Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-26 / 22. szám
A gyűjtószenvedély számukra kényszer Hogy élnek a mi csőlakóink? Hogyan viselkedjünk, hogyan erezzünk a hajléktalanokkal? Szánjuk őket, és igyekezzünk segíteni rajtuk? Vagy jobb, ha óvatosságból a közelségüket is kerüljük? Ez a kettősség sokunkban él. Talán csak azok biztosak, akik megjárták az együttérzésükkel, vagy eleve ellenszenvet éreznek az ápolatlan, elesettnek látszó csövesekkel szemben. Elfogadom, követhetetlen egy életforma ez: éjjel itt-ott meghúzzák magukat, nappal pedig a borszag után mennek. Mindezt a lét és nemlét határán lmbolyogva teszik. De kik Is valójában ők? Valamikor a fiatalok bizonyos, máról holnapra élő csoportja különítette meg magát a csöves jelzővel. Persze akkor inkább a csőnadrágra, mint a csőlakásra gondoltak, hiszen legtöbbjüknek volt hová hazamenni, de ott nem érezték jól magukat. Úgy kezdődött Ma a csöves szó helyett a hajléktalan a hivatalos forma, aminek hallatára olyan, többnyire korosabb férfiakra és nőkre gondolunk, akiknek se munkahelyük, se szállásuk. Minden vagyonkájuk az, ami rajtuk vagy horpadt kofferjükben van. A szakadt gúnya alatt kinek-kinek a maga története, az, ahogyan idáig sülylyedt. Válás, öregség, betegség, alkohol. Többnyire ezek, no, meg a kilátástalanság amit nem tudnak áthidalni sem érzelmi, sem anyagi tartalékokkal. Nemrég említést tettünk arról, hogy a ligetbeli takarítási akció során a városi képviselő-testület tagjai, akik nem szégyellték a szemetet szedni mások után, egy bokor tövében alkalmi szálláshelyre bukkantak. A továbbiakról azóta sem értesültünk, csak valami egyébről. Egy botra támaszkodó nyugdíjas kopogtatott szerkesztőségünkben, szándéka szerint azért, hogy másokat még idejében megóvjon attól, ami vele történt, öt ugyanis meglopták, a saját lakásán... — Ügy kezdődött, hogy kopogott az az ember. Azt állította, hogy a Gabi hív a borozóból. Mondtam, jó, csak felveszem a kabátomat. Erre ő kérte, engedjem be kezet mosni. Beengedtem. Amikorra belebújtam a kabátomba, már nem volt sehol. A rádiómmal együtt, eltűnt. Azért bementem a borozóba. Lassacskán, látja, bottal járok, és kérdezem az illetőtől, hogy valóban üzent-e? Mondanom se kell, semmit nem tudott a dologról. Nyilván trükk volt. Az a férfi, látásból ismerem, csak egy hajléktalan. Később megtudtam, hogy egy társának átadta a rádiót, az keresett rá vevőt. Nézze, ez az elemtartó bakelitfedele. Ennyi maradt nekem a készülékből. Valahogy ottmaradt az asztalon. Hát ezért mondom, hogy mindenki vigyázzon a jóindulatával, nehogy pórul járjon, mint én. A botos úr tovább mesélt. Elmondta tapasztalatait arról, mit látott egyik este a váci vasútállomáson. A dohányzó váróban vackolnak be, ahol fűtés is van. Senki nem háborgatja őket, csak néha a cigányok, akik önhatalmúlag „razziáznak” közöttük. Állítólag azért haragszanak, mert az elkövetett lopásokat az ő kontójukra írják. Mert mostanában egyre több a kerékpár- és egyéb lopás. Minden kelendő, ami mozdítható, és valami kis pénzt is ér. Majd a rendőrség Meghallgattuk az intő szavakat, majd Nagy Lajos állomásfőnököt kérdeztük, nekik van-e bajuk a hajléktalanokkal. — Tudunk róluk, bizonyos fokig el is viseíjük a jelenlétüket, csupán éjjel fél egy és három óra között kell elhagyniuk az épületet, amikor takarítunk. — Vannak köztük ismerős arcok? Egyáltalán váciak vagy pedig Budapestről szállingóznak ide? — Azt nem tudom, honnan származnak, mi nem igazoltathatjuk őket. Legfeljebb majd a vasúti rendőrség, ha megszerveződik. Erre vannak is kilátások. Egyébként a városi rendőrök gyakran megfordulnak a környékünkön, igazol-Tisztújító közgyűlés után Református tisztségviselők Valószínűleg a Reformátusok Lapjának olvasóin kívül kevesen tudják, hogy az északpesti egyházmegye tisztújító közgyűlést tartott, s a változások érintik Vácot és környékét is. Az észak-pesti egyházmegye új esperese Fónagy Miklós kosdi lelkipásztor lett. 1945- ben született, lelkészcsaládból, édesapja ugyanennek az egyházmegyének nyolc éven át volt esperese. 18 éven át volt Kerepestarcsa és Mogyoród lelkipásztora, a múlt évben hívta meg a kosdi gyülekezet lelkészének. Az eddigi, most leköszönt esperesnek, Berzétei Lászlónak a tiszteletbeli esperes címet adományozták. A tisztségviselők között a tatnak is. ök talán könnyebben válaszolnak arra is, hogy okoztak-e rendbontást, verekedést — válaszolta az állomásfőnök. Ezek után természetesen a rendőrségen kopogtattunk, és Varga László századostól, a közrendvédelmi és közlekedési osztály vezetőjétől kérdeztünk a hajléktalanok felől. — Azt ugye, nem kell megkérdeznem, vannak-e Vácott hajléktalanok, mindannyian találkozunk velük, de hogy az önök becslései szerint menynyien lehetnek, megérdeklődhetem? — Hogyne, de határozott választ erre nem lehet adni. Egyik nap ennyien tűnnek fel a váróteremben, a másikon annyian. Nyolctól akár húszig is. Idegi következő váci területiek szerepelnek: Egyházmegyei gondnok Búzás János fóti gondnok lett, a lelkészi főjegyző Csuka Tamás váci lelkipásztor. A lelkészi tanácsbírók közt van Héder László gödi és Végh Tamás fóti lelkész, a világi tanácsbírók közt Mikó Gyula Vácról. Egyházkerületi lelkészi tanácsbíró Héder László Gödről és póttag Végh Tamás Fótról. Egyházkerületi világi ta náasbírők: Kis Csongor Vácról, Sz. Kalmár Sándor Fótról. Zsinati lelkész képviselő Csuka Tamás (Vác), póttag Fónagy Miklós (Kösd). Világi pótképviselő: Mikó Gyula (Vác). — kas. Kedden és csütörtökön Reménység-ügyelet A Váci Reménység Egyesület ezentúl hetente kétszer ügyeletet tart székházában, a Csányi körút 58. sz. fsz. 11-es szobában, keddi és csütörtöki napokon 16—18 óráig. Várják mindazokat, akik egyetértenek az egyesület alapszabályával és a továbbiakban tagként is szeretnék segíteni a VRE működését. Ezeken a fogadóórákon lehet jelenthez ni a különböző szakosztályok ba is (cserkész, atlétika, serdülő labdarúgás, kézilabda, turisztika, asztalifoci). Ebben az időben a tagdíjak is rendezhetők. ■en is — Sok bajuk van belük? — Azt nem mondhatnám. Igaz, néhányszor segítenünk kellett kitessékelni őket a takarítás idején, de többet nem is tehetünk. Hová küldjük őket? Tudjuk, hogy a személyibe írt lakcímek fiktívek. Akad olyan is, akinek már a hatvanas évektől ugyanaz a nem létező cím van bejelentve. ÖJc verekedést nem kezdeményeztek. Hívtak ugyan várótermi verekedéshez minket, dé azok egyikének sem hajléktalanok voltaic a szereplői. — Tudomása szerint hogyan teremtik elő a megélhetéshez szükséges anyagiakat? — Elsősorban gyűjtögetéssel. Elhagyott üvegeket vagy papírt tesznek pénzzé. Van olyan, akinek még kerekes kocsija is van ehhez, azon tolja a kincsét a MÉH-telepre. Tapasztalataink szerint igyekeznek meghúzni magukat. Csendesek. Azzal is megelégszenek, ha békén hagyják őket, nem szeretnék felhívni magukra a figyelmet. — Lopásokról, beosonásokról ezek szerint ők nem tehetnek? — Nézze, kivétel mindig van. Köztük is lehet olyan, aki tisztességtelen eszközökkel próbál pénzhez jutni. Nálunk eddig nem tett senki ilyen feljelentést. — És ha tenne? Elkapnák a tetteseket? — Ha nincs nyomozás, akkor biztosan nem, de ha nyomozunk, megtalálhatjuk. — Végül azt árulja el, a mi csöveseink valóban a sajátjaink? Tehát azok a fiktív lakóhelyek váci címek vagy nem? — A kilencven százalékuk mind váci, sőt lehet, hogy ennél több is. Mindössze egy-két idegen csellengőről tudunk — válaszolta Varga százados. Dudás Zoltán A Don-kanyarnál járt Szeretné látni a sírokat Varga Pállal akkor Is- után nehéz időszak követke- hús, amit le tudtunk faragni merkedtem meg, amikor zett, szinte aludni nem volt az elesett lovakról. Az égő háfelkeresett, hogy hírünk időnk, parancsot parancs után zaknál a gerendamaradványomán érdeklődjön, ponto- kaptunk. Magyar repülőgépet, nyokból raktunk tüzet, melesan mikor tartják a buda- páncélost Sztarij Oszkolig gedtünk, sütöttük a krumplit, vári Mátyás-templomban a nem láttam. Nagy volt a pusz- Ez ment több napon keresztül, szentmisét a doni évforduló títás, a páncéltörőt vontató lo- Amikor elértük a németeket, alkalmából. A 74 esztendős vak ott maradtak, sőt még az utána állandóan velük vonulférfl — mint megtudtam — egyik fogatos, a falumbeli tunk. szintén részt vett az akkori Szűcs Pál, szintén. Ahogy mi Körülbelül január vége felé harcokban, s már két esz- mentünk, úgy jöttek utánunk egy faluba értünk, illetve a tenaeje írja emieKeit. az oroszok Katatovka felé. A felvonulási úton rengeteg kovZcKhv, maradékból éltünk. A faluban csit láttunk, mintha valamire ItcbODD __ ,_ ___ __, /, Iráczíilnánolr a námofolr Deákvári lakásán hosszasan beszélgettünk Varga 0 templomban kaptunk élei Pállal felesége jelenlétében, met, a templom körül voltak az átélt harcokról. Felesége olyanok, akik már nagyon bemeg is jegyezte: — Nem tu- rúgtak, s bizony ezek ott fagydom hogyan lehet ilyen ponto- tak meg. Itt már nem paransan emlékezni mindenre! A válasz a férjtől ez volt: —Ezeket az emlékeket nem lehet elfelejteni! készülnének a németek. Nem mertünk bemenni az épületekbe mi sem, figyeltünk. Hajnalban nagy dübörgést hallottunk, jöttek az orosz teherautók, tankok visszafelé. Harc kezdődött. Nem vagyok benne biztos, február kettő, három, vagy negyediké körül csőit senki. Találkoztam Deák hadnaggyal, kiküldött a falu szélére, harminc emberrel figyelőállásba. ígéretet tett, hogy 18—20 kilométeres rést vágkét óra múlva jön a váltás, tunk, ahol ki lehetett törni. ám hiába vártunk. Az embe- Egy hónapig civilektől kap- Pali bácsi éppen egy könyvet rek zúgolódtak, mondtam ne- tunk élelmet. Sokan, a helybéjijjí! olvasott, visszaemlékezést az akkori eseményekről, ám néhány megjegyzéssel nem ért egyet. — A könyv szerzője azt írja — ő mintegy 70 kilométerre a harcvonaltól volt —, vitték a hízókat. Hol láttam én hízóélelmet vételezni, Ismét jön a hadnagy, azonnal a csoporttal tovább kell menni. Jóformán nem is tudtunk enni, máris , . „ . , menni kellett. Harcok, emberveszteség mindkét rész«., . kik: Tudjátok mit, bevonu- liek sírtak, sajnálták a magyalunk, legfeljebb főbe lőnek, rókát. Sztarij Oszkoltól mint- Visszamentünk a templomba egy 4-5 kilométerre volt lehetőség a mosakodásra, és orvosi kezelésre, mert megfagyott a lábam. Az orvostól elvittek Kijevbe, s innen Szegedre, kórházba. dik sokszor ilyen kijelentésen — méltatlankodik Varga Pál. Majd amikor arról kérdezem, milyen élmény volt a misén részt venni, Pali bácsi így válaszol: — Mindenki sírt — nagyon sokan voltunk, persze nem mindegyikünk volt frontharcos —, eljöttek az elesettek családtagjai is. Balassagyarmatról 1942 novemberében indultunk vonattal Belgorodig — kezd bele történetébe Varga Pál. — Ezután gyalogoltunk Novioszkol, Sztalioszkol településeken át, akkor már térdig érő hóban, 35 fokos hidegben. Utánpótlásként mentünk ki, mert a mi zászlóaljunkat nagyon szétverték, az emberek mintegy fele elpusztult: Végül Oszkinóban kötöttünk ki. Este 5—6 óra között elszállásoltak, ott még találkoztam egy földimmel is, nézsai fiúval, Kucsere Vincével. Szétnéztem a községben, s mindjárt meghatott, amikor egy nagy téren, több mint 200 sírt láttam, mindegyiken rajta a sisak. Másnap este 9—10 óra felé vittek ki a frontvonalba. Én géppuskás voltam a tényleges katonai szolgálat alatt is, itt szakaszvezető. Karácsonyig néhány aknavetős vagy ágyulövedékes támadás volt, január 11-ig nem történt különösebb esemény. Ám nemsokára aknavetőtüzet kaptunk, meg ágyulövedéket. Ennek a leple alatt jöttek az orosz sítalpasok. A fogadtatás részünkről nem maradt el, a harc után visszahúzódtak. 13-án újból kaptunk tüzet, ekkor már nagyobb volt a támadás. Figyelmünket felhívta, hogy jobbrabalra, előttünk is. igen nagy motorzúgást hallottunk. Azfáluról falura gyalogoltunk — ez a következő időszak krónikája, majd fogságba estünk. íHiií Ahogy mentünk a domboldalon, mondom Pápai Ferenc társamnak, szökjünk meg! Társam vonakodott, én fogtam magam, neki a nagy hónak. Több mint száz méterre lehettem az emberoszloptól, látom, hogy Feri szintén ballag utánam. S ezzel, hogy kiugrottam, a foglyok mindegyike menekülni kezdett. Ahogy mentünk tovább, a repülőgép felettünk húzott mindig egy irányba. Ezen a vonalon haladtunk, s rátérítettek bennünket arra az útra, ahol a németek voltaik. Élelemvételezés az úton nem volt, csak fagyos krumpli és fagyos lóígy kerül Varga Pál Magyarországra, ám otthonába nem jutott el, s fiát — aki nem sokkal bevonulása után született —, csak három év után láthatta. Alig tette be lábát iámét szülőföldjére, gyógyulása után ismét Oroszország feli vitte a vonat. Maradandó nyomóit hagyott életében, egészségében az 1956-os időszak is, ám most a Don-kanyarl emlékekre helyeztük a fő hangsúlyt. Varga Pál szívesen áldozna anyagiakkal is, ha végigjárhatná azt az útvonalat, amelyet huszonhat évesen megtett. Szeretné látni Oszkinóban, megvannak-e a magyal sírok? Vagy már a földdel tették egyenlővé a dózerek? Halász Erzsébet A szén is, a gáz is hiánycikk Hideget esznek - hidegben? Gondot jelentett a családnak a karácsony előtti időszakban, hogy hiánycikknek számította szén, holott sok család visszatért erre a tüzelési formára. Bár kérdezhetné az ember, miért nem gondoskodnak még a hideg idő beállta előtt a fűtési idényre szükséges tüzelő beszerzéséről. Erre egyszerű a válasz. Azért, mert nem futja, hiszen nem olcsó a szén, sőt a megfelelő minőségűt sem lehet állandóan kapni. Váci főtér - váci házak f *),’ ; SíáM'U-F _ Fejér Ferenc rajza A váci tüzelőanyag-telepen érdeklődésünkre elmondták, a helyzet változatlan, nem folyamatos a szállítás. Sorban állnak a megrendelők, s ha érkezik egy vagon szén — mint 24- én reggel, amikor várpalotai brikettet kaptak —, azt pillanatok alatt kiszállítják. Nem jön be a megrendelt mennyiség, hiába sürgetik a bányákat, amelyek bizonyára többet vállaltak, mint amekkora mennyiséget ki tudnak termelni. A Tüzép-iteiepeken minden mennyiséget el tudnának adni. A bányák állítólag előnyben részesítik azokat, akik készpénzzel fizetnek, azokkal szemben, akik később utalják át az ellenértékét — ám hírek szerint, már a helyben fizetőket sem tudják kiszolgálni. Nemcsak a tüzelőanyag-telepen áll időnként sor, hanem a palackos gázért is. Ám ebben az esetben — mondják — a töltőállomás megfeszítetten dolgozik. Szerdán délután több, mint négyszáz palackot túlórában adtak ki — tudtuk meg a váci cseretelep munkatársától —, másnap már a maradék 150—200 darab is elkelt. Karácsony előtt még érthető volt a sor — tájékoztattak —, hiszen elterjedt, hogy felemelik a gáz árát januárra, ám az értékesítők számára felfoghatatlan most a nagy igény. S bizony akad olyan vevőjük is, aki a cserepalackot még félig megtöltötten hozza vissza. Akár felfoghatatlan, akár nem, tény, hogy sokan képtelenek hozzájutni a palackos gázhoz — a városban is és a környékbeli településeken is. így aztán könnyen előfordulhat, hogy — szén és gáz hiányában — ezen a hétvégén több családban hideget esznek — hidegben. B.—B.
