Pest Megyei Hírlap, 1990. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-25 / 199. szám
4 »IfCIÏ/ 1990. AUGUSZTUS 25., SZOMBAT A proletár irigy séget államvallássá tettéh Nem a kakas szavára virrad — El sem téveszthetik a házat! Itt, az utca végében az utolsó épület, mögötte mindjárt a lovarda — igazít útba egy középkorú férfi. Jöttünkre óriási fehér komondor ugrik a kerítésre, csaholva jelez a ház urának. A muskátlis erkélyen Bessenyei Ferenc színművész hajol ki. — Hátra álljatok a hűvösbe — kiált le —, azonnal jövök! Nyílik az ajtó, a művész úr betessékel. — Ugyan, drágám, kit érdekelnek az én lovaim! O, ezek a szemtelen fecskék! Beköltöztek a teraszra, összepiszkítanak mindent. Rongyot hoz, akkurátusán törölgeti az asztal lapját. — Szóval a lovak miatt jöttél! Gyerekkorom óta imádom őket. Ügy nőttem föl közöttük, mint a mai srácok a macskák társaságában. Más világ volt. Elbújtam ide, mert elegem van mindenből, az összes ocsmányságból! Bessenyeiit lehet szeretni, Bessenyeit lehet utálni, csak egy dolgot nem lehet: nem észrevenni. Na igen. A leghangosabbak közül való; egyszerűen ilyen a habitusa. Csupa vitalitás. Vérbeli komédiás, akinek nem pusztán foglalkozása, de mestersége a színészet. Hogy nem csak a színpadon, az életben is játszik? Istenem, ez bárki másnál is bocsánatos bűn, ha sármja van. Ereje teljében lett nyugdíjas. Hátat fordított a fővárosnak, kiköltözött . a lovaihoz Pilisborosjenőre. Igen, az állat gyakorta értelmesebb társ az embernél. Most kevesebb a színházi szerepe, a rádió nem keresi, tv-filmet is évekkel ezelőtt csinált utoljára. — Nincs hiányérzetem. Remekművek társaságában éltem, eljátszhattam mindent. Reményt adhattam az embereknek, amikor egyebük nem volt. Semmit sem akarok elhitetni magammal, hiszen nem a kakas szavára virrad. Idegen erkölcsű emberek kezébe került a szellemi élet. Prostituá- lódott, mert a véleményben .nem az ízlés, hanem a kapcsolatok diktáltak. Az emberek homlokára címkét ragasztottak, a prolatáririgységet államvallássá tették. A szemünk előtt omlott össze sok politikus csizmadia. Elherdáltak mindent, olyan szakadékot hagytak maguk mögött, amiért most nyugodtan elviselhetik Torgyánt a lámpavas helyett! Hagyjuk ezt! Kicsim, hozzál nekünk kávét — szól be a feleségének, s hangja lecsendesedik. Kisvártatva jön a fiatalasz- szony a gőzölgő feketével, fotós kollégám emeli a gépét. — Ha tudom, hogy kép készül, nem hozom be — mondja kissé durcásan. Lehuppan férje mellé a fotelba. — Árulja el nekem, megkérdezte valaki egyszer is a színészt, hogy miért játszotta el az adott szerepet? — kapcsolódik a beszélgetésbe. — Valahol a kritikusoknak is részük van abban, hogy idáig jutottunk. Miért kezeli a sajtó szenzációként, hogy Ciccio- lina felkínálta magát Husszeinnek? Ez Cicciolinától undorítóan természetes. Európához akarunk tartozni, de én tudom — mert Nyugaton élek —, hogy milyen is ott a kultúra. Anyagi jólét van, de például a németek nagy többsége nem beszél nyelveket, mert nincs rákényszerítve, mint mi, magyarok. Az átlagembereknek fogalmuk nincs a történelemről, az irodalomról. És a díjak, amiket a magyar művészek elhoznak külföldről... — Hagyjuk ezt, kicsim! — inti feleségét a művész. — Az élet az utolso pillanatban kitalálta ezt a lovakkal való játékot nekem. Mert ami szép volt, ami színház volt, annak az emlékéről sem beszélhettünk. Rettenetes, hogy akad színinövendék, aki nem tudja, ki volt Ajtay Andor, vagy Pécsi Sanyi. Nem kell az igazi színház, van helyette videoklip. Horrort szív magába az ifjú nemzedék ... (Vimola Károly felvételei) Igen, a kakas valóban azért kukorékol, mert virrad. De hát Bessenyei Ferencet a volt rendszerben nem mellőzték. Soha nem kellett szerepért pi- tiznie, kétszer is megkapta a Kossuth-díjat. Az akkori kultúrpolitika nem gáncsolta, legfeljebb a kritikusok fanyalogtak néha-néha. Volt szegény, amikor a. külföldön élő testvérétől kellett pénzt kérnie. Most — legalábbis a látszat szerint — gazdag. Szép háza, tizennyolc lova van. A német teliv re- ket a felesége vette Hannoverben. Tehette, hiszen a „Bécsi út” másik végén praktizáló fogorvos. Bessenyei ugrólovakat nevel, versenyekre jár velük. Két-három ló behozhatja az összes ráfordítást.. Meglehet, az átlagemberek szemében szálka ez, „úri passzió”. De ha jól meggondoljuk, Nyugaton minden élvonalbeli művésznek varr—annyi—tőkéje. hogy akár több vállalkozásban is része legyen. A pénz hozzátartozik a sztárok életéhez. Velejárója a hétköznapoknak, hogy a felső körökben vannak kapcsolataik, s ez kis hazánkban is igaz. De az sem kizárt, sőt valószínű, hogy nálunk a volt rendszer prominens politikai és gazdasági vezetői ugyancsak keresték Bessenyei társaságát. Mert a hatalom mellé egyeseknek hiányzott a sztár. Bessenyei huszonöt éve Is megmondta a magáét. Lehet, hogy viccesen, lehet, hogy poharazás közben — mégis az élvonalban maradt. Nem tudták, tán nem is akarták soha leradírozni. Persze akkor is megsértődött, ha sokat foglalkoztatták, vagy ha nem hívták. Olyan típus, akit az örök elégedetlenség hajt, ez aktivizál, de aki képes a felülemelkedésre, mert igazi színész. Egyéniség. Fazekas Eszter — Színházi levél»« Búcsú a A színházi évad tagolódási szokásai már évek óta eltérnek a hagyományoktól. Nincs nyári szünet — illetve a nyarat a legtöbb színész végigjátssza, így csak az épületek zárnak be, hogy vagy a tatarozóknak vagy a pornak s a pókoknak adják át a terepet. A korábban két hónapos nyári vakációzás mára csaknem teljesen eltűnt, vagy legalábbis nagyon összezsugorodott. A szabadtéri színházak gyakorlatilag egész nyáron működtek, és csak augusztus utolsó két hete jelent igazi szünetet. Bár talán még e hetek sem, hiszen több társulat már augusztus 20-a után megtartja évadnyitó ülését, s ez annyit jelent, hogy a színésznek és a rendezőnek, de gyakorlatilag a teljes személyzetnek már jelen kell lennie. Hogy ez a nonstop munka jó-e vagy sem, nehéz eldönteni. A színész-, rendező- és technikai gárda azon részének, amely gyakorta egyik nyári játszási hélyrőll a másikra vonul. talán csak anyagi szempontból jó, bár manapság már ez is kétséges az adózás miatt. Aki nyáron nem játszik (nem vállalt, nem hívták), az talán pihenten vág neki az új évadnak. De az idén a pihenés sem volt olyan felh" len. Gondoljunk csak arra az egyszerű tényre, hogy a kőszínházi évad nyártól kezdete után közvetlenül kerül sor a helyhatósági választásokra, s mivel a magyar színházak túlnyomó többsége vagy a fővárosi, vagy a helyi (városi) tanácsokhoz tartozik dotáció tekintetében, egyáltalán nem mindegy, ki, kik és hogyan foglalkoznak majd a következő szezonban a színházakkal. Pénz persze aligha lesz több, mint az idén, de hogy a helyi hatóság hogyan áll majd a színházak ügyéhez, azt el§re aligha lehet megmondani. Igazgatók, főrendezők kellenek-e majd az új embereknek — éppúgy nem tudható, mint az, hogy kik és hogyan kívánnak beleszólni a színházak munkájába? A nyári évadtól búcsúzva már a főévad árnyai vetülnek elénk. Sőt, ezekre pillantva, talán a jövő nyári szezonról is megsejthetünk egyet s mást. Annyit bizonyosan, hogy 19.97 nyarán sem lesz könnyebb színházat csinálni, mint 1990- ben volt. Viszont elképzelhető, hogy néhány izgalmas vállalkozás (ilyenekre Pest megyében is volt példa) jövőre is életképes lesz. Majd meglátjuk, ha megérjük. A most következő holtidőre a Színházi levél is nyári szünetre megy. Legközelebb szeptember 8-án jelentkezik — már az új évadot köszöntve. Takács István A nyár egyik kiemelkedő produkciója volt » Godspell a Karmelita udvarban. Jelenet az előadásból — R~Á DIÓ FI GYE LŐ — Szeptember végi képet nyújt az aszály sújtotta határ. Nem kímélte ez Nagykőrös vidékét sem. Ettől kerül bajba az ipar is. Többek között a Nagykőrösi Konzervgyár. Mint a Magyar Rádió tegnap déli tudósításából is értesülhettünk, az aszálykárok miatt a nagyüzem csak a felét tudta felvásárolni a tervezett uborka mennyiségének. Kevés a paprika is. A még hátralévő szilva és más, szokásos feldolgozásra váró zöldség és gyümölcs már nem sok reménnyel kecsegtet. Tetézi a bajt — mondják a nagykőrösiek —, hogy a fölvásárlásban egyébként nem a piac törvényei, hanem az anarchia uralkodik. Ezt a málnaháborúhoz hasonlítják. A gyár gondja, hogy nem tud majd eleget tenni bel- és külföldi szállítási kötelezettségeinek. Osztozik ebben a rádióhallgató is, mert a gazdaság minden vesztesége a zsebére megy. Pedig már alig van benne valami. K. T. I. SZOMBA TI KRIMI Az idegen a hátsó ajtón át érkezett, a* istállók felől és akkor lépett a szobába, amikor a tévéhíradó elkezdődött. Magas volt és elképesztően sovány. Lerítt róla, hogy legalább kétszer életfogytiglanra ítélték. Rugós kést tartott a kezében. — Hol a puskád, farmer? — förmedt rá Bobra. — Add elő, de gyorsan, vagy a bordáid közé nyomom ezt a vacakot. Bob tudta, hogy nincs semmi esélye. Szó nélkül elővette a fegyvert. A fickó a konyhaasztalhoz telepedett, kinyittatta a hűtő- szekrényt és nekiesett a sonkának, a sajtnak, a kenyérnek, mintha hetek óta nem evett volna. Amikor befejezte, Bobra fogta a puskát. — Most gyerünk az autódhoz! Az öreg Ford a színben állt, a traktorok között. Az idegen megnézte, mennyit mutat a benzinóra. — Hány kilométer ide a határ? — Vagy kétszáz mérföld. Santa Barbarán keresztül. — Nyavalyás! Ez a benzin százra sem elég. — Tíz mérföldnyire van egy benzinkút. — Hülyének nézel? Jól tudod, hogy a kutasok sztrájkolnak. Az idegen gonoszul elvigyorodott. — Na, nyomás, vissza a szobába! Kinyittatta a ruhásszekrényt és fehérneműt, inget, öltönyt, cipőt és kalapot vett ki. — Hogy hívják a szomszédodat? — Jim Hendersonnak. — Jó. Van nővéred, vagy valami rokonod? — Igen. A húgom a járási székhelyen lakik. — Hol a férje? — Alaszkában. Egy olajfúrásnál dolgozik. G. Wolf : ÖRDÖGI BOSSZÚ — Gyerekek? — Kettő. — Remek. Most akkor felhívod ezt a Hendersont és azt mondod, hogy telefonált a húgod, valami baj van a gyerekekkel. Találj ki valamit. Neked azonnal oda kell menned, de nincs elég benzined. Henderson tegyen ki egy kanna benzint, a tejeskannák helyére. Na, telefonálj! A farmer mondani akart valamit, de aztán meggondolta. A kés nem tűrt halasztást. Míg telefonált, az idegen a háta mögött állt. A többi már gyorsan ment. Az idegen megkötözte vendéglátóját, lecipelte a pincébe. Bob hallotta, amint az autó kiment az udvarból. A helyzet ellenére örült, hogy végre megszabadult tőle. Végtére is, megölhette volna. Rádöbbent, hogy a híradóban bemondták: egy bizonyos Bromfield megszökött a börtönből, a nyomravezető 10 ezer dollár jutalomra számíthat. A személyleírás illett a hívatlan látogatóra. A seriff csak másnap este jött. Bob lármázni kezdett és így talált rá. — Az autója miatt jöttem, az őrsön átveheti. Bob, amint magához tért, jól meghúzta a whiskysüveget. — Igen, a szomszédja telefonált. Nem messze a Hender- son-farmtól kaptuk el, a maga autójában. — Gondoltam, hogy ez történik, öh, az az átkozott dög, Henderson. A seriff megkövültén nézte. — De hát mit vétett magának ez a Henderson? A farmer elmesélte, hogy mi is történt a gengszterrel. Majd megkérdezte: — Henderson mondta maguknak, hogy honnan az értesülés ? — Nem. De ezt nem is kérdeztük. — Hát ez hiba volt. Ezért ültem 24 órát a pincében. Hiszen, ha maga tudja, mi történt, azonnal idejön, nem? — De. Nem értem, hogy miért nem mondta Henderson, hogy maga telefonált neki? És honnan tudhatta, hogy a szökött rab a maga háta mögött áll? Erről a gengszter nem értesíthette ... A farmer káromkodott, megint ivott, az arca vörös volt a dühtől. Nehezen uralkodott magán. — Maga nem régóta van itt, seriff. Különben tudná, amit mindenki tud: Henderson egy csepp benzint sem adna nekem, legfeljebb csak akkor, ha tudja, hogy az utolsó utamra kell. Igaz, én sem fogadnék el tőle egyetlen szelet kenyeret sem az éhhalál szélén. Érti már? No, ide figyeljen. Ügy kezdődött, hogy ez a rohadt húsz évvel ezelőtt elszerette a menyasszonyomat. Csúnyán bánt vele később, még verte is. Amikor ezért nekimentem egyszer, leütött. Utáljuk egymást, érti? És amikor tegnap este felhívtam, mert kellett volna valami, ö tudta, miről lehet szó, hiszen nézte a tévét. Biztos volt benne, hogy a gengszter a hátam mögött áll. És hogy milyen féreg, abból is láthatja, hogy nem szólt a hívásomról. Miatta meg is rohadhattam volna a pincében. És még mindezért fel is veszi a tízezer dollárt...
