Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-17 / Rendkívüli kiadás

■■■Hímem Mn, 1991. január 18., pén­­tek. Piroska napja. A nap kél 7.26 — nyugszik 16.23 órakor. A hold kél 8.28 — nyugszik 19.15 órakor. S \ rr» A i V> 11> <> .1 ,\ »am Folytatódik a derült, száraz idő. Egyre többfelé képződik köd. Mérsékelt marad a lég­mozgás. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet pénteken, ál­talában 0, a tartósan ködös helyeken —5 fok körül aia­írni Túl a századikon Százegyedik születésnapját ün­nepelte tegnap, csütörtökön Biatorbágy legidősebb asszo­nya. Luczky Simonné, Magdi néni még maga eteti tyúkjait, nyáron kapálgat és felügyel kis szőlőjére. A hosszú élet tit­kának a mértékletes é’etmódot meg a jó levegőn végzett mun­kát tartja (Horváth Imre felvétele) Szentendréről a fővárosba Spiccei, spárgái tanulnak Szentendrén a Duna parti művelődési házban klasszikus balett-tanfolyamat indít ittas gyerekek részére. Mint meg­tudtuk a kurzuson felkészítik őket az Állami Balett Intézet felvételi vizsgájára is. A hó­nap elején már felmérték a fiúk és a lányok adotts igáit. A táncmester két csoportban foglalkozik majd velük asze­rint, hogy kívánják-e a szülők a gyerekeket balettből tövább­­képeztetni, vagy sem. A fel­mérésen, melynek célja az alkalmasság, a testadottság és a ritmusérzék megállapítása volt, közel húsz nebylót válo­gattak ki. ök heti kétszer, ha­vonként nyolcszáz forintért tanulhatják a spiccet, spárgát. ♦ Kiheverte a villámcsa­pást. Az elmúlt év végén Rác­kevén villámcsapás következ­tében a tűz martalékává lett a Gorkij utcai vegyes élelmiszer­­bolt. A helyreállítás már a tűz utáni napon megkezdődött. A tiztosító gyorsan segített, így viszonylag rövid Szünet után megszépülve, áruval feltöltve újra megnyílt a bolt. ^ Játékfilmek is. Szentend­rén, a gyermekkönyvtárban január 19-én, szombaton vi­deofilmeket vetítenek a gye­rekeknek. A biMúii történe­tek közül most azfÉjszövetség­­ről készült film második ré­szét mutatják fee, Akik a könnyebb alkotásokat, a ka­landot, az izgalmat szeretik, azok a Robid Hood nyila cí­mű szovjet játékfilmet, vala­mint a Punky Breuster ka­landjai című amerikai, fan­tasztikus rajzfilmet tekinthetik meg délelőtt 11- órától délután 2-ig. Hogyan emelkedik a nyfisgdsj*? A pontos tájékoztatás érde­kében az Országos Társada­lombiztosítási Főigazgatóság sajtóirodája részletes informá­ciót adott csütörtökön az Or­szággyűlés által szerdán elfo­gadott nyugdíjemelésről. Ennek megfelelően a saját jogú nyugdíjaknál az elfoga­dott nyugdíjemelési mértékek a következők: a) a nyugdíjban töltött idő szerint: 5 év alatt 8 százalék, 5—15 éy között 9 százalék, 15 év felett 11 száza­lék; b) a nyugdíj megállapí­tásának alapjául szolgáló szol­gálati idő szerint: 10—19 év között 13 százalék, 20—29 év között 14 százalék, 30—39 év között 16 százalék, 40 év felett 18 százalék. Az ezek alapján végrehajtott nyugdíjemelés együttes összege havi 1000 forintnál nem lehet kevesebb, de nem haladhatja meg a havi 3000 forintot. A nyugdíj összege a különböző emelésekkel együtt nem lehet több havi 26 ezer forintnál. Az e feletti ellátások összege nem emelkedik. FRANCOIS MICHEL LE TEILIEII L0ÜV0IS háromszazötven éve született Párizsban Francois Michel Le Tellier Louvois (164Í—1691) francia politikus és államférfi. Le Tellier államtitkár fia volt, s apja már korán beavat­ta a bel- és hadügy irányítá­sának rejtelmeibe. Végül is XIV. Lajos király hadügymi­nisztere, s Colbert halála után az uralkodó legbefolyásosabb tanácsadója lett. ö tette a fran­cia hadsereget Európa legha­talmasabb és legütőképesebb haderejévé, s az ő tanácsára alapította Lajos a nemesi ka­tonai akadémiákat. Nagyrészt az ő befolyásának voltak kö­szönhetők a XIV. Lajos által kezdeményezett háborúk, de az ő tanácsára építtette Lajos a rokkantak számára emelt pa­lotát is. Tisztában volt hatal­mával, s akaratát kíméletlen módon érvényesítette aláren­deltjeivel szemben. Egocentri­kus, erőszakos, temperamen­tumos ember volt, de reálisan szemlélte a dolgokat, és igye­kezett igazságos lenni. Hazánk történelmében is sze repet játszott, ö volt az egyik legnagyobb támogatója Wesselényi-féle összeesküvés során a főúri ellenzéknek, az ígért segítséget azonban végül­­is nem adta meg. A szerencsések még kellőért fii mennyiért telefmsaliiat? Legkésőbb május végéig fo­lyamatosan alakítják át me­­gyeszerte a kétforintossal üzemelő nyilvános telefonokat ötforintossal működővé. A Távközlési Vállalat Budapest Vidéki Igazgatósága, amely négy megyét — közte Pest me­gyét is — fog össze, egyelőre az egyeztetés, az ütemezés kér­déseiről tárgyal a Magyar Táv­közlési Vállalattal. A feleknek mielőbb dönteniük kell arról is, ki vagy kik legyenek az át­alakítás belső és külső kivite­lezői. Az idő azért is sürgeti őket, mert február elsejétől már öt forint a beszélgetés. Kovács János, a Távközlési Vállalat illetékes főelőadója szerint országosan mintegy ti­zennyolcezer készüléket szerel­nek át, ebből tizenegyezer­­hatszáz távhívásra is alkal­mas. A fennmaradók javarészt húszéves, öreg masinák, ame­lyek háromszori-négyszeri ja­vítás után mára olyan avíttak­ká és rozogákká váltak, hogy azokat már nem érdemes át-ÍJnnepség a magyar hullára napján Január Imszoitkeííő A megbolydult nemzetközi helyzet — szerencsére — nem érinti a piacok forgalmat. .4 felhozatal a szokásos, az árak a múlt hetihez képest nem változtak, a vásárlási kedv is az átlagos hétvégi színvona'ú. A Garay téri piacon a tojást 4,50—6 forintért árusítják, a burgonya kilója 18—20 f >rint, a sárgarépáért 30—40-et kér­nek. A vöröshagymát 28 — 36 forintért mérik. A fokhagyma igencsak drága, 100—120 forint. A fejes káposzta 20—24-ért, a kelkáposztát 24—30 forintért árusítják. Az alma kilója 24— 30 forint, a körtéé 40—48 fo­rint. A kispesti piacon a tojást 4.80—5 forintért árusítják. A burgonyaválaszték igen ked­vező. A rózsakrumplit 17—20 forintért, az úgynevezett ellát 12—14 forintért vásárolhatuk A gyökér csomója 38—44 fo­rint. A vöröshagyma itt drá­gább mint a Garayn, kiló­ja 30—32 forint. Ugyancsak jelentős az árkülönbségé fok­hagymánál. amiit itt 160—180 forintért árusítanak. A> gyü­mölcsök közül az alma már 20 forintért is vásárolható, de a szebbik fajtát 28 forintért mé­rik. Budán, a Fehérvári úti pia­con 4,60—6 forint a tojá^ da­darabja. A burgonyát 18—20 forintért árusítják. A vörös­hagyma 26—50 forint. A fok­hagyma — akárcsak a Garayn — kilónként 100—120 forintért vásárolható. A fejes káposzta kilójáért 24—60 forintot idéz­nek. az almáért 36—48-at K Z. RADIO ES TV MBSOBABÓLi^l KOSSUTH RÁDIÓ PETŐFI RÁDIÓ Van öt perce? — 22.00: A tanú. Magyar film. — 23.45: Híradó 3. — 24.00: BBC-hiradó. TV 2 4.30: Reggeli csúcs. — 8.00: Hírek. 4.30: Reggeli zenés műsor. — 6.00: Időjárás. — 8.03: Hangszemle. — Hírek. Időjárás, — 6.03: Reggeli 8.20: PAF-műsor. — 8.50: Külpoli- csúcs. — 7.30: Hírek. — 7.37: tikai figyelő. — 9.00: Hírek. Idő- Sportreggel. — 8.00: Hírek. Időjá-Járás. Útközben. — 9.05: Napköz- rás. — 8.03: Rivaldafényben. ben. —. 11.00: Hírek. Időjárás. Üt- 9.C0: Hírek. Időjárás. — 9.03: Egy Endrei Judittal és Déri Jánossal, közben. — 11.10: Népdalok. — 11.35: órában egy élet. — 9.51: Ugyanaz — 17.00: Képújság. — 17.15: Tv 2. Szerelmespár. — 12.00: Déli króni- többször. — 10.00: Kertbarátok — 17.45: Telefonos játék. — 18.00: ka. — 12.30: Ki nyer ina? — 12.43: műsora. — 10.05: Idősebbek hűl- Telesport. — 18.25: Gyerekeknek. Menedzserek. — 12.45: Külpolitikai lámhosszán. — 10.50: Hajszálgyö- — 18.50: Tv 2. — 19.00: Derrick, könyvespolc. — 13.00: Hírek. Idő- kerek. — 11.00: Hírek. Időjárás. — NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat. — járás. Ütközben. — 13.05: Klasszi- 11.03: Dzsesszfelvételek. — 12.00: 19.59: Tv 2. — 21.00: Híradó 2. — kusok délidőben. — 14.00: Hírek. Nóták. — 12.53: 5X5 perc. — 13.00: 21.20: Tv 2. — 22.00: Napzárta. — Időjárás. Ütközben. — 14.05: Erről Hírek. Időjárás. — 13.03: Pophul- 22.30: Sztárok tisztelgése. Angol beszéltünk. — 14.35: Orvosi taná- lám. — 13.45: Időjárás- és vízál- film. — 23.05: Tv 2. Napzárta, csők. — 14.40: Népzenetár. — 15.00: lásjelentés. — 14.00: Péntektől — Hírek. Időjárás. Ütközben. — 15.05: péntekig. — 17.00: RádióMa. — Magyar írás. — 15.50: Beszélni ne- 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.03: Kő­höz. — 16.00: Délutáni krónika. — lyökrádió. — 19.30: Mozimagazin. 16.15: Hangoló. — 17.00: Hírek. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.03: Időjárás. Ütközben. — 17.05: Ma- Ahogy mi zenélünk. — 21.30: Ci­gyarországról jövök... — 18.00: gányíélóra. — 22.00: Szórakoztató Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — bestiárium. — 22.58: Adó-MK. ■— 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.03: Sportvilág. — 19.15: Láttuk, hallót- Sporthíradó. — 23.10: Póttarisznya, tűk, olvastuk. — 19.30: Hol volt, hol TV 1 nem volt... — 10.40: Pusztai ké­­* * pék. — 19.50: Gong. — 20.00: Hírek. 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétorna. Időjárás. — 20.05: Más egziszten- — 9.10: Az összeütközés engede­ciájából tanul az okos. — 20.35: lyezve. Angol film. — 10.25: Mu-Dallas. Amerika! filmsorozat. 4. 18.00: Esti mese. — 18.10: Angol rész. — 20.55: Panoráma. — 21.53: nyelvtanfolyam. — 18.50: A mun-SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 8.10: Iskolásoknak. — 8.40: Műve­lődési műsor. — 9.00: Események, kanélküliségröl. — 19.20: Időjárás. — 19.30: Tv-napló. — 19.50: Gar zonlakás. Tévéfilm. — 21.00: Port réfilm: Emil Ginter. — 21.30: Hír­adó. — 21.53: Sport. — 22.00: Vetél­kedő. — 22.30: Balett. SUPER 7.00: Pirkadat. — 9.10: Egyveleg. — 13.00: Japán üzleti élete. — 16.00: Forró drót. — 17.00: Élő videoshow. -- 18.30: Kék éj. — 19.45: Időlánc. —- 20.00: Európai slágerlista. — 20.30: A zenei világ nagyjai. — 22.20; SPIN. — 23.20: Koncert. — 0.20: Nemzetközi hírek. — 0.35: Kék éj. — 1.30: Időlánc. EUROSPORT kommentárok. — 9.30: A világri- 6.30: Nemzetközi hírek. — 7.00: D. porterek stúdiója (ism.). — 10.35: Ernie Watts-kvartelt. — 11.25: Hí-J. Kat-sliow. — 8.30: Eurobic. — 9.00: Kézilabda. — 10.00: Biliárd. — rek. 15.45: Süketek tv-klubja. — 13.00: Eurobic. — 13.30: Tenisz. — 16.10: Az egyetlen szerelem. Szov- 15.00: Biliárd. — 19.00: Nemzetközi jet—bolgár sorozat. — 17.20: Port- sport. — 19.30: Eurosport-hírek. — réfilm: Vilem Sacher. — 17.45: A 20.00: Biliárd. — 23.00: Sí. — 24.00: nap percei. 17.55: Ilitparádé Eurosport-hírek. — 0.30: Motor-Nagy-3ritanniából. — 18.50: Torna. — 19.00: Esti mese. — 19.20: Időjá­rás. — 19.30: Tv-napló. — 19.50: Tíz sport. — 1.30: Tenisz. TV 5 Dóry József nótákat énekel. — zsikusok Örményországért. — perc a premierrel. — 20.00: Spanyol 17.15: Női szemmel. — 17.45: An 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Ki- 1U35: Képújság. — 15.45: Képúj- útirajzfilm. — 20.35: Üjság — hír- gyalok konyhája. — 18.00: Gyerek-Pes7í*Ini nehéz — sli£* — 15.55: Déli vicleoújság. — detési szerelem. Amerikai tévéko- műsor. — 18.20: Harmincmillió ba-ien?' Cff”i — — média. — 22.05: Események, kom- rát. — 18.50: Francia sanzonok. — látó. 21.50: _ .. , , .. „n. 16.05: Stíri — Hírek románul. —. 22.00: Késő esti krónika. — 2-.o0. 1610. Tiszta szóval. — 17.00: Év- A Gyümölcskosártól a Csínom gyűrűk. — 17.30: Téka. — 17.40: Palkóig. XII/6. rész. — 23.00: Hírek. Mennyit ér az életünk. Riportfilm. Időjárás. — 23.05: Esti újság. — — 18.00: Ablak. —* 19.00: „Maradja- Nagy-Britanniából. 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Him- tok meg szeretetemben!” — 19.10: 2. MŰSOR mentárok. — 22,35: Albérlet a Champs-Élysées-n. Tévéjáték. — 23.25: Hírek. — 23.30: Hitparádé nusz. — 0.15: Éjfél után. 19.00: Hírek. — 19.15: Szempillan­tás. — 19.30: Híradó élőben. — 20.00: Ellenállás. — 21.00: Híradó. — 21.35: Mindenki egyesével. — 23.00: Hírek. — 23.15: Alice. — 0.00: Ho-Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.05: 16.50: Mini-mix gyerekeknek. — tel. — 0.30: Francia nyelvterület. Pest megye 39 településén van nitrát-, vagy nitritproblé­­ma a vízzel. Akad, ahol még a hálózatból is olyan nedű cso­rog, amely veszélyes. Az egy­évesnél fiatalabbaknál, a cse­csemőknél okozhat methemog­­lobinémiát, köznyelvi .nevén kékbetegséget. Az elmúlt öt évben okozott is 13 ízben, s 1986-ban és 88-ban is me­gyénkben egy-egy apróság éle­tébe került ez. Nitrátos vizű településeken él a megye min­den negyedik polgára — 187 ezer 488 ember — s közülük 2 ezer 70 a veszélyeztetett cse­csemő. Az iménti tények jórészt is­mertek az érintettek előtt, akiknek — ezt talán monda­nunk sem kell — nagy segít­ség volna, ha lenne jó háztar­tási víztisztító készülék. Reklámoznak is ilyet több­félét. Ám a reklámokkal — úgy tűnik — baj van. Leg­alábbis erre utal, ami a Nép­jóléti Minisztérium minapi saj­tótájékoztatóján elhangzott. Dr. Csanády Mihály, az Országos Közegészségügyi In­tézet vízhigiénés osztályának vezetője ugyanis arról számolt be, hogy — bár több vállal­kozó és intézmény kezdemé­nyezte a vízcsapra szerelhető, többnyire nyugati gyártmányú háztartási kis víztisztító készü­lékek forgalomba hozatalát, s reklámozta is azokat — a hir­detések tévesen tájékoztatnak: nincs olyan univerzális készü­lék, amely minden vízminőségi problémán segítene. Sőt, a készülékek sokszor a hirdetett célnak nem felelnek meg, mert az ittenitől eltérő vízminőségre tervezték azokat, s akad olyan is, amely többet árt, mint használ: a vizet nem nitrát­mentesíti, viszont tüneteket okozó mértékig szennyezi — ezüsttel. A közegészségügyi szakem­ber elmondta: vannak ugyan megfelelő készülékek, de eze­ket nem háztartásra, hanem vízműre vagy közintézményre méretezték. A mai napig egyetlen háztartási készülékre adtak ki engedélyt, de már en­nek a visszavonását is javasol­ták. Dr. Csanádi Mihály felelőt­lennek ítélte az üggyel kap­csolatos reklámot, tájékozta­tást. Ugyanis — mint hang­súlyozta — hiába használják a készüléket, ha a nitrát a víz­ben marad, a csecsemőknek továbbra is életveszélyes az így „tisztított” vizet inniuk. Javasolja ezért mindenkinek: csak a hazánkban bevizsgált, bizonyítottan alkalmas és köz­egészségügyi engedéllyel ellá­tott készüléket lehessen szabad forgalomba hozni, reklámozni; nem ajánlott másmilyet venni, használni. Porlürló és kalácskenő Olasz Si©£áa a marabut Az utóbbi hónapokban nem­csak a libamáj, hanem a li­bától; értékesítése is komoly fejtörést okozott a külkeres­kedőknek. Szerencsére ez a külpiaci telítettség nem é-i'iti a Kecskeméii Baromfifeldol­gozó Vállalat albertirsai dísz­­toll üzemét. Ugyanis az érték­telen Hbatoll, a molni, itthon is elikél, mint kalácskenő. Az olyan szárnyas pedig, mint például a pulyka, portörlésben segíti a háziasszonyok mun­káját tollával. Kiss Pálné, az alberidrsai üzem vezetője, érthető elége­dettséggel adott tájékoztatási arról, hogy az egy műszakban foglalkoztatott tizenegy fős kollektívának, valamennyien helybéliek. biztos munkát, megnyugtató kereseti lehetősé­get kínál a kézügyességet és szorgalmat igénylő foglalatos­ság. Az üzemre külföldön is fel­figyelték. Volt időszak, ami­kor a fácánkakas tollát állí­tották össze a vevő igényeihez igazodva. Az elmúlt évben pedig egy olasz cég hozta AL- bsrtirsán az egzotikus madár, a színpompás marabu éicessé­­gét. s abból készítettek az asszonyok tol'lseprűt. Gy. L. hogy az ország jelenlegi vál­ságos gazdasági helyzetében is kiemelten kezeli a tudományos kutatások: ügyét. Az ÓTKA rendelkezésére álló igen je­lentős összeg lehetőséget kínál arra, hogy érdemben járulja­nak hozzá a hazai tudomány színvonalának fenntartásához, továbbfej lesztéséhez. A támogatást a továbbiak­ban is pályázat útján nyerhe­tik el az igénylők, a pályáza­tok elbírálási rendszerét vi­szont továbbfejlesztik. Elkép­zeléseik szerint nem pályázó magyar, valamint külföldi tu­dósokat vonnak be a bírálat­ba, így az eddigieknél is tár­gyilagosad lehet a döntés. PEST MEGYEI HÍRLAP Budapest. Politikai napilap. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő! Bárd András. — Főszerkesztő-helyettesi Csulák András. — Szerkesz­tőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 6. POSTACDI: BUDAPEST, PF. 311. IRANYlTÖSZAM: 1446. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Horli József vezérigazgató. — Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat, hirdetési osztály. Telefon: ,138-4669, 138-4707, 138-4456. Telefax: 138-3331. — A ________________— szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 138-2399 és 138-4300. —■ Szerkesztőségi titkárság: 138-2539. Telefax: 138-4416. A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Felelős vezető: <lr. Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél. a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR). Budapest XIII., Lehel u. IG A. 1900 — közvetlenül vagy postautalványon átutalással a HELÍR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára hétköznap 5,80 Ft; szombaton 7,20 Ft. Előfizetési díj egy hónapra 157 Ft; egy negyedévre 471 Ft; fél évre 942 Ft; egyéni előfizetőknek éves előfizetés 1684 Ft. — ISSN 0133—0659. Pest Megyei Hírlap (Index: 26 064 HU). alakítani. Ezeket év végéig fo­kozatosan olyan újakra cseré­lik, amelyek már eleve ötfo­rintossal működnek. A Távközlési Vállalat az át­alakítás időszakában egyetlen működő készüléket sem szerel le és visz el, hanem a szere­lést a helyszínen oldja meg. Ezzel a lépéssel a közismer­ten rossz hazai telefonálási le­hetőségeket nem akarja to­vább rontani. Igaz, ezzel a megoldással viszont hetekig, esetleg hónapokig is két- és ötforintossal működő telefonok egyszerre lesznek-szerte az or­szágban. Az utca embere ebből nyil­ván nem azt érzékeli, hogy a Távközlési Vállalat egy ideig még fent hagtfta a több mint kétszer olcsóbb készüléket, ha­nem azt, hogy mondjuk az egyik községben vagy az alvé­gen drágábbért lehet telefo­nálni, mint a másik község­ben, vagy a felvégen. Ezért nyilván ott lesz nagy a tolon­gás, ahol még nem szerelték át a masinákat. Az illetékes mindenesetre azt ígérte, hogy a lehető legrövidebb időn be­lül igyekeznek befejezni a sze­reléseket. — kocsis — velődési és közoktatási minisz­ter mond beszédet. A minisz­ter az ünnep kapcsán felké­réssel fordult a színházakhoz és a művelődési intézmények­hez, hogy megemlékezéseik, műsoruk kezdete előtt olvas­sák fel Göncz Árpád köztár­sasági elnök ünnepi üzenetét, és hangozzék fel a Himnusz. A kulturális kormányzat ja­nuár 22-ét a magyar kultúra napjává -emelte. Kölcsey Fe­renc 1823-ban ezen a napon írta meg nemzeti Himnuszun­kat. Január 22-én este 8 órakor a Budapest Kongresszusi Köz­pontban ünnepi est lesz, ame­lyen Andrásfalvy Bertalan mű-Iláztarlási víztisztító ? He azért a nitrát maradi... Piacokon járva Vá||ási idényre — drága fokhagyma Függetlenedett a Magyar Tu­dományos Akadémiától az Or­szágos Tudományos Kutatási ■Alap; ez év elejétől önálló jo­gi személy, önállóan gazdál­kodik. Elnökévé Andorka Ru­dolf akadémikust, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egye­tem tanszékvezető tanárát a napokban nevezte ki — ötévi időtartamra — Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter. Tovább növekszik az OTKA szerepe a tudományos kutatá­sok támogatásában. Ebben az évben a kormány, illetve a Parlament a tavalyinál jóval több pénzt, 1,8 milliárd forin­tot irányzott elő az alap f inan­szírozására. Ez azt bizonyítja. Levált az Akadémiától Országos kutatási alap

Next

/
Thumbnails
Contents