Pest Megyei Hírlap, 1990. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-27 / 252. szám
1990. OKTÓBER 27., SZOMBAT Beszélgetés Voigt Vilmos néprajzkutatóval Ünneptörlő, -teremi» idők Ha egyik napunk a másik után megkülönböztethetetlen egyformasággal telik el, elgyötörve érezzük magunkat. Nem a sok munka, nem önmagában a munka mennyisége, a komoly próbatételek fárasztanak el, viselnek meg bennünket leginkább, hanem a hosszan, monotonon ismétlődő tevékenység. Szükségünk van ünnepekre? Kell, hogy megváltozzon az idő lüktetése? Minden emberi kultúrában vannak ünnepek. Az egyén és a közösség létezéséhez hozzá tartoznak. © Az Eötvös Loránd Tudományegyetem folklór tanszékének vezetőjével, Voigt Vilmossal arról beszélgettünk, mi is az ünnep, meg tudjuk-e ragadni az utóbbi évek változásait a magyar ünnepi szokásokban? — Aki ünnepeket tart, vagy azokon részt vesz, jól tudja mennyire nehéz megfogalmazni, mi az ünnep. A tudomány számára sem egyszerű. Ma sem tudunk sokkal többet és jobbat Kerényi Károly pár évtizeddel ezelőtti megállapításainál. Az ünnep valamilyen formában a mindennapok sokrétűségének ellentéte Ha a midennapok vonásait tagadjuk, akkor máris ünnepekre bukkanunk. Az ünnepnek azonban van valami sajátos mondanivalója, hogy ez mi, azt már nehezebb megragadni. Mi a munkát nevezzük a mindennapok legfontosabb sajátságának, azt a tevékenységet, amelyért valamilyen fizetség jár, amit a társadalom kötelező termelési egységek kereteibe illeszt. Egy ilyen tág definíció esetén ünnep a futballmérkőzés, a hétvégi kirándulás, a nyaralás, a kisgyermek születésnapja, március 15., karácsony, nem beszélve sok-sok magánünnepről. Egy egészséges társadalom egészséges lelkű emberei privát ünnepeket tartanak. Például egy munka bevégzésekor vagy egy sikeres pénzügyi tranzakció — amiből legalább egy-két hétig felszínen tudja tartani magát az eember — végrehajtása után alkalom adódik az ünneplésre, megjutalmazzuk magunkat. Van, aki elmegy a sarki kocsmába. vagy nyakkendőt, szoknyát vásárol, horribile dictu színházba, hangversenyre megy . .. ® Ünnepeink úgy változnak tehát, ahogyan a hétköznapjaink? — Ha ilyen tágan határozzuk meg az ünnepet, akkor egy-egv korszakban nagyon nehéz megragadni, mi változik az ünnepekben. Részben valóban a hétköznapi élet változásaival együtt jelennek meg az új vonások, de mindig vannak olyanok, amelyek megmaradnak. Praktikusan szűkítsük le az ünnep fogalmát, s egy „kicsi” definíció alapján beszéljünk a továbbiakban a naptári piros betűs ünnepekről; a vasárnapokról, a tradicionális nemzetközi ünnepekről és azokról a nemzeti ünnepekről, amelyek nevükkel ellentétben nem nemzetiek. hanem államiak. Ha a magyar társadalom utóbbi másfél évben történt változá sainak a hatását kívánjuk mérni, akkor azt látjuk, hogy a vasárnapok ünnep jellege változatlan maradt, azzal a különbséggel, hogy az anyagi helyzet általános romlása a különmunka napjaivá változtatta ezeket. Bár néha, még ma is, megőriztek miamit az ünnep jellegükből, például azt, hogy a család együtt eszik. A fél évszázaddal ezelőtti mintától eltérően ma a vasárnapi nekivetkőzés vált jellemzővé, nem a vasárnapi fel-, illetve kiöltözés; a férfiak nem borotválkoznak, tréningruhába bújnak, az asszonyok mem veszik fel az ékszereiket, ... Mára a társadalom legtöbb csoportjában megfigyelhető ez a jelenség. Természetesen a papság vasárnapi ünnepe más jellegű. Az ünnepek másik csoportjában, a nemzetközi vallási ünnepek megtartásában a legnagyobb változás a résztvevők számának növekedésében észlelhető, a vallási jellegük és intenzitásuk azonban — úgy gondolom — nem változott. A tömegkommunikáció közreműködése feltétlenül méltánylandó, de nálunk sem megoldott feladat, hogy a tévé-rádió sugározta vallási ünnepnek meghitt hangulata, emocioná- l'cs-laitartikus hatása legyen. A tavalyi és az idei alternatív május elseje tapasztalatai alapján igazolhatóan a legrégibb olyan tradicionális nemzetközi ünnepünket veszítettük el, ami nem vallási. Pedig ez legalább olyan régi, mint a keresztény karácsony és a húsvét, amit ünnepelünk. Bármilyen szép is a .nagyhét, a húsvét, a menny- bemenetel, de a céllövölde, az aszfaltrajzoló verseny, az esti utcabál ezeken az ünepeken nem fog megjelenni, meirt nem odavaló. © Mennyiben volt május elseje nálunk a nemzetközi munkásmozgalom ünnepe? — A május elsejei ünnepek tanulmányozásával évtizedek óta foglalkozik a tanszékünk. Rengeteg gyűjtött anyag, videofelvétel birtokában vagyunk. A magyar társadalmi változások ezek segítségével is nyomon követhetők. Május 1. érdekes állami ünnep volt, de soha nem volt nálunk a nemzetközi munkás- mozgalom ünnepe, ami összefügg a magyar munkásmozgalom történelmi problémáival, de ez hosszabb fejtegetést igényelne. Sok mindent mondtak róla, de egy sereg olyan vonással rendelkezett, ami nem tartozott oda. Nem a magyar május elseje politikai korifeusai találták ki, hogy korporációs csoportokban vonuljanak fel a tejipari dolgozók, fejősteheneket erősítve az autókra ... A felvonulások milyenségében benne vannak a római karneválok, a nyugat-európai városi felvonulások, a céhes bemutatkozások is. A hetvenes évekből elég jó leírásunk van egy bagdadi sportcsarnokbeli május elsejei felvonulásról, ahol lávát, szurkot okádó autók, békaügetésben ugráló partizán gerillák szerepelnek, de ezt akkor nem közölhettük, mert azt hitték, vicclapból vettük a történetet. Szóval, vétek volna nem életben tartani egy olyan ünnepet, amely valóban felszabadult, az ünnepi mámor gigantikus méretének lehetőségét magában hordozó, mély történelmi gyökerű, igazi népünnepély. © A politikai változások sodrában nemzeti ünnepeink közül bizonyos napok eltűntek, mások megjelentek. — Ezek az ünnepek a világ- történelemben mindig ilyenek voltak. Állandóan újra- és újraszervezik őket, az a sorsuk, hogy csak egy ideig tartsanak. Ebből következik, hogy nagyon nehéz megteremteni a koreográfiájukat. Nálunk április 4-et, vagy november 7-et 40 év alatt sem sikerült igazán ünneppé tenni és nemcsak a részvétlenség és a politikai mondanivaló elutasítása miatt. Egyelőre ugyanezt látjuk október 23-ával'kapcsolatban is. Az ünneppé váláshoz hosszú időre van szükség. Politikai ünnepeink közül hagyományos március 15. és augusztus 20. Mindkettő erejét bizonyítja, hogy amikor hosszú idő után újra legálissá váltak, nem kellett egyebet tenni, csak visszatérni a régi gyakorlathoz. A leginkább figyelemre méltó Szent István napja. Ez egy olyan politikai programot adó ünnep — az egyházi és gazdasági vonatkozásain túl —, amely nélkül semmilyen névnél nem képzelhető el nemzeti büszkeség. A Honfoglalót, az Állam'alapítót, a Szentet lehet interpretálni mint társadalmi forradalmárt, mint a hagyományos értékrend őrzőjét, mint sok- nemzetiségű toleráns politikust és lehet diktátorként is. Óriási . lehetőség ! A Szent Ist- ván-i tradíció erejét megsokszorozta az utóbbi évek legnagyobb kulturális sikere: az István a király rockopera, ami zenéjében mestermű. Minden évben elő kellene ezt adni a Királydombon. © Kérik-e szakértők véleményét az ünneptörlő és teremtő politikusok? — Néha kérték, néha nem. Néha meghallgatták a szak- véleményeket, néha nem. Néha jó tisztesseges szakmabeliek véleményét kérték, néha sarlatánokét. Nem szokásom főnökeimet dicsérni, de amikor kialakultak a budai Várban az első népi vásárok, jellegüket nagyrészt annak köszönhették, hogy az első bemutatójuk, patrónusuk And- rásfalvy Bertalan volt. Ez értékessé tette azt. ami olykor taszító is lehet. A szakértelem tekintélye azonban ugyanúgy a korszakváltásokkal együtt változik, amint azt az állami ünnepek esetében tapasztaljuk. Ujj írisz A családi intézet falai között Régi magnószalagok kerültek elő a dobozok mélyéről. Pár éve még a kislányom is sokszor kérte, hogy hallgassuk meg a szépen csengő gyermekdalokat, a verseket. Nézegettük közben a fényképeket, melyek a hangfelvétel helyszínén készültek. Csodálkozott önmagán, amint kék nyatóken- dősen mosolyog a mózeskosárban. A saját névadó ünnepségén. Emlékek, amik nélkül nem élhetünk. Éveken át gyűjtögetett érzelmi tartalék, amely összeköti a családot. A szólamoktól mentes szeretet építő élemen. A váci családi intézet vezetője, István Kálmánná vitatja, hogy nagy gonddal, ma már kifinomult ízléssel szervezett programjaik célja az egyházi szertartások ellensúlyozása lenne. Több eset ls bizonyítja, hogy azok is kérik a segítségüket, akik ezzel párhuzamosan a templomiba ugyanúgy elmennek. Ez különösen az esküvőkre jellemző. Előfordul, hogy oda is meghívják tiszteletdíjas versmondó, énekes és orgonista munkatársaikat. A mai gyermekköszöntő ünnepek alkalmával emléklapot állítanak ki az új állampolgár számára, virággal köszöntik az édesanyát. Szolnak a családhoz. Ha gépzene helyett élő muzsikát kémek, ha a résztvevőket a helyszínen megvendégelik, vagy az emlékezetes eseményt később videokazettáról akarják felidézni, azt külön kell megfizetni. Az utóbbival vállalkozik is az intézet, ahonnét ugyanúgy lehet szórakoztató műsorfelvételeket kölcsönözni, mint rendezvények idejére hangosító berendezést, vagy futószőnyeget. A többletbevétel szükséges, mert a támogatások nem fedeznek minden kiadást. A házasulok, temetkezők helyett ügyintéznek, kellékeket szereznek be, igazodnak minden kívánsághoz. Érdekességként említik az intézetben, hogy a régen kisdobos nyakkendőként ajándékozott kék kendőre újabban semleges szimbólumot kell terveztetniük. A régi, a közben megváltoztatott városcímer volt. Az új, a mostani madon- nás. Ezt azonban van, aki katolikus jeliképnek tekinti. Vagy azért nem kéri, mert protesRőffel, vékával, pénzzel mérve Rideg világ, jeltele n napok No nem tegnap, hanem jó néhány évvel ezelőtt még dívott, hogy a szomszédnak a jó napot mellé, ha tudtuk, s miért ne tudtuk volna (!) a ,sok boldogságot”, az „Isten éltesse” kijárt. Aztán valahogy ez is megkopott, megfeledkeztünk arról, hogy egymásra figyeljünk, a barátságot ápoljuk. Mindez az Érdi Családsegítő Központból kifelé jövet jutott eszembe. Az ott tébláboló vékonyka kis öregasszony láttán, majd beszélgetésünk közben. Mert Szabóné bánata igen nagy. Nem annyira a pénz miatt, hiszen a ritka garast is fogához veri — inkább lelki támogatásra, s szeretetre lenne szüksége. Tehát nem anyagiakról van szó — hiszen a szenet, a krumplit megkapta a családsegítőtől, mégpedig házhoz szállítva — hanem valakinek el kéne mondani, hogy a hajdani ünnepek manapság már nem ünnepek. Hiszen három gyereke közül egyiknek sem jutott eszébe, hogy születésnapján köszöntse. Akkor márciusban azzal vigasztalta magát, hogy majd október elsején, a névnapján. Hiszen ahány ház, annyi szokás, s a fiúk olyan családba nősültek, ahol csak a névnapot tartják. A születésnapot nem, hiszen a hölgyek korát felesleges felemlegetni .., Malvin napja is igencsak jócskán elmúlt. Se egy dísztávirat, se egy levelezőlap j- mert hiszen az olcsóbb — sa váratlan betoppanás is elmaradt. Az az ölelés, csók, mely a köszöntéshez üres kézzel is nagyon jólesett volna ... Sírásra görbül a szája, könny csillog a szeme sarkában, miközben csak mondja, sorolja. S rég volt születésnapokra, névnapokra emlékezik — a három fiúéra. Amikor a szegénység miatt néha csak egy zsebkendő, egy csomag cukor, vagy egy jobb falat, s ünnepi asztal várta azt, akinek éppen jeles napja volt. Most meg? Az Isten éltesse is csak a szomszédoktól jár ki — a hasonló korúaktól. a magukra hagyott öregektől. Rideg világ ez, melyben mindenki csak önmagával van elfoglalva. Ritkán ülnek le a terített asztal mellé, s ha igen, akkor is az öregeket elűzik onnan ... Nem így volt ez hajdanában, amikor még apró ajándékokkal. s nem a pénz fitogtatásá- val, az érték nagyságával mérték a köszöntést. Most az számit, „mennyiért vették", mennyit költöttek ránk. Ez az egyik véglet, míg a másik — egyszerűen tudomást sem vesznek hozzátartozók, különállók a „jelesebb napokról”. Hallgatom, s eszembe jut, hogy bizony sok-sok igazság van abban, amit mond. Egy névnap, amikor a munkahelyi környezet a naptárra nézve felsikolt — sí beosztástól függően — kiméri a virág, az ajándék mennyiségét. S ebben nem is annyira a szeretet kap hangsúlyt, hanem a sarzsi nagysága, a beosztás milyensége. Egyszer hopp, máskor kopp ...Sa kötelező köröket lerovok egy része ugyanakkor el- és megfeledkezik a szülők, a közvetlen hozzátartozók, a hozzájuk közel állók név- vagy születésnapjáról. S ezen sem csodálkozom. Ebben a rideg világban — ahogy Szabó néni találóan megjegyezte — az ünnepek elvesztették rangjukat, fényüket. Talán a húsvét, s a karácsony őrizte meg belőle a legtöbbet. Az utóbbi, amikor „három napig jók leszünk, sőt emberségesek ... S ha elmúlik karácsony, a szeretet lángja halványabban ég...” Ahogy a közismert együttes slágere is mondja. S mily igaz. Rőffel, vékával, forinttal mért — kimért szeretet, ünneplés. Ki örülne ma már, ha a Mikulás a kisuvikszolt cipőbe három szem aszalt szilvát, aranyra festett diót, s egy fényes almát dobna? Nem ünnep az ünnep, még a személyiséghez kötődő sem. Hisz az ünnepelt megjelenése sem fejezi ki, hogy „jelesebb naphoz” érkezett, mire érdemes figyelni, odafigyelni. Nem divat, nem dívik az ilyesmi. S a beiktatott ünnepek sem kapják meg mindig igazi fényüket. Egyszerűen lusták, közönyösek vagyunk — éppúgy, mint az édesanyák köszöntésében. Pedig az óvodában, az iskolában — az utóbbi helyen persze csak az alsó tagozatban — éveken át apró ajándékok, meglepetések készítésével próbálták például anyák napjának köszöntését generációkba belenevelni. Sikertelenül, mert az ügyetlen ujjak készítette ajándékot közönnyel dobták félre a felnőttek. Ha nem ke rültek, s kerülnek azonnal a szemetesbe a papírfigurák, a papíros szívek, a kis kivarrt ajándékok — egy hét múlva mégis ott kötnek ki mondván: porfogók. S ezeknek a ma por- fogóknak minősített holmiknak az árát fizetjük holnap. Amikor, ha a pénztárca nem engedi — s ez még csak a jobbik eset! — elegánsan megfeledkeznek az ünnepekről, a családi eseményekről. A rósz szabbik az, amikor közönnyel elsiklanak az öreglány szüle lés-, névnapja fölött — vagy csak egyszerűen eszükbe sem jut. Ebben a rideg világban, melyet szürkévé, rideggé a saját közönyünk tett, s tesz ... Varga Edit táns, vagy más vallásit, esetleg nem hívő. A munkatársak szerint minden ember szíve-joga, hogyan akar ünnepelni. Világnézetileg megosztott társadalmunkban már ezért is szükség lesz, lehet rájuk. A társadalmi igények változásait beszédesen mutatják azok a számok, melyek szerint: 1986-ban még a családi események 32, tavaly már 24, az idén csak 20 százalékát rendezték a lényegében tanácsi alkalmazott munkatársak. Ugyanezt vizsgálva Dunakeszi városában, Takács Lászióné nyugdíjas anyakönyweze- tőt kérdeztük. Szerinte az élmúlt években náluk 80-100 gyer.mekiköszön tőre került sor. Az idén viszont alig néhányra. Vácott régebben, itt pár éve épült a szép, reprezentatív házasságkötő terem. Ez vonzza a fiatal párokat, ők bonyolítják le a legnagyobb forgalmat. Erre mindkét helyen számítani kell a jövőben. A családi befolyás azonban erős. Innét rendszerint a templom felé indulnak a virágos személyautók. Ez a kettősség évek óta megfigyelhető a végtisztesség megadásakor is. Nem ritka az intézetek és az egyház együttműködése. Dunakeszin előfordult, hogy a hívő feleség pappal te- mettette ateista férjét, akinek sírjánál elvbarátai is beszédet mondtak. Változó világ, szabad lelkiismeret, bevallható világnézet. Takács Lászlóné szerint kár lenne tagadni, hogy a nem túl távoli múltban, azért előfordult az erőszakos munkahelyi agitáció. A meggyőzés eszközei között gyakran értékes ajándékok szerepeltek. Ez hiba volt. de nekik nem lehetett róla tudomásuk. Különben is végezni kellett a munkájukat, ami nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik. Vácott mondták: — a kolléga nem függetlenítheti magát a zajló események érzelmi hullámzásától. Idegeit megviseli a mások gyásza, az esküvők szombaton bonyolódnak, amikor más a családjával tölti az időt. Pár éve teremtett hagyomány, hogy a halottak napján mindenki koszorúja előtt emlékeznek az elődökre, a háborús áldozatokra. Ilyenkor mindig sokan mennek ki a temetőbe, lobognak a kézben tartott gyertyák, vallási felekezetitől függetlenül. A hívő reformátusok mondják: falvaikban nem szokás meggyújtani a lángot. Koszorúznak, imádkoznak, emlékeznek. Hitük szerint nincs purgatórium, nem gyújtják meg a tisztítótüzet jelképező gyertyákat. Perőcsényben régi szokás, hogy a városba származottak majdnem minden családi ösz- szejövetelt otthon tartanak meg. A különben néptelenedő és elöregedő kis faluban keresztelők, esküvők és halottak napján élénkül a forgatom. Gyámügy, szociálpolitika, családvédelem, ünnepek. Ahány szó, annyi osztály és intézmény. A váciak valahol ott látják a jövőt, hogy egyszerűsítve a dolgokat, ezeket egyesíteni kellene. Elismerik, hogy sok minden változott már, de a dunakeszi ekk el együtt hangzik el a most aktuális sóhajtásuk: Bárcsak a kegyeleti kultúránk lenne magasabb színvonalú! A szerző már attól % viszo- lyog, hogy a hozzátartozóját elvesztőnek vállalattal van dolga. Egy váci társaság ma Rekviem néven működik. Mint hallom, versenyben a konkurensekkel. Szóval, ez azért ne legyen üzlet és ipar. Jó lenne humanizálni. ★ Van egy másik kazettám is, amit rég, hiába kerestem. Apámat biztattam zavartan, amikor már gyanítottam, hogy közeledik az a bizonyos nap. — Mondj valamit erre a szalagra! — Mit mondjak? — kérdezte tanácstalanul. A hangját szeretném még egyszer hallani. Kovács T. István
