Pest Megyei Hírlap, 1990. november (34. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-24 / 276. szám
Hétköznapi csődjeink Szeretnénk működő céget csinálni, de nem hagyják — mondta elkeseredve a csődbe került konténergyár igazgatója néhány nappal vagy héttel ezelőtt, arra utalva, hogy rendelésük, külföldi piacuk lenne, ám hitelük már nincs. Sem anyagot nem kapnak, sem gázt — nemsokára már a villanyt is kikapcsolják ... A konténergyárban teljes a csőd, a gumigyárban „csak” arról beszélnek, hogy kicsit hosszabb lesz az év végi leállás a szokásosnál. A csőd közgazdasági fogalom. Am a köznapi ember számára csőd az is, ha néhány mázsa sajt tönkremegy a raktárban, ha néhány ezer könyv nem a vásárlókhoz kerül, hanem a zúzdába, ha egy cipőgyár gyártósorát le kell állítani, mert dugig telt a raktár, s a lábbelik vásárló híján ott porosodnak. Az átlagpolgár szerint a csőd fogalmába más is beletartozik. Például az, amit egy vállalkozó elmesélt: alapított egy kft.-t magyar termékek exportjára, de mielőtt csődbe került volna, rájött, hogy jobban jár, ha külföldi partnerével inkább az importra alapítja üzletét, s most a kft. szórakoztatóelektronikai cikkeket árul (amelyeket lassan egyszerűbb Vácon beszerezni, mint mondjuk a kenyeret, s . a választék is nagyobb belőle)... vagy egy másik vállalkozó nyilatkozata, amikor arról kérdeztem, miért nem vág vagy vágnak bele egy városszéli bevásárlóközpont építésébe, ő rögtön azt felelte, ilyen kamatlábak mellett legfeljebb „becsődölni" lehet ezzel a vállalkozással... Persze a saját magáncsődje ellen küzdő állampolgár örül, hogy „haszon- élvezője” lehet egy-egy cég csödközeli állapotának, azazhogy egyre több a kiárusítás, a kedvezményes akció, hogy előfordult már: az eredeti ár töredékéért vásárolhatott könyvet, s ha a karitatív szervezetek közreműködésével is, de fillérekért juthat ruhához. Ám a köznapi ember is érzi, hogy nem ez az optimális megoldás, valami hibázhat, ha neki arra kell építenie, hogy majd akkor vesz tojást egy forintért, amikor egy környékbeli téeszt csőddel fenyeget a négy-öt forintért eladhatatlan és már raktározhatatlan mennyiségű tojás. (b.) Egy lemondás háttere Kétarcú igazság A váci közgazdasági szakközépiskola. A név után igazgatót is cserélnek Nevelő-testületi értekezletre került sor november 13-án az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskolában, melynek témája — előzetes bejelentés, alapján — az igazgató személyével kapcsolatos bizalmi válság volt. À lebonyolított szavazás eredményeképpen a jelenlevő 37 főből 35-en szavaztak, a végeredmény 26 nem, 9 igen volt. Az a 26 pedagógus, aki Rá- fóíi Józsefilé dr.-t nem tartotta alkalmasnak az igazgatói teendők további ellátására, a történtekhez az alábbi megjegyzéseket kívánta fűzni: A bizalmi válság mögött kizárólag szakmai és vezetői alkalmassági problémák húzódtak meg, szögezik le a pedagógusok. Az elhangzottakról jegyzőkönyv készült, melyet az illetékeseknek eljuttattunk. November 16-án megjelent a nevelőtestület körében Vác város polgármestere, Bartos Ferenc úr és dr. Jávor Gyulá- né. A tantestület előtt a következő tájékoztatás hangzott el a polgármester részéről: Az igazgató november 15-én bejelentette lemondását, kérte, hogy számára a polgármesteri hivatal biztosítsa tanulmányi szabadságát, melynek lejárta után beosztott tanárként kíván visszajönni az iskolába. A polgármesteri hivatal azonnal megjelenteti a pályázati felhívást az új igazgatói állás betöltésére, és egyben a tantestület előtt megbízta az igazgatói teendők ellátásával Palásti Károlyné igazgatóhelyettest. Kérte a testületet, tekintettel arra, hogy ez az átmeneti állapot viszonylag hosz- szadalmas lesz, szakmai munkájával törődjön, és egyben az ügyet lezártnak tekinti. Kérte a testület hozzájárulását, hogy az elhangzottakat újságcikkben megjelentethesse a polgármesteri hivatal közleményeként. Idézet a november 17-én a Pest Megyei Hírlap „Egy lemondás háttere" c. cikkéből: „A város polgármestere a disszertáció elkészítéséhez szükséges szabadság kiadásához hozzájárult, s ezt követő időponttal a vezetői feladatok alóli felmentésre tesz javaslatot a képviselő-testületnek.” Kérdésünk : az igazságnak két arca van? A polgármester körünkben elhangzott tájékoztatója és a hivatal közleménye eltérő egymástól. Ennek értelmében iskolánknak két igazgatója-(is) van? Dr. Kristóf Béla így látta „Hazája sorsát szívén viselő magyar" Dr. Kristóf Bélával, Vác — kétszer is — volt polgármesterével két ízben beszélgettem. Először akkor, amikor elkészült a visszaemlékezéseit rögzítő videofilm — e beszélgetés lapunk egy korábbi számában meg is jelent —, másodszor akkor, amikor könyve napvilágot látott. E beszélgetés azonban nem Vác 1956-os történetét, visz- száemlékezéseit tartalmazó könyvéről folyt, hanem a jelenről. Hogyan látja az Ausztráliából visszatérő hajdani politikus a rendszerváltozáson már túljutott hazáját — Parlamentjét, kormányát, politikáját —, hiszen volt alkalma mások mellett, Antall József miniszterelnökkel is beszélni. Kristóf Béla nem udvariaskodott. Elmondta, mi tetszik, és mi nem, mi az, ami aggasztja; aztán kiderült, hogy mindezt le is írta már. Természetesen úgy gondoltam, hogy akkor inkább leírt, átgondolt mondatai kerüljenek nyilvánosságra. re az ifjú óriások nem is emlékeznek. Az elpusztított áldozatok példamutatása ébren tartotta az elnyomott nemzetben a szabadság utáni vágyat. A vértanúk szelleme bejárta a világot és példát mutatott a Nyugatnak, hogy egy nemzet, ha kicsi is, de kész volt felvenni a harcot a szabadságért az idegen, elnyomó hatalommal szemben. — Hol vannak az 1956-os szabadságharc igazi képviselői? Sajnos, keveset lehet belőlük találni a Parlamentben. Ha egyáltalán vannak. Ezek bizonyára nem viselnék ma gukat úgy, mint a veszekedő kisgyerekek az iskolapadban, és nem használnának a Parlamenthez nem illő szavakat. — A szabadság gyönyörű ajándék a nemzet és polgárai életében. De a szabadságot ajándékba kapni és élni tudni vele, két különböző dolog. Az ifjúságnak meg kell tanulnia, hogy a szabadsággal való visz- szaélést jelenti az oktalan kri- tizálás, támadás a jelenlegi kormány ellen. — A nép bizonytalanságban él. Nyugtalan, hogy mit hoz a jövő. Az esetleges bekövetkező munkanélküliség emelkedése és az elkerülhetetlen áremelkedések csak fokozni fogják az elégedetlenséget. Az ellenzék folytonos támadásával és nagyon sokszor jogtalan kri tizálásával csak olajat önt i tűzre. Nem gondolják, hogy az olaj lángra is lobbanhat — és ennek az ellenzék is okozója lesz. Alábbi gondolatainak azt a :ímet <is adhatnánk — az ő szavait idézve —, hogy egy „belső politikán kívülálló, de aazája sorsát szívén viselő magyar” észrevételei. — A hazámban történő politikai rendszerváltozást 1989 ősze óta figyelemmel kísértem, örömmel vettem tudomásul, hogy a rendszerváltozás simán történt, atrocitások nélkül. Erre büszkék lehetünk. Márciusban történt az első szabad, többpártos választás. Az ország vezetését a szavazatok többségét élvező demokratikus pártok koalíciója vette át. Az élet halad, de a demokratizmus felé vezető út igen göröngyös. — Az új kormány elkészített egy vázlatos irányvonalat végleges programjának kidolgozásáig, e program szerintem még mindig kialakuló stádiumban van. Alig egy pár hónap telt el, s az ellenzéki pártok összesített támadást intéztek a kormány ellen, nem törődve azzal, hogy az amúgy is lassú kibontakozást ezzel a folytonos támadással hátráltatják. — Figyelve az új koalíciós kormány működését, úgy láttam, hogy az ország jó úton halad a demokrácia felé. A külföld rokonszenvvel figyelte erőlködéseinket, és segítségünkre sietett. De jöttek a nehézségek. Nagy támogatónk, a Szovjetunió „kilépett” a segítők sorából, jött a kuvaiti olaj háború, és egyéb más, belső nehézségek. Lassan a kormány elvesztette a kapcsolatot a néppel, nem tájékoztatta eléggé a közvéleményt a fennálló és a még várható nehézségekről. Így bekövetkeztek az el nem hárítható nehézségek, ellenszenvet váltva ki a koalíciós kormány ellen. — A nehézségek — nemcsak a kormány hibájából — felsorakoztak. Az ellenzék ahelyett, hogy a nemzeti érdekeket szem előtt tartva, segítségére sietett volna a kormánynak, fokozta a már hónapokkal előbb elindított támadásait, gondolva — vagy nem gondolva — arra, hogy jogos vagy nem jogos támadásaikkal nem kívánatos és a fejlődést gptló eredményt érnek el. Ez az eredmény jelentkezett is: először az egyetemi diákok felvonulása, majd pedig a „taxisblokád”. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ez a lakosság többségét sértő cselekmény a taxisok spontán közösségi érzéséből eredt. Sokan szeretnék tudni, hogy ki vagy kik indították el és milyen szándékkal? Semmi sem marad titokban, ez is egy napon ki fog derülni. — Nem voltak tudatában annak, hogy a folytonos kormányt támadó tevékenységükkel a háttérben bujkáló baloldali erők aknamunkáját támogatják. Itt ismételten fel kell tenni a kérdést: akaratlanul csinálták? Bizonyára olvasták az MSZMP főtitkárának ezt a kijelentését: „Az MSZMP talpon van!” — és kritikáját az Antall-kormány működésével kapcsolatosan. — Visszatérve az ellenzék képviselőinek kritikáihoz: mit gondolnak ezek az ifjú óriások? Rendelkeznek ők több államvezetői gyakorlattal, mint a kormány tagjai? Ök legalább is azt hiszik, és ezt az interpellációkkal akarják bizonyítani. Csodálkozom, honnan szerezték ezt a politikai bölcsességet. — A kritikának mindig helye van, de csak az építő kritikának, és nem a rombolónak. A lázadó ifjú óriások elfelejtenek valamit. A szabadság nem éppen magától jött. Valami köze volt ennek az 1956- os szabadságharcnak is, amiVACI Duna-parti aszfaltozok Dr. Kristóf Béla már ké szülődik. Néhány napot tölt még Vácon, aztán hazaindul Búcsúajándékul itt hagyja nekünk a fenti gondolatait. Amelyekkel — mint mondta — lehet vitatkozni, lehet egyet nem érteni. Ö így látta. (B.) Ízt hallottam ... Búcsú a könyvtől? Azt hallottam, hogy Szobon eladják a könyvesboltot. A Szobi ÁFÉSZ tulajdonában levő könyvesbolt — mely az egyetlen az Ipoly-völgye térségében — új gazdára vár. Az még nem is lenne baj, ha a gazdacsere mellett, a kultúra mostani szegényes időszakában, kultúrát közvetítő funkciója megmaradna. Félő viszont, hogy netán új színfolttal, például, italozóval fog gazdagodni — e téren amúgy sem szűkölködő — nagyközségünk palettája. Bartha Gyula A bírói döntés szerint Nincs mit helyreigazítani Miután lapunkban kritikusan foglalkoztunk a Vác határában, Téglaházpusztán „felejtett” — akkumulátorbontásból visszamaradt — ólom- és bakelithulladék sorsával, a nőtincs» Naszályvölgye Mgtsz helyreigazítást kért. De mivel állításai nem egyeztek meg munkatársunk birtokában levő bizonyító dokumentumokkal, nem adtunk helyet e kérésnek. A termelőszövetkezet, ahogy azt kilátásba is helyezte, perre vitte a dolgot. Ennek tárgyalására november 21-én került sor. A felperes termelő- szövetkezet vádjait és alperes — lapunk — érveit meghallgatva, természetesen megismerkedve a kifogásolt írásokkal, a Fővárosi Bíróságon úgy döntöttek, hogy nincs helye a tsz helyreigazítást igényének. A bíróság véleménye szerint munkatársunk a tényeknek megfelelően fogalmazott, a többi kifogásolt rész pedig az ezekből eredő következtetés, újságírói vélemény volt. A felperes 15 napon belül fellebbezhet az ítélet ellen. A váci Duna-parton az aszfaltozással fejeződött be ezen a szakaszon a csatorna gerinchálózatának kiépítése Nagymaros és Vác között. A szemerkélő eső sem zavarja az aszfaltútépítőke'. , ’ munkájukban (Yimola Károly felvétele) m Tabáni történet Tulajdonképpen egy vörös macskán múlt az egész — tűnődőit öreg barátom. — Bizony, azon az átkozott macskán, mert ha az nem hordja el a galambokat, ki tudja, miként alakul a sorsom, ki lesz a feleségem ... érted te ezt? — kérdezte, s amikor értetlenségemről biztosítottam azzal a kitétellel, hogy bizonyos vagyok teljes bolondságáról —, mozdított a poharán. Any- nyira már ismertem, hogy nála ez a jele egy régi történet kezdetének ... — No, azt tudod, a régi Dombay utcában gyerekes- kedtünk. Most valami Mónus Illésnek hívják egyelőre, de akkor nekünk jó volt a régi elnevezés ... Tabán ... Tudod te, mit jelentett nekünk a Tabán? Nemcsak a gyermekkort, hanem a később megismert nyomorúságot is, amiben azért visszajátszott a Mátyás utca, a közeli fegyház, a mellette leszaladó utcák minden emléke, mert minden, minden a Dunára vezetett, s az ifjúságunkhoz tartozott ... — Jó, jó, ezt ismerem — vágtam közbe —, de a vörös macska ... — Az is tabáni volt — mosolygott Feri barátom. Tudtam, most sorolja azt a történetet, melyet ezután soha nem ismétel el. Mert macskákról és lányokról csak egyszer beszél életében az ember! — Ott büdösödtünk a Tabánban. Akkor is, amikor már legénykedni kezdtem. Egy baj volt — sorolta barátom —, egy udvarban laktunk velük. Ennél is nagyobb baj, az apja önálló asztalosmester volt, mi pedig ezt a rangot meg sem közelítettük! Igaz, a pacalt együtt hordtuk az öregekkel, csakhogy az akkori iparos úgy ette a pacalt, mint a mai urak, mi pedig szükségből... Na, de nem ez a fontos, hanem a vörös macska ... Tudnivaló, hogy az öreg nagy gálám bte- nyésztő volt. Nem tudsz olyan galambot találni képen, amilyen fajtájú neki ne lett volna ... Mindez addig volt igaz, amíg én a lányába nem szerettem, bizony addig teljes volt a galambok közötti békesség. Azzal a suta szerelemmel együtt jött a macska! Csendes szerelmünket — ami csak összekacsintás meg valami egymásra bámulás volt —, gyakran rontotta meg az az egedetlen ordítozás, amikor az öreg észrevette a macska pusztítását a legszebb posták fészkében. „Fogd meg a macskát” —• lehelte jelenlegi párom, s tudtam, hogy a beteljesülésnek csak ez lehet egyetlen lehető-’ sége ! Na, nem szaporítom a szót — világosított fel barátom —, megfogtam. A tigrisvadászat lehet véresebb, de színesébb és kalandosabb nem! Nyolc éjjel nem aludtam, mire végre egy rizskásás zsákba kaptam a szörnyeteget, azt a hatalmas vörös bakmacskát! Halálát már előre eldöntöttem, de megkönnyeztem és százszor is bocsánatot kértem tőle azzal, hogy lássa be — csak akkor kapom meg a lányt, ha megbosszulom leendő apósom galambjait .. — Aztán? — izgultam a folytatás miatt. — Aztán? — mosolygott öreg barátom. — Azt mondta az öreg asztalos: „Na barátom, egye fene, maga vönek való ember. Aki ilyen macskával elbánik, az megbír egy lánnyal is ...” Sokáig hallgatott. Rázogatta poharát, nézegette a vörösbor csillámait. Tudtam — a kicsi nedűben reszket minden emléke. Ott látja a Tabánt, a macskát, azt a vén asztalost, a soha semmihez sem hasonlítható váci Duna-partot és azt a Dombay utcai kislányt, aki miatt a tigrissel is szem- beszállt volna. Ezt ugyan tagadná, de nem mondana igazat, mert tudom — még ma is szemérmes ember. Ugyan mivel magyarázná különben, amikor a fiúk kocsija hátsó ülésén összenéznek azzal a régi kislánnyal, ha Tabánon mennek végig? Mosolyukban minden emlék feltámad. Eleven lesz a macska, a régen elröppent galambok és az öreg asztalos szigorúságban fogant megértő, bajusz alatti mosolygása. A soha vissza nem térő ifjúság tabáni emléke. Csankó Lajos
