Pest Megyei Hírlap, 1990. november (34. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-17 / 270. szám

Szűk a kabát, de melegít A lélek nehezebb a szónál Adni nem ugyanaz, mint ajándékozni. És mi tele va­gyunk görcsükkel, előítéletekkel, belénk nevelt vagy csak fölszedett manírokkal. Irigylésre méltóak közöttünk azok, akik valamiféle eredendő természetességgel tudnak adni és elfogadni. Az ésszel tudomásul vett helyzethez a lelkűk is azonnal alkalmazkodik, s nem kerül hosszas vívódásba, hogy egyik megbirkózzon a másikkal. Ha úgy hozza a szükség, fontolgatás nélkül adnak. Ha meg más­képp — akkor elfogadnak. Kati például, aki időnként felkeres a szerkesztőségben, az ilyen irigyelnivalóan termé­szetes emberek csoportjához tartozik. Más kérdés, hogy sorsán és anyagi helyzetén, nincs mit irigyelni. Legutóbb épp azt mesélte: már aggódott, hogy a szülésig nem jön ösz- sze semmi bébiholmi, pedig most épp olyan időszakot él a család, amikor a legszüksége­sebbre is alig telik. De sze­rencsére akadt valaki, akinek viszont épp feleslegessé vált egy egész halomnyi csecsemő­kelengyéje — és adta; öröm­mel. Mégis, miért van az, hogy én most sem Kati teljes nevét, sem az ajándékozóét nem me­rem leírni? Talán, mert mégsem természetes az az ál­lapot, amikor egyik ember­nek fölöslege van, a másiknak pedig hiánya. Nem természe­tes, de van. Egyre inkább. Valahogy tehát alkalmazkod­ni kell. Lélekben is. Mihama­rabb, s minél szélesebb körök­ben. Aki adni tud — adjon. Akit szükség gyötör — legyen képes elfogadni. Ahogy Puskás Imrénét, a Vöröskereszt körzeti titkárát hallgatom, megerősödik ben­nem: vannak még bajok az alkalmazkodással. A helyi Vöröskereszt még a tavasszal előrukkolt egy alapítvány gon­dolatával, hiszen nyilvánvaló volt már akkor, hogy mind na­gyobb lesz a szükség. Különö­sen, ha beköszönt1 az ősz. Puskásné 450 helyre postázott felhívást — vállalatokhoz és vállalkozókhoz, közületekhez és magánszemélyekhez —-, já­ruljanak hozzá bármi csekély an>Äi^!.J^e^ai *!­pítványhoz, amiből majd élel­miszer és tüzelő jut a rászo­rulóknak. Kétszáz forintokkal számolt, annyi átlagban re­ménykedett. (Magam így utóbb — még mielőtt a vég­eredményt megismertem vol­na — sokkal vérmesebb remé­nyeket tápláltam. Ezer forint, mi az egy jól menő iparosnak? Hát még, ha az adóalapból is leírható.) Aztán visszajelez­tek erre a felhívásra öten. Mindösszesen 3 ezer 500 fo­rintot fizettek be. Pedig a Vöröskereszt monori irodáját naponta öten-hatan is felkeresik. Jönnek ruháért, élelemért, nincs tüzelőjük. Amikor a Béres-cseppeket osz­tották, egy idős asszony elme­sélte: reggel, hogy felébredt, megkérdezte tőle a férje: „ösz- szeszedted magad lelkileg, el tudsz menni kérni?” A többségre ugyanis ez jel­lemző. Kérni nagyon nehéz. Adni pedig talán azért, mert mélyen ül a köztudatban, hogy aki rászórni, az azért szorul rá. mert dologtalan, link volt világéletében. A hajléktalano­kat is a csavargókkal a leg­egyszerűbb azonosítani. Pedig most már nem ilyen áttetsző a képlet. — Én mindig tudtam, hogy vannak szegény emberek — mondja a vöröskeresztes tit­kár. — De hogy ennyien?! Az adakozókat már köny- nyebb sorolni. Jött a napok­ban egy Lada Bényéröl, töm­ve használt gyerekholmival. Vecsésről több száz felnőttnek való ruhaneművel, lígy asz- szony, aki az elhunyt lánya holmiját .hozta. Egy nagyma­ma, aki az unokái kinőtt hol­miját. A raktár polcai soha nem kopaszak, szerencsére. Különben hogyan jutott volna télikabát annak az üllői öreg­embernek, aki Béres-cseppe- kért jött? Leültették, s míg ki­pihente magát, szégyenlősen megkérdezte: nem lenne vala­mi meleg holmi.,.? Itt a tél... Igaz, a télikabát ki­csit szűk volt, összegombolni nem lehetett, mert hát méret- választék a vöröskeresztes raktárban nincs. De a háta­mat jól melegíti! — örült még­is a bácsi. így hát a körzeti Vöröske­resztnek minden szegénysége ellenére — tudniillik írd és mondd: évi 12 ezer 400 forint­ból gazdálkodhat — mégis van sikerélménye. Az idén Béres- cseppből, vajból, vitamin plusszból 686 ezer forintnyi értékűt tudott osztani. Keresi, kutatja a nem megyei keret­ből, hanem a közvetlenebbül elérhető lehetőségeket is. S várja, hogy a fölösleggel ren­delkezők felajánlják, amit a rászorulóknak adhatnak. Min­den darab jó helyre kerül. S vannak a segítségnek olyan útjai is, amelyek nem intézményesek. Ezeket az uta­kat is alaposabban ki kellene taposnunk. Megtanulni együtt élni a kikerülhetetlennel: Ke­zek várnak a kinyújtott kézre. Könnyebben találnak egymás­ra, ha nem a kérő kéz indul először — hanem amelyik ad­ni tud. K. Zs. Késnek a szállítmányok Nincs szén, mégis lopják S Még csak egy hónapja, hogy § megkezdődött a fűtési szezon. ^ S bár az ősz eddig meglehe- ÿ tösen kegyes volt hozzánk, ^ azért ma már minden lakásban ^ be kell(ene> gyújtani, Termé- ^ szetesen nem tudhatjuk, hány ÿ családi otthonban hidegek még S a kályhák, mert nem minden- S ki tudta időben beszerezni a té- v li tüzelőszükségletét. A szénellátás pedig ország­szerte akadozik. Ügy tűnik, a szénbányászat válsága „begyű­rűzött” a fogyasztókhoz is. Ám nemcsak a honi partnerek késlekednek a szerződött menv- nyiség folyamatos leszállítá­sával, hanem a külfödiek is. — Sajnos egyelőre semmi biztatót nem tudok mondani a szénellátást illetően — mond­ja Füle János, a monori vas­útállomás melletti Tüzép-te- lep vezetője. — Múlt hónapban például 8 ezer mázsa német brikettre volt érvényes szer­ződésünk, de ebből egy dekát sem kaptunk. Erre a hónapra valamivel kevesebb mennyi­ségről szól az előzetes megál­lapodás, de félő, hogy ezt sem kapjuk meg. H Egyáltalán van-e szén je­lenleg a telepen? — Egy kis dorogi brikett Vendégségben Pincehelyen Föld alatt föld felettről A minap kint jártam a mo­nori Strázsahegyen, szél rázta az elszáradt pasztákat, rozsda­barna, vörös színek, a csípős hideg szé) az időszak téliesre fordulását jelezte. Kedves idős barátomat véltem felfe­dezni egy görnyedt, pörge ka­lapos bácsikában, aki száraz gallyakat szedegetett a har­madik pincesoron. Milyen is az emlékezés? Odavarázsolja a múltat, fel­idézi a régi szép emlékeket, a szüret vidámságát, a fiúk és lányok évődéseit, az ugratá­sokat, viccelődéseket. No és a pincegádorban a mézédes must ízét, a déli gulyás csí­pős finom illatát, a sok vi­dám nótát. Józsi bácsi, krónikásom örökre elment, tudom, de ben­nem visszhangzik minden sza­va, tanácsa, figyelő okos te­kintete. Az idén nem Monoron szü­reteltem, fáj még az emléke­zés, nem tudtam volna végig­menni az ismert pásztasoro- kon, megérinteni Józsi bácsi üveglopóját, amelyből gyön­gyözött a szívesen kínált zöld- szilváni. Pincehelyre menekül­tem, a Kapos folyó \ melletti. Ilaulilsck örütne Fődíj Nagy az öröm a monori Haulits családban. A Nyári Horgász Magazin hat kereszt­rejtvényből álló pályázatán részt vett család három helyes megfejtést is beküldött a szerkesztőség címére. A na­pokban megtartott sorsoláson Fortuna kegyes volt hozzájuk, mert a 23 ezer forintos födijat, amely menő horgászfelszerelé­sekből ál!, ifj. Haulits Gyula nyerte el. Az ünnepélyes díj­kiosztón a papa vesz részt no­vember 22-én, csütörtökön dél­előtt 11 órakor, mert a rejtvé­nyeket bizony ő fejtette mez. (é) álmos, enyhe dombvonulaton elterülő szőlővidékre, ahol Kövér Jánosék éppoly szere­tettel vártak, mint idős bará­tom egykoron. Űj keletű, de tartós, meleg barátság meghittségével árasz­tottak el Pincehelyen, ahol éppoly a szüret, mint Mono­ron. A tisztes munka utáni örömet, felszabadultságot még a gyengébb termés sem zavar­ta meg, pedig a Pannongyön­gye, Kékfrankos adós maradt egy kissé a hegy levével, édes­ségével ... Aztán amikor a „rokonlelkű” sógorral elmen­tünk a pincéjébe, egyszerre eszembe jutott Józsi bácsi egyik bölcs (míkszáthi) idéze­te: „A föld alatti világ arra való, hogy elfeledtesse a föld felettit”. Itt, ezen a tolnai vi­déken, lévén sok a nemes sző­lő, másként kóstolják a bort. Először is sokszor. Meghitten, beszélgetve, miközben élvez­zük az ízét, az aromáját, a bukéját, amely a bor finom illata és zamata együttvéve. A „sógor” felvilágosított, hogy bukéta viszont virágcsokrot jelent és arra is utal, hogy a bor illat- és zamatanyagai olyan sokfélék, mint a sok­sok virágból álló mezei cso­kor. Egy pillanatra a monori Strázsa villant fel emlékeim tárházában, amint Józsi bá­csi bölcs tanításait, „tudomá­nyát” hallgattam. í! Hálás vagyok a tamásiak nak, Kövér Jánosnak és ked vés családjának, a „rokonlel kű” sógornak és mindenkinek, akik velünk hajladoztak a szőlőpászták között, hogv az otthont varázsolták elénk szí­vélyességükkel, meleg barát­ságukkal. Benne volt ebben a szüretben a múlt, a történelem sodrása, amely vidámsága mellett sosem volt mindig na­pos. és illúziójukat nem tudta kiölni belőlünk. Hörömpő Jenő A tudás háza a téren A hét elejétől birtokba vették a gyerekek a város új 12 tanter­mes általános iskoláját, a tudás házát a Jászai Mari téren. Az intézményben helyet kapott a 38X18 méter alapterületű torna­terem is, amely Monor legnagyobb ilyen létesítménye. Ami né­mi szépséghiba, hogy a tornaterem így sem nemzetközi méretű. Ehhez két-két méterrel kellett volna szélesebbre, illetve hosz- szabbra tervezni és építeni. Az új iskolaudvaron mindig akad szépítenivaló — képünkön (Erdősi Agnes felvétele) • még van, de holnap már nem lesz. Ha nem kapunk újabb szállítmányt, akkor holnap akár ki sem kell nyitnunk. Egyébként ebben a hónapban 3 ezer mázsa dorogi brikettet értékesítettünk. §g Ügy tudom, november 1- jétöl emelkedett a szén ter­melői ára. — Igen, de ez még nem je­lent meg a fogyasztói árban. Ismeretes, hogy jövő év ele­jétől jelentős szénáremelés (is) várható. De mivel most nem emelték a fogyasztói árat — s év végéig talán nem is fog­ják —, félő, hogy januártól ennek a két hónapnak a vesz­teségét is beépítik majd az új árakba. Ebben az esetben akár 60-70 százalékos is lehet a szénáremelkedés. gg A sínek mellett óriási szénhegyet látunk. Abból nem árulhatnak? — Hatezer mázsa jó minő­ségű lengyel szenet tárolunk, de ez úgynevezett állami tar­talékkészlet, következésképp abból nem árulhatunk. Ennek ellenére egyesek rendszeresen dézsmálják a prizmába ra­kott szenet. Az éjszakai órák­ban lovas kocsikkal érkeznek a sínek mellé. Olyan is előfor­dult már, hogy késsel tartot­ták sakkban az éjjeliőrt, amíg felpakoltak. Nem győzöm gyár­tani a feljelentéseket a rend­őrségnek a szénlopók ügyében. Minden nap azon izgulunk délután, hogy bejön-e az éj­jeliőr szolgálatba. Mert bizony egyre jobban félnek, amikor egyedül maradnak a telepen. H Ez bizony nem túl bizta­tó a jövőt illetően. — Bizony nem. Vásárlóink­tól csak elnézést tudunk kér­ni a ázénhiány miatt. Ügy gondolom, mi itt lenn nem sokat tudunk tenni az ellátás javításáért. Országos szinten kellene sarkukra állni a ve­zetőknek, akiknek ez a felada­tuk. Mert azt nekik is tud­niuk kellene, hogy sok ház­tartásban még üres a sufni, és jönnek a kemény, hideg na­pok. Jó lenne, ha javulna a szénellátás, mert ez jelentős közhangulatot (is) befolyásoló tényező. Hogy erre meddig kell várnunk, azt én megmon­dani nem tudom. Legfrissebb értesüléseink szerint nemcsak a monori Tüzép-telepen hiánycikk most a szén, hanem más körzetbeli községben is. G. J. Faládák A Varex Kft. monorl-erdel te­lepén többek között magasított faládákat készítenek különbö­ző megrendelők részére. Ké­pünkön összeállítják az állít­ható magasságú faládát (Erdősi Ágnes felvétele) Felhívás nélkül Táskás védőnők Azt mondja a monori körzet vezető védőnője: ha védőnő­ket látok két táskával, az azért van, mert az egyikben hordják az adminisztrációt, a másikban meg a babaholmit. Azt a babaholmit, amit az egyik helyen már felesleges­nek ítélt a kismama — mint­hogy az egészséges lurkók gyorsan cserepednek —, viszik oda, ahol viszont épp olyanra és épp akkorára van szükség. Csinálják ezt már hosszú évek óta. Szegénységről még szó sem volt nyilvánosan, amikor ők már tudták: szükség és szegénység igenis van. Meg aztán van józan megfontolás és takarékosság is. Kár lenne, felesleges hulladékként tárol­ni vagy eldobni azt, aminek mások még igen jó hasznát vehetik. . .... ... Így hát a védőnők, .önként és önzetlenül már akkor gya­korolták á jószolgálati tevé­kenységet, amikor ez a szó ki volt iktatva a szótárunkból. Akik közel vannak az élethez, azok külön felhívás nélkül is tudják, miért kell a két tás­ka .., —ez Vasárnap , Országos vásár Holnap, november 18-án, vasárnap, országos állat-, ki­rakodó- és autóvásárt tarta­nak Monoron, a szokásos he­lyen és feltételek mellett. Azt beszélik, hogy hosszú évek óta hiába kért, kö- nyörgött az idősek monori otthona, nem jutott gépko­csi arra a célra, hogy az otthonukban gondozott öre­geknek időben és melegen szállíthassák az ebédet. Bi­ciklikormányon lötyögtet- ték a gondozónők az étel­hordókat ötven rászoruló­hoz a város legkülönbö­zőbb részeire. A város pol­gármestere hivatalba lépé­se után egyik első teendő­jeként egyetlen utasítással változtatott az áldatlan ál­lapoton : a polgármesteri hivatal (a volt tanács) hi­vatali gépkocsija ebédszál­lítóvá lépett elő. És csodák csodája: nem szakadt le az ég, de még csak a rende­lethalmok sem omlottak össze. Ezek után nem cso­da, hogy már azt is halla­ni: bizonyára sikerül majd megoldani, hogy ha leesnek a téli havak és jeges esők, azok az idősek ugyancsak gépkocsival juthassanak be a napközibe, akik gyalog már nem bírnák az utat. S jobb híján a négy fal közé szorulnának. Azt beszélik, hogy az előttünk álló tél sokak szá­mára fagyoskodással fog eltelni. Nem elég, hogy or­szágosan hiánycikk lett a honi és import szén, de a tűzifát is nehéz beszerezni. Azért vannak, akik megle­lik a módját, s ennek er- deink látják kárát. Azt le­Azt beszél... szélik, hogy a Monor kör­nyéki erdőkben illegálisan vágják a fákat a nappali és éjszakai órákban. Néhány erdőrészlet siralmas képet mutat, úgy letarolták mar a fát lopok, akik persze ezzel mit sem törődnek. Azt beszélik, hogy a Mo­nori József Attila Gimná­zium és Szakközépiskolába is „begyűrűzött” a bűn. A közelmúltban pénzt is, más holmit is loptak, s nem kí­vülről érkező illetéktelenek — hanem nagy valószínű­séggel diákok. Egymástól. Ezért aztán nem zártabbá kellett tenni az intézményt, hanem bizonyos szigorúbb, belső rendszabályokat fo­ganatosítani. Egyébként a kívülről érkező bűn sem kíméli ezt az iskolát sem: a közelmúltban a szomszé­dos romos házban tábort vert figurák egy televíziót és egy videót loptak el az egyik teremből. A betöré­sért rövidesen bíróság előtt felelnek. Azt beszélik, hogy a gyönirői szociális otthon­ban új részleg kezdte meg működését a napokban. A tízágyas elkülönített helyi­ségben a fekvő betegeket lehet elhelyezni — napi 300 forint térítési díj ellené­ben. Ennek a lehetőségnek bizonyára azok a családok fognak örülni, akik eddig illegálisan betegállomány­ban voltak, ha idős hozzá­tartozójuk hazatért a kór­házból, de állandó felügye­letet igényelt. Egy kórházi ágy naponta 4-5 ezer fo­rintjába kerül az államnak. Érthető tehát, ha a végte­lenségig nem, tartják benn a betegeket. Azt beszélik, hogy egyre több a dolga a Monori Vá­rosi Rendőrkapitányságnak az illegálisan hazánkban tartózkodó román állam­polgárokkal. A napokban Pilisen akadtak rá egy nyolctagú csoportra, akik között volt pár napos cse­csemő is. Feltételezhető, hogy a románok különböző bűncselekményeket is elkö­vettek, illetve készültek ilyenekre. Ezért a monori rendőrség gyorsan intézke­dett. Bár a román állam­polgárok rendelkeztek tar­tózkodási engedéllyel, de ezt megvonták tőlük, s a magyar—román határig két rendőrautó kísérte őket, ahol átadták őket a román hatóságoknak. Azt beszélik, hogy a mo­nori Tüzép-telep (Móricz- Zsigmond utca) melletti olajkutas — amióta kft.- tulajdonban van — kénye- kedve szerint árulja a fű­tőolajat. Azt beszélik, hogy az érvényben levő árnál (11 forint) 3-4 forinttal drágábban adják az olajat. Azt is beszélik, hogy a fű­tőolajat a dízelüzemű gép­járművekbe is betankol­ják itt, mert nem keverik bele a motorkárosító ada­lékot. Évente milliárdos nagyságrendű bevételtől fosztják meg — országos méretekben — ily módon az államot. Azt beszélik, hogy ezen a téren kedvező változás csak jövőre vár­ható, mert akkortól kötele­zővé teszik az előbb em­lített adalékanyag alkal­mazását. Mindenesetre el­kelne a gyakoribb ellenőr­zés addig is valamennyi olajkútnál, így a monori Móricz Zsigmond utcainál is. Azt beszélik, hogy immár másodszor „lovasítottak” meg értékes nyugati sze­mélygépkocsit Monoron is­meretlen személyek. A Li­liom utcai népszerű presszó tulajdonosa, csak egy pil­lanatra hagyta őrizetlenül duruzsoló motorral sze­mélygépkocsiját, és máris eltűnt, mintha föld nyelte volna el. De nem nyelte: hétfőn este azon menekült el a Gubacsi úti. fegyveres rabló körülbelül félmillió­val.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents