Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-05 / 4. szám
rrsr t 1991. JANUÁR 5., SZOMBAT x-MVissza Dzsehutimeszhez sok is megcsodálhatták. Ilyen területként kínálkozott az Elkhokha domblejtője, melynek egyik szakasza még szabad volt. 9 Elképzelhető, hogy Dzsehutimesz sírja felett valaha piramis emelkedett, amire a sír egy ábrázolása utal? Ezen piramis koronázza a bejárati részt. — Talán valaha a sír felett agyagpiramis állt, s az erre utaló kép a sír második termében megtalálható. Másik kutatási területünkön, a sír feletti dombon már évek óta folytatunk kutatásokat a piramis esetleges maradványai után. Valószínű azonban, hogy ezt a piramist már az ókorban elhordták, lebontották. Mindenképpen érdekes azonban ennek a sír feletti dombnak a kutatása, mivel aránylag gazdag leletanyagot találtunk itt, késői betemetkezé sekkel. Már három, láda alakú koporsót találtunk, az egyikben múmia is volt, és még nincs teljesen kizárva, hogy a piramisnak az alsó téglasorait megtaláljuk. Ennek a most kezdődő évadban ki kell derülnie. D. J. Cím fölötti képünk: magyar kutatók egyiptomi régészekkel és ásatómunkásokkal Német nyelvű kötetek Könyvforgatás Aki a könyvet szereti — azt idejekorán megtanították az olvasást szeretni. A tanító néni, az otthoni környezet, de a könyvtár egyként lehet bátorító közeg, amely nemcsak megszeretteti, hanem szokássá teszi a könyv forgatását. A pilisvörösvári könyvtár — úgy tetszik — ismeri e hivatását, mert kicsiket és nagyokat egyaránt megpróbál nevelni. Látogatottsága az országos átlagnál jobb. Kétezer-egyszáz olvasójával — a község népességszámához viszonyítva — 18-20 százalékosnak mondható a könyvtárlátogatók aránya. Eredményeik két tényre vezethetők vissza. Egyrészt az 1950 óta létező intézménynek nagy hagyományai vannak, másrészt már az óvodásokat és az iskolásokat is igyekeznek megnyerni a rendszeres olvasásra. A gyermekkönyvtár állománya 11 ezer kötet. Nemcsak a különböző korosztályokra gon dóinak, hanem mert Pilisvörös váron és környékén német aj kúak is élnek, jelentős a nemzetiségi könyvtáruk is. Az 1200 kötetes német nyelvű könyv állományukat most egészítették ki a Németországból ajándékba kapott újabb 1200 német nyelvű könyvvel. Ebben az évben egyébként összesen 180 ezer forinttal gazdálkodtak, ennyi állt rendelkezésre az új művek beszerzéséhez. Va. É. Brácsaművész az iskolában Japán népzene Hazánkba látogatott és még fél évig nálunk tartózkodik Hiromi Aoshima japán brácsaművésznő, hogy a magyai népzenével és annak hagyó mányőrző tanításával ismerkedjen. Ének- és tanítási órá kát látogat, hogy tanulmányozza a tanítási módszereket és annak diákokra gyakorolt hatását. A művésznő magyarországi képviselője Kiliti Zsolt kérdésemre elmondta, hogy Hirom Aoshima minden iskola meghívását szívesen fogadja. Szí vesen ad előadást-koncertet és válaszol a japán népzenével kapcsolatos kérdésekre. Eddig a fővárosban és Fejér megyé ben találkozott fiatal muzsiku sokkal, zenekedvelő gyerekekkel. Szívesen vállalkozna Pest megyei településeken is a fellépésre. Az érdeklődők az 1379-396-os telefonszámon Kiliti Zsolttól kaphatnak bővebb információt. t. í. Szín házi levél Teaház Okinaván De hol van Okinava? És mi az a teaház? Mi, európaiak, hajlamosak vagyunk rá, hogy a második világháborút kizárólag európai eseménynek tekintsük. Ez végtére is érthető: Európa éveken át hadszíntér volt, a háború vastalpai rajtunk tiportak át. Pedig hát zajlott ez a világháború más hadszíntereken is. Ázsiában, Afrikában például. Erről viszont alig tud a közvélemény. A japán frontról is többnyire csak annyit, hogy az amerikaiak ledobták az atombombákat Hirosimára és Nagaszakira. és azzal kész, Japán megadta magát. Hogy azonban előzőleg micsoda véres harcokat vívtak főleg az amerikai csapatok a csendes-óceáni szigetvilág birtokbavételéért, mekkora tengeri ütközetek zajlottak a fantasztikusan felfejlesztett és fanatikus parancsnokok által vezetett japán tengeri erőkkel, arról alig valamit tudunk. Évtizedeken át nem is volt ildomos emlegetni ezeket az amerikai siketeket, mert árnyékot vetettek volna Sztálin generalisszimusz hadi dicsőségére. Nos, Okinava egy sziget neve, Tajvan és a japán szigetek között. Annak idején, már 1945 tavaszán, itt zajlottak a csendes-óceáni hadszíntér legvéresebb harcai. Az amerikai hadseregnek körülbelül tizenháromezer halottjába került a sziget elfoglalása. 33 hadihajójukat süllyesztették el itt a japánok. Ez nagyobb veszteség volt, min,t amennyit az amerikai csapatok a normandiai partraszálláskor elszenvedtek. Nos, ezen az Okinaván játszódik John Patrick amerikai darabíró játéka, a Teaház az augusztusi holdhoz — már az amerikaiak győzelme után. A teaház pedig a japán fogalmak szerint nem egyszerű teázó, hanem klub. bölcselkedésekre alkalmas hely, elegánsabb nyilvánosház, játékterem, párthelyiség és üzletközpont, meg csempészbázis egyszerre. A meghódított okinavaiak egy ilyen teaházat akarnak felépíteni a darabban, tradicionális szükségletként is, de a tiltakozás, a szembenállás valamiféle kifejezéseként is, A Madách Kamarában most felújított vígjáték előadása, Huszti Péter rendezésében, jól veszi észre ezeket a vonásokat a darabban. Éppen ezért, bár nagyon mulatságos játékot kapunk, egy kicsit átéljük a mindenkori megszállók és a mindenkori megszállottak bonyolult kapcsolatainak és ellentmondásos viszonyainak a komorabb konfliktusait is. A magyar néző sok mozzanatnál úgy érezheti, amerikai katonák neve éppúgy helyettesíthető lenne ismerős szláv nevekkel, mint a japán nevek ismerős magyar (lengyel, cseh) nevekkel. Így aztán talán nem is olyan fontos, hogy Okinaván van az a teaház ... Takács István Hirtling István és Schnell Ádám az előadás egyik jelenetében SZ@MBMTM MS IMI P. GRUN ÉRT: OKOSAN HAZUDJ! A széles ágyon fiatal nő feküdt. Hosszú, szőke haja zilált volt. A jobbjában kis kaliberű pisztolyt tartott. — öngyilkosságnak tűnik — mondta Halder nyomozó. — Na igen — dörmögte Sterner felügyelő és a lakosztályt nézte. i — Fel kellett törnünk a hálószoba ajtaját — jegyezte meg egy rendőr szinte bocsánatkérően. — A kulcs belül volt és beragadt. — Vegyétek ki a zárat, vagy inkább az egész ajtót vigyétek a laborba — mondta Sterner a technikusoknak. — Tehát a lehetőségeit messze meghaladó lakásban élő hölgy életében — a szomszédok szerint — két férfi volt — mondta később Halder, s aztán hozzátette: — Az idős építési vállalkozónak pénze van, az egyetemista pedig csinos fiú. — Ugyanaz a játék, mint mindig — bólintott a felügyelő. — A gazdag öreg eltartja a lányt, az pedig szerelmes lesz egy fiúba... — ... aki viszont elhagyja, öngyilkosságba kergeti szeretőjét, — folytatta Halder. — Nem. Ez a lány nem olyan típus volt. Az a gyanúm, hogy gyilkosság történt. — És ezt hogyan fogja bebizonyítani? Hiszen az ajtót belülről zárták be. A felügyelő vállat vont. — Ahol cél van, oda útnak is vezetnie kell! Megyek a laborba. Heinz Waller építési vállalkozó a feleségével és lányaival egy pompás villában lakott. A látogatókat a ház ura fogadta, ötven feletti markáns embernek látszott. — Nos, uraim, miről van szó? — ön fenntart egy lakást a városban és abban egy fiatal nő... — Ha lennének szívesek a dolgozószobámba fáradni — szakította félbe a felügyelőt és idegesen körülnézett. — Hát igen, a lakás. Azt egy kedves barátnőm számára bériem. Talán történt valami Claudiával? — Sajnos a hölgyet holtan találtuk — válaszolt Sterner, miután megmutatta az igazolványát. — Holtan? — kiáltott a vállalkozó és meredten nézte Sternert. Tehát mégiscsak végzett magával... — Nem öngyilkosság volt! — Nem öngyilkosság? Hát akkor... megölték? Ki? Miért? Hogyan történt? — Brutális módon megfojtották. — Mondta a felügyelő és figyelmen kívül hagyta társának meglepett arcát. — Megfojtották? — Dünnyögte a vállalkozó. — Ez lehetetlen ... Már úgy értem, nem tudom megmagyarázni. Zsebkendőt húzott elő és letörölte homlokáról az izzadságot, majd a székbe roskadt. A felügyelő föléje hajolt. — Igaza van, tévedtem. Claudiát nem fojtották meg. — A hang hirtelen felerősödött. — De ezt ön honnan tudja? És mit ejtett ki a zsebkendőjéből az imént? A végszóra felemelt két kis fémdarabot az íróasztalról. — Úgy tűnik, hogy ezek a fémszilánkok Claudia hálószobájának a kulcsáról valók. Majd a laborban ellenőrizzük. Szigorúan nézett Wallerre. — Hogyan kerültek ezek a bizonyítékok a zsebkendőjébe? Nos, én megmondom, mit állapítottak meg a laborunkban, ön, a gyilkosság éjjelén, a bűncselekmény után, egy finom fogóval kintről elfordította a hálószoba kulcsát, hogy azt higgyük: öngyilkosság történt. Aztán a fogót a zsebkendője mellé, a zsebébe tette ám a szilánkok rajta maradtak. És most gyorsan mondja el, miért lőtte le a szeretőjét! Miért kellett meghalnia? Wallert összetörte a felügyelő szövege. — Én... Szóval, Claudia meg akart zsarolni. Azzal fenyegetett, hogy mindent elmond a feleségemnek. Nem volt más választásom, úgy gondoltam. Miután Wailert elvezették, a nyomozó a feletteséhez fordult. — Jól a sarokba szorította, főnök. Mestermunka volt! De ha az árulkodó fémszilánk nem lett volna ... — Ember, azt én hoztam a laboratóriumból! Aztán egy adott pillanatban az asztalára csempésztem. De hiszen ismeri a jelszót: ahol cél van, oda útnak is kell vezetnie. „Dzsehutimesz az i. e. 13. században élt, IX. Ramszesz uralkodása idején. Felesége, Iszet. nemes vonású úrnőként, a kor pompázatos öltözékeiben jelenik meg a képeken. Amon-énekesnő volt, a templomi kórusban énekelt, és az óegyiptomiak csörgő hangszerével, szisztrummal kísérte a szertartásokat. Megismertük kedvencét, egy kis majmot is, mely széke alatt kuporog, gránátalmát majszolva, mancsában szőlőfürttel” — írja Kákosy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem profeszszora Dzsehutimesz sírja Thébában című könyvében. A magyar egyiptomi ásatásokban januárban új évad kezdődik. Elutazása előtt kérdeztük terveiről Kákosy Lászlót. ® Professzor úr, milyen eredményeket értek el, és milyen tervekkel indulnak útnak az új ásatási évadban a magyar egyiptomi expedíció tagjai? — 1983 óta folyik az Eötvös Loránd Tudományegyetem ásatása a közép-egyiptomi Théba, az egykori főváros nyugati partján, a mai Luxor várossal szemben, Gurna falu területén. Zord, sziklás terepen folyik a munka, amelynek eddig két szakasza volt. Az első években Dzsehutimesz hatalmas sziklasírjának a belső termeit tártuk fel, a hegy belsejében levő helyiségeket, és a sírkamrához vezető hosszú, spirális folyosót. Néhány éve a sír előtti térségben dolgozunk, egy hatalmas udvart tárunk fel. A sír bejárata előtt volt egy terjedelmes sziklaudvar, amelynek a középső része nyitott volt, a szélén pillérsorok álltak. Ezek a folyosók fedettek voltak, és egy sziklamennyezet kötötte össze az udvart határoló sziklafallal. Az utóbbi évben az udvar bejárati tornyait tártuk fel, ugyanis az udvarnak, hasonlóan a nagy egyiptomi templomokhoz, pülonbejárata volt, tehát két torony között lehetett bejutni az udvarba. A bejárati rész teljes feltárása a következő, 1991. januárjában kezdődő ásatási év egyik feladata. Sajnos itt komoly akadállyal állunk szemben, ugyanis az ásatási területhez egészen közel áll egy falusi ház, és mivel a talaj itt rendkívül laza kövekből, homokból áll, ezért félő, hogy talajcsuszamlás esetén a ház megkárosodik. A ház tulajdonosa mindeddig teljesíthetetlen feltételeket szabott, és amennyiben az utolsó pilanatban nem sikerül megegyezésre jutni vele, akkor rendkívül óvatosan kell ezen a területen dolgoznunk, a talajt megfelelően alá kell betonoznunk, hogy a ház fala le ne dőljön, mert ez a feltárt udvarban is károkat okozhat. O Miért esett a választás Dzsehutimesz sírjára, és ki is volt ő tulajdonképpen életében? — Annak idején több más, számításba jöhető objektum megtekintése után választottam ezt a sírt az ásatás színhelyéül. Természetesen erősen közrejátszott az Ehnaton fáraó reformját követő időszak, o ramesszida kor iránti érdeklődésem, és Dzsehutimesz, a sír tulajdonosa ebben a korban élt. De a sziklasír sajátos atmoszférája is megragadott egy erőteljes, érett művészei emlékei a gyászos pusztulás közepette, az ünnepélyes, nagyvonalú architektúra — és főként a faliképek tematikája Reméltem, hogy sokoldalúan mutatja be a kb. 3300 év távlatából a világnézeti válsággal küzdő — a rövid életű monoteizmus után újra a hagyományos, istenekben bővelkedő vallás felé forduló — társadalom szellemiségét. Dzsehutimesz maga pedig az i. e. 13. században élt, magas rangú főtisztviselő, Amon magtárainak felügyelője volt II. Ramszesz fáraó uralkodása idején. Rangjához és gazdagságához méltó sírt kívánt magának, olyan helyen, ahol má-Koplal a moszkvai nagycirkusz Miközben az élelmiszersegélyek érkezése és a csomagok elosztása a téma szovjet sajtóban és az utcán, az éhezők egy különösen veszélyes csoportjáról is tud mar az utca embere. Szószólójuk nem kevesebbet helyezett kilátásba, mint azt, hogy felzabáltatja a városi tanács hivatalnokait. Jurij Nyikulin, a moszkvai nagycirkusz igazgatója, hírügynökségi jelentések szerint, magának Gorbacsovnak mondta a következőt: „A cirkusz művészei szorosabbra húzhatják a nadrágszíjat, az állatidomárok üres gyomorral is dolgozhatnak, de van fogalma önnek arról, hogy milyen előadást rendez egy kiéhezett oroszlán? Nos, ha nem kaphatnak húst az állataim, a tigrisek és az oroszlánok, felrakom őket egy kamionra, és a moszkvai tanács elé hajtatok. De ha még ez sem elég, kinyitom a ketrecek ajtaját, és beterelem a vadakat a tanácsházba, hogy lakjanak jól...” Nyikulin, az egykori bohócból lett igazgató azzal érvelt Gorbacsov előtt, hogy a háborús éhezés idején, 1942-ben, Sztálin elrendelte, hogy a cirkusz állatsztárjainak minden körülmények között biztosítani kell az élelmet. A moszkvai tanács most úgy rendelkezett, hogy „a vadállatok nem kaphatnak húst”.