Pest Megyei Hírlap, 1990. szeptember (34. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-22 / 223. szám

Engedetlenség ? A nyári, már kibírhatatlan hőség után szeptemberre meg­érkeztek a hűvös napok, ame­lyeknek estéin már jól jön egy kis meleg. Ahol lehetőség van rá, hogy barátságosabbá te­gyék az éjszakát, bizony befű- tenek egy kicsit. Am aki olyan helyen lakik, hogy lakását központilag fűtik, az fázósan tölti a hidegebb napokat. Szo­kásunkhoz híven a fűtési idény kezdete előtt megkeres­tük a Váci Városgazdálkodási Vállalat távhőszolgáltatási üzemvezetőjét, Csendes Csabát s megkérdeztük: Elkészültek-e a nyári karbantartási mun­kákkal, s beindulhat-e gond­talanul a fűtési idény? Az üzemvezető tájékoztatott arról, hogy már készen állnak, bármikor elkezdhetik a fűtést, annak nincs semmi akadálya. Am az emberek, úgy látszik, inkább fagyoskodnak, mert augusztus 1 -Jétől tekintélyes mértékben, 42 százalékkal nőtt a központifűtés- és melegvíz­díj; Talán ezért is kezdemé­nyezték a Földváry téri lakó­telep két tízemeletes OTP-tár- sasházában a lépcsőházi fűtés elzárását. Erről a manőverről a távhőszolgáltatás vezetője is tudott, mert a házak közös képviselői megkeresték, ám fi­gyelmeztetett arra, ilyet a törvény értelmében nem lehet megtenni. Nulla, mínusz egy­két foknál, még nem érződik, ha a lépcsőház fűtetlen, ám erősebb hidegnél igen. S ha ez esetben a lakásokban fűtési elégtelenség mutatkozik, ak­kor azért a vállalat nem tud felelősséget vállalni. H. E. Kivétel — üzemzavarkor Ütboníási tilalom Tavaly decemberben dön­tött úgy a városi tanács vég­rehajtó bizottsága, hogy a téli időszakban — november else­jétől március elsejéig — az útburkolatok felbontására csak rendkívüli esetekben kerülhet sor. Utasította a városi utak fenntartóját, a műszaki osz- tályt; hogy bontási engedélyt csak üzemzavar esetén adjon ki. Ez az utasítás természete­sen erre az éj're is érvényes — amennyiben az új önkor­mányzat nem dönt máskép­pen. Hostesslányok kegyeiben... Aki szobára megy, az nem köteles táncolni A szexpiac se különbözik jelentősen más kereske­delmi formáktól. Lehet csak úgy mellesleg az utcán kínálni az árut vagy kisebb központokban, mondjuk presszókban, a konkurenciával együtt, némi választé­kot is nyújtva. Esetleg kimondottan ilyen célra létesített „áruházakban”, ahol még a csomagolás is kifogástalan, is a végén precíz számlát kapunk. A szex adás-vételnek talán minden nagyobb településen megvannak a színterei, for­mái, s aki akarja, megtalálja. A Váchoz hasonló kisvárosok­ban elsősorban a kocsmázó közönség, amelynek többnyire nincsenek, nem is lehetnek különösebb igényei. Be kell érniük lezüllött, ápolatlan partnernőkkel, akik egy kis italért sok mindenre kapha­tók. Szűkebb környezetük jól ismeri és kihasználja őket, ugyanakkor nem tartja sok­ra. Lámpák nélkül Hol vannak már a régi, messzi fényű piros lámpás há­zak, ahová a szigorú erkölcsű időkben befizették a 18 éves fiatalembert, miután köhécsel- ve elszívta első szivarját, le­gyűrte az első pohár pálinkát. A férfivá avatásnak ma már nem élnek ezek a hagyomá­nyai. Egyszerűen nincs, rá szükség, hiszen a tizenévesek közül sokan már jóval koráb­ban találkoznak a fenti dol­gokkal, minden ceremóniát, ünnepélyességet nélkülözve. Anélkül, hogy bárkinek is ajánlani akarnánk, nem hall­gathatjuk el, hogy egyre több e régi, klasszikus szolgáltatá­sokat nyújtó vállalkozás kez­jBeszélgetés a kórház leendő vezetőjével Az iréalmasok városunkban Hónapok óta beszédtéma Vácon, hogy az irgalmas rend visszakéri, illetve visz- szakapja a főtéren* lévő kórházat, amely jelenleg a Szőnyi Tibor Kórház bel­gyógyászati osztályának ad otthont. Erről lapunk teg­napi számában már hírt adtunk. A betegápoló ir­galmas rend Vác városi kór­házának, a hírek szerint, már kinevezett igazgatója is van. A hírekben Szabó Ferenc­nek, a Magyar Máltai Szere­tetszolgálat váci irodavezető­jének neve szerepel... — Igazak-e a hírek? — for­dultunk kérdésünkkel az érintetthez, Szabó Ferenchez. — A rend tartományfőnöke eljárt az illetékes főhatósá­goknál, hogy mielőbb újra birtokba vehessék tulajdonu­kat. a kórházat. Mivel a rend feloszlatása után már a rend- tagok megfogyatkoztak, kevés a novicius és nem rendelkez­nek a szükséges anyagiakkal sem, a rendfőnök atya hosz- szas tárgyalások után engem, a szeretetszolgálat váci egy­házmegyei vezetőjét bízott meg a kórház ügyeinek vite­lével és későbbi vezetésével. Ez következett abból is, hogy mindkét szervezet azonos hit­alapon nyugszik és egy a hivatása: a beteg emberek gyógyítása, a szegények istá- pölása. — Mit jelent a betegek és a dolgozók számára, hogy egy­házi-rendi irányítás alá ke­rül a kórház? — A betegek számára leg­feljebb pozitívumokat jelent­het, megrázkódtatást nem. A kórház a katolikus egyház lelkisége alapján, az irgalmas rend útmutatása szerint fog működni és gyógyítani, ter­mészetesen vallási és faji ho­vatartozásra való tekintet nél­kül ... — A betegeknek tehát nincs okuk aggodalomra. És az ott dolgozóknak? — Nem kell tartaniuk at­tól, hogy munkanélkülivé vál­nak. A rend követelményei kemények, de korrektek. Aki ezeket elfogadja és teljesíti, annak nincs oka aggodalomra. Nem követelünk aktív hit­életet, a lehető legjobb vi­szonyt szeretnénk a váfosi kórházzal, a mentőszolgálattal, a Vöröskereszttel és minden olyan szervezettel, amely a betegek érdekeit szolgálja. — Milyen elképzelései van­nak a kórház működtetésére, vagy egyelőre az indulásra? — Az ingatlan átadásáig a megbízatásom csak erkölcsi. A koncepció természetesen már megvan, számítok a vá­ci „máltaiak” segítségére, lel­kes, önkéntes munkájára. A kórházat egy főorvos, egy fő­nővér és egy gazdasági vezető irányítaná, én, a Máltai Sze­retetszolgálat képviseletében, a koordináló munkát végez­ném. Ha szükségesnek látszik, akkor a zavartalan munka érdekében, pályázatot írnánk ki orvosi és nővéri állásokra még indulás előtt. Ha sikerül, három Mercedes mentőautó is segíti majd a tevékeny­ségünket, a lelki segítséget pe­dig a lelkészektől várjuk be­tegeink számára ... B. J. dődött. Az ősi mesterség úgy látszik nem halhat ki, bár a törvények nem támogatják, ellenkezőleg, tiltják az üzlet­szerű kéjelgést. Erről sajátos véleménye van annak a har­mincon inneni fiatalember­nek, aki többek között a szexpiacon is vállalkozik. Szerinte egyszerűen elfelejtet­ték törölni ezt a passzust. A Dunakanyar egyik leg­szebb részén működő éjszakai bárban találkoztam vele és természetesen a lányokkal is. Kilenc óra előtt néhány perc­cel érkeztek Budapestről. Ház­tól házig szállítják őket, s nemigen jártak a környéken nappal. Teljesen idegenek a faluban. Az őket fogadó őszi sötétségből, mint tengerből szállnak partra. A kicsiny, tük­rös falú bárban már otthono­san mozognak: Helló! Meg­jöttünk. Kézitáskáikban fölte­hetően az éjszaki munkaru­hák és kellékek. Adnak ma­gukra. Amikor átöltözve visz- szatérnek a bárba, már rafinált csipkékben, testhez simuló melltartókban, izgató haris­nyatartókban vannak. A neon­lila fényben villognak a fog­sorok, világít a fehér száj­rúzs. Nem először A zene is készenlétben áll, de sokáig csak a házigazdákat szórakoztatja. Jóval 10 óra után érkezik az első három vendég. Húsz év alattinak lát-< szó srácok, akik már nem először szórakoznak itt. Ta­lán helyiek, s yha igen, akkor1 különleges dolog, hogy been­gedték őket. — Ez a bár zártkörű. El kell fogadnia mindenkinek. Csak azokat engedjük be, akik tudnak és akarnak kul­turáltan szórakozni — mond­ta a fiatal vállalkozó. — Meg­jelent nálunk a falu egyik „milliomosa”, és be akarta bi­zonyítani, hogy neki itt is mindent szabad. Virtusból be­törte az egyik tükröt, hőzön- gött. Mi inkább lemondunk az ilyen vendégekről, és sze­rencsére meg is tehetjük. So­kat fektettünk be * itt a be­rendezésbe, és a kiadásaink is magasak, hiszen béreljük ezt a helyiséget. De inkább kivá­runk. Nem szeretnénk kocs­mává zülleszteni. Tudja, a pénz önmagában nem boldo- git. Való igaz, néhány vendéggel beérik, de azok aztán fizes­senek. A belépő háromszáz forintja talán a legkisebb be- vétél. Az italon, a fogyasz­táson van az üzlet. Egy po­hár whisky például hatszáz ... De kit érdekel itt .az ital? Lényegre! Igen, igen, kedves olvasó. Nos, amint belépnek a. vendégek, táncosnők jelen­nek meg, és erotikus mozgás­sal okoznak csupán szem­mel élvezhető gyönyöröket. Ha kellő számú italt fizetnek a hölgynek, sőt helyi szokás szerint egy-egy ötszázast is dugnak a bugyijába, a vendég mellé ülnek, és kedvesek ve­lük. Aki nem ismerné ezt a szokást, azt a főnök saját pél­dájával figyelmezteti. Így legalább ő is letudja az az­napi gázsit fejenként két , öt­százassal. A „lényeg” azon­ban nem itt történik, és főleg nem a táncosnőkkel. A ma­gyarázat egyszerű, a parket­tén mindig lennie kell vala­kinek. Aki szobára mçgv, an­nak nem kötelessége táncol­ni. ö csak hostesskedik. A 18 éves Bea, aki aznap este a „szobás” vendégekre várt, részleteket is mesélt. Először is azt, hogy „nyugis’’ munkának tartja az itteni fel­adatokat. A napi ezer forin­ton felül saját zsebére dolgo­zik. A vendég külön tételként fizet a szobáért, és külön a hölgy kegj eiért. — Először egy peepshow-ban dolgoztam. Ott meztelenül kellett táncolni, a férfiak pe­dig kis ablakon át külön-külön fülkékből néztek. Ez Auszt­riában volt. Aztán egy topless- bárban. Nagyon szeretem csi­nálni. Tudja nem elég jól mozogni, izgatóan kell, bele­adva sok erotikát. — Ügy mint ő? — kérde­zem a tőlük karnyújtásnyi­ra hullámzó és a tánc közben vetkőző lány felé nézve. — Igen, ő jól csinálja, de van akinek még bele kell jönni. Ha akarja megmutat­hatom, amit én tudok, igaz, ne­kem ma nem kellene táncol­nom. Hosszú az éjszaka — Nagyon jó lesz — egyez­tem bele. Közben a három fiatalember maga közé ültet­te a táncosnőt, és újabb italt rendeltek, természetesen a hölgynek is. Mi pedig tovább beszélgettünk. Bea elmondta, hogy az összes lány, aki ma este ott van, végzettsége sze-' rint ápolónő. De nem lát je­lentős különbséget tanult mes­tersége és a gyakorolt között, — Ugyanúgy. jövök ide is dolgozni, mint régen a kór­házba. Azt is szerettem esi nálni, de itt sokkal többet ke­resek és izgalmasabb. Két kérdés között odaadóan figyelt, aztán amikor már be­szélgetésünk csevegéshez kez­dett hasonlítani, némi re­ményt láttam a szemeiben, ekkor megkérdezte, akarok-e még valamit? Miután közöl­tem, hogy azokról az intimi­tásokról nem fogok meggyő­ződni, amelyekről csak oda- fönn a szobában lehet, még utoljára leverte a hamut a cigijéről, és elbúcsúzott. Ismét a főnök ült le hozzám. Elmondta, hogy körültekin­téssel válogatták a lányokat, akikért garanciát vállalt az impresszáriójuk. Ez annyit je­lent, hogy finom, szófogadó nők, akik pontosan járnál dolgozni is. Egyszóval lehet számítani rájuk. Azért már a bár vállal felelősséget, ho"v a betegségeket garantáltan távol tartsák. Éjfél körül újabb három vendég érkezett, de még min dig nem a bejelentett társa­ság. Hosszú még az éjszaka, amelynek titkait nem lehet feltárni egészen egy ilyen fu­tó látogatáson. Amikor kiléptünk a mes­terséges környezetből, egy vi­dám vizsla ugrált körül. Oda- kinn a kapunál a portás nem bírta tovább a hideget, behú zódott egy autóba. El kell vi­selnie. ez a munkája, a fa­lu pe^ig békésen alszik. Dudás Zoltán Koch Aurél játékai Amit látni szeretnénk Azt hiszem, minden Váchoz hasonló város örülhetne, ha lenne egy Koch Aurélja. Egy olyan polihisztor művésze, aki minden kiállításán tud vala­milyen meglepetéssel szolgál­ni. Aki bemutatkozott már bábtervezőként, színpadmű­vészként, díszlettervezőként, festőként, képgrafikusként, fa­szobrászként. Aki „az a to­vább játszó felnőtt gyetek, aki hatvanhárom évesen is hisz a sokféleség egységében, akiről nyugodt szívvel azt mondhat­juk, homo ludens, a játékos ember”, állította róla Németh Péter Mikola, legújabb kiállí­tásának megnyitóján. Egy játékos embert pedig nem lehet megunni. Egy játé­kos művész sokadik kiállításá­ra is érdemes elmenni, mert a látogató számíthat rá: valami újjal, meglepővel biztosan ta­lálkozik. E sorok írója most, utólag szégyelli kishitűségét. Koch Aurél kiállítására menet azon töprengett, miről tud majd be­számolni azután, hogy cikkek, szakírók munkáinak tucatjai foglalkoztak a sokoldalú mű­vész tevékenységének szinte minden szakaszával, oldalá­val ... Ez a Madách galériában megnyílt kiállítás tulajdon­képpen az életmű keresztmet­szetét kívánja bemutatni: a színháztervezőt makettjein ke­resztül, a díszlet- és bábter­vezőt tévéprodukciókhoz ké­szült műveivel, mesefiguráival, könyvborítók tervezőjét, a gra­fikust, a kolaristát. De mind­ezek mögött — mint művésze­tének értője és művésztársa, Németh Árpád megfogalmazta — a festőt... Aki persze ezen a kiállí­táson is új oldaráról mutatko­zott be. Pontosabban, két új oldalát mutatta meg: tájkép­mozaikjaival azt, hogy mi­ként tud a realizmus és az absztrakció határán egyensú­lyozni, váci látképeivel pedig, hogy világot tud teremteni. Olyan világot, ami szintén egy határon mozog: a valóság és a mese, a jelen és a múlt határán. E látképek, anzik­szok egy soha nem volt Vácot varázsolnak elénk, talán olyat, amilyet látni szeretnénk, amelyben jelen van a megszé­pült múlt és az a világ, ahol élni szeretnénk ,.. Megnyitója befejezésekép­pen Németh Péter Mikola va­lami ilyesmire kérte a mű­vészt: „játszd el azt, hogy tudsz még nekünk játszani” — ám azt hiszem, - Koch Aurélnak ezt nem kell elját­szania: ő valóban tud játszani. (Borgó) Nem csak fillérekkel Saját javukra tévednek A kereskedelemről, a keres­kedői magatartásról már sok írás jelent meg. Nem vagyunk hozzászokva az udvariasság­hoz, a készséges, pontos ki­szolgáláshoz, s ezt nemcsak az élelmiszerboltokban tapasztal­juk, hanem már a piacokon is. Ahol ahelyett, hogy örülnének a vevőnek, immel-ámmal szol­gálnak ki. Először szidtuk az állami kereskedelmet, de a tapasztalatok azt mutatják, Hogy egyes magánkereskedők, kft.-k vagy szövetkezetek ál­tal üzemeltetett boltokban nem mindig arra törekednek, hogy színvonalasan, s ponto­san számolva szolgálják ki a vevőt. Néhány példával magam is tudok szolgálni, ám azért nem nevezem néven az üzleteket, ahonnan keserű szájízzel tá­voztam vagy távoztak ismerő­seim, mert még az antireklám is reklámnak számíthat ma­napság. Az egyik nagy élel­miszerboltban már két ízbén csaptak be, illetve másodszor nem sikerült, mert résen vol­tam. Egyik esetben a húsz de­ka közepes „árfekvésű” szalá­miért a dupláját fizettem, s hogy valami nem stimmel, ar­ra már csak otthon — az el­fogyasztás után — a még meglévő papíron feltüntetett ár újraolvasásával jöttem rá. Ám ugyanebben a boltban ké­sőbb üvegeket is váltottam vissza, s ha a pénztárnál előt­tem nem reklamál egy hölgy, hogy húsz sörösüveget adott vissza, s a számlán csak 35 forint szerepel, akkor magam sem kezdek számolni. De el­kezdtem, s kiderült, hogy az összeadásban, ami a számla hátlapján szerepelt, 10 forint­tal tévedtek — természetesen saját javukra az átvevők. S ez nem elég: a minap a városban egy forgalmas helyen lévő üzletbe látogattam el, ahol meglepődtem, milyen ol­csó áron, mindössze 20 forin­tért juthatok új konyharuhá­hoz. El is vettem mindjárt a polcról hármat, még tízért matricát, ám a pénztárosnő közölte: a konyharuha 33 fo­rintba kerül. Tétováztam, hi­szen más összeg volt kiírva, s hogy végül nem az utóbbit számlázták, csak az éppen odaérkező boltvezetőnek kö­szönhettem. Ezek az esetek, azt hiszem, nem egyediek, hanem nap­jainkban szinte mindenkivel megesnek, aki vásárol. Lehet, hogy nem mindig tudatos, csak éppen az eladók, pénz­tárosok figyelmetlenségéből fakad. Ám a vevőnek nagyon fájó — főleg a gyakori ár­emelkedések miatt —, hogy nem bízhat senkiben, állan­dóan résen kell lennie. A rossz tapasztalatok arra késztethet­nek. hogy még az is gyanússá válik, aki azt nem érdemli meg. H. E. A kőszentek visszatértek (Fejér Ferenc rajza)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents