Pest Megyei Hírlap, 1990. szeptember (34. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-08 / 211. szám

1990. SZEPTEMBER 8., SZOMBAT

A rendszerváltást megváltásként várta

Iskolapélda állásfoglalás nélkül

Előrebocsátandó: nem kívánok állást foglalni abban, hogy Kovács Zsigmond, a Rád—Penc közös igazgatású iskola nyugdíjas tanítója visz- szatérjen-e a katedrára vagy sem, s azt sem vagyok hivatott eldönteni, hogy akik őt ebben akadályozzák, kommunisták-e vagy nem. Az egyetlen, amit tényként fogadhatok el, hogy Kovács Zsigmond immár több esztendeje túllépte a nyugdíjkorhatárt, s a most becsengetett tanévre már nem kívánja alkalmazni őt az iskola igazgatója, Luk- szics János és helyettese, dr. Kovács Tiborné.

Idáig még egyszerű is volna a történet, de — ahogyan Cseh Tamás énekli — lesz egy fanyar, fura kanyar.

„1989—90-ben erős kommunistaellenes éllel szembefordultam velük (értsd: az iskola vezetőségével), a politikai és választási harcban letéve voksomat az MDF mellett, kihívtam gyűlöletüket és meg akarnak tőlem szabadulni.

Csak az az érdekes, hogy egy kommunista nyugdíjas és két kommunistaszimpatizáns nyugdíjas megfelel nekik, és a párttitkár (értsd: a néhai és a mai MSZMP helyi szervezetének titkára) képesítés nélkül tanító lánya szintén” — írja egy helyütt Kovács tanító, amiből ki is derül, hogy ő másként látja nyugdíjaztatása ügyét.

Az iskola életébe történő beavatkozás volna, ha abban kívánnánk állást foglalni, helyes-e a tanító nyugdíjaztatása vagy sem, de az bizonyos: a döntés Kovács Zsig- mondot a végsőkig elkeserítette.

S itt most tegyünk egy kis kitérőt. Kovács tanítóról tudnunk kell, hogy 1946-ban szerezte meg oklevelét, de családját kuláknak, őt magát pedig — vallásossága folytán — politikailag megbízhatatlannak minősítették, így csak évek múltán, kínnal-keserv- vel jutott tanítói katedrához. De még itt is, míg ő a kisdiákokat hívta a táblához, Bddig őt az ÂVH „feleltette”. Indított ellene eljárást a járási művelődési osztály, citálták a Legfőbb Ügyészség elé is, volt olyan eset is, amikor alig kerülte el a 3-4 év börtönt. Az élet, ez az élet tanította a tanítót, tette bizalmatlanná a hivatalos szervekkel szemben. A rendszerváltást megváltásként várta, s lám, mikor elérkezik a hihetetlen fordulat, a megújulás tavaszán közlik vele: nem tartanak igényt tovább munkájára. Nyugdíjaztatása panaszával munkaügyi döntőbizottsághoz fordult, ahol számára kedvezőtlen döntés született.

— Azon a településen, ahol az ügyemet tárgyalták, még sosem volt döntőbizottsági ülés. Azért kellett ott összehívni az ítélethozókat, mert ők meg is hozták a „várt” ítéletet — mondja Kovács Zsigmond.

Ezekben az időkben kezdődött az elkeseredett tanító másik ügye is. Irt ugyanis a Művelődési és Közoktatási Minisztériumba egy bejelentést „a penci általános iskola vezetője, dr. Kovács Tiborné h. igazgatónő ellen, a tanúk

panaszai alapján, a velük szembeni erőszakos, bosszús és tettleges magatartásáról”. Kovács tanító levelében Ko- vácsné igazgatóhelyettes által osztogatott pofonokról számolt be, említve a megvert tanulók és az ezt tanúsító kollégák nevét.

A levél tehát elindult odüsszeuszi útjára. A minisztérium regisztrálta, s tóvább- küldte a benne állítottak kivizsgálása céljából a Pest Megyei Tanács Művelődési Osztályára. A megyei tanács pedig — illetékességből — to- vábbküldte azt a Vác Városi Tanács művelődési és sportosztályára. Mikor Kovács Zsigmond, — aki egy helyütt

azt írja magáról: „----szálka

v

oltam a szemükben, hogy ledobáltattam a vörös nyakkendőt” — megtudta, ki intézi az ügyét Vácott, megjegyezte:

— Nem mondom! A volt járási úttörővezető vizsgálja a bejelentésemet!

De kiderült, tévedett, az aktákat nem a feltüntetett ügyintéző, hanem az osztály vezetője, dr. Jávor Gyuláné vette kézbe, hogy megvizsgálja: igaz-e, hogy a penci igaz- gató-helyettesnő, dr. Kovács Tiborné veri a gyermekeket?

A vizsgálatot végző dr. Já- vorné szobája a 103-as. Mellette a 101-es szoba a vbterem. Ennek fő helyén szokott ülni a váci vb. titkára: dr. Kovács Tibor.

Persze, szó sem lehet elfogultságról! Jog szerint nem tartozik az összeférhetetlenség körébe, hogy a vizsgálatot vezető dr. Jávor Gyuláné a megvádolt férjével dolgozik egy hivatalban, ugyanis a vb- titkár nem felettese az osztályvezetőnek, az úgynevezett ágazati elhatárolódás miatt nem jogtalan az eljárás. Egyébként pedig a bejelentő, Kovács Zsigmond kérhette volna, hogy más vizsgálja ki az ügyét. Miért nem kérte?

— Nem is gondoltam volna. hogy ez az ügy hivatalos menete — mondja a tanító.

Pedig bizony, ez a tanácsi rendszer jogszerű eljárása. No, és az, hogy dr. Jávorné levélben értesíti az érintetteket: jelenjenek meg a penci tanácsházán a vizsgálat lefolytatása céljából. Itt meg is jelent a tanácselnök, Luk- szics János iskolaigazgató és dr. Kovács Tiborné. Nem jelentek meg viszont a Kovács Zsigmond levelében név szerint említett tanítók, s nem jött el a szülői munkaközösség vezetője sem.

— Nekem az ő távollétüket úgy kell hivatalosan értelmeznem, hogy nem erősítik meg a levélben foglaltakat — közli az osztályvezetőnő.

Így hát a tanácselnök és Lukszics igazgató elmondása alapján született meg a válasz:

„A .. .beadványban foglaltakat az érintettek és felelősséggel bírók meghallgatásával ... megvizsgáltam. Az ön levelében foglaltak szerint dr. Kovács Tiborné penci iskola- vezető erőszakos, bosszúálló, agresszív, besúgókat tart, félnek tőle, mert ellentmondást nem tűrő autokrata. Ô maga ezeket a szubjektív, vádaskodó megállapításokat visszautasítja. Az iskola igazgatója

Programok és szolgáltatások

Van miből választani

Szeptembertől ismét változatos programokat és szolgáltatásokat kínál a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza. Ki- állitótermükben most kárpátaljai . modern képzőművészek és amatőr festők művei, könyvillusztrációk, tudományos és műszaki kiadványok tekinthetők meg. A rádióelektronika iránt érdeklődőknek pedig szeptember 26-tól a szovjet távközlési minisztérium vállalatainak termékeiből rendeznek bemutatót.

A színház- és mozirajongókat változatos hangversenyek, színházi előadások, játék-, rajzés dokumentumfilmek várják. Folytatódnak a színvonalas orosz nyelvtanfolyamok is.

A filmtár díjtalanul kölcsönöz közületeknek játék-, dokumentum-, népszerű-tudományos és útifilmeket.

és a tanács elnöke semmiféle információval nem bír, mely az ön állításait alátámasztaná. A levélben név szerint említett két kolléga a jegyzőkönyvi meghallgatáson nem kívánt részt venni. Így ők sem erősítették meg az Ön által elmondottakat, illetve leírtakat.

Remélem, hogy nyugdíjba vonulásának nem kis megrázkódtatással járó időszakát elhagyva, jó szívvel és szeretettel tud gondolni munkatársaira és munkahelyére.

Kívánom, hogy így legyen!”

Ez tehát a hivatalosan és jogszerűen lefolytatott vizsgálatnak az eredménye. Míg viszont a hivatalnak elegendő a tanácselnök és az iskola- igazgató véleménye, az a hírlapírónak kevés. Míg a tanácsi jogrend szerint a tanító kollégák távolmaradása azt jelenti, hogy nem erősítik meg a levélben leírtakat, én azt kell, hogy kérdezzem: nem inkább azt jelenti, hogy nem cáfolják azt? S nem kívántak a tanítók megjelenni, nem tudtak (mert késve és szóbeli értesítést kaptak), vagy nem mertek?

Leutaztam hát Pencre, tájékozódtam. Ennek eredményeként arra jutottam, hogy alaposabb tájékozódás után nem biztos, hogy az a vizsgálati eredmény születik, ami született. De ismétlem: nem kívánok állást foglalni abban, hogy a vitában érintettek közül ki maradjon hivatalában, s ki menjen. Főként azért nem, mert ezt a rádiak. penciek jobban tudják nálam. S most, hogy közelednek az önkormányzati választások, élni is tudnak majd jogaikkal, beleszólhatnak a helyi ügyekbe.

A tanácsi ügymenetről pedig — szintén az önkormányzat közeledése miatt — már nincs értelme, hogy állást foglaljak. Maradjon az egész csak emlékeztetőnek: lám, így éltünk, ítéltettünk az ön- kormányzat előtti világban.

Tóth Béla Endre

Mindenkinek

Gyógymódok

a Medicinától

Reneszánszukat élik a természetes gyógymódok, hisz’ van orvosság fűben, fában, si- mogatásban, jó szóban, vagy éppen tűszúrásban is. Nem véletlen, hogy sorra jelennek meg, s érnek meg több kiadást olyan könyvek, mint dr. Franz Wagneréi, az Akupresszúra otthon, vagy a R eflexzóna- masszázs mindenkinek. E két kötetben a közös az: olyan el járásokat ismertet a szerző, amelyhez némi figyelmen, tü reimen, s a sikerbe vetett hi ten kívül nem szükséges egyéb. Hiszen a gyógyító eszköz az akupunktúrás pontokat, vagy a reflexzónákat nyomkodó kéz, mely, mint tudjuk, mindig kéznél van ...

Hasonló, a hazai kínálatban most először megjelent könyv is, Renate Zauner A hátfájdalmak természetes gyógymódja címmel. A gyógytornász szerző elöljáróban is szól hátfájás keletkezéséről, azután eljuttatja olvasóit a fájdalmak forrásaihoz, s tünet- csoportonként a kezelésükhöz; ennek alapja — vallja — a helyes testtartás, fekvés, ülés, állás, a gerinc mozgékonysága, s ami még segít szerinte, abban nagy a választék: a meleg- és hidegkezeléstől, a vízkúrától a koplaláson át a jógáig, a különféle masszá zsokig, az elektroterápiáig sok mindent megismerhet az olvasó.

Tudja-e ön, ki volt Balassa János, Bugát Pál, Flór Ferenc, Kitaibel Pál, Lenhossék Mihály, Schöpf-Merei Ágoston, Toldy Ferenc? Persze, hogy ismerős nevek, a XV— XIX. században született, ismert orvosok ők, s még sok társuk, akikről a reprezentatív kiállítású — gyűjtőknek szánt — kötet szól, dr. Jant- sits Gabrielláé, Magyar orvosok arcképei a címe. A könyv időrendben mutatja be a hazánkban született, vagy itt praktizáló neves gyógyítókat, arcképük mellé életüket is, munkásságukat is ismertetve röviden. Igazán szép, de nem filléres mű ez.

SZÍ NHÁZI LEVÉL

Jubileum előtt

Kétszáz éves a hivatásos magyar nyelvű színjátszás. 1790. október 25-én a mai Várszínházban tartotta első előadását Kelemen László színtársulata. Jubilál tehát az

1990—91-es évadban a magyar színházművészet.

A nevezetes évforduló megünneplésének a színházi világ eddig elég kevés előjelét mutatta. Színházaink műsorterveit böngészve jóformán semmi sem utal a nem minden esztendőben elkövetkező dátumra. Más országok hasonló eseményeihez bizonyára egész sor bemutatót, felújítást kapcsolnának. Nem nehéz elképzelni, mi minden sorakozna a programokban mondjuk a lengyel vagy az osztrák színház- művészet ilyen jubileumán —- nem is említve az igazán nagyok, az angolok, franciák, olaszok, németek ünnepeit. Félreértések elkerülése végett: a magyar színházművészet aligha mérhető mondjuk az angolhoz. Tradícióit, értékeit, lehetőségeit, alkotóinak számát és rangját tekintve a szigetország színháza stadionhosszal járt s jár előttünk. De a mi saját kategóriánkban, a magunk szerényebb körében azért igen-igen nagy jelentősége van ennek az évfordulónak. Különösen, ha arra gondolunk: amikor az önálló magyar nyelvű színjátszás hivatásos formában is létrejött, éppúgy a kor társadalmipolitikai küzdelmeihez kapcsolódott, mint ahogyan oda kötődött később a magyar nemzeti színház létrehozása is (a reformkor nagy harcaihoz), vagy, nagyot ugorva, ahogyan a társadalmi haladás irányába mutatott annak idején — 1904-ben — a Thalia Társaság létrehozása is, a szinte még diák Lukács György és társai kezdeményezésére. Számos más, nagy színházművészet született az évszázadok során Európában, de csak kevésről mondható el az, ami a magyarról: legjelentősebb periódusaiban szorosan kapcsolódott a társadalmi haladáshoz, és gyakorta volt a nemzeti nyelv, a nemzeti kultúra, a nemzeti irodalom védelmezője, ápolója, fenntartója, terjesztője is.

Egyelőre úgy tűnik, csak a Nemzeti Színház (nevéhez, feladatához is méltóan) törekszik magyar drámákkal nyomatékosítani a jubileumi évadot. Legalábbis a szeptemberi műsor ezt mutatja: a nyáron már bemutatott Csongor és Tünde, a szintén nyári újdonság Márai-darab, A kassai polgárok, s az előző évadból Sarkadi Imre műve, az Elveszett paradicsom előadásai töltik ki az estéket. De szerepel a további terveikben Remenyik Sándor- és Ter- sánszky J. Jenő-darab is, és reménykednek, hogy „bejön” legalább egy új, mai magyar dráma is.

Takács István

Mihályi Győző (Csongor) és Tímár Éva (Mirigy) a Nemzeti évadnylté Csongor és Tünde előadásában

SZQMBM FI mSSMS

Peter Michael:

PÉNTEKI MISE

A talponálló füstös sarkában két férfi koccintott, majd egy hajtásra kiitták a pálinkát, és azonnal utána küldtek egy sört.

— Gyerünk, Willi. Annál jobb, minél előbb megtudjuk, hogyan is működik.

Negyedóra múlva Willi Unger és Hans Maas egy előkelő villa bejáratánál állt és csöngetett.

— Mindjárt jövök — mondta egy idős női hang. — Végtére is egy öregasszony már nem gyorsvonat.

Matatás hallatszott, majd kulcscsörgés, aztán kinyílt az ajtó. Erna Kaluschke, a város legragyogóbb ékszerboltjának tulajdonosa rövidlátón pislogott.

— Tessék.

Maas bizalomkeltő mosollyal mutatta kutyája csillogó bilétáját, Unger pedig lezser mozdulattal húzta elő a focipálya lejárt belépési engedélyét.

— Bűnügyi rendőrség. Bejöhetnénk egy pillanatra?

— Óh! — Az idős hölgy meghátrált. — Milyen izgalmas. A rendőrség. Talán elkövettem valamit?

— Rutiniátogatás, asszonyom. Rablóbanda garázdálkodik a környéken, és mi azt vizsgáljuk, hogy a lakók kellően biztosították-e magukat.

— Meghiszem azt! — ujjongott Kaluschke asszony. — Itt minden ablak előtt erős a rács, és hogy a bejárati ajtó menynyire megbízható, ezt maguk is láthatják,

— Csakugyan — állapította meg Unger, és Maasra pillantott, aki éppen azzal foglalatoskodott, hogy feltűnés nélkül kihúzza a kulcsot, és puha gittben rögzítse a formáját.

Unger ismét a hölgyhöz fordult.

— Kitűnő, Kaluschke asszony. Maga miatt nem kell aggódnunk. De aztán jól zárja be az ajtót! Gondolom, néha eltávozik, vagy nem?

— Természetesen. Annyira még nem rozsdásodtam be, bár nyolcvan leszek hamarosan. Minden pénteken este misére megyek a Szent György-templomba, felügyelő úr. Ezt sohasem mulasztom el.

— Nem is kellene elmulasztania — mondta Unger, és kezet nyújtott. — Szeretnénk, ha mindenki olyan jól vigyázna az értékeire, mint ön. A viszontlátásra.

— A viszontlátásra, uraim.

Erna Kaluschke barátságosan mosolyogva becsukta utánuk az ajtót.

Maas az utcára érve így szólt:

— Már csak azt kell megtudnunk, hogy hány órakor kezdődik a pénteki mise.

Pénteken este nyolc előtt Unger és Maas az utca egyik nagy vadgesztenyefájának árnyékából figyelte Erna Kaluschke villáját. Amint meggyulladt az udvari lámpa, Maas megköny- nyebbülten fellélegzett.

— Hála istennek. Már azt hittem, hogy az öregasszony ma este kihagyja a misét. Vigyázat, jön!

Kaluschke asszony gondosan becsukta a kertajtót, és lassan elindult a gengszterekkel ellentétes irányba. Aztán eltűnt a sarok mögött. A két fickó türelmetlenül várta, hogy az időre működő lámpa kialudjon, aztán átsiettek az úttesten. Unger óvatos volt, bár ebben az időben senki sem járt arra. így azt sem látták, amikor a bejárathoz értek.

Maas a zárba illesztette a kulcsot és vigyorgott.

— Mint az eredeti — mondta büszkén, és kinyitotta az ajtót.

A házban sötét volt.

— Az ember még a kezét sem láthatja az orra előtt — mondta Maas.

— Nincs is az orrod előtt — kacarászott Unger. — Majd lámpát gyújtok.

— Felesleges! — csattant váratlanul egy idegen hang. — Majd mi. — Vakító fény borította be a szobát, és a két betörő akaratlanul is a szeme elé tartotta a kezét. Amint visszanyerték látóképességüket, a rendőrök gyűrűjében láthatták magukat.

— Ez nem igaz! Hogyan kerülnek ide? — kérdezte hitetlenkedve Maas.

— Az ajtón keresztül. — A háttérben egy civil ruhás férfi állt, majd a betörők felé fordult. — Oh, hát ezek az én régi ismerőseim Unger és Maas! Már vártunk benneteket, fiúk.

— Felügyelő úr honnan tudta, hogy ...

— ...hogy be akartok jönni? — szakította félbe cinikusan a felügyelő. — Természetesen a ház úrnőjétől.

A felügyelő kiszólt az ajtón.

— Bejöhet, Kaluschke asszony. Most már rövidesen hidegre tesszük a két „kollégánkat”.

Maas és Unger elképedve nézett, amint az idős hölgy emelt fővel, ám megvetően elment mellettük.

— Minek néztek engem, uraim?!

— De hát honnan tudták? Úgy értem', hogyan vette észre, hogy hamis igazolványokat mutattunk?

— Ha ezzel azt akarja mondani, hogy a szemem már nem jó, igaza van. Valamit azonban én is tudok. Azt. hogy az igazi rendőrök nem isznak, amikor szolgálatban vannak. Maguk pedig olyan szagot árasztottak, mint két bajor söröslegény, amikor megjelentek nálam. Felügyelő úr. elszállíttatna a templomba? Már így is elmulasztottam a szentbeszéd felét...