Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-31 / 26. szám

k iírja A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA YYYV. rt\rr?ClT V \ Yf. 1991. TAXIIÉ 31.» r«afVW\RTttK Amire leginkább kíváncsiak... Most valóban rend lesz? Igaz, hogy az érkezőket zárt ajtók fogadták a Földváry Ká­roly Általános Iskolában, de az is igaz, hogy a beszámolói tartó képviselők egyikének si­került kinyittatnia ezeket az ajtókat. Ennek ellenére a töb'o ezer, lakótelepen élő ember kö­zül mindössze tizenöten vol­tak kíváncsiak rájuk. Egyikük ráadásul nem is maradt a meg­hitt társasággal, elmondta pa­naszát, és azonnal odébb állt. Dr. Tömöri Krisztina, Tóth Zsiga Miklós és Patrik Nándor mindent megtettek annak ér­dekében, hogy kedvében járja­nak a maroknyi érdeklődőnek. A bemutatkozást akár meg is takaríthatták volna, mert a ne­vük hallatán mindenki bóloga­tott: tudjuk, hiszen önökre sza­vaztunk. Ez minden bizonnyal még új volt a „madaras” kép­viselőknek, ahogyan pártjuk jelképe után magukat nevez­ték. r:s| * Ü1Í! A beszélgetést Tóth Zsiga Miklós kezdte, némi tájékoz­tatással az önkormányzat adóztatási szándékairól. Meg­nyugtató volt hallani, hogy nem a lakosság helyi adóiból kívánják eltartani a vái'ost. Ez képtelenség is volna, s kony­­nyen be is látható, ha össze­vetjük az évi költségvetést a remélhető lakossági bevételek­kel. Sokkal jobban bíznak az iparűzési adókban, hiszen ott van a pénz, s ebben az esetben nem a váci polgárok szájától veszik el a falatot, s nem is csak egy falatra valót. A helyi adóztatás teréről azt is elmondta a képviselő, hogy különbség tehető az állampol­gárok között aszerint, milye­nek a jövedelmi viszonyaik. Elképzelhető ugyanis, hogy ugyanazért az adózandó körül­ményért valakinek nem róják ki az adót, ha létminimum alatt vagy annak közelében él. Az adókérdések után, melyek tárgyalásától igazából nem let­tek okosabbak a jelenlevők — mivel még nincs helyi dön­tés —, et a kevés ember is ké­pes volt ontani a kérdéseket. A képviselők természetesen áll­ták a sarat, hiszen nem ők kérték, a kezdéskor, este hat­kor, hogy végezzenek hamar, mert szeretnék a félnyolcas híradót megnézni. Erről a ti­zenöt ember mégis könnyen le­mondott, ahogy saját kérdéseik újabbakat és újabbakat szül­tek, nemegyszer panaszok for­májában. m Az adókkal kapcsolatban többen kételkedésüket fejezték ki. Nem hisznek már a kimon­dott szóban, mert félő,, hogy holnap megváltoztatják azt. A kormány eddig is tett ilyet, mondták, hát holnap is tehet. Tóth Zsiga Miklós megnyug­tatta a kedélyeket, érveit azzal kezdte, hogy ő nem kormány­­párti, mégis valószínűtlennek tartja, a további változtatáso­kat vagy az eddig megterem­tett kedvezmények megvoná­sát. Patrik Nándor arra a kér­désre, mi lesz a Magyar utca sarkán levő építőipari telep­hellyel, amelynek megszünte­tését még választási hadjára­tának idején ígérte, a képvise­lő elmondta: nem feledkezett meg ígéretéről, el is járt a ki­­költöztetés érdekében. Kicsi­kart egy kiköltöztetési határo­zatot 1991. december 31-i ha­táridővel. Ez a válasz nem töltötte el nagy örömmel a kér­dezőt ;' szomorú vagyok, hogy még egy évig el kell viselnünk ezt a szomszédságot. A telep tulajdonosa az az építőipari vállalat, amely megörökölte a főútvonal melletti, „PV” lakás­tömb építésének befejezését. De mi lesz, ha az amúgy is vontatottan haladó munkákat év végéig nem fejezik be? Kér­dezték újra a képviselőt. Ak­kor is menniük kell, ahogyan a másik társaságnak is a lakó­telep Gombás patak felőli szé­lén. Ott a határozatot bírsá­gokkal is meg kellett támogat­ni, hiszen az ő határidejük el­múlt év utolsó napján járt le. És mi lesz az ott megürese­dett terület sorsa? — tudakol­ta egy másik jelenlevő, aki a közelben lakik. Ha még nincs döntés, javasolta, legyen ott parkolóhely, hiszen teljesen abszurd helyzet az, hogy két .tízemeletes házhoz, ahol ő la­kik, o Vám utcában, mindössze 6-8 parkolóhelyet jelöltek ki a nevenincs tervezők. Természetesen a szó a Vám utcaiaknál maradt, és a 14-es tanácsinak nevezett, de ma már önkormányzati tulajdonú, tízemeletes épület házfelügye­lője, Kormosáé folytatta. Az asszony, akit errefelé szóki­mondásáról ismernek, most se tett féket a nyelvére. A rábí­zott bérlakások egyik-másikát ugyanis nem az lakja, akinek kiutalták. Pontos ajtószámok­kal is szolgált, hogy melyik bérlőnek hol van öröklakása vagy hatszobás háza, s hogy melyik az a lakás, amelyiket megfigyelései szerint egysze­rűen csak kuplerájnak hasz­nálnak. :j::H Süli1 A neveket és a címeket azon­nal föl is jegyezték, s Patrik Nándor, aki a lakásügy bizott­ság elnöke megígérte, utána­néznek, s a jövőben is várják az ilyen bejelentéseket. Hozzá­tette, amíg a városgazdálko­dási vállalatnál a jelenlegi ve­zetés marad, a lakásügyi bi­zottság nem juthat pontos ada­tokhoz például az üresen álló lakásokról. Ezért is számíta­nak az ilyen bejelentésekre. Vége az ügyeskedők idejének. Rend lesz. Dudás Zoltán Közösen lépni egymás felé Mások hitét tisztelve Az elmúlt századokban a megosztott keresztény egyhá­zakra az egymás elviselése volt jellemző, míg' az utóbbi évtizedekben, a különbözősé­gek ellenére, már a kölcsönös bizalom, értékelés és a tiszte­let. került egyre inkább előtér­be Ebben nagy szerepe volt retetközeledés váltja fel. A városban az ökumenikus hét eseményei is ezt bizonyították. Hiszen a templompadokban ott ültek és imádkoztak egy­más mellett reformátusok, ka­tolikusok, evangélikusok, baptisták: fiatalok, középko­rúak és a legidősebb korosz­„Még soha nem cigányoztak így le...” Otthon, pénz és munka nélkül Erzsiké sorsa, élete nem különleges, ám hogy írunk róla, azért van, mert nem ő az- egyedüli, akinek éle­te valamikor vakvágányra futott. Ma már rajta kívül­álló okok miatt nem képes arra, hogy tisztességgel dol­gozzon, megkeresse kenye­rét. Erzsiké hajléktalan, az ingyenkonyhán ebédel hét­főtől péntekig. Van ugyan állandó bejelentett lakása Rétsáson, ám a putri, ami­ből a hetvenes évek végén elköltözött nagy remények­kel Várra, már nem áll. Nincs tehát hová vissza­költöznie. Ideiglenesen ugyan lakott a vállalata által bérelt IBUS^­­szobában, ám amikor megbe­tegedett, s ezért kénytelen volt új helyet keresni, az ideiglenes lakása is megszűnt. Bár a házinéni jóvoltából ma is be van jelentve, ám estén­ként a C telepen, a hajlék-, talanoknak ideiglenesen át­adott barakkban hajtja le fe­jét. Palotai Károlyné negyven­hét éves, kérésére most. indí­tották el. a vizsgálatokat le­­nzázalékolására. Nemrég jött ki a kórházból, ám míg a le­­százalékolási folyamat végére érnek, s pénzt lát, addig is gyógyszerekre s némi anya­giakra szüksége lenne. S hogy találkoztunk vele, annak oka az elkeseredés. — Szegény embert még az ág is húzza — mondja Erzsi­ké. — Nem panaszkodnék, de engem még soha nem cigá­nyoztak így le, s nem küldtek el, mint ahogy legutóbb a szociális osztályon tették! Igaz, cigány vagyok, de arról nem tehetek, hogy annak szü­lettem! Három osztályt végez­tem, de amíg tudtam, dolgoz­tam. fizettem gyermekeim után az intézeti nevelést. Most sem mentem volna segélyért, de hát valamiből meg kell venni a gyógyszert! Beszélgetünk, s szép lassan körvonalazódik Erzsiké élete, házassága, amely rosszul si­került. Két gyermekének in­tézetbe adása, s a városban töltött évek. Tíz esztendőn Ez kibírhatatlan! A széncsatát elvesztettük Arra már nem emlékszem, hogy az ötvenes évek elején meghirdetett széncsatát igazán megnyertük-e, az azonban biz­tos, hogy negyven évvel később vesztettünk. És ennek a csatá­nak áldozatai is vannak — akik fagyoskodnak otthonuk­ban, mert képtelenek szénhez jutni. Hogy nincsenek kevesen, ar­ra tanúnk Mácsik Miklósáé, a váci Tüzép-telep helyettes ve­zetője, aki szerint száznál töb­ben telefonálnak naponta. S ő újra és újra kénytelen el­mondani, nincs szén. Nem sokat segített az a szénállomány sem, amely a hét végén érkezett a telepre. Az öt vagon — négy fajta — tü­zelőanyag a hétfői napon utol­só szemig eltűnt. Mert nem­csak magánszemélyek, fázó öregek, kisgyermekes családok várnak szénre, hanem intéz­mények, közületek is. Persze, ilyenkor mindig akad, aki suba alatti üzletek­ről beszél, s ennek tápot ad, hogy még német brikettet is láttak lerakni teherautókról. A jó szemű bejelentőnek iga­za volt — ezt megerősítette a telepvezető-helyettes is —, ugyanis, a MÁV-szertárba szállítottak brikettet, de ehhez csak a MÁV dolgozói juthat­nak. Láthattak brikettet a vá­ciak és a Vác környékiek vago­nokban is — ám ezt a szállít­mányt a Közép-Magyarországi Tüzép kapta, továbbvitték a fővárosba. Szerettünk volna választ kap­ni arra is, hogy a mai széncsata vesztesei számíthatnak-e a helyzet — és sorsuk — jobb­­rafordulására. Mácsik Miklós­­né reményét fejezte ki, hogy a jövő hónaptól megváltozik a helyzet, de amikor reményé­nek okáról kérdeztük, csak annyit tudott mondani: változ­ni kell, mert ez kibírhatatlan. Fa viszont van — szinte kor­látlan mennyiségben. Ezek szerint, az erdőkkel vívott csa­tát megnyertük. — gó. keresztül dolgozott a DCM- ben, zsákolta a cementet, amíg szilikózis betegsége miatt el nem tanácsolták et­től a munkától. Könnyebb munkát nem tudtak adni, így megvált helyétől. Ezután park­gondozóként dolgozott, két esz­tendeje vasgyűjtésből tartot­ta fenn magát. Tartotta, mert betegsége miatt már erre sem •képes. Erzsikének mindig magya­rázkodnia kell, amikor a beje­lentett lakásokról van szó. Sokszor küldözgetik ide-oda. Vácon azt mondják — m'ég a körzeti rendelőben is —, menjen az állandó lakhelyére, Rétságra, ott kezeltesse ma­gát. Logikus hát, hogy ha se­gélyről van szó, akkor is ha­sonló a ' helyzet. Rétságon ugyan tudnak róla, ám ott meg azt mondják, minek ad­janak, hiszen nem lakik ott. — Amíg tudtam dolgozni, dolgoztam, küldtem gyere­keim után a pénzt, s látogat­tam is őket. Nagyobbik fiam most katona, ám érthető, hogy elidegenedett tőlem. Nem te­hettem róla, hogy akkor in­tézetbe vitték őket, bár nem akartam adni. A kisebb szak­mát tanul, utána kellene fi­zetnem 7750 forintot, de mi­ből? Május óta a családsegítő központ támogat, csak jót tu­dok mondani rájuk — mond­ja Erzsiké. Búcsúzóul szabadkozik, hogy feltartott berniünket, ám az is megkönnyebbülés volt neki, elmondhatta valakinek a pa­naszát Szinte ismeretlenek voltunk számára, de valamit jelentett neki az, hogy meg­hallgattuk. Később újra ta­lálkoztunk, akkor már a szer­kesztőségben. Felhatalmazott arra, nyugodtan írjam le a nevét is, ha 'megírom a vele történteket. (halász) A Volánbusz közleménye A lapunk i. oldalán mégje-' lent közleményben tájékoztat­juk olvasóinkat az 1991. feb­ruár 1-jétől megemelkedő autóbusz-közlekedési viteldí­jakról. Mint ismert, az érvényes új jogszabályok szerint a helyi járatok menetdíját — a jegyek és bérletek árát —, továbbá a helyi utazási feltételeket az egyes települések önkormány­zatának rendeletben kell meg­határoznia. A vállalkozó, ez esetben a Volánbusz, az új járatokra szóló javaslattal kérheti az ár­megállapítást. Pest megyében a helyi autóbusz-közlekedést ellátó Volánbusz még decemberben megkereste javaslatával a pol­gármesteri hivatalokat. Tisztelt Szerkesztőség! A „szegfűkirály” nem példakép? Településenként különböző mértékű áremeléseket kért at­tól függően, hogy a helyi fel­adatellátás költségeinek meg­térülését milyen árak mellett látta reálisnak. Vácott a Volánbusz javasla­tát az önkormányzat már többször tárgyalta, az egyezte­tések még nem zárultak le. A képviselő-testület döntésére várhatóan csak februárban ke­rül sor. A Volánbusz Vállalat tájé­koztatta a városi polgármeste­ri hivatalt, hogy a döntés el­húzódása miatt veszteségeik tovább növekednek, a régi jegy- és bérletárak nem. fede­zik költségeiket. A keletkező veszteség -ellentételezésére igényt tart a vállalat. Ellentmondásos helyzetet te­remt, hogy míg a helyi jára­tokon a menetjegyek ára egy­előre továbbra is 8,— Ft, ad­dig a helyközi járatokon az országosan egységes, központi árszabályozás szerinti 14,— Ft-ért lehet csak utazni (0—5 km között: 5—10 km között 20,— Ft-ért). XXIII. János pápának — aki a világ felé nyitott —, s a pro­testáns egyházak által-, 1948- ban Amsterdamban megala­kított Egyházak Világtanácsá­nak. Mindezek eredménye az az országos egyetemes imahét, amely városunkban is együtt imádkozásra hívta és késztette a váci keresztény testvéregyhá­zak híveit, az elmúlt hét folya­mán. Az ökumenikus igehirdetés az evangélikus, a piarista, a református templomokban és a baptista imaházban voltak. Minden alkalommal szinte .zsúfolásig megteltek a temp­lomok és az imaházak. A bé­kétlenség és a békétlenek vilá­gában, amelyben élünk, már ez is örvendetes reménysugara annak, hogy egyre több ke­resztény ember érez őszinte Vá­gyat a közeledésre, a más val­­lásúakkal való együttműkö­désre. Ha a hit egységéről ma még nem is beszélhetünk, a szeretet egységéről igen. Az évszázados örökségül ka­pott régi vallásos beidegződé­sek oldódni látszanak, s azt egy ökumenikus lelkületű sze­tály is. Sőt, a szükség igazi és őszinte átérzéséből, leginkább ők voltak azok, akik a nagy testvéri gyülekezetek előtt hangosan, egyéni imát mond­tak a városunkban, az orszá­gunkban és a világ minden ré­­részén élő keresztények egysé­géért. Az ökumenikus együttlétet felajánlották az emberi jogok védelme és a világbéke meg­­teremtődésének szándékára is. A tiszteletnek magas foka illeti mindazokat a keresztényeket, akik képesek az ökumené szel­lemében lélekben és szeretet­­ben megújulni, és jóakaratúan közeledni egymás felé. Képe­sek úgy közeledni, hogy köz­ben mások hitbeli igazát és egyházuk hagyományát tiszte­letben tartják. Az egyetemes imahét ese­mény volt a váci keresztény testvéregyházak életében. S úgy tűnik, hogy a keresztény egyházak a szeretet egységé­hez vezető utat már megtalál­ták. A hit egységének gyakor­lati megvalósítása még várat magára. Szórád Ágnes Mindig alkalmazkodott a helyzethez — A „szegfűkirály” több lábon áll cím alatt je­lent meg Vajda Péter írása, a Váci Hírlap január 21-i szá­mában, amely igen sok ember­ben ellenérzéseket váltott ki a riportban szereplő Zsemberi Ferenc személyével szemben. Mert, ahogy nevezett életútja és főleg jelenlegi munkája is ebben a cikkben fel van vá­zolva és írva, ez inkább mondható egy ember dicsőíté­sének — amit a múltban sze­mélyi kultusznak neveztünk —, de nem egy élethű és reá­lis cikknek. Bár aki ismeri, elismeri azt, hogy vállalkozó szellemű egyéniség, és ez nála talán adottság, amelyből következik az, hogy amióta Verőce köz­ségben él, sokra vitte a szor­galma és a munkája alapján. De azért biztos vagyok abban, hogy ehhez az üzleti szellemén felül egy kis „ügyeskedés” is belejátszik, ami párosul még a szerencsével is. Mert mind­azt az anyagi alapot és bázist, amit ma ő sajátjának tudhat, azt azért mindezen tényezők nélkül elérni nem tudta vol­na. A tárgyilagosság érdekében meg kell jegyezni azt, hogy azért ebben a községben más is dolgozik és dolgozott is ta­lán egy életen át tisztessége­sen és becsületesen — és még­sem tudhat magának millió­kat érő „kacsalábon forgó vil­lát". és olyan kiterjedésű ker­tészetet, mint ő. De ha ezt a hirtelen gazdagodást nem is titkolja, akkor jogos a kérdés: mint milliomos, mit tett ed­dig a község érdekében — ha már ilyen „dicshimnusz" el­hangzik róla? Ahol minden helyi ismeret és előzetes kö­zösségi munka nélkül — csu­pán csak azért, mert „hang­adó" — bekerül a helyi, sőt a megyei önkormányzati testü­letbe is. Különösen olyan idő­szakban. amikor mindenki tudja róla azt, hogy az elmúlt ősz folyamán a község ha­tárában engedély nélkül több mint 100 darab élő fát vágott ki, és emiatt — legjobb tudo­másom szerint, amit egv köz­ségi fórumon jelentettek be — rendőrségi bűnvádi vasv sza­bálysértési eljárás folyik elle­ne. Ezért tehát Vajda Páter ál­tal írt cikk akkor lett volna őszinte, tárgyilagos és „etikus”, ha a cikkben erről is említést tett volna, nem pedig csak a dicsérő jelzőket hasz­nálta volna! Id. Verőcei Béla ★ Kedves olvasónknak és rendszeres levelezőnknek valószínűleg igaza van — a saját szempontjából. Nyilván ő is becsületesen dolgozott egy életen át. s mégsem ren­delkezik azokkal a javakkal, amelyekkel az idézett interjú alanya. Azt azonban ő is el­ismeri, hogy cikkünk szerep­lője „sokra vitte szorgalma és munkája alapján”. Nos, mi ezt a szorgalmat, munkát — vagyis a vállalkozni merő, kockáztató embert szerettük volna bemutatni. Talán azt a pluszt, ami a „becsületes munkához” társult, talán a szerencsét — ám semmi eset­re sem „egy ember dicsőíté­sének” szántuk írásunkat. Ami pedig a „legjobb tudomása szerinti” eljárást illeti: ez nem tartozik ránk. nyilván, ha el­marasztaló ítélet született vol­na, ha interjúalanyunkat bű­nösnek, vétkesnek találták volna, nem az ő példáján ke­resztül mutattuk volna be egy vállalkozó életútját. A lakosság és az önkor­mányzat közötti konfliktusok megelőzése céljából a Volán­busz Vállalat vállalta, hogy egy hónapig még elfogadja a „régi áron” megváltott helyi járati bérleteket a helyközi járatok helyi — településen belüli — szakaszain is. A vállalat számára elfogad­hatatlan önkprmányzati dön­tés esetén 1991. március 5-től azonban már a helyközi jára­tok helyi szakaszain is csak helyközi díjszabás szerinti bérletekkel lehet majd utazni, ami a lakosság egv jelentős részét kedvezőtlenül érinti. Lapunk ezzel kapcsolatban szívesen közzéteszi a városi önkormányzat álláspontját. VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 45. 0 A szerkesztőség vezetője: Borgó János. • Munkatársak: Dudás Zoltán és Halász Erzsé­bet. • Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) io- 095. Telex: 282 297. 9 Szerkesz­tőségi fogadóóra: kedd és pén­tek 13-tól 15 óráig. 0 Hirdetés­felvétel a szerkesztőségben na­ponta délelőtt 9-töl 11-ig, vala­mint a váci hirdetőirodában (Jókai utca 9.) hétfőn és ked­den délután 14-től 17 óráig. (ISSN: 0133-2759)

Next

/
Thumbnails
Contents