Pest Megyei Hírlap, 1990. szeptember (34. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-15 / 217. szám

1990. SZEPTEMBER 15., SZOMBAT %?£Man 3 Ki lesz a polgármester Örkényben? Két esélyes a célegyenesben Örkény, péntek reggel, né­hány perccel 7 óra után. Az ABC-áruház melletti piac sar­kán a választási plakátokat böngészik az emberek. Vitat­koznak: a jelöltek közül kire is kellene majd voksolni... — Én egyiket se választa­nám, mind a két polgármester­jelölt párttag volt, egy tűznél melegedtek — így a sildes sapkás, munkaruhás férfi. — Engem a pártállam nem jó sorsra szánt, ötvenholdas gaz­da voltam, meg azután az 56- os múltam miatt ültem is. Nem velük, nem a jelöltekkel van bajom. A nevemet? Azt ne ír­ja meg. — Az enyémet se — mondja a svájcisapkás másik férfi. — Én a Kovács Istvánra fogok szavazni, mert Bocs József már valakit megfenyegetett a tsz-ben, hogy még a famíliáját is elzavarja majd a faluból. Tudja, a felsége eladta a föl­deket, a téesz földjeit, ami csak bérletben volt a szövet­kezeté ... No hát elmondtam, nem szeretném, ha bajom len­ne, ezért nem mondok ne­vet ... — Az enyém nem titok, öz­vegy Kovács Jánosnénak hív­nak. Csak névrokona vagyok Kovács Istvánnak, de rá fo­gok szavazni. Negyven év alatt senki nem csinált annyit, mint ő másfél évi idejében. Nézze az utakat, a rendelőt is rend­be hozatta. A másik jelölt a pi­acot is el akarja rakatni innen, Kovács meg ragaszkodik hoz­zá. Meg azután neki nem járt házról házra senki... — Ugyan már — inti le az asszonyt egy arra járó kerék­páros —, bedobták az ajánlócé­dulát a postaládába, annak ad­tad, akinek akartad ... — Én meg a Bocs Józsi bá­csira adtam a jelölést, szavaz­ni is rá fogok, mert rendes, művelt, szavahihető ember. Határozott, komoly, a polgár- mesterséghez pedig tekintély kell — vélekedik Ulicska Jó­zsef, a Béke Tsz portása. — Táborokra szakadt a falu? — kérdezem Kéri László vb- titkárt, az Örkényi választási munkacsoport vezetőjét. — Érdekes képet mutat a 4 ezer 970 lelkes községben a je­lölés. Azzal kezdem, a 35 közül 29 név maradt az önkormány­zati képviselő-testületi jelölte­MINDENNAPl KENYERÜNK ARA Most a sütőiparon van a sor Működik az inflációs me­chanizmus. Az étkezési búza hatósági árának januári eme­lése után csak idő kérdése volt, hogy a hatás végiggyű­rűzzön az árrendszer kötöttsé­gei alól részlegesen már fel­szabadított búza-liszt-pékáru- vertikumon. Miután a januári áremelés az idén aratott ke- nyérnekvalóra vonatkozott — minőségtől függően 17, illetve 24,7 Százalékos volt az emelés —, augusztustól-szeptembertől a malomipar átlagosan húsz százalékkal növeli az egy ide­je már szabadáras lisztek árát. Most a sütőiparon a sor. A múlt évi aratósztrájk nyom­dokán most is újabb áreme­lést követelve lendült harcba az általános költségemelkedés­től jövedelmi pozícióját féltő nagyüzemi mezőgazdaság. Ám az új kormány júniusban „visszaverte” a még a régi irányítás ígéreteiből is táplál­kozó támadást. Szeptembertől, miután a kormányzat a ható­sági árformában tartott alap­vető pékáruk — fehérkenyér, zsemle, kifli — árának emelé­sére előterjesztett javaslattal is sikerrel „megbirkózott”, a szabad pályán a sütőipar 13-15 százalékkal növeli a szabadáras portékák árát. A búzaáremelés tovagyűrű­zéséről nehéz hiteles képet ad­ni. Az ország lisztjét a Gabo­natröszt múlt évi szétdarabo- lása után 19 önállósított me­gyei gabonaforgalmi és ma­lomipari vállalat (GMV) őrli. A lisztek önköltségében az alapanyag kétharmad körüli arányt képvisel. A búza drá­gulása — tetézve a gyártási költségek általános emelkedé­sével — eltérő módon érinti a különböző adottságokkal tevé­kenykedő GMV-ket. A sza­baddá vált lisztárak mellett viszont a cégeknek módjuk­ban áll e különbözőségeket áraikban érvényesíteni. így a GMV-k más-más mértékben és más-más időpontokban emelték áraikat. A honi ter­melői lisztárakról ezért ma már csak „tól-ig” határok kö­zött lehet szólni, s az eltéré­sek a kiskereskedelmi forga­lomban levő lisztek esetében még tovább is nőhetnek. Kér­dés, hogy a hazai másfél-két­millió tonnás búzafelesleg, az export problémái és a belföldi fogyasztói jövedelemkorlát mellett milyen piaci mozgások elindítója lehet mindez. A sütőipari pozíciókat per­sze érzékenyen érinti az ön­költségnek mintegy felét kite­vő liszt drágulása. Feltéve, ha nem nyúlnak, mint ahogy te­szik, az áremelés számukra mindinkább kétélű fegyveré­hez. Az állami sütőipar ter­melése ugyanis az elmúlt évek átlagában ütemesen csökken (a kenyéré két-három száza­lékkal, a péksüteményeké öt­hattal), amit a fogyasztói pénz­tárcák kiürülésével magyaráz­nak, mások inkább a magán­pékségek sikerének tudják be. Az elmúlt évtizedek központi fejlesztési politikájának kö­vetkezményeképp létrejött nagy kenyérgyárakat viszont aligha lehet másra, mint tö­megcikkek — fehérkenyér, zsemle, kifli — gyártására használni. Az ország kenyerének javát előállító 38 állami sütőipari vállalat számára — tudtuk meg érdekképviselőjüktől, a Sütőipari Egyesüléstől — a liszt (az élesztő, az energia, az adalékanyagok, a munkaerő stb.) drágulása 1,4 milliárdos kiadási többletet okoz. Ezt a szakágazat tavalyi 1,1 milliár- dot kitevő nyereségéből aligha lenne képes „megemészteni”. A megrendítő hatás kivédésé­re a sütőipar megkísérelte a termelésében jelentékeny súlyt képviselő és ez ideig sem túl jövedelmező fehérkenyér hatósági árát 14,80-ról 16,40- re, a zsemle és a kifli 1,70-es árát pedig 1,90-re „emeltetni”. Máskülönben — hallottuk ugyancsak a Sütőipari Egye­sülésben — a gyártói érde­keltség ezen pékáruk esetében elvész. Száz kilogramm fehér­kenyérre például kalkulációik szerint az eddigi 53 forintos eredménytartalom mellett 130 forintos többletköltség jut ez­után. Termelői körökben ezért is idézik fel mostanában so­kan a fogyasztóiár-kiegészítés évtizedeken át életben volt in­tézményét. (Az árkiegészítés 1983-ban megszűnt, majd 1986-ban rövid időre újra élt, 1987 óta nincs.) Ha a helyzet nem változik, a gyártók kény­telenek a többi termék na­gyobb mértékű drágításán be­hozni az általuk értékesített mennyiség harmadát kitevő hatósági áras pékárukon el­szenvedett veszteségeiket. A jövő zenéje, hogy e kö­rökben mit hoz a küszöbön- álló privatizáció. A kis mal­mok és kis pékségek tömegét nyelte el annak idején az ál­lamosítás s a nyomában járó centralizáció. Ma ezért itt a nagyoké a pálya, s az „akkor nem lesz elég kenyér” — fe­nyegető érvelése minden kor­mányzati ellenállást megtört mostanáig... — ti kéből, ennyien kapták meg az egy százalékot. Tizenöten kö­zülük független jelöltek, hatan az SZDSZ színeiben indulnak. Négy független jelöltet támo­gat az SZDSZ—MDF—FKgP helyi koalíció, három MDF-je- lölt van, egyet állított a Phra- lipe cigányszervezet. — Pol­gármesterjelölt? Kettő akadt: Bocs József, a Béke Tsz be­ruházási vezetője és Kovács István, a jelenlegi megbízott tanácselnök. Mindketten több­szörösét kapták a jelöléshez szükséges 3 százaléknak. Még annyit: az állampolgárok túl­nyomó része személyesen, nyíl­tan, a választási munkacso­portnál adta át jelölését, s kö­rülbelül 10-10 százalék levél­ben, vagy titkosan. A polgármesteri posztra pá­lyázóké a szó. Bocs József: — Engem a há­rom párt helyi szervezetei egyenként kerestek meg, előbb az SZDSZ, majd az MDF, vé­gül a kisgazdák, és sok hely­béli ember. Nem tudtam ne­met mondani, noha nincsenek különös ambícióim. Bár jók az esélyeim, ha nem választanak meg, visszavár a munkám. Ma, pénteken este lesz a gyűlés, ahol bemutatnak mint jelöltet. Igaz, hogy 1963-tól ’88-ig tag­ja voltam az MSZMP-nek, de a közélettől elvonultan éltem az egyszerű emberek életét, nem tudtam igazán azonosul­ni. Úgy lettem párttag, hogy odahelyeztek a tanácsra vb- titkárnak, és ezzel gyakorlati­lag együtt járt a párttagság. Elém tették a belépési nyilat­kozatot és aláírtam. De érzel­mi kötődés nélkül. Vallásos ember vagyok, a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban tanul­tam. — A programom? Olyan légkört szeretnék teremteni, amelyben az emberek jól ér­zik magukat, eredményesen, hatékonyan tudnak dolgozni, amelyben megvan a közrend, e közbiztonság. Zöld utat aka­rok adni a privatizálásnak. í vállalkozásnak. Várjuk a föld­törvényt. Igazi, fejlett szövet­kezetét akarok. A földeladás' Helyi viszonylatban fényiéi magas volt az ár, 10 forin négyzetméterenként. De telje­sen legális ügylet volt, a téesz- közgyűlés döntött az adásvéte­lekről. — A tervek? Szennyvízcsa­tornát szeretnék, bölcsődét, te­lefont, szeméttelepet, kisvágó- hidat és hentesüzletet és szer­vizt, benzinkutat, panziót as M5-ÖS leágazásánál, s rende teremteni a tanácsi kezelési ingatlanok körül, magánkézbe adni azokat. Kovács István: — Nyitót könyv az életem, itt születtem itt nőttem fel, itt dolgoztán régebben a ruházati boltba: eladóként. Azt hiszem, másfé év alatt bebizonyítottam: ké­pes vagyok tisztességesen in­tézni a község ügyeit, s am nagyon fontos: az emberek tá mogatásával és megelégedő sükre. Tagja voltam a: MSZMP-nek, majd az MSZP- nek is, jelenleg párton kívül vagyok, függetlenként indul tam. A fő célom, hogy az ön kormányzati törvény keretei tartalommal tölthessük meg Az alapoktól kell kezdeni min dent: az elmúlt 40 év össze: ügyét újravizsgálni, s csak az megtartani, ami jó volt, a töb bit kidobni. — Sok a feladat. Alig ké szült el az új kollégium, k lehetne használni turisztika célokra. Fejleszteni kellene a; oktatást, nyílhatna magánból csődé, s bár megépült 4,5 kilo méter szilárd burkolatú út több is elkelne. Lezárult a gáz program, de nem a telefonháf- lózat-fejlesztés! Szeyintem is meg kell oldani a szeméttelep és a szennyvízkezelés gondját, s fel kell készülni a magánvál­lalkozások segítésével is új munkahelyek teremtésére. Szeretném, ha a falu minden itt élőnek otthona lenne, ha sok lenne az egyesület, a ba­ráti kör. Az enyém sem cse­kély. Azt hiszem, jó eséllyel in­dulok. Ezért is kezdtem most tanulni az Államigazgatási Fő­iskolán ... Lejegyezte: Vasvári G. Pál — A HÉT HÍREIP—1 VÁRRA VÁRVA Budapest volt a színhelye az európai mikrohul­lámú konferenciának. R Bábolna adott otthont az or­szágos szakszervezeti kerekasztal-megbeszélésnek. 9 Kétnapos nemzetközi konferencia témája volt főváro­sunkban a szolgáltatások szerepe Nyugat- és Kelet- Európa társadalmi fejlődésében. O Lezajlott a KIOSZ átalakuló közgyűlése. Q Nemzetközi technikai kiállí­tás nyílt Pécsett, Kéziszerszámoktól a számítógépekig címmel. $ A hét híre az is, hogy történészek, muzeo­lógusok, régészek háromnapos nemzetközi tanácskozá­son tárgyaltak a középkori várépítészetről. várak falain kívülre szorulva — mert odabenn kellett a hely az uraknak — a szolgáló­népek építették meg szerény hajlékaikat, majd következ­tek a kereskedők, a mesterem­berek az üzleteikkel, műhe­lyeikkel és persze otthonaik­kal ... Állt már, gyarapodott a város. A vár a településnek már csak központja, baj ese­tén menedéke az ott élőknek. A 11—12. században hazánk­ban a várak alkották mind az egyházi, mind a világi köz- igazgatásnak (és hatalomnak) a központjait. Természetes következmény: központjai let­tek a gazdasági, a kulturális tevékenységnek is. A 13. szá­zadból már írásos emlékek maradnak fenn a várak és környékük (civitas) szabadal­mi jogairól, majd a tatárjárás után kerülnek ki a megyei is­pánok (királyi megbízottak) hatásköréből, s kezdik meg lé­tük új szakaszát: o városfej­lődést. A magyar várak leghíre­sebbje a megyében lelhető. Visegrád. Hol jöhet számítás­ba a visegrádi múlt mellett az olyan erősségek sorsa, mint a Váccal szembeni Bolhaváré, az érdligeti Kutyaváré, az el­sőként 1401-ből okleveles em- lítésű Solymár váráé, de akár még Csővár váráé is, amelyet 1448-ban már helyreállítta­tott (!) Ráskay György. Visegrád: fellegvár, alsóvár (Salamon-torony), palota hár­masának csodálatos együttese. Az őserődítményt a 12. szá­zadban építették ki várrá, ám jöttek a történelmi laklik, a tatárok 1242-ben elpusztítot­ták ... Bő egy évtized múltá­val viszont már állt a felleg­vár, messzire látszó bizonyíté­kaként annak, miként hirdeti hatalmát a hatalom, s egyben miként félti-védi-óvja azt. Ügy látszik, a hatalom termé­szete az évszázadok alatt nem sokat változott... hiszen még a múlt század második felé­ben is nagy buzgalommal emelték hazánkban a várfala­kat, igaz, akkor már csak ka­tonai erődítések céljára. Péter, 1225-ben Visegrád várnagya — és egyben Pilis vármegye főispánja — már felpanaszolja urának az enge­detleneket, amint ezt tette 1461-ben Csőri Miklós is, Cső­vár kapitánya, úgy vélve, a legfelsőbb akarat majd enge­delmességre bírja az ellenke­zőket. Mi módon? Sejthetjük. Talán abból is, hogy már 1240-ben királyi rendeletet kellett kibocsátani (IV. Béla) a vár(szolgáló)népek megtold- hatatlan kötelességeiről, ter­heik ugyanis elviselhetetlenné sokasodtak kisebb és nagyobb parancsolóik kéftye-kedve nyomán. Arra persze csak a kort kutató szaktörténész tud­na felelni, mi volt — ha volt — az eredménye a királyi akaratnak... Burgfriede. Ezt, azaz várbé­két óhajtott századokon át az alattvaló, tehát azoknak a sza­bályoknak az összességét, amelyek meghatározzák, kinek mi a kötelessége, s kinek mi a joga. Manapság sem lenne fe­lesleges egy ilyen burgfriede némely „várakban” ... mert, amint eleink tartották, egy szikra várat gyújthat. Akik ezt nem tudják, azt sem értik, hogy azé a vár, kié a mező. Persze el ne feledjük, nyúl- vitéznek bokor a vára, ámde ne tegye ez elbizakodottá a parancsolókat, mert baj a vár­ban bízni, nem katonáiban. Új erősségekre, várakra várva va­jon ma kinek mi jut e bölcses­ségekből az eszébe?! Eleink ugyanis azt is tudták: a böl­csesség vénebb a visegrádi várnál, a butaság meg Attila sátránál... Mészáros Ottó Gyermekkezek remeke a homokvár. Áll is, míg nem jön egy kamasz, s lakli lép­tekkel szétdúlja. Kicsiben a történelem. Mert mennyi re­meke állt a felnőttkezeknek! S morajló csatákban miként dúlták szét azokat marcona laklik, ilyen-olyan vitézek. Messzi-messzi időkben élt elő­deink is már erősségekben, várakban vélték megőrizni, megtartani biztonságukat. A múlt század közepén a törté­nészek a megyében hat ún. pogányvárat (honfoglalás előtti erősséget) tartottak szá­mon: Bag, Gomba, Jenő, Sar­lósár, Tete, Tinnye. A kutatá­sok újabb másfél évszázada tovább gyarapította a sort. Fény derült a váci pogányvár létezésére, Tápióbicske hatá­rában a hármas földvárra — a területnek ma is Várhegy a neve az alföldi községben! —, a solymári, a tápiósági, a pé- celi erősségekre ugyancsak rá­leltek a kései utódok. S ha például tudjuk, hogy a gombai leletek a pogányvárak régé­szeti kincsei között előkelő helyet foglalnak el, ha azzal is tisztában vagyunk, hogy a váci pogány várat Varázshegyi Gusztáv irányításával kutat­ták meg, akkor már némi kós­tolót kaptunk abból a sejtel­mes világból, amely csupán a megyére korlátozottan is, a várakban, s a várak körül lé­tezett. A vár a város csírája. Püs­pöki és királyi — megyei — Záporozott az ügyvéd káromkodása Szerencséden flótások? Pénteki számunkban Ké­részéletű plakátok címmel kö­zöltünk írást arról, hogy el­maradt a nyilvánosság a Zsámbéki művelődési házban tartott bírósági tárgyaláson. Egy négytagú banda ügyét tárgyalták, akik ez év február­jában betörtek a helyi ABC- áruházba. A tolvajokat meg­hallotta a közelben lakó Kiss Miklós ácsmester, értesíteni próbálta a rendőrséget, ám a betörők észrevették. Kegyet­lenül megverték, megrugdos­ták és még át is hajtottak volna rajta gépkocsijukkal, ha nem feküdt volna olyan vészesen közel a falhoz. A zsámbékiakat érthetően fel­kavarta. megrázta az eset, az elkövetők borzalmas brutali­tása, kíméletlensége. Nem ők kérték a helyszíni tárgyalást, hanem a bíróság. így volt praktikus, hiszen dr. Versits Piroska bíró látni akarta a helyszínt. Tehát a zsámbéki tárgyalás célja nem a példastatuálás, pláne nem a vádlottak pellengérre állítá­sa volt. Magam egészen más ügyben járva Zsámbékon jutottam el a művelődési házba, ahol ak­kor már több mint egy órája kitartóan várakozott néhány tucatnyi ember. A bolthajtá­sos, öreg épület előcsarnoká­ból kihúzódtak a napra a vá­rakozók. — Ez küldött el minket a ... .-ba — mutat egy divato­san sportos öltözetű fiatal nő­re az egyik várakozó. — Va­lamelyik bandataghoz tarto­zik. Ezek szedték le a tár­gyalási plakátokat. Amaz meg — int egy középkorú asszony felé — azt ordítozta, hogy miért nem nyújtottunk elsőse­gélyt a sebesült embernek. Tudja, annak, akit az ő fia összevert. Vékonyka kis asszony — első pillantásra inkább kamasz­fiúnak nézné az ember — bo­gárfekete szemű kislánnyal a karján jön ki a házból. Le­lerakná a kicsit, az azonban fáradt. Dél felé jár az idő és ők már reggel kilenckor ott voltak, hogy láthassák a bizo­nyítási eljárásra kikísért vád­lottat. Nincs tömeg a művelődési ház előtt. A tárgyalásról ki­rekesztett több mint száz zsámbéki hazament, de időn­ként jön valaki megérdek­lődni, tart-e még a tárgyalás, lesz-e ítélethirdetés, és ha igen, nyilvánosan-e. így azután, amikor végre ebédszünetet rendelnek el odabent, és azzal jönnek ki az ügyvédek, hogy kettőkor ítélethirdetés lesz, percek alatt összeverődik a nép a művelődési ház előtt. Aki tűd, elszalad enni va­lamit. A vádlottak nem akar­nak ebédelni, inkább a csa­ládtagokkal váltanak pár szót. A családtagok összeve­rődnek az előcsarnokban, ahová most már sok zsámbé­ki is behúzódik, hogy az el­sők között mehessen majd be az ítélethirdetésre. Anyák, élettársak, barátnők, testvé­rek, nem tudom, csak sejtem. Félhangosan beszélgetnek, el­szántak és ellenségesek. Külö­nösen a nők. Egyikük azon­nal „kiszúr”. Hangosan, hogy én is halljam, tesz egy meg­jegyzést rám a mellette álló nőnek. Hirtelen túl hűvösnek találom az előteret, kimegyek a napfényre. Zeng a tér. Az egyik vádlott ügyvédjétől han­gos, aki fennhangon magya­rázza: kisstílű bűnözők ezek, szerencsétlen flótások, akik csak azért loptak, hogy legyen mit enni a családnak. Az em­berek döbbenten állnak, szól­ni sem tudnak. Ök ismerik a sértettet, tudják, hogy egy hónapig feküdt kórházban. Meg azután mindenki nehe­zen él mostanában, az ABC-t mégis legföljebb havonta egy­szer fosztják ki. Inkább arról beszélgetnek, hogy az ügyvédek mire is épí­tették fel a védelmet. Neve­zetesen, hogy a betörésnek nincs köze a verekedéshez, ez két ügy. így a lopás lopás ma­rad és nem rablás lesz, amely sokkal súlyosabb kategória. Ezek persze csak feltételezé­sek, hiszen senki sem hallot­ta a védőbeszédeket. A bíró, dr. Versits Piroska kiküldi a kiskorúakat, mielőtt ítéletet hirdet. A karonülő gyerekekkel a nők beállnak az ajtóba. Hallani akarják az ítéletet, hiszen a párjukról van szó. Csoportosan elkö­vetett rablás és súlyos testi sértés miatt mérik rájuk a fegyházbüntetést. A másod­rendű vádlott nyolc és fél évet, a többiek több mint hat évet kapnak. Az ötödrendű, szabadlábon védekező orgaz­da egy év két hónappal meg­ússza, és két évre a kiskeres­kedői engedélyét is bevonják. Az anyák csendben sírnak, az egyik menyasszony hango­san zokog. A nagy hangú ügy­véd bejelenti, felmentésért kí­ván fellebbezni. A vádlottak arcát nem látom. De fejtar­tásukból ítélve farkasszemet néznek a törékeny bírónővel. A zsámbékiak csendben vo­nulnak ki a teremből. A nagy hangú ügyvéd dúltan tá­vozik, miközben minősíthetet­lenül káromkodik. A sértett nem jött el az ítélethirdetésre. M. K.

Next

/
Thumbnails
Contents