Pest Megyei Hírlap, 1990. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-27 / 252. szám

1990. OKTOBER 27., SZOMBAT Diósáról a volt NDK-ha menekült a tőke Az infrastruktúra közbeszól Ha gazdaságunk aggasztó ál­lapotáról esik szó, a szakem­berek nem mulasztják el meg­jegyezni, a várt és remélt' élén­kítéshez mennyire szükséges a külföldi tőke. A baj csak az, hogy nemegyszer az ígéretes üzletek is meghiúsulnak — sok esetben a magyarok tétovasá- ga, határozatlansága miatt. Tavaly Diósdon a Nyugat- Európában jó hírnevet szerzett Kludi csaptelepgyártó cég alapítója, Paul Schaffer vásá­rolt egy 22 ezer négyzetméteres telket, hogy a németországi és ausztriai gyárai után hazánk­ban is létesítsen egy üzemet. Nyár' elején a hajdani szemét­telep helyén már állt az 1800 négyzetméteres üzemcsarnok. A 80-100 milliós beruházás tőkéjének kilencven százalékát a német üzletember állta, a fennmaradó összegen pedig egy magyar magánszemély és a Generalimpex osztozott. Akkor még úgy volt, hogy a nyár vé­gén megkezdik a formaterve­zett, kerámiabetétes Kludi-csa- pok gyártását. A cég Diósdon 120-140 embernek tisztességes bérért munkalehetőséget bizto­sított volna. A feltételes mód használata nem indokolatlan, hiszen aki ott jár Diósd határában, lát­hatja. hogy bár az irodák és szociális helyiségek kitakarítva fogadják a látogatókat, az üzemcsarnokban még mindig nem indult meg a munka. A községben már elterjedt: egy­hamar nem is fog, hiszen a né­met gyáros mar az ott lévő gé­peket is elvitte. Ahogy ilyen­kor szokás, megindult a szó­beszéd. Azt rebesgették a jól értesültek, az üzletet az új ön- kormányzat vezetői fúrták meg. Nem titok, hogy az üzem létesítésének valóban akadtak ellenzői is, mondván, az ott fel­állított olasz kemence szennyezi a levegőt. Az érintettek akkor és ma is cáfolják, hogy az üzem káros anyagokat engedne a levegőbe, hiszen ehhez hasonló berende­zés működik a Kludi nyugat­európai üzemeiben is. A cég ügyvezető igazgatójának, Bíró Andrásnak a szavaiból az is kiderült, nem emiatt áll a ter­melés. Az ellenzők legfeljebb akadékoskodtak, de a magyar- országi infrastruktúra siralmas állapota sokkal hatékonyabban akadályozta meg az üzem meg­nyitását. Az igazgató elkesere­detten panaszolta, hogy képte­lenek voltak elegendő telefon- vonalat szerezni. Nagy nehezen kaptak egy mellékvonalat, de a zökkenőmentes üzletmenethez — telefaxok, telexek működte­téséhez— legalább öt, de inkább tíz vonalra lenne szükségük. Ez egyelőre csak álom, hasz­talan írtak segélykérő levelet két miniszternek is. A német üzletember úgy vélte, hiába hozza ide a csúcstechnológiát, ha ilyen a magyar fogadtatás. Bíró András szerint ezek után elgondolkodtató, hogy a kül­földieknek érdemes-e Magyar- országon tőkét befektetni. Paul Schaffer egyelőre úgy döntött, hogy a gépeit a volt NDK területén épített gyárába szállítja, oda, ahol színvonalas infrastruktúrával és tárt karok­kal várták a munkahelyet te­remtő üzletembert. Az igazgató elmondta, a bajt csak tetézi, hogy a magyar ki­vitelezők is trehány munkát végeztek, minek következtében a csarnok is beázik. A diósdi üzemet egyelőre nem számol­ják fel, de csaptelepgyártás helyett csak alkatrészkészítésre, raktározásra használják. így 120-140 helyett csak 15-20 dolgozót foglalkoztathatnak, s az időközben kiképzett mun­kások közül is néhányat szél­nek kell ereszteniük. A másfél éves huzavona ellenére Paul Schäffer nem szakított a diós- diakkal. még reménykednek, hogy jobbra fordulnak a dol­gok. A történteket hallva eszünk­be jutott, hogy tavasszal azt mesélték Diósdon, a német gyáros azért kezdett vállalko­zásba a főváros közeli község­ben, mert kedvező tapasztala­tokat szerzett Magyarországon. Félő, hogy másfél év után ő is kevésbé rózsaszínűén látja honi viszonyainkat. H. Ê. Sebészeten, kardiológián, pszichiáternél Rendszerváltás - orvosszemmel Rendszerváltás. A közigaz­gatásban, a lakóhelyen, a munkáltatóknál, munkaválla­lóknál, az iskolában. A kór­házban is. Tévedés ne essék: Nem az egészségügy intéz­ményhálózatának átszervezé­séről, reformjáról lesz szó alább. Másról. Arról, hogyan tükröződik a rendszerváltás a gyógyítók mindennapjaiban. Orvosoké a szó. Műtét csak végső esetben Dr. Mundi Béla, a Rókus Kór­ház orvos igazgatója, a sebé­szeti osztály vezetője: — Nem értem, mi történt. Eltűntek a betegek a sebészet­ről. Pedig ugyanakkora a kór­ház felvételi körzete, s nem változott a „beteganyag”. A korábban zsúfolt 95 ágyas osz­tályon már harmadik hónapja rendszeresen üres 20-25 ágy, olykor harmincnál is több ... — Azelőtt? Naponta 8-10 gyomor-, epehólyag-, vastag­bélműtét volt nálunk, mosta­nában csak 5-6, néha csupán három. Arra gyanakszom, hogy — mert nő a munkanélkülivé válás veszélye — a betegek csak végső esetben fekszenek be az operációra. Talán attól tartanak, hogy később hát­ránnyal jár, ha hosszasabban hiányoznak a munkából. Pedig az igazi hátrány az, ha vala­ki késői, súlyos stádiumban kerül a műtőasztalra. Dr. Búza Tibor megyei kar­diológus szakfőorvos, a Táro­gató úti kórház osztályvezető­je: — Lehet összefüggés a tör­ténelem alakulása és az in­farktus között, csak éppen ez nem mérhető a betegeken. — A koszorúér-betegség egy életen át „gyűlik”, az infark­tus maga csak egy epizód e baj történetében. S nem fel­tétlenül nagy megrázkódtatás, hanem akár egy bőséges ebéd is lehet az a bizonyos utolsó csepp, ami kiváltja. Viszont az bizonyos, hogy a rendszer- váltással kapcsolatos egzisz­tenciális gondok biológiai ha­tásukat tekintve ugyanúgy ki­váltják a stresszt, mint az egyebek, például amikor a munkában hajtani kellett, s többet vállaltak az emberek, mint amennyivel megbirkóz­tak. — A régi apparátus embe­rei? Nekem nem tűnt fel, hogy többen lennének a betegek kö­zött. Igaz, ilyen rövid idő ke­vés a statisztikai megfigyelé­sekhez. De ha három-öt évre tekintünk vissza, tudok mon­dani olyan betegeket, akiknél az infarktus, vagy a betegség akut rosszabbodása mögött az elbizonytalanodó jövőtől való félelem, vagy a hatalmasra nőtt feladat, munka lapult. Ez azonban korántsem apparát- csik-nyavalya, éppúgy érint szinte minden embert... Dr. Hárdi István, Pest me­gyei ideggyógyász szakorvos: — Hadd kezdjem azzal, ho­gyan is szemlélem, mint pszi­chiáter, magát a rendszervál­tást. Négy évtizedes tapaszta­latom, hogy az ellenségkép­formálás, az agresszív elemek előtérbe kerülése nem hasz­nált. Nem úgy, mint a háború után a felszabadult életöröm, az újjáépítés légköre. — Megmaradt 1956 után is bizonyos mértékig az autori­tás lehetősége, az, hogy alkal­matlan emberek előtt kelljen hajbókolni. S ezzel fennma­radt a bosszúvágy, a revans- érzés is. Az őszinte vélemény- nyilvánítás, a vágyak nyílt ki­fejezése pedig döntő a lelki egészség szempontjából. Néz­zük csak most a Parlamentet, e kor modelljét: támadóan, agresszívan lépnek fel egy­mással szemben a különböző pártok, emberek. Én a régi arab mondást tartom mérv­adónak, mely szerint nincs igaza annak, aki haragszik. Érveknek, bizonyítékoknak kellene a nemzetet meggyőző formában érvényesülniük. A baj az, hogy ma is jobban tud­nak érvényesülni az agresszív emberek (ez hagyomány!), pe­dig ami építő erő. az csak a szeretet, a harmóniavágy. Ez tart össze minden közösséget, a családot is. A stressz meg az oka — Végül a kérdésre: a pszi­chiáternek olyan betegségek­kel van dolga, amelyekben nem tükröződnek egyértel­műen a napi változások. Hi­szen e bajok egy része örök­letes alapon alakul ki. De az egyértelmű: az átrendeződés sokaknál szorongást okoz. A táppénzes állományon is mér­hető, hogy aki nem talált ál­lást, annál a depressziót, szo­rongást kísérő tünetek felerő­södnek. akiből pedig sikeres vállalkozó lett, aki megtalál­ta a számítását, az egyszerűen nem is kerül hozzánk beteg­ként. Érdekes jelenség, engem is meglep, hogy az alkoholis­ták száma nem nő. Viszont hajléktalanok, akik önhibáju­kon kívül lettek azok, s olyan emberek, akik családi vagy más problémák miiatt kerül­tek a perifériára, többen van­nak a gondozottak között. Funkcionárius? Csak egy, ő is azért, mert nehezen birkózott meg a dilemmájával, hol is helyezkedjen el. De végül dön­tött. Javult az állapota, most csak kontrollra jár. Szorongás és agresszió — A lelki bajokra nem elég a patikaszer. Olykor a testiek­re sem. Hiszen mögöttük bioló­giai, pszichikai, szociális prob­lémák húzódnak meg. Említet­tem már a szorongást és az agressziót. Mindegyik oka a másiknak. Azt hiszem, ha az építő hangulati elemek ural­kodnának a közéletben, az mindenkinek jó lenne. Üj, hu­mánus társadalmat létrehoz­ni csak a szeretet, az emberi értékek megbecsülése légkö­rében lehet... V. G. P. S ÍRTA Gyöngyszem Gyülöletkagylóban ter­mett gyöngyszem. Svédor­szágból gurult a Hitel (90/21.) hasábjaira. Volt honfitársunk, aki mára nemcsak a nevét írja Lajos Szelényiként, hanem a levél dátumát is az idegenben szokásos módon rögzíti, egy vitába szól bele. A Svédor­szágból hazaköpködő L. Sz. jóvoltából megtudhatjuk például, hogy ismerősének „kapcsolatai az MSZMP- ben lehetővé tették, hogy mára már saját házában” lakjon. A megyében a la­kosság 80 százaléka él saját tulajdonában levő házban (lakásában), azaz jó lesz, ha vigyáznak, miféle kapcsola­taikra derül fény! L. Sz. persze messze elkerülte an­nak idején ezt a pártot, mert „hazaárulásnak tartot­ta” a belépést. Ami nem cso­da, mert hiszen „az MSZMP-hez tartozni annyit jelentett, mint a náci párt­hoz tartozni.” Kiderül az is a levélből, hogy e nagy indulatoknak milyen kisszerű a gyökere. L. Sz. ugyanis elkottyantja, a vidéki főiskolán azért „nem lehetett tanársegéd ... mert nem volt MSZMP- tag.” S ennek a szörnyű — igaz? vélt? — óiknak a kö­vetkeztében L. Sz. és neje máris otthagyott diákokat, katedrát, hazát, mert hiszen mi mást is tehetne az, aki­vel ilyen rettenetesen el­bántak?! Érthető tehát, ha L. Sz. ezt soha nem fogja megbo­csátani, ha esetéből arra a következtetésre jut, hogy „ezért volt mindig egy ki­sebbség pártja, bandája az idegen hatalmat kiszolgáló, terrorista, materialista és ateista MSZMP." A banda és a terrorista még hagyján, hiszen az ilyen szavak ki­mondottan illenek egy olyan emberhez, aki tanítani kí­vánt, azaz a tolerancia mű­vészetét óhajtotta gyakorol­ni, ám a materializmussal az ateizmussal már akad némi gond, vajon miként és miért bűnök ezek L. Sz. szemében? Nem árt tehát tudni, hogy abban a sokat emlegetett 15 millió magyarban L. Sz. úr is benne van. S ugye, tanul­hatunk tőle toleranciát, de mokráciát, mértéktartást, az egyéni sérelmen való felül emelkedést... Még szeren­cse, hogy (itthon) tanítani mindezeket nem tanítja. Még nem? KLIENS A HÉT HÍRE TÉGLA A FALBAN Miskolc fogadta az országos szakszervezeti érdek- védelmi konferencia résztvevőit. @ Siófok volt a helyszíne a kereskedelemben és az idegenforgalomban dolgozó jogászok konferenciájának. © Tárlat nyílt Debrecenben Ásványcsiszolatok címmel. © Nemzet­közi tudományos tanácskozás zajlott le a fővárosban, a magyar nyelvű színjátszás 200. évfordulója alkalmá­ból. Q Békéscsaba adott otthont az országos galamb- kiállításnak. © Ismét látogatható Budapesten a Ba­jor Gizi Színészmúzeum. © A hét híre az is, hogy Ba­latonszárszón került sor a VI. téglás napokra. Logikus felfedezés volt sok ezer esztendeje a szárított agyagkockát és hasábot ki­égetni: szilárdabbá, vízállóbbá tenni. A mai értelmű téglát valójában a helyhiány, azaz a városi építkezés t és vele az emeletek kialakítása fedeztet­te fel, kényszerítette ki. Mú­zeumok becses kincsei közé tartoznak a sumer birodalom, Babilónia építőkövei, az óko­ri Róma bélyeges téglái. Ami igaz, az igaz: hazánkban még e század közepén is becses anyag a tégla, a téglából épí­tett ház pedig a vagyonosság- nak volt a jele. A szilikátipar szakmai rendezvényeinek egyike, a téglás napok elne­vezésű eseménysorozat is ér­zékelteti, ezzel a ma már tö­megesnek számító építőanyag­gal törődni kell. Éppen azért, mert tömeges. Egyötöd alá csökkent a pa­nel aránya az új lakások fal­szerkezeti megoldásainál, szinte eltűnt a blokk, ugyan­akkor az ún. hagyományos (téglás) falszerkezettel készült otthonoknak a részesedése a hatvanas évek óta nem ta­pasztalt magasságba ért el, ta­valy 74 százalékot tett ki. A mai tégla persze nem azonos a harminc vagy ötven évvel korábbival. Más a mérete, a tömörsége, stb., ám a lényeg azonos: az építtetők kedvelik ezt az anyagot. Amit ráírha­tunk a konzervativizmus számlájára, mondván, a szo­kás nagy úr, ám a tapasztala­tok a szokások hasznossága mellett szólnak. A családi há­zak kalákában történő építése éppúgy a tégla mellett teszi le a garast, mint az épületek fűtésének (kifűthetőségének) a költsége. A tégla a falban tehát nem „a” falu hagyo­mánytiszteletének a jele, hi­szen a városokban is jellem­ző ez az építési mód. A hivatalos szóhasználat kisméretű téglaegységben szá­mol. E mérték szerint tavaly 1,8 milliárd darabos termelést könyvelhetett el az iparág. Évek óta enyhe csökkenés észlelhető a termelésben, mert sajnos, az építésben is kiseb- bedtek/nek a számok. Az előállított mennyiségnek még a tíz százalékát sem használ­ja fel az építőipar, azaz döntő a lakossági kereslet. Tavaly ez a kiskereskedelemben 4,8 milliárd forint értékű falazó­anyag-forgalomban öltött tes­tet, ami mellett az ún. művi kiszolgálást is (azaz a köz­vetlenül a gyártól vásárlást) figyelembe kell vennünk. Egyébként 1989 hozta meg az első, jelentősebb visszakozást a kiskereskedelmi forgalom­ban, évtizedekre visszatekint­ve. Az 1988. évi eladások ne­gyedével csappant meg az ér­tékesítés tavaly. Boldog idők! Amikor az el­ső osztályú, kisméretű tömör falazótéglát (telepi kiszolgá­lás esetén) még 98 fillérért vehettük meg darabon­ként...! Mikor volt ez? Bi­zony, régen, 1970-ben. Tíz év múiva, 1980-ban már 252 fil­lért kellett leszurkolni dara­bonként, s tavaly az éves át­lagár 759 fillért ért el. Sajná­latosan szédítő gyorsulás! En­nek következtében az ingat­lanszerzés, a lakásépítés, kor­szerűsítés az aktív keresős háztartások összes kiadásai­ban évi 11,3 százalékos arány­nyal van jelen — egy főre számítva, míg 1986-ig ez a részesedés mindenkor tíz szá­zalék alatt maradt. A megyében az 1980. és az 1990. évi népszámlálás között 30 ezer darabbal gyarapodott a lakásállomány. Itt még mindig tíz fővel több jut száz lakásonkénti lakóként (278), mint amennyi az orszá­gos. átlag. A hasonló 19 köz- igazgatási terület rangsorában a száz lakásra jutó lakosok száma alapján a megye a 15., ám nem feledhetjük: évtize­deken át utolsó volt! Az 1949. évi összeíráskor 360 lélek ju­tott száz lakásra a megyében, ehhez képest tehát nem ne­héz lemérni a változást. Látványos haladásra a jö­vőben aligha kerülhet sor. A téglás építkezéseknél a net­tó építési költség — 61 négy­zetméteres átlagos alapterü­letre számolva — 1,33 millió forintot tett ki tavaly. Vala­mennyi új otthont figyelembe véve, az egy négyzetméterre vetített átlagos nettó építési költség tavaly 19,2 ezer forin­tot ért el, a téglás falszerke­zetű házak esetében viszont felette áll ennek az átlagnak. Hosszú ideje tartó mérséklő­dés után ismét emelkedik az egy lakószobával épített ott­honok aránya a teljes meny- nyiség-en belül. Mindez félre­érthetetlenül tudatja: ismét azok az első áldozatok, akik a legnehezebben élnek. Mészáros Ottó A bíróság végzése alapján Törvénysértő MDF kiadvány Ceglédi önkormányzati kép­viselőjelöltek egy csoportja még szeptember végén kifo­gást juttatott el a helyi, majd a megyei választási bizott­sághoz. Levelükben az MDF egy helyi kiadványában meg­jelent cikket minősítettek sé­relmesnek, amelyben az a füg­getlen, illetve városvédő egye­sületi jelöltek egy csoportját múltjukra, illetve korábbi pártállásukra hivatkozva ha­talomátmentési kísérlettel vá­dolja. A hírbe hozott jelöltek viszont — mint bírósági be­adványukból kitűnik — arra hivatkoztak, hogy az önkor­mányzatok megválasztásáról szóló törvény szerint bármely választópolgár ismertethet vá­lasztási programot, népszerű­síthet jelöltet, szervezhet vá­lasztási gyűlést. A törvény tehát ezt teszi lehetővé és nem mást. A széles mozgás­tér tehát nem keret nélküli, és a kereteket éppen a tör­vény adja meg. A kereteket, következésképpen a válasz­tási törvényt sértik az emlí­tett „lapban” megjelölt írás, illetve írások, amikor is nem jelöltet népszerűsítenek, nem választási programot ismer­tetnek, és nem választási gyű­lést szerveznek, hanem a tör­vény előírásainak mindenben megfelelő, s választási szerv által nyilvántartásba vett kép­viselőjelöltek törvényben, vég­ső soron alkotmányban rögzí­tett választójogát kérdőjele­zik meg, és 5 ezres példány­számban a választást közvet­lenül megelőző napon a kép­viselőjelöltek megválasztha- tóságának kizártságát sugall­ják. Ez a tevékenység állás­pontunk, valamennyiünk meg­győződése szerint « törvény megsértése — így a 8 jelölt beadványa. Az ügy végül is úgy Ikerült a bíróság elé. hogy mind a vá­rosi, mind a területi válasz­tási bizottság elutasította a kifogást. Az előbbi — a me­gyei határozat ezt már felül­bírálja — még azt is vitatja, hogy a kifogást a törvényes határidő lejárta előtt benyúj­tották-e. Abban viszont a két bizottság egyetértett, hogy a választási törvényt nem sér­tették meg az MDF kampány­kiadványával. A Pest Megyei Bíróság azonban másképpen látta: a jogerős végzés szerint az 1990. szeptember 26. nap­ján az MDF „Ceglédi Fó­rum” című időszaki lap 2. ol­dalán közölt cikkek megje­lentetésével megsértették a helyi önkormányzati képvise­lők és polgármesterek válasz­tásáról szóló törvényt. Az in­doklás talán a jövőre nézve sem érdektelen: a bíróság ezt a döntését arra hivatkozva hozta, hogy a törvény 23. pa­ragrafusának (1) bekezdése értelmezésük szerint „úgyne­vezett pozitív jogosítványokat enged és nem teszi lehetővé az úgynevezett negatív kam­pány folytatását, amely más jelöltek programjának lejá­ratására avagy személyek bár­mely módon történő lejára­tására vonatkozik". A bíróság döntése most, a választások megtörténte után kizárólag elvi jelentőségű. Szankciókról nem intézkedik, a választás fő folyamatának és eredményének törvényes­ségét nem kérdőjelezi meg. Így a megválasztott városi képviselő-testület jogilag legi­tim. Hogy a végzésből, illetve az indoklásából a helyi MDF- szervezet vezetői levonnak-e valamilyen következtetést, esetleg megkövetik-e a füg­getlen jelölteket — szuverén döntésükön múlik. Lapunk mindenesetre kész arra, hogy véleményüket közreadja. CB. A.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents