Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-25 / 21. szám

1991. JANUAR <5., PÉNTEK 5 prsr tí«.» Karbantartó csarnok épiit Ráckevén Vénséges, de meggyógyított >• HíV-szerelvények Van okuk az örömre a Cse­pel—Ráckeve HÉV-vonal dol­gozóinak. Evek, sőt évtizedek óta sérelmezik: miért pont itt kell koptatniuk az amúgy is rossz állapotban levő vágányo­kat a Szentendréről, Gödöllő­­r.ől leselejtezett szerelvények­nek. Az elöregedett kocsipar­kot természetesen eddig is megpróbálták frissíteni; tol­­dozni-foltozni. Ahol nagyon szükséges volt, drága pénzért beszerezték a hiányzó alkatré­szeket, vagy éppen új köntöst, külsőt kaptak a vonatok. Sba már végképp nem tudtak raj­tuk segíteni, elvontatták őket a szigetcsépi ócskavastemető­be. E hónap végétől nem kell azon gondolkodniuk az üzem­egység vezetőinek, munkásai­nak: hol és milyen műszerek­kel, szerszámokkal álljanak neki egy-egy kocsi javításá­nak. Mint Balogh Imrétől, a vágóhídi végállomás első em­berétől megtudtuk, hamarosan elkészül az új karbantartó­csarnok Ráckevén. Az Észak- Pest Megyei Építőipari Válla­lat dolgozói 1989 novemberé­ben láttak hozzá az építkezés­hez. A csarnokot eredetileg százhúsz méter hosszúra és tíz méter szélesre tervezték. A két vágánypáros szerelőhelyiség­nek — az első ütemben, ja­nuár végéig — csak a fele ké­szül el. A most hatvan méter hosszú épületet, s a hozzá tar­tozó kiszolgálólétesítménye­ket, öltözőket, mosdóhelyisé­geket, raktárakat a hónap utol­só hetében adják át. A mun­kák természetesen tovább foly­tatódnak, de arról, hogy az eredeti tervek mikor valósul­nak meg, arról még nem kap­tunk információkat. Balogh Imre elmondta, hogy a hatszáz négyzetméter alap­­területű épületben több érté­kes, a szerelők mindennapi MAI NAP: HIGGADT FÓTI REAGÁLÁS N e b ecsü ljék le a p a ra sz to t „Miközben arra várunk, hogy végre megoldódjék a földkérdés, azaz megszüles­sék a kárpótlási törvény, majd a szövetkezeti törvény, addig elképzelhető, hogy megszűnik maga a kérdés, il­letve a föld. Nem lesz mit privatizálni.” A Mai Nap január 22-i számában szerző megjelölése nélkül, Korlátlan felelőtlen­ség címmel utal vissza Dragon Pálnak, a Kisgazdapárt és Török Ferenc SZDSZ-képvise­­lőnek erre a korábbi fi­gyelmeztetésére. A két hon­atya, aki kifogásolja, hogy a téeszek egyre-másra alakul­nak át korlátolt felelősségű társaságokká, s ezeket nem lehet privatizálni, most új adalékkal szolgál. A fóti Vörösmarty Tsz egy­személyes kft.-ket hoz létre. A szövetkezet kisgazdapárti tagjai segítséget kértek, attól tartva, hogy elvesztik jogos tulajdonú földjeiket A cikk nyomán kérdéssel fordultunk Mészáros Gyulá­hoz. a szövetkezet általános elnökhelyetteséhez, mert a múlt évben más jellegű tá­jékoztatást kapott szerkesztő­ségünk. Ezek szerint egy osztrák bank leányvállalatá­val hárommilliárd dolláros szerződést kötöttek. A bank IS ezer munkahelyet teremtő ipartelep létesítését finanszí­rozza Fót határában, a hoz­zá tartozó infrastruktúrával együtt. A telekkönyv szerinti tulajdonosoktól megvásárolt földekért négymillió forint vételár fizetésében állapod­tak meg. A döntést részköz­gyűléseken hozták. A bankkal kötött szerződést a vagyon­ügynökség jóváhagyta. — A közös tulajdonból egyetlen négyszögölt sem ad­tunk el — állítja most az elnökhelyettes. Ezzel megvár­juk a földtörvényt. A kisgaz­dák azt feltételezve, hogy nem így áll a dolog, elődeik jussára hivatkozva, a kapott vételár 15-20 százalékát kér­ték tőlünk kárpótlásként. Ézt nem adhatjuk, mert nem kö­­zps tulajdont értékesítettünk. — A 70 hektáron beruházó bank, az itt építő társaságok nem jutnak Eöldvagvonhoz.­­csak bérlőnek minősülnek. A tagság azt tesz a földjével, amit akar. Gondolom, hogy ezzel a Kisgazdapárt program ja sem ellenkezik — jegyez­te meg végül az elnökhelyet tes, hozzá téve még: — Ne becsüljék le annyira a ma­gyar parasztot, hogy nem tudja, mit szavaz meg. Eddig is az volt a baj, hogy min­dig a pesti aszfalton döntöt­tek helyette. K. T. I. Ml AZ IGAZSÁG BUGYIBAN ? ki igazgató úr nem ér rá! Tavaly már írtunk róla, zátonyra futott ; Telefongyár Bu­gyi községbe kihelyezett üzemrészlege, amiért is sürgősen el­adó, félmilliárdért boldog boldogtalan benevezhet rá, ha a G00 fős személyzetet is átvállalja, no meg a vezető gárdát. Az idő telt a nyugtalanság nőtt, egyre vadabb hírek keltek szárnyra a községb n. Mondanom sem kel az aggódók zö­me munkás — főleg nők —, akik ha innen kicsöppennek, aligha kapnak munkát helyben. Hogy mi az oka a zátonyra­­futásnak'! Jó volna tudni. Rémlik, egykori professzorom az üzemgazdászán karon több­ször is elmondta, egy adott vállalkozás rentabilitását az adott vezető képességei ga­rantálják. Persze ez csak ak­kor igaz, vagy akkor érvé­nyes, ha a vezetőnek valóban voltak kvalitásai s nem csu­pán azért került a vállalat élere, mert teszem azt jó elv­társ volt a pártállam idején. (A fentieket nagy általános­ságban írom, nincs szándé­komban senkit sem minősíte­ni.) Ülök a bugyi polgármesteri hivatal előszobájában, bebo­csátásra várok. Nem voltam bejelentve, a polgármester mégis kiüzen, ha várok tíz percet, szakít rám időt. Bu­gyinak 5200 lakosa van, ami­ből is arra kell következtet­nem, Szatmári Benő polgár­­mesternek nyilván több a dolga is, mint egy vidéki gyá­­racska igazgatójának. Amíg várok, bejön egy kö­zépkorú asszony. A kézbesítői állás után érdeklődik, noha van állása. — Még van — mondja. — Harminc éve dol­gozok a telefongyárban, de ahogy a helyzet most áll, jobb időben felkészülni. Ügy hír­lik, nagyon sokunkat elbo­csátanak. Bár másért jöttem, beszélge­tés közben ezt is felvetem a polgármesternek: mi lesz a munka nélkül maradók sorsa? Sokat ő sem tud, sőt úgy tű­nik semmit. Az az érzésem, a gyár vezetői őt sem sietnek tájékoztatni a várható ese­ményekről. Távozáskor valaki megállít a községháza udvarán. — A nevemet érthető ok miatt nem mondom meg, ha így jó, mon­dok még én is néhány dol­got, amit M.-né nem mondott el (aiki állás után érdek­lődött). A gyárra már rég van vevő, illetve volt. De az nem akarta átvállalni a személyze­tet, csak művezetőtől lefelé. Az „íróasztalosokra” nem tar­tott igényt, kivált nem az igazgatóra. Erre a fejesek fel­álltak a tárgyalóasztaltól, a MINDEN HARMADIK HÁZBA TELEFON Lehet követni a példát Napjainkban sok megyei vállalkozás bukik meg a tele­fon hiánya miatt, sok külföldi befektető riad vissza orszá­gunk ínséges telefonviszonyai­nak láttán. Ilyen körülmé­nyek között szinte egyedülálló­nak mondható — nemcsak megyei, de talán még országos, sőt fővárosi viszonylatban is — a Hernádon tapasztalt ked­vező arány: a háromezer lako­sú településen 300 magántele­fon működik, azaz minden ti­zedik emberre egy magántele­fon jut, csecsemőket és aggas­tyánokat is beleértve. — Hogyan sikerült ilyen kedvező helyzetet kialakítani? — kérdeztük Zsadányi László­­nét, a község polgármesterét. — Tavaly nyáron a Hernádi — akkor még —. Községi Ta­nács Végrehajtó Bizottsága és a Magyar Távközlési Vállalat Budapest Vidék: Távközlési Igazgatósága megállapodást kötött Hernád távközlésének fejlesztéséről. E megállapodás szerint a tanácsnak biztosíta­nia kellett egv épületet a köz­pont elhelyezésére, a lakosság­nak pedig 35 000 forinttal kel­lett a költségekhez hozzájárul­niuk. Az igazgatóság vállalta, hogy kiépíti a hálózatot, vala­mint biztosít egy — egyelőre — hagyományos rendszerű te­lefonközpontot, amely helyben automata, távolsági hívás ese­tén azonban nem. E központ addig üzemel, amíg Hernád be nem kapcsolódik a távhí­vási rendszerbe. Mivel a megállapodásban foglaltakat mindenki maradék­talanul teljesítette, így 1990. december 15-én a korábbi 60 helyett 300 boldog telefontu­lajdonost üdvözölhettünk a fa­luban. Ez azt jelenti, hogy csak­nem minden harmadik magán­házban van telefon! A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a jelenleg üzemelő hagyomá­nyos központ miatt nemcsak fővonalak, de ikerállomások is működnek. Ez az állapot azon­ban csak addig tart, amíg a korszerűbb, elektromos rend­szerbe be nem kapcsolódunk. Ha igaz a hír, akkor erre már csak 1992 elejéig kell várnunk. Fent említett állomásokon kívül építettünk még 5 nyil­vános telefonfülkét is, és ez év első negyedében várható még egy intercrossbar távhí­vó fülke felállítása is. Hideg van — de ea még nem az igazi. Am a vérbeli sport­­horgászok jól tudják, hogy a tavak befagynak, s egyre inkább hízik a jég. Jég ide-oda, a szenvedélyes horgászok a nagy hal kifogásában reménykednek még ilyenkor is. S nem átallanak egymással versenyre kelni, hogy a jég alól ki fogja ki a legna­gyobbat, a leghízottabbat ama halak közül, amelyek a lékhez merészkedtek, s kaphatók a felkínált csemegére... vevő meg továbbállt. Sok disznóság folyik nálunk évtize­dek óta, köztük a bérkérdés. Itt. Bugyiban átlag 10 forint­tal kevesebb az órabér, mint a pesti törzsgyárban. Pedig mi is azt a munkát végezzük, s a közértben is egyformán fize­tünk. Szóbeszédnek nem szoktam helyt adni, szeretek xilánajár­­ni a dolgoknak. És mert amúgy is ott voltam Bugyi­ban, ráfordultam a telefon­gyárhoz vezető kőútra. — Az igazgatóhoz? Meg volt előre beszélve? — kérde­zi a portásnő valami olyan hangon, mintha magához az úristenhez akarnék menni. — Nem hinném, hogy fogadja — teszi hozzá, s úgy forgatja az újságírói igazolványomat, akar egy bűnjelet. (Évek óta. a Par­lamenten kívül, még nem kér­ték sehol.) — Nem volt megbeszélve, s ha netán az igazgató úr pilla­natnyilag foglalt, beérem, ha lefixálunk egy alkalmas idő­pontot. A szoknyás cerberus jól tippelt, az igazgató úr nem fogad, nincs rám ideje. Még arra sem, hogy időt egyeztes­sünk. Majd hívjam fel egy­szer, majd meglátja. Mindezt nem személyesen mondja a telefonba, a portásnővel üzen, noha tudja, ott állok a portán, a telefon mellett. Nem kér el­nézést, noha ennyi udvarias­ság még egy újságírónak is kijár Magyarországon. Persze ehhez ismernie kéne az ud­variasság fogalmát. Milyen fo­gadtatásban lehet itt része an­nak, aki kérelmezőként érke­zik a maga ügyében? Állok a portán, a helyzet kínos, mi több megalázó. Ezek azok a pillanatok, amikor teljes egészében átérzi az em­ber, milyen kiszolgáltatott egy gyárigazgatóval szemben. Té­vedés ne essék, nem irigylem az igazgatókat, kivált nem a telefongyárit. Ügy hírlik, a szú erősen beette magát az igazgatói székbe, s kérdéses, lesz-e rá ellenszer a közeljö­vőben ... (—mat ula—) Mennyire szórakozottak a Pest megyeiek? Mi mindent' felejtenek utazás közben a Volán-buszokon? Franko Ti­bor, az Engels téri távolsági­­busz-pályaudvar gondnoka er­ről regényeket írhatna, ugyan­is évek óta nála kötnek ki a kedves utasok ottfelejtett tár­gyai. A Pest megyeiek, akik naponta ingáznak, vegy alka­lomadtán akár a N épstadion úti, akár az Árpád hídi vagy a Kosztolányi téri, az érdi Volán-végállomásokon átutaz­nak, bizony olykor eléggé mu­latságos tárgyakat hagynak maguk után az ülésen. A leg­utóbbi sláger a nemrégiben buszon felejtett, barna zsírpa­pírba csomagolt felirata sze­rint műsó(!) volt. Hogy mire használható, az nem derült ki. A gazdátlan holmik vala­mennyi buszvégállomásról hi­vatalból végül az Engrels féri talált tárgyak gyűjteményébe vándorolnak, ahol Franko úr lajstromba veszi azokat. Ott aztán kilencven napig is pi­­hengetnek a szertehagyott hol­mik, ugyanis ennyi ideig kell megőriznie ezeket a Volán­nak. Valójában azonban álta­lában négy hónapig is tarto­gatják, ugyanis a talált tár­gyakért rendszerint négyha­vonta jön ki hozzájuk a Bi­zományi Áruház.’ Franko Tibor arzenáljában sok minden előfordult már. A személyi igazolványtól a kato­nakönyvön át az útlevélig va­lamennyi fontos irat, de a kulcsokra, a kucsmákra, az er­nyőkre, sőt ezek szerint a mű­sóra sem tudnak igazán vi­gyázni a Pest megyeiek. Mi­előtt bárki nyomdahibára vagy elírásra gondolna, ismétlem, az egyik kedves utas pár he­te éppenséggel egy nyolcvan centiméterszer hat centiméte­res, barna műsótömböt ha­gyott el. Franko úrra az ves­se az első követ, aki hozzá hasonlóan nem nyalintotta volna meg a különös nevű és még különösebb kinézetű mű­­sódarabot. Miként a gond­nok állítja, a műsónak is sós íze volt. A kérdés csupán az, ugyan ki és mire használhat ma Ma­gyarországon, Pest megyében műsót. Talán az egyre ízetle­nebb áremelések ellensúlyozá­sára? Találgatni persze lehet, sőt érdemes is. Az viszont már nem szorul megfejtésre, hogy Vajon miért hagynak el egyre kevesebb tárgyat az uta­sok a távolsági buszokon, ma már csak tíz-tizenkét zsákra valót négyhavonta. Az ok nyilvánvaló: a romló gazdasá­gi feltételek, úgy látszik, ser­kentően hatnak a figyelem­re és a memóriára. Azért azt mégsem szeretném megérni, hogy egyetlen talált tárgy se búslakodjon az Engels téri raktárban, mert az esetleg azt is jelentené, hogy gazdasági mélypontra jutott az ország. — kk — Naprakész szélhámosak A csaló attól csaló, hogy nem látszik annak. No meg attól, hogy igen leleményesen dol­gozik, új és új ötletekkel csal­ja ki áldozataitól a pénzt, eset­leg jut be a lakásukba egy kis terepszemlére, hogy azután né­­hánv nap múlva a háziak tá­­volléfcében megszabadítsa őket attól, amit korábban kinézett magának. A népszámlálás idején szám­lálóbiztosként, karácsony előtt a szociális osztály munkatár­saiként kopogtatnak Idős em­berek ajtaján a szélhámosok. Tehát lépést tartanak a hazai belpolitikai eseményekkel. Még csak emésztjük a helyi adók kivetésének lehetőségét. Ismerkedünk az újabb, tárca­apasztó rendelet tervével. Még maguk az önkormányzatok ű* csak gondolatban veszik szám­ba a kivetés nyomán remélhető bevételt. A szélhámosok azon­ban már működésbe léptek. A napokban „hivatalos” em­berek tűntek fel Szigethalom - különböző helyein azzal, hogy a helyi adók kivetéséhez mér rik fel az ingatlanokat. A meg­szeppent, vagy éppen felbő­szült bejelentők azonnal a pol­gármesteri hivatalba szaladtak, és még idegesebbek lettek. Ugyanis kiderült, hogy az ön­­kormányzat nem végez semmi­féle felmérést, tehát aligha le­het kétséges: a ki tudja milyen igazolványt felmutató „felmé­rő” csak szélhámos lehet. Ráadásul ez a szélhámos na­gyon ügyes: vagy amiatt, hogy a polgármesteri hivatal plaká­tokon jelezte a lakosságnak, hogy semmilyen felmérést nem végeztet, vagy azért, mert idő­közben kirobbant a háború az Arab-öbölben, újabban közvé­lemény-kutatóként csönget... ernká munkájához nélkülözhetetlen műszert, szerszámot helyeznek el, valamint a kor igényeinek megjelelő fűtést építenek ki. Az előzetes becslések szerint, eddig csaknem hárommillió fo­rintot költöttek'a szerelőcsar­nok építésére és a szerszámok beszerzésére. Nem titok, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalatnak vajmi kevés pénze volt és van a meg­levő kocsipark, valamint a pá­lyák felújítására. A rossz, süt életveszélyes' állapotot bizo­nyítja a néhány héttel ezelőtti vülamostragédia. Mindenesetre megnyugtató, hogy a HÉV Csepel—Ráckeve üzemegysé­gének új szerelőcsarnokában a legelavultabbnak és legveszé­lyesebbnek minősített vonalon február végétől sokkal több vénséges, de meggyógyított szerelvény tud majd közleked­ni. M. I. Lékhorgászok a befagyott tavakon Kevésbé vagyunk feledékenyek? Buszon hagyták a műsót

Next

/
Thumbnails
Contents