Pest Megyei Hírlap, 1990. november (34. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-14 / 267. szám

PEST MEG Y El XXXIV. ÉVFOLYAM, 287. SZÁM Ára: 5,80 forint 1990. 14., SZERDA AZ AR ELLEM ÚSZVA KÉSKÖIÉS.ET Vitatkozhatnánk napestig azon, kinek-kinek mi­vel egyenlő a közélet fogalma. A mást és mást értés ellenére egyvalami bizonyos. Ez pedig a közélet át­fogó, illetve helyi körének az erős különbözősége. Helyben egy-egy településen a kisközélet formája, tartalma, módszertana egészen más, mint az, ami — bár némely helyen észlelhető hajlam az utánzásra — a nagypolitika porondján és az azt övező hold­udvarban zajlik. Bizakodásra adnak okot az önszerveződés jelei, a2 egyesületek, klubok, körök keretei között létre- jött/jövő aktivitásban a polgár jelenik meg, aki ten­ni akar a közösségért. Van persze veszély is, s en­nek itt-ott érzékletes példáival találkozhat a hírlap­iró. A példák szerint vannak olyanok, akik a kis- közéletet szeretnék beterelni a pártok alkotta poli­tikai akolba, holott nem lehet eléggé hangsúlyossá tenni: a közéletnek a politika az egyik részterülete, de korántsem „a” politika „a” közélet. Természetesnek tartottam korábban, ma sem kell mást állítanom: á közéletben parancsszóra nem le­het részt venni. A látszatokra ugyan szüksége lehet egy-egy politikai kurzusnak, ám ez nem növeli meg a közéleti szereplők tényleges számát. Amint ko­rábban, úgy most is eltér a látszat és a valóság. A kisközélet központjai napjainkban kétségtelenül a pártok helyi szervezetei, ám a beszélgetések alkal­mával kiderül, a tagságnak körülbelül az ötödé, ne­gyede az igazán hadra fogható. Nem rossz arány! Nem rossz, mert a lakosság esetében ez az arány a három és az öt százalék között ingadozik, ám szép számmal találhatni településeket, amelyeken a kis­közélet szereplői nyolc-tíz fős csoportot alkotnak. Baj ez? Nem baj. Ha ugyanis ez a nyolc-tíz ember jól csinálja azt, amit kell, akkor bizonyos, lesznek követőik. A személyes példa ma szervezőerő! A kis­közélet korábban sem volt olyan formális, mint az országos, most pedig tág tere nyílt az alkotói sza­badságnak. Mert a jó kisközélet: alkotás. (M) Vállalkozó dunavarsányiak Ismét üvegben a tej navarsányiak különöskép- , pen nem ijedtek meg, már jelenleg is több elképzelésük ■van arra, 'miként ' oldják majd meg a tej közvetlen ér­tékesítését. Kapcsolatban . állnak egy neves német cég­gel a tej ügyes, közös for­galmazására. A tsz tehenészete évente 6 millió liter tejet termel.' A háromezer darabos holstein- friz állomány ritka egészség­nek örvend. Olyannyira nagy a szaporulat, hogy akár száz borjún is túl tudnának adni, ha akadna vevő! A dunavarsányiak vállal­kozási kedve nemcsak az élelmiszervonalon kísérhető nyomon. Vagyonügynöksé- gi jóváhagyásra vár annak a szállítmányozási cégnek az alapítása, amelyet osztrák partnerrel közösen valósíta­nak meg a .tsznek egy erre a célra kijelölt háromhektá­ros területén. A szövetkezet több mint száz dolgozójának nyílhat majd lehetősége ar­ra, hogy az alakuló cégnél foglalkoztassák. Ügy tűnik, hogy nyugati szomszédunk hajlik a part­nerkapcsolatokra. ' Ausztria legnagyobb aszfaltútépítő cége is készséggel kötne ve­gyes házasságot a dunavarsá- nyiakkal. Nagy fantáziát lát­nak a tsz sóderbányáiban. Az osztrák fél abban bízik, hogy komoly megrendelése­Javában tart már a torma, a mustár, a savânÿiisâgok készítése a dunavarsányi Pe­tőfi Termelőszövetkezet élel­miszer-feldolgozó üzemében. Mivel valamennyi termékük nagy keresletnek örvend, ezért szükségessé válik a mind növekpőbb igények miatt a jelenlegi kapacitás bővítése. Ez pedig elképzel­hetetlen műszaki fejlesztés nélkül. Nem konzervgyárrá kívánják átalakítani ezt a részleget, mondta dr. Tisza András, a szövetkezet elnö­ke. A céljuk csupán az, hogy a jelenleginél lényegesen korszerűbb munkafeltétele­ket biztosítsanak az ott dol­gozóknak, s valóban minősé­gi, ízlésesen csomagolt áru­féleségek hagyják el az üzem területét. Annyi nye­reséget képesek kitermelni, hogy a tsz saját erőből vég­rehajtsa a szükséges techni­kai-technológiai korszerűsí­téseket. Az utóbbi hetekben mind gyakrabban értesülhetünk arról, hogy gondok vannak a tej értékesítésével, s hogy helyenként halmozódnak a készletek. Az is nyílt titok, hogy átszervezés előtt, alatt áll a tejipar. Érthető tehát a gazdaságok, a mezőgazdasá­gi nagyüzemek aggodalma, vajon a jövőben érdemes-e egyáltalán fenntartaniuk a tehenészeteket. Nos a du­Népszavazás kiírását kö­vetelő országos aláírásgyűj­tő akciót szándékoznak kez­deni az önkormányzatok dolgozói azért, hogy a Par­lament mielőbb tárgyalja meg a már szeptemberben beterjesztett közszolgálati törvényt. A tiltakozó akciót szerve-, ző önkormányzati (tanácsi) dolgozók szerint célszerű lett volna aZ önkormányza­tok működésével összefüggő gazdasági, személyi és funk­cionális kérdéseket egyide­jűleg megvitatnia a Parla­mentnek. Mivel úgy tűnik, hogy ez már elmarad, így a 80 ezer tagot tömörítő ön- kormányzati (tanácsi) dolgo­zók szakszervezete számára csak az a lehetőség marad, hogy felkarolja ezt az alá­írásgyűjtő akciót. Várható, hogy a szakszer­vezet november 16—17-i or­szágos kongresszusán is markáns tiltakozásokat fo­galmaznak majd meg a közszolgálati törvény mi­előbbi megalkotása érdeké­ben. Végül nincs kizárva az sem, hogy a közszolgálati dolgozók szakszervezeti szö­vetségének többi tagszerve­zete is csatlakozik majd az aláírásgyűjtő akcióhoz. Költségvetési csatára készül a sereg Jövőre legkevesebb 75 milliárd forintra van szük­sége a honvédelmi tárcának ahhoz, hogy a Magyar Hon­védség az idei, amúgy sem túlzottan magas színvona­lon működhessen. Ez az összeg a hadsereg szakértői­nek legszerényebb számítá­sai nyomán alakult ki, és nem tartalmazza a kisebb létszámú, de korszerűbb fegyverzetű haderő kialakí­tásához egyébként elenged­hetetlenül szükséges, ám a mai helyzetben nem vállal­ható fejlesztéseket. Így sem bizonyos azonban, hogy a tárca megkapja a költség- vetéstől az igényelt összeget; a pénzügyi kormányzat szakértőivel folytatott előze­tes egyeztető megbeszélése­ken csupán az idei 40 milli­árdos költségvetés megaján­lására mutatkozott hajlandó­ság, noha az infláció miatt ez reálértékben további számottevő csökkentést je­lentene. A többi között erről esett szó azon a keddi esz­mecserén, amelyet Für La­jos honvédelmi miniszter és a tárca, illetve a honvédség több más irányítója folyta­tott a hazai sajtó vezető képviselőivel. A beszélgetés során el­hangzott, hogy míg Magyar- országon mintegy 80 dollár az egy lakosra jutó katonai kiadások évi összege, ez a pénz valamennyi szomszé­dunknál több, Csehszlová­kiában például a háromszo­rosa, Romániában másfél- szerese. Érdekes tény, hogy a bécsi leszerelési tárgyalá­sokon kidolgozott és a kö­zelgő párizsi csúcstalálkozón aláírandó szerződések értel­mében egyes fegyverkategó­riáknál — így a légierők eszközei tekintetében — ma­gasabb lesz a harceszközök hadrendben tartható maxi­muma, mint amennyit a ma­gyar hadsereg jelenleg tény­legesen birtokol; indokolt lenne tehát itt is a fejlesztés, ám ehhez megint csak hiány­zik a pénz. Für Lajos tájékoztatást adott a tárca terveiről, köz­tük az új biztonságpolitikai koncepció kidolgozására irá­nyuló munkálatokról, hang­súlyozva: a tervezetet széles körű konzultáció után, a parlamenti pártok bevoná­sával kívánják véglegesíteni és az Országgyűlés elé ter­jeszteni. Mint mondotta, megkezdődött az új magyar katonai doktrína előkészíté­se is, ennek kialakításában ugyancsak számítanak majd a pártok, a széles társadalmi nyilvánosság részvételére, Szűkös anyagi helyzetére való tekintettel a sereg vállalkozá­sokkal is igyekszik növelni forrásait. A honvédség által alapí­tott vállalatok ma már egyáltalán nem csak katonai célú ter­meléséből, a kezelésében lévő erdőgazdaságokból, illetve a kft.-kből 2,5 milliárd forint bevételt terveztek, de ez nem folyt be a kasszába, sőt egyes cégek sorsa is bizonytalanná vált. Így lehetséges, hogy szanálni kell majd a ma már egy­általán nem csak páncélozott harci járművek szerelésével fog­lalkozó Gödöllőt Gépgyárat is. Képünk a gyár üzemcsarnoká­ban még a hagyományos tevékenységről készült (Yimola Károly felvétele) A munkaügyi miniszter hosszú távra tervez, nem tud arról, hogy inogna a széke. Ezt közölte az újság­írókkal a kedden Veszprém­ben megtartott sajtótájékoz­tatóján. Györiványi Sándor e fórumon az eredeti tervek szerint a megye sajátos munkaerőgondjairól beszélt volna az újságírókkal, de mivel az aznapi sajtóban felröppent a hír a várható kormányátalakításról, a mi­niszternek a kissé kényel­metlen kérdésre is, válaszol­nia kellett. Nem kerülhette el a további faggatózást sem: igaz-e, hogy a Kisgaz­dapártnak a koalícióban meggyöngült szerepe miatt került ő is bizonytalan helyzetbe? A miniszter felté­telezése szerint erről lehet szó, vagy legalábbis ez van a pletyka hátterében, de hangsúlyozta, hogy vele fel­mentésről senki nem beszélt, és az újsághírből értesült arról, hogy ez valahol egy­általán szóba került. Ezek után a veszprémi sajtótájékoztatón a minisz­ter és két munkatársa már csak szűkszavúan összegez­ték. a megyében tapasztalta­kat, így a?t, hogy Ajkát a Videoton nagymérvű elbo­csátásai a válságövezetbe ta­szították. Elutazott Virginio Rogncni, az Olasz Köztársaság védelmi minisztere, aki Für Lajos honvédelmi miniszter meghívá­sára kétnapos hivatalos látogatást tett Magyarországon. 9 Kedden 33 libanoni és pakisztáni állampolgár elhagyta az országot, a kiutasított személyekkel Damaszkuszban, il­letve Karacsiban landolt a Malév különjárata. 9 Tudomá­nyos jelentés készül a taxisok és magánfuvarozók október 26—28-i közúti blokádjáról, melyben azt is kutatják, mennyien vettek részt a tüntetésekben. 9 A Proton Re­cords Kft. sajtótájékoztatón számolt be kazettáinak hami­sításáról, valamint arról, hogy a cég tehetetlen a hamisí­tókkal szemben. © Gál Zoltán megbízott frakcióvezető saj­nálatosnak minősítette Pozsgay Imre lemondását és kilé­pését az MSZP-ből. 9 A Művelődési és Közoktatási Mi­nisztérium megállapodott a Pénzügyminiszterrel, s ennek értelmében a költségvetés 19.91-ben is támogatást biztosít áz óvodás gyerekek utáni normatív támogatásra. A gyömrői szociális otthon vezetőinek peréről Aranyoskám, csináljanak a pénzzel, amit akarnak... (Cikkünk lapunk 2. oldalán) két kap a magyarországi út­hálózat-építésekben. Az egyébként biztatóan induló tárgyalások az utóbbi he­tekben lelassultak. Ennek egyedüli oka az elbjzonytala- - nodás : lesz vagy ” nem kö­zös Budapest—Bécs világki­állítás. Itt a kínálkozó lehe­tőség, amely tőkét hozna az országba, társává válna egy mezőgazdasági nagyüzem­nek, s. amely kapcsolat egyik napról a másikra könnyén ködbe veszhet. (gyócsi) A miniszter hosszú távra tervez Nem tudja, inog-e a széke

Next

/
Thumbnails
Contents