Pest Megyei Hírlap, 1990. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-30 / 203. szám

1990. AUGUSZTUS 30., CSÜTÖRTÖK NEM KÖNNYŰ MANAPSÁG ÜRES ZSEBRŐL FIZETNI Egyensúlyban a városi háztartás Hol az egyik, hol a másik helyi tanácstól kapjuk mosta­nában a meghívót. Számokkal megtűzdelt tájékoztatót mellé­kelnek a borítékban arról, hogy alakult a félévi gazdál­kodásuk. Ez annak a bizonyí­téka, hogy a közigazgatás szakemberei teszik a dolgukat, egyáltalán nem hanyagolva a munkát amiatt, hogy alig egy hónap múltán új önkormány­zati testület szabja meg a fel­adataikat. Többségük úgy sá­fárkodik a polgárok vagyoná­val, hogy számít a jövőre, igyekszik azt anyagilag meg­alapozni. Dunakeszi pozíció Németh Zoltánné, a Duna­keszi Tanács pénzügyi osztály- vezetője : — A helyzethez képest jók a város anyagi kondíciói, nem kell attól tartani, hogy a most kiegyensúlyozott városi ház­tartás az év végéig felborul. Hacsak... No de ez már az általános gazdasági helyzettől függ, hogy az úgynevezett makroszférában nem törté­nik-e valami váratlan. Az idei költségvetés elő­irányzata 527 millió 533 ezer forint Dunakeszin. Ez azt je­lenti, hogy ennyi bevételből lehet gazdálkodni, ennyit lehet kiadni iskolák fenntartására, orvosi rendelőkre, szociális otthonokra, utak, parkok kar­bantartására, városfejlesztésre, utcai közvilágításra és min­den egyébre, ami egy har­mincezer lakosú településen pénzbe kerül. Az első félév bevételi terve eddig 66,7 százalékos arány­ban teljesült, tehát bőven megvolt a fedezete minden tervezett kiadásnak. Más kér­dés, mit lehet számításba ven­ni, miről kell lemondani a ter­vezés időszakában. Ha valaha, •akkor ma igazán realitásérzék szükségeltetik a kalkulációk készítésekor. Ez a követelmény a jövőben még nagyobb lesz. Futhatnak a pénz után A vállalatoktól érkező hoz­zájárulás gyérül, a központi támogatás Dunakeszin főleg a körzetinek szánt, de elsősor­ban városi és megyei forrá­sokból épült gimnáziumra. Ezzel nem kis gondja volt a testületnek, mivel az első kivi­telező időközben csődbe ke­rült. Az Integrál Betéti Kft. helyett a Duna Epszolg. Kis­szövetkezet fejezte be az épít­kezést. A válságba került cég többmilliós adótartozást ha gyott maga után. Követelni követelhet rajta a tanács is eleget, csak kérdés, hogy be tudja-e hajtani. Tény, hogy miattuk tizenötmillió forint áthidaló hitelt kényszerültek felvenni ahhoz, hogy most szeptemberben megnyithassák az új középiskolát. A tehát megszüntették, de volt aki az 1938-as, 89-es tar­tozását nem fizette be. Ezt Németh Zoltánné szerint igaz­ságtalannak tartja a tanács a kötelességüket teljesítőkkel szemben. Tehát utólag be fog­ják hajtani az adósoktól a pénzt. Az egyéb adók viszont rendes ütemben érkeztek. A jövedelmek után 248 millió fo­rintot könyvelhettek el, az úgynevezett normatív fejkvó­ta 102 millió forintot jelentett. Az egészségügyi intézmé­nyek fenntartása 59 millió fo­rintba kerül egy ekkora vá­rosban, mint Dunakeszi. Eh­hez az idén még 6 milliót kel­lett hozzátenni, mivel a szak­terület dolgozói béremelésben részesültek. — Mibe kerültek, mibe ke­rülnek majd a népszavazások, választások? — No igen — bólint a pénz­ügyi szakember. — Erre meg­kapjuk mindig a külön támo­gatást, ám a valóságban so­hasem annyiba kerül a dolog. Bizonytalan prognózisok — Itt volt legutóbb a köz- társasági elnök választásáról szóló voksolás. Túl a szerve­zéssel járó munkán, ez a köz­ponti számítások szerint is 253 ezer forintba került volna a mi városunkban. Ennyi pénzt kaptunk rá, ám a kiadásunk 357 ezer forint volt. Ez a té­tel minket terhel, kiadási többlet, amiből deficit lehet­ne, ha nem gazdálkodnánk úgy, hogy helyrebillentsük a mérleget. — Szóval, az egész esztendő egyensúlya biztosított? — Annak látszik. Meg kell azonban mondani, hogy ma nagyon nehéz gazdálkodni. Sok a váratlan körülmény, a hirtelen változás, a költségnö­vekedés. A pénz viszont kevés. A tanács próbál vállalkozni. Szorongatja saját vállalatát, a költségvetési üzemet, hogy minél jobb nyereséggel, minél olcsóbban dolgozzék. Kovács T. István A büntetett előéletű Keller Gyula múlt év nyarán a gyömrői Tó vendéglőben ösz- szeverekedett egy férfival. Egyik szemtanú szólt a rendőr járőrnek, hogy intézkedjen, ami meg is történt. Az illető, talán már el is felejtette a dolgot, amikor több mint egy fél évvel később a Tó ven­déglőben ismét összetalálkoz­tak. — Megismersz? — kérdezte Keller, majd feleletet sem várva, elégtételt vett magá­nak. Ököllel arcul ütötte a feljelentőt, aki fejjel a beton­ra zuhant, majd vérben fekve a földön maradt. Keller to­vább ütlegelte, és a vendéglő közönsége csak akkor sietett az áldozat segítségére, amikor a támadó már továbbállt. A sérültet kórházba szállí­tották, s mint kiderült, élet- veszélyes fejsérülést szenve­dett. Keller Gyula hazatérve mosakodni kezdett, és utasí­totta az élettársát, hogy mos­sa ki a vért a ruhájából. Ám eközben megharagudott az asszonyra, akit törülközővel fojtogatott és összevert, úgv, hogy súlyos sérülést szenve­dett. A Pest Megyei Főügyészség egy rendbeli életveszélyt oko­zó és egy rendbeli súlyos testi sértés elkövetésével vádolja a büntetett előéletű Keller Gyu­lát. Ga. J. ÚJ UTAKON A FÓTI GYERMEKVÁROS Tanulás után szolgáltatás Megkezdődött a visszaszámlálás a fóti gyermek városban Is az új tanévkezdéshez. Az egykor 900, ma 530 gyermeket gondo­zó intézmény alapos átalakítás előtt áll, melynek szele érinti a gyermekváros általános és középiskolájában tanulók és ok­tatók munkáját. Milyen nehézségek előzik meg a szeptemberi első tanítási napot, és mitői lesz új ez a tanév? E kérdésekre kerestünk vá­laszt először az általános is­kolában, ahol jelenleg üres az igazgatói szék, most pályázat útján keresnek szakembert. Mindettől függetlenül zök­kenőmentesnek ígérkezik itt a tanévkezdés. Üjdonság, hogy negyedik osztálytól angol nyelvet is oktatnak. Jó ötlet, hogy a tanórák után a vállal­kozói szemléletre nevelés cél­jából a gyerekeknek munka­lehetőséget biztosítanak. (Pél­dául gombatermesztés.) A középiskolában Kaudersz- ki Zsuzsa igazgató elmondta, hogy a gyermekvárosban a szakmunkásképzőben festő­mázoló, nőiruha-készítő és kő­művesszakmát oktatnak, a szakközépiskolában pedig óvó­nő- és autószerelő-képzés fo­lyik. Ami komoly gondot okoz, az a tankönyvhiány. Ta­valy az autószerelő-osztályok­nak — mind a négy év­folyamban — nem tudták be­szerezni a legfontosabb három szakkönyvet. Idén megismétlő­dött a helyzet, de kiegészült azzal, hogy az első, második, harmadik osztályok számára nincs irodalomkönyv, az első osztályokban hiányzik a törté­nelem meg a második, negye­dik osztályban a fizika. A női­ruha-készítők mindhárom év­folyama nélkülözni kényszerül a legfontosabb szakkönyvet. Ezekből a tárgyakból viszont az idén is kell majd szakmun­kásvizsgát tenni vagy érett­ségizni, tehát a pedagógusokra hárul a feladat, hogyan old­ják még a tankönyvhiány okozta nehézségeket. Szerencsére a személyi és tárgyi feltételek jók a tanév­Országos áruházlánc farmereknek Örkény közelében az első Űj típusú mezőgazdasági áruházláncot épít ki az Agro- tek Mezőgazdasági Termelő­eszköz-kereskedelmi Vállalat. A tervek szerint — amint Fe­hér Ákos Tamás vezérigazgató elmondta — ezek a farmer­áruházak komplex szolgálta­tást nyújtanak majd, hogy ki­elégítsék a környékbeli me­zőgazdasági kisüzemek és kis­termelők igényeit. Nem csupán a gazdálkodás­hoz szükséges gépeket, eszkö­zöket , forgalmazzák, hanem táppal, vetőmaggal is ellátják a gazdákat, sőt az általuk megtermelt áruk felvásárlá­sára, átvételére is berendez­kednek. Emellett a farmer- áruházakban bankhálózat is működik majd, ahol a terme­léshez szükséges eszközök vá­sárlásához hitelt nyújtanak. Jogsegélyszolgálattal, vállalko­zási és szaktanácsadással is se­gítik a gazdálkodókat. Az első ilyen áruházat az M5-ÖS út mellett, Örkény kö­zelében adják át, várhatóan a jövő év tavaszán. Mozi 30-án háromnegyed 6 és 8: Holt költők társasága (színes mb. am. film). 31-én háromnegyed 6 és 8: Titkok háza (színes, mb. am. kri­mi), szeptember 1—2-án fél 4: Lu­das Matyi (szines magyar rajz­film), 1—2-án háromnegyed 6 és 8: Good bye, Emmanuelle! (színes francia erotikus film), 3-án há­romnegyed 6: Szappantolvajok (színes olasz vígjáték), 3-án 8: Rendőrsztori (szines hongkongi krimi), 4—5-én háromnegyed 6 és 8: Furfangos gályarabok (színes olasz kalandfilm). Dabas, Autós: Augusztus 30-án 9: Saigon — A tiltott zóna (szines mb. am. krimi), 31-én—szept. 2-án 9: Micsoda nő! (színes mb. am. vígjáték), 3—5-én 9: Csőre töltve (szines, mb. am, bűnügyi vígjá­ték). Érd, Autós: Augusztus 30—31-én 9: Segítség, felnőttem! (színes mb. am. vígjáték), szept. 1—2-án 9: To­tal recall (Az emlékmás) (színes mb. am. sçi-fi), 3—4-én 9: Csőre töltve (színes mb. am. bűnügyi vígjáték), 5-én 9: Lévv és Góliát (színes mb. francia vígjáték). Gyál, Dózsa: Augusztus 3!-én ' fél 6: Bízzál bennem! (színes am. bűnügyi vígjáték), szept. 1-jén fél 6: A bankár (szines mb. am. kri­mi), 2-án fél 6: Én vagyok a szomszédom (színes csehszlovák vígjáték), s-án fél (!: Lölcöttek (szines mb. am. vígjáték). Nagykáta, Rákóczi: Augusztus 30—31-én 6: Kötéltánc (szines am. krimi), szept. 1—2-án 0 és 8: Erik, a viking (szines mb. angol vígjá­ték). 3-án 6 és 8: Magánbűnök, közerkölcsök (szines olasz—ju­goszláv). Ócsa. müv. ház: Augusztus 31-én fél 6 : Saigon — A tiltott zóna (szí­nes mb. am. krimi), szept. 1-jén fél 6: Lambada, a tiltott tánc (szí­nes am. táncfilm), 2-án fél 6: Vak végzet (szines mb. am. kaland­film). Pomáz, Szabadság: Augusztus 3i-én 6: Good bye, Emmanuelle! (színes francia erotikus), szept. l-jén 6: Az országút fantomja (szines mb. am. krimi), 2-án S: ... És Isten megteremté a nőt (szí­nes mb. am. erotikus), 3-án 6: A rendőrsztori folytatódik (szines hongkongi krimi). Ráckeve, Autós: Augusztus 30— 31-én 9: Gyerekjáték (színes mb. am. horror), szept. 1—2-án 9: Fur­fangos gályarabok (színes olasz kalandfilm). 3—5-én 9: Micsoda nő! (szines mb. am. vígjáték). Szentendre, Autós: Augusztus 30—szept. 2-án 9 : Micsoda nő ! (szi­nes mb. am. vígjáték), 3—5-én 9: Kedvencek temetője (szines mb. am. horror). Szentendre, Dunakorzó: Aug. 30- án 5 és 7: Good bye, Emma­nuelle! (szines francia erotikus), 31- én 5 és 7: Fekete mágia (szines mb. am. krimi), szept. 1—2-án 3: A császár pékje (szines mb. cseh­szlovák mesefilm), l-2-án 5 és 7: A menekülő ember (színes am. sci-fi) 3—4-én i és 7 : Tremors (szines am. sci-fi). 5-én 5 és 7: Lángoló Mississippi (színes mb. am. film). Szigetszentmiklós, Kossuth: Augusztus 3l-én 6 és 8: Lángoló Mississippi (színes mb. am. film), szept. l-jén 6 és 3:, 2-án 6: Papa. én nő vagyok (színes mb. am. víg­játék). 3-án 6 és 8: Bestseller (szí­nes mb. am. krimi). 4-én 6: Fer­geteges középcsatár (színes olasz vígjáték). Százhalombatta, müv. közp. : Szept. 2-án 7: Az emlékmás (To­tal recall) (színes mb! ara. sci-fi), 3—4-én 7: Csőre töltve (színes mb. am. bűnügyi vígjáték). NEM VAKREPÜLÉS - TIPPRE MENNEK Betörők fosztogatják a templomokat római katolikus templom plé­bánosa tett feljelentést a rendőrségen. Elmondta, hogy a templomot feltörve és ki­fosztva találta. Eltűnt 17 da­rab kegytárgy, melyek értékét együttesen 600 ezer forintra becsüli. Szerepel köztük a fő­oltár szekrényéből eltűnt monsfcrancia, továbbá ostya­tartó; misézőkehely és a plé­bános misézőruhája is. Felis­merné valamennyit, ha előke­rülnének, hiszen 25 éve végzi munkáját ezekkel a holmik­kal. Oláh Antal elmondta azt is, hogy néhány nappal a betörés előtt, április 28-án délután felfigyelt két sötét ruhás fia­talemberre az utcán. Egyikük levizelte a templom falát, amiért figyelmeztette. A két sötét ruhás ekkor gyorsan el­tűnt. A tisztelendő ezután a templomba belépve látta, hogy valaki vagy valakik megpró­bálták a perselyt feszegetni, de feltehetően megzavarták őket. Másnap, a vasárnap dél­előtti misén is tapasztalta, hogy néhány fiatalember reni­tens magatartásával zavarta a hívőket. Feltételezhető, hogy ekkor tartottak terepszemlét... A bejelentést követő napon budapesti rendőrjárőrök fel­figyeltek egy társaságra, akik a Kecskeméti utcában egv sze­mélygépkocsiról nagy halom kegytárgyat pakoltak az utca kövezetére. Szobrok, kelybek és egyéb holmik kerültek vol­na éppen egy engedéllyel ren­delkező kiskereskedő tulajdo­nába. amikor a rendőrök iga­zoltatták az eladókat. Rövide­sen azt is sikerült tisztázni, hogy a kegytárgyak egy része a dunakeszi Jézus Szíve- temvlomből származik, azok közül valók, melyeket előző napon vittek el az akkor még Napirenden vannak a temp­lombetörések, kapós cikk lett a kegytárgy a piacon. Pest megyében és a fővárosban 1989 novembertől 1990. ápri­lisig 55 templomot — többsé­gük római katolikus — törtek fel és fosztottak ki a bűnö­zők. Esetenként óriási értékek kerülnek ily módon ismeret­len helyekre. A feltételezések szerint a szálak gyakran külföldi mű­gyűjtőkhöz vezetnek, akik sok pénzt fordítanak ezekre a vá­sárlásokra. A kezük azonban tiszta marad, hiszen ők nem közvetlenül a betörőkkel, ha­nem a láncolat túlsó végén álló műkereskedőkkel vannak kapcsolatban. De hallottam olyan ismert hazai művészről is, akinek a hagyatékában templombetörésből származó kegytárgyak szerepeltek. KEGYTÁRGYAK AZ UTCA KÖVÉN Kétségtelen tény, hogy a műértőnek aligha tekinthető, alacsony iskolai végzettségű bűnözők szinte mindig a leg­értékesebb holmikat viszik el a templomokból. Ahogy mon­dani szokás, nem vakrepülést végeznek, hanem biztos tipp- re mennek. Idén május 3-án a rendőrök őrizetbe vettek egy négytagú társaságot, akik közül hár­man: Czauner Gyula. Ádám Bertalan. Koczka János bün­tetett előéletűek. Negyedik társuk; Tuboly István most első alkalommal került össze­ütközésbe a törvénnyel. Je­lenleg is mind a négyen előze­tes letartóztatásban vannak. Az őrizetbe vételük előtti napon Oláh Antal, a dunake­szi Jézus Szive elnevezésű ismeretlen tettesek. A beveze­tőben említett négytagú társa­ságot ekkor őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba kerültek. Hárman közülük beismerő vallomást tettek. A gyanúsí­tottak között első helyen sze­replő Czauner Gyula tagad. Állítása szerint a kegytárgya­kat nem betöréssel szerezték, hanem ő vásárolta egy isme­retlen személytől. Társai azonban részletesen előadták a történteket, misze­rint Ádám Bertalan verte be az ablakot, majd felfeszítették az egyik oldalajtót is, és így jutottak be Dunakeszin a templomba. Czauner Gyula szedte össze és csomagolta a fehér miseruhába az ellopott kegytárgyakat. Ezután gépko­csin távozva, az útjukba eső egyik újpesti vendéglőben pa­radicsomlét és vodkát, a má­sikban sört fogyasztottak. Másnap szállították megbe­szélés szerint a kereskedőnek az árut. LETÖRT AZ ARANY FÉLHOLD Egyikük felesége azt is előadta, hogy a templomból származó két aranyozott tálcát félretette magának, mondván, hogy szépen mutatnak majd a poharak alatt. Ezeket a hol­mikat azután önként átadta a rendőröknek. A dunakeszi templomból származó monst- ranciát (becsült értéke 300 ezer forint) egy fürdőköpeny­be csavarva a lépcsőházban rejtették el. A kegytárgyról letört egy arany félhold, amit egyik bűnöző magánál tartott. Ezt a rendőrségen, kihallga­táskor egy óvatlan pillanatban feldobta a szekrény tetejére, utólag azonban ez is előke­rült. Az említett társaság egyéb­ként több más templombetö­rést is elismert. Ők fosztották ki a főváros IX. kerületében az Örökimádás-templomot, ahol március 26-ára virradó éjjel két alkalommal is jár­tak. A VII. kerület egyik templomában ugyancsak két­szer voltak. Kifosztották to­vábbá a fővárosban a Villányi úti, a Béke téri és a Horváth Mihály téri katolikus templo­mot, a fasori evangélikus egyházközséget és a Damja­nich utcai lelkészi hivatalt. Az ürömi templombetörés is az ö balhéjuk volt, ÖT CSAK BELEKEVERTÉK Czauner Gyula augusztus 29-én ügyvédje jelenlétében kihallgatásra jelentkezett, Bá- der László főhadnagynál a Pest Megyei Rendőr-főkapi­tányságon. Végigültem a 40 éves, többszörösen büntetett férfi kihallgatását, aki válto­zatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy ö ártatlan. Egyébként egy másik betöréssorozat miatt is folyik ellene eljárás. Állítása szerint társai őt csak belekeverték ebbe az ügybe. Czauner jól használja a szak- kifejezéseket, úgy tűnik, ala­posan ismeri a büntető tör­vénykönyvet. Egyébként július 29-én fal­bontással megpróbált meg­szökni a BRFK fogdájából (társai a budaörsi fogda la­kói), de elkapták, amikor a tetőn mászott. Nagy gyakorla­ta van az ilyen és ehhez ha­sonló akciókban. Néhány év­vel ezelőtt egyszer már meg­szökött a börtönből, és csak több hónap után sikerült el­kapni. Czauner Gyula tagad, de társai elmondják az ő szerepét is. A kihallgatás végén kattan a bilincs a kezén, majd visz- szakísérik a fogdába. A templomfosztogatók ügyé­ben tovább folyik a büntető- eljárás. Gál Judit- el jelentő a betonon A bosszúálló fojtogatott kezdéshez, újrafestett, megszé­pült tantermekkel várják a diákokat. Amitől eltérő az idei tanév, az az, hogy a termelői, vállalkozói szellem beépül az iskolai oktatásba. Négyfős cso­portok az iskola szervizében autójavítást, -szerelést vállal­nak, természetesen oktatói irá­nyítással, felügyelettel. Az így szerzett jövedelem egy része az iskolát, másik része a diá­kokat illeti. Hasonlóan más szakmunkástanulók esetében is, akik külső megrendeléseket teljesítenek, például lakásokat festenek, felújítanak, vagy ruhákat varrnak. Mindenkép­pen életrevaló ötlet, mert az iskola szolgáltatást nyújt a környékbelieknek, és a be­vételből emelni tudja a kép­zés, az oktatás színvonalát. II­* letve olyan kereseti forráshoz ' juttatja a diákokat, amit ők a szaktudásukkal szereznek í tisztességes munkával. Mindez az életre nevelést szolgálja, hi­* szén a gyerekek megtanulnak i gazdálkodni a pénzükkel. i Idén a kőművestanulók kis- > iparosok mellett töltik gyakor- 3 latukat, az első éves festők- pedig új, saját tanműhelyben 1 gyakorolhatják szakmájukat.- A tanulmányi eredmények elő­* segítésére új ösztönző rendszert 'J vezetnek be októbertől, ami e pénzjutalommal párosul. Ko­- rábban is volt gépjárműveze- s tő-képzés a gyermekvárosban, 1 de csak elméleti oktatás. Idén t megvalósul a gyakorlati kép­* zés is saját tanpályán. Y Létrejött tehát Foton egy " többfunkciójú iskolatípus, 2 amely, figyelembe véve a gyer- a mekváros adottságait, élet­- képes lehet, s a példa köve­- tésre érdemes. Virág Márton

Next

/
Thumbnails
Contents