Pest Megyei Hírlap, 1990. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-25 / 199. szám
' EGYÜTT AZ UTAKON AZ ÚTZNFORM JELENTI Tóth Tibor jelenti: az autópályák közül az M3-ason a hatvani csomópontnál felújítják a főváros felé vezető oldalon a hidat. Emiatt a forgalmat a Gyöngyös felé vezető oldalra átterelik. A lezárás miatt a városból nem lehet felhajtani az autópálya {óváros felé vezető oldalára. Országszerte tartanak a mezőgazdasági munkák. Emiatt a főutak nagy részén feloldották a mezőgazdasági jármüvek forgalmára vonatkozó tilalmakat. Egyre több helyen kell számítani arra, hogy ezek az olykor elég lassan haladó jármüvek torlódásokat okoznak. Augusztus 29-töl teljesen visszaadják a forgalomnak az 55-ös főúton a bajai Duna-hidat, ezáltal megszűnnek a napközbeni és éjszakai forgalomkorlátozások. Nagymarosnál útépítési munkákat végeznek a 12-es főúton. A munkálatok miatt a forgalmat terelöútra irányítják. A hétvégén a megyében elsősorban a Dunakanyarba vezető 2-es és ll-es főúton lesz erősebb a forgalom, de sokan mennek majd a 6-oson és a 70-esen, illetve a 30-ason és az 51-esen, a kiskertek és üdülők, valamint a vízpartok felé. A nyáron ez az utolsó hétvége az iskolakezdés előtt, ezért ezt használják ki a legtöbben. Az autósok vigyázzanak az iskoláskorú gyerekekre is az utakon. KÁTRÁNYBAN AZ ELSŐBBSÉG Megyénk közlekedésbiztonsági szakemberei szerint szomorú módon növekszik az elsőbbségadás elmulasztása miatt bekövetkezett balesetek száma, kimutatható, hogy az elsőbbség meg nem adásából történő balesetek jelentős része a hibázó vezető téves előnyérzetére vezethető vissza. Ilyen — félrevezető — információk lehetnek, ha az alárendelt helyzetben lévő úton élénkebb a forgalom, villamos közlekedik rajta, épp a kereszteződés közelében kiszélesedik, egyenesen halad tovább, míg a másik kanyarodik. Ezek a tényezők szinte minden vezetőben megerősítik az elsőbbségi helyzet tudatát, amit a forgalmi jelzések olykor már nehezen helyesbítenek. Hasonló a helyzet akkor is. ha az alárendelt útvonal jobban meg van világítva, mint a főútvonal. LAS VEGAS AUTÓJA n« mérföldé, sebességgel száguldani, s közben ti hangszóróból hallgatni 2100 wattos hangosítással Mozart Kis éji zenéjét. Mindez előfordulhat Las Vegisban, ahol a szórakoztató-elektronikai vásáron mutatták be a fentieket produkáló Gemballa Mirage sportkocsit. A Pioneer Electronics cég színes televízióval és kazettás magnóval Is felszerelte ezt az autót, nyilván arra gondoltak, hogy ne unatkozzon a vezető útközben. A FRANCIA POSTÁSOK AUTÓJA Egy francia feltaláló kilenc évvel ezelőtt szabadalmaztatott egy üzemanyag-megtakarító készüléket, amelyet a francia posta 6000 levélhordó kocsiján igen jó eredménnyel alkalmaz azóta is. A számításoik szerint átlagosan 14 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak a- találmányt hasznosító járművek. A mérnök-feltaláló nemrég újabb találmányt dobott a piacra: egy kis számítógépet, amely az indítómotor megfelelő pontjaira kapcsolva fejti ki hatását. Lassuláskor, lejtőn azonnal kikapcsolja a motort, ám elegendő rálépni a gázpedálra ahhoz, hogy a motor újra felpörögjön. A zsebkönyv nagyságú készülék városi forgalomban, gyakori dugókkal számolva akár hatvan százalékkal is csökkentheti a fogyasztást, de még autópályán, egyenletes ütemben haladva is tíz százalék körüli megtakarítás érhető el alkalmazásával. OPEL A FINNEKNÉL IS Uusikaupunkinak hívják azt a finnországi helységet, ami megfelelhet a mi Szentgotthárdunknak: skandináv nyelvrokonaink a fent említett — s még egyszer le nem írt — helyen építenék fel a maguk Opel-üzemét. Igaz, a messzi északon nem a Kadett és a Vectra szerelésére vállalkoznak, hanem az Opel Manta nevű borzalmas erejű aszfalthasítójának utódját, a kétezer köbcentis Calibrât gyártanák, mégpedig már 1991-t5I. A Calibráról egyébként annyit, hogy felülről csepp alakúnak, oldalról ék külsejűnek tűnik, belseje luxusautóra, mencttulaj- donsága sportkocsira emlékeztet, s bár vagy hét másodperccel hamarabb éri el a száz kilométeres sebességet, mint a Lada, országúti fogyasztása (hiteles!) adatok szerint 6.1 liter. S ha valaki felpörgeti 115 lóerős motorját a 203 kilométer órás végsebességre, hogy meg is tudjon állni, olyan fékberendezés áll a rendelkezésére, amely a gyengébben fékezett keréktől a fékerőt a másik kerékre viszi át, s természetesen arról is elektronikus blokkolásgátló gondoskodik, nehogy megcsúsz- szon az autó. ^0VD,un*c 0 **es* Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács támogatásával készült i __________ ■ J ó utat, balesetmentes közlekedést kíván: Tóth Béla Endre Pc*:i mejjTei invázió az élvonalban Kézilahdás körforgás . Szemben: a gödi Szegvári a GSC II. ellen (Vimola Károly felvétele) Átszervezték a kézilabda-bajnokságot. bővült a mezőny. Az NB I/B küzdelmeit két férfi- és női csoportban rendezik. A férfiaknál a Pilisvörösvár, a nőknél a Váci Forte az újonc. Az NB II-ben négy-négy csoport van. A Gödöllő. s a Váci Izzó férfi-, a Göd és a Veresegyüáz női gárdája most jutott fel. A Pest megyei csapatok. NB X B. Férfiak. Keleti csoport: Fót. Dunakeszi. Ceglédi Közgép. Nyugati csoport : Pilisvörösvár, Dunai Kőolaj. Nők. Kelet: Váci Forte, Gödöllői SC, Csepel Autó. NB rí. Férfiak. Északnyugat: Szitás Menti Tsz SE. Váci Izzó, VOSE, Gödöllői SC. Délkelet: Gyömrő. Nők. Északnyugat: Veresegyház, Pilisszentiván, Pemü, VOSE. Északkelet: Göd. Bizonyára nem csak a csoportbeosztások érdeklik a kedves olvasókat, hanem az is, mi minden történt az elmúlt felkészülési időszakban az egyes megyei csapatoknál. Ezért igyekeztünk minél több információt megszerezni. A férfiak között a legnagyobb ugrást a Dunai Kőolaj korábbi trénere, Németh Sándor „követte” el. Igaz, ő már korábban a női válogatottnál is menedzserkedett, de azért NB I-es csapatot edzeni mégis csak más. Németh a SvájcA nők versenyében még valószínűnek tűnik, hogy a keletnémetek és a szovjetek megőrzik egyeduralmukat, a férfiaknál — legfőképpen a futószámokban — azonban 100-tól 1500 méterig a britek a favoritok. Az EB legnagyobb csillaga John Regis lehet, aki háromszor Is a dobogó tetejére állhat, ha szerencsésen alakulnak számára a versenyek. Az Európa-bajnokságok történetének a spliti lesz a 15. versenye. Azőla egy kivételével (1950) valamennyin ott voltak a magyarok, s a legjobban az 1934- es sikerült, amikor négy arany-, egy ezüst- és ugyancsak négy bronzérmet szereztek. Az össz- mérleg napjainkig: 13 első, 12 második, valamint 17 harmadik helyezés. A listát legutóbb Stuttgartban nem sikerült gyarapítani, s a mai mezőny Ismeretében nagy fegyverténynek számítana, ha Splitben magyar versenyző állhatna a dobogón. A szakvezetés ba távozott Szabó László örökébe lép a Tatabányai Bányász férfiegyüttesénél, ahol nem lesz könnyű dolga. Legfőképpen azért, mert a csapat kiemelkedően legjobb játékosa, Marosi László a TBV Lemgóban folytatja. Az örvendetes NB I/B-s Pest megyei tolongásban az edzőcserék domináltak. Németh helyét a Kőolajnál Karádi Péter örökölte, aki korábban az akkor NB I-es Üjpesti Dózsánál főleg a fiatalabb korosztálynak szavazott bizalmat, tőlük tisztes helytállást vár. Az éremre a leginkább a tizpróbázó Szabó Dezsőnek lehet esélye. Nem túl biztató, hogy a két amerikai ösztöndíjas, a rúdugró Bagyula István és a 400 méteres síkfutásban egyre jobban szereplő Molnár Tamás hosszú, fárasztó idény után vesz részt a kontinenstalálkozón. Kellemes meglepetést okozhat Ma- lovecz Zsuzsa és Hartai Katalin (gerely), valamint Gécsek Tibor (kalapács). A nyolcvanas években a legnagyobb magyar-atlétikai sikerek a távolugró Szalma László nevéhez fűződtek. A kedden nyilvánosságra hozott indulólistán még ö is szerepelt, de a pénteki utazók között már nem jelent meg: még érzi korábbi sérülését, ezért úgy döntött, nem kockáztat. . . A másik hiányzó Vágó Béla volt, aki vírusos influenzája miatt maradt távol a csapattól. Ameny- nyiben hétfőig meggyógyul, csatlakozik társaihoz, ha nem, akkor itthon marad. is irányított. A C. Közgépnél egy új játékos adja a témát: a beállás Csömöri Károly, aki Lajosmizséről érkezett. Dunakeszin az az újság, hogy minden a régiben, míg a szom- szádvár’oan, Foton Székely István helyét a kispadon Hekker Gyula foglalja el. Az újonc Pilisvörösvár a Kuvaitból hazatért szakedzővel, Hajdú Jánossal indul harcba, a pomázi illetőségű TF-szakember a solymári PEMÜ-nél végzett igen eredményes munkát. Céljaikat a két Král Károly — apa és fia — is igyekszik támogatni a többi játékossal együtt. Az NB II-ben Ikladon Urban József ment, az új edző Tóth László, Vácott és Gödöllőn mindenki maradt, de utóbbiak már csak amatőr körülmények között készülhetnek. A legnagyobb mozgás Csömörön volt, ahol a negyvenes veteránok — Bátovszki, Fabók, Tóth-Fekote, őri, a Fábián testvérek — kivétel nélkül a rég megszolgált nyugdíjat választották. Jött az egykori ferencvárosi Szabadics, és tárgyalásban vannak a Tromos két játékosával, Molnárral és Ricsoviccsal. A nőknél tovább gyengült az NB I B-s Gödöllő, ahonnan Albert és Orgoványné is távozott Farkas Balázs edző jelöltjei közül. A Váci Forte háza táján kellemesebbek a gondok, ugyanis Herédiné és ■Kurdi'Erika nagy valószínűséggel visszatér. A harmadik vonalban a solymári PEMÜ- ben marad a volt Vasas-játékos, Antos Zsuzsa, a PEMÜ- Honvéd SE szőke védőjátékosa, Tóth József viszont átrán- dul Pilisszentivánra, ahol egy kis változatosságként a nőket irányítja. Jocha Károly néívégi golf Kisorosziban Kisoroszi az utóbbi ldóben Ige» sokat hallat magáról. E hét végén is rangos — köztük nemzetközi — versenyek kerülnek lebonyolításra. A kétnapos golfviad:J szponzora a Mikromatika Kft. A Kék Duna Golf Club versenyzői sorában Mérey, Németh Gy.# Meűgyesy Domonkos, Henterné Tringer Agnes, Márffy indul. A tartalék szerepét ezúttal Bruder Balázs tölti be. Lakatos Vilmos, Ron Sanders, Tim Gümmer, Henry I. Casny, a klub külföldi játékosai alkotják a másik együttest. Tizenegyesek Kezdenek Nagy sikere volt az országos tizenegyesrúgó-bajnokság első fordulójának: augusztus 20-án a három helyszínen kö- 3 1 300-an neveztek be a versenybe. A budapesti selejtező újabb állomása vasárnap lesz, s a rendezők a három pályán 9-tól 1G óráig várják az érdeklődőket. A színhelyek: az Épitők SC népligeti stadionja, a Duna Cipő sporttelepe (Tábor u. 24.) és a Kcltex-pálya (Budafoki út 107.). Megyénkben ma Nagykátán, vasárnap Nagykőrösön 10 órától rúghatják a U-esekeL Ez jelenti a rajtot. ;akis-o \ viTTff Ma, 16 órától a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában rendezik a Tatabánya—Évig CVSE vízilabda-mérkőzést, melynek győztese az OB I-ben szerepelhet a szeptember elején kezdődő új bajnokságban. Ö Szívós István, az egykori világhírű magyar vízilabda-játékos 70 éves. A kiváló sportembert, aki először az 19á8-as londoni olimpián vett részt, majd tagja vö t az 1952-ben és 1956-ban ötkarikás aranyérmet nyert magyar válogatottnak, a Magyar Olimpia l Bizottság baráti összejövetelei köszöntötte. O A Bakony legszebb vidékén, a cseszneki vár szomszédságában vasárnap rendezik meg m rali* krossz országos bajnokság soro l következő futamát, a Hungária Biztosító Kupáért. • A hétvégén a hagyományéi idénynyitó ranglistaversennyel megkezdődik az asztaliteniszező < őszi szezonja. Vasárnap a férfia i a BVSC Szőnyi úti csarnokában, a nők a Statisztika Marcibányl téri termében lépnek asztalhoz. A rendezők mindkét helyszínen nagy mezőnyök indulására számítanak. O A magyar súlyemelőknek a novemberi budapesti világbajnokság előtt az országos bajnokság kínálja az utolsó nagy lehetőséget a megméretésre. A szeptember 7-én és 8-án esedékes vetélkedés nyomán kialakulhat az a csapat, amely a vb-n indul. Szalma és Vágó itthon maradt Britszovjet párharc Több szempontból Is különleges eseménynek számít a hétfőn Splitben kezdődő atlétikai Európa-bajnokság. A legfőbb érdekességnek talán az számít, hogy a sportág egyik nagyhatalmának számító NDK versenyzői a jugoszláv városban állnak utoljára a közönség elé. Heike Drechsler és társai jövőre már a közös német csapatot erősíthetik. A viadal másik esetleges fordulata pedig az lehet, hogy a pillanatnyi esélyek alapján a szovjetek elveszíthetik elsőségüket a kontinensen, s a britekkel szemben. Dunakeszin repülőrandevú Sárkányok a levegőben — Hogy érzi magát nálunk, Magyarországon ? — ü.f Kitűnően. Minden csodálatos. — Milyen a magyar táj fentről nézve? — Igazán nagyon szép. — Mit csinál, amikor nem repül? — Eszem, iszom, kóstolgatom a magyar étéi- és italkülönlegességeket. Igen ízlik például a rántott gomba. Gizella Böllhof az Északitenger melletti Brémából érkezett az augusztus 19—26-ig tartó III. sárkányrepülő-világbajnokságra. A szállást Foton választotta ki, ahogy ő mondja, egy kedves, kis panzióban. Kilencvenkét ország versenyzői adtak a héten randevút a volt MHSZ-repülőté- ren. Köztük nyolc magyar versenyző szerepel. A világ legjobbjai A dunakeszi cukrászdában dicsérik a hollandokat, mert azok jó vendégek, szeretik a nálunk kínált ízeket. A város fölött, kitárt szárnyú óriás pillangóként köröznek, billegnek a berregő légimasinák. A kertes, udvaros házak szárnyas népének feltehetőleg nem kis ijedelmére. A kakas talán héjának nézve őket, össze is rikoltozhatja, védett helyre parancsolva hölgyeit. Nincs szigorú szabályozás, bárki jár- hat-kelhet, fényképezhet. Akadnak versenyzők, akik családostól sütkéreznek a számok közti szünetben a helyszínre épített sátruk előtt. Mások lakókocsijukkal parkoltak le. Aki kedvet érez egy kis sétarepüléshez, az felszállhat a könnyű, kis motoros gépekre. Szerény havi keresetből élő embernek ugyan nem valami olcsó mulatság is, de aki még nem repült, egyszer megengedheti magának. A világ legjobbjait fogadó verseny házigazdája a MALÉV Repülőklub. A szakszerű megfogalmazás szerint könnyüre- pülö légi jármű az az egy-, vagy kétüléses repülőgép, amelynek az üres tömege a 150 kilogrammot nem haladja meg. A levegő áramlatait kihasználva repültek, mígnem a hetvenes évektől motorral is felszerelték őket abból a célból, hogy a földről való felszállást, az emelő légáramlat megkeresését és a leszálló repülőtér elérését megkönnyítsék. A motor alkalmazása lehetővé tette a gépek gazdasági alkalmazását is. Használják őket légi fényképezésre, alkalmazzák néhol a mezőgazdaságban. A Nemzetközi Repülőszövetség — FAI — kebelében 1976-ban alakult meg a motoros könnyűrepülőgépek bizottsága. Az újabban évente sorra kerülő vb-t tavaly Franciaországban, 1988-ban Angliában rendezték meg. A versenyzőknek több számban kell bizonyítaniuk. Első feladat a navigáció. Előre megadott pontokat kell térkép alapján megtalálni és lefényképezni. Második a gazdaságosság. Egyetlen útvonalon indul a pilóta, s maga dönt, hogy milyen messzire merészkedik, hogy az üzemanyaggal feltöltött motorral még visszaérjen a felszállás helyére. Harmadik próbaként a megadott útvonal megtételére felhasznált időt, tehát a sebességet mérik. Tudás ■■ technika A repülőtér teraszán Palócz Évának, a MALÉV sajtó- és propagandaosztálya vezető munkatársának körében a sportág kipróbált mestereivel találkozhatunk. Köztük esik szó arról, hogy Magyarországon 1977-től indult fejlődésnek ez a sportág, amikor Hlács Ferenc készítette el az első két-, majd háromüléses kisrepülőjét. Jó sorsunk összehoz egy szűkebb hazánkfiával is. A magyar nyolcak egyik tagja Bánki István, az Alu- terv FKI üzemvezető-helyettese. Nagymarosi lakos és mindennap budapesti munkahelyére utazik. Eddig csak hazai versenyeken vett részt. Azt reméli, hogy most a középmezőnyben végez. Az esélyek eltérőek. A külföldiek közül van, aki mást nem is csinál, csak az edzés és a versenyzés a fő dolga. A magyarok tudása semmivel sem kevesebb, de persze ott más, jobb a technika. Ez is számít. — Gyerekkoromban modellezőként kezdtem, később a Hármashatár-hegyen gyakoroltam a repülős életet. Tizenkét éve a fiam révén kerültem ezzel a sporttal kapcsolatba, aki a nejemmel együtt csinált egy gépet, azzal repültem Maros környékén. Aztán beléptem a MALÉV Sárkányrepülő Klubjába. Előbb gyalogsárkánnyal, aztán motorossal szálltam feL Csináltam magamnak gépet. — Túl az ötvenen, még mindig a magasság vonzza, s addig űzi majd ezt a sportot, amíg a repülőorvos megadja az engedélyt. Az a vonzó, hogy az ember saját magának csinálja, szinte testre szabottan a gépét. Ügy állítja be, hogy nyugodt időben szinte kormányozni se kell. Csodálatosan szép a Dunakanyar a magasból. Kilcncvencgy versenyző Az idei bajnokság kilencedik helyezettje szerint az egészen modern nyugati gépek a kétszáz kilométert is elérik óránként. A mieink hatvanat, hetvenet érnek el a Trabant és az osztrák gyártmányú Ro- tax motorokkal. Nemzeti bajnokunk, Kherer Béla Trabant- motorral versenyez. Ma már egyre drágább kedvtelés ez a sport is. Egyre drágább anyagokat kell használni az építéshez. A MALÉV-klub tagdíja csak havi száz forint, ök még segítenek, de az MHSZ megszűnése gondot okoz. A vállalatoknak nem lesz pénzük a támogatásra. A világbajnokság hazai fő szponzora a MALÉV, köztük szerepel a Légiforgalmi Repülőtéri Igazgatóság és a váci Forte Gyár. A nyitófogadást Novák Éva képző- és iparművész adta. Egyelőre a franciák és az angolok a mezőny legjobbjai, de a végeredményt majd vasárnap délelőtt 11 órakor tudjuk meg — közölték a MALÉV Repülőklub munkatársai, ök a rendezvény fő szervezői, házigazdái. Kovács T. István