Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-05 / 4. szám

10

1991. JANUAR 5., SZOMBAT

Megalakult a GÉSZ

MII ER, HA MAGYAR?

Az elmúlt hetekben új szervezetet jegyeztek be, Gazdasági Vezetők Érdekvédelmi Szövetsége néven. Az új szerveződés nem tévesztendő össze a CYOSZ-szal, és nem azonos a V OSZ-szal sem. Gyakorlati gazdasági szakembereket tömörít, s deklarált célja e réteg érdekeinek képviselete.

— Miért döntöttek ügy, hogy most kell életre hívni ezt a szövetséget? — kérdeztük dr. Szigeti Abristól, az Interg’lob vezérigazgatójától, a GESZ főtitkárától.

— A gazdaságot közvetlenül működtető szakembereket — a gyakorló közgazdászokat,

üzemgazdászokat, jogászokat, műszakiakat —, és az utóbbi évek, évtizedek vállalatvezetőit egyre több sérelem éri. Nem szabályozták sem jogaikat, sem kötelezettségeiket.

NICKELSDORF ÉS BECS KÖZÖTT

A megalakult és lassan „felálló” önkormányzatok sok feladatuk mellett minden bizonynyal még nem mérték fel — bar előbb-utóbb meg kell tenniük —, hogy az egy-egy településért vállalt felelősségbe az adott falu, város közlekedése és közlekedésbiztonsága is beletartozik. Nem egyszerű . és nem könnyű a feladat, hiszen míg korábban felsőbb utasítások és felsőbb „pántlikázott” pénzek adták és diktálták egy adott település közlekedésfejlesztését, most az önállóság révén a településeknek kell saját közlekedésüket megszervezni — és esetleg túlnyomó többségében saját zsebből.

Sok évvel ezelőtt a Magyar Autóklub és az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács mozgalmat hirdetett, amelyben az autósok véleményét és segítségét kérték: ha valahol úthibát, félreértelmezhető közlekedési jelzőtáblát vagy ésszerűtlen közlekedésszervezést tapasztalnak, jelezzék azt, hogy változtatni lehessen a jogos vélemények és érvek alapján. Nos, ez az országos akció, ha nem is szűnt meg teljesen, de minden esetre „elcsendesült”. Bízzunk benne, hogy csak Csipkerózsika-álomba, hiszen nagyon nagy szükségünk van településenként az ott élők, az ott közlekedők véleményére.

Az önkormányzatok közlekedésbiztonsági leckéje tehát adott; mennyire és hogyan tudják aktivizálni településük mindennapi közlekedőit. Túlságosan magyarázni, érvelni a fentiek mellett talán nem szükséges: egy település jól szervezett közlekedése, közlekedésbiztonsága a település valamennyi lakójának érdeke.

De hát mit tehet az önkormányzat? Furcsa lenne, ha most itt tételes felsorolást próbálnánk adni. Maradjunk inkább a példáknál. Aki utazott már autóval Bécsbe, az minden bizonnyal jól emlékszik azokra az osztrák településekre, amelyeken átfut a Nickelsdorf—Becs közötti főút. Nos, a helyi öntkormányzatak figyelemfelhívó jelzései, hogy hány gyerek él a faluban, vagy hogy évente hány baleset történik — minden autós számára hatásos és hasznos figyelmeztetések. De szólhatnánk a tudatosan kiépített járdaszigetekről a települések elején és végén, amelyek lassításra késztetik a száguldozókat, s találkozhattunk már — nemcsak Ausztriában, máshol is — az úgynevezett „fekvő” rendőrrel, a nagyobb se besség mellett a motort és at vázat veszélyeztető útbordákkal, azaz épített huplikkal is.

Ha az önkormányzatok közlekedési feladatairól szólunk, akkor azt is meg kell említeni, hogy a kollektív döntés egy egy településen a kollektív felelősség vállalását is jelenti. Ez pedig a közlekedés biztonságán túl mást is jelent: demokratikusan működő önkormányzatot, de emellett — némi túlzással — közlekedésszervezők és közlekedők érdekszövetségét is.

S. B. A.

SZÉCHENYI MALMA

Látszatra nagyon távolról kezdem. Széchenyi István 1837. június 7-én felirattal fordult Pest vármegye közgyűléséhez. Támogatókat kereseti bennük javaslatához, „részvényes társasággal gőzmalom” létesítéséhez. Érdemes megkülönböztetett figyelemmel olvasni az iratban az indoklást. Így hangzik: „S pedig nem azért, hogy egy gőzmalmunk legyen, hanem hogy ez mintául szolgálván, lassanként mindenütt állíttassanak fel gőzmalmokat, s hazánk, gabona helyett, végképp liszttel űzze kereskedését; mi által nemcsak mezei gazdáink nyernének tetemesen, de a szegényebb sorsúnak is kőszénásás, molnárság, a lisztet felfogó dongó készítése sat. által új keresetkor nyittatnék.” Távoli a példa? Ma, amikor recseg-ropog a megye élelmiszeriparának a szerkezeti építménye, aligha lelhető aktuálisabb hivatkozás: esetpélda. A megyében, az élelmiszeripar a század húszas évei óta kiemelkedő szerepet játszik. Egyrészt felvette a termelői kínálat egy bizonyos hányadát, másrészt viszont kenyérkereseti lehetőséget nyújtott azoknak, akik szezonmunkásként elszegődhettek a kisebb és nagyobb üzemekbe. Az országban termelt gyümölcskonzerveknek az egyötödét ma is a megyében állítják elő, innen esztendőnként félmillió sertés került a vágóhidakra a legutóbbi időszakot nézve, s az élelmiszer-ipari üzemekben a megyében több mint tizenkétezer ember keresheti meg a kenyerét. Meddig?

A kérdés nem szónoki, hanem drámaian igaz. Ma mindennapossá váltak az elbocsátások, elsőként — például a tartósítóipari üzemekben — a szerződéses munkatársakkal (akiknek ezen az iparterületen jelentős az aránya) közölték a szomorú hírt: a korábbi szokásokkal ellentétben, ne számítsanak munkaszerződésüknek a meghosszabbítására. Az ok nemcsak az, hogy kevesebb ember is elég, fel keli számolni a kapun belüli munkanélküliséget, hanem ok az is, hogy meredeken csökken a megrendelések mennyisége, azaz egyre kevesebb a munka. Van olyan üzem, ahol a szovjet szállítások megszűnése miatt a termelésnek a fele vált feleslegessé! De valóban feleslegessé vált?

Felületes szemlélődésre úgy tűnhet, néhány hónap alatt ült le a megye élelmiszeripara. Valójában azonban az történt, történik, hogy most, rövid idő alatt kerülnek felszínre mindazok a feszültségek, ellentmondások, amelyek évek, évtizedek óta léteztek, csak éppen rejtve, elhallgatva, örökösen a szőnyeg alá söpörve. Már a hetvenes évek elején megmutatkoztak a bajok. A fejlesztési források fokozatos, de folyamatos szűkülése elkerülhetetlenné tette a piacvesztést: az igényes, kemény valutával fizető partnerek csökkenő táborát. Ma azonban nemcsak a túlságosan is egyoldalú — a KGST-országokra alapozott — kivitel árát kell megfizetni, hanem azt az árat is,

amelyet a túlságosan koncentrált iparfejlesztés, a gyors, rugalmas kisüzemek elsorvasztása, lehetetlenné tétele követel.

A megyét járva, sorozatosan találkozom műszakok leállításával (a két műszakos munkarend megszüntetésével, a folyamatos műszakok átállításával két műszakra), elbocsátásokkal, rövidített munkaidő bevezetésével. S találkozom azzal is, hogy egy-egy községben, városban (Nagykőröstől Örkényen át Kartalig) ezrével visítanak a nagyüzemi meg a háztáji ólakban az át nem vett, „túltartott” sertések ... A vágóhidak nem fogadják az alapanyagot, mert nem tudnak azzal mit kezdeni. Hasonló a helyzet a szarvasmarha, a baromfi átvételénél is, annak ellenére, hogy például a nyers hús kivitele január és október között 16, a vágott baromfié 14,5 százalékkal emelkedett 1989-hez mérten. Ezek a kiviteli többletek azonban nem tudják ellensúlyozni a belföldi keresletnek a visszaesését. A nyers hús kivitelének 72 millió dolláros többlete nagy fegyvertény, de a ma kialakult helyzetben rövidesen nem lesz mit exportálni, olyan iramban fogynak az állatok. S elsősorban azért fogynak, mert a hazai piac nem tudja megvásárolni a drága árut, azaz nem tudja megfizetni a drága takarmányon felnevelt jószágot. Aki tehát azt hiszi, fizetőképes belföldi kereslet nélkül fenntartható az élelmiszerek kivitele, elemi hibát követ el. Ezt az elemi hibát napjainkban nem csak laikusok, hanem kormányzati emberek is elkövetik ...

Találni ma már bátortalan kezdeményezéseket arra, hogy a tragikus helyzetet könnyítsék helyben, a többi között az önkormányzatnak a bevonásával is. Az olcsóbb áru — már vannak a megyében húst, húskészítményt a lehetséges ár alatt árusító üzletek, közöttük magántulajdonú boltok is — nem elérhetetlen! A megoldás ott van, ahol valamikor: a gyors, rugalmas, az igényeket maximálisan kielégítő kisüzemekben. A helyi vágóhidak, sütőüzemek, savanyítok hálózatának a kialakítása, a néhány főt foglalkoztató tésztakészítő műhelyek támogatása, a borfeldolgozás, a tejterméket előállító kisüzemek bátorítása (például adómentesség megadásával) miért tartozna az álmok, a lehetetlenségek birodalmába? Az a baj, hogy a mai harácstőke a legkevésbé az élelmiszeriparba kíván befektetni, a józan kistőkés viszont, aki nem nagy hasznot, hanem biztos megélhetést keres, nem lát elég biztosítékot, nem tapasztal kellő bátorítást. A képviselő-testületek túlterheltek, s ennek következtében éopen arra nem jutott eddig idejük, amire a legjobban kellett volna. A legjobban, mert hiszen beláthatjuk, a bélyegző-, címer-, utcanévtáblacseréknél, a véget érni nem akaró pártpresztízscsaláknál fontosabb a foglalkoztatás alakulása. az élelmiszer-ellátás, a helyi árak szintié. Mert még el nem feledem, ide írom: Széchenvi István beadványára a vármegye közgyűlése hat nap elteltével (!) válaszolt. Az 1837. június 13-i közgyűlési ülésen úgy határoztak, hogy a „közhasznú szándékot’’ mindenben és minden eszközzel támogatják ...

Mészáros Ottó

Lassan olyan kép alakul ki,

mintha a letűnt rendszer valamennyi hibájáért ők lennének a felelősek. Sokan elfelejtik, hogy nem „jókedvükből’’ fizették be a költségvetésbe a fejlesztésre fordítható pénzeszközöket, így ítélve avulásra az állóeszközparkot. Az érvényes gazdasági szabályozóknak megfelelőn jártak el. A magyar szürkeállománynak ugyanúgy részét képezi az értelmiségnek ez a rétege, mint például a művészek. S hogy végképp ne kallódjanak el, szükséges, hogy valamennyi fórumon képviseljék őket. Ezeknek az embereknek az értéke ma vetekszik — ha meg nem haladja — a hazai állóeszközpark értékével. Az Interglob az első privatizációs program húsz vállalata között van. Ha bármelyik esetleges külföldi partnerrel tárgyalunk az első kérdésünk: milyen arányban marad meg a vállalati menedzsment? A vállalat eszközei csak másodikként kerülnek szóba. Ezeik ugyanis pótolhatók; megvásárolhatók, s hamarosan termelnek is. A menedzsment nem ilyen! A kapcsolatrendszerek nem építhetők ki egyik pillanatról másikra. Eltekintve attól, hogy újjáteremtésük nagyon tőkeigényes, egyik külföldi partnernek sincs ideje, pénze rá A szakembereknek ma már nem kell külföldre menniük ahhoz, hogy elvesszenek a nemzetgazdaság számára, elég ha vegyes vagy tisztán külföldi érdekeltségű vállalkozások alkalmazásába lépnek Már érezhető ez a tendencia.

— Ennek a folyamatnak kíván gátat vetni a GESZ'1

— Sajnos, ezt lehetetlen megakadályozni. Viszont ha képesek lennének alternatívát nyájtani a vezetőknek, talán lassulna a folyamat. A közeljövő legjelentősebb állami bevételei a privatizációból származnak majd. Márpedig a gyárak, a vállalatok menedzsment nélkül felét, harmadát érik.

— Milyen lehetőséget tud, illetve kivan nyújtani a szövetség?

— Egyelőre maradjunk a „kívánnál". A tapasztalatok azt mutatják: a menedzsment, ha anyagilag és erkölcsileg részt vehet a vállalat újjáépítésében, akkor marad, ellenkező esetben céget változtat. A külföldi partnerek akár többségi tulajdonuk rovására is hajlandók átengedni meghatározott tulajdonrészt, megteremtve ezzel a vezető gárda érdekeltségét.

— A mai vezetők, bár jB- védelmük meghaladja az átlagot. nem valószínű, hogy képesek lennének tőkéstársként; beszállni egy újjáalakuló gyárba?

— Akár hitel révén is szerezhetnek 100-200 ezer forintos részesedést. Mielőtt azonban kockáztatnák vagyonukat, szükséges, hogy mind a kötelezettségeiket, mind a jogaikat tisztázzák. Van azonban egy másik motiváló tényező. A gazdaság irányítóit manapság — sajnos — sem érdekli a középvezetők véleménye. Ha a GESZ el tudná érni, hogy minden szinten véleménynyilvánítási joggal rendelkezzen, annak az lenne az eredménye, hogy azok a vezetők, akiknek döntő befolyásuk van a GDP alakulására, a helyükön maradnának. A vállalati igazgatóválasztások világosan bebizonyították: nem egyszerűen arról van szó, hogy a vezetők ragaszkodnak a székükhöz, hanem a dolgozók is elismerik eddigi eredményeiket.

H. A.

hogy melyek azok a kereskedelmi bankok, pénzintézetek, amelyek részt vállalnak az akcióból. Mint az iroda helyettes vezetője hangsúlyozta: a kereskedelmi bankok számára nem nagy haszonnal járó hitelkonstrukcióba való bekapcsalódás iránt vélhetően mégis azért nagy az érdeklődés, mert ily módon a hitelkihelyezéssel egyidejűleg széles körű vállalkozói réteg pénzforgalmát, számlavezetését végzi a bank, s az már jó üzlet. Az első visszajelzések máris megérkeztek: az OTP, a Posta Bank, a KHB jelezte, hogy be kíván kapcsolódni az E-hitel folyósításába.

Korábban gondot okozott, hogy az iroda szűkös létszáma nem elegendő az E-Alap kezelésére. Az eredeti tervek szerint a bankok nem vizsgálták volna a kérelmezők hitelképességét, csupán az iroda ajánlására, automatikusan folyósították volna a kölcsönt. Ez most oly módon változott meg, hogy a pénzintézetek végzik az elbírálást, és az iroda másodfokon dönt, amennyiben a pénzintézet elutasítja a kérelmezőt. Erre azonban várhatóan a gyakorlatban kevés példa lesz, hiszen a hitelt igénylőnek joga van arra, hogy amennyiben az egyik bank elutasítja kérelmét, másikhoz forduljon. Az pedig nem valószínű, hogy több pénzintézet véleményétől eltérően az Országos Kisvállalkozó Fejlesztési Iroda mégis viseli a hitel teljes kockázatát.

Az Egzisztencia Alap hónapok óta lázban tartja a vállalkozókat, ám úgy tűnik, egyelőre a felvétele illúzió — mondta Szabó Tibor a kisiparosok érdekvédelmi szövetségének képviselője, majd hangsúlyozta: a szövetség határozott véleménye szerint az E-Alap nem pótolja a kormány vállalkozásbarát politikáját.

Eredetileg az E-Alap széles körű igénybevételi lehetőséget ígért, ezt az iparosság nagy örömmel és várakozással fogadta. Az azonban máris látszik, hogy a szigorú feltételrendszer miatt igen kevesen jutnak majd ily módon újabb forrásokhoz. Szabó Tibor kifejtette azt is, hogy a kisiparosok érdekvédelmi szervezetének jelenlegi ismeretei szerint a bankoknál egyelőre nem egységes a hitelelbírálási rendszer. Ez pedig ugyancsak akadálya annak, hogy az E-Alap

a vállalkozóknak valódi gyors, megnyugtató segítséget adjon. így az E-Alap olyan újabb forrás, amelyhez a kisvállalkozók nem juthatnak hozzá, csupán azoknak a nagyvállalkozóknak kedvez, akik magas készpénzzel rendelkeznek — mondta az IPOSZ alelnöke.

A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány csak közvetve kapcsolódik az E-Alaphoz. Mint azt Varga Zoltán, az alapítványt kezelő iroda munkatársa elmondotta: a vállalkozások támogatását célul kitűző iroda főként a már megvásárolt állami tulajdon felszereléséhez képes hozzájárulni. Az érdeklődés óriási, ám félő, hogy mire az E-hitel gyakorlati folyósítása megkezdődik, kimerül az alapítvány anyagi kerete. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány forrásaiból az utolsó, harmadik részt, 1,7 milliárd forintot a napokban adták át a hitelt folyósító tizenegy 'kereskedelmi banknak. E bankok a forróst sajátjukkal kiegészítve, így január 7rétől összesen 3.5 milliárd forintos hitelkerettel állnak a vállalkozók rendelkezésére.

Félő, hogy az E-Alap csak lehetőség Ynarad, gyakorlati haszna kevés — mondta Károlyi Miklós, a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára. A VOSZ úgy véli: a pénzes adóügyi szabályozók megváltoztatása nélkül a magántőke kialakításának ez a módja nem lehet sikeres. Mivel a hitel nem a meglévő vállalkozások ,.;felfűtésére” szolgál, hanem új tevékenységek indítását célozza, a VOSZ tagjait az E-AJap kevéssé érinti. A mostani gazdasági körülmények, a munkanélküliségtől való félelem számos olyan állampolgárt is vállalkozásra kényszerít, aki nem rendelkezik kellő tapasztalattal. Támo' gatásukra éppen ezért a VOSZ elengedhetetlennek ítéli a különféle kedvezm.ényes hitelkonstrukciók mihamarabbi bevezetését.

A kiskereskedők ugyancsak csalódottak amiatt, hogy egyelőre nem élhetnek az E-Alap nvújtotta pénzfelvételi lehetőséggel. A magánkereskedők már naeyon várják, hogy a kisvállalkozói iroda megkösse a szerződést a bankokkal, s így mielőbb hozzájuthassanak a kedvezményes hitelhez. A KISOSZ becslése szerint a 45 ezer magánkereskedő mintegy negyede számít az E-Alapra.

Óriási a várakozás az Egzisztencia Alap révén juttatott hitelek iránt. A hitelkonstrukciót szabályozó jogszabály már megjelent a Magyar Közlönyben, ám egyelőre a vállalkozóknak nincs lehetőségük a hitel felvételére.

A E-Alapot az Országos Kisvállalkozás Fejlesztési Iroda (OKI) kezeli, Csanády Ágnes, az iroda helyettes vezetője elmondta: várhatóan legkorábban január végén lesz mód arra, hogy a kereskedelmi bankoktól E-hitelt vegyenek fel a vállalkozók. A Magyar Nemzeti Bank, az Állami Vagyonügynökség, a Pénzügyminisztérium és az OKI megállapodása alapján a kereskedelmi bankoknak szóló ajánlat elkészült, azokat már el is küldték az érintetteknek.

Napokon belül eldől teháf,

Hitel ma méij az ablakban