Pest Megyei Hírlap, 1990. november (34. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-22 / 274. szám
m»est MEG Y EI XXXIV. ÉVFOLYAM, 271. SZÄM Ára: 5,3(0 forint 1990. NOVEMBER 22., CSÜTÖRTÖK ZSEBÜKBEN A MUNKAKÖNYVÜK Úttól lődörgő fiatalok A rémisztgetés szándéka nélkül, de tényként kell leszögezni: hónapról hónapra mind többen maradnak állás nélkül a megyében is. Ráadásul a helyi foglalkoztatási központok most, az év utolsó negyedében még kevesebb lehetőséget tudnak kínálni, ugyanis sok gyár és üzem éppen decemberben áll majd le részlegesen, hiszen megrendeléseiket már teljesítették vagy egyszerűen nincs is megbízásuk. A fővárosi agglomerációban élők például azért rettegnek, mert hírül vették, hogy a közlekedési vállalatok tarifaemelésre készülnek. Ha ez bekövetkezik, fővárosi székhelyű munkahelyük vélhetően az, elsők között tőlük válik meg, de legalábbis nem fizeti majd az utazási költség- hozzájárulást. ' Rendkívül súlyos a helyzet például Szentendrén és vonzáskörzetében. ahol a foglalkoztatási központ ki- rendeltsége pillanatnyilag 120 embernek fizet hosz- rzehb-rövidebb ideje mun— BBIP&MTMAI KRÓMMÁ Szabad György vezetésével szerdán a szövetségi gyűlés meghívására parlamenti küldöttség utazott Svájcba. 9 Jeszenszky Géza külügyminiszter partnerei meghívására november 24. és december 6. között hivatalos látogatást tesz Űj-Zélandon, Ausztráliában és Thaiföldön. © Németország jövőre kétmillió márkát fordít a magyarországi német nemzetiség és a német nyelv tanításának támogatására, ezt az összeget további egymillióval toldotta meg Ba- joroszág, a plusztámogatást egy német nemzetiségűek lakta településen létesítendő iskolacentrumra kell fordíta- ni. © Várhatóan decemberben megszületik a döntés az Európai Közösség részéről a Magyarországnak megítélt 370 millió ECU értékű kölcsön második részletének folyósításáról. • Az Országgyűlés szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottságának tegnapi ülésén többen is hiányolták, hogy a Pénzügyminisztérium nem végzett felmérést arra vonatkozóan, kiket és milyen mértékben sújtanának a helyi adók, amelynek minimális összege a becslések szerint több mint 26 milliárd forintot tenne ki. © A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elnöksége határozottan követeli, hogy mielőbb juttassák el a termelőkhöz a jövő évi gazdálkodási munka feltételrendszerét, mivel csakis a szabályozók ismeretében lehet dönteni a jövő évi termelésről, értékesítésről, egyáltalán arról, hogy ez az ágazat miképpen tud hozzájárulni a súlyos gazdasági gondok megoldásához. fiatal. A vállalatok csak a 18. életévüket betöltött munkavállalókkal. állnak szóba, ugyanakkor kereset nélkül tengődik számos 17 éves, akik szakmunkásképzőt végeztek. Ök még segélyre sem jogosultak, hiszen egyenesen az iskolapadból jöttek. Hasonlóan rosszak az esélyeik az érettségizett lányoknak, akiket utolsó lehetőségként továbbküldenek bár a fővárosba, de egy battai buszbérlet most is kétezer forinton felüli összegbe kerül. Több nyelvet beszélő, eddig vezető beosztásban dolgozott diplomásoknak ugyanúgy nem tudnak állást találni, minj a 8 általánost végzett nőknek, vagy a szintén alacsony iskolai végzettségű, alkoholizálás miatt elbocsátott férfiaknak. Érden is rendre emelkedik a segélyezettek száma, pillanatnyilag 250 embert tartanak nyilván munka- nélküliként. Ebben a térségben annyival kedvezőbb a kép, hogy a szakmunkás- bizonyítvánnyal rendelkező jelentkezőket még egy-két kivétellel el tudják helyezni, hiszen például a diósdi csapágygyár keres férfi munkavállalókat. A ráckevei kirendeltségen is elsősorban szakképzetlen emberek kopogtatnak, közöttük igen sokan a gyengébb nemhez tartoznak. Őket éppoly nehezen vagy sehogy sem tudják álláshoz juttatni, mint az egykori tömegszervezetekböl kikerült vezetőket, akik bár most dolgoznak valahol, de vezető állást keresnek. Jó néhány diplomás is hiába keres elképzelésének megfelelő munkahelyet, bár például a Csepel Autógyár felvenne felsőfokú végzettséggel bíró embert technológusnak, anyagvizsgálónak, művezetőnek, s ugyanitt keresnek hőkezelőt, esztergályost és maróst is. Ebben a térségben egyébként majd félszázan várják, hogy munkához jussanak. F. E. Budapest-Moszkva viszonya nem feszült Üj kétoldalú megállapodást köt egymással Magyar- ország és a Szovjetunió. A két ország külügyminisztere rövidesen megkezdi a megállapodás előkészítését. Erről született döntés Antall József miniszterelnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő szerdán Párizsban megtartott találkozóján. A Szovjetunió párizsi nagykövetségének rezidenciáján a találkozón jelen volt a két külügyminiszter : Jeszenszky Géza és Eduard Sevardnadze. Ugyancsak részt vett a megbeszélésen Annus Antal altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, illetve Dmitrij Jazov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere. A találkozó előtt Mihail Gorbacsov és Antall József válaszolt a magyar újságírók kérdéseire. — Az ön véleménye szerint hat-e majd Párizs szelleme a feszült szovjet—ma gyár viszonyra? — kérdezte Gorbacsovot a Magyar Televízió tudósítója. — Miért? Ügy gondolja, hogy feszültség van ? — kérdezett vissza a szovjet államfő, majd így folytatta: (Folytatás a 2. oldalon) A Nemzeti Sport kezdeményezésére — az 1989-es szilveszteri, nagy sikerű Budapest—Vidék jótékony célú labdarúgó-mérkőzéshez hasonlóan — december 2-án, vasárnap 11 órakor Ferencváros—Erdély válogatott találkozóra kerül sor az Üllői úti stadionban. A sportláp mellett az MLSZ. a Ferencváros és a Hargita Kft. szervezi és rendezi az eseményt. A mérkőzésen belépőt nem szednek. A bejáratoknál elhelyezett urnákba lehet a jótékony célra szánt összeget bedobni. A teljes bevétel a magyar labdarúgás karácsonyi ajándéka a sokgyermekes erdélyi családoknak. A Ferencváros legjobb összeállításában játszik. A vendégválogatott- ban a magyar bajnokságban szereplő erdélyi labdarúgók kapnak helyet, a „szövetségi kapitány” Jenei Imre. A jótékony célú mérkőzést egybekötik a december 3-án 9Ö éves FTC labdarúgó-szakosztályának ünneplésével. Lelkigyakorlat Leányfalun A leányfalui Szent Gellért lelkigyakorlatos házban megkezdődött a magyar anyanyelvű püspökök négynapos lelkigyakorlata, amelyet Örsy László jezsuita professzor, a Washingtoni Katolikus Egyetem tanára vezet. A rendezvényen ösz- szesen 26 püspök vesz részt, a magyarok mellett szlovákiai, kárpátaljai, erdélyi és jugoszláviai egyházi méltóságok. Á lelkigyakorlat a keresztény lelkiség építésének nélkülözhetetlen eszköze, amely a résztvevőket hozzásegíti a keresztényi szemlélet elmélyítésére, önmaguk jobb megismerésére és a keresztény élet kiteljesítésére. A Szanáló Szervezet szerdán bontotta fel azokat a pályázatokat, amelyek a járműipar átalakítására kiirt tenderre érkeztek be. Rédei László, a Szanáló Szervezet igazgatója elmondotta: a legnagyobb járműgyártó cégek — a Mercedes Benz, a DAF, az IVECO, a MAN, a Renault — csak szándéknyilatkozatot küldtek, amelyben felajánlották együttműködési szándékukat a két vállalat továbbélésének biztosítása érdekében. Végül is összesen 4 pályázat érkezett be a Szanáló Szervezethez. A Pénzügykutató Rt. a Technoimpex Rt.- vel közösen pályázott. Ugyancsak eljuttatta ajánlatát az USA-beli AMF Industries Inc. nemzetközi befektető társaság is. Pályázott a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár, valamint több szovjet vállalatból álló konzorcium közösen a torinói CEIC Holding Rt.-vei. A Szanáló Szervezet december 20-ig dönt arról, hogy a pályázatok közül Szakvélemények Végvári elmeállapotáról A vádlott hypomán AZ AR ELLEN ÚSZVA TÁ VÓZÓK Szabályt erősítő kivétel sem akad! Mindenütt arról hallok, csökken az ott dolgozók körében a szak- szervezeti tagoknak a száma. Nem arról van szó tehát, amit a felületes közvélekedés állít, nevezetesen, hogy a tagok otthagyják a hagyományos („hivatalos”) szakszervezeteket, és átlépnek az újakba, a demokratikusakba, a függetlenekbe (a „nem hivatalosakba”), azaz a változatlan tagságnak valamiféle újraelosztása megy végbe. A taglétszám általában csökken — ezt a csökkenést a legtöbb helyen 15-20 százalékosnak jelölték meg —, s a megmaradók tábora oszlik meg a régi és az új szakszervezetek között. A háttérben bizonyára meghúzódnak politikai okok éppúgy, mint negatív érdekvédelmi tapasztalatok, ám úgy látom: csakis ezekre korlátozni a távozók indokait nem lehet. Az indokok között lényeges szerepet kell adni annak is, ami ma még jórészt észrevétlen maradt. Ez az észrevétlen, de nagyon is ható tényező a foglalkoztatási szerkezetnek az átalakulása. A volt nagyvállalatból kialakult kisebb részvény- társaságok, a vállalati szervezet szétdarabolása korlátolt felelősségű társaságokra, új tulajdonosok megjelenése stb„ mind-mind abba az irányba hat, hogy az érintett személyek átértékeljék érdekvédelmük mikéntjét. Ennek az átértékelésnek a következménye a távozás. Gyorsabban változnak a foglalkoztatási körülmények, mint ahogyan az érdekvédelem-érdekképviselet szervezete átalakul. Ennek a fáziskülönbségnek az ára a tagság létszámában bekövetkező veszteség. Az otthon dolgozó műszaki tervező, szoftverkészítő, a részmunkaidős ügyviteli alkalmazott, a kft.-ben négyféle feladatkört ellátó szakmunkás, csupán mint példa is érzékelteti: a régi és az új szakszervezetek még, nem lelték meg a képviseletnek a kellő formáit. Nem különleges magyar jellemzőről van szó. Európai jelenség a szervezettség arányának mérséklődése a foglalkoztatottak körében. Keresni kell tehát itthon is az új utakat, formákat. A távozók erre nyomatékosan figyelmeztetnek. (M) kanélküli-segélyt. Az már a kezdet kezdetén látható volt, hogy a valaha segéd- és betanított munkát végzők maradnak legelőször kenyér nélkül, mostanra viszont sok szakmunkás is hiába kopogtat náluk. Egy-egy speciális képzettségű emberre tartósan szükség lenne, régóta tudnának például állást kínálni egy varrógépmüszerésznek, de ilyen képesítésű egyén nem jelentkezik. Az ember azt hinné, hogy a vállalkozások enyhítenek a gondokon, ám a tapasztalat az, hogy a néhány embert foglalkoztató magánosok csak bizonyos évszakokban keresnek például építőipari szakmunkásokat. Mostanában már a kereskedelemből és a vendéglátás területéről is érkeznek olyanok a szentendrei kirendeltségre, akiket az adott egység új tulajdonosa nem alkalmazott tovább. Százhalombattán és környékén — igaz, bár csak 75 munkanélkülit tartanak nyilván — fájó ténv. hogy rendkívül sok az állástalan hí búsra, a Csepel Autóra pályáznak melyik a legjobb. Valószínűleg tárgyalásokat kezdenek a szándéknyilatkozatot tett neves külföldi cégekkel is. A Szanáló Szervezet elképzelése szerint a két vállalatot jövőre részvénytársasággá alakítják, és a részvények egy része kerülne az átalakításban részt vevő hazai vagy külföldi befektető tulajdonába. A Budapesti Katonai Bíróságon folytatódott Végvári József nyugállományú rendőr őrnagy bűnügyének nyilvános tárgyalása. Dr. Róth Miklós meghatalmazott védő a tárgyaláson kijelentette: a legfőbb ügyészhez fordul azzal a kéréssel, hogy ejtse el a vádat, ugyanis fennáll annak a lehetősége, hogy az elmebetegség bélyegét ragasztják a vádlottra. Dr. Bánhegyi Gábor őrnagy, katonai ügyész indítványozta: a bíróság figyelmeztesse a vádlottat, mert az úgy nyilatkozott, hogy „meghamisították az elme-* orvosi szakvéleményt”. Az ügyész szerint az ilyen magatartással Végvári József a hamis vád bűncselekményt követi el. Miután a büntetőtanács tagjai saját maguk is hallották a tárgyalás előtt, amikor a vádlott hasonlóan nyilatkozott egy újságírónak, ezért a tanács elnöke kioktatta Végvári Józsefet. A tárgyalás további részében a bíróság igazságügyi orvosszakértőket hallgatott meg. A soproni Állami Szanatórium ideg- és elmegyógyász főorvosa augusztusban 3 hétig kezelte Végvári Józsefet, aki idegileg kimerült Volt, ezért hangulatjavító gyógyszereket kapott. A gyógykezelés eredményeként az elbocsátás idejére sikerült mérsékelni a korábban tapasztalt neurotikus tüneteket. A következőkben a katonai igazságügyi elme- és pszichológus szakértők ismertették véleményeiket. A neuröpszichiátriai, pszichológiai és más vizsgálatai alapján — azt az összefoglaló megállapítást tették, hogy Végvári József cirkuláris jellegű személyiségzavarban szenved, amely időnként be- tegségszintűvé mélyül. A bűncselekmény elkövetésekor Végvári József betegségértékű állapotban lehetett, amely súlyos fokban korlátozhatta cselekményének társadalomra veszélyes következményeinek a felismerésében. „Hypomán állapotban” volt, ami többek között azt jelenti, hogy megerősödött az elhivatottságérzete, magabiztossága ; szub- jektíve nagy teljesítőképességet érzett, ugyanakkor csökkent a veszélyérzete és önellenőrzése. Mindezek ellenére Végvári József nem elmebeteg, nem szenved gyengeelmélyűségben, sem tudatzavarban — jelentették ki a szakértők. A bírósági eljárás november 29-én 9 órakor folytatódik, amikor igazságügyi titokszakértők meghallgatásá- sára, iratismertetésre, továbbá az ügyész, valamint a védő perbeszédének megtartására, és — előreláthatólag — az ítélethozatalra kerül sor.