Pest Megyei Hírlap, 1990. november (34. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-15 / 268. szám
Építkezők! Folytatjuk a fagyálló, nagy szilárdságú, kisméretű tömör falazótégla árusítását Ára: ezer darabonként 5825 Ft áfával, egységrakatban. 20 00C darabnál több megrendelés esetén 5%-os árkedvezményt adunk. Házhoz szállítást kedvezményesen vállalunk. Megrendelését telefonon is elfogadjuk: (62)-46-096. téglagyár Ramon Téglagyár Hódmezővásárhely, Tanya 1314. (A 47-es úton, Orosháza felé.) A Dánszcntmiklósi és Albertirsai Micsurin Mgtsz értékesíti három, Albertirsa belterületén levő (Dózsa György u. 4., Baross u. 63., Győzelem köz 2.), saját tulajdonú lakását Érdeklődni Albertirsón, a Kovács János u. 5-7. sz. alatt, Lengyel Pálnál, november 19-én 10 órakor. Monor város önkormányzati képviselő-testülete pályázatot hirdet városi jegyzői munkakör betöltésére Feltétel: igazgatásszervezői vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés, valamint legalább kétévi, lehetőleg vezetői, államigazgatási gyakorlat, a testület előtti személyes bemutatkozás, az érvényben levő ÁBMH-rendelet alapján, Bérezés: megegyezés szerint. A lakás tárgyalás alapját képezheti. A pályázatokat, részletes önéletrajzzal, a diplomamásolattal és érvényes erkölcsi bizonyítvánnyal, november 30-áig tehet benyújtani a monori polgármesteri hivatalnál, a személyzeti és oktatási főelőadónak, cím: Monor, Kossuth Lajos u. 78-80. 2200 A Hermész ÁFÉSZ felvesz nagykereskedelmi alkatrészraktárába - lehetőleg könnyűgép-kezelői vizsgát tett — raktári * árukiadót Jelentkezni lehet: a (26)-20-395-ös telefonon vagy személyesen. Kovács István alkatrészcsoport-vezetőnél (Budakalász, M11-es műút, Lupa-szigeti elágazás). Pécel nagyközség képviselő-testülete pályázatot hirdet jegyzői állás betöltésére Képesítési feltételek: — igazgatásszervezői képesítés (államigazgatási főiskolai végzettség) — állam- és jogtudományi egyetemi végzettség — államigazgatásban eltöltött, legalább kétévi államigazgatási gyakorlat — magyar állampolgárság — cselekvőképesség — büntetlen előélet. A pályázathoz csatolni kell részletes, kézzel írott önéletrajzot, valamint maximum egyoldalas programvázlatot, a polgármesteri hivatal szervezeti kialakítására vonatkozóan. A pályázatokat november 30-áig lehet benyújtani Pécel nagyközség képviselő-testülete polgármesteri hivatalába: Pécel, Kossuth tér 1. 2119. Bérezés: a közszolgálatra vonatkozó szabályok keretei között, megegyezés szeri.nt. További felvilágosítást nyújt az érdeklődőknek a polgármesteri hivatal. BBBBOBHranaanBaBH Budapesten legszebb, a téli idösseskhesn is várja vendégeit a Csillebérci gyermek- és ifjúsági Központ Kedvezményes szobaárak, étkezési lehetőség, koníerenciaszolgáltctás. Iskolai csoportoknak további kedvezmények. Felvilágosítás, szobafoglalás a 156-5772-es telefonon. Cím: Budapest XII., Konkoly Thege M. út 21. 1535. MAGYAR TÁVKÖZLÉSI VALLALAT A BUDAPEST-VIDÉKI TÁVKÖZLÉSI IGAZGATÓSÁG pályázatot hirdet az Észak-Pest megyei távközlési üzem, a Dél-Pest megyei távközlési üzem, a Komárom- Esztergom megyei távközlési üzem, a Fejér megyei távközlési üzem és a Nógrád megyei távközlési üzem Üzem vezetői munkakörének betöltésére Az üzemek fő tevékenysége: az adott megye területén a távközlési szolgáltatások elvárt szintű biztosítása, elsősorban az üzemviteli és a gazdaságossági szempontok figyelembevételével; az üzem tevékenységi körében a vállalati stratégiához igazodó, piac- és kereskedelemorientáit tevékenység folytatása; az adott megyére vonatkozó távközlés-fejlesztési célkitűzések megvalósításában való részvétel. Az üzemvezető alapvető irányítási feladatai: a szolgáltatói tevékenység minőségével, bővítésével, gazdaságosságával kapcsolatos elvárásokat kielégítő szervezet működtetése; közreműködés az üzemi önelszámoló egység - profitcentrum - kialakításában; a valós igényekre épülő kereskedelmi tevékenység kialakítása, a válialati hatékonyság növelése, a megújulást szolgáló emberi erőforrás dinamikus fejlesztése. A munkakör betöltésének feltétele: felsőfokú iskolai végzettség (előny: híradás-technikai mérnök, üzemmérnök, mérnök-közgazda), megfelelő távközlési, hírközlési szakismeret, háromévi vezetői gyakorlat. Fizetés: a munkakörre meghatározott bérezés szerint. A munkakör betöltésének időpontja: 1991. február 1 -je. A kinevezés három évre szól (rendszeres teljesítményértékelés). A pályázat tartalmazza a pályázó: erkölcsi bizonyítványát, iskolai végzettségét, szakképzettségét, esetleges idegennyelv-is- meretét igazoló okiratának másolatát, részletes önéletrajzát, jelenlegi munkahelyének nevét, cimét, beosztásának, jövedelmének megnevezését, eddigi munkaköreinek felsorolását, szakmai és vezetői tevékenysége során elért eredményeinek ismertetését, vezetői tevékenységével kapcsolatos felfogását, konkrét elképzeléseit az üzemeltetés, o szolgáltatás színvonalának fejlesztéséről, a feltételekről, valanvnt a pályázat elnyerése esetén megvalósítandó programszerű célkitűzéseit. A pályázatokat december 15-éig lehet benyújtani a Budapest-vidéki Távközlési Igazgatóság munkagazdasági osztálya vezetőjének, cím: Budapest V., Váci utca 34. (333-as szoba), levélcím : Budapest, Pf.: 1. 1360. A borítékra Írják rá: Pályázat. (Telefon: 112-2595.) Az igazgatóság a pályázatokat bizalmasan kezeli. MAGYAR TÁVKÖZLÉSI VÁLLALAT A BUDAPEST-VIDÉKI TÁVKÖZLÉSI IGAZGATÓSÁG páiyástsf&ff foirdei a javító- és szerelőüzem üzemvezetői munkakörének betöltésére Az üzem fő tevékenysége: az igazgatóság területén (Pest, Komárom-Eszlergom, Fejér és Nógrád megye) a távközlési szolgáltatások biztosításához a fenntartási jellegű és ipari teljesítményes munkák ellátása: az üzem tevékenységi körében a vállalati stratégiához igazodó, piac- és kereskedelemorientált tevékenység folytatása; a távközlés-fejlesztési célkitűzések megvalósításában való részvétel. Az üzemvezető alapvető irányítási fe'adatai: a szolgáltatói tevékenység ellátásához szükséges javítási, szerelési és felújítási munkák minőségével, gazdaságosságával kapcsolatos elvárásokat kielégítő szervezet működtetése; a vállalati hatékonyság növelése, az üzemi megújulást szolgáló emberi erőforrás dinamikus fejlesztése. A munkakor betöltésének feltétele: felsőfokú iskolai végzettség (előny: híradás-technikai mérnök, üzemmérnök, mérnök-közgazda), megfelelő távközlési, hírközlési szakismeret, háromévi vezetői gyakorlat. Fizetés: a munkaköire meghatározott bérezés szerint. A munkakör betöltésének időpontja: 1991. február 1 -je. A kinevezés három évre szól (rendszeres teljesítményértékelés). A pályázat tartalmazza a pályázó: erkölcsi bizonyítványát, iskolai végzettségét, szakképzettségét, esetleges idegennyelvismeretét igazoló okiratának másolatát, részletes cnéietrajzát, jelenlegi munkahelyének nevét, címét, beosztásának, jövedelmének megnevezését, eddigi munkaköreinek felsorolását, szakmai és vezetői tevékenysége során elért eredményeinek ismertetését, vezetői tevékenységével kapcsolatos felfogását, konkrét elképzeléseit az üzemeltetés, a szolgáltatás színvonalának fejlesztéséről, a feltételekről, valamint a pályázót elnyerése esetén megvalósítandó programszerű célkitűzéseit. A pályázatokat december 15-éig lehet benyújtani a Budapest-vidéki Távközlési Igazgatóság munkagazdasógi osztálya vezetőjének, cím: Budapest V., Váci utca 34. (333-as szoba), levélcím: Budapest. Pf. 1. 1350. A borítékra írják rá: Pályázat. (Telefon: 118-2596.) Az igazgatóság a pályázatokat bizclmasan kezeli.