Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-31 / 26. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII,T. ÉVFOLYAM. 2«. SZÁM 1991. JANUÁR 31.. CSÜTÖRTÖK ŐRI Egyoldalú szerződésszegés Támogatom a költségvetést .Nekem már akkor gyanús volt a dolog, amikor nem kaptam meg a szokásos szeptemberi éves elszámolást 1989-ben. Igen, jól sejti az olvasó a lakáshitelkamat-adóról lesz szó az alábbiakban. De menjünk csak sorban. 1980-ban szerettem volna 150 ezer forint hitelt felvenni lakásunk felújítására. Akkor ez volt a legmagasabb összeg, amit ilyen célra nyújtott az Országos Takarékpénztár. Felhívták a figyelmemet arra, hogy ha ezt az összeget meg akarom kapni, akkor a költségvetésben legalább 200 ezer forintnak kell szerepelnie. Kifogástalan Minderről természetesen tájékoztattam az azóta már megboldogult Juhász Jani bátyámat. aki annak rendje-módja szerint elkészítette a minden szempontból kifogástalan számításokat. Am az OTP-seket nem hatotta meg különösebben a túlméretezett, költségvetés. Százötven helyett mindössze 88 ezer forintot kaptunk kézhez a felújításra. De nem ám egy öszszegben, hanem háromszori" kifizetésre. Tavalyelőtt már szó volt arról, hogy életbe lép a kamatadó. A mi szerződésünk 1980. február 4-én köttetett az OTP-vel, így négy napon múlt csak, hogy az eddigi 600 helyett 900-at kellett volna fizetnem 1990-ben. Aztán — mint ismeretes — az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte a rendelkezést. Maradt minden a régiben. EllánálI Tavaly szeptemberben sem kaptam végelszámolást, illetve összesítést az eddigi befizetéseimről. Szerintem jó oka volt ennek, hiszen az. év elején az új csekkeket sem kézbesítették címemre. Decemberben aztán kiderült, nekem is fizetni kell majd a havi plusz ezerötszáz forint lakáshitelkamatot. Feltéve, ha nem tudom befizetni az 1991. január 1-jén fennmaradt tartozásom felét, azaz 13 ezer forintot. A napokban nagyon megélénkült a forgalom a körzetbéli OTP-, illetve takarékszövetkezeti fiókokban. Én is gyorsan felkerestem a gyömrői OTP-fiókot, ahol szintén sokan várakoztak. Akadt olyan fiatalember. aki több mint 100 ezer forintot tett ki az asztalra, de megnyugtatták őt. most még nem kell fizetnie. Most csak a szándéknyilatkozatot kell megírnia, hogy február 28-ig befizeti hátralevő tartozásának a felét. Kigúvadt szemekkel bámultuk mindnyájan az ezres bankókat. A többiek szerények voltak. Nekik lehet, hogy még nincs is egyben a visszafizetendő összeg. Ezekben a hetekben valóságos búcsújárás van a rokonoknál. Mindenki igyekszik összetarhálni a pénzt. A Merkúrnál befizetett kocsielőlegeket is visszakérik, csak hogy be tudják fizetni tartozásuk felét. A vágtató infláció nem ismer határokat. És is megtettem a nyilatkozatot, kifizetem februárban a 18 ezer forintot. De cstbládok tízezrei nem fognak tudni fizetni. így például aki még 200 ezerrel „lóg” az OTP-nek, a hátralevő tíz esztendőben — a felemelt kamattal együtt — 380 ezer forintot fog visszafizetni. Ha lesz anynyi pénzük. Mert sokan nem fognak tudni megbirkózni a kötelezettségekkel. Nem véletlen, hogy a Népszava felvállalta a ceglédberceli Tokai család ügyét, amely szerint elmennek akár az Alkotmánybíróságig is. A Magyar Televízió egyik prominens személyisége is nyilatkozott az egyik napilapban, hogy ö sem fogja befizetni a több kamatot. Ellenáll mindenféle lefoglalásnak. rendőri beavatkozásnak. Dúl a vita országszerte a lakáshitelkamatokról. Abban megegyeznek a vélemények; az OTP egyoldalúan félrúgta a szerződéseket! Arról is beszélnek, ha nem indítják be ezt az akciót, csődbe ment volna az Országgyűlés által már megszavazott költségvetés, s ez pedig ellenkezik minden érdekkel. Óvakodom Úgyhogy megnyugodtam. Egy kicsit én is hozzájárulhatok a költségvetés életben tartásához. A szerény 18 ezer forint befizetésemmel. Most már csak attól félek, hogy e sorok megjelenése után a jövőben kapok-e majd valamilyen kölcsönt az OTP-től. S ha igen, milyen kamattal? Mindenesetre egy darabig óvakodom a hitelfelvételtől. Gér József A tizennégy együttest felvonultató Monor—Cegléd összevont körzeti bajnokság felnőtt mezőnye csendes, nyugodt, kiegyensúlyozott félévet zárt. Elmaradtak — pozitívumként — a zajos, zöld asztal melletti csatározások, a pályákon nagyobb botrány nélkül zajlottak le a mérkőzések. Az egyetlen „ügy”, ha úgy tetszik, mindössze az volt az őszön, hogy a Pilis 11.—Csévharaszt mérkőzés időpontját a hazai csapat kérésére egy nappal elhalasztották, ám erről a rendező hazaiak mindenkit értesítettek, csak az ellenfelet nem. Az élen végül is az Űri együttese végzett, akik a legegyenletesebb teljesítményt nyújtották. így elsőségük megérdemelt. A csapat évek óta ott tanyázik az élmezőnyben, ám a feljutást — anyagi vagy egyéb ok híján — soha sem célozták meg egyértelműen Őszi szereplésükre ők maguk is azt mondják, benne volt a csapatban, ami új, hozzáteszik, hogy ha sikerül, akkor megpróbálkoznak a feljutással. A Sülysápi ÁFÉSZ segítségén nem múlik a dolog. Az egyesület elnöke magasabb osztályba kerülés esetén bizonyára mindent megtesz majd. hogy támogatókat találjon a csapat mellé. A második helyen az ősz meglepetéscsapata, a Dánszentmiklós áll. Több évig Azt beszélik... Azt beszélik, még mindig akadnak, akik megtagadják a sorkatonai szolgálatot. Már csaknem minden felekezettel van megállapodása az államnak a fegyvertelen szolgálatról. A Jehova tanúi azonban továbbra sem hajlandók mundérba öltözni, ezért ellenük bírósági eljárást kell indítani. Most is van egy ilyen ügy a városi ügyészségen. A katonai szolgálatot megtagadóra egy-két éves börtönbüntetés vár. Azt beszélik, a felszámolt gyömrői gyermekházban elmaradt az átadás-átvétel. miután a helyszínen megjelentek az előzőleg lepecsételt iroda ajtaját felnyitva találták. Szóbeszéd tárgya, hogv az udvarról eltűntek különböző értékek. Azt beszélik, az ügynek folytatása lesz, mert a rendőrséget is a helyszínre hívták, amikor a pecsétet fellépve találták. Azt beszélik, a napokban újabb betörési hullám söpört végig a városban. Többek között betörtet: a Petőfi Sándor utcai ajándékboltba (ide sem először), a Sportbüfébe és más helyekre. Az Ady Endre utcai sütőüzembe is he akartak hatolni, de n szemközti emeletes ház lakói elriasztották a tetőn ólálkodó gyanús személyt. . Azt beszélik, nyilvános demonstrációra készülnek a monori Deák Ferenc utcai tömbház lakói. A lakásokban — amióta csak az épületek állnak — mindig sú’vos gondok vannak a fűtéssel" is. a meleg vízzel is Jogi úton is megpróbáltok már érvénél szerezni követelésüknek, miszerint a pénzért szolgáltatás jár — de minden marad a régiben Az utóbbi időben — mint hallani — az üzemeltető költségvetési üzem már a lakógyűléseken sem hajlandó képviseltetni magát. A lakók elkeseredettségükben — mivel az akadozó szolgáltatások díja is egyre elviselhetetlenebb méreteket ölt — azt tervezik, hogy nyilvános demonstrációval hívják fel súlyos gondjukra a figyelmet. Azt beszélik, hogy a vecsési önkormányzat a minap úgy döntött, hogy az áldatlan vecsési ivóvízgondokat mégsem a gyáli közműre való csatlakozással, hanem új kutak fúrásával akarja véglegesen megoldani. Mint hírlik az alsóhalmi egykori vecsési közlegelőn. a Ferihegy Tsz mai földjén akarnak fúrni, mivel a vecsési sörpalackozó üzem és a PVCSV szerint is ott a viz nitrát- és vastartalma a megengedett alatt van. Azt beszélik, hogy az áramlás iránya miatt az alsóhalmi vízadó rétegig sem a vecsési szemétbánya, sem a gyógyszerraktár vagy az állami gazdaság egykori tehenészetének. a 60-as évek elején a gazdaság mellett százszámra lelőtt beteg tehenek hulláinak káros hatása sem jutott el. Ennek nagyon örülne a lakosság, azonban úgy hírlik, a kútfúrási szándékról senki nem tárgyalt a Ferihegy Tsz vezetésével. Lehet hogy most meg az előkés~Metlenség vagy talán személyi nézetkülönbségek miatt fog a jó víz ügye kútba esni? Kár lenne érte! Azt beszélik, a monori Kossuth Tsz nemrégiben megerősített elnöke, akinek komoly ellentábora is van. tovább folytatja sajátos nagytakarítását. Ezúttal Szabó Rudolf termelési elnökhelyettesnek kellett távoznia, aki egyetlen vetélytársa volt az elnökválasztáson. Volánbusz a tarifákról A vonaljegy: 14 forint Mint lapunk 1. oldalán megjelent közleményben tájékoztatjuk olvasóinkat, 1991* február 1-jétől emelkednek az autóbuszviteldíjak. Az új jogszabályok szerint a helyi járatok menet - díját — a jegyek és bérletek árát —, továbbá a helyi utazási feltételeket az egyes települések önkormányzatának rendeletben kell meghatároznia. Az árra a vállalkozó, adott esetben a Volánbusz tett javaslatot. Pest megyében a helyi Volánbusz még decemberben megkereste javaslatával a polgármesteri hivatalokat. Különböző mértékű áremeléseket kért, attól függően, hogy az adott településen milyen magasak az üzemeltetési költségek. A monori körzetben 1991. február 1-jétől minden helyi járati közlekedéssel rendelkező településen megszületett az önkormányzati döntés az új helyi menetdíjakról. Az ármegállapítások a Volánbusz vállalattal való egyeztetések és helyi tárgyalások eredményeképp, kölcsönös kompromiszszumok révén alakultak ki. Jegyzet Az úthoz vezető út Úgy hozta a véletlen, hogy még az enyhe január eleji napokban Maglód központjából a faluszélnek számító nyaralói Kossuth Lajos utcába kellett mennem. Még jó, hogy az évszaknak megfelelő „strapabíró” lábbeli volt rajtam, így nem kényszerültem visszafordulásra, nagy kerülő megtételére. Ugyanis elképesztően rossz minőségű, víztócsá'klkal tarkított, gépjárműveknek biztos fogságot jelentő sártenger kísérte utámat végesíelenvégig ... Esős, sáros időben gépjárművel, szinte lehetetlen arrafelé közlekedni, célba érni. Biztonságosabb a mégiscsak használható betonjárdákon gyalogosan elindulni. Maglód nem kevesebb mint ötvenhárom kilométernyi összes útvonalának ma még alig több mint 15- 20 százaléka szilárd burkolatú. Ez bizony kevés. Még akkor is, ha tavaly például további két, viszonylag rövidke szakaszon az ott lakók összefogásával — ígért és vállalt pénzhozzájárulásokat jócskán kiegészítve, megelőlegezve önkormányzati pénzzel — a Jókai, illetve a Zrínyi utca kapott aszfaltszőnyeget... Korábban lényegében csupán a „tűzoltást” jelentő felületkezelésre, a már meglevő szilárd utak karbantartására futotta a közKulturális Monor, Péteri, Gyömrő, Inárcs, Sülysáp helyi járatain a menetjegy ára egységesen 14 forint, míg a különböző bérletek ára egymástól eltérő. (Az ún. dolgozóbérletek ára pl. Monoron 430 forint, Péterin 310 forint, Inárcson 400 forint.) ségi pénzekből. E javítgatásoknak nem sok értelme volt, nem lesz a jövőben sem, hiszen csapadékvíz-elvezetés, csatornázás hiányában rövid idő alatt tönkremennek a viszonylag még jó állapotban levő utak is. így hát a célszerűség is azt diktálná, hogy e feladatokon túljutva, a lakossági vízbekötéseket befejezve, s a ma még kívánságnak is merésznek tűnő gázvezetékhálózatnak a kiépítése után kerüljön sor nagyobb mérvű 'útépítésre. Csakhogy mivel az útépítést megelőző feladatok megValósítása sem történhet egyik évről a másikra — nincs is ehhez anyagi fedezet —, látványos változásra aligha számíthatnak a maglódiak. Hiszen tetemes pénzösszegbe kerül az útépítés is ma már. A helyi önkormányzat is átérzi a helyzet tarthatatlanságát, a költségvetést tárgyaló legutóbbi, testületi ülésen is szóba került e téma. Ám az útépítés — mint minden más egyéb — sem csupán elhatározás dolga, sokkal inkább pénz kérdése, amiből persze kevés van Maglódon is. Mondottuk, látványos változást sajnos az idei év sem hoz, jóllehet az elfogadásra váró költségvetési tervezet mégiscsak előirányoz útfelújításokra, útépítési munkálatokra fordítandó pénzt. J. I. ajánlatuk Pénteken este Nagygyűlés a kisgazdáknak A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt gyömrői szervezete nagygyűlésre invitálja a helybelieket és a környező településeken élő érdeklődőket február 1-jén. pénteken este fél hat órára a házasságkötő terembe. A nagygyűlés vendége Cseh Sándor, az FKgP országos alelnöke a helyszínen válaszol a feltett kérdésekre. Ilyen is van ? Áresés A közelmúltban adta át a Vita fort Rt. Monori-erdőn új táp- és terményboltját a Rózsa utcában. A bolt gyorsan népszerű lett — sokan vásároltak — az üzlet központi fekvése miatt könnyen elérhető. Ügy hírlik, hogy ennek ellenére új gazdája lesz a boltnak. Amennyiben a tárgyalások eredményre vezetnek. a jövőben nagyobb választékot találnak az erdeiek. és az sem közömbös — olcsóbban (a mai terményárak!) vásárolhatnak. Ügy legyen! Nyitott Monoron, a Jászai Mari téri új iskolában működő könyvtár a felnőtt lakosság részére is rendelkezésre áll. Az érdeklődőket szeretettel várják hétfőn. kedden és csütörtökön 13-tól 16 óráig. Albertirsán Vásár Február 3-án vasárnap országos állat- és kirakodóvásárt, valamint autóvásárt tartanak Albertirsán a szokásos helyen és feltételek mellett. Lehet választani Felmondás A gyömrői önkormányzat február l-jével felmondta a szerződést a Vecsési Építőipari Költségvetési Üzemmel a szemétszállításra vonatkozóan. Ettől az időponttól kezdve az újonnan alakult Szemétszállító Betéti Társaság végzi el ezt a munkát a településen. A betéti társaság egyelőre nem emeli a tarifát. Az önkormányzat 2 ezer darab kukát szándékozik vásárolni a lakosság számára, amelynek ára darabonként 800 forint. A helybeliek választhatnak, vagy egy összegben kifizetik ezek árát, esetleg négy évig bérbe veszik — havi 30 forintért. Gyomron csütörtökön 14.30- tól az ügyes kezek szakkör foglalkozása, 18-tól aerobictanfolyam felnőtteknek. Sülysápon 16-tól tánciskola a 2. számú általános iskolában. Monoron 16-tól német nyelvtanfolyam. 18-tól felnőtt zenés torna. A filmszínházban 18-tól és 20-tól; Tango és cash (színes. szinkronizált amerikai akciófilm). Labdarúgás 90/91. ősz Csapataink a mérlegen tartó álmából ébredt fel a dánosi együttes, hiszen az utóbbi években nem lehetett velük komolyan számolni az esélyesek között. Az idei őszön azonban újra régi- napjaira emlékeztetőén játszo-tt a csapat, melynek eredményeként komoly reményük maradt tavasszal beleszólni a bajnoki cím sorsába. A dobogó harmadik fokára a Gyömrö állhatott fel., Róluk minden évben elmondható, hogy „sok hűhó semmiért” csapat. Nagy tervekkel vágnak általában a bajnokságnak, ott is vannak szinte mindig a dobogón. de a feljutáshoz szükséges plusz nincs meg a együttesben Különösen annak ismeretében elgondolkodtató mindez, ha tudjuk, az egyesület utánpótlása ifjúsági szinten majd minden évben megnyeri a bajnokságot, a felnőttek viszont ebből az utánpótlásból vajmi keveset mentenek át eredményesen. Szólni kell még a Pilis U. együtteséről, amely a negyedik helyre futott be és ez az eredmény annak bizonyítéka, hogy sok tehetséges labdarúgó kergeti Pilisen a labdát. A többiekről távirati stílusban: Mende — még mindig nem az igazi, Ecser — jó teljesítményeket sok hullámvölgy követ, Nyáregyháza — álalában tavaszra szedi össze magát a társaság. Törtei — hosszú idő óta először mozdultak el az utolsó helyről, minden dicséret a fiatal csapaté, Monor ll.— új csapattól ez a helyezés jó, de lesz ez még jobb is. Monori-erdö — az ősz negatív szenzációja a szereplésük, Tápióság — ismeretlenként megmaradtak „sötét lónak”, Csévharaézt — csak meccsre összejönni még itt,, ebben az osztályban is kevés. Vecsés ll. — beugróként eredtek a mezőny után, minden negatívum előjött, náluk. Ceglédbercel — egyértelmű csalódás. Az őszi kilencvenegv mérkőzésen 333 gól esett, ami mérkőzésenként 3,65 átlagnak felel meg. Ez az átlag a mai gólínséges .labdarúgásban egészen kiváló. Legtöbbször a három listavezető volt eredményes, egyaránt 36-szor találtak az ellenfelek kapujába. A legkevesebb gólt az utolsó helyezett Ceglédbercel lőtte, mindössze hetet. A legkevesebb gólt az Űri kapta, 11-et, a legtöbbször pedig a hirtelenjében összeverbuvált Vecsés Ií. hálója zörgött, összesen ötvenhét alkalommal. A téli pihenőidő alatt a csapatok játékosállományának jó része aktívan pihent, hiszen — szerencsére — se szeri, se száma a mindinkább elterjedő téli teremfocitornáknak. A tavaszi alapozásoknál tehát kevesebbet kell az izomláz okozta problémával küszködni a játékosoknak, inkább az alapozáson való részvétel okoz maid gondot, hiszen a termekben mostanság finiseinek az együttesek. A tavaszi szezon valamikor március közepén kezdődik, a pontos időbeosztást az érdekeltek a körzeti labdarúgó-szövéfség február 4-én az egyesületek szakosztál v vezetőinek tartott összejövetelén tudják maid meg. Ez az értekezlet egyébként Monoron lesz 16 óra 30 perces kezdettel és helye — hosszú szünet után — újra a sportszékház lesz. K. J. MONORI HÍRLAP Monor, Kossuth u. 71. • A szerkesztőség vezetője: Vereszki János. t> Munkatárs: Gér József és Koblencz Zsuzsa. 9 Postádat: Monor, Pf. 51. 2301. Telefon: 157. t Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől péntekig 8-tól 11-ig. • (ISSN: 0133—2851) v