Pest Megyei Hírlap, 1990. november (34. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-24 / 276. szám

41990. NOVEMBER 24., SZOMB \T

Könyvek Kassáról

Átadta városa könyvajándé

kát a csabai szlovák iskolának a kassai óváros polgármeste re. A kassaiak helyi kezdeményezésre gyűjtöttek a ma gyarországi és romániai szlovák iskolák számára szlovák nyelvű szépirodalmi müveket. A háromtagú kassa-óvárosi küldöttség szerdán a budapesti, csütörtökön pedig a békés csabai gimnáziumnak adta át a négyszáz-négyszáz kötetből álló adományt. A kassaiak ismerkedtek a békéscsabai szlovákság életével, majd a romániai Nagylakra utaztak, ahol a kisváros szlovák iskolájának szintén majdnem félezer anyanyelvű kötetet adnak át.

Mint Süli János (Jan Süli) polgármester elmondotta, akciójukkal azt akarják megmutatni. hogy szavak helyett tettekre. a széthúzás helyett ösz- szefogásra van szükség a két nép és a két ország közti kapcsolatban.

Finn hét

A Magyar—Finn Társaság 1991 februárjának utolsó hetében finn hetet szervez az alsó és középfokú oktatási intézményekben, hogy a diákok megismerkedhessenek a finn kultúrával. Az eseménysorozat befejezésére a Kalevala, a finn kultúra napján, február 28-án kerül sor. A Magyar— Finn Társaság kéri az iskolákat, hogy részvételi szándékukat 1991. január 5-ig jelezzék. Címe: Budapest, 1133, Kárpát u. 62-64. (Hotel Helia).

A bálványos! csetepaté

Rovatunkban a Pest Megyei Levéltár nyolc évszázadot átölelő iratanyagából szeretnénk egy-eg.y „gyöngyszemet” köz- kinccsé tenni. A dokumentumok szövegén csak akkor változtattunk — nem érintve a tartalmat —. ha az a megértést nehezítette vagy akadályozta.

Méhány éve a Ráckevei Királyi Uradalom Üriszéké- nek iratait rendezgetve került elő az alábbi „lelemény”.

A bűnesetet az uradalom úriszéke tárgyalta 136 esztendővel ezelőtt a ma ismét egykori fényében pompázó Sa- voyai-kastélyban. Az ügyből egyelőre csak töredékeket találtunk: az egyik duhaj — Kovács Varga István ráckevei gazda — vallomását és az ítéletet.

„Farsang utolsó napján estve — vallja Kovács — hozzám jött Rúzsa Gábor és Fazekas András a tanyára, s reá vettek, hogy befogjak, s elvigyem őket Bálványosra mulatni.” Volt is nagy dinomdánom, csörrentek a kupák, ropták a táncot. Ám Kovács, ki pipára akart gyújtani, otthagyta a táncot, s az éppen útjában álló karszéket, »mellyel az előtt Rúzsa Istvány és Fazekas András ült

«, félretette. Rúzsa, ki ezt észre nem vette, midőn le akart ülni, haMargó

A SOK MEG A SOKK

Mentőövet dobott a Művelődési és Közoktatási Minisztérium az érintett intézményeknek azzal, hogy segítséget ad az energiaárak emelkedése miatti költségtöbblet fedezéséhez. Az érintett intézmények a közgyűjtemények, a köznyelvi szóhasználat szerint a múzeumok. A megyében a hetven közelében van ezeknek a fontos közművelődési intézményeknek a száma — különböző helytörténeti stb. gyűjtemények wem tartoznak bele ebbe a hivatalos kategóriába —, vannak közöttük szó szerint nemzetközi hírűek és olyanok is, amelyeket szinte csak a beavatottak ismernek.

A tárca segítsége ellenére sem bizakodom abban, hogy ezekre az intézményekret fényes jövő vár. Meglepetten, olykor már megdöbbenten észlelem, a képviselő-testületek tagjai között miként terjed az elképesztő nézet, ami szerint „az önkormányzat nem képes arra, hogy ilyen sok művelődési, kulturális intézményt fenntartson”.

Tudom, mert nemcsak egy-egy településen, hanem átfogóbban is érzékelem: rendkívül nehéz helyzetben kezdték meg munkájukat a települések új gazdái, a képviselő-testületek. Némely helyen már-már sokkos állásponthoz hasonlíthatóak a körülmények, hiszen akkor, amikor felmerülhet óvodák, iskolák megszüntetése — beolvasztása, összevonása, illetve a gyerekek szétosztása a fennmaradó hasonló intézményekbe — a működési költségek fedezetének hiánya miatt, akkor nagyon nehéz bármi okosat is mondani a kultúra más területeinek a fontosságáról. Ha választani kell, hogy az iskola vagy a művelődési ház, a múzeum, akkor nem vitás, mi lehet a döntés.

Több kisebb községben is már leírt javaslattal találkozhattam arra vonatkozóan, hogy üzleti alapon kívánják megoldani a művelődési ház „hasznosítását”. Tartok tőle, ennek a hasznosításnak a legfőbb módja a vendéglátóipari hódítás lesz... Már készült ajánlat a községek egyikében a „volt” művelődési ház szexcentrumként történő működtetésére! A megyében 167 olyan intézmény van, amely — a hivatalos szóhasználat szerint — művelődési otthon jelleggel tevékenykedik. Vannak, akik azt állítják, sok ez, nincsen semmi 1Szükség ennyire,'- hiszen nem sikerült mindenütt tartalmas munkát teremteni, mások viszont úgy vélekednek, hogy nem ezeknek a házaknak a körét kell szűkíteni, hanem szaporítani azoknak az állampolgári önkéntes egyesületeknek, köröknek, kluboknak a számát, amelyek átveszik az intézmények fenntartását az ön- kormányzatoktól, valahogyan úgy, ahogyan azt a valamikori — és a megyében mostanában már ismét szerveződő — iparoskörök csinálták.

Ki kell törni a mai, sok részletében már-már valóban sokkoló állapotokból, hiszen a művelődésnek hatalmas forrásai például az ún. alkotó művelődési közösségek, amelyeknek otthona a művelődési ház. Az ezekben tevékenykedő 13 ezer tagnak a szélnek eresztését miféle takarékossági logika diktálhatná?! A kitörésnek tehát aligha lehet a megszüntetés, felszámolás, bezárás az útja- módja. Annyi szép fogadkozás hangzott el a pártok, a politikai szervezetek részéről a különböző választási kampányokban, miként lesznek az állampolgári önszerveződésnek a gerjesztői és istápolói... Bizony, ezekből az ígéretekből máig kevés látható! Holott ha valahol, akkor éppen a művelődésben lenne helye a polgárok áldozatkész összefogásának, a szó nemes értelmében vett társadalmi munkának, a tehetősebb polgárok adta anyagi támogatásnak ... Aminek ma még (és remélem: csak ma még) kevés a jele, a korábban ún. közös fenntartású művelődési intézmények ezért is jutottak a gazdálkodási ellehetetlenülés peremére.

Feljegyeztem egy mondatot. „Azért senki sem fog tüntetni, hogy átmenetileg bezárjuk a könyvtárat vagy a művelődési házat." Sírni- valóan igaz! S még sírniva- lóbb, hogy aki mondta, az értelmiségi volt... Ha ö igy gondolkodik, vajon miként gondolkodnak a más foglalkozásúak? És egyáltalán: gondolkodunk? !

Mészáros Ottó

nyatt a földre esett, felkelvén pedig elkezdett káromkodni. Én erre — mondja Kovács —, mivel gondolthm, verekedés lesz a vége. kimentem.

Ekkor Rúzsa András elmenti szándékomat megtudván, tartóztatott. De én azt feleltem, látom, haragszik a koma, hát elmegyek. Ezután Rúzsa jővén, a többivel együtt egyszerre megragadott, s jól elverve, nyakravalómat pedig széttepve az ajtón kitaszítottak.”

Ezt követően felgyorsultak az események. Kovács hanyatt-homlok menekült. Már maga is segített volna a lovakat befogni, ha üldözői közben utol nem érik.

Valahogyan mégis kiszabadította magát és hazakocsi- zott. De a dolog nem hagyta nyugodni. „Bosszúmat ki akarván tölteni — vallja —, elmentem Ruzsáék szállására, s ott egy járom szeget fel vé- vén az istállóba ballagtam.” Ott találta Rúzsa Gábort, s

mikor meggyőződött róla, hogy az egyedül van, a járomszeggel jól fejbe kólintotta.

A Ruzsák természetesen nem hagyták annyiban a dolgot. „Nemsokára ezután — mondja Kovács — hozzám jött Rúzsa Istvány egy járom szeget tartva a kezében, s káromkodva kérdezte tőlem, mért vertem meg az ötcsét. Azt feleltem, hogy azért, mivel ök is engemet Bálványoson megvertek. Erre ő engem járom szegével meg ütött. Én is aztán egyet felkapván reá ütöttem, de nem a fejére.”

A vallomás itt véget ér.

** Hogy a többiek miként számoltak be a történtekről nem tudjuk. Az ő vallomásaik eddig még nem kerültek elő, s lehet, hogy soha nem is fognak. A szereplők pedig, akik válaszolhatnának, már régen a földben porladnak. Megmaradt viszont a Tekintetes Üriszék végzése, mely szerint pálca- és pénzbüntetésre ítélték őket.

Hegedűs Zsuzsa

S ZÍNH ÁZI LEVÉL

A lefokozott Bánk bán

y

A Tekintetes Űriszék végzése

A drámairodalomban is roppant ritkák a hibátlan remekművek. Talán a klasszikus görögök óta nem is született olyan mű, amelyben a kicsit is akadékoskodó esztétikusok, kritikusok ne fedezhetnének fel botlásokat, pontatlanságokat, dramaturgiai zökkenőket. Ez alól még olyan óriások sem kivételek, mint Shakespeare vagy Molière. Nem sértő hót, ha nemzeti klasszikus tragédiánkról, a Bánk bánról is folyik a vita, szinte megírása óta. Katona József művét már az első pesti bemutatója (183!!, Pesti Magyar Színház) után alaposan ízekre szedte egy nem éppen ismeretlen nevű kritikus, Vörösmarty Mihály. Nyugvópontra azóta sem jutott körülötte a kritika. Amennyire és ismerem a Bánk bán színpadi történetét és irodalomtörténeti sorsát, sem olyan bemutatójára, felújítására nem tudóik, amelyet egyöntetű kritikai elismerés fogadott volna, sem olyan irodalomtörténeti elemzésre Gyulai Pál úttörő művétől Pándi Pál részletes elemzéséig, amely megoldotta volna a dráma talányos, vitatott vagy egyszerűen csak az író gyakorlatlanságából eredő problémáit. Sajátos módon hasonlatos sors ez, mint amilyen a másik két klasszikus drámai művünket, a Csongor és Tündét és Az ember tragédiáját érte. Remekmű voltukat senki nem vitatja, hibáikat annál többen emlegetik.

A Bánk bán mindemellett feltétlenül játszandó. A hogyan azonban nem mindegy. Az előadás o mű hibái ellen küzdhet, a mű ellen viszont nem. A Játékszínben bemutatott legújabb produkció sajnos

— feltehetőleg nem szándékosan •— mégis ezt teszi.

Azzal ugyanis, hogy a rendező, Bcrényi Gábor és a dramaturg, Kárpáti György egyszerűen mindent kihúz a szövegből, ami valamelyest is problematikus volt korábban, illetve hogy a vitatott jelenet- sorrendeket minden ' további nélkül megváltoztatja, sikerül lefokozni a Bánk bánt egy hatalmas ívű katartikus tragédiából valamiféle szobakonfliktussá. Ez nem elsősorban köszönhető a parányi színpadnak, amely valóban nem nagyobb egy tágasabb lakószobánál — inkább az a baj, hogy egy átértelmezési koncepció színpadi realizálása érdekében addig faragták a müvet, míg végül befért egy ekkora színpadra is. A színpadi tér pedig, mint az közismert, stiluses játékmeghatározó tényező is. Bizonyos művek bizonyos színpadi terekben nem adhatók elő, vagy ha igen, leglé- nyegükben változnak meg, s akkor már nem ugyanarról a műről van szó. Itt is körülbelül ez történik. Nem az álpá- toszos, színfalhasogató öt óra hosszás Bánk bán-előadásokat sírjuk vissza, hanem azt hiányoljuk, ami ebből a másfél órás tiszta játékidejű előadásból kimaradt. Például egy szuverén nemzettudat1 és az idegen hatalom kibékíthetetlen konfliktusának drámai ábrázolását. Lia Bánk bánból, a király távollétében királyi hatalommal rendelkező nagvúr- ból egy magánkonfliktusokba keveredő centrista értelmiségit csinálunk, akkor az a Bánk már nem az a Bánk, akit Katona József megírt.

Takács István

A Magyar Siiiló Házában

Átadták a díjakat

Pénteken átadták a Magyar Sajtó Házában a Péchy Blanka színművésznő által alapított Magyar Lajos-díjakat. Az elismerésben évente három, a sajtóban legalább tíz éve dolgozó, haladó szellemű újságíró részesül, aki szakterületének kiváló ismerője, és a magyar nyelvet igényesen műveli.

Az idén Éliás Béla (MTI), Takács István (Népszabadság) és Vágó István (Magyar Televízió) kapta meg a díjat.

SZOMBMFI

E. Gebauer

A tanú

Peter Wirtz ijedten fordult a hang irányába: nyitott sportkocsi fékezett mellette. A gépcsodából egy szép fiatal nő mosolygott rá.

— Hová tart, fiatalember? — kérdezte a hölgy. — Elviszem, ha akarja.

Kinyitotta az ajtót, majd bátortalanul a csomagjára, egy vitorlavászon zsákra mutatott.

— Tegyem a csomagtartóba?

— Dehogy. Tegye a hátsó ülésre.

Amint beült, a nő gázt adott, és a kocsi valósággal megugrott. Wirtz a nőt figyelte. Szűk miniszoknya volt rajta, hozzá finom anyagú trikót viselt. A bőre napbarnított volt.

— A cél lényegtelen, mindössze két napot szeretnék agyonütni valahol — mondta.

— Igen? Na, akkor menjünk hozzám. A tengernél lakom, a töltés mögött.

Peternek melege lett, az arca kipirult. Olyan ez, mintegy mese, gondolta.

— Inge Stewens a nevem — mondta a nő, és hozzátette: — A mamámtól jövök.

Peter lassan feloldódott, és az életéről beszélt. A jogi egyetemről és a terveiről.

— A férjem építészmérnök, okvetlenül meg kell ismernie. Sajnos eléggé elfoglalt, és kevés időt tölt velem.

— Nahát — mondta a fiatalember, és elképzelhetetlennek tartotta, hogy miképpen lehet egy ilyen asszonyt elhanyagolni.

Hamarosan letértek a főútról, és a kocsi egy kovácsoltvas kapu glőtt állt meg. A ház egy prospektus címoldalát is elfoglalhatta volna. Inge a garázsig hajtott, néhány rövidet dudált, a házban azonban senki sem mozdult.

— A férjem valószínűleg úszni ment. Jöjjön, igyunk meg valamit. A csomagját nyugodtan hagyhatja.

Peter Wirtz mégis kivette a zsákot a hátsó ülésről, és a kocsi végéhez támasztotta.

Inge két koktélt kevert, tálcára tette, és lassan kisétált a teraszra. A parton a jól ismert fonott ülőkosarak látszottak, a teraszon napernyőket helyeztek el. Szinte nem tudott betelni a csodálkozástól, hogy mindez vele történik. Inge, mintha ideges lett volna.

— Már rég itt kellene lennie — mondta nyugtalanul.

— Talán itt is van valahol, hiszen a ház nyitva volt.

Gyors pillantást vetett a nőre, aztán felállt, a korláthoz ment, háttal nekitámaszkodott, az épületet nézte.

— Ott fenn, a sarokban van a dolgozószobája.

Szabálytalan csillag alakú lyuk éktelenkedett a szoba ablakának üvegében.

— Különös — mondta Inge —, amikor elmentem, az ablaknak még nem volt semmi baja.

Elindult a házba, átsietett a nappalin, amelyből lépcső vezetett az emeletre. A lépcsőfordulóban azonban megállt.

— Peter, az az ajtó ... Én félek .. :

Peter Wirtz odament, kinyitotta az ajtót. A szőnyegen, a szétszórt papírok között egy férfi feküdt. A homlokát seb csúfította el. Inge felsikoltott Peter háta mögött.

— Mi történt a férjemmel?! Azonnal orvost kell hívnunk.

Peter vállat vont.

— Már késő. Meghalt.

Aztán az ablakhoz lépett, félrehúzta a függönyt. Szép volt a kilátás: a parkra látott, átsiklott a tekintete a garázsra és a kocsira, amellyel érkeztek. És ekkor észrevette, hogy a zsákja nem a kocsi mögött volt, ahol hagyta, hanem néhány méterrel távolabb, az út szegélyéhez támasztották.

Inge a halott férfi mellett szipogott. Peter megpillantotta a telefont. A rendőrségen azonnal válaszoltak.

— Mindjárt itt lesznek — mondta. — Jöjjön, menjünk le.

Peter még egyszer visszafordult, hogy megérintse a halott kezét, az jéghideg volt és merev, akár egy deszkadarab. Lent a teraszon a nőhöz fordult.

— Emlékszik a zsákomra? Nem akarta, hogy a csomagtartóba tegyem. Most meg valaki elvette onnan, ahol hagytam. Vajon miért? Rögtön meg is mondom. Azért, mert a halott férje a csomagtartóban volt. Ezért van úgy összehúzódva a holttest. Ugyanis nem itt ölték meg, és legalább két napja halott Ez a merevségből is kitűnik. Amikor az előbb a teraszon ültünk, gondolom, a szeretője kiemelte a halottat a csomagtartóból. És ehhez félre kellett tenni a zsákomat Fölvitte a halottat, csinált egy kis rendetlenséget, és a betört ablaküveggel adott jelt. hogy kész a munkával. És ekkor már felmehettünk, maga és én. Mert úgy gondolták, én leszek a tanú, hiszen együtt találtuk meg a holttestet. Ez egyben alibi js, igaz?

Rendőrautó szirénája törte meg a csendet.

— Továbbá maga nem is volt a mamájánál — folytatta —, hanem a szeretőjével találkozott, és a férje bizonyára meglepte magukat. És ez az életébe került. A szeretője közben idejött, maga pedig útközben fogott egy „tanút”. Ezért vett fel engem. Zseniális.

— Ezt el akarja mondani a rendőrségnek is? — kérdezte a nő.

Megérkeztek a rendőrök. Peter elindult eléjük, egy pillantásra sem méltatta az asszonyt.