Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-05 / 4. szám
Januári randevú (Balázs Gusztáv felvétele) Vörös utcák Pirosbajon A bagiak több magyarázatát is ismerik annak, hogy miért hívják Pirosbagnak szülőfalujukat. A mostani kevésbé fehér, mint inkább fekete tél ismét eszünkbe juttatja a régi elnevezést. Még olyanok is akadnak, akik — persze tréfásan — visszakeresztelnék a község főutcáját Szent Imréről Város Hadsereg Vicára. Miért? Amikor a szemétszállító teherautó végighalad az utcákon, a beleöntött piros hamu egytizede. mindig kiszóródik a porták előtt. Egy éve még fogatos kocsi hordta a szemetet, s ilyen eset nem fordult elő, most mindennapos a szemetelés. Az üggyel már az önkormányzati képviselőtestület is foglalkozott egyik őszi ülésén. Akkor még úgy tűnt, hogy a fuvarozók figyelmesebb munkával elejét vehetik a köztiszta sági szemetelésnek. Az illetékesek meg is ígérték, hogy utána néznek. Teltek a napok, a hetek, s ahelyzet nem javult. Egy biztos : nem keresztelhetnek át minden utcát vörösre Firosbagon... —bg— Francia nyelven a Galga mentén Kapcsolat a külvilágai Nincsen abban kivetnivaló, ha az aszódi gimnázium említésekor automatikusan Petőfire gondolunk. Nem szabad viszont elfelednünk, hogy ez a Galga menti tanoda elsősorban nem óriásokat nevel a honnak, hanem — tehetséges és szorgalmas tanulók esetében — olyan érettségizőket, akik többségéből később jó mérnökök, tanárok, orvosok lehetnek, művelt felnőttek, akik általában kevésbé látványos, de nélkülözhetetlen értelmiségi munkát végeznek. Ez a vidék — rendhagyó kifejezéssel élve — népközépiskolája. Egyszerűbben megfogalmazva: a Petőfi-gimnázium nem elitiskola. Rögtön hozzá kell tennünk: számos csodálatos tanárral! A több mint kétszázötven éves tanoda a jelen tanévben nagyszerű vállalkozásba kezdett. A szeptemberi becsengetéskor kéttannyelvű osztály kezdte nulladik évfolyamát! „... meggyőződésem, hogy egy ilyen kis ország csak úgy fejlődhet egészségesen, ha soksok szállal kapcsolódik a külvilághoz.” Így írt Frajna Miklós igazgató szíve csücskéről, a francia—magyar tannyelvű osztályról a gimnázium évkönyvének lapjain. Érdeklődésünkre elmondta, hogy eddig egy lektor érkezett Aszódra Franciaországból, aki missziónak érzi feladatát. A következő tanévben még egy tanár biztbsan jön, de lehet, hogy kettő is. Két aszódi pedagógus egyéves továbbképzésen tartózkodik kinn. — Ügy érzem, a párizsi kormány nagyvonalúan próbál segíteni bennünket .törekvéseink megvalósításában. A francia állam fedezte a továbbképzések költségeit, technikai eszközöket, könyveket kaptunk — hangsúlyozta Frajna Miklós, majd kifejtette, hogy ezt a gesztust nem lett volna szabad visszautasítani például Trianon miatt. Az ott hozott döntésben igazából nem is a franciák a hibásak, hiszen a történtekben szerepet játszott diplomatáink rossz politizálása is. Kicsúszhat lábunk alól a talaj A szürke hétköznapok versenye Az új év kezdetén az emberek általában különféle fogadalmakat tesznek, új megvilágításban szemlélik a dolgokat, nagy terveket szőnek munkahelyeken, családokban egyaránt. Az 1991-es évre vonatkozó elképzeléseket már a múlt esztendő derekán sokan pesszimistán szemlélték. Az első munkanapokon a város és a körzet egyes vezetőitől telefonon kérdeztük meg, mik a terveik, hogyan képzelik el ezt az esztendőt vezetőként és családtagként? Meghallgattuk az utca emberét. Sőregi János negyvennégy éve Közlegényi életet élt Az elmúlt esztendőben elégedett lehetnék a teljesítményemmel, ám nagyon zavar, hogy minden igyekezetem ellenére is adós maradtam néhány írással. Amikor az 1991-es esztendő első napján az elmúlt 365 nap feljegyzéseit rendeztem, akadtam rá annak a beszélgetésnek emlékeztető soraira, amelyet Sőregi János kartali tanácselnök nyugdíjazásakor folytattunk. Az írás talán azért maradt el, mert másokat is szerettem volna meghallgatni Sőregi János közszolgálatban töltött negyennégy esztendejének sikereiről és kudarcairól. Gádor András dánvi polgármester a nyugdíjazáskor rendezett kis ünnepségen úgy emlékezett Sőregi Jánosra, mint akit szorgalmáért, becsülettel végzett munkájáért a mai polgármesterek is példaképüknek választhatnak. — Tehetséges emberként dolgozott — hallottuk Gódor Andrástól —, de ez a tehetsége csak azért teljesedhetett ki, mert emberséggel, szilárd jellemmel, tisztességgel párosult. — Tudod — mondta beszélgetésünk alkalmával Sőregi János —, az életben az a legjobb valuta, ha jó, ha bensőséges, ha tiszta kapcsolatot létesít az ember azokkal, akikkel együtt él. Elsősorban a rendezett családi élet. emberi viszony a munkatársakkal, a társadalmi környezettel — a legjobb valuta az életben. Ez olyan érték, amely nem romlik meg, nem kopik meg, végigkísér, öregkorunkra is érték marad. Figyelemre méltó, amit Sőregi János mondott, mert az öregkorra kikopnak az életből a valamikori értékek. Lassan kezd körülöttünk hűlni a világ, és magában már csak az emlék marad azokról, akiket szerettünk, s akik szerettek bennünket. Visszagondolni is jólesik. — Az élete mely szakaszaira emlékszik vissza szívesen? — érdeklődtem. — A legnehezebbekre. Még szerencse, hogy az élet nem csupa gyönyörűség. Csalódások mindig adódtak, és sok volt a küszködés. Éppen ezzel edződik az ember. Saját tapasztalatból mondhatom: akkor éreztem magam a legerősebbnek, amikor a legnehezebb volt a próbatétel. A fiataloknak, a mi nemzedékünket követőknek az emlékkönyvébe jegyezném: az embert az erőpróbák nevelik a leghatározottabban. Az önérzetét, az emberi tartását, a jellemét. Ezért tartom én rossz nevelési gyakorlatnak, ha a fiatalokat meg akarják kímélni az erőpróbáktól. Az idősebbekben is meg a fiatalokban is él, bennük lappang az érzés: valami nagyot kellene csinálni! Ami még nem volt! Letérni a kitaposott útról, más nyomra váltani. Negyennégy évet dolgoztam közszolgálatban. Voltam pénzügyes, vb-titkár, tanácselnök De az emlékeimben egyik nap olyan, mint a másik. Ragadtak a hétköznapok, ünnepek egymáshoz. Elmúlt a tél, megjött a tavasz... Teltek az esztendők. S eltelt az élet is. Nehéz években, évtizedekben voltam vezető, de hétköznapi életet éltem. Semmi nem történt énvelem, ami újságba való. Azt hiszem, nyugodtan megállapíthatom; becsületté1 éltem. Kaptam elismeréseket is. De nem a hivatalos elisrés a lényeg, hanem az, hogy ma is sokan éreztetik velem a szeretetüket. ragaszkodásukat. Ügy érzem, ha kilencven évig élnék, akkor is lenne, aki azt mondaná: ennek az embernek néhány dolgot köszön hét Kartal. Mondom, hogy közlegényként szolgáltam. Közlegényi életet éltem, de én azért úgy gondolom, erre a közlegényi gallérra a falum, az itt élő emberek feltették a sarzsit. ★ Négyszer írtam le: köznapi élet. Valóban köznapi emberként szolgálta 44 évig Sőregi János a faluját? Azt hiszem, hogy nem. Nem lehet köznapi annak az embernek az élete, aki úgy él a szűkebb hazának, társadalmi környezetnek, az őt körülölelő emberi közösségeknek, hogy igyekszik többet adni, mint amennyit másoktól kapott. Sokan emlékezünk a régi Kartalra. Nagybirtokára, cselédlakásaira, szegénységére. Ma mindezeknek nyomát sem leljük. Óvodái, iskolái, egészségügyi szolgáltatása, útjainak állapota, közvilágítása, a község egész külső képe fejlődésről, a környező községeket messze megelőző eredményekről szól. Magam is láttam, amint Sőregi János az óvodaépítésnél irányította a társadalmi munkát. Tanúja voltam, hogyan használta ki faluja érdekében a pártállam újraosztási gazdaságpolitikáját. Ismertem fegyelmi ügyeit, amit türelmetlenségéért kapott, mert nem volt hajlandó tudomásul venni a bürokrácia lassan őrlő malomkerekeit. Soroltam Sőregi Jánosnak negyvennégy esztendő sikereit, de ő csak csendesen mosolygott: — Amit tettem, azt különös tehetségtől, szerencsétől, a sors kedvezéseitől szinte függetlenül bárki megvalósíthatja. Igaza lenne a nyugdíjas tanácselnöknek? Talán azzal a kiegészítéssel: mindenki megvalósíthatja, de csak teljes értékű, tiszta emberséggel. F.M. Tóth Mihályné, a Gödöllő és Vidéke ÁFÉSZ elnöke elmondta, hogy célja a szövetkezeti tulajdon megtartása, s annak a tagság érdekében történő kamatoztatása. Fontos számára, hogy jó kapcsolat legyen a vezetők és a boltban dolgozók között. Az üzletekben tisztaságnak, rendnek kell uralkodnia. A kiszolgáló kedvességével kell ellensúlyozni az áremeléseket. A munkabéreket jó volna úgy emelni', hogy legalább az infláció egy részét fedezzék. Magánemberként legfontosabbnak tartja az egészséget, Dr. Gémest György, Gödöllő polgármestere úgy kezdte a beszélgetést: optimista vagyok, bár látom a nehézségeket. — Ügy gondolom, ha a város bírja a terheket, a ’91-es esztendő második felére talán minden jobb lesz, amennyiben hagyják befolyni a külföldi tőkét. Bár nehéz év vár ránk, úgy vélem, a választott vezetőknek kell hitet adni az embereknek. Ma már szerencsére nem fentről értékelnek és osztanak le pénzeket, feladatokat. Itt van az elosztás és az értékelés is. Rám és a családomra is óriási fizikai és szellemi terhek várnak, de ezt vállaltam, és dolgoznom kell. Verseny lesz ez az esztendő, kemény verseny, ugyanakkor mindenkinek tudnia kell, van amiből le kell adni, és ezt az átmeneti időszakra vállalni kell. Porgányi Gyula, a Szilasmenti Termelőszövetkezet elnöke is optimista, mint mindig. — A szövetkezet célja fenntartani azokat a lehetőségeket, amelyek a korábbi években megvoltak. Várom a földtörvényt és a szövetkezeti törvényt, mert enélkül nem lehet előre lépni. A gazdaság dolgozóit továbbra is jól szeretnénk fizetni, hogy ne érezzék a rohamos életszínvonalesést. Bízom abban, hogy ezt a szövetkezetei össze és meg lehet tartani. Magánemberként is az a célom, hogy családomnak a megszokott életszínvonalát tartsam, de ha bizonyos dolgokról le kell mondani, azt is tudomásul vesszük. Többet kell vállalni és vállalkozni minden embernek, meg kell kapaszkodnunk, mert van kivezető út. Ugyanakkor óvatosnak kell lennünk, mert ez az az év, amikor kicsúszhat lábunk alól a talaj. Az aluljáróban szatyrot cipelő, 74 éves Farkasné a következőképpen néz az új év elé: — Kisnyugdíjas vagyok, a férjem bénán fekszik odahaza. Átsírtuk a szilveszter éjszakát, nem tudjuk, mi vár ránk. Eddig még futotta tejre, kenyérre, krumlira és néha csontos húsra, de ha az árakat továbbra is emelik, kilátástalan lesz a helyzetünk. Árvái Magdolna Ez azonban a múlt és az igazgató inkább a holnapra gondol. A jövőre és arra, hogy a kéttannyelvű oktatás célja nem az, hogy évente kikerüljön harminc közép-, vagy felsőfokú nyelvvizsgával felvértezett érettségizett fiatal Aszódról. Nyelvvizsgára felkészülni másképp is lehet. Az új oktatási forma értelmét a francia és magyar fiatalok között kialakuló barátság lehetőségében látja. Államközi szerződés garantálja, hogy minden, az osztályban tanuló diák az öt év során egyszer két hetet Franciaországban tölt. — Tudom persze, hogy a két hét nem elég a barátságok kialakulásához — sóhajtott fel. — A szegényebb szülőktől viszont nem várhatjuk, hogy fedezik egy második kiutazás költségeit. Ezért szeretnék alapítványt létrehozni. Francia barátaim mellett levéllel fordultam a volt miniszterelnök, Barre úr magyar származású feleségéhez, hogy segítséget kérjek a tartalmas, élő kapcsolatok feltételeinek megteremtéséhez. A két másik gimnáziumi osztályban is szeretnének változtatni Aszódon. Az egyiket a humán, a másikat a reál tárgyak iránt érdeklődőknek ajánlják. Az első két évben nagy átalakítást nem terveznek. A második év végén cserélhet a tanuló, ha érdeklődési köre megváltozik vagy kikristályosodik. Ez az átalakítás elősegítheti hogy csökkenjen a Petőfi-gimnázium tanteremgondja, hiszen már egyre nehezebben fértek el a választható tantárgyak kavalkádja és az óraütközések miatt a falak között. Balázs Gusztáv Munkaszervező iroda Dolgozó diákok Génius Munkaszervező Iroda nyílt az agráregyetem kollégiumában. Ragoncsa Zoltán negyedéves gazdászhallgatót, az iroda egyiik képviselőjét arról kérdeztük, hogyan jött az ötlet? — Egyrészt divatból, másrészt nem hiszem, hogy az itt élő ezerkétszáz egyetemistának ne lenne szüksége időnként munkára. — Mit kell tudni az iroda működéséről? — A hasonló budapesti irodák százszázalékos haszonkulccsal dolgoznak, ami kizsákmányolás, és csak tagok kaphatnak munkát. Nálunk nincs kötelező belépés. Ha valaki dolgozni akar, befizet kétszáz forintot, így számítógépes nyilvántartásba kerül, s ennek alapján három munkanapot biztosítunk a számára. Ha több napot akar dolgozni, a továbbiakban naponként plusz ötven forintot kell fizetnie. D. K. Az ünnepnapok is alkalmasak — a figyelő ember számára — tapasztalatok gyűjtésére, jelenségek megfigyelésére. Sok mindent látva, hallottam az ünnepek idején, de leginkább abban a véleményemben erősödtem meg, hogy napjainkban túlságo san sok a zene. Muzsika szól a családoknál, ha vacsorát főznek, gyereket etetnek, szeretkeznek, takarítanak, olvasnak, beretválkoznak, fürdenek az emberek. Mondják, hogy villanyszerelő, kőműves, szobafestő el nem szegődik olyan helyre, ahol nem használhatja a rádióját, melyet a többi szerszámjával együtt a táskájában vagy a ládájában hordoz Karácsonykor úgy fogalmaztam: a zene olyan környezeti kellék, mint a fűtőtestből áradó meleg vagy a szoba kellő megvilágító sa. — Zene nélkül bútoro zatlan a lakás — fogai mazta meg barátom tizen éves lánya. Figyeltem magam és rájöttem: a muzsika az ébredés pillanatától elalváso-Zene helyett emberi szót Mindenütt gép muzsikál mig (feleségem szerint nálam tovább is) velem, illetve velünk van. A kertben, a hétvégi házban, a kirándulásainkon. Mindenütt. Azt hiszem, nem véletlenül. A zenével akarjuk elhatárolni magunkat az élet súlyosabb és közvetlenebb zajaitól. Régen fütyörészett, dúdolgatott a beijedt, magna maradt ember. Most a mások zenéjét hívja segítségül. A mindennapi gondok ellen. Magában már nem bízik. Állítják, hogy fiatal házasoknak előbb van zenejátszó készülékük, mint rendes télikabátjuk Télikabát nélkül megvannak, de szeretni egymást :sak zeneszóra tudják. Bizony, sok a zene, de sajnos kevesen vannak, akik zenélnek. Kevesebben, mint szüléink idejében voltak. Pedig a zene szárnyakat ad a megtört léleknek, frissítőleg hat a fáradt testnek. De hát miért zenélnénk mi, az emberek, amikor a gépi sokszorosítás lehetővé teszi, hogy amit kevesen csinálnak, már az is mindenhová befurakodhat. P'zért aztán szegényesebbek, sivárabbak lesznek az ünnepi találkozások, rokoni látogatások, mert a harsogó, sokszor igen silány muzsika miatt keveset beszélünk. Jó lenne kipróbálni a gondolatok közlésének legegyszerűbb módját: a beszélgetést. Vajon tudunk-e vele élni? Minden zenei kísérlet, aláfestés nélkül — önmagában és önmagáért. A gépi zene helyett szólhatna, zenghetne a meleg emberi hang. Legalább az ünnepeken. Fercsik Mihály
