Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-21 / 17. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXV. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM 1091. JANUÁR 21., HÉTFŐ Tanulmányozzuk a szerződéseket! A méltányosság nem járható út ^ Olvasóink a legkülönbö^ zőbb ügyes-bajos dolga!> ikkal fordulnak szerkesz^ tőségünkhöz. Ezek közül ^ némelynek az a sorsa, hogy ^ a megfelelő hivatalba irá^ nyitjuk a kérdésfeltevőt, i; más esetben megpróbálunk ^ informálódni az adott ügy§ ben. Ha abban általános •J problémát vélünk felfedezik ni, akkor azt közzé is tesz§ szűk. Hónapok óta húzódik például egyik olvasónk biztosítási ügye. Régebben, és saját bevallása szerint nem teljesen ismerve a feltételekéi, CSÉB évgyűrű-biztosítást kötött. Rá nem sok időre kénytelen volt ezt megszüntetni családi. problémái miatt. Ráadásul egészsége sincs rendben: egész egyszerűen nem tudta fizetni a díjat. Igen ám, de az ilyen esetekre az a szabályozás van érvényben, hogy nem a teljes befizetett összeget, hanem csak annak meghatározott hányadát fizetik vissza. Olvasónk kérésére végigjártuk az üggyel kapcsolatban az Állami Biztosító fórumait, és legutóbb tír. Kppecs Gábor vezérigazgató válaszolt immár végérvényesen, rendkívül udvarias levélben kérdéseinkre. A vezérigazgató' levélben megírta, hogy méltányosságra egyszerűen, nincsen lehetőségük. Egyfelől a polgári törvénykönyv egyértelműen leszögezi, hogy életbiztosítás esetén mekkora hányadot köteles a befizetett díjakból visszafizetni a biztosító. ..Bármennyire is megértem olvasójuk személyes és speciális körülményeit, nem tekinthetek el a szabályzat alkalmazásától, hiszen a jelenlegi gazdasági viszonyok között szinte minden ügyfelünk részéről felmerülnek méltányolható körülmények, és így a kivételes elbírálás intézetünk fizetésképtelenségét vonhatná maga után. Ügy gondolom, az a vélemény, hogy a vissza ném fizetett díj az ÁB kasszájában marad, nem tükrözi a tényleges helyzetet. Ez az összeg ugyanis nem nálunk fekszik el, hanem a kockázati viszonyoknak megfelelően az arra jogosultaknak kerül kifizetésre. Az életbiztosítási szerződések alapján. a biztosítók sok esetben kötelesek kifizetésre a már befizetett egyedi díjon felül is. Ezeket a kifizetéseket fedezi a visszavásárlási összegeknél visszatartott pénzeszköz." Látható tehát, hogy a jogszerűség .. a .biztosító oldalán áll. Ezzel semmiképpen sem kívánunk vitába szállni, egy másik megjegyzésünk azonban van, ez azonban már nemcsak á biztosításokra vonatkozik, hanem egy általános tanács. Mindenféle szerződést célszerű aláírás előtt betűnként értelmezni, és csak azután aláírni. hiszen ez esetben ez is hiányzott. Az Állami Biztosító válaszát köszönjük. B. O. Még a hírnévhez is pénz kellene A nagykőrösi TIT jövője Életünk nagy átalakulásában, a mélyreható társadalmigazdasági változások idején nagyon természetes, hogy a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat munkája is megváltozik. A TIT korábban sem volt önfenntartó szervezet, hanem állami támogatással, költségvetéssel dolgozott. Előadásait részben a megrendelő üzemek fizették, részben az egyes tanácsok egyenlítették ki. Az anyagi erőforrások csökkentésével mindenütt kevesebb lesz a TIT-előadások száma. Nagykőrösön is mintegy egyharmadával csökkent a kért előadas-mennyiség. Az Országgyűlés határozata szerint a költségvetéssel gazdálkodó intézmények 20 százalékkal kapnak kevesebb pénzt. Hírek szerint a nagykőrösi önkormányzat is biztosítja a városi szervezet számára a korábbi összeg 80 százalékát. Ez azt. jelenti, hogy a TIT-előadások nem szűnnek meg Nagykörösön. Ennek főleg a tanulók és az .idősebbek örülnek, mert az iskolai és a nyugdíjasoknak szánt előadásokat tanácsi támogatásból fizették eddig is. Ha a városi önkormányzat valóban megadja a nagykőrösi TIT-szervezetnek a szóban forgó 80 százalékot, az ismeretterjesztő munka folyamatában nem lesz nagyobb zökkenő. A TIT-munka egy másik lehetősége az lesz. hogy a megyei szervezethez benyújtandó pályázat útján a városi egységek kaphatnak központi előadást. Így remélhetően arra is sor kerül, hogy a Nagykőrösön oly jól működött értelmiségi klub előadás-sorozata is folytatódjon. Városunk megye,szerte híres volt jó TIT-munkájái'ól. A fentiekre építve reméljük, ez a jó hírnév megmarad. — th — Ünnepi műsor A magya? kiiűra napja Január 22-én, kedden, az Arany János Művelődési Központ dísztermében a magyar kultúra napja alkalmából ünnepi műsort rendeznek — 17 órai kezdettel. Köszöntőt mond dr. Novak László, az Arany János Múzeum igazgatója, a közönség Szűcs János előadásában meghallgathatja a Himnuszt, majd összeállítás következik József Attila műveiből, Szirmai Péter színművész közreműködésével. Gitáron dr. Hargitay Gábor ad majd elő. Az érdeklődőket várják. IM! JE LEUTES Bódékban az áruk A hétvégi garabós ünnepen — igaz, korán jártunk kinn — vevővel alig talákoztunk. A kínálat végeredményben az ott működő jobb zöldségeseké, hiszen őstermelő. mutatóban volt. De igazából a nagykőrösi piac nem mint eladóhely, hanem mint nosztalgia érdekes, az itteni árak sem fejeznek ki közgazdasági tartalmakat. A zöldségek között masszív árával élharcos a krumpli. Beállt a IC forintra, el nem mozdul onnan. A fehér káposzta 20, a bab 140-160, a lencse 120, a gomba 160-180, a sár-garépa 30, a gyökér 40, a karalábé 30. a savanyúkáposzta 40, a fokhagyma 150, a lila hagyma 27, a vöröshagyma 28, a hegyes, erős paprika darabja 10-14 forint volt. A tormát 100 forintért árulták, ez nemes fajta, kevésbé csípős, mint az átlagos — dicsérte a kereskedő. A gyümölcsök között hazait mindössze almát láttunk, igen változó minőségben és igen változó árban: a kínálat, 22-40 forint között mozgott. A dióEarkácskályhát ne használjunk Kerüljük a tűzveszélyt A kályhából, tűzhelyből kiszedett szilárd égésterméket (salakot, hamut) csak gondos eloltás, lehűtés után helyezzük el a megfelelő tárolóhelyen. Hogy megelőzzük a lakástüzeket és a füstmérgezéseket, szabályosan kell elvezetnünk az égésterméket. A füstcsövek (kályhacsövek) hézagmentesen illeszkedjenek egymáshoz, legyenek kellőképpen rögzítve. Húsokat csak szélcsendes időben, nem éghető anyagú füstölőben, szabad füstölni. Az épülettől 8 méter távolságban és. falügűeief mellett. A húsfüstö'és befejeztével a tüzet el kel' oltani. Minden tüzet időben jelezni kell a tűzoltóságnak a 05- ös telefonszámon, hogy szakszerű beavatkozással a tűzkár minél kevesebb legyen. A tűz- és káresethez való segélykérést CB-adó-vevő rádióval is megtehetik a 9-es csatornán az ÁM-üzemmódban a 05-ös hívójé’lf1! a körzeti tűzoltóbázis ügyeletére Az eloltott tüzet is jelenteni kell a tűzoltóságnak 48 órán belül. TiiiftltÄnaranpcnftlrcatr Újabb áremelkedések Brága, drága vatta A január 4. hetének áremelkedését a háztartási vatta tezeti: mintegy 60 százalékkal kell majd többet fizetni érte. Egyelőre a tampon ára nem mént fel, bizonyára ezzel várnak egy hetet az ügyben illetékesek. Amint azt Domokos Dezsőkétől, az Vrl SZ árfelelősétőt megtudtuk, a heti lista vihar előtti, vihar utáni csendet mutat. Igazán lényeges emelkedések nincsenek, csak a vonatok. A liszt mér me- tőrt ni emi ’kedésére válaszul ..családtagjai” is szíjkőben vannak: igy a tésztaféleségek, a különböző teasüteménvek, linzereit, linzertermékek 10-15 százalékkal mentek fel. Aki festeni akar, az rosszabbul jár, 10 százalékos az áremelkedés. De alti a mámort választaná Pálmafix vary Pálmaíex segítségével, az is mélyebben kell hogy a zsebébe nyúljon . . A szakember jó hírrel is szolgált : az ÁFÉSZ három boltban (a T8., a 100.. és a piacon lévő új 24. számúban) kétféle kannás tej árusítását is megkezdte, A 2,2 szazalékost. 14.60, a 2." százalékost (ez a normál zsírtartalom) 15.S0 forintos literenkénti áron. Ez a 22 forintos zacskós tejhez képest jelentős csökkenés, ajánljuk figyelmébe olvasóinknak. (ballal) Télen mindig többet használjuk a kályhákat, konvektorokat meg a tűzhelyeket. De mit kell tudnunk ezeknek a berendezéseknek a helyes h asználta tárói. Bármilyen halmazállapotú tüzelőanyaggal működik a berendezés, leginkább <a sugárzó hő, a kipattanó szikra, a túladagolt fűtőolaj és a légtérbe szivárgó gáz a veszélyes, az válhat a tűz okozójává. A veszélyt elsősorban azzal előzzük meg, hogy, csak az illetékes szervek (Kermi, , BM Tűzoltóság Országos Parancsnoksága stb.) által errgécfélyézett típusú, kifogástalan állapotú tüzelő- és fűtőberendezéseket használjuk. A barkácsolt olaj- és gáztüzelésű berendezések használata kockázatos és természetesen tilos. A szilárd tüzelőanyaggal üzemelő berendezések begyújtásához. a tűz élesztőséhez tűzveszélyes folyadékot használni súlyos következményekkel jár. Az égésbiztosító vagy automatikus hőmérséklet-szabályozó nélküli berendezéseket csak akkor szabad üzemeltetni, ha felügyelhetünk azokra. Január 21-én a nagyteremben: A tél foglyai. Színes, szinkronizált amerikai krimi. Előadás 6 és 8 órakor. A stúdióteremben: Űrgolyhök. Színes, szinkronizált amerikai sci-íi-paródia, fél 6-kor. A videotéka ajánlata: Legfőbb kockázat. Színes amerikai krimi. NAGYKÖRÖS! Hiú LAP Nagykőrös, Hősök tere 5., II. emelet 30. © A szerkesztőség vezetője: Eallai Ottó. • Munkatárs: Miklay Jenő. O Postacím: Nagykőrös, Pf. 23. 2750. Telefax és telefon: (20) 51-393. Telex: 22-5708. 9 Hirdetésfelvétel: kedd 10-töl 12-ig, csütörtökön 13-tól 15-ig a szerkesztőségben. © Híreket, információkat munkanapokon 8-tol 10-ig várunk. © Szerkesztői ügyelet: szerda 10-től 12 óráig. © (ISSN: 0133—2708) Egy függetlenné vált állampolgár gondolataiból Visszamegyünk a Hétvezérekig!? Szokásom szerint igen érdeklődve hallgattam a rádió 168 óra című műsorát. Az újonnan kinevezett köztársasági megbízottak közül hárman is nyilatkoztak. Szentgyörgyvölgyi Péter, Budapest köztársasági megbízottja többek között az alábbiakat is megemlítette: „annyiban sem új ez az intézmény, mivel régen már működött, megelőzve a vármegyék létesítését, mivel tulajdonképpen ilyen jellegű volt a Hét Vezérek Törzsszövetsége is.” A továbbiakban már nem őt idézem, hanem csak úgy mondom a magamét. Hogy jelenleg a köztársasági megbízottak nyolcáé vannak, ez nem jelent semmi különöset. Egy vezér ide-vagy oda, hát mit számít az? Hiszen Nagykőrösön is a Hétvezérek csak hatan vannak, és emiatt nem volt még semmilyen problémánk sem. Lehet, hogy az olvasók között vannak, akik csodálkozva megdörzsölik a szemükét, hogy jól látták-e az előző mondatot és újra olvassák. Nyugodtak lehetnek, nincsen itt szó tévedésről. Nálunk Nagykőrösön már vagy két évtizede, hogy elvették szegény Ond vezér, ősmagyar testvérünknek az utcáját és a mai napig sem kapott helyette másikat. Ezért mondják, hogy nálunk még a hét vezérből is elveszhet. Erről jut eszembe, hogy az újságban most negyedik alkalommal említem meg, hogy a szükségszerű célszerűség miatt megszüntetett Mikszáth utca helyett a nagy író még mindig nem kapott egy új (kis) utcát. Visszatérve az említett rádiónyilatkozatra, itt ellentmondás is észlelhető. Szerintem ugyanis amikor a Hétvezérek gyakorolták a nyilatkozó szerint az ősmagyari ellenőrzést, akkor még vármegyék nem voltak, csak később, Szent István király hozta létre ezt a maihoz hasonló intézményt. Most viszont vannak megyei önkormányzatok. Van megyei közgyűlés és ennek dacára mégis létrehozták a köztársasági megbízotti hivatalt. Mint politikailag függetlenné vált állampolgár, pillanatnyilag még nem tudom eldönteni, hogy akkor gondolkozom-e helyesen, ha fenntartás nélkül hiszek az új intézmény azonnali szükségességében, vagy ha még várakozó álláspontot elfoglalva tűnődöm vele kapcsolatban. Hiszen még a nyilatkozók sem tudtak semmi konkrét feladatokat ismertetni jövendő működésükkel kapcsolatban. Mindenesetre az jó módszer volt. amikor az elmúlt évtizedekben még az útra bocsátás előtt részletesen és igen széleskörűen ismertették a tervezett új intézmények feladatait és várható ténykedésük területét is. Most egvik napról a másikra kinevezték a nyolc köztársasági hivatali megbízottat. Ugyanakkor semmilyen konkrét működési szempontot nem hoztak nyilvánosságra. Manapság állandóan napirenden van a rendszerváltás hangoztatása, a szabad választások garantálása, az önkormányzatok kialakulása. MOst a népuralom már tény. Remélhetőleg nem azért került sor a köztársasági megbízotti hivatalok felállítására, hogy kétségbe vonjálk, miszerint az önkormányzati szervek esetleg nem tartják be a törvényes rendelkezéseket. Történelmileg nem ismerős előttem, hogy az ügyészségi intézményt mikor hozták létre, de nekem úgy rémlik, hogy nekik mindig is feladatuk volt ügyelni a törvényesség betartására, még a későbbiekben is. ha nem lennének ezek az új. hivatalok. A felügyelettől az ellenőrzésig már nem hosszú az út. A kettő kombinálására az elmúlt évtizedekben is voltak példák. elen esetben a most létre-J hozott új hivatalok részéről a csak úgy általánosságban emlegetett feltigyelési funkció is igen közel hozható az előzetes és ok nélkül is végzendő ellenőrzéshez Ennek viszont kellemetlen csengése van. Az ötvenes évek elején az ország csalhatatlannak kikiáltott bölcs atyja is nagy súlyt helyezett a felügyelés és ellenőrzés fontosságára. miközben ilvenkor rendszeresen sopánkodott, hogv sajnos bizony neki tízmillió „fasisztával” kell felépíteni a szocializmust... Cscte Sándor Sporthíreké^ A héten felértékelő A Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi SE labdarúgóinak 1996 91. évi bajnoki statisztikája és értékelése. -rrssn A megyei bajnokság őszi végeredménye: 15. Nagykőrös, 16 mérkőzés, 3 győzelem, 2 döntetlen. 10 vereség, 20-29-es gólarány, 8 pont. Hazai pályán: 3 gy., 0 d., 4 v., 14-10. Idegenben: 0 gy., 2 d., 6 v.. 6-19. Gollövők: Rácz Tibor 7, Mari József 3, Soós Kálmán 3 (1-et 11-esből), Csurka Sándor 3, Lajos Vilmos 2 (1-et 11-esből), Barcsay Valter 1, Kecskés Ferenc 1 gól. Játszottak (zárójelben a csere vagy lecserélték): Szabó Zoltán 7 (1), Cser Tamás 5 (1), Petrik Zsolt 4 (mindhárom kapus), Farkas József 15 (5), Virágh András 15, Lajos Vilmos 14 (2), Csikós Zoltán 12 (9), Bari Károly 10 (6), Tóth Norbert 7 (1), Peller Gábor 8 (6), Petrezselyem István 12 (4), Pécsi Zoltán 5 (5), Gubényi László 2 (2), Barcsay Valter 10 (3), Pólyák László 1, Csurka Sándor 10 (3), Seres Zoltán 4 (4), Mari József 11 (7), Rácz Tibor 15 (3), Soós Kálmán 7 (2), Koncz József 3 (3), Benkó István 9 (1), Kecskés Ferenc 14 (8), Bari Béla 2 (2). Nem vagyok a statisztika híve, de a számok általában érzelmektől mentesen tükrözik a csapat szereplését, problémáit, valamint azt, hogy a feltűnően bő játékoskeretbői, mely játékos hányszor állt az edző rendelkezésére, és milyen eredményesen. Tükrözi azt, hogy a csapat idegenben nagyon gyengén szerepelt. A védelem feltűnően sok gólt kapott. Csak egy gólérzékeny csatár van. Nincs stabil kapus. Több játékos a többszöri kapott lehetőségét nem tudta kihasználni, és nem lett stabil csapatember, pl.: Csikós A., Peller, Bari Károly, Mari, Kecskés. Véleményem szerint a legjobb játékos Soós Kálmán, aki viszont keveset játszott. M. J. TEREMFOCI Népszerű a teremfoci Nagykőrösön és környékén. Ezt bizonyítja az is, hogy reggeltől estig pattogott a labda legutóbb a Petőfi-tornacsarnokban. Délelőtt a 35 éven felüliek az öregfiúk mérkőzéssorozaía hatodik fordulóját játszották, 2X20 perces találkozókkal, idei gólrekorddal: 39 találattal. Sorrendben a következők történtek: CÁTPVCSV—Petőfi 5-3 (1-1); a közös csapat a második félidőben alaposan kihasználta lehetőségeit. Pedagógus—Veri'tifcum Kft.' 8-8. (5-0); a győzeTMlem pontos támadásokkal már az első játékrészben eldőlt. Konzervgyár—Tormás SC 5-2 (2-0); a tormásiak csere nélkül is jól tartották magukat, az utolsó percekig. PIK—Kőröstetétlen 8-5 (4-2); iramos és kemény volt a nap legjobb összecsapása. Az élboly: 1. Konzervgyár 12; 2. Pedagógus 10; 3. PIK 9: 4. CÄT-PVCSV .7 ponttal. A góllistát továbbra is Szabó T. (Pedagógus) vezeti. már 21 találattal. Farkas (Konzervgyár) 11, Baranyi (Pedagógus) 8. Tóth F. (Konzervgyár) és Kovács Z. (PIK) 7—7 gólt szerzett eddig. Délután a 35 éven aluliak 2X25 perces játékidőben küzdöttek a Fitt Kupa-viadal harmadik fordulójában. Az eddigi toldis játék után itt többeket zavart a csúszós parketta, de ez a lelkesedést nem befolyásolta. Pedagógus junior— Nyársapát 3-0 (2-0); a rangadó jellegű találkozón a jó védekező taktika döntött az eddigi listavezető ellen. Tormás SC— Favorit 10-9 (5-4). Turbó Démász—Kocsér 7-6 (3-1); a másik rangadót a támadásban határozottabb fél nyerte. Ipartestület—Inter 6-4 (1-2). Szerviz SC—Gödör SC 4-3 (4-1) és FC Fortuna—Ede SC 14-5 (9-3). Debrecenben kétnapos volt az országos középiskolás Édosz Kupa kispályás labdarúgó-teremtorna. A 11 csapat 2X15 perces mérkőzéseket vívott. Az ellenfelek zöme erős fizikumú harmadik-negyedik évfolyamos volt, míg az Nk. Toldi DSK elsősökkel szerepelt. A körösiek nagyon megilletődöttek voltak. Nyíregyházától 2-1-re alulmaradtak, a végső 2. helyezett Bp. Pesti Barnabás-iskolával majdnem meglepetést okozva 2-3-ra végeztek. A szegediek ellen szépen és jól játszottak, de sok gólhelyzet után a második félidőben 6-0-ra vesztettek. A szakemberek a körösi Császár Attilái tartották a mezőny' egyik legtechnikásabb játékosának. HÉTFŐ Teke. Temetőhegyi pálya, 16 óra; Toldi Pedagógus—Mészáros Mgtsz B, 17.30: Gépgyártó Szövetkezet—Volánbusz, városi Téli Kupa-csapatmérkőzés. S. Z.—M. J. bél, ki tudja, hová sorolható, ara 330 forint volt. A tojás ára valamelyest csökkent: most csak 4.50-et kértek érte. A baromfipiacon az árak továbbra is változatlanok.