Pest Megyei Hírlap, 1990. december (34. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-23 / 301. szám
rrsT s MH. I f. f > 1990. DECEMBER 23., VASÁRNAP 4 Göncz Árpád a fóti gymuch árosban Testvér, barát, idegen a karácsonyfa fényében Ritka véletlen, hogy az ember kimondatlan kérdésre is választ kap. Nem szóban, cselekedetben, ami többet jelent. Göncz Árpád gyermekvárosi látogatása után három fiú levelet írt patronálóluknak, Som Lajosnak. E megrendítő sorok kaoesán született egy cikk: Szülőt csak értelmező szótárból címmel. Egyetlen emberből feléjük áradó melegség annyi fájdalmas hiányt, érzést fölhorgasztott bennük, hogy mindenképpen szerettem volna választ kérni leveleikre. Az interjúra azonban nem jutott idő. Üjabb látogatásra viszont — igen... , Kézműves Béla még akkor Is a szemét dörzsölgel te. amikor már szemben ült a köztársasági elnökkel. Egy kicsit fáradt volt péntek délután, ledőlt aludni. S a nevelők csak akkor keltették fel, amikor Göncz Árpád és felesége már közel jártak Fáihoz. Hiszem úgy igazi a meglepetés, ha nem tudunk róia. A leányotthon társalgójában, a feldíszített karácsonyfa mellé telepedtek le. Göncz Árpád a fiúk köretében, feleségét, Zsuzsa asszonyt pedig körbefogták a lányok. Hrgy miről folyt a társalgás, azt csak sejteni lehetett, mert minden felnőtt, újfent, aftón kívül marasztaltatott. Szerencsére csak egy ideig. Éppen akkor léphettünk be, amikor az előző látogatásról — a Cimbora újságban megjelent — képriport mellé kértek autogramot a vendégektől. Teljesen feloldódott a hangulat. Mint a régen látott rokonok, sok közös témát találtak. S beteljesedett Kézműves Béla kívánsága. Leseiében ekképpen fogalmazott: hadd lássa o köztársaság elnöke, milyen gyönyörű, mikor együtt lehet mindenki, akit szeretünk Testvér, barát. idegen .. — Akkor megállapodtatok? — szólt át feleségének Göncz Árpád. — Igen — válaszolta Zsuzsa asszony és megsimriotta egy hullámos hajú lány arcát. — Kiderült — magyarázta a lány, Opota Kornélia Rita —, hogy közel esik egymáshoz a születésnapunk Árpi bácsival. S együtt fogunk ünnepelni. — Hogyan került sor erre a közös látogatásra? — kérdeztem Göncz Árpádmétól. — Előző alkalommal a férjem élményekkel tele, bol 'o- gan jött haza, hogy milyet aranyosak voltak a gyerekek — emlékezett vissza Zs >zss asszony. — Már akkor elha tároztuk, hogy legközelebb együtt jövünk ki... A három levélíró fiú — Rézműves Béla, Horváth Já nos és Palicz Tibor — leendő autószerelők — egészen elcsöndesedtek. Nehezen lehetett őket szóra bírni. — Nagyon meg voltunk lepődve — mondták aztán — Így, együtt a köztársaság• el nőkkel... közénk tartozónak érezzük... — Som Lajoson, a patro nálónkon kívül nincs más a«' ilyen közel került volna niz zánk — fogalmazott Horváth János. — Nekem is van egy patronálom — szólt Palicz Tibor. — Csak messzire kerü'’em tôle, hogy eljöttünk Berkeiről. Már négy éve törődik velem. Szerintem olyan, m:nt egy apa ... — XJgye, milyen klassz fiúk? — fordult felénk Gön.z Árpád. — És micsoda szakmájuk van! Az Opelnál fog dolgozni — fogta meg Horváth János karját. — Bízik ebben? — Soha még gyerekben nem bíztam annyira, mint bennük! — Mi hozta vissza önt ide a gyerekekhez? — Rettenetesen egyszerű oka va-n! Szeretem őket. Elhiszi? Akkor mit. mondjak még?! Kifogyott az időből, de azért az óvodásotthonba még betért. A kicsik csicseregtek- csacsogtak, a kíséretében lévőkre is rácsimpaszkodtak. A csodálatosan szép, mennyezetig érő, feldíszített feryőnél költöttek ki. Azoké, akik nem mennek haza, mondta halkan Pflender Mária óvodav izető. Aztán megszólalt a kedves dal: Kis karácsony, nagy karácsony ... Hamarosan búcsúzni kellett. A gyerekek vacsorához készülődtek. A vendégek c indultak. Villanásnyi volt csupán a szeretet. A karácsonyfa magára maradt. Vennes Aranka A fóti gyerekek autogramot kérnek Göncz Árpádtól, a Cimbora újságban megjelent közös képek mellé (Hancsovszki János felvétele) Elegendő az emberséges emberi élethez Hit, ami áttör a zenén János apostol imigyen szól Máriához: íme, a te fiad. És Krisztusra mutat. Azután Jézushoz fordul: Íme, a te anyád. És Mária felé int. Ezzel a színpadképpel kezdődik egy új rockopera, amelynek próbái most folynak a Madách Színházban. Címe: Mária evangéliuma. Mindazok, akik vallástörténettel foglalkoznak vagy jól ismerik a bibliát, még ők is keveset tudnak Máriáról. Pedig több nép — a magyarok is — védőszentjének választotta. Különös az a ragaszkodás, a sok látomás, emberi kívánság-áhítat. amely Máriát az emberek anyjaként is tiszteli. Bizonyos hagyományok szerint a világmindenség ideális feminin oldala most nem érzékelhető., A maszkulin — a férfiközpontúság — dominál. Mi történhetett valójában annak idején? Soha nem tudhatjuk meg, csak találgathatunk. S bár Mária mindenütt jelen volt, az ő érzéseiről, elhangzott szavairól senki nem emlékezett meg. Milyen izgalmas feladat lenne, ha az ő szemszögéből láttatnák a történéseket! Vajon miként gondolkodott, cselekedett az események során? Tolcsvay László és Müller Péter sokszor belekezdett már — barátként, szerzőtársként — ilyenfajta fejtegetésekbe. A Magyar misében — amiben Müller Péter csendestársként volt jelen — már próbára tették egymást, sikerrel. Müller Péter író dramaturgot egyébként is régóta foglalkoztatják a vallási hitek, filozófiák. Nem véletlen tehát Mária evangéliumának indíttatása sem. Ám, hogy ebből dallamok, s metaforikusán tömör verssorok születtek, annak hosszú története van. A Dunakanyar bűvöletében élő zeneszerzőt nyolcvanhét nyarán megkereste a váci művelődési ház zenei menedzsere. Szerettek volna ugyanis szabadtéri színpadot kialakítani a dóm előtt. Götz Béla, a Madách Színház fő díszlettervezője ezt meg is álmodta. Ekkor jött Müller Péter ötlete, aki verses drámát írt Mária evangéliuma címmel. Ez lett az alapmű. Kiderült azonban, hogy nincs elegendő pénz, s a szabadtéri színpad nem valósult meg. Pedig az ötlet továbbvitele most még időszerűbb lenne, s immáron az egész teret betölthetné egy vallási tartalommal telített mű előadása. Ám a gondolatok már elindultak. A zenei gondolatok is. Tolcsvay László két ízben megfordult mítoszokat őrző földeken: Olaszhonban és Görögországban. Kréta szigetén éppen Mária-ünnep volt. S az alkotóban megszólaltak a hangok, a dallamok. Gyorsan magnóra muzsikálta, útközben, repülőgépen lekottáz- ta. Mindezt azonban Müller Péter dramaturgiája szerint. Aztán a zeneszerző lendülete megtorpant néhány hónapra. Múlt az idő. Sarkon fordult a politika, felbolydult a társadalom. Az idén újabb hangjegyek kerültek a kottapapírra. Igaz, nem a politikai változások miatt. Tolcsvay László ugyanis az a zeneszerző, aki mindig fenntartotta magának a jogot, hogy figyelmed kívül hagyja a politikai időszerűségeket. Kerényi Imre, a Madách Színház igazgatójaként ismerkedett meg a félkész művel. Lelkesedésével újabb lendületet adott az alkotónak, s őszre felépült a muzsika. Azonban még mindig nem Színházi levél Legfontosabb a színész Tolnay Klári és Mensáros László az Aranytó egyik jelenetében Nagyon régi, 1962-ből való történetet kell elmondanom. Abban az évben avatták fel a zalaegerszegi művelődési központot, benne egy igen szép színházteremmel. Az avatásra sok kitűnőséget is meghívtak, köztük a város szülöttét, Gábor Miklós színművészt. ö akkor készült a Madách Színházban Shakespeare Hamletiének a címszerepére. Az ünnepi műsorban a színművész Hamlet két monológját mondta el: az I. felvonásból az Öh, hogy nem olvad, nem hígul, s enyész / Harmattá e nagyon, nagyon merő hús kezdetűt, és a híres Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés monológot a II. felvonásból. Nem Hamlet jelmezében és maszkjában, díszletek között, hanem civilben, csupasz színpadon, egy körfűggöny előtt. Ennyi év távlatából visszaemlékezve is borzongató az élmény: ott, azon a még gyan- taszagú néhány szál deszkán. Hamlet, a dán királyfi jelent meg, lelke minden szenvedésével, majd csak a halálba feloldódó dilemmák elviselhetetlen súlyával, a lét és a nemlét, élet és halál végső emberi kérdéseivel küszködve. Talán ott és akkor értettem meg először és igazán: a színpadon a legfontosabb a színész. Díszlet, jelmez, kellék, bútor, világítás mind másodrendű, Ha a színész által költő képes megszólalni. Lehet előttünk a világ legcsodálatosabb színpadképe, elámíthat a ruhák gazdagsága. a fények pompája, ha nincs jelen a színész, aki mindezt élettel tölti meg, Talán meglepő, de ez a régirégi történet egy mai előadás nézése közben jutott eszembe. A Madách Kamara játssza I ugyanis egy jelentéktelen amerikai szerző, bizonyos Ernest volt zenéhez igazított szöveg. Müller Péter Iván filmrendező, avantgárd zenész es költő megpróbálkozott ezzel, s olyan ihletettségű verssorokat komponált, amelyek önmagukban is megállnák a helyüket. Imigyen készült el a kétfelvo- násos darab. S ősszel megkezdődhetett a nagy összjáték a márciusi bemutatóért. Egyelőre még a stúdiófelvételeknél tartanak. Nagy Viktor, a Madách rendezője értő kézzel — és nagy felelősséggel — nyúlt a metaforaműhöz. Megérezte, felismerte a benne rejlő nagy erejű igazságokat. Melyek — a zeneszerző akaratától függetlenül — mégis most kell elhangozzanak, s a lelkiségtől megfosztott embereknek támasztékul szolgáljanak. Megkésve ugyan, de megszólal a figyelmeztetés: ha mindannyian testvérként nézünk egymásra, ez már elegendő az emberséges emberi élethez. . Ám kik közvetítsék mindezen igazságokat? Nem köny- nyű feladat. Igen nagy felelősség hárul mindazokra, akik magukra veszik, s teljesítik ezt a szolgálatot. Mert bár szerep- osztásról beszélünk, mégsem mondhatjuk a színpadi résztvevőket szereplőknek. E mű véghezviteléhez ugyanis nem csak mély átélés, megjelenés, mozgás, hang szükséges. Még valami kell. Hit, ami áttör a zenén. Vennes Aranka Thompson Aranytó című darabját. Tökéletesen feledhető színpadi munka — volna, ha a két főszerepet, a Thayer házaspárt, Normant és Ethelt nem Mensáros László és Tolnay Klári játssza. Ök azonban ugyanazt a csodát teremtik meg most, mint annak idején Gábor Miklós Zalaegerszegen. A semmit élettel, karakterrel, érzelmekkel, indulatokkal ruházzák fel. Talán még nehezebb is a dolguk, mert Shakespeare szövegei a világirodalom legszebb mondatai, Thompson meg darabíró iparosnak is legfeljebb B kategóriás. De megint és újra és megdönthetetlenül beigazolódik: a legfontosabb a színész a színpadon. Nélküle sem Shakespeare költészete nem szólalhat meg, sem Thompson közhelyeiből nem teremtődik élet. Takács István NÉGY EGYHÁZ Közös rádióadás ökumenikus rádióadót akar létrehozni a magyar katolikus egyház, a magyarországi református egyház, a magyarországi evangélikus egyház, valamint a magyarországi zsidó hitközségek szövetsége. Közös beadványukat, amelyben frekvenciát kérnek, Antall József miniszterelnökhöz és Szabad Györgyhöz, az Országgyűlés elnökéhez nyújtották be, s rövidesen tárgyalja a Parlament illetékes bizottsága. Az adó Rádió Pax néven jövő év áprilisától kezdené meg műsorát, naponta 7-től 22 óráig. Terveik szerint kezdetben URH-n sugároznának Budapestre és környékére, a későbbiekben az egész országra kiterjesztenék az adást. Az a kezdeményezés, hogy a keresztény egyházak a zsidó egyházzal közösen adnak műsort, egyedülálló Európában. A négy egyház — állásfoglalásuk szerint — ezzel is kifejezésre akarja juttatni összetartozását, egymásra utaltságát, és azt. hogy a magyarországi keresztény egyházak szemben állnak az antiszemitizmussal. A beadványban foglaltaik szerint a műsor összeállításában igen fontos szempontok kerülnek előtérbe. Így az általános emberi kulturális értékek terjesztése, s ugyanakkor a vallási műveltség fejlesztése. S az utóbbi, ha jobban meggondoljuk. igencsak ránk férne. Mert vallási műveltségünk, kultúránk sok kívánnivalót hagy maga után. S a szempontok között az ifjúság nevelése is szerepet kap. BÉTVÉCI KRIMI R. BECKE HOLLÓ A HOLLÓNAK... Wilfried Seibold nem akart hinni a szemének. Amit látott, nemcsak meglepte, de fel is dühítette. Schuster három napja’ fogadta meg neki, hogy a következő hónapokban ebben a kerületben egyetlen ékszerészt sem rabol ki. És most meg kit lát a főutcán, szemben a Sanders-féle ékszerbolttal? Rocky Schustert. Ahogy az utcán sompolygott, abból a magafajta szakember azonnal megértette: az ékszerboltot vizsgálta. Tehát va- lamit forral. És ha Rocky valamit forral, az be is következik, jön majd a testvéreivel, felíegyverezve, két autóval a meneküléshez, miután teljesen szétvertek mindent. O megvetette ezt a módszert, a könnyed, előkelő munka híve volt. Kiszemelte a különösen szép darabot, másolatot készített róla, felkereste a boltot, és közben kicserélte az eredetit a másolattal. És most jön ez a gengszter! Keserű pirula ez, és egyben kihívás is. Otthon előkereste a félretett újságokat, és meglepődve látta, hogy a Schuster-banda szombati rabló volt. Minden munkát szombaton végeztek, nem sokkal üzletzárás előtt. Azért, mert nyilván nem csupán a polcokon és a páncélszekrényben lapuló zsákmányra számítottak, hanem a kasszára is. Wilfried eltűnődött: ma csütörtök van, s mindössze két napja, hogy megelőzze őket. Bement a műhelyébe, és megnézte a diadémot. Ahhoz, hogy a briliánsokkal díszített ékszer az igazihoz hasonlítson, még legalább háromnapi munkára lenne szükség. A tervet tehát át kell dolgoznia. Azonnal leült, és hét óra múlva elkészült. A másolat pocsék volt. Nem is kellett nagyító, hogy észrevegyék a hamisítványt. Neki azonban tökéletesen megfelelt. Szombaton délelőtt 11 óra 38 perckor egy elegáns úriember lépett a Sanders-ékszerboltba, és a felesége számára kért ajándékot. Az ékszerész különféle ékszereket rakott elé, köztük a briliániso'klka] kirakott diadémot is. Az úr ezt tanulmányozta, — Ezt venném meg — mondta. — Kérem, tegye félre, hétfőn elküldöm érte a sofőrömet. Az úr ezzel visszaadta a diadémot, azazhogy a hamisítványt, minthogy az igazit már a zsebébe csúsztatta. Az ékszerboltot 11 óra 51 perckor hagyta el, és olyat tett, amit még sohasem: az utcán azonnal futni kezdett, esetlenül, feltűnően. Az ékszerész meglepetten nézte, majd a kezében lévő diadémra esett a pillantása, és azonnal el is kiáltotta magát: — Segítség! Tolvaj! — És a telefonhoz lépett. — Rendőrség? Azonnal jöjjenek ... Rocky Schuster és bandája néhány perc múlva érkezett, mint a vihar. Kitépték a falból a teleíőnkapcsolót, betörték a vitrineket, összeszedték a zsákmányt, és még arra is kényszerítették az ékszerészt, hogy a páncélszekrényt kinyissa. A támadás mindössze három percig tartott. És amikor Schuster jelt adott a távozásra, már négy rendőr állt a küszöbön. — Bűnügyi rendőrség — mondta a civil ruhás felügyelő, aki azonban nemcsak a jelvényét vette elő, hanem a pisztolyát is. A Schuster-banda annyira meglepődött, hogy ellenállás nélkül megadta magát. — Uram — jegyezte meg halkan a felügyelő —, nem azt mondta a telefonban, hogy egy tolvajról van szó, aki becsapta és meglépett az ékszerrel?! Az ékszerész a homlokát törölgette. — Ugyan! Azt felejtsük el. — De hát miért? — Azért — felelte fáradtan —, mert már úgyis eltöröltek minden nyomot, melyet ő okozott. Másrészt az a kár elenyésző ahhoz képest, amit ezek csináltak volna, de ami — hála neki — ezeknek mégsem sikerült.
