Pest Megyei Hírlap, 1990. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-17 / 244. szám
4 1990. OKTÓBER 17., SZERDA SPONTÁN LEVELEK GYÁLRÓL Egy példás pedagógus védelmében POSTABONTÁS ■ VÁRJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: BUDAPEST, PF.: 311 -1446 B Lapunk október 2-i számában „Az igazgató szereti a töltött káposztát” címmel jelent meg az írás a gyáli Eötvös József Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója és volt éleímezcsvezetője munkaügyi vitájáról. Cikkünk, úgy látszik, heves indulatokat váltott ki, hiszen a tantestület tagjai és a diákok is levélben fejtették ki véleményüket. A munkaügyi bíróság döntéséig lapunkban a vitát lezártnak tekintjük. Hogyan lehet egy iskolát lejáratni? Kell hozzá egy hitchcocki fantáziával megáldott, 8 általánost végzett exkonyhafőnök. (Fülop öanuoraé, alias Margó néni) és egy „újságíró” (Matula <*y. Oszkár), aki egy bosszúéhes no szavaira alapozva papírra vetette a gyáli közgázt bemocskoló cikket, femeiy a közelmúltban jelent meg a Fest Megyei iiirlapban október 2-án. (Az igazgató szereti a töltött káposztát címmel). Mi, az iskola diákjai igencsak jól emlékszünk a „szeretett” Margó nénink áltál vezetett, higiéniai hiányosságokban nem szűkölködő koplaldá- ra. Vegyünk egy átlagosnak mondható ebédet: első fogásként levesfélét kaptunk, amelynek se íze, se bűze, ámbár, ha jól belegondolunk, 25,— forintért mi is tudunk meleg vizet engedni a csapból a tányérunkba. A második fogás fogyasztása közben különböző programokat vezettünk be, mint például a „keresd a húst” akciót, amely sajnálatunkra majdnem mindig kudarcba fulladt, bár lehet, hogy a gyáli rendőrök — élükön Margó néni férjeurával — »nagyobb sikerrel jártak, miközben az ebédet fogyasztották, nem is az ebédlőben, hanem a konyhán. Margó néni specialitása a homokban megforgatott salátával körített kolibricsirkecomb, amelyhez még nagyítót sem adtak a fogyasztás megkönnyítése végett, s mindezekhez természetesen csak hozzágondoltuk a szalvétát. Mi tudjuk, hogy 25,— Ft-ból nehé» kihozni egy elfogadható ebédet, de most sem fizetünk többet, mégis tartalmasabb, ízletesebb az elénk tett étel. Sőt még repeta is van. Előfordult, hogy a zsírban úszó rakott krumplihoz a kenyeret saját pénzünkből vásároltuk a büfében, ellenkező esetben nemkívánatos emésztési zavarok léptek fel. Az élelmezésvezető szerint ezekhez rém jár kenyér. Mindehhez desz- szer.tként hallgattuk Margó néni „lágyan csengő” lekezelő hangját, miiként a gorombaságait a fejünkhöz vágta. Ennyit az étkezésről. Ami a legfájóbban érintett minket: az igazgatónkat ért alaptalan rágalmazások. (Mint például az alkoholizmus, cgyeduralkodas, makacsság vádja.) Mi tudjuk a legjobban, akik részt veszünk az óráin, szakkörein, hogy ö nem egyszerűen tanár, hanem igazi pedagógus, aki bármikor, barmiról meghallgatja és figyelembe veszi a diákok véleményét és kívánságait. Felháborítónak tartjuk azt, hogy egy olyan ember, aki az igazgató egyetlen óráját sem ülte végig, hogyan minősíthet valakit a cikkben leírt sértő módon. Meggyőződésünk: az igazgatónkat nem a Margó nénihez fűzött személyes ellentétek befolyásolták a döntésben, hanem a diákok hatására és a tarthatatlan körülményeket látva cselekedett így. És ahogyan Ön megkérdőjelezte a mi igazgatónk rátermettségét, úgy mi is megkérdőjelezhetjük az ön szakmai hozzáértését, kedves Matula űr, mert milyen újságíró ez, aki csak egyoldalúan tájékozódik, és bedől egy „renitenskedő asszony” ármánykodásának? Feleslegesnek és hiábavalónak érezzük a le vitézlett konyha felelős veszni látszó pozíciójáért indított harcot, ugyanis, ha visszahelyezik állásába, akkor nem tartunk igényt a menzára. Végezetül meghívjuk Margó nénit „új konyhánkba” egy igazi töltött káposztára, hogy érezze a különbséget ! A gyáli közgazdasági szakközépiskola diákjai (133 aláírás) Mindannyian szeretjük a töltött káposztát! Mélységes felháborodással olvastuk a Pest Megyei Hírlap 1990. október 2-i számában „Az igazgató szereti a töltött káposztát” címmel megjelent cikket. Elszomorító, hogy ma Magyarországon egy iskola, egy tantestület hitelét rontó, rágalmazó írás napvilágot láthat anélkül, hogy annak igazságalapjáról bárki meggyőződött volna. Ez lenne a sajtószabadság? Ezek után bárkit nyugodtan lejárathatunk egy megyei szintű lap hasábjain? Fülöp Sándorné, iskolánk volt élelmezésvezetője minősíthetetlen módon rágalmazta iskolánkat. Vádjai nem felelnek meg a valóságnak, a fentebb említett cikket mondatról mondatra, sorról sorra tudjuk cáfolni, s ezt tanúkkal bizonyítani. A döntőbizottság sem azért határozott a munkaviszony helyreállítása mellett, mert meggyőződött alkalmasságáról, hanem azért, mert a felmondás időpontja nem felelt meg a fennálló jogszabályoknak. Ezzel a munkaügyi vita még nem zárult le, a munkaügyi bíróság előtt fog folytatódni. A gyáli Eötvös József Köz- gazdasági Szakközépiskola, Gép- és Gyorsíró Szakiskola tantestülete (20 aláírás) Az autogramgyűjtemény kérdőjelei Két fél vitájában hálátlan dolog állást foglalni, törvény- szerű. hogy egyikük megneheztel ránk. Így volt ez a Fülöpné kontra gyáli szakközépiskola por kapcsán közölt írásunkkal is. az elmarasztalt fél nyomban reagált Ami szokatlan; a nemtetszés kinyilvánításának módja. Herényi Ede úr nem személyesen keresett meg bennünket, hanem elküldte az igazgatóhelyettest (mindez talán azért nem új, mivel a munkaügyi döntőbizottsági tárgyalásra is Nánási Józsefet irányította maga helyett, egyéb elfoglaltságra hivatkozva). Alapjában véve Nánási úr nem állításainkat cáfolta, hanem azt próbálta érzékeltetni, hogy az igazgatóját ért bírálat milyen anyagi és erkölcsi következményeket von maga után, amelyek mind az iskolát érintik. Nánási úr aggodalmai érthetők. Majdan — vagy a közeljövőben — talán ő szeretné ezt az iskolát vezetni. Mrnt már annyiszor, most is kifejtettük, minket soha nem befolyásolnak a szubjektív tényezők, mindenkor az igazságra törekszünk. Ez a szándék íratta veiünk azt a levelet is. amelyet Nánási úr látogatása után küldtünk el az iskolába. s melyben felkínáltuk a válaszadás lehetőségét. Nánási úr akkor nem élt a lehetőséggel — a tantestület levele csak október 17-én érkezett meg hozzánk. De már október 10-én délután két diáklány kopogtatott be a szerkesztőségbe egy levéllel s egy autogramgyűjteménnyel, ez utóbbi 133 diák egyetértését igazolja mindazzal kapcsolatban, amit a kollektív ma- nuseriptum magában foglal. Ez a levél kissé vaskosra sikeredett. Magában hordott egy többrendbeli becsületsértést, amiért is felkértük a delegációt némi „simításokra”, mondván; ilyen útszéli hangon mégsem ildomos vitatkozni egy megyei lapban, kivált, ha az egyik fél ötvenéves, a másik meg tizenhat... A két leányzó hajlott a jó szóra, másnap délelőtt hozták a módosított, itt közölt levelet. A levél tartalmát s az inkriminált cikket összevetve az az érzésünk, szerzőiknek az volt az elsődleges szándéka, hogy Fülöpnét még jobban befeketítsék. A cikkben felvetett lényegi dolgokról nem esik szó, nevezetesen például a jogtalan elbocsátásról. Kovács Zsuzsanna és Kéri Adrienne tagadta, hogy tiltakozásukat az igazgató és helyettese sugallták. Ha ez így van, megkockáztatunk néhány kérdést: Honnan van tudomása a diákságnak Fülöpné iskolai végzettségéről? Mennyire befolyásolta ez az étkeztetést? Honnan tudhat egy diák a rendőrök konyhai torkoskodásáról, netán jelen volt valamelyikük? Nincs-e ellentmondás a koplalás és a zsírban úszó rakott krumpli közt? Fia olyannyira elítélték a cikkünket, miért terjesztették az aznapi lapszámot felárral? És ami a leglényegesebb, mit keresett két diáklány tanítási időben Pesten, ki engedte el őket, ki igazolja az elmulasztott órákat? Kedves szerzők és „társszerzők”: mi nem Fülöpné kvalitásaira voltunk kíváncsiak, hanem, hogy mi igaz az általa elmondott súlyos vádakból. A soron kívüli jutalommal kompenzált „elvtársi” vacsorákból, a tanítási napon megtartott disznótorból, az eltűnt bor utáni lázas keresésből, az irattárban duigdosott italokról, s hogy mi okból került az igazgató úr Gyálra. 133 diák félretájékoztatását tisztázandó: e sorok irpja két teljes órát töltött iskolájukban Nánási úr társaságában (az ezt megelőző tárgyalásról nem is beszélve). Tekintettel arra, hogy vendéglátóm megkért a diszkrécióra, a beszélgetésünk során elhangzott, fölöttébb érdekes információkat nem kívánom szellőztetni. Valamit azért megjegyzek: Nánási úr nem élt a lehetőséggel, nem hívott be néhány diákot véleményt mondani, s a konyhaszemélyzetet sem idézte meg koronatanúnak. Nánási úr egyértelműen nem cáfolta az italozást. a kollektív hejehujákat, legfeljebb mellébeszélt a dolgoknak. Rám bízta, mit hogyan értsek. Magyarán; taktikázott. Elmondta viszont, hogy Ft- löpék bosszút forralnak ellene, Fülöp megfenyegette, amiért is este, sötétben testőrök kísérik. Ezt már csak azért is nehéz elhinni, mivel Fülöp Sándor pont az idő tájt állt előléptetés előtt. Vajon melyik rendőrtiszt kockáztatja a karrierjét a mostani rendőrellenes időkben? Mindazonáltal Nánási úr panaszát jelezte a dabasi rendőrkapitánynak, akihez Fülöp tartozik. Vagyis nem vagyok elfogult Fülöpék javára. Mindent egybevéve, mély meggyőződésem, hogy a levelet „felülről” sugallták, vagy ha úgy tetszik, a 133 diákot valaki, esetleg valakik tudatosan manipulálták. Nagy kár, részemről fájlalom: 133 emberkét nagykorú- sítottak egy kétes ügy érdekében, holott még bőven lett volna idejük rálátni a felnőttélet árnyékos oldalára. Mivel a tantestület levele új tényeket és érveket nem tartalmaz, csupán nagy-nagy egyetértésről árulkodik, ahhoz külön kommentárt nem kívánok fűzni. Matula Gy. Oszkár Átlőtték a fejemet Hála egyes ellenzéki csoportok parlamenti kirohanásainak, kezd felocsúdni a magyarság negyvenvalahány éves, hipnotikus álmából. Törvény- szerű, hogy minden akció reakciót vált ki, s ez fordítva is igaz. A legcsekélyebb hazafias megnyilvánulásunkra lángot okád a magyarságtól elszakadt kisebbség, és az igazi, senkinek sem ártó hazaszeretetei is sovinisztának, irredentának, revizionistának bélyegzi. Ugyanazt a nótát fújják, amit volt szerencsénk hallani és túrni negyven éven át. A bűnös nemzet címke is csak arra szolgált ürügyül, hogy a magyar középosztály megsemmisítését végrehajtsák. íme, az én életem is ezt példázza: Vácot 1944. december 8-án foglalták el a szovjet csapatok, s polgári utcaőrség ellátása közben, 1945. február 10-én pisztollyal átlőtték a fejemet. Tanúk szerint orosz katona volt a tettes. Az 1947- es katonai sorozáskor — téves diagnózis alapján — 25 százalékos hadirokkantnak minősítettek. Politikailag üldöztek: mert „oroszok lőttek meg, osztályellenség vagyok”. A mellőzéstől a halálos provokációig, minden „jóban” volt részem. Mint hadirokkant sem kaptam semmilyen segítséget, hiszen „bűnös háborút folytattunk a Szovjetunió ellen”. Hogy is van ez? Bűnös az a katona, aki lőtt, miközben rá is lőttek, viszont bűnös az a gimnazista is, aki hatósági rendeletre utcaőrségbe áll — teljesen fegyvertelenül? Bűnös, mert meglőtték. A dolog azonban még cifrább lett. öt éve tudtam meg hiteles forrásból, hogy az a valóság, amit régóta sejtek: egy SS-ka- íona akart meggyilkolni; egy magyar proletárfiú. aki önként jelentkezett a fenti hadseregbe. Amikor a front átvonult. Vácon, hetedmagával egy közeli pincében bújtak meg. Egy sem volt köztük középosztálybeli. Mikor ezt megtudtam, írtam az MSZMP Központi Bizottságának, anyagi és erkölcsi rehabilitációt kérve. No, nem kaptam sem ezt, sem azt. A tanácsnál viszont még működnek a reflexek ellenem. Most mégsem az én. hanem a mi ügyünket kérem felülTanüanák a fiatalt, ba jelentkezne Jó, ha az asszony háziasszony is Változik a világ, s szerencsére változnak az értékek is. Manapság mintha újra divatba jönnének a háziasszonyok, de legalábbis nem szégyen, ha egy nő a második hivatásának is eleget akar tenni. Ezt sejtetik azok a szaporodó szakkörök és tanfolyamok, amelyek a lá- nyokat-asszonyokat a háztartási tudnivalók rejtelmeibe kívánják beavatni, s amelyek — valljuk meg — még az idősebb korosztálynak is szolgálhatnak némi okos és hasznavehető jó tanáccsal. Most ősszel a ceglédi művelődési központban meghirdették a háztartás-vezetési tanfolyamot, igaz, elsősorban a gyerekeknek. az általános iskola hetedik és nyolcadikosainak, illetve a kamaszodó középiskolásoknak. A szervezők hatvan órában kívánják oktatni a fiatalokat. Nem szakismereti szinten, hanem általános háztartási műveltséget adva, látásmódot alakítva. Szó lesz a főzésről, azokról a tudnivalókról, amelyek nélkül a konyhában nem boldogulhat senki. Tanulnak a lányok varrni — kezdetleges szinten —, megismerkednek a tisztítószerekkel a háztartási gépekkel és ezek karbantartásával. illetve a gyógynövényekkel s a házi patikával. Kísérlet lenne ez a javából, jó kísérlet, hiszen a lányokat felkészítené felnőtt- életük egyik nagy szerepére A dolog szépséghibája csupán annyi, hogy éppenséggel nincs tülekedés, sőt, alig van jelentkező. Pedig a tanfolyam díja — 1200 forint — nem tűnik sóknak, ennél kevesebbért nem tudják összehozni a szervezők Persze lehet, sokuknak még távolinak tűnik a háziasszonyi szerep. Van üzemi étkezde és Patyolat, szerviz és varroda — el lehet ott intézni a dolgokat. Megy is ez egy darabig, általában a válásig. V. É. vizsgálni. A miénket, hadirokkantukét. Most van alakulóban a Magyar Hadirokkantak Szövetsége, melyet a dicső emlékű Rákosi Mátyás 1949-ben feloszlatott. Minden államnak garanciát kell adnia a frontra küldött fiainak rokkanttá válás esetére, elhalálozás után pedig az özvegyeknek és árváknak. Nálunk e jogokat az 1933. évi VII. törvény szabályozta. Ezt nem helyezték hatályon kívül, csak néhány alsóbbrendű jogszabállyal semmiztek ki bennünket. Én 1945-ben 18 éves voltam, a frontot járt rokkantak úgy 10-15 évvel idősebbek nálam. Már akik élnek. Mert lassan elfogyunk. Ha az állam vissza akarja állítani jogainkat, akkor valóban a huszonnegyedik órában vagyunk. Szikora Miklós Vác Lopják a harangokat Szeptember 26-án a temetőnkből mind a két harangot ellopták, s következő vasárnap hasonló eset történt a szülőfalumban, Bankházán is. Még 1936-ban a jobb módú református egyházközség tagjai vették ez utóbbi harangot. Azután jött a háború, de se a német hadsereg, se a szovjet katonaság nem bántotta azt. Most pedig az itt élő pár száz embert az utolsó útjukra kísérő harangszótól is megfosztják, hisz ők honnan tudnák pótolni ezt a veszteséget? Ha valahol a megyében van még ilyen magányos harang, harangláb, arra nagyon vigyázzanak! Ügy tűnik, rabló hordák erre specializálták magukat. Nagyon meg kellene büntetni ezeket a pusztítókat. Király Zsófia Dé;legyháza €saiádi tragédia Még mindig az amnesztiáról ... mert mélységes fájdalmam, elkeseredésem és felháborodásom nem múlik. Mind ez ideig azt hittem, hogy a törvény a védteleneket védi. a bűnösöket bünteti. Hogy ez mennyire nincs így, azt saját családom és jómagam tragédiája bizonyítja. Május 21-én este édesanyámmal és férjemmel az M3-as autópályán Budapest felől haladtunk isaszegi otthonunk felé. A pálya javítása miatt csak egyik úttestet használhatták a járművek, tehát szembe is jött forgalom, előzni pedig tilos volt. Sebességkorlátozó táblák — 60, illetve 80 kilométeresek — sűrűn váltogatták egymást az út mentén. A férjem középkorú, komoly, nyugodt és kiegyensúlyozott ember volt. soha semmilyen szabályt meg nem sértett. Egyszer csak a velünk szemben közlekedő, hosszú, tömött kocsisorból a B. Sz., 19 éves, budapesti lakos által vezetett gépkocsi előzésbe kezdett, s körülbelül 120 kilométeres se- gességgel belénk rohant, a kis Polskinkat nekivágta a korlátnak. Férjem a helyszínen, édesanyám a kórházban halt meg. jómagam fejsérüléssel szorultam kezelésre. Anyósom egyetlen fia halálának hírére öngyilkos lett, apósomat az események teljesen legyengítették. a fia után alig egy hónappal ö is végleg elment. Öt hét alatt egy felelőtlen ámokíütó miatt elvesztettem a családomat, talán nem kell részleteznem, milyen idegállapotba. milyen helyzetbe kerültem. A rendőrségi határozat megállapította férjem vétlenségét, B. Sz. vétkességét, de „mivel június 1-je előtt követte el tettét, igy büntetőeljárás nem folytatható le ellene” — szólt a jelentés. Persze fellebbeztem, de hiába. Sőt az a szenvtelen, minden emberi érzést nélkülöző hangnem és stílus, ahogy a Pest Megyei Főügyészség elutasítását megfogalmazták, még egy adalék volt a tragédiához. Meggyőződésem, hogy a közkegyelem ilyen alkalmazása a bűnösöknek nagy lehetőséget adott, de ugyanannyi tisztességes és becsületes állampolgár életében mérhetetlen igazságtalanságot eredményezett. Például én — vétlenül — egy életen át viselem a tragédia lelki, fizikai, anyagi terheit, a bűnös pedig teljes felmentést kapott. Tessék mondani, hol kereshetem az igazságot, s miben a megnyugvást? Áz erkölcs, a bűn vagy bűntelenség fogalma miért naptári naphoz kötődik, s miért nem az elkövetett cselekedet súlyához, s annak következményeihez? Pappné Tatai Irén Isaszeg Kedves olvasónk rövidített leveléből lehet, hogy nem derül ki: ô nem bosszút akar, viszont szeretne minden lehetségest megtenni azért hogy önmagát valamennyire is megnyugtassa. Tisztában van vele, hogy a büntetés nem támasztja fel szeretteit, ám szerinte az is túlzás, hogy ekkora vétségről szó se essen, s hogy vétlenül ennyit szenvedjen valaki. Most sorolhatnánk, mi mindenben értünk egyet vele, vagy leírhatnánk, miben különbözik a véleményünk. Valószínűleg egvik sem volna segítség. Olyan jogrendszert pedig, amely ebben az ügyben mindkét érintett félnek megnyugtató és igazságosnak nevezhető ítélet kimondására kénes, még elképzelni is nehéz. Az pedig biztos, hogy az amnesztiát nem az ilyen esetekre találták ki, s nem a hasonló vétségekre akarták elsősorban alkalmazni. Sérti az önérzetünket Szeptember 28-án, az assódi ÁFÉSZ-boltban egy doboz cigarettát vett a feleségem. Mivel ott csak dohányárut és palackozott italokat áruinak, ezért nejem betért a 109-es számú üzletbe — amit Aszódon csak „középső bolt” néven ismernek — élelmiszert vásárolni. Mikor a pénztárnál rendben mindent kifizetett, és a kijárat felé igyekezett, az egyik dolgozó meglátta a zsebében a cigarettát, és rákiabált: várjon, mert maga lopott! Ezzel végtelenül megsértette nejemet, és kellemetlen szituáció alakult ki. Feleségemmel ekkor odakérettük az ÁFÉSZ dolgozóját, aki igazolta, hogy a cigarettát náluk vettük. Ennek ellenére a feleségemet bevitték egy irodába, a cigarettát elvették, majd minden eljárás vagy bocsánatkérés nélkül elengedték. Minket nem is az az egy doboz bagó érdekel, hanem a rágalom, a becsületünkön esett csorba. (Megjegyezni kívánom, hogy az üzletben nem ez az első ilyen eset.) Aszódon köztiszteletnek örvendő, dolgozó emberek vagyunk, a gyanúsítás nagyon sérti az önérzetünket. Bagyin László Aszód ★ Köztudottan szaporodnak manapság az üzletekben a tolvajlá- sok, és sajnos, nem csak az alkalom, gyakran az éhség, a pénztelenség szüli a tolvajt. A boltosok tehát igyekeznek kiszűrni a gya- núslthatókat, hisz a zsebükre megy a „játék”. Mindenki ideges, mindenki fáradt; az eladó a fokozott figyelemtől, a vevő az áraktól, a sorban állástól . .. Nem a mi dolgunk, hogy kedves olvasónk igazáról kivizsgálás alapján győződjünk meg. Mivel olvasópártiak vagyunk, helyet adtunk sérelmének. Természetesen megalázó az ilyen eljárás. Megelőzni azonban csak úgy lehet, ha a máshol vásárolt árut az ember nem viszi be a boltba, vagy megmutatja — mondjuk, a pénztárosnak — a belépéskor. A
