Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-21 / 17. szám
1991. JANUAR 21., HÉTFŐ RENDSZERVÁLTÁS A KULTÚRHÁZBAN Hogyan cseréljünk igazgatót? A kérészéletű váci új sis ok közül az egyébként színvonalasnak inculó Váci Polgár legutóbbi, s egyben a hírek szerint utolsó számában beszélgetést közöltek Németh Péter Mikolával, a helyi művelődési központ munkatársával. Az interjúból kiderül, az irodalmi, színházrendezői ambícióiról Ismert fiatalembert Vácott úgy is emlegetik mint Katona Tamás országgyűlési képviselő, külügyi államtitkár jobbkezét, mások jószáncíékú dilettánsnak, fantasztának, karrieristának titulálják. A válaszokból kiderül, Németh Péter Mikola a helyi művelődési intézményt — melynek igazgatói posztjára saját bevallása szerint régen pályázik — egypárti képződménynek minősíti. Bírálja, hogy az önkormányzati választások előtt szabályozták kollektív szerződésben a munkamegosztást, a szervezeti rendet. s hogy az önkormányzathoz fűződő viszony ma is rendezetlen. Állítja továbbá, hogy a belső, de az egész város tudtával zajló viták nem személyi, ha-Egy varsa láncszemei Nem kis megnyugvással olvastam a Váci Polgár ez évi 2. számában, hogy munkatársam és beosztottam, Németh Péter Mikola már évekkel ezelőtt „kitalálta” azt, hogy megpályázza a művelődési központ igazgatójának székét, az én székemet. E tragikus megnyugvás indoka, hogy kaptam egy kódot, melynek alapján Németh Péter Mikola „szakmai” tevékenysége és elkerülhetetlenül mindkettőnk sorsát érintő „akciói” értelmezhetőek. A kód: a hatalomvágy, az igazgatói szék. Németh Péter Mikola nem akkora SÁMÁN, hogy két vagy több évre előre láthatta volna a rendszerváltás gyorsaságát, melynek következtében törvényszerűen, de sajnálatosan átmenetileg hatalomhoz, vagy a hatalom látszatához, ebből következően igazgatói székhez juthat. Ugyanis két évvel ezelőtt, de még néhány hónapja is ezt a széket, csak úgy tudta volna elfoglalni, ha valamilyen politikai ügyben megrágalmaz, vágy feljelent. Munkaviszonyom ugyanis meghatározatlan időre szól, arra pedig semmi reménye nem lehetett, hogy húszévi népművelői gyakorlat után olyan súlyos szakmai baklövést kövessek el, amely kellő indokot szolgáltat eltávolításomhoz. Rámozdult az elhárítás Tévedtem. Politikai kiszolgáltatásom lehetőségével minden adódó alkalommal élt. és szakmai lejáratásomhoz is megvoltak az eszközei, mégpedig saját munkakörén keresztül. Nem kellett mást tennie, csak lejáratni az intézményt, tűréshatárig visszafejleszteni a város színházi életét, slendrián módon intézni a kórusok és a komolyzenei együttesek ügyeit, ellentétet szítani a népművelők és közvetlen felettesük között. Amennyire lehet, leválasztani rólunk az értelmiséget, összeugrasztani a politikai hatalmat az intézménnyel, és az egészet rákenni az igazgatóra. Szőni egy szép nagy varsát, amelyből lehetőleg nincs kiút. Nézzük e varsa néhány jelentős láncszemét: A Madiách-feör: létrehozásához Németh Péter Mikolának semmi köze, keresztre feszítéséhez annál több. A kör az akkori művelődéspolitikai helyzetből következően félig illegalitásban dolgozott. Ennek ellenére vigyáztunk arra, hogy az előírásokat betartsuk. Így volt ez a már kultúrtörténetbe tartozó „Tiszatáj”-esten is, melynek egyik vendége Csoóri Sándor volt. Az akkori hatalom nem volt kellőképpen óvatos, vagy szemet hunyt a rendezvény ügyében. A dolog lényege, hogy a rendezvény engedélyét a művelődési osztály is és a rendőrség is lebélyegezte. Németh Péter Mikolának ez nem volt elég. Minden kérés, felhatalmazás nélkül egy teltházas nagytermi rendezvény közönsége előtt mindenkit meghívott Csoóri Sándor estjére. Erre a „szívességre” viszont ha akart, ha nem, az akkori hatalomnak rá kellett mozdulnia. Rámozdult az elhárítás is. Az ezt követő élményeimét ellenségeimnek sem kívánom. Németh Pénem szakmai, koncepcionális jellegűek: értékrendek ütköznek, A maga kultúrpolitikai elképzeléseit európai szelleműként aposztrofálja, a meglévőt, a jelenlegi igazgató által képviseltet hivatali szemléletűnek. Köviden összefoglalva, ennyi áll az Interjúban. Az abban foglaltakra Varga Zoltán, az Intézmény Igazgatója, a ház sok munkatársa lapunkban kért vitalehetöséget. Ennek s a viszonválasz közlésének, ha csupán egyszerű személyi torzsalkodásnak ítélnénk a történteket, talán nem adnánk helyt. De mivel hasonló, pulii.kai indulatoktól sem mentes, de személyi ambíciókkal is vastagon átszőtt esetekről a megyében egyre többször hallani, példázatul és korkép gyanánt helyt adunk. Varga Zoltánéhoz hasonló tartalmú levelet juttatott el szerkesztőségünkbe az intézmény 27 munkatársa. Németh Péter Mlkolának természetesen felajánlottuk a válaszadás lehetőségét, de ő egyetemi vizsgái miatt elfoglalt, s ezzel csak később tud élni. tér Mikolának viszont a hajaszála sem görbült. Azóta sem végzett ilyen „aktív” szervezőmunkát. Fennen hangoztatja, hogy az ő dolga a szakmai koncepció megvalósítása, a szervezés pedig a szervezőé. Az igazgatói székre pályázó kollégám munkakörébe tartozott viszont, a város komolyzenei együtteseinek, kórusainak patronálása, a zenei rendezvények megszervezése. E tevékenységének „eredményességét” tömören jellemzi egyik vezető karnagyunk három évvel ezelőtti kérése: „Zolikám, ettől a ... házitól szabadíts meg bennünket”, őket megszabadítottam. A zenei ügyeket önként átvette az igazgatóhelyettes, Németh Péter Mikola nagy örömére, hiszen véleménye szerint e feladat betöltésére elég egy ügyintéző. Ez is egy láncszem a varsában. Mi lett volna még Németh Péter Mikola munkaköri feladata? Ugyanaz, ami a zenei együttesek esetében. Közönséget teremteni. Sőt törzsközönséget teremteni, sőt színháziéi togató közösséget teremteni. Azt már lassan az egész ország tudja, hogy Németh Péter Mikola Európa felé menetel, hogy „jelentős” szerepet tölt be a város közéletében, hogy megpályázza az igazgatói székemet. De meg tudja-e mondani valaki, hogy a jövő héten, vagy két-három hét múlva, vagy két hónap múlva milyen színházi előadás lesz a felnőttek részére Vácon, amit ő szervez? Van-e egyetlen ember a városban, aki úgy megy oda pénztárunkhoz, hogy például „•kérem, ha még megvan, a 8. sor 5-6. székét, mert azt mát megszoktam”. Ez a közművelődés célja és a népművelő feladata! Az ÁLLAMPOLGÁR! Ez az Európába vezető út: a tervszerűség, a kiszámíthatóság, a pontos, precíz munka! A koncepció megfogalmazása, szajkózása kevés. El ne higgye senki! El ne higgyék Németh Mikolának, hogy az összes vidéki színházban rendetlenség van, hogy nem lehet velük tárgyalni, hogy nem lehet megmondani a váci polgárnak azt, hogy egyikét hónapon belül milyen színházba mehetne. Porhintés, a varsa újabb láncszeme. Alfája és ómegája Mit kellett volna tenni még Németh Péter Mi.kolánaík, mielőtt az igazgatói szék az eszébe jut? Beépülni az intézmény közösségébe, precíz népművelői munkájával tekintélyt teremteni előttük, szilárd „euró. pai” szellemiségének talaján állva, esetleg segíteni a gyengébbeket, ha egyáltalán van ilyen. Nem pedig szólót énekelni az igazgatóhelyettes, a népművelők, a gazdaságisok, a technikusok alkalmatlanságáról, az intézmény rossz struktúrájáról. Hogy ebben az intézményben az abszolút politikai és szakmai mérce ő, aki meghatározó személyiségek barátja, hogy ő a város pedagógiai és kulturális életében az alfa és az omega. Ez a varsa következő láncszeme. El ne higgye senki, hogy igaza volt Németh Péter Mikoiának, amikor a város szájára adta az intézményt, azt az intézményt, amely képesítés nélkül befogadta, ahol szereptévesztéseit gyarlóságnak fogták fel, ahol a város és az intézmény támogatásával „euró. pai értelmiségivé” és igazgatói önjelöltté válhatott. El ne higgyék, hogy a hatalomváltás utáni percekben az igazságról tájékoztatta a polgármesteri hivatalt. Ez a varsa következő láncszeme. Mint már érzékelhető, történetünk a hatalomváltás után folytatódik. A legitim hatalom dolgozik, szervezi a demokratikus irányítás intézményeit, többek között a művelődési, ifjúsági és sportbizottságot. A megválasztott városatyák tervszerűen, a megszabott feladatkörök alapján megjelölik külső munkatársaikat, akikkel lelkiismeretük, meggyőződésük alapján szívesen dolgoznának. Németh Péter Mikola később mégis bekerült a bizottságba. Egy tisztességes, jó magyar ember pedig lemond a kulturális bizottság elnöki funkciójáról. A varsa elkészült Következett, remélem az utolsó stáció. Katona Tamás váci látogatása. Németh Péter Mikola új hatalmának, de hagyományos tehetségének és mentalitásának birtokában felvállalta képviselőnk és nemzetközi kapcsolatainkat is meghatározó, köztiszteletben álló polgártársunk helyi tv-felvételének szervezését. A dolgok úgy alakultak, ahogyan törvényszerűen alakulniuk kellett. A városi kábelhálózatra két kapun keresztül kerülhet információ. Az egyik kapu kulcsa egy vállalkozó, a másik a város kenyeréből élő tisztviselő, ebben az esetben az én kezemben van. Gondolom a fentiek után senkit sem lep meg, hogy Németh Péter Mikola kikerülte a városi tisztviselőt, és meggyőződésem, hogy szándékosan, a felvételt egy közéletben járatlan vállalkozóval! készíttette el és küldte adásba. Ebben az esetben már nem egy népművelő, egy kisvárosi intézmény vagy helyhatóság sorsával játszadozott Németh Péter Mikola. Ez már hangyányival több. Itt már igazán szükség lett volna az európai munkavégzésre, mert az európaiságnak szigorú paraméterei vannak, politikában, gazdaságban, kultúrában, szaktudás, ban és a gerinccsigolyák számában is. Hát ez hiányzott a tv-felvétel szervezőjéből.' Eredmény : még egy ember felajánlotta lemondását, ö is jó magyar. Más kérdés, hogy Antali József nem fogadta el a lemondását és nem emelte Katona Tamás helyére Németh Péter Mikolát. A varsa elkészült. Benne vergődik egy művelődési központ igazgatóstul. Benne van egy legitim helyhatóság, bizottságával együtt — talán egy párt is,, egy kábeltévés-vállalkozó, néhány régi és új egyesület, egy államtitkár és tovább nem merem sorolni. Számomra ez megtisztelő társaság, csak a helyzet zavaros. Ki van a varsában és ki van a varsán kívül, és miért? Nem kellene helyet cserélni? Varga Zoltán a Madách Imre Művelődési Központ igazgatója Világnépesség és mezőgazdaság Száz faj eltűnik örökre járások bevezetése, a biotech-, nológia ígéretes megoldásainak alkalmazása, nagy terméshozamú és rovarkártevőknek ellenálló fajták előállítása. , ( Mire eljött az 1990-es évtized, a világ népessége robbanásszerűen megnövekedett, s ma már 5,2 milliárd ember él a földön, kétszer annyi, mint az évszázad közepén. Igaz ugyan, hogy ezalatt a világgazdasági termelés mintegy megnégyszereződött, de ez magával hozta a környezet pusztulásának globális méretűvé növekedését. A mezőgazdasági és ipari fejlődés hatására megkezdődött egyes állat- és növényfajok visszaszorulása, mások kihalása. Láthatóvá lettek, és egyre nagyobb mértékben jelentkeztek olyan következmények, mint a talajerózió, az erdők, óceánok, folyók eltartóképességének csökkenése. Ezekkel a hatásokkal fokozottabban kell számolni, ha az emberi népesség és a gazdasági aktivitás növekedése tovább folytatódik — állapítja meg a Világ Erőforrás Kutató Intézetének évi jelentése. TtsSssjvosziés A világ környezeti dilemmája abban fogalmazható meg, hogy miközben maris hatalmas méreteket öltött természeti erőforrásaink fogyasztása, és ezzel együtt a hulladékok termelése, elmaradott országok sokasága érzi hiányát a fejlett mezőgazdaság, az iparosítás nyújtotta gazdasági előnyöknek. A földi élet nagyon szoros kapcsolatban van az élő talajjal és a tavak, folyók, óceánok élővilágával. Termőtalaj és a benne élő baktériumok nélkül élelem nem teremne, az elpusztult élőlények nem bomlanának el, és a táplálékok nem lennének hasznosíthatók. Már megkezdődött a talaj elvesztésének, terméketlenné válásának folyamata. Becslések szerint bolygónk szárazföldi területeinek 10 százaléka vált az emberi tevékenység következtében erdőből vagy termőföldből sivataggá. A mezőgazdasági hasznosításra számba vehető területek nagy része jelentős vízhányban szenved, vagy más fizikai, kémiai korlátok miatt válik megművelhetetlenné. A növekvő népesség miatt a fejlődő világ sok országában művelés alá vett új mezőgazdasági területek gyakran csalódást okoznak. Ez következett be az Amazóniában létesített új farmok mintegy húsz százalékában. Az erózió következtében tönkretett termőföldeket 6-7 millió hektárra becsülik, s hozzászámíthatjuk azt az 1,5 milliárd hektáros területet, amelyen a vízháztartás felborulása, az ásványianyaa-tartalom elvesztése jelentős terméskiesést eredményezett. A modem öntözőrendszerek képesek nagy távolságokon keresztül a víz szállítására, teraszos műveléssel a meredek lejtők használatba vehetők. Bravúros technikai megoldásokkal Latin-Amerika pamoái is megművelhetővé tehetők, de■ nem jelentenek igazi áttörést a mezőgazdaság számára. Szennyezés Az utóbbi tíz esztendőben, annak ellenére, hogy a népesség jelentősen növekedett, Ázsiában megnőtt az egy főre eső élelmiszer termelése. Ezt úgy sikerült elérni, hogy jelentősen növelték a műtrágyázást, a rovarirtó szerek alkalmazását, új talajművelő eljárásokat vezettek be. Ugyanekkor Latin-Amerika éppen hogy fenntartotta az egy főre jutó élelmiszer-menynyiség megtermelését, jóllehet hatalmas erőfeszítéseket tettek a mezőgazdasági területek növelésére. Ezalatt Afrikában a népesség növekedéséhez kénest az élelmiszer-termelés csökkent. Az elmúlt nyolcvanas évtizedben az egy főre eső gabona termelése világviszonylatban ugyan növekedett — kivéve az 1987-es és 1988-as észak-amerikai aszály éveit —, ám ennek földrészenkénti megoszlása nagyon szélsőséges. A legroszszabb helyzetben Afrika lakói vannak, ahol az utóbbi húsz évet tekintve nem beszélhetünk növekedésről. Napjainkban a világ termőföldjeinek egy főre jutó átlaga kb. 0,28 hektár, de igen szélsőséges megoszlásban. Latin- Amerikában ez az érték a világátlagnak közel kétszerese, de a termőföldek nagy része csak néhány tulajdonos kezében összpontosul. Ázsiában pedig csak mintegy 0,15 hektár jut egy főre. Ahhoz, hogy az élelmiszer-termelés 2025-re 60 százalékkal emelkedjen — ami elengedhetetlen feltétele a prognosztizált 8,5 milliárd ember táplálásának —, vagy a termőterületeknek keli növekedniük, vagy a terméshozamoknak kell emelkedniük. Ez utóbbi valószínűleg azzal fog járni, hogy fokozódik a műtrágyázás, a rovarölő szerek használata és az öntözés, azzal a kockázattal, hogy a víz szenynyezettsége növekszik. Kevésbé kockázatosnak ígérkezik új, termelékenySégnövelő elÉlelemhiány Bolygónk élő erőforrásai közé több tucat növény- és állatfajt számíthatunk, melyek élelmiszerként vagy 'rostanyagként szolgálnak. Ez az örökség mindinkább nagyobb veszélynek van kitéve, annál is inkább, mivel a ma élő fajok közül napona 100 (!) tűnik el örökre a föld színéről, szűkítve a táplálékforrások lehetőséget is. Eközben a világ népességének várható növekedése a ’90-es években elérheti a 96 milliót évente. Különleges erőfeszítések szükségesek ahhoz, hogy a világ népessége kielégítő mennyiségű élelemhez jusson, és megálljon vagy legalább lelassuljon a biológiai rendszer tönkretétele, amelytől minden élet függ a földön. — dns — Imre bácsik Az általános Iskola IV. osztályát Várad „legpatinásabb” iskolájában végeztem, egy rozzant, vén tanodában, melyből kovács-, szabó-, suszter-, borbély- és kéményseprőjelöltek számtalan generációja röppent ki. Várad iparostársadalma itt tanulta meg a betűvetés és egyszeregy tudományát száz évre visszamenőleg. Hírhedt rossz kölykök gyűltek itt össze, a külváros „krémje”. Akiket egyetlen ember tudott csak gatyába rázni: Imre bácsi. Néhai tanítóm ahhoz a típushoz tartozott, akiről nehéz volt elképzelni, hogy egyszer ő is volt fiatal. Harmincévesen már olyan szikárnak, komornak hatott, mint mások hatvanévesen. Ma már tudom, a komorság és komolyság nem ugyanaz. Imre bácsi egy komoly, de csupa szív ember volt, s talán neki még nálunknál is jobban fájt, ha egy-egy vásottságert kiosztott bennünket. Negyvenhármán jártunk a IV. osztályba, akkor még nem írta elő tanügyi szabályzat a minimum- és maximumlétszámot. Imre bácsinak a nagy létszám különben sem okozott gondot, mindenre, de főleg mindegyikünkre szakított időt, még iskolán kívül is. Év közepén, talán februárban, megbetegedtem. Már másnap beállított, hogy személyesen győződjön meg a hiányzás okáról. Akkoriban egy tüdőgyulladás két-három hétig is eltartott, s hogy ez idő alatt ne maradjak le, nap mint nap elküldte két osztálytársamat. Ma is hálás vagyok ezért a gondoskodásért. A két nagyobbik fiam flancos belvárosi iskolákban tanult, mindkettőt Gina Lollobrigida-mosolyú, igen dekoratív hölgyek okíthatták a tudnivalókra. Ezek a tanító nénik néhányszor eljöttek családlátogatásra, megitták a kötelező feketét, és elmondták, amit amúgy is tudtam: a gyerek jóeszű, csak rest, okos, de szemtelen és így tovább. Sem többet, sem kevesebbet nem adtak önmagukból. mint amennyit a kötelem előírt. — Mondd, emlékszel még a másodikos tanító nénidre? — kérdeztem nemrég a most 27 éves Erik fiamtól. — Arra az alacsony szőkére gondolsz? A másodikban egy fekete hajú hölgy tanította, aki magas volt. Ennyire nem maradt meg az emléke a fiamban. Mig előttem, a múló évek fátylán keresztül plasztikus tisztán felfénylik az Imre bácsi alakja. Most, negyvenhárom év múltán is. Norbert fiam — ő most nyúzza a IV. osztályt — karácsony előtt be kellett menjen a szanatóriumba, s lévén, hogy amúgy sem jeleskedik a tanulásban, joggal aggódtam a lemaradásért. — Jó volna most egy Imre bácsi — mondtam sóhajtva. — Egy olyan Imre bácsi, amelyik engem tanított. — Ha nem tudnád, a fiad tanítóját is Iifirének hívják — közölte nejem némi nehezteléssel, melynek az az oka, hogy nem tartozom az iskola körül nyüzsgő atyák köréhez. — Na. és, ha Imre? A név nem jelent semmit. Olyan Imre csak egy volt — mondtam mély meggyőződéssel. Elmúlt a téli szünidő, de Norbert még nem jött haza, következésképp az iskolába sem ment. Eltelt két nap, a harmadik napon, délben, valaki csenget. Pontosabban csengettek, mert ketten nyomták a gombot. — Norbi apukája tetszik lenni? — kérdezte az egyik srác küldetése fontosságának komolyságával. Ezt Uövetően kölcsön: sen bemutatkoztunk, majd előadták látogatásuk okát is. — Kérem, minket az Imre bácsi küldött. Biztosan tetszik ismerni. Az osztályunk tanítója. Afelől érdeklődik, milyen a Norbi egészségi állapota, mikor jön ki a Kórházból, mert ha már itthon lesz, mindennap eljövünk, hogy tanítsuk. Megbeszéltük a részleteket, aztán a két ifjú távozott. — Ne tessék elfelejteni, A Tiszánál című versből két szakaszt kívülről meg kell tanulni — szólt vissza a kisebbik. Imre bácsit — legfeljebb harmincéves — kétszer, ha láttam, a két alkalomma! alig váltottunk néhány szót. Most, hogy próbálom felidézni, sehogy nem sikerül. Egyre azt a másik Imrét vetíti elém az emlékek laterna magicája, azt a régi, váradi tanítót. Akiről azt hittem, ő volt az utolsó mohikánja a Móra, a Móricz vagy -az Illyés által megrajzolt tanítótípusnak. Tévedtem. Imre bácsik mindig voltak, és mindig is lesznek nála a folytonosságnak, mely minden pályán újrateremti a maga tehetségeit. (—matula—)
