, akik — miután megtudják, hogy a vendéget körözik — ki­utasítják, de a rendőrök értesítését ők is elmulaszt­ják. A lopás kérő Akad egy önkéntes „sebész" is, ifj. Kocsis Imre felső- pakonyi lakos. December 28-án érzéstelenítés és fer­tőtlenítés nélkül kioperálja a lövedéket Turányi vállá- ból. A Határ utcai házban hideg volt, amiért is 29-én éjszaka Turányi elemei egy kályhát a hozzá tartozó PB- palackkal egyetemben, a G. család házából. A lo­pásban közreműködik a károsult kiskorú lánya, G. Éva, aki fülig szerelmes „Zsoltikába”. A papa nem méltányolta a lánya érzel­meit, már csak azért sem, mert Turányi nemrég, mint komoly szándékú kérő jelölt, a háztűznézést kihasználva, ellopta 60 ezer forintját. G, utánament a kályhának, majd bejelentést tett a rendőrségen. Fülöp és még három rendőr december 30- án délelőtt 11 órakor letar­tóztatta Turányit. — A rendőrök a sérülés­re való tekintettel nem al­kalmaztak bilincset a szál­lítás közben. Turányi ezt ki is használta — meséli Mohácsi őrnagy. — Az or­vosi rendelőből visszajövet cipőjét lerúgta, kibújt a kabátból, feltépte a még guruló kocsi ajtaját, kiug­rott, s bevette magát a közeli temetőbe. Turányi még azon az éj­szakán a dabasi motel parkolójában feltört egy Trabantot, ruhaneműt, készpénzt és személyi iga­zolványokat lopott a kocsi­ból. Egyikből kitépte a fényképet és a sajátját ra­gasztotta a helyébe. Balga igyekezet, ám kimeríti az okirattal való visszaélés fo­galmát. Most majd ezért is felelnie kell. Bezárult a kelepce Dabasról újra Gyálra megy, megint csak G. Évá­hoz. Kipiheni a szökés fá­radalmait, aztán hazaugrik átöltözni, majd a lánnyal együtt a Kossuth Lajos utca 98. sz. alatti háznál együtt szilvesztereznek 25 gyáli fiatallal. S mindezt alig száz-százötven méterre Fülöpék házától! Huszon­ötén hallgatják szájtátva Zsolt hősködését, majd a kinyilatkoztatást: Fülöp meglőtt, de ráfázik, ki fo­gom nyírni! Senki nem osont ki, hogy szóljon a rendőröknek. Gyávaságból, együttérzésből? Vagy mert manapság a fiatalság esz­ményképeit a Turányi-fé- lék jelentik? Ki tudja? Valaki mégis fújt, vala­kiben mégis felülkerekedett a jó érzés. Január 2-án, névtel*nül jelezte: Turányi felbukkanása Szabó Ákos lakásán várható. El is ment — pótszilveszteri bu­lira —, de időben észre­vette a kelepcét, s lelépett. Másnap — egy újabb beje­lentés alapján — a Nagykő­rösi úti TIR-kamionparkoló területén eredtek Fülöp Sándorék a nyomába: ko­csival és gyalog körülbelül egy óráig tartott a közel sem vicces fogócska. — Hozzávetőleg öt kilomé­tert futottunk utána, körbe a telepen, s bent a műhe­lyekben. Az ott dolgozók nem mertek beavatkozni, csak jelezték, hol bujkál Turányi. A félelem érthető, mi sem tudtuk pontosan, van-e fegyver az üldözött­nél. Nem volt. Mindeddig nem került elő. Csak any- nyit tudunk, a szilveszteri mulatságon az egyik leány retiküljébe rejtette. Vagyis akkor még megvolt. ® Gondolom, megnyugo­dott, Turányi „begyűjtése” a vártnál könnyebben si­került. — Megnyugtat, hogy fog­dában tudom, egy időre nincs kitől rettegjen Gyál. Viszont hátravan még az én elszámoltatásom: jogos volt-e a fegyverhasználat. Ennek eldöntésére a Fő­városi Főügyészség Nyo­mozóhivatala az illetékes. Fülöp Sándor addig is meg­maradt hivatalában, a gyá­li rendőrállomás élén. Van Gyálon egy ház a Határ utca 27. szám alatt, ezt használja a helyi aranyifjúság szexcélokra, lévén, hogy lakatlan. Ide fészkelte be magát „hő­sünk”, idejárnak az enni­valóval megrakott lányok, hogy táplálják és gondoz­zák az imádott lovagot. A kézirat már nyomdakész volt, amikor Turányi Mi­hályné felhívott. Kétszer és hosszasan beszélgettünk, a hívások ki nem mondott lényege az volt: álljak el a közléstől. Hivatkozott a férje üzleti presztízsére és a másik két gyerekre, akiknek viselniük kell majd a közvélemény megvetését, lia Zsolt hőstettei nyilvános­ságra kerülnek. A legnyomósabb érv így hangzott: vér a véremből, belőlem szakadt ki! Tiszta szívből sajnálom az anyát s az egész csalá­dot, bár ki kell mondjam az igazságot, Zsolt viselt dolgaiért a szülők is felelnek. Ez késztet arra, hogy ne álljak el a közléstől, az elhallgatással magam is vétkeznék — a többi szülő ellen. Azokra gondolok, akik Turányiékhoz hasonlóan, számolatlanul adják a pénzt a gyerek kezébe, s tizenévesen már kocsit vesznek ne­ki. Ha adnak, ha van miből, nem baj. De cserébe követeljék meg a szorgalmas, becsületes munkát, amit — úgy tűnik — Turámyiék elmulasztottak. Matula Gy. Oszkár Veszélyben a gyermekűdülfefés Reggeli hetvenért Veszélyben a gyermekek nyári üdültetése. Aggoda­lomra ad okot egyrészt az állami dotációt nélkülöző, igen magas térítési díj, másrészt annak veszélye, hogy a nehéz anyagi hely­zetben lévő önkormányza­tok esetleg eladják vagy más célra hasznosítják a tulajdonukban lévő ifjúsá­gi táborokat, gyermeküdü­lőket. így azok elvesznek a gyermekek számára — kezdte hétfői sajtótájékoz­tatóját Haraszti István, a Nemzeti Gyermek és Ifjú­sági Alapítvány titkára. A Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítványt a kor­mány azzal a céllal hozta létre, hogy segítse az önálló jövedelemmel nem rendel­kező fiatalok szabadidejé­nek hasznos eltöltését: a gyermeküdülést, az ifjúsá­gi turizmust, a nemzetközi cserekapcsolatokat. Jelenleg 28 olyan üdülő- központ, gyermek- és ifjú­sági tábor működik az or­szágban, ahol az alap tá­mogatásával a fiatalok ön­költségi áron kaphatnak szállást — ismertették a sajtótájékoztatón. Az ön­költséges szállásajánlatokat tartalmazó tájékoztató fü­zetet minden ifjúsági intéz­ményhez eljuttatták. Szabó Imre, az alapítvány turisztikai bizottságának vezetője kitért arra, hogy az említett üdülőközpon­tokban csak a szállást tud­ják önköltségi áron bizto­sítani. Az étkezési díjakat a korántsem kíméletes és nem éppen gyermekoentri- kus vendéglátóipari egysé­gek szabják meg. A néhol 70 forintos reggeli (Csong- rád Megyei Ifjúsági Köz­pont) vagy a 110 forintos vacsora (Hotel Medves) ára Szabó Imre szerint úgy tör­hető le, ha a gyerekek eze­ket nem veszik igénybe, hanem esetleg önmaguk készítik el az ételt. A Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítványt bárki támogathatja. Az alapít­vány nevének megjelölésé­vel, a Magyar Hitelbank 324-12211-7007 számú számlájára lehet befizetni a hozzájárulásokat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents