Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-10 / 8. szám

1991. 3ANITÁK 10., CSÜTÖRTÖK Sólyán a bárka Sólyára tették az öreg lialászbárkál, hogy javíthat óságát vizs­gálják. Nem minden hajót érdemes felújítani, vélekednek a Pest Megyei Révhajözási és Hajóépítő Vállalatnál. Ez azonban csak akkor derül ki, ha a víz alatti rész rozsdásodását meg­vizsgálják (Vimola Károly felvétele) Fel a fejjel, fe is befuthatsz még Örült vagy zseni? Rozzant Trabant parkol a művelődési ház előtt. Oldalsó ab­lakába papírlapot ragasztottak, rajta: „Ez egy Trabant” (azt még én is látom, hogy nem egy Alfa Romeo). „Sokat eszik és büdös” (járjon lábbuszon, kedves polgártárs, akkor csak sza­golnia kell, de a zsebét nem vámolják). „Én segíteni tudok a problémán, s önnek is elmondom, hogyan, ha ma este hat óra­kor eljön a művelődési házba”. Nocsak! Ez a meghívó nem szokványos. Örült vagy zseni? — kérdezi egy jókora plakát, ami ugyancsak találkozóra in­vitál Székely Lajossal. Aki azt állítja magáról, hogy élete so­rán több mint 300 találmánya, illetve találmányszintű ötlete került íróasztal mélyére, ello­pásra, vagy vált túlhaladottá, illetve közhasznúvá. Székely úr kenyéren és sza­lonnán él. Lakása nincs, roasz­­hiszemű jogcím nélküli egy, a barátja által hátrahagyott la­kásban Egy-egy hirdetést is csak ritkán tud feladni, s azt mondja: bármit írhatok, saj­tópertől nem kell tartanom. Nincs rá pénze. — Örkényben van egy ta­nyám. 4-5 millió forint érté­kű eszköz vár benne jobb sors­ra. Néha betörnek, kimazso­­láznak belőle ezt-azt. Odavit­tem mindent Bicskéről, mert onnan az újkori államosítás­sal 1987-ben kiebrudaltak. Pe­dig ha az enyém lehetne az a telephely, aminek visszaszer­zéséért pereskednem kellene, akkor most naponta úi vi­lágcsodával szolgálhatnék az ország javára — sóhajt. Székely úr nem adja föl. Ki­lincsel. Elvégre övé a díjmen­tes országos telefonhálózat ki­építésének ötlete, mely a je­lenlegi terv harmad árából ki­vitelezhető lenne, a 4,5 liter fogyasztású, környezetkímélő Trabant gondolata, a széltur­bina, amellyel szerinte kilo­wattóránként egy forintért le­hetne előállítani villamos energiát, a röntgensugárzás­mentes, harmadárú és har­madfogyasztású színes tévé. Székely Lajos azt állítja, hogy képes Trabant-ár alatt olyan elektromos autót építeni, amely az energiát az útburkolatból veszi. — Higgyenek nekem — pró­bálja meggyőzni úgy harminc hallgatóját Budakeszin. — Én készítettem Hacky Tamás vi­lágszerte megcsodált hangerő­sítő berendezését. A koncert­teremben elhelyezett két mik­rofon segítségével egy az egy­ben adta a műsort a svéd rá­dió. És tudják, mi lett a cuc­­cal? Egy olasz turné alkalmá­val ellopták a kocsiból. Azóta gyártják kinn a rendszeremet. Megtaláltak Csernobil után is, amikor a mérnökök nem tud­ták beindítani a paksi atom­erőmű öt éve nem működő biz­tonsági ellenőrző komputerét. Megkerestek, hogy zavarjam meg a taxisok rádióját a blo­kád idején. Nem vállaltam, de elhihetik, hogy képes vagyok rá, hiszen már fiatalon át tud­tam alakítani az 50 wattos ka­tonai rádiókat kétezer watto­sokra. Na azóta figyelik min­den lépésem. A Kádár-rezsim­ben nem mentem külföldre, mert likvidáltak volna. Most még várok egy évet, ezt az ideit. Aztán ha nem kellek az országnak, elfogadom kanadai barátaim háromezer dolláros hangmérnöki állásajánlatát. De búcsúzóul még leolvasztom vagy kettévágom a szabad­ságszobrot a Gellérthegyen. Majd akkor végre elhiszik,' hogy nem vagyok őrült! (Le­het, hogy e tett lenne a víz­választó?) A hallgatóság fészkelődik, egy éltesehb úr nem is bírja tovább: Én is műszaki ember vagyok, ismerem a szakirodái­mat, de maga annyi ostoba­ságot hordott itt össze, ameny­­nyit épeszű ember nem bír elviselni — mondta dühösen, majd angolosan távozott. Né­­hányan még megpróbálták kér­dezgetni az önmagát zseniális feltalálónak tituláló Székely urat, ám a válaszoktól nem érezték magukat meggyőzve. Székely Lajos éppen azt nem mondta, nem mondhatta el, ami a kíváncsiskodókat legin­kább érdekelte. Hogy miért? Mert egyetlen pofon egysze­rű magyarázó rajzzal a szak­emberek rájöhettek volna ar­ra a zseniális elvre, amin vagy harminc találmány ötlete ala­pul, s ami érdemes az ellopás­ra. Mert előbb-utóbb minden találmánya megjelenik a vi­lágban, lásd az osztott memó­­riájú, többprocesszoros szá­mítógépet, amit ötévi peres­kedés után végleg elutasított a találmányi hivatal. Azóta per-Első* fecskének'számit az or­szágban az kién szeptember el­sején nyíló nyolcosztályos ka­tolikus gimnázium Budakeszin. Első, mert ez ideig nincs másik olyan Intézmény, amelynek mű­ködtetője az egyház, fenntartó­ja viszont rajta kívül a helyi önkormányzat. Újszerű a vál­lalkozás azért is. mert az isko­la koedukált, azaz tíz-tizen­nyolc éves fiúkat és lányokat egyaránt fojyad, ami az egyhá­zi oktatási intézményekben ed­dig ismeretlen fogalom volt. ü&ie/ezó a Mi fan és ss Mim Nyolcosztályos gimnázium Budakeszin A település legszebb épüle­tét, az úgynevezett zárdaisko­lát. veszi birtokba a katolikus gimnázium. Azt az intézményt, ahol az új tanév diákjainak szüleit, nagyszüleit egykor még apácák tanították a betűvetés­re, lévén, hogy kezdettől fog­va, az 1948-as államosításig, egyházi iskolaként működött. Igaz, akkoriban csak az alap­fokú oktatást szolgálta, s ál­lami általános iskolaként funk­cionál még a jelen tanévben is. Szeptembertől viszont a nyolcosztályos gimnáziumban az oktató- és nevelőmunka ke­resztény világnézeti és erköl­csi alapon folyik majd az or­szágban érvényes tanrendi kö­vetelményeknek megfelelően. Az iskola humán irányultságú és német nyelvi tagozatú lesz, ahol minden évfolyamon kö­telező a hittan tanulása, a: al­gimnáziumbon (a hagvoniánvos 5—8. osztályban) pedig a la­tin nyelv. A későbbiekben a latin tovább tanulható, de a felsőbb osztályokban harma­dik nyelv (francia, angol) ok­tatására is sor kerül. — Az egyház a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló 1990. évi IV. törvény alapján kapta vissza egykori ingatla­nát — mondja Körösiné, Mérki Hilda, a helyi önkormányzati testület képviselője ÍKDNP), a kulturális és oktatási bizottság elnöke — Tavalv áprilisban magam is bizonytalan voltam abban, hogv sikerül-e megszer­vezni az isko'át. ám a. tanács elnöke seaítétte a törekvésün­ket, s már májú sbán' elindu't a szülök között az a körlevet amellyel az. :g} iy?ket mértük fel. Meglep", eredményre ju­tottunk: 1200 általános iskolás gyermek közül 5-G00-an foly­tatnák vagy kezdenék meg ta­nulmányaikat a katolikus gim­náziumban. Ezzel szemben csak 150-180 gyereket tudunk fo­gadni, mert az első tanévben csak az 1—V. gimnáziumot in­dítjuk (két elsőt), osztályon­ként 25, maximum 28 tanuló­val. © Budakeszin állami általá­nos iskola és gimnázium, is működik. Nem okozott feszült­ségef az új intézmény indítá­sának gondolata? — Budakeszi nemzetiségi te­lepülés. A svábok vallásosak, sokan templomba járók vol­tunk a kommunizmusban is. Mégis többen szemlélték szkep­­tikusap az iskola jövőjét. Tény: a pedagógusok között úrrá lett a riadalom, de ezen az idősza­kon szerencsére hamar túlju­tottunk. Egyébként marad ten­nivalójuk nekik is. az állami gimnázium pedig ismereteim szerint a reál tárgyakra helye­zi majd a hangsúlyt. Nyugaton egyébként éppen azt az iskola­­rendszert követik, amire most mi is törekszünk. Értelmetlen dolog nyolcadik osztályig vár­ni, s nem eldönteni már ko­rábban a gyerekről, hogy al­kalmas lesz-e az értelmiségi életpályára, vagy kiből válhat netán jó iparos. Ez már 9-10 esztendős korban látszik. Egyébként a mi gimnáziu­munkból a negyedik osztály éj­­végzésé után lehetőség nyílik arra, hogy a tanulók érvényes bizonyítvánnyal más típusú is­kolába iratkozzanak. © Ismerve aZ önkormányza­tok intézményeinek finanszí­rozási rendszerét, ez arra ösz­tönöz, hogy csak a budakeszi gyerekeket fogadják, sőt te­kintettel a nagyarányú érdek­lődésre, még közülük is válo­gathatnak. — Sajnos valóban igaz. hogy csak a helybeli igényeket le­szünk képesek korlátozott számban kielégíteni. Éppen az elmúlt héten felvételiztek a gyerekek, s egy-két kivételtől eltekintve, bizony szomorú az eredmény. Tény, hogy köze­pes bizonyítvánnyal próbál­kozni sem érdemes, de még a jók között is alapvető hiá­nyosságokat tapasztaltunk. El­képesztő, hogy számos kis­diáknak ismeretlen fogalom a millennium, s nem tudták megnevezni Erkel Ferencet, holott az Erkel-napoknak évek óta éppen Budakeszi ad ott­hont, mert a zeneszerző rend­szeresen időzött egykor itteni nyaralójában... © Az iskolában kötelező tan­tárgy lesz a hittan, de vajon valóban keresztény világnéze­­tűek-e a gyerekek és szüleik, vagy pusztán a kíváncsiság, netán egyfajta elitképzés irán­ti vágy motiválja őket? — Is-is. Sokakat ismerünk, tudjuk. hogy a családban is a keresztény erkölcs a nevelés alapja, mások viszont most ke­resztelnék meg a gyereket az iskola kedvéért. Övok tőle mindenkit, mert nem szabad most gyereket olyan képmu­tatásba hajtani, amelynek a szülők voltak részesei az el­múlt 40 évben. © Jelentkeztek már pedagó­gusok, s egyáltalán honnan kapnak segítséget? — A pályázati felhívást a napokban tesszük közzé, ösz­­szesen 16. elsősorban egyetemi végzettségű pedagógusra szá­mítunk. A hittant is teológiát végzett világi tanár oktatja majd. Rendkívül sok ötletet, szakmai-módszertani segítsé­get kaptunk a piaristáktól s néhány kiváló gimnáziumtól Az elsőben például nem a ha­gyományos magyar irodalmat és nyelvtant, illetve történel­met tanítják majd, hanem anyanyelvet és művelődéstör­ténetet. Az iskola szíve lesz a könyvtár, ahol a gyerekek napközben tanulással, értelmes kikapcsolódással tölthetnek né­hány órát, mert a foglalkozá­sok délután is folytatódnak. ám ezekben az órákban már csak a készségtárgyakkal fog­lalkoznak. Nem lesz nulladik és hetedik óra, viszont felte­hetőleg minden második szom­baton iskolába kell menni. Az intézmény száműzi a technika tantárgyat, helyette a lányok­nak háztartási tudnivalókat, a fiúknak pedig a gyakorlati élet­re felkészítő praktikus isme­reteket oktatnak. Az úttörő­­mozgalom helyét értelemsze­rűen a cserkészet veszi át, hi­szen már tavaly nyáron 70 is­kolás tett fogadalmat.^ A Prohászka Ottokár Kato­likus Gimnáziumot szeptember 1-jétől egyházi pénzből, vala­mint az önkormányzat által biztosított forintokból finan­szírozzák. Minden tanuló után évi 38 ezer forintot utal át a testület, sőt — tagozatos isko­láról lévén szó — további 14 ezer forintos támogatásra i= számíthatnak. Létesült egyéb­ként egy alapítvány is, amely­re az elsők között Budakeszi polgármestere ajánlotta föl a 13. havi fizetését. A tandíj egyébként havi 500 forint lesz, bár akinek módja van, többet is fizethet. A három-, illetve ennél több gyermekes családok fele összegért, illetve ingyen taníttathatják gyerekeiket. Minden forintra szükség lesz. hiszen az állami iskola kiköl­tözik bár az épületből, s ha a berendezést nem is. a szertárak szemléltetőeszközeit nyilván magukkal viszik. Pótlásukhoz is jól jöin az az ezer márka, amit a napokban Neckarsulm főpolgármestere küldött, nem is első gesztusaként a formá­lódó kapcsolatoknak. —fazekas— sze minden személyi számító­gép többprocesszoros, mini­mum videoprocesszor és video­­memória-terület van benne. Székely Lajos nem csak a szakemberekkel mer és akar kiállni, hanem az elmeorvo­sokkal is szepibe szeretne néz­ni. S hogy mit kívánna még? Azt, hogy segítsék hozzá egy háromezer négyszögöl körüli területhez, ahol adott egy há­romszáz négyzetméteres épü­let is. Lehet ez az objektum elhagyott orosz laktanya, be­fuccsolt gyár, bármi. Csak megteremthesse végre e terüle­ten azt az innovációs parkot, ahová visszatérhetnek régi em­berei, ahonnét világhódító út­jukra indulhatnának s talál­mányok. Hogy a kért terület ára kitesz vagy nyolcvanmil­liót? Sebaj! Bőven behozná az árát — valutában. Akár őrült,, akár zseni Szé­kely Lajos, mindenképp fi­gyelemre méltó ember. Mert vagy kezeltetni kellene, vagy felkarolni, csak legyen végre valaki, aki eldönti: hányadán is állunk vele. Nem mindenki az, aki itt van, és nincs mindenki itt, aki az — jut eszembe az „elmés" mondat, amit Lipótot megjárt ismerősömtől hallottam. Szé­kely úr meg azt terjeszti, hogy egy barátja, aki orvosi­lag igazoltan dilis, havi hat­vanezret keres videokazetták terjesztésével. És vigyorogva veregeti a vállát, hogy „fel a fejjel, te is befuthatsz még!” Fazekas Eszter Épültem új lakásjapszabály Már meit hevesebb a vásárlás Továbbra is megvásárolhatók az erre kijelölt Pest megyei ta­nácsi tálcások. Ám arról, hogy azokból melyik és mennyiért, arról ezután is a helyi önkor­mányzatok döntenek. Ha tehát valaki meg akarja venni a la­kását, az ottani önkormányzat illetékes osztályához kell be­nyújtania ez iránti igényét. Ha annak döntésével nem ért egyet, eljárási szinten, másod­fokon a volt megyei tanács épületében levő köztársasági megbízott hivatalához fordul­hat orvoslásért, ugyanis ez év elejétől a fent említett hivatal veszi át a lakásügyek hatósági vonatkozású, eljárási szintű kezelését. Ugyancsak oda tar­toznak az OTP-lakásokkal kap­csolatos vitás kérdések is má­sodfokon. Vagyis a lakások ki­utalásáról, elosztásáról, vásár­lásáról továbbra is a helyi ön­­kormányzatok, míg feljebbvi­­teli ügyekben a hivatal dönt. A köztársasági megbízott — mint ismeretes — dr. Skultéty Sándor. Meglepő módon, a tanácsi lakások megvásárlása iránti igény mégsem nőtt olyan mér­tékben, mint ahogyan az vár­ható lett volna. Tavaly az 1989-eshez képest csak alig többet, 671-et vásároltak a la­kosok. Ennek okai közt szere­pel — miként Wächter Roland, a Pest Megyei önkormányzati Hivatal műszaki osztályának vezetője mondotta —, hogy a helyi önkormányzatok megle­hetősen óvatosan éltek az ér­tékesítés jogával. A Pest me­gyeiek főként a lakótelepi ta­nácsi lakásokat vették meg, míg a kisebb települések la­kásai jobbára az azt megelőző évben már elkeltek. A jelenlegi szabályok to­vábbra is változatlan jogkörre] meghagyják az ingatlankezelő vállalatokat, amelyek ezentúl is helyi szinten, a települések önkormányzatához kapcsolód­va működik. A mostani lakás­­vásárlások után az IKV nyo­masztó karbantartási kötele­zettségei némileg enyhültek, mivel ezek a feladatok már az új tulajdonosokat terhelik. A lakásértékesítésről, az ér­tékesítés lebonyolításáról idén április közepére már új jog­szabály várható, amely előre­láthatólag foglalkozik egyebek közt a lakások forgalmi érté­kének változásával. az építési kölcsön feltételeivel, a lakás­bérletekkel, az ingatlaneladás­sal, a lakásépítési lehetősé gekkel, valamint a karbantar­tás kérdéseivel is. Az OTP-lakások törlesztés részleteinek növekedésével kapcsolatban várhatóan még januárban új rendelet lát nap­világot, amely az önkormány­zatoktól igényelhető lakossági szociális segélyekkel is foglal­kozik. r . — kk — Mozi Dunakeszi, Rákóczi: Január 10-én %6, 8: Kickboxer (szín. am.- ak­ció). ll-én 3A,6, 8: Pacsirták cérna­szálon (szín. mb. csehszlovák vígj.). 12-13-án 3A6, 8.: Rövidzárlat 2. (szín. mb. am. sci-fi). 14-15-én *'»6. 8: A leg.iobb lövés (szín. mb. am ), 10-án %6, o: Véres játék (szín.’ mb. am. kalandf.). Dabas. Kossuth: ll-én 6: Csalá­di ügy (szín, mb. am. krimi) 12-én 6: A gyanúsított (szín. mb. am. krimi). 13-án 6: Szörnyecskék 1. (szín. mb. ám. krimi), 14-én 6: Zsaroló zsaruk 2. (szín. mb. fr. vígj.). Érd. műv. ház: 10-én V2.6: Lökót­­f.ek (szín. mb. am. vígj.h 13-án VjG: Megint 43 óra (szín. mb. am. kri­mi). 14-15-én V?,6: Vissza a jövőbe 3 (szín. mb. ám. sci-fi). 12-13-án V36: Kickboxer (szín. am. akció), 14-én 726: Jézus (szín. mb. am.). Nagykáta, Rákóczi: 10-ll-én 6: Vad orchideák (szín. mb. am. ero­tikus), 12-13-án 6. 8: Még drágább az életed (szín. mb. am. akció), 14-én 6. 8: Előre a múltba (szín. mb. am.). Szentendre. Dunakorzó: 10-én 5, 7: Vissza a jövőbe 3. (szín. mb. am. sci-fi), ll-én 5, 7: Jézus (szín. mb. am.). 12-13-än 5. 7: Az istenek a fejükre estek, 2. (szín. mb. am. vígj.). 14-én 5, 7: Coetail (szín. mb. am. vígj.), 15-lG-án 5, 7: Marslakó a mostohám (szín. mb. am. vígj.). Szigctszentmiklós. Kossuth: ll­­én 6, 8: Jákob rabbi kalandjai (szín. mb. olasz—francia vígj.), 12- én 6: Drámai muzsikusok (szín. mb. spanvol rajz). 12-én 8. és 13- án 6: Acélmagnóliák (szín. mb. am.l, 14-én tí. 8: 15-én G: Kickboxer (szín. am. akció). Százhalombatta, müv. közp.: 12-13- án 6: Vissza a jövőbe 3. (szín. mb. am. sci-fi). 14-én ö: Mint a villám (szín. mb. am.). 15-én 6: Higgy neki. nisz zsaru (szín. mb. am. akciót.). Vccsés, Nemzeti: 14-én V26: Acél­magnóliák (szín mb. am.), 12-én j 26; 13-án V2G, V28: Dick Tracy (szín. mb am. gengszterfilm), 14- én V26. y28: Micsoda nő! (szín. mb. am. vígj.), 15-én l/26: Erik, a viking (szín. ang. vígj.). Ócsa, műv. ház: ll-én fél 6: A gyanúsított, 12-én V36: Az istenek a fejükre estek 2. (szín. mb. am. vígj.), 14-én fél 6: Etoile szín. olasz).

Next

/
Thumbnails
Contents