Pest Megyei Hírlap, 1990. november (34. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-24 / 276. szám

Hétköznapi csődjeink Szeretnénk működő cé­get csinálni, de nem hagy­ják — mondta elkesered­ve a csődbe került konté­nergyár igazgatója néhány nappal vagy héttel ezelőtt, arra utalva, hogy rendelé­sük, külföldi piacuk lenne, ám hitelük már nincs. Sem anyagot nem kapnak, sem gázt — nemsokára már a villanyt is kikapcsolják ... A konténergyárban teljes a csőd, a gumigyárban „csak” arról beszélnek, hogy ki­csit hosszabb lesz az év vé­gi leállás a szokásosnál. A csőd közgazdasági fo­galom. Am a köznapi em­ber számára csőd az is, ha néhány mázsa sajt tönkre­megy a raktárban, ha né­hány ezer könyv nem a vásárlókhoz kerül, hanem a zúzdába, ha egy cipőgyár gyártósorát le kell állítani, mert dugig telt a raktár, s a lábbelik vásárló híján ott porosodnak. Az átlagpolgár szerint a csőd fogalmába más is be­letartozik. Például az, amit egy vállalkozó elmesélt: alapított egy kft.-t magyar termékek exportjára, de mielőtt csődbe került vol­na, rájött, hogy jobban jár, ha külföldi partnerével in­kább az importra alapítja üzletét, s most a kft. szó­rakoztatóelektronikai cik­keket árul (amelyeket las­san egyszerűbb Vácon be­szerezni, mint mondjuk a kenyeret, s . a választék is nagyobb belőle)... vagy egy másik vállalkozó nyi­latkozata, amikor arról kérdeztem, miért nem vág vagy vágnak bele egy vá­rosszéli bevásárlóközpont építésébe, ő rögtön azt fe­lelte, ilyen kamatlábak mel­lett legfeljebb „becsődölni" lehet ezzel a vállalkozás­sal... Persze a saját magán­csődje ellen küzdő állam­polgár örül, hogy „haszon- élvezője” lehet egy-egy cég csödközeli állapotának, az­azhogy egyre több a kiáru­sítás, a kedvezményes ak­ció, hogy előfordult már: az eredeti ár töredékéért vásárolhatott könyvet, s ha a karitatív szervezetek közreműködésével is, de fillérekért juthat ruhához. Ám a köznapi ember is érzi, hogy nem ez az opti­mális megoldás, valami hi­bázhat, ha neki arra kell építenie, hogy majd akkor vesz tojást egy forintért, amikor egy környékbeli téeszt csőddel fenyeget a négy-öt forintért eladhatat­lan és már raktározhatatlan mennyiségű tojás. (b.) Egy lemondás háttere Kétarcú igazság A váci közgazdasági szakközépiskola. A név után igazgatót is cserélnek Nevelő-testületi értekezletre került sor november 13-án az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskolában, melynek témája — előzetes bejelentés, alapján — az igazgató szemé­lyével kapcsolatos bizalmi vál­ság volt. À lebonyolított szavazás eredményeképpen a jelenlevő 37 főből 35-en szavaztak, a végeredmény 26 nem, 9 igen volt. Az a 26 pedagógus, aki Rá- fóíi Józsefilé dr.-t nem tartot­ta alkalmasnak az igazgatói teendők további ellátására, a történtekhez az alábbi meg­jegyzéseket kívánta fűzni: A bizalmi válság mögött ki­zárólag szakmai és vezetői al­kalmassági problémák húzód­tak meg, szögezik le a peda­gógusok. Az elhangzottakról jegyzőkönyv készült, melyet az illetékeseknek eljuttattunk. November 16-án megjelent a nevelőtestület körében Vác város polgármestere, Bartos Ferenc úr és dr. Jávor Gyulá- né. A tantestület előtt a kö­vetkező tájékoztatás hangzott el a polgármester részéről: Az igazgató november 15-én bejelentette lemondását, kérte, hogy számára a polgármesteri hivatal biztosítsa tanulmányi szabadságát, melynek lejárta után beosztott tanárként kíván visszajönni az iskolába. A pol­gármesteri hivatal azonnal megjelenteti a pályázati fel­hívást az új igazgatói állás betöltésére, és egyben a tan­testület előtt megbízta az igaz­gatói teendők ellátásával Pa­lásti Károlyné igazgatóhelyet­test. Kérte a testületet, tekin­tettel arra, hogy ez az átme­neti állapot viszonylag hosz- szadalmas lesz, szakmai mun­kájával törődjön, és egyben az ügyet lezártnak tekinti. Kérte a testület hozzájárulá­sát, hogy az elhangzottakat új­ságcikkben megjelentethesse a polgármesteri hivatal közle­ményeként. Idézet a november 17-én a Pest Megyei Hírlap „Egy le­mondás háttere" c. cikkéből: „A város polgármestere a disszertáció elkészítéséhez szükséges szabadság kiadásá­hoz hozzájárult, s ezt köve­tő időponttal a vezetői felada­tok alóli felmentésre tesz ja­vaslatot a képviselő-testület­nek.” Kérdésünk : az igazságnak két arca van? A polgármester körünkben elhangzott tájékoz­tatója és a hivatal közleménye eltérő egymástól. Ennek értel­mében iskolánknak két igaz­gatója-(is) van? Dr. Kristóf Béla így látta „Hazája sorsát szívén viselő magyar" Dr. Kristóf Bélával, Vác — kétszer is — volt polgár­mesterével két ízben beszélgettem. Először akkor, ami­kor elkészült a visszaemlékezéseit rögzítő videofilm — e beszélgetés lapunk egy korábbi számában meg is jelent —, másodszor akkor, amikor könyve napvilágot látott. E beszélgetés azonban nem Vác 1956-os történetét, visz- száemlékezéseit tartalmazó könyvéről folyt, hanem a je­lenről. Hogyan látja az Ausztráliából visszatérő hajdani politikus a rendszerváltozáson már túljutott hazáját — Parlamentjét, kormányát, politikáját —, hiszen volt al­kalma mások mellett, Antall József miniszterelnökkel is beszélni. Kristóf Béla nem udvariaskodott. Elmondta, mi tet­szik, és mi nem, mi az, ami aggasztja; aztán kiderült, hogy mindezt le is írta már. Természetesen úgy gondol­tam, hogy akkor inkább leírt, átgondolt mondatai kerül­jenek nyilvánosságra. re az ifjú óriások nem is em­lékeznek. Az elpusztított áldo­zatok példamutatása ébren tartotta az elnyomott nemzet­ben a szabadság utáni vágyat. A vértanúk szelleme bejárta a világot és példát mutatott a Nyugatnak, hogy egy nemzet, ha kicsi is, de kész volt fel­venni a harcot a szabadságért az idegen, elnyomó hatalom­mal szemben. — Hol vannak az 1956-os szabadságharc igazi képvise­lői? Sajnos, keveset lehet be­lőlük találni a Parlamentben. Ha egyáltalán vannak. Ezek bizonyára nem viselnék ma gukat úgy, mint a veszekedő kisgyerekek az iskolapadban, és nem használnának a Parla­menthez nem illő szavakat. — A szabadság gyönyörű ajándék a nemzet és polgárai életében. De a szabadságot ajándékba kapni és élni tudni vele, két különböző dolog. Az ifjúságnak meg kell tanulnia, hogy a szabadsággal való visz- szaélést jelenti az oktalan kri- tizálás, támadás a jelenlegi kormány ellen. — A nép bizonytalanságban él. Nyugtalan, hogy mit hoz a jövő. Az esetleges bekövetke­ző munkanélküliség emelke­dése és az elkerülhetetlen ár­emelkedések csak fokozni fog­ják az elégedetlenséget. Az el­lenzék folytonos támadásával és nagyon sokszor jogtalan kri tizálásával csak olajat önt i tűzre. Nem gondolják, hogy az olaj lángra is lobbanhat — és ennek az ellenzék is okozója lesz. Alábbi gondolatainak azt a :ímet <is adhatnánk — az ő szavait idézve —, hogy egy „belső politikán kívülálló, de aazája sorsát szívén viselő magyar” észrevételei. — A hazámban történő po­litikai rendszerváltozást 1989 ősze óta figyelemmel kísértem, örömmel vettem tudomásul, hogy a rendszerváltozás simán történt, atrocitások nélkül. Er­re büszkék lehetünk. Március­ban történt az első szabad, többpártos választás. Az or­szág vezetését a szavazatok többségét élvező demokrati­kus pártok koalíciója vette át. Az élet halad, de a demokra­tizmus felé vezető út igen gö­röngyös. — Az új kormány elkészített egy vázlatos irányvonalat vég­leges programjának kidolgo­zásáig, e program szerintem még mindig kialakuló stá­diumban van. Alig egy pár hó­nap telt el, s az ellenzéki pár­tok összesített támadást intéz­tek a kormány ellen, nem tö­rődve azzal, hogy az amúgy is lassú kibontakozást ezzel a folytonos támadással hátrál­tatják. — Figyelve az új koalíciós kormány működését, úgy lát­tam, hogy az ország jó úton halad a demokrácia felé. A külföld rokonszenvvel figyel­te erőlködéseinket, és segítsé­günkre sietett. De jöttek a ne­hézségek. Nagy támogatónk, a Szovjetunió „kilépett” a se­gítők sorából, jött a kuvaiti olaj háború, és egyéb más, bel­ső nehézségek. Lassan a kor­mány elvesztette a kapcsolatot a néppel, nem tájékoztatta eléggé a közvéleményt a fenn­álló és a még várható nehéz­ségekről. Így bekövetkeztek az el nem hárítható nehézségek, ellenszenvet váltva ki a koalí­ciós kormány ellen. — A nehézségek — nemcsak a kormány hibájából — felso­rakoztak. Az ellenzék ahelyett, hogy a nemzeti érdekeket szem előtt tartva, segítségére sie­tett volna a kormánynak, fo­kozta a már hónapokkal előbb elindított támadásait, gondol­va — vagy nem gondolva — arra, hogy jogos vagy nem jo­gos támadásaikkal nem kívá­natos és a fejlődést gptló ered­ményt érnek el. Ez az ered­mény jelentkezett is: először az egyetemi diákok felvonulá­sa, majd pedig a „taxisblo­kád”. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ez a lakosság többségét sértő cselekmény a taxisok spontán közösségi ér­zéséből eredt. Sokan szeretnék tudni, hogy ki vagy kik indí­tották el és milyen szándék­kal? Semmi sem marad titok­ban, ez is egy napon ki fog derülni. — Nem voltak tudatában annak, hogy a folytonos kor­mányt támadó tevékenysé­gükkel a háttérben bujkáló baloldali erők aknamunkáját támogatják. Itt ismételten fel kell tenni a kérdést: akarat­lanul csinálták? Bizonyára ol­vasták az MSZMP főtitkárá­nak ezt a kijelentését: „Az MSZMP talpon van!” — és kritikáját az Antall-kormány működésével kapcsolatosan. — Visszatérve az ellenzék képviselőinek kritikáihoz: mit gondolnak ezek az ifjú óriá­sok? Rendelkeznek ők több államvezetői gyakorlattal, mint a kormány tagjai? Ök lega­lább is azt hiszik, és ezt az in­terpellációkkal akarják bizo­nyítani. Csodálkozom, honnan szerezték ezt a politikai böl­csességet. — A kritikának mindig he­lye van, de csak az építő kri­tikának, és nem a rombolónak. A lázadó ifjú óriások elfelej­tenek valamit. A szabadság nem éppen magától jött. Va­lami köze volt ennek az 1956- os szabadságharcnak is, ami­VACI Duna-parti aszfaltozok Dr. Kristóf Béla már ké szülődik. Néhány napot tölt még Vácon, aztán hazaindul Búcsúajándékul itt hagyja ne­künk a fenti gondolatait. Ame­lyekkel — mint mondta — le­het vitatkozni, lehet egyet nem érteni. Ö így látta. (B.) Ízt hallottam ... Búcsú a könyvtől? Azt hallottam, hogy Szobon eladják a könyvesboltot. A Szobi ÁFÉSZ tulajdonában levő könyvesbolt — mely az egyetlen az Ipoly-völgye tér­ségében — új gazdára vár. Az még nem is lenne baj, ha a gazdacsere mellett, a kultúra mostani szegényes időszaká­ban, kultúrát közvetítő funk­ciója megmaradna. Félő viszont, hogy netán új színfolttal, például, italozóval fog gazdagodni — e téren amúgy sem szűkölködő — nagyközségünk palettája. Bartha Gyula A bírói döntés szerint Nincs mit helyreigazítani Miután lapunkban kritiku­san foglalkoztunk a Vác ha­tárában, Téglaházpusztán „fe­lejtett” — akkumulátorbontás­ból visszamaradt — ólom- és bakelithulladék sorsával, a nő­tincs» Naszályvölgye Mgtsz helyreigazítást kért. De mivel állításai nem egyeztek meg munkatársunk birtokában le­vő bizonyító dokumentumok­kal, nem adtunk helyet e ké­résnek. A termelőszövetkezet, ahogy azt kilátásba is helyezte, per­re vitte a dolgot. Ennek tár­gyalására november 21-én ke­rült sor. A felperes termelő- szövetkezet vádjait és alperes — lapunk — érveit meghall­gatva, természetesen megis­merkedve a kifogásolt írá­sokkal, a Fővárosi Bíróságon úgy döntöttek, hogy nincs he­lye a tsz helyreigazítást igé­nyének. A bíróság véleménye szerint munkatársunk a té­nyeknek megfelelően fogalma­zott, a többi kifogásolt rész pedig az ezekből eredő követ­keztetés, újságírói vélemény volt. A felperes 15 napon belül fellebbezhet az ítélet ellen. A váci Duna-parton az aszfaltozással fejeződött be ezen a szakaszon a csatorna gerinchálózatá­nak kiépítése Nagymaros és Vác között. A szemerkélő eső sem zavarja az aszfaltútépítőke'. , ’ munkájukban (Yimola Károly felvétele) m Tabáni történet Tulajdonképpen egy vö­rös macskán múlt az egész — tűnődőit öreg barátom. — Bizony, azon az átkozott macskán, mert ha az nem hordja el a galambokat, ki tudja, miként alakul a sor­som, ki lesz a feleségem ... érted te ezt? — kérdezte, s amikor értetlenségemről biztosítottam azzal a kité­tellel, hogy bizonyos vagyok teljes bolondságáról —, mozdított a poharán. Any- nyira már ismertem, hogy nála ez a jele egy régi tör­ténet kezdetének ... — No, azt tudod, a régi Dombay utcában gyerekes- kedtünk. Most valami Mónus Illésnek hívják egyelőre, de akkor nekünk jó volt a régi elnevezés ... Tabán ... Tudod te, mit jelentett nekünk a Tabán? Nemcsak a gyermek­kort, hanem a később megis­mert nyomorúságot is, ami­ben azért visszajátszott a Má­tyás utca, a közeli fegyház, a mellette leszaladó utcák minden emléke, mert min­den, minden a Dunára veze­tett, s az ifjúságunkhoz tar­tozott ... — Jó, jó, ezt ismerem — vágtam közbe —, de a vörös macska ... — Az is tabáni volt — mo­solygott Feri barátom. Tud­tam, most sorolja azt a tör­ténetet, melyet ezután soha nem ismétel el. Mert macs­kákról és lányokról csak egy­szer beszél életében az ember! — Ott büdösödtünk a Ta­bánban. Akkor is, amikor már legénykedni kezdtem. Egy baj volt — sorolta barátom —, egy udvarban laktunk velük. Ennél is nagyobb baj, az apja önálló asztalosmester volt, mi pedig ezt a rangot meg sem közelítettük! Igaz, a pacalt együtt hordtuk az öregekkel, csakhogy az akkori iparos úgy ette a pacalt, mint a mai urak, mi pedig szükségből... Na, de nem ez a fontos, hanem a vörös macska ... Tudnivaló, hogy az öreg nagy gálám bte- nyésztő volt. Nem tudsz olyan galambot találni képen, ami­lyen fajtájú neki ne lett vol­na ... Mindez addig volt igaz, amíg én a lányába nem sze­rettem, bizony addig teljes volt a galambok közötti békes­ség. Azzal a suta szerelemmel együtt jött a macska! Csen­des szerelmünket — ami csak összekacsintás meg valami egymásra bámulás volt —, gyakran rontotta meg az az egedetlen ordítozás, amikor az öreg észrevette a macska pusz­títását a legszebb posták fész­kében. „Fogd meg a macskát” —• lehelte jelenlegi párom, s tud­tam, hogy a beteljesülésnek csak ez lehet egyetlen lehető-’ sége ! Na, nem szaporítom a szót — világosított fel barátom —, megfogtam. A tigrisvadászat lehet véresebb, de színesébb és kalandosabb nem! Nyolc éjjel nem aludtam, mire vég­re egy rizskásás zsákba kap­tam a szörnyeteget, azt a ha­talmas vörös bakmacskát! Ha­lálát már előre eldöntöttem, de megkönnyeztem és százszor is bocsánatot kértem tőle azzal, hogy lássa be — csak akkor kapom meg a lányt, ha meg­bosszulom leendő apósom ga­lambjait .. — Aztán? — izgultam a folytatás miatt. — Aztán? — mosolygott öreg barátom. — Azt mondta az öreg asztalos: „Na barátom, egye fene, ma­ga vönek való ember. Aki ilyen macskával elbánik, az megbír egy lánnyal is ...” Sokáig hallgatott. Rázogatta poharát, nézegette a vörösbor csillámait. Tudtam — a kicsi nedűben reszket minden em­léke. Ott látja a Tabánt, a macskát, azt a vén asztalost, a soha semmihez sem hason­lítható váci Duna-partot és azt a Dombay utcai kislányt, aki miatt a tigrissel is szem- beszállt volna. Ezt ugyan ta­gadná, de nem mondana iga­zat, mert tudom — még ma is szemérmes ember. Ugyan mivel magyarázná különben, amikor a fiúk ko­csija hátsó ülésén összenéznek azzal a régi kislánnyal, ha Tabánon mennek végig? Mo­solyukban minden emlék fel­támad. Eleven lesz a macs­ka, a régen elröppent galam­bok és az öreg asztalos szigo­rúságban fogant megértő, ba­jusz alatti mosolygása. A so­ha vissza nem térő ifjúság ta­báni emléke. Csankó Lajos

Next

/
Thumbnails
Contents