Pest Megyei Hírlap, 1990. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-21 / 248. szám

Eddig nem is volt Magánpatika­avató A különleges alkalomhoz il 16 különleges meghívót kapott szerkesztőségünk : gyógyszer- táravatóra invitálnak ben­nünket. Az alkalom azért kü­lönleges, mert Szódon — ahol eddig egyáltalán nem volt pa­tika —, most magángyógyszer­tárat nyitnak. Valószínűleg az elsőt a környéken. Igaz, a nem éppen könnyű előkészítő-engedélyeztető tor­túrát még a községi tanács vál­lalta magára, felavatását már az új önkormányzat nevében a község polgármestere végzi. Október utolsó napjaiban te­hát már nem kell a sződiek- nek gyógyszerért átjárniuk a szomszédos — nem is túl kö­zeli — Sződligetre. Repülő papír Állok a Földváry Károly Ál­talános Iskola főbejáratánál, várom a késő délutáni óra vé­gét, mert közös programunk van csemetémmel. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy az oldalsó ablak felől, az iskola előtt lévő egy-két négyzetmé­teres pázsitra repül egy na­gyobb darab papír, összelapí- tott doboz maradványa. Nem hagy nyugodni a szemetelés ilyen módja, hát odasétálok az ablakokhoz: vajon honnan re­pülhetett a papír, ki az a gye­rek, aki csúfítja iskolája kör­nyezetét? Am a meglepetés akkor ért, amikor a nyitott földszinti ab­lakban nem gyerekeket vél­tem felfedezni, hanem egy fel­nőtt asszonyt, valószínű a taka­rítónőt. Nem szóltam semmit, visszasétáltam a bejárathoz, fiát az is szemetel, akinek a feladata lenne, hogy rendet te­remtsen? Mit várhatunk akkor a gyerekeinktől? H. E. Gödről — Vácon át — Párizsig A mérnökből lováé lett Újabb és újabb magyarok tűnnek elő a nagyvilágból. Olyanok, akikről hosszú ideje semmit sem tudtunk. Egy­szer csak belépnek: Itt vagyok, sikeres ember lettem... Igen, új hazájuk a nagy lehetőségek földjének bizonyult. Anyagi és erkölcsi elismeréssel a hátuk mögött térnek haza, persze már csak látogatóba. Lentulay György is erős gyökereket eresztett külföl­dön. Harmincnégy éve volt hozzá. Ezalatt senki nem hív­ta, jöjjön vissza, kamatoztas­sa idehaza szaktudását. An­nál inkább elismerték új ha­zájában, Franciaországban, ahol elektromérnökként szá­mos erőmű építése fűződik a nevéhez. Idén, hatvannégy évesen az a megtiszteltetés érte, hogy a köztársasági elnök a francia érdemrend lovagkeresztjét adományozta neki, a Francia Atomenergiai Komisszáriátus és a Francia Elektromos Mű­vek részére végzett évtizedes munkájának elismeréseként. De hogyan került a fiatal, harmincéves gödi mérnök Franciaországba? A számok elárulják, hiszen 1956-ban hagyta el az országot. De nem a kitántorgó százezrek bódu­latában, hanem menekülve a népfölkelést megtorló kor­mány rendőrsége elől. Miért az üldözés? Az utó­kor egész más nevekre em­lékszik ’56-ból. A gödi mér­nök háttérben maradt, mégis saját és akkori társai állítá­sa szerint fontos kezdemé­nyező, szervező szerepe volt itt Vácon. Minderről saját maga emlékezett, miután haj­Es elindult az utolsó útjára Akiért a harang sem szól Az idei nyáron, július 13-án, Szent Klétus vérta­núságának napján helyez­tek örök nyugovóra a 3ÏL‘éb/ BártéBáliail, ! népes gyászoló sereg mellett, dr. Brusznyai Árpád földi ma­radványát. Dr. Brusznyai Árpád csak rövid ideig volt váci tanár. Munkáját, sze­mélyes nevelői varázsát mégis mindenki szívébe zárta, és a temetésnél a veszprémiekkel közösen tiszteletüket fejezték ki mártíromságáért. De még­sem lett díszpolgára Vác $ városának. Ezúttal olyan személyről emlékezem, aki szintén rövid ideig volt váci. Mindössze 1938—1942 között. Pap Bélá­ról emlékezem, akit nagytisz­teletű Sáfár Béla halála után a váci református gyüleke- kezet presbitériuma határo­zata alapján egyhangúlag lel­kipásztorának választott. Ez a nagy tudású, agilis, jól szerve­ző hitszónok ezen rövid idő alatt nemcsak egyházának ké­pét, hanem a város szellemi és lelki életét is átalakította. Gyülekezetében megszervezte a Szenczi Molnár Albert ének­kart, épített közadakozásból gyülekezeti házat (ma csó­nakraktár), nem átallotta Koós Károly terveit felhasználni, tojásmintás, bibliai idézetek­kel, fakazettás mennyezetet alkalmazni. Az itt rendezett magyar estek példamutatók voltak a városban. Előadást tartott Zilahy Lajos író. Mok­kái Sándor erdélyi reformá­tus püspök, énekelt Kóréh Endre, hegedült Albert Fe­renc. Renováltatta a templo­mot. épített gyülekezeti ha­lottasházat, a legteljesebb harmóniát honosította meg, feloldva a fejkendős—kala­pos ellentéteket. Vácott adta ki a Magyar Út című folyó­iratot, melynek laptulaidono- sa és főszerkesztője volt. Váratlanul Karcag, az egvik legnagyobb református gyüle­kezet, meghívta lelkipásztorá­nak. amit el is fogadott. Az Ige és ember című könyvé­ben (1944. Karcag), a Búcsú Váctól című fejezetben min­dent elmondott munkájáról. De szellemi ébresztője és szervezője volt az SDG-nek, a református diákszövetség­nek, amely segédletével 1928- tól 1952-ig évről évre a fe­szülő társadalmi helyzetben o nemzeti sorskérdéseket vi­tatta meg. Pap Béla, mint a karcagi gyülekezet lelkipásztora, részt vett abban az egyházi bizott­ságban amely „meí»jíötöltte” az áMamxhúl l ín tgyháii • tulaj­donban lévő iskolák arány­számát. Ezt a megállapodást az állam nem tartotta meg. Mig a püspökök lapítottak, ő felutazott a kultuszminiszter­hez. Ortutay Gyulához, és ez ellen tiltakozott. A helyszí­nen letartóztatták, majd íté­let nélkül Vácra hozták ra­boskodni — ahol korábban a rabok lelki gondozója volt. Közel 5 évig itt rabosko­dik. 1956 áprilisában szaba­dul. Egyháza, családja cser­benhagyja. Az 1956-os forra­dalom idején Ravasz László püspök vezetésével egy Ba­konyban lévő téli üdülőhe­lyen találkoznak a megújulást kereső lelkészekkel a meg­rontott egyház átszervezésére. Egy telefonhívás érkezik, va­lahol várjuk. Elindul utolsó útjára. Soha többé senki nem látja. Feltételezések szerint az erdőben agyonverik, és ed­dig még nem ismert helyen elföldelik. A kádári „konszolidáció” alatt a konvent Kádár Imre világi elnök, főgondnok egy brosúráját kiadja, melyben Ravasz László szidalmazása mellett Pap Bélát is bele le­het érteni, bár nevét nem írja ki. Pap Béla nevét még saját egyházi köre is mellőzi. A tár­sadalmi változások nyomán, amikor közük a meghurcolt, raboskodó, majd megölt lel­kipásztorok névsorát, itt lát­juk Pap Béla nevét először Később, a lap 1989. szeptem­ber 10. és 17. számában, ál­lásfoglalás nélkül, pusztán életrajzi és történeti adato­kat közöl a Tisztánlátás igé­nyével című emlékezéssel, va­lamint a Confessio 1990/2-es száma közli Kovács Bálint ny. lelkipásztor alapos tanulmá­nyát. A Reformátusok Lapja 1990. október 7-i számában közli bírósági felmentését a következő befejezéssel: „Pap Béla terheltnek az izgatás bűntette miatti elítéltetcsét az 1990. évi XXVI. tv. 1 § (1) be­kezdése, illetve a 3 §-a alap­ján semmisnek nyilvánítja”. Tehát még ma is „terhelt” ... Pap Béla lelkipásztori utód­ját többször kértem, állítsunk emléktáblát mártíromságáért. Ma még csupán egy elhanya­golt gyermeksír és szállongó emlékezések jelzik ittlétét. Petövári Gyula dani harcostársaival, Arnóczy Lajossal és Lehöcz Jánossal nagy vonalakban összeállítot­ták az október 23-i évforduló váci programját. Megtudtuk, hogy rövid magyarországi tar­tózkodása alatt már a régi múltú, katolikus Váci Re­ménység Egyesületnél is járt, és támogatásáról biztosította a tagokat. — Szeretnék az egész vá­rositok segítségére lenni. Ez, úgy érzem, kötelességem is, hiszen megmenekülve a bör­töntől vagy talán magától a kötéltől, nekem Franciaor­szágban nagyon jó fogadtatá­som volt. Azonnal szakmá­ba vágó munkát, megbízatá­sokat kaptam, majd egy átme­neti, nagyon nehéz életsza­kasz után, végre a gyerme­keimet is ki tudtam vitetni. Mondhatom tehát, hogy tárt karokkal fogadtak, lehetősé­get kaptam, amit ki is hasz­náltam. iiiii — Ma szép nyugdíjam, jól menő vállalatom van, a gye­rekeim is érvényesültek. Én magam magas politikai kö­rökben is elismert lettem. Elég, ha elmondom, hogy 12 évig én voltam a máltai lo­vagrend francia megbízottja, vagy mondhatnám úgy, köve­te. Természetesen máltai lo­vaggá is avattak. Mint ilyen, számos segélyprogramban vet­tem részt. Nem idegen tehát, hogy éppen a honfitársaim gondjain, újrakezdésén segéd­kezzem. — ön, mint korábbi beszél­getésünkben elmondta, 56 őszén szinte névtelenül se­gítette a szabadságharc váci eseményeit, ami, tudjuk, nem harcot, inkább az élet békés megszervezését jelentette. Most ismét segíteni akar, pe­dig tulajdonképpen a váci eseményekben vállalt szerep miatt kényszerült olyan ka­landosan, sokszor életveszély­ben elhagyni Magyarorszá­got. Ezúttal már nem titkol­ja el a nevét. Mi hajtja mind­erre? — Akkor, 34 évvel ezelőtt tényleg véletlenül kerültem az események sodrába. Éppen Vácott jártam, amikor a tö­meg hangosan kiabálva vo­nult a rendőrség épületéhez, követelve néhány akkor le­tartóztatott fiatal szabadon bocsátását. Október 24-ét ír­tunk, és természetesen tud­tunk a budapesti tüntetés­ről. Aznap történnie kellett itt is valaminek. Így is lett. Ha nem is azonnal, de sike­rült elérnünk a fiatalok sza­badon engedését, majd azután is együtt maradt a tömeg, és a szovjet hősi emlékműhöz vonult. Mint a rendőrség előtti egyik leghangosabb szószóló, én is ott maradtam, mert elhatároztuk, hogy ak­kor és ott ledöntjük az em­lékművet, ami tulajdonkép­pen a szovjet megszállás kez­detének szimbóluma volt. Talán a városban már jól ismerik ezt a történetet, csak azt nem tudták ki is volt az, aki a ledőlt obeliszk csonkjá­ra mászva elszavalta a Talp­ra magyart. Hát kérem, én voltam. És én voltam az is, aki a börtönbe mentem két társammal együtt tárgyalni a politikai foglyok szabadon bo­csátásáról. De nem akartam előtérbe kerülni, ezért em­lékeznek kevesen a nevemre. Csak azok, akikkel jól ismer­tük egymást. Mint például Arnóczy vagy Lehöcz bará­taim. Lentulay György tovább folytatta a történetet, szinte vég nélkül, hiszen azokról a napokról valóban sokáig le­het beszélni. Elmondta, hogy visszahívta a köztiszteletnek örvendő Kristóf Béla polgár- mestert, javasolta egy helyi újság kiadását, ez lett az Új Váci Napló, továbbá a mun­kástanácsok megalakítását és egy saját rádióadó létesítését. Ezt akkor Csokonai néven szerte Európában hallották, többek között itt hangzottak el az ENSZ segítségét szor­galmazó felhívások is. Vé­gül a nemzetőrség felállításá­ról is elmondta Lentulay úr, hogy miként kezdődött, ho­gyan lett parancsnokuk Ar­nóczy Lajos, és hogyan indul­tak el a szabadságharcosok Mindszenty József kiszabadí­tására Felsőpeíénybe. A történet vége az ő részé­ről a menekülés, majd a francia emigráció. Sokáig kel­lett várni erre az alkalom­ra, amikor a még élő bajtár­sak nyíltan emlékezhetnek az évfordulóra és azokra, akik így vagy úgy, már nem érték meg ezt a napot. Dudás Zoltán Mintha semmi sem történt volna Az önállósodás rögös útja Több mint egy hónapja számoltunk be a húsüzemi „forradalmi helyzetről”, köz­vetlenül utána pedig magáról a forradalomról: a Penomah váci gyárának dolgozói mun­kásgyűlésen nyilatkoztatták ki, önállóvá kívánnak válni. Ott és akkor, ezen a mun­kásgyűlésen a Penomah igaz­gatója, Mátyus Ferenc, figyel­meztette ugyan a váciakat, hogy talán nem is tudják, mekkora gondokat vesznek nyakukba, ám ígéretet tett: nem fogják gátolni a gyár le­válását. Fördős Attila, a Szo­lidaritás szakszervezet ügyvi­vője szerint azonban az eltelt egy hónap tapasztalatai nem ezt mutatják ... — Hol tart az önállósodás ügye? — kérdeztük az ügy vi­vőt. — Ott, ahol több mint egy hónapja. A minisztérium nem intézkedett, még csak nem is tájékoztatott bennünket. — Hogyan alakult a viszo­nyuk a központtal ez alatt az egy hónap alatt? — Mintha semmi nem tör­tént volna. Kétfős rendszer- szervező bizottságot küldtek ki. amely éppen a központ ko­rábbi létszámprogramjához kapcsolódva végzi munkáját. Nagyon rossz a hangulat ná­lunk, s ennek fő oka talán az, hogy a múlt héten kifizetett bérek nagyon alacsonyak vol­tak. Ráadásul, annak ellenére, hogy júniusban leállt nálunk a vágás, most visszamenőleg pluszköltségeket terhel ránk a központ... — Vannak más jelei is an­nak, hogy a Penomah nem viseltetik barátságos érzelmek­kel a leválni készülő váci gyár iránt? — Igen. Nemcsak a diszkri­minációt érezzük, hanem a té­nyek bagatellizálását, megha­misítását is. Társvállalatok hívnak fel bennünket, s azt kérdezik: igaz-e, hogy az egé­szet vissza akarjuk csinálni, mert őket így informálták. Megpróbálnak izolálni ben­nünket ... — És mi a helyzet szakszer­vezeti vonalon? — A gyárban gyakorlatilag megszűnt a régi szakszervezet, csaknem mindenki belépett a Szolidaritás Munkásszakszer­vezetbe. Ennek ellenére a kö­zelmúltban, Debrecenben tar­tott ÉDOSZ-gyűlésre meg sem hívtak bennünket. Ott pedig a központ szakszervezeti titkára azt állította, hogy Vácott már lecsillapodtak a kedélyek. — Gondolom, nem adják fel. Mit tesznek most? — Újra és újra megkísérel­jük, hogy kapcsolatba lépjünk a minisztériummal, hogy vég­re választ kapjunk. s meg­kezdhessük az önálló tevé­kenységünket. B. J. így mulat... A Vöröskereszt minden­félét — használt ruhát, is­meretterjesztő könyveket, ceruzatartót, tollat stb. — árul, hogy valahogyan pénzhez jusson. (Mert a ka­ritatív tevékenység sem na­gyon megy pénz nélkül.) Legújabban teát és fogkré­met is... Az utóbbi, az elegáns Thera-med márkanevű, nem éppen olcsó, pedig a Vöröskereszt jelentős ár­engedménnyel kínálja. Egy idősebb hölgy nézegeti, mé­regeti. Mennyi lehet ben­ne, megéri-e. Aztán hirte­len dönt: megveszi. — Egyszer megengedhe­tem magamnak — mondja Látja — teszi hozzá nem kis maliciával —, így mu­lat egy magyar nyugdíjas. (—nos) Az elit 400 ezer forint Ménvásár volt Üllőn A magyar lovastársadalom találkozóhelye minden év őszén az üllői Dóramajor, ahol a hazai lótenyésztés szá­mára felvásárolják a negyedik évükben lévő fedezőméneket. A háromnapos esemény első napján a felvezetett lovak azo­nosítása, küllemi elbírálása történik. A második napon munkakészség és engedelmes- ségi vizsgáztatás van lovagló­négyszögben, minden jármod­ban, valamint ugráskészség mesterséges akadályokon. A hámos fajtákat kocsiba fogva próbálják ki. A harmadik na­pon a termékenységi vizsgálat után a felvásárolt lovak elöve­Ősszel a Duna-parton .»v . ír -iA\ > $ 'ÍV.. A \ Ai il fő» 'O;7* '* . ■ . Wit 1/ß * 'iS r-MT ■ Verőcei fák (Fejér Ferenc rajza) zetése és a legszebb mén kivá­lasztása történik, közönségsza­vazatok alapján. Ezen a vásáron 37 tulajdo­nos 74 ménjét vezették fel. A tulajdonosok között állami gazdaságok, termelőszövetke­zetek és magánszemélyek egy­aránt voltak. A 74 ménből 27-et vásárol­tak meg, összesen 7 250 000 fo­rintért, 11 mén pedig „magán- mén” engedélyt kapott. Az el­fogadott mének között 2 arab, 1 lipicai, 1 angol telivér. 10 nóniusz, 1 gidrán, 6 furioso, 5 kisbéri félvér, 8 magyar félvér volt. A ló felvásárlási ára a vizs­gaeredményektől függött, s mivel Vác környékén is többen érdekeltek a lótenyésztésben és lótartásban, nem érdekte­len. hogy mennyiért kelt el egy-egy fedőmén. Az elit ára 400 ezer forint volt, az első osztályú 300 ezerért, az I/II. osztályú 250 ezerért, a másod- osztályú 200 ezer forintért ta­lált új gazdára. Ha a ló ellenszegült egy ala­csonyabb akadálynak, ez a tu­lajdonosnak 50 ezer forintot is „kivehetett a zsebéből”, mivel a minősítést egy kategóriával lerontotta A legszebb mén díját a Széplak x-40 nevű kisbéri fél­vér nyerte, a közönségszavaza­tok alapján. A legtöbbet való­színűleg egy Szovjetunióból áthozott, összeforrott első lábá­ra erősen sántító, Pap nevű arab telivérért fizetnek — ha az üzlet Bábolnával összejön. Egy ilven pedigréjű lovat, melynek apját, a hírek szerint, az Egyesült Államokban egy­millió dollárért vittek el. nem szokás lábtörés után lelőni. (A törött láb nem öröklődik, a te­nyésztésben adottságai a bá­bolnai arab ménesnek több­milliós hasznot hozhatnak.) A felvásárolt mének közpon­ti méntél epeken egyéves te- nyészkipróbáláson vesznek részt, és ha itt megfelelnek, tenyésztésbe kerülnek. Ver Imre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents