Pest Megyei Hírlap, 1990. szeptember (34. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-15 / 217. szám
10 1990. SZEPTEMBER 15., SZOMBAT Modellértékű minősítés Például a magyarok A Lengyelországban bekövetkezett és most az NDK- ban is közelgő gazdasági katasztrófából kiviláglik, hogy a tervgazdaságról a piacgazdaságra való átmenet gyorsán végrehajtott és elsietett koncepciói zsákutcába vezetnek. Nem lehet felszabadítani az árakat és bevezetni az ország fizetőeszközének átválthatóságát, ha a gazdaságra továbbra is monopolisztikus viszonyok jellemzőek, vagyis egynéhány olyan óriásvállalat teremti elő az árukínálatot, amely megszabja a piaci feltételeket — s ennek folytán diktálja az árakat. Az sem tűnik célravezetőnek, ha gyorsan átválthatóvá teszik az ország valutáját. E lépés megtétele előtt végre kellene hajtani az állami vállalatok átgondolt magánkézbe adását. Prof. Friedrich Levcik, a Bécsben működő nemzetközi Gazdasági összehasonlító Tudományok Intézetének igazgatója úgy véli, hogy Magyarország választotta a piacgazdaság felé vezető legkedvezőbb utat, mert Budapest átgondoltan és fokozatosan, de nem késlekedve halad előre. Pr,ága ezzel szembe,n az állami támogatás radikális felszámolását tervezi alapos előkészítő fázis nélkül. Magyarország, Csehszlovákiával ellentétben, csupán felére kívánja csökkenteni az állami támogatásokat három év alatt. Csehszlovákia gyorsan be akarja vezetni a korona konvertibilitását, ami valószínűleg igen alacsony „egyensúlyi árfolyam” kialakulásához vezet majd, s túlzott mértékben meg fogja drágítani a behozatalt. Magyarország e téren is szerényebb, és nem akarja olyan gyorsan bevezetni a forint átválthatóságát. Magyarország a külkereskedelem liberalizálását sem elhamarkodottan hajtja végre: behozatalának egy részét még mindig nem liberalizálta. Az NDK-ban a határ teljes megnyitása viszont azt eredményezi, hogy a nyugati termékek tönkreteszik a belföldi gyártókat. Magyarország legfőbb problémája az óriási mérvű eladósodottság. Az ország adósság- állományát nyilvánvalóan csökkenteni kell a hiteltörlesztések egy részének elengedésével, mert különben nem nyílik mód a reform sikeres továbbvitelére. Budapestnek sikerült ugyanakkor „kapitalista” elemeket bevezetnie számos ágazatban: a bank- rendszer egyre fontosabb szerepet játszik. A magyar lakosság már hozzászokott ahhoz, hogy a piacgazdaság bevezetése ármódosításokkal, vagyis drágulással és munkahelyek megszűnésével jár. Csehszlovákiában ezzel szemben még mindig ingerülten reagál a lakosság az élelmiszerárak emelésére, holott ezt messzemenően ellensúlyozzák személyenként havi 140 korona támogatás folyósításával. Magyarországnak ezenkívül sikerült messzebb jutnia a privatizálás terén. Csehszlovákia viszont még a kezdet kezdeténél tart. Csehszlovákiában gyakorlatilag nem létezik magánszektor, Magyarországon viszont már évek óta szorgalmazzák e szektor kialakulását. Prága egészen az 1989 decemberi vértelen forradalomig az ortodox tervgazdaság modelljét érvényesítette, Magyarország viszont már 1968 óta különböző gazdasági reformokat Vezet be. Prága sokat tanulhatna a magyar tapasztalatokból. Csehszlovákia viszonylag csekély mérvű eladósodottsága jelentős előnynek bizonyulhat ezenközben. (Megjelent a Die Presse című lapban ) Nálunk mostanában privatizációról, sőt sok esetben reprivatizációiról beszélnek, a vállalkozásszervezés terén azonban változatlanul alig történik valami. Ebben mind a politikusok, mind a közgazdászok, mind pedig a múltból örökölt tudatunk hibás. A politikusok szempontjai érthetőek, hiszen csak a tulajdonjuttatást tekintik az érintettek a politikusok ajándékának. A vállalkozó mindig azt érzi, hogy eredményét maga érdemelte ki. Ehhez járul az is, hogy mai politikusaink nagy többsége az elmúlt évtizedek során annyira ki volt szorítva a közéletből, hogy most nem rendelkezhet kellő tapasztalatokkal. Nagyobb a közgazdászok felelőssége. A szocialista rendszer hibáját nem a vállalkozások, hanem a tulajdon felszámolásában látják. Múlt századi irodalmi forrásaik alapján túlértékelik a tulajdonosi érdekeltséget, és ebből fakadónak tekintik a vállalkozói képességeket. Ezt a logikát nem igazolja a történelem. Mégis ez a hiba jellemzi mind a marxista, mind a polgári közgazdaság-tudományt. Az egyik a tulajdon felszámolásában látta a megoldást, a másik szentként ragaszkodik hozzá ott is, ahol maga sem alkalmazza. Érdemes ebből a szempontból először megnézni az európai gazdasági civilizáció kialakulásának útját. A nyugat-európai feudális rendszer annak a jobbágyformának köszönheti létrejöttét, hogy a jobbágyokat nem is tulajdonosokká, hanem gazdaságilag viszonylag önállókká tette. önállóságukból fakadt aztán sok évszázad után. hogy tulajdonosokká váltak. Méghozzá jó tulajdonosokká, mert előtte megtanultak önállóan gazdálkodni. A nyugat-európai kapitalizmust sem a tulajdonosok hozták létre, hanem a vállalkozók, akik a vállalkozásaik révén lettek tulajdonosokká. Az kivételnek számított, hogy a feudális földesurak is vállalkozókká váltak. Erre a legkevesebb példát éppen Európa keleti felében lehetett találni. A kapitalizmust azok a kéres- kedők hozták létre, akik a viszonylag kevés és korlátozott tulajdonukkal vállalkozásba kezdtek. Lényegében ezt még markánsabban mutatja a hazai történelem : Fordítva kell végigjárni A privatizálás zsákutcái Nálunk többek között azért is hiányzott a vállalkozói szellem a nép körében, mert nem volt nyugati értelemben vett szabad jobbágyságunk. A magyar etnikum urakból és szolganépből állt, magyar polgárságról alig lehetett beszélni, főleg nem a kereskedő- és iparosvárosokban. Nálunk évszázadokon keresztül azokból lettek a vállalkozók, akik vagyontalanul települtek az országba, akik vagyon és társadalmi előjogok hiányában kénytelenek voltak vállalkozni. Fokozatosan ezek lettek a legnagyobb tulajdonosok. A régi tulajdonosok fel is izgatták mindig ellenük a nyomorban élő tömegeket. Az elmúlt évtized tömeges polgárosodása sem a tulajdon alapján jött létre, hanem annak köszönhetően, hogy a minden tulajdont magának kisajátító állam gazdasági nehézségei elől menekülve megengedte a vagyontalanok vállalkozásait. Hazánkban világméretekben szinte páratlan szélességű vállalkozás alakult ki, ami a számukat illeti. Elsősorban azért, mert a megélhetéséről egyre inkább mindenkinek magának kellett gondoskodnia. Ezek a spontán kisvállalkozások aztán elkezdték szülni a kistulajdonosokat. Sajnos ez a spontán folyamat ugyan nagyon széles társadalmi bázist teremt, de spontán módon nem, vagy csak nagyon lassan hozhatja létre a társadalom számára elengedhetetlen kis- és középvállalkozásokat. A közvélemény tulajdonigénye természetes. Az egyén mindig azt hitte és fogja hinni, hogy jó vállalkozó lenne, ha lenne ehhez megfelelő vagyona. Aíci pedig fázik a vállalkozástól, az a vagyonától remél nyugodt, vállalkozási- izgalmaktól mentes életet. Szembe kell fordulni tehát mind a spontán politikai ambíciókkal, mind a tudományos mezbe öltöztetett szakmával, mind a közvéleménnyel. Ezt követeli meg most a társadalom érdeke. Vegyük tudomásul, hogy a tulajdonosokból Még nem tudni, ki fizeti JÖN A MUNKANÉLKÜLISÉGI ADÖ? Nyugat-Európában a legnagyobb szervezettel a munkanélküliséggel foglalkozó hivatalok rendelkeznek. Ezek teljesen elkülönülnek az állami társadalombiztosítási rendszertől, s általában alkalmazottaik száma is meghaladja az előbbi létszámát. Ez a biztosítási forma mindenhol kötelező, a munkanélküli-járulék befizetése azonban a legkülönbözőbb variációk szerint történhet: fizetheti a munkáltató, az alkalmazott vagy mindkettő megosztva. Az alapelv — s ez a közös bennük —, hogy a befolyt pénzösszeget elkülönített alapba gyűjtik, s felhasználásáról háromoldalú bizottság dönt: a munkáltatók, a munkavállalók és az állam megbízottai. Az alaphoz a kormány, a költségvetés nem nyúlhat. A magyar gazdaságnak a közeljövőben tömeges munka- nélküliséggel kell szembenéznie. Ennek mértékére vannak borúlátó és még borúlátóbb becslések. Akadnak, akik még azt sem tartják kizártnak, hogy a hazai munkanélküliség megközelítheti a Franco-rezsim utáni-nagy privatizációs hullám 16 százalékos mértékét. Spanyolországnak annak idején — gondjait enyhítendő — a Közös Piac jelentős pénzbeni segítséget nyújtott (az átképzési központok fenntartási költségeinek egy részét még ma is ők fizetik). Magyarország nem számíthat ilyen nagymérvű támogatásra. Magunknak kell megoldanunk ezt a problémát, ami — mint az a dr. Munkácsy Ferenccel, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetőjével folytatott beszélgetésünkből kiderült — nem egyszerűen gazdasági kérdés. @ Nemrég felröppent a hír, miszerint a Munkaügyi Minisztériumban tervezet készül a munkanélküliség anyagi hátrányainak biztosítási elvű kompenzálására. Milyen kérdéseket mérlegeltek ennek kidolgozásakor? — Az állami költségvetésben eddig is létezett a munkanélküliség hátrányainak enyhítésére elkülönített alap. Ez 1990-ben 5,5 milliárd forintot tesz ki. Az idei év az első, amikor valóságos munkanélküliséggel kell szembenéznünk. Ennek tudható be, hogy az erre a célra betervezett idei források fél év alatt kimerültek. © Hogyan ■ kerülhető el, hogy a tömegessé váló munkanélküliség társadalmi konfliktusokhoz vezessen? — A munkanélküliség természetszerűen magában hordozza a társadalmi elégedetlenséget. A terheken, az elégedetlenségen csak enyhíteni lehet, és kell is. Gazdasági oldalról megközelítve a kérdést, két lehetőség van: az aktív és a passzív probléma- kezelés. Az aktív kezelés a munkahelyteremtést, átképzést stb. jelenti, tehát az állam törekszik a munkanélküliség csökkentésére, illetve megelőzésére. A passzív kezelés segélyek fizetését jelenti és a reményt, hogy a magánszféra képes lesz előbb-utóbb felszívni a munkaerő-fölösleget. A két verzió között — ame- . lyek természetesen át is fedhetik egymást, például munkahelyteremtő magánberuházások adókedvezménye révén — az anyagi lehetőségek döntenek. Vagyis esetünkben, ha nem teremtünk többletforrást, marad a passzív megoldás. & Milyen pénzügyi következményei vannak ennek a megoldásnak? — A munkanélküli-segély, a hozzá kapcsolódó közterhekkel, alig-alig marad el egy aktív kereső fizetésétől. (Igaz, van egy „apró” különbség: a munkanélküliek — általában önhibájukon kívül — nem termelnek jövedelmet.) A kevésbé költséges megoldások esetén jövőre 25-30 milliárd forintra lenne szükség erre a célra. $ Hogyan prognosztizálja ön a várható munkanélküliséget? — Pontos adatokat nem tudok mondani. A munkanélküliek aránya az év végére várhatóan eléri a két százalékot, de bizonyos vagyok abban, hogy jövőre ez a szám megduplázódik. A kérdés vizsgálatakor azonban nem csak a gazdasági szempontokat kell figyelembe vennünk. 0 Kifejtené ezt bővebben? — A társadalom tűrőképessége korlátok közé szorítja a munkanélküliséget. A politikának tudnia kell. hogy meddig „engedheti a gyeplőt”, amit persze sokféleképpen lehet fogni. Elképzelhető például, hogy a versenytárgyalásokon csak az nyerheti el az üzleteket, aki megőrzi a munkahelyeket. De az sem elképzelhetetlen, hogy a kormány a politikai stabilitás fenntartása érdekében kompromisszumokra kényszerül... Ma Magyarországon 20-30 százalékosra tehető a vállalatokon belüli túlfoglalkoztatottság. Jó példa erre, hogy a pécsi uránbánya iránt érdeklődő ír vállalat szakemberei első sétájuk után kijelentették : a jelenlegi létszámot legalább a felére kell csökkenteni. Ha egyszerre sok ember kerül az utcára, annak beláthatatlan következményei lehetnek. ® 4z első félévben hazánkban csökkent az ipari termelés, a munkanélküliség pedig még gyorsabban nőtt. Megengedhetjük-e magunknak azt a luxust, hogy a termelésfnöve- kedés) egyik fontos tényezőjét mind alacsonyabb szirtien használjuk ki? — Ma már az ember és a gép nem egyszerűen és nem azonnal konvertálható termelési tényezők. Egykor lapáttal építettek autópályát, ez ma már nem megy. Q Az említett 25-30 milliárd forint munkanélküli-segély előteremtéséhez javasolták a 43 százalékos társadalombiztosítási és a tízszázalékos nyugdíjjárulékon felüli négyszázalékos plusz levonást, azaz a munkanélküliségi adó bevetését Mi van ezzel? — Ez még csak tervezet. amelynek lehet, hogy minden sorát átírják az egyeztető tárgyalásokon. Az, hogy ezt ki fizeti — a munkáltatók-e vagy az alkalmazottak, esetleg a költségvetés, továbbá, hogy megosztják-e a terheket, s ha igén, milyen arányban —, még nem dőlt el. Egyetlen dolog biztos: a piacgazdaságokban kialakult normák szerint kívánjuk kezelni a munka- nélküliséget, amihez sok pénz kell, méghozzá minél gyorsabban. H. A. egyáltalán nem biztos, hogy vállalkozó lesz, méghozzá jó, a sikeres vállalkozó azonban mindig kiváló tulajdonossá válik. Arra van tehát szükség, hogy szinte mindenki számára biztosítsuk a vállalkozás lehetőségét, aztán a sikeres vállalkozás forrása lehessen a tulajdonszerzésnek. A vállalkozói szellemű országokban is a lakosság legfeljebb harmada akar vállalkozó lenni. Ennek is legfeljebb tizede bizonyul alkalmasnak arra, hogy jó középvállalkozó, s ez- rede, hogy nagyvállalkozó legyen. Az Egyesült Államokban évente százezrek kezdenek kisvállalkozásba, ezeknek a fele az első évben csődbe jut. Pedig ott a vállalkozásnak sok nemzedéken keresztül tartó tradíciója van, ott mindenki tanulhat a mások tapasztalataiból, ott segít a tapasztalt bankrendszer. Ezen túl még az is jellemző, hogy a sikeres vállalkozók többsége is előtte néhányszor már kudarcot vallott. Könnyű csupán ennek fényében belátni, hogy micsoda társadalmi veszteségekkel járna az, ha előbb tulajdonlásról gondoskodna a társadalom, hogy a tulajdonosok majd aztán vállalkozókká váljanak. Mindezek alapján az lenne a helyes, hogy milliók számára biztosítsuk a másodgazdálkodás és százezrek számára a vállalkozás lehetőségét, hogy ezekből szelektálódjanak ki aztán a megfelelő tulajdonosok., Ne tulajdonosztogatással, hanem a vállalkozások élénkítésével kezdjük! A mi jelenlegi viszonyaink között az eladás is osztogatás, hiszen a kis- és középvállalkozásokba adandó állami vagyon értékének még századára is nehéz hirtelen kellő vásárlóerőt találni, nemhogy a nagyobb felére. A kereslethiányos viszonyok között való erőltetett értékesítés pedig nem más, mint osztogatás. Mi á háború után már csináltunk egy rettenetesen elhibázott tulajdonváltoztatást, most ne essünk a másik végletbe, mert ennek nem lesz a korrekciójára lehetőség. A tu- .lajdon korlátozott, azt nem lehet igazságosan elosztani. A vállalkozási lehetőség ehhez képest korlátlan. Akkor járunk el a köz érdekében jól, ha azok lesznek a tulajdonosok, akik jó 'vállalkozóknak bizonyultak. Ismét, mint annyiszor, csak arról van szó, hogy fordítva kell valamit végigjárni, mint ahogyan nekifogtunk. Kopátsy Sándor Boldog emberek üres kamrája Kinek a földjén járnak? „Az FKgP két vezetője (két nemű) összeborult a WC-ben, — sikoltotta nem is egy lap, apellálva az olvasók egy részének fölületességére- Mert ugyan ki hiszi el két épeszű emberről, kiknek nyilván saját külön „ vrodaszQ,bájuk Ván> hogy a nyilvános WC-t hasz-, nálja ilyen célra?” Olvasom ezeket a sorokat a Kis Újság e heti vezércikkében a Kisgazdapárt országos központjában, ahová sajtótájékoztatóra hívtak tegnap. S amely irodaházban — ahol az épeszű embereknek külön irodájuk van — minden ajtón piros betűs fölirat tudatja, hogy kopogás után meg kell várni a „tessék” elhangzását. Bizony nevelni kell az embereket, mert különben még képesek csak „úgy” benyitni egy szobába, nem számolva előre a következményekkel. És nevelni kell az újságírókat is, akik a sajtótájékoztatón kollégájuktól. Ómolnár Miklóstól, a Kis Üjság felelős szerkesztőjétől tudták meg, hogy az ellenőrizetlen tényeket nem szabadna kiteregetniük. Viszont minden esetben meg kellene hallgatniuk az „ellenérdekű felet” is — gondolom, jelen esetben a két vezető férjéről, illetve feleségéről lett volna szó. Bár arra nem derült fény, hogy végül is mi történt a nyilvános vécében, vagy történt-e egyáltalán valami — a Kisgazda- párt vezetőinek erkölcsi fölfogásáról és érzelmi hozzáállásáról bőséges eligazítást kaptunk. A sajtótájékoztatón, amelyet egyébként a párt választási irodája rendezett a „nincs kényes kérdés” jelszó jegyében, a munkaügyi minisztertől, Győriványi Sándortól azt tudhatták meg az újságírók, hogy munkanélkülinek lenni erkölcstelenség. Azt ugyanis csak egy lusta, dolgozni nem szerető, a munkát nem becsülő ember teheti meg nyugodt szívvel, hogy napi nyolc órai utcasöprés helyett, amivel havi bruttó ötezer forintot is besöpörhetne, inkább fölveszi a munkanélküli-segélyt, ami ugyanennyi pénz, viszont nem kell érte semmit csinálni, Ott vannak aztán azok az elvetemült ügyeskedők, mind a 23 ezer, akik fölvették a négy- százezer forint kedvezményes kamatú újrakezdési kölcsönt, s nem átallották belőle fodrászüzletet nyitni, meg még a lakásukat is kifestették, s ki tudja, még mennyi hasznot húztak ebből a kölcsönből. Természetesen mindannyiunk kárára, hiszen majdnem beleroppant az ország. De most mindennek vége. Jön a fog- ,laJkpz,tgtási töyvény„.,alig, fél év múlva el is készül a. minisztérium az előterjesztéssel, s lesz nemulass gz. újrakezdők körében is, a kölcsönt igénylők ezentúl busás kamatot, lesznek kénytelenek fizetni. A szakmunkásképző intézeti igazgatóból lett munkaügyi miniszter nevelesi elképzelései után a téeszelnökből lett földművelésügyi miniszter, a párt elnöke, Nagy Ferenc József fejtette Jii a tárca mezőgazdasági elképzeléseit. Eszerint a legfontosabb, hogy mindennek legyen tulajdonosa, mert a tulajdonlás érzése az az egyetlen olyan érzés, amely békével és boldogsággal töltheti el a kollektív érzéssel megnyomorított embereket. Hogy borral és. búzával ki vagy mi fogja megtölteni a boldog emberek kamráját — erről nem szólt a miniszter. A párt választási stratégiájáról azt tudtuk meg, hogy a kisgazdák tisztességes eredményt várnak, az önkormányzatokat politikamentes testületnek képzelik el, amelynek élén, teljesen mindegy, hogy melyik párt jelöltje nyeri el a polgármesteri tisztet, fő, hogy a helyiek érdekét képviselje. Ennek a depolitizálási törekvésnek a jegyében a Kisgazdapárt nemcsak azokon a helyeken indít jelöltet, ahol létezik a pártszervezet — ez a helységek 60 százalékára igaz —, hanem a pártjuktól mentes falvak egy részét is „gondjaikba vették”. Indítanak Kisgazdajelölteket, koalíciós — többpárti támogatást élvező — jelölteket, s függetleneket is támogatnak. A választások eredménye valószínűleg manipulált lesz, tudtuk meg már tegnap, hiszén a függetleneket valószínűleg minden párt elszámolja magának. De a kisgazdák most sem, ahogy a múlt választás után sem, fognak tülekedni a babérokért, paraszti bölcsességgel hallgatnak továbbra is. Az igazság úgyis kiderül előbb vagy utóbb — ígérte a párt elnöke. Addig is itt van nekünk az erkölcsökéi és fölemelő érzéseket ígérő Kisgazdapárt, amelynek választási jelszava.: Mi a földön járunk! Hogy kinek a földjén, arról paraszti bölcsességgel hallgatnak. J. a.
