Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-18 / 15. szám

ÖSSZEOMLÁS ELŐTT AZ IRAKI HADSEREG P>EST MEGYEI XXXV. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM Ára: 5,80 forint 1991. JANUÄR 18., PÉNTEK Járőröző katonák egy iraki városban Hatszáz repülőgép több hullámban Támadás nulla óra 38-kor A Sivatagi Vihar hadművelet első óráiban a következő események történtek: 0,38 csütörtök — helyi idő szerint 2.38-kor — a lég­védelmi ütegek megszólalnak Bagdadban. A hely­színen tartózkodó amerikai tudósítók heves robbanásokat is hallanak. 1,06 Washingtonban beje­­’ lentik, hogy a „nem­zetközi erők” megtámadták Irakot, „megkezdődött Kuvait felszabadítása” és „a Sivatagi Vihar hadműveletDen részt ve­vő erők kuvaiti és iraki cél­pontokat támadtak”. 1 S5a '3r'*; er°k *s bekap­­' csolódtak az akcióba, jelenti be a londoni védelmi minisztérium. 2 15 Bagdadot hajnalhasa­­' dástól negyedórán­ként bombázzák a harci gé­pek, amelyek igen fontos cél­pontokat támadnak. 2,30 a Fehér Ház szóvi­­' w vője kijelenti, hogy ez csak a kezdet, és Washing­ton véleménye szerint a hábo­rú egyáltalán nem lesz köny­­nyű. 3 0 ©George Bush elnök ' negyedórás beszédet mond, s ebben hejelenti, hogy az Egyesült Államok eltökélte Irak nukleáris kapacitásának és vegyi fegyverzetének meg­semmisítését. Irak egy föld­föld típusú Scud rakétát Jő ki Rijádra. 3 (g©Richard Cheney ame­­' w rikai védelmi minisz­ter hejelenti, hogy az Irak el­len kezdett hadműveletben négy ország (az Egyesült Álla­mok, Nagy-Britannia, Szaúd- Arábia és Kuvait) fegyveres erői vettek részt. 5 gjjjizrael közli, hogy az ' 'Irak nyugati részén lévő rakétatámaszpontokat is támadások érték. Powell tá­bornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságá­nak elnöke leszögezi: nem szüntetik be az Irak, valamint a Kuvaitban lévő iraki támasz­pontok elleni támadásokat. 5 ©©két amerikai televí­­' wziós társaság a Penta­gonban lévő forrásokra hivat­kozva azt közli, hogy a szövet­séges erők szinte az egész iraki légierőt megsemmisítették. 5,10 a bombatámadások ' következtében meg­semmisült Szaddam Husszein elit alakulatának, a Köztársa­sági Gárdának az Irak déli ré­szén. Basszorah térségében ál­lomásozó legtöbb alakulata. 5,15 bagdadi rádió közzé­' teszi Szaddam IIusz­­szein iraki elnök üzenetét: az iraki nép le fogja győzni a „hi­tetleneket és szövetségesei­ket”. g ^©a CNN amerikai té­' ** vétársaság bagdadi tudósítója szerint az iraki fő­városban nyugodt a helyzet. 5,50 a támadásban részt ' w vevő 45 brit vadász­­bombázó veszteség nélkül visszatért szaúd-arábiai és bahreini támaszpontjára — közlik helyszínen lévő brit for­rások. A brit és az amerikai légi­erő csütörtökön kora délután folytatta az iraki célpontok el­leni légitámadásokat — ezt öbölbeli brit katonai forrásból közölték. A hadműveletekben a brit légierő Tornado típusú vadászbombázókból álló száza da is részt vesz. A tájékozta­tást adó brit forrás ugyanakkor nem közölte, hogy iraki vagy kuvaiti területen fekvő célpon tokát támadnak. Elmondta vi­szont, hogy az Irak elleni be­vetések „nagyon jól haladnak” Francois Mitterrand elnök személyes utasítására a fran­cia légierőt is bevezetették a légitámadások második hullá­mában. 12 Jaguar típusú va­dászbombázó csupást mért Ku­vait területé az Al-Dzsabad repülőtérre.. A francia gépek közül ötöt ért találat. Négy gép könnyebben, egy súlyosabban megsérült; egy francia pilóta könnyebben megsebesült. A francia gépek erős légvéde lembe ütköztek. A HADMŰVELETEK BONTÓ SZAKASZA MÁR LEZAJLOTT \ történelem legnagyobb légi csapása után A háború eseményeit kitö­rése pillanatától kezdve fi­gyeli és elemzi a Honvédel­mi Minisztérium vezérka­rának szakértő csoportja. Kérésünkre egy magát meg­nevezni nem kívánó katonai szakértő, HM-főiszt a követ­kező tájékoztatást adta a szö­vetségesek és Irak között fo­lyó hadműveletek jelenlegi állásáról és várható kimene­teléről. A háború döntő szakasza pár óra alatt lezajlott, vég­eredménye már aligha két­séges. Az irakiak olyan nagy­arányú veszteségeket szen­vedtek, amelyeket már nem lesznek képesek kiheverni. Ha az egyesített hadvezetés alá tartozó csapatok ki tud­ják használni a nyomasztó technikai és elek.tronilcai fö­lényt, mellyel szinte megbé­nították, a földhöz szögezték az iraki hadsereget, a hábo­rú rövid időn belül befeje­ződhet. Példaként talán ele­gendő megemlíteni, hogy az Tele fon ügyelet 133-65-76 Az Országos Rendőr-főkapi­tányság terroreüiárító szolgá­lata telefonügy eletet tart. A 133-6576 és a 133-4124-es pesti telefonokon várják azok je­lentkezését, akik bármilyen módon tudomást szereznek terrorizmusra utaló esemé­nyekről. Azok is jelentkezhet­nek ezen az ügyeletén, akik támadástól félnek, vagy fe­nyegetve érzik magukat. amerikai és szövetséges gé­pek néhány óra alatt hihe­tetlen precízséggel végrehaj­tott terv szerint 18 ezer ton­nányi bombát dobtak le az iraki célpontokra. Ez a tűz­erő másfélszerese annak az atombombának, amelyet 1945-ben Hirosima szenve­dett el. Mindez gyakorlatilag azt jelenti, a háború eldőlt. Az azonban még kétséges, hetekig vagy csak napokig folytatódnak az utóharcok. Magyar katonai szakembe­rek véleménye szerint a je­lenlegi helyzetet tekintve 8- 10 nap a valószínű. Az ese­mények azonban vehetnek" olyan fordulatot is, hogy még ennél is rövidebb idő alatt lesz vége a háborúnak. Hitelesnek tűnő hírszerzé­si adatok utalnak arra, hogy az iraki katonákban nem buzog a harci kedv. S nem­csak azért, mert megdöbben­tette őket a villámháború, hanem mert az évekig dúló Iránnal vívott csaták is le­­lohasztották a lelkesedést. Már annak idején is előfor­dult, hogy egyszerre 11 ezer iraki katona adta meg ma­gát, s most is keringenek olyan hírek, hogy egész had­osztályok akarnak kapitulál­ni. Az egyik legfrisebb je­lentés szerint ötven iraki harckocsi máris megadta magát az egyiptomi erőknek. Egy másik, nem kevésbé valószínű eshetőség, hogy nem Szaddam Husszein feje­zi be a háborút. Az. iraki hadvezetés józanabb szár­nya — közöttük számosán az Egyesült Államok és a Szov­jetunió katonai akadémiáin szerezték képesítésüket — nem fog az utolsó embe­rig harcolni. Lehet, hogy in­kább menteni akarják a menthetőt, s megbuktatják az iraki diktátort. Hetekig, napokig, órákig tart-e tovább a véres em­berszínház? Most ez a leg­fontosabb kérdés. Minden perc időnyereség emberi éle­tek százait kímélheti meg. (csulák) Sí&ámes fal inaptár Tájékoztatjuk tiszteli olvasóinkat, hogy színes falinaptárunk a Pest Me­gyei Hírlap mai számá­ban jelenik meg. Lapunk előfizetői és példányon­kénti vásárlói az újságot és kenne a színes naptárt változatlan áron kapják. A lottó nyerőszámai: A Szefencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a lottó 3. játékhetén kihúzott nyerőszá­mok a következők: ÍZ, 14, 25, 50, 85 Szaddam él Szaddam Husszein iraki el­nök a Bagdadot ért légitáma­dás idején rejtekhelyen tartóz­kodott és túlélte a kora regge­li bombázást. Az ÍRNA iráni hírügynökség Irak iszlámábá­­di ügyvivőjére hivatkozva kö­zölte a hírt, hozzátéve, hogy Szaddam Husszeinnek nem esett baja. Az áldozatok többsége ártatlan GÖNCZ ÁRPÁD NYILATKOZATA Magyarország mély megdöbbenéssel fogadta és fájlal­ta egy békés kis nép, Kuvait lerohanását. Mint a világ közvéleményének többsége, abban a nemzetközi jog­rend súlyos sérelmét látta és azt elítélte. Honfitársaim­mal együtt magam is mély aggodalommal figyeltem az öbölválság békés megoldására irányuló hosszú, türel­mes, felelősségteli és sokoldalú erőfeszítéseket — mond­ta Göncz Árpád köztársasági elnök nyilatkozatában. Most, mikor a békés megoldás kudarcát követően kényszerűen kitört a háború, egyvalamit remélek: azt, hogy mielőbb véget ér, és minél kevesebb emberáldozat­tal jár. Hiszen minden háború áldozatainak többsége ár­tatlan, és minden nép többsége gyűlöli a háborút. A nemzetközi jogrend helyreállításáért vívott kény­szerű háború első és leghevesebb csapásának idején szí­vemből kívánom, hogy a háborút követő tárgyalásos bé­ke meghozza a térség igazságos és tartós rendjét. Ez az egyetlen, ami a háború árát, az elkerülhetetlen pusztu­lást, a szenvedést és emberélet-veszteséget ellensúlyoz­hatja. Van-e alapja a félelmeknek? • Fokozott ellenőrzés a repülő­téren és a pályaudvarokon • Figyeljék a gyanús elemeket Vigyázzák az embert Mint arról két nappal ez­előtt megjelent lapszámunk­ban már beszámoltunk, a nemzetközi politikai életben kialakult feszültség miatt a polgári védelem országos parancsnoka fokozott ügye­letet rendelt el. A készültség különösen azokon a telepü­léseken nagy, ahol veszélyes anyagot felhasználó, illetve tároló üzemek és raktárak találhatók. Akkor még nem tudhattuk, csak sejthettük azt, ami tegnap hajnali egy óra óta tartja lázban a vilá­got. Természetes, hogy a há­ború kitörésekor a készültség jellege is megváltozott. Szta­­nek Endre, a BM polgári vé­delem országos parancsnoka a következőkről tájékozta­tott: — Munkatársaink a nap 24 órájában tartanak ügyeletet a városi, megyei parancsnok­ságokon. Az Arab-öbölben kitört háború miatt, az eset­leges támadásoktól, terror­akcióktól is tartva, most úgynevezett részleges alkal­mazási felkészültségben va­gyunk. Ez azt jelenti, hogy a kiemelt üzemekben, gyárak­ban dolgozó munkatársaink közül, ha valaki elhagyja munkahelyét, akkor meg kell mondania, hol lehet utolérni. Ahhoz, hogy a tel­jes állomány riasztható le­gyen, erre mindenképpen szükség van. Ezenkívül a su­gárfigyelő és jelzőrendsze­rek, valamint az RBV (Ra­diológiai, Biológiai, Vegyi) adatszolgáltató és értékelő rendszerek teljes készenlétét rendeltük még el. Szakembe­reink az egész ország, a fővá­ros és Pest megye területén is folyamatos méréseket vé­geznek. Műszereikkel vizs­gálják a vizek minőségét, a talajt és nem utolsósorban a levegőt. Megnyugtatásul szeretném még elmondani, hogy hazánkat közvetlen há­borús veszély nem fenyegeti — fejezte be Sztanek Endre. Az emberek mégsem nyu­godtak. Sokan terrorista ak­cióktól tartanak. Suha Györgytől, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtó­­szóvivőjétőj arra kerestünk választ: lehet-e alapja az ilyen félelemnek? — Egész Európában, így Magyarországon is reális a veszélyhelyzet. A rend őrei most kiemelten őrzik a po­tenciálisan veszélyeztetett objektumokat, épületeket, intézményeket. Fokozott az ellenőrzés a közutakon, pá­lyaudvarokon és repülőtere-; ken. Ez utóbbiak területére kizárólag az arra a napra ér­vényes menetjeggyel ren­delkező utasokat engedik csak be. Szerencsére teljes rend és nyugalom van Ma­gyarországon, egy-ké,t meg­tévesztő bombariadón kívül nem kapunk bejelentéseket. Németh Ferenc, Pest me­gye rendőrfőkapitánya el­mondta, minden munkatár­suk a fokozott készültségnek megfelelően dolgozik. Szigo­rúbb az ellenőrzés a veszé­lyesnek minősülő • objektu­mokon. Néhány példa: a százhalombattai olajfinomí­tónál, a kőolajvezetékeknél, a vízműveknél, valamint a hírközlés területén. at I.

Next

/
Thumbnails
Contents