Pest Megyei Hírlap, 1990. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-13 / 241. szám

4

1990. OKTÓBER 13., SZOMBAT

Aki megmérkőzött az akadállyal

megtalálta önmagát, s végre úgy érzi, teljes életet él. A hangszerkészítés folyamatáról faggatni nem szabad, mert úgy belefeledkezik, hogy csak győzzem követni. Megtudom, hogy a fa alkatrészeket ki kell főzni, így sok olyan alkotóelemet kioldanak belőlük, amelyektől „mozog az anyag”. Az sem mindegy, milyen lakkot használ, s az sem, sike- rül-e igazán jó célszerszámokat csinálni, hiszen azok segítik valóban a munkát. Minden hangszerkészítő maga találja ki és maga is vitelezi ki ezeket a szerszámokat.

Bár boldog és elégedett ember, vannak további céljai. Szeretne nagyon sok és sokféle hangszert csinált és megszerezni a népi iparművész címet. S a távolabbi, a legtitkosabb elképzelés — a hegedű- készítés. Nos, ez nem egyszerűen megvalósítható vágyálom, mert a hegedűkészítőb féltékenyen őrzik a szakma, titkokat. Zárt kasztot alkotnak, s ha valamelyikük meghal, a szerszámait a többiét megvásárolják. Nem azért mert szükségük lenne rájuk hanem, hogy brancson kívül ne juthasson hozzájuk, lg] kénytelen saját kutatásaibó megélni. S hogy ez nem ered ménytelen, mi sem bizonyítjt jobban, mint a tény: javítót már — tulajdonosa legna : gyobb megelégedésére — ere deti Amati hegedűt is.

S bár az általa készített né ! pi hangszereket éppúgy ismer . a kiállításlátogató közönséí . Szentendrén, Budapesten é; ; Kecskeméten, mint Svájc é: I NSZK nagyvárosaiban, vág; éppen Párizsban és Lyonban fogalma sincs arról, mit vár nak el tőle, miként érdemelheti ki a népi iparművész címet. Hiába érdeklődik szak mai körökben, senki sem tudja elmondani, mik a követelmények. Csak megy, mendegé fölfelé a létrán, egymás utár hagyja maga mögött a fokokat, de nem látja a létra végét. Ám esküszik rá, hogj megleli, ha addig él is!

Hogy mit lehet erre mondani? Talán azt, amit Thomai Mann. „Az általánosan kötelező mértéket meghaladt rendkívüli teljesítményre hajlandónak lenni olyan korban mely a .minek?’ kérdésre nem tud kielégítő választ adni: ehhez vagy olyan fokú erkölcsi önállóság és közvetlenség kell. amely ritkán fordul elő, és már hősiesnek mondható — vagy pedig robosztus életerő.” Körmendi Zsuzsa

Ax ember akkor fedezi föl

magát, amikor megmérkőzik az akadállyal — írta Saint- Exupéry, A kis herceg világhírű szerzője. Persze, vannak, akik inkább kikerülik ezeket az akadályokat és a kényelmesebb, ha úgy tetszik, a nyugodtabb életre szavaznak. De azt hiszem, akkor érezhetjük igazán embernek magunkat, olyannak, aki az értelmes létet választja, ha nem riadunk meg a kihívásoktól, sőt, elébe megyünk azoknak.

A Birinyi családnak már hire van Pest megyében, de az országban és határainkon kívül is. Elsősorban Birinyi József nevét ismerik, hiszen ő az, aki a népi hangszerek egyik legnevesebb hazai ismerője, akinek művelődéstörténeti és hangszerbemutató előadásai itthon és külföldön egyaránt hatalmas közönség- sikert aratnak. Az 5 nevéhez fűződik a táborfalvai citera- zenekarok és a jól prosperáló közművelődési egyesület létrehozása. Az ifjúsági és felnőtt együttest gyakran hívják hazai és külhoni fellépésekre.

A felnőttek között citerázik és énekel az édesapa, Birinyi András. Q sohasem tanult hangszeren játszani, ám a zene ösztönös szeretető folyamatos önképzésre késztette. Autodidakta módon tanult meg először hegedülni. Ezt odáig fejlesztette, hogy a falubeliekkel zenekart alakítottak és a lakodalmakon ők húzták a talpalávalót. Az édesapa ösztönösen kiváló pedagógusnak bizonyult. Tanít- gatta fiait a népi muzsika szépségeire, a hegedű kezelésének fortélyaira. S Birinyi József — nagy vargabetű után — végül szívvel és lélekkel az igazi népzene mellé állt, és

egész életét népszerűsítésének kívánja szentelni.

Az előbb említett vargabetű ifjabb Birinyi Andrásra is jellemző. Hasonlóan az öccséhez, szintén gyermekkorától tanult hegedülni, ám műszaki érdeklődése és az autók iránti rajongása a Közlekedésgépészeti Szakközépiskolába vitte. El is töltött a szakmájában tizennyolc esztendőt. Egy autómosóban volt művezető, amikor végképp úgy érezte, nem bírja tovább. A hivatástudat egyszerűen nem engedte, hogy nap mint nap tűrje a szakma megcsúfolását. Gondolt egy nagyot és otthagyta a pályát.

Éveken át szellemi szabadfoglalkozásúként bújta, tanulmányozta a hangszerkészítéssel kapcsolatos szakirodalmat otthon, Táborfalván. Persze, ennek megvoltak a maga előzményei. Gyakran látta, ahogy az édesapja meg az öccse cite- rákat készít. Először csak segített nekik, később egyedül is megpróbálta. Megtalálta azt, a Saint-Exupéry által említett akadályt, amellyel meg kell mérkőzni, amely által az ember fölfedezheti önmagát.

— Ebben az egészben az volt a vonzó, ami a kihívást is jelentette: mindent nekem kell csinálni — magyarázza Birinyi András. — Kiválasztani a megfelelő fát, kifaragni

Színházi levél

A vígjátékírás nem kismértékben matematika. Megoldandó szöveges példának tekinthetők a különböző szituációk. Mondjuk így: ha egy szobának három bejárata van, illetve az ajtók három más helyiségbe nyílnak, hogyan hozhatók be és vihetők ki a színről bizonyos szereplők úgy, hogy ne találkozzanak, de állandóan ott lebegjen a lehetőség, hogy mégis összefutnak. A néző egy ilyen darabban csak kacagtató kergetőzések sorát látja. Előre visít, mert a harmadik jelenetnél már tudja, hogy ki hol van, és kinek nem szabad Összefutnia kivel, de sejti, hogy egyszer csak felborul a látszólagos véletlenek rendje, és valaki oda nyit be, ahová nem kellene, ott jön ki, ahol nem kellene, abba botlik, akit a leginkább el akart kerülni stb. Szegény vígjátékírónak viszont ez esetleg napok, hetek fejtörését okozza, hetvenhétféle változatot próbál ki. s vet el, míg előáll a működőképes megoldás, és a legteljesebb zűrzavarnak látszó helyzet kristálytiszta logikával felépül.

A legjobb komédiaírók kiválóan tudták ezt a példamegoldást. Leginkább tán a múlt századi francia szerzők, akik közül ketten. Feydeau és Labiche urak, máig mintául szolgálnak a műfajban, ők voltak a példaképei a századelő magyar komédiairóinak is. Molnár Ferenc nek, Gábor Andor nak,

vagy épp Heltai Jenő nek, aki 1908-ban írta ázt a Naftáim című komédiát, melyet most a József Attila Színház újított fel. Szirmai Albert zeneszámai- vaí dúsítva, Hegyi Árpád Ju- tocsa rendezésében. A darab írásakor már nem olyan fiatal — 37 éves — Heltai számos francia bohózatot ültetett át magyarra. Ezeken is megtanulhatta a technikát. Épp ezért a Naftalin akár egy korabeli francia bohózat is lehetne. Heltai annyit újít, hogy az ajtókhoz hozzátesz — kitalál — egy szekrényt, melyben időnként el kell bújnia valakinek, de a szekrényben alaposan be- naftalinozott ruhák vannak, s ettől a bonyodalom még csak tovább bonyolódik.

Nem nagyigényű darab ez, de el lehet rajta szórakozni. A színháznak nem is volt más célja a bemutatásával. Néhány fontosabb szerepre adottak voltak a jó színészek. Káló Flórián egy nőbolond nőorvos szerepében, Üjréti László a „marha férj” örök bohózati alakjában, Radó Denise, Orosz Helga, Hegyi Barbara, Kocsis Judit a könnyűvérű lányok és asszonyok gusztusos szerepeiben, Keresztes Sándor mucsai szívdöglesztőségű házibarátként kellemesen bolondoznak. Fogyasztható limonádé, még elegendő mennyiségű cukorral és citrommal.

Takács István

Heltai Jenő Naftalin című zenés bohózatában Borbás Gabi és Keresztes Sándor

a hangszert, díszíteni olyan kifejező motívumokkal, amelyek egyszerre hagyományosak és újszerűek, kikísérletezni a minden szempontból igényes lakkösszetételt — és végül fölhangolni a citerát.

A Birinyi család a népzene megszállottja. Amibe belefognak, az mindig igényes. Nem véletlen, hogy ifjabb Birinyi András is maximalista. Napjainkban egyre-másra kerülnek ki a keze alól azok a hangszerek, amelyek több hónapos elmélyült munka eredményeként, magas minősítést kapnak a népművészeti zsűritől. Sokszor kértek már tőle kevésbé megmunkált hangszert, de ő képtelen silányabb darabhoz adni a nevét.

Természetesen nem elégíti ki pusztán a citerakészítés. A többi népi hangszer születésének hogyanja ugyancsak foglalkoztatja. öccse segítségével — aki a hangszerek megfelelő, szép hangjának kialakításában szakértő — eljutott odáig, hogy ma már cimbalmot, tekerőlantot és bőrdudát is csinál.

A lakásban, a falhoz támasztva, jó néhány citera sorakozik. Ezek már mind zsűrizett darabok. Van köztük A és B kategóriás, díszes és kevésbé cifra, sötét és világos pácolású, kisebb és nagyobb egyaránt.

— Kemény megméretés volt, amíg elértem a Népművészet ifjú mestere címet — szólal meg Birinyi András, miközben tekintetével szeretettel simít végig a keze munkáját dicsérő citerákon. — Csináltam kecskeíejeset, meg járomba fogott ökörfejeset is. Az a legnehezebb. De hát nem ez a lényeg, hiszen minél nagyobb a kihívás, annál szívesebben veszem föl a kesztyűt. Háromszor pályáztam meg munkáimmal a címet, mire megkaptam. Nálam eleve magasabb mércét állítottak a szokásosnál, mondván: Birinyi vagyok. Még olyan hangok is hallatszottak, hogy netán az öcsém segít be a kelleténél nagyobb mértékben. Szakmai körökben nagy volt az érdeklődés. Most már elismernek. Nemrégiben jelent meg egy könyv a magyarországi népművészetről — elsősorban külföldnek szánva, több világnyelven —, ebben a népi hangszerekről készült fotókon vagy a család tulajdonában levők szerepelnek, vagy olyanok, amelyeket már én csináltam.

Majdnem két évtizednyi kitérő után ifjú Birinyi András

Kaján humor és irónia

Faplasztikák üzenete

Büszkeség? Szilaj akarat? Égre néző hit? Gerincegyenes öntudat? A felfelé törő, az éteri magasságokat megcélzó formák könnyed légiességgel hagyják maguk mögött földi alapjukat — amelyből megszülettek, s amelyet magukban hordva mégis képesek a felülemelkedésre, az elszakadásra. Dienes Attila faszobrai mintha a napfényt keresnék, mintha egyre kikívánkoznának abból a vaskos földközelből, ahol az átlagos és a közepes fest egyszínű szürkére mindent. Mintha a friss levegő áhítata sütne e szobrokról, mintha az újjászületés pillanatát érnénk tetten. S lágyak ezek a szobrok. A fa — bármilyen formát mintáz, s tartalmat hord — meleget, hitet, békét sugároz. Jó rájuk nézni, mert elhisszük, hogy lehet még hinni.

Ahonnan Dienes Attila érkezett, szomszédos ország, Románia: 1988-ig Erdélyben élt, itt kapta a művészi útraindí- tás élményeit. Legidősebb tagja a marosvásárhelyi műhelyeseknek, az Apolló Ifjúsági Alkotókör, s az abból kinövő MAMÜ útját születése pillanatától egyengette. A művész kiállítása megnyitóján igy jellemezte öt Novotny Tihamér művészettörténész: „Lazaság nélküli, könyörtelenül igényes, sokoldalú alkotó, s arany keze van. Pályáját szürrealista felfogású grafikákkal kezdte ..., majd manufaktúrává fejlesztett műtése hagyott nyomot a munkákon: sajátosan átszűrődve azon a látásmódon, amely Dienes Attila személyiségéből fakad. A játékos ünnep, a népi kedv, a tiszta és őszinte érzelmek, a ravasz csalástól idegen természetesség követeli itt ki a magáét: a hajlékony, de szikár formák egyszerűek, s

Felfüggesztett lánc

mégis bonyolult érintenek.

érzelmeket

Napsugár

helyében öntött, faragott, gyúrt, formai tökélyre vitt szobrokat.”

A szentendrei Művésztelepi Galériában megrendezett kiállításon faszobrait gyűjtötték össze, amelyeket — így együtt — még nemigen láthatott a közönség. A népi kultúra ihleSok minden kiolvasható a faszobrok üzenetéből: a Felfüggesztett lánc című munkában a keresztre feszített ember magányos, de nem értelmetlen kínjára lehet ráismerni, a Metafizikus küzdelem pedig az újszerű, a másság, a megismételhetetlen egyszeri csoda születését próbálja megidézni. . A Büszke nő: egyenes tartasd. robusztus testű, nemisége egyszerűen ábrázolt jegyeivel az örök, a maradandó változatlanság jelképe.

De van itt kaján humor is, ■--.mit»»**,**.— trónttt: hiszen ez a/ élet kísérője. Az Orros című, 162 centiméter magas, nyúlánk embertestre emlékeztető faforma végén, a fejet jelképező tömegből hosszú orr hegyesedik elő: kicsit nevetni, kicsit sajnálni való figura — ezt a típust is ismerjük mindannyian. A Napsugár viszont mintha ágaival egyenesen a nap felé szaladna, merthogy itt lent is születhet fény, s iramodhat felfelé. Harmóniát árasztanak a szobrok, de kiérezni a kőkemény szilajságot is: a rész és egész, az oldás és kötés, az összetartozás és -, eltávolodás egymást kísérő, mindig és mindenütt jelenlevő egységét.

Messziről jött Dienes Attila, de nem távolról; művészi nyelven megfogalmazott gondolatait megértjük, amit elmond — elhisszük. Mert hinni kell azt, ami igaz.

Vasvári Éva

SZ&MBMTI

P. Hornx:

ff

VÉGSŐ

MEGOLDÁS

Mariié Grothe gyűlölködve nézett a felette lévő férjére. Az éppen fél kézzel kapaszkodott a hatalma® körtefa ágába. Törnéd ki a nyakadat — gondolta. A férj, mint mindig, ezúttal sem hagyta, hogy akár egyetlen gyümölcs is a fán maradjon. Ki csodálkozna, ha egy szép napon történne vele valami? Klaus nagydarab ember és túl merész.

Mariié egész éjjel azon töprengett, hogyan segíthetne a véletlennek. Most is férje fukarsága és gyakori részegsége jutott eszébe. Elhatározta, ennek véget vet. Sajnos el nem hagyhatja. Bár gazdagnak nem mondható, de biztonságban élhetett mellette; szép háza s biztos jövedelme volt. Ha elválnának, ennek vége. Meg aztán volt egy jelentős életbiztosítás is: Klaus öt évvel ezelőtt kötötte, a házasságkötés után, és 500 ezer márkát ért.

Tehát szerencsétlenségnek kell történnie. Senki sem gyanakszik, ha például leesik a fáról Hiszen a szomszédok is szóvá tették, hogy könnyelmű! A szombat valószínűleg alkalmas lesz, gondolta. Akkor biztosan felmászik megint a körtefára Az pedig nagy és öreg, így hát az idő is kikezdte. Miért ne törhetne le egy ága éppen Klaus alatt?

Amint a férje másnap kitette a lábát, elővette a fűrészt. Kicipelte a létrát, a fához támasztotta és felmászott. A létra felső fokán megállt, körülnézett. Azt az ágat kereste, amelyre

Klaus biztosan rálép majd. Mielőtt fűrészelni kezdett, körülnézett, hogy látja-e valaki. Aztán óvatosan elkezdte a munkát, de csak félig fűrészelite be az ágat, annyira, hogy kibírja Klaust addig, amíg a 100 kilójával teljesen rá nem nehezedik. Mohát tett a vágásra. Elégedett volt a munkájával.

Elsápadt, amikor látta, hogy a férje a körtefához viszi a létrát. Tehát bekövetkezik... Klaus szombat délután szedi le az utolsó gyümölcsöket.

— Gyere, segíts. Fogd szorosan a létrát, mert inog — mondta. Mariié izgatottan figyelte, hogyan mászott felfelé. Néha visszalépett és leadott egy-egy kosár körtét. Aztán mászott tovább. Egyre feljebb haladt. Már leszedett minden gyümölcsöt. amit elért a létráról. Ha most nem áll meg, már az ágak következnek és akkor ... Mariié szíve hevesen vert. Szinte megbabonázva nézte, hogy Klaus épppen arra az ágra akar lépni, melyet ő előkészített. És már reccsent is és egy sötét árnyék zuhanni kezdett.

Klaus Grothe egy ismeretlen szobában tért magához. Fehér köpenves férfi állt mellette, az ágvnál.

— Nos. Grothe úr. hogvan érzi magát?

— Hol vagyok? Mi történt?

— A városi klinikán fekszik Én doktor Landmann vagyok, a baleseti sebészet főorvosa. Leesett a fáról, de elmondhatja, uram. hogy rendkívüli szerencséje volt. mert csak a lábát törte. Tulajdonképpen szörnyethalhatott volna.

Az orvos egy kis szünet után folytatta.

— Sajnos a felesége azonban

— A feleségem? — szakította félbe a beteg. — Mi van vele?

— Esés közben rázuhant a feleségére, uram.

Klaus rémülten nézett az orvosra.

— És Mariié?! Kérem, mondja mes az igazat.

Az orvos kis ideig hallgatott, aztán megszólalt.

— Amikor rázuhant, olvan szerencsétlenül érte. hogy eltört a nyakcsigolyája. Azonnal meghalt. Részvétem, Grothe úr.

Végy egy szekrényt...